Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-09-22 / 38. szám
budapesti EVANGÉLIKUS templomok 19. A csepeli evangélikus templom Története Csepel, ma a főváros XXI. kerülete, már a honfoglalás korában ismert település. Az első okleveles emlék (1138) Csepelt jobbágyközségként említi. Az évszázadok történelmi viharai elől elmenekült lakosság helyére a falut 1712-ben újra betelepítették. Az 1838-as ár elpusztította, újjáépítésekor magasabb fekvésű területet jelöltek ki. A csepeli evangélikus egyház története 1904-ben indult, amikor a püspökség az evangélikusok gondozását a kispesti evangélikus egyházközség felügyeletére bízta. 1911-ben érkezett Masznyik Gyula Erdélyből s látva, hogy a csepeli szórványba tartozó hívek gyalog és lófogatú omnibuszon a Deák térre járnak istentiszteletre, díjmentesen elvállalta gondozásukat. Az első istentiszteletet 1911 őszén tartotta egy iskolában. Ez rendszeressé vált s a résztvevők száma növe- gg||pl 1912-ben harmóniumra gyűjtöttek. 1913-ban már 200 evangélikus családot tartottak nyilván. Az egyházi élet növekedését ideiglenesen megállította az első világháború. Még az istentiszteletek is szüneteltek. Utána ismét megindult a fejlődés, növekedett a lakosság, 1920-ban 537 evangélikus család élt itt. 1923-tól Kispesttől Pesterzsébethez csatolták, annak fiókegyháza lett. 1924-ben már énekkara is volt a gyülekezetnek. A templomépítés szükségességét Oláh Károly vetette fel 1926- ban. Csepel ekkor missziói központ, szórványai a szigeten fekvő községek. Belügyminiszteri engedéllyel országos gyűjtést kezdeményeztek, a helybeli Weiss Manfréd gyár 10 millió koronát adományozott. Az alapkövet 1926. november 21-én nagy ünnepség keretében helyezte el Raffay Sándor püspök, 1928. november 11-én felszentelte a templomot. A nehéz anyagi helyzet miatt a templom környékéhez tartozó telkek eladására kényszerültek, még egy parókiatelek sem maradt. 1936-1951 között Várady Lajos került Csepelre, ő újíttatta fel kí- vül-belül a templomot a 25 éves évfordulóra. Az egyházközség 1937-ben vált önálló missziói egyházzá. 1939-től havonta egyszer német nyelvű istentiszteletet is tartottak. A második világháború elnéptelenedést okozott, a lakosság menekült a bombázások elől. A templomot súlyos sérülések érték: ajtói kiszakadtak, ablakai betörtek, a tető palái szétröpködtek. Mindent elölről kellett kezdeni. A templom 1946 májusában nyílt meg újra, de az újjáépítés csak 1947 őszére fejeződött be. Mezősi György 35 éves lelkészi szolgálata idején újították fel teljesen a templomot és építették be önkormányzati és finn testvérgyülekezeti segítséggel az angyalföldi gyülekezettől ajándékba kapott orgonát. Leírás Vojtka József (Belgrád város rendezésére írt nemzetközi terv- pályázat díjat nyert építésze) templomának alaprajza egyéni megoldású: téglalap alakú, melyet az oltár előtti két oldalt félköralapú kiugrás tör meg. Az oltártérbe két lépcső visz fel. Oltára monumentális építmény. Az oltárképet, a Keresztrefeszített Krisztust Ruzics- kay György festette. A bejárat mellett a fal síkjába süllyesztett vörösmárvány tábla: „Ezen templomot tervezte és az építkezést vezette adományképpen, egyháza iránti szerétéiből Vojtka József”. Az épület falazása sima, nyugodt. Tágas, négyszögű ablakai vannak, kivéve a homlokzat hatalmas, félkörívű ablakait. Homlokzatán egyszerű, két oszlopon nyugvó timpanon. Vaskos, négyszög alapú, jobboldalt álló tornyának felső emelete nyolcszögalapú, a magyar klasszicizáló templomokra jellemző erkélyes körülj áróval. Feltűnő a díszítőelemek csaknem teljes hiánya. Kovács Mária KILENCVENÖT SZÓ A NŐKÉRT A Bajor Evangélikus Egyház női szemináriuma A Bajor Evangéikus Egyház Missziói Szervezete június 7-30. között a szervezet székhelyén, Neuen- dettelsauban szemináriumot rendezett a testvéregyházak női képviselőinek. Neuendettelsau hétezer lelkes település Nürnberg közelében - a múlt század közepéig ismeretlen kis falu