Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-11-15 / 46. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 63. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 1998. NOVEMBER 15. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP ARA: 48 FT Isten nem akarja vég nélküli szenvedéssel halálra engedni és halálban hagyni rr az O keresztyéned. Igéje tanúsítja, hogy a hívők Istene akar lenni. Luther v- A TARTALOMBÓL i Negyven éves jubileumra új diákotthon Százötven éves a német szeretetszolgálat Lelkészavatások 175 éves a pesti evangélikus gimnáziumi oktatás A Reformáció napján emlékeztünk, mert onnan indult a törvény- nyé vált gondolat, hogy minden templom mellé iskola építendő. Miután napjainkban a dialektikus materializmus négy évtizedig kötelező tana ugyan szétfoszlott, de helyette az aranyborjú hódít, a templom és az iskola közös szerepe fontosabb mint valaha: a kettő együtt teremti meg az élet alapját. Mert nemcsak kenyérrel él az ember, haLélekben F elemelő érzés volt részt venni a Deák-téri templomban rendezett ünnepségen, a pesti evangélikus gimnáziumi oktatás megkezdésének 175. évfordulóján. Az ünnepi beszédekben, az iskolatörténeti dokumentumok ismertetésében, de még valamennyire a kulturális programnak is volt ilyen funkciója, szó esett a gimnáziumi oktatás egy és háromnegyed évszázados történetének különböző korszakairól. Az indulás szépségeiről és gondjairól, a szabadságharcot, majd a kiegyezést követő időről, a fasori gimnázium 1904-ben elkészült épületéről, a két világháború pusztításáról, mégis a közbülső időszakban végbement fellendülésről és persze a szomorú napokról, az államosításról, majd az újrakezdés öröméről, 37, illetve 40 év után, a Fasorban, illetve a Deák-téren. Egy korszakról nem esett szó érthetően. Az 1952 és 1989 közötti időről, amikor nem működhetett hazánk közoktatásában evangélikus egyházi iskola. Méltatlanság és szégyen volt ez már csak azért is, mert volt idő a magyar történelemben, amikor a lutheránus egyház volt a legnagyobb iskolafenntartó. De nemcsak a múlt, hanem egyházünk, benne iskoláink huszadik századi szolgálata is alátámasztotta, hogy társadalmi igény, érdek ez a munkánk. Nem esett szó a harminchét évéről. Nem esett szó azokról, az iskola egykori tanulóiról, akik Magyarországon és szerte a világban, a Kárpát-medence utódállamaiban és Svájcban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában, Német-, és Franciaországban, számos egyéb országban megmaradtak fasori diáknak. Nem a nosztalgia szintjén. Hiszem, vallom, sőt bizonyítani is tudom, hogy ez volt az az erő, amely 1989- ben az iskola újraindítását elérte. Néhány évvel később bizonyára valahogy elindult volna újra a fasori iskola, de az más lett volna. Róluk, rólunk szeretnék megemlékezni az évforduló kapcsán, akiket nem tudok másként, jobban jellemezni, - a szívekben megőrzött haza példáján, - mint, hogy szívükben egy percre sem csillapult a láng, a szívekben megőrződött az iskola, a harminchét év idején is. Nem tudok pontos magyarázatot adni a jelenségre. Biztos, hogy nemes, befogadó jellegű, kohéziós érzés, nem kirekesztő, magát másoknál többre tartó, ellenkezőleg a szolgálatot, a tehervállalást, a kritikus helyzetekben is helytállást, az elvárható teljesítmény nyújtását hangsúlyozó. Még mélyebb, hogy a fasori diákok többsége valóban az iskolához kötötte, köthette a férfivé, felnőtté válás, az értékrend kialakulásának, megszenvedésének a kínjait. A szívekben megőrzött iskola. Ez munkált a harminchét év alatt. Amikor találkoztunk, kerestük egymást, latolgattuk, mit lehetne tenni. Elnöki tanácstagok, egyetemi tanárok, mérnökök, orvosok, sokféle foglalkozásúak, az egyházban és az egyháztól távolabb élők, együtt, olyanok akiknek jutott a múlt rendszer napos oldalából és azok, akik árnyékban küszködték végig az időt. Fasori diákok. Jánossy István, a költő, aki a nyolcvanas években, a Diakónia szerkesztőbizottságában, ahol mi világiak újra valamennyire szót kaptunk, hozta elő újra meg újra az iskola ügyét. És Fekete Zoltán tíz éve eltávozott korábbi országos felügyelőnk, akit meghívtak egy állami ünnepségre, de kérték, pohárköszöntőjében a Fasorról ne szóljon. Mégis a köszöntő végén, talán a maga számára is váratlanul ilyesmit mondott: „csak azt kívánom, mint a nagyhírű fasori gimnázium egykori diákja és tanára, működjön újra ez az iskola.” - És mindazok, akik részt vettek a volt diákok egyesületének újra alakulásakor, ahol hasonlóan végigfutott az információ, az iskola újraindításáról egy szót sem. Ezek után minden hozzászóló könnyes szemmel, remegő hangon és szívvel kérte, követelte, könyörögte vissza az iskolát. Lélekben ott voltak velünk - ott éreztem őket - a Deák-téri ünnepségen mindazok, akiknek a szívében megőrződött az iskola, azok is, akik már az újrakezdés örömét követően eltávoztak közülünk, de odaátról velünk vannak. Annak idején, 89-ben, mindnyájunk nevében jelenthettem, az azóta elment osztályfőnökömnek, a felejthetetlen Lévius Ernőnek, hogy teljesítettük küldetésünket. Most már a maiakon a sor. A Deák-téri ünnepség táplálta a reményt. Frenkl Róbert nem minden igével, a mely'Is- tennek szájából származik - hirdette Harmati Béla püspök a Deák téri templomban tartott nagy ünnepi megemlékezésen, melyen megjelentek a kormány, a minisztériumok, a protestáns és katolikus egyházak magas rangú képviselői, a zsidó hitközség elnöke, eljöttek az önkormányzat és oktatási intézmények, egyházközségek, testvérgimnáziumok küldöttei, múlt és jelen tanárai, növendékei - és a Magyar Televízió. A házigazda köszöntése után a Lutheránia énekkara énekelt, majd a Deák téri Evangélikus Gimnázium tanulói Iskolatörténeti dokumentumok címmel, a szót egymásnak adva mondták el az elmúlt 175 év történetét az 1823-ban 8 növendékből álló „humán osztály” megindításától az iskola, majd iskolák fejlődémolót tartott a múltról dr. Gyapay Gábor, a Fasori gimnázium újjáé- pítője (1989) és címzetes igazgatója a Volt Növendékek Egyesületének nevében, részben szubjektív emlékei alapján. 60 évvel ezelőtt iratkozott be a Deák téri elemibe, sét, új, egyre nagyobb épületeinek létrehozását, államosítását, megszüntetését és diadalmas újjászületését. Szenvedélyes, megindító beszáPedagógusfórum A 175 éves jubileumon részt vettek a vidéki evangélikus gimnáziumok képviselői is. így merült fel az igény, született meg az ötlet, ha már az ünnepi esemény összehozza az evangélikus gimnáziumok igazgatóinak, tanárainak javarészt, szervezzünk egy fórumot az időszerű kérdések, gondok megvitatására. Ekkor már tudott volt, hogy a kormányt, illetve Pokorni Zoltán oktatási minisztert, az esemény fővédnökét hivatalosan dr. Semjén Zsolt helyettes államtitkár képviseli. így logikus volt az ő felkérése, vállalja a szereplést a fórumon. Készséggel eleget tett a kérésnek. A várható pedagógiai jellegű szakmai kérdésekre tekintettel felkértük dr. Szemkeő Juditot, az OM közigazgatási államtitkárát, aki ugyancsak készséggel vállalta a részvételt Ez telitalálatnak bizonyult. A késő délután, a Deák-téri gimnázium dísztermében lezajlott jó másfél órás fórum sikeres volt, köszönhetőleg pedagógusaink aktivitásának és különösen a vendégeknek. Dr. Semjén Zsolt általános tájékoztatót adott a kormány egyházpolitikájáról, míg dr. Szemkeő Judit főként a kérdésekre, kommentárokra reflektált. Természetesen szóba kerültek finanszírozási kérdések is, de öröm volt, hogy a szakmai ügyek kaptába legnagyobb hangsúlyt. Rokonszenves volt, hogy az államtitkár asszony kifejtette, miután az új tanév az előző tanév befe- jeztekor nem szeptember 1-én kezdődik, nem kívánt az új oktatási kormányzat menet közben változtatni a dolgokon. De véleményük és az új tapasztalatok alapján jövő májusig előkészítik a változtatásokat, ekkorra várható a Közoktatási és a Felsőoktatási Törvény módosítása, mindez az 1999-ben induló tanévben válik érzékelhetővé. A NAT módosításáról, - elismerve a műveltségtartalmakat, ezek kidolgozásának értékeit, mégis a stabilitást jelentő tantárgystruktúrában gondolkodnak - a Subnet program befejezéséig sok minden szóba került. Imponáló volt vendégeink nyitott, türelmes, minden kérdést elfogadó, pontos, konkrét válaszokra törekvő stílusa. így érthető, hogy csak az lehetett a zárszó, túl a köszönet szaván, várjuk a következő fórum lehetőségét. majd 8 évig a Fasori gimnázium növendéke volt. Az iskolák a különböző történelmi katasztrófák (két világháború, Trianon) által okozott ideiglenes hanyatlás dacára, sok hősi halált halt, eltűht tanítványt, tanárt gyászolva egyre fejlődtek, amíg 1952-ben meg nem szüntette őket a hatalom. De mi még megértük feltámadásukat! Schulek Mátyás, a Deák téri gimnázium igazgatója a jelenről beszélt. Kiválóan felszerelt állapotban elvett iskoláinkat most romjaikból, a semmiből kellett felépíteni. Négy évtized után „újra a folyóba léptünk”, de ez, ahogy a görög közmondás tartja, már nem ugyanaz a folyó! Valamikor a Fasor a fiúké volt, a Deák tér a lányoké, ma mindkettő koedukált. Lányok és női tanárok többségben vannak. A kollégiumban lakó vidéki diákok pedig már nemcsak karácsonykor, hanem minden hétvégén hazautaznak. Kb. 30%-ban vesznek fel más felekezetűeket, közülük csak a legjobbakat s így húzó erőt képviselnek. A túljelentkezés pedig évről-év- re 3-4-5-szörös. Egy azonban nem változott: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Erre a kősziklára építve, fújhatnak szelek, pusztíthatnak árvizek - hittel és bizakodva nézhetünk a következő 175 év elébe. Joó Gergely, fasori végzős diák a jövőről beszélt. Kis ország vagyunk, csak tudásunkkal gyarapodhatunk, azt senki el nem veheti - már nagyszüleink is mondták, ma is áll. Az egyházi iskola más, mint a többi. Hagyományőrző, de mindig újjászületik. A szellemi újjáépítés 10 éve tart, ami a 175-höz képest kevés. De a folyamatosság megmaradt: sokuknak már nagyszülője is itt tanult. Büszke, hogy fasori diák lehet. Ahogy Pilinszky mondta, az ünnepeket, mint a csillagokat, a Teremtő kezéből kapjuk. így ezt az évfordulót is. Legyünk méltóak hozzá! A műsor befejezéséül a fasori Arany János Kör hat diák tagja evangélikus költők (Bornemissza Péter, Petőfi Sándor, Reményik Sándor, Túrmezei Erzsébet, Dsida Jenő és Utassy József) verseit mondta el, mély átérzéssel, különösen Dúl Kata és Kaszás Villő kiemelkedően („profi”) előadásában. Még biztosan (és büszkén) hallani fogunk róluk! Befejezésül két köszöntő hangzott el: Muntag Andor, az Evangélikus Hittudományi Akadémia professzora (valamikor fasori diák) beszélt és Straner György a Soproni Líceum Diákszövetségének üzenetét tolmácsolta. Szépen szerepeltek a két gimnázium énekkarai és zenekarai. Isten áldd meg a magyart... Kovács Mária L L