volt. Löhe Vilmos (fl872) munkássága nyomán lett híressé, aki 1854-ben diakonissza anyaházat, 1847-ben misszós iskolát és 1859-ben missziós társaságot alapított. A szemináriumnak a vendéglátó egyház képviselőin kívül brazil, kenyai, mozambiki, pápua új-guine- ai, salvadori, tanzániai, zairei és magyar résztvevői voltak, összesen 22- en. Magyarországról Kovácsné Tóth Mária és Szentpéteryné Balogh Marianne. Az összejövetel mottója - Mária és Erzsébet találkozására utalva (Lk 1,39-45) - „Jöjj és hallgass meg - szolidaritás nők között” volt. A kilenc ország asszonyainak szervezett taulmányut nagyszerű lehetőséget nyújtott az igében és az imádságban való közös elmélyülésre, ismeretlen kultúrák megismerésére, a különbségek ellenére is hasonló problémák megbeszélésére. A változatos program keretében sok helyre eljutottunk, családokat és iskolákat látogattunk meg. Luther nyomában pedig Wit- tenbergbe és Lipcsébe tettünk kirándulást. A különböző nemzetiségű, egymástól távol élő résztvevők mind arról számoltak be, hogy milyen fontos, nélkülözhetetlen a nők szerepe az egyházban. Pál apostol nyomán közös meggyőződésünkké lett, hogy férfit és nőt ugyanazok az alapvető (emberi) jogok illetik meg, hiszen „Krisztusban többé nincs sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gál 3,28-29). Mindannyiunkat aggodalommal töltött el a nők elleni erőszak növekedése. Az egyes egyházak döntéshozóinak és a nemzetközi egyházi szervezeteknek, tanácsozásoknak az eddigieknél sokkal komolyabban kellene foglalkozniuk az üggyel. A társadalomnak és az egyháznak szüksége van iskolázott nőkre (is). Még nagyon sok országban küzdenek esélyegyenlőségért az oktatásban. A Lutheránus Világ- szövetség ajánlása szerint a külföldi ösztöndíjasok negyven százaláka nő legyen. És bár a nők szerepe, szolgálata nélkülözhetetlen az egyházban - nézzünk csak körül istentiszteleten vagy bibliaórán - képviseletük, különösen a fejlődő országokban még sok kívánnivalót hagy maga után. - A szegénység a nőket még jobban sújtja. Egyes afrikai országokban az özvegyet a (nagy)család törzsi jog alapján szélnek eresztheti. Van tehát mit tenniük az egyházaknak. A háromhetes program nagyszabású missziós találkozóval zárult. A nők követeléseit - ha nem isi kilencvenöt tételben, de kilencvenöt szóban - megfogalmaztuk, és istentisztelet előtt a neuendettelsaui Szent Miklós-templom ajtajára szögeztük: Nők nélkül semmi sem működik - még az egyháziban) sem! A nők nemcsak beszélnek, de dolgoznak is! A nők gondjai a földrajzi távolság és eltérő kulturális háttér ellenére is azonosak: túlterheltek, hajszoltak, nemgyszer kisebberendűségi érzéssel küszködnek, hátrányos megkülönöz- tetést, agresszivitást szenvednek Követeléseink tehát nyilvánvalók: Tiszteljék, becsüljék meg otthoni és munkahelyi munkánkat. A férfiak is vegyék ki részüket a gyermeknevelésből és a házimunkából. Tanulásban és munkában legyen esélyegyenlőség. Ahhoz pedig, hogy a nők (még) szíves/ebb/en szolgáljanak az egyházban: El kell fogadni őket. Részt kell venniük a döntéshozatalban. Valódi szolidaritást az egyházban. „Mert mindany- nyian egyek vagyunk a Krisztus Jézusban.” Szentpéteryné Balogh Marianne Evangélikus Élet 1996. szeptember 22. LELKÉSZAVATÁSOK EGYHÁZUNKBAN (1.) Az elmúlt nyáron nyolc végzett teológust avattak lelkésszé a két egyházkerületben. Öröm, hogy növekedik számuk és reménység a jövőre nézve szolgálatba lépésük Az ősz folyamán további avatások is lesznek, ezekről külön adunk számot. Három végzett teológust pedig már a nyár elején felavattak püspökeink és ők már meg is kapták kiküldésüket. MOSONMAGYARÓVÁR Július 20-án D. Szebik Imre püspök ebben a gyülekezetben avatta lelkésszé Hibán Józsefet, aki augusztus 15-én már meg is kezdte szolgálatát Csornán. Indíttatásáról és szolgálatáról így vallott:- Gimnazista koromban egyszer elhívtak osztálytársaim egy ökumenikus közösségbe. Szüleim katolikusnak kereszteltek, de mint rajtam kívül oly sokan, addig én sem jártam egyik gyülekezetbe sem. Azután végiglátogattam a templomokat, s megismerkedtem történelmi egyházak felekezeteivel is. Végül az evangélikus templomban kötöttem ki, mert számomra ott hirdették leghitelesebben Isten igéjét. Egy átgondolkodott és átimádkozott éjszaka után, érettségi előtt döntöttem úgy, hogy a lelkészi pályát választom.- Tudom, hogy nem könnyű hivatást választottam. De amikor meglátom valakinek az arcán az öröm mosolyát, akkor arra gondolok: nekem is van valami szerepem abban, hogy az illető a templomban és a gyülekezetben maradt. Sokan vannak azok, akik csak a megszólításra várnak, s elindulnak Krisztus felé. Egy lelkésznek semmi sem ad nagyobb elégtételt, mint az, hogy szolgálatának köszönhetően valaki eljut a Krisztussal való közösségre. (Kiss Miklós) ÖSKÜ A 12. századi ösküi Kerek-templom hívogatott a lelkészavatásra. Stermeczki Andrást, aki a székesfehérvári gyülekezetből indult el, tizenegy lelkésztársa kísérte el zz avatásra. D. Szebik Imre püspök 2Tim 1,8-9 verse alapján hirdette az igét, az avatandó szívére helyezte: ne szé- gyelld a mi Urunk bizonyságtételét, szenvedj az evangéliumért, mint tanítvány, aki mestere fenyítését testilelki épülésére veszi örömest és vállald az evangélikus lelkészek közösségét a Krisztustól kapott küldetésben. Dr. Reuss András rektor és Bencze András székesfehérvári lelkész voltak segítők a liturgiában. Stermeczki ■■ ~vv' u' András lelkészjelöltként már egy éve szolgált a gyülekezetben. Ezért a hálás gyülekezet kis műsorral készült és köszönte meg eddigi szolgálatát. A püspök pedig a gyülekezetnek köszönte meg az építkezéseket, a parókia és iskolaépület felújítását, a jókedvű adakozásokat. (Pintér Mihály) VESZPRÉM A veszprémi gyülekezetben eddig még nem volt lelkészavatás. Bár voltak már lelkészek, akik innen, ebből a városból, ebből a gyülekezetből vették útjukat a lelkészi szolgálat felé, avatásuk másutt történt. A veszprémi egyházközség kétévszázados történetében, de egész hazai egyházunk életében jelentőssé vált Haubner Máté, a későbbi üldöztetést is szenvedett szuperintendens Veszprémben született 1794-ben. Jelen századunkban két lelkész is indult egy veszprémi lelkészcsaládból az Úr szőlőjébe. A most felavatott Hegedűs Áttila is ősi papi család sarja, apja és nagyapja is lelkész volt. Augusztus 17-én, egy szombat délutáni órában megtelt a veszprémi gyülekezet temploma. D. Szebik Imre, az egyházkerület püspöke végezte az avatás szolgálatát. Igehirdetésében lTim 1,18-19 alapján intett a krisztus-hit komolyan vételére. A hitet nem lehet ugyan örökölni, de kérni és kapni lehet. Lelkészi szolgálatunkban ugyancsak fontos a szolgálatért való harc vállalása. Végül nem szabad- megfáradni a jó lelkiismeretért való tusakodásban. Az Isten igéjéhez kötött, Isten igéjével megerősített lelkiismeretünk segíthet bennünket szolgálatunk végzésében, az Istentől kapott belső békesség derűjével. A felavatott lelkész Bonyhádon kezdi meg segédlelkészi szolgálatát. Ebből a gyülekezetből is többen vettek részt az avató istentiszteleten, valamint abból a Budapest-angyalföldi gyülekezetből is, ahol már teológus korában végzett szolgálatokat, s ahonnan élete társául szegődött mellé a gyülekezet lelkészének lánya. Isten áldja meg közös életútjukat! (VetS Béla) BUDAVÁR Herzog Csaba lelkésszé avatásának ünnepén, augusztus 18-án, a Bécsikapu téri templomban D. Szebik Imre püspök igehirdetésében arról az új útról szólt, amire Jézus hívja tanítványait. - Herzog Csaba érettségije után az autószerelő szakmát tanulta. A katonaság pró- bás éveit követően termelési előadó volt a VOLÁNnál. 1982-ben, mint budavári presbiter jelentkezett a teológia levelező tagozatára. 1991- ben teológiánk könyvtárában kapott munkát s közben nappali tagozaton lelkészi oklevelet szerzett. A meleg családi légkör, a budavári gyülekezet közössége, feleségének, Fürst Beátának segítő szeretete egyengette azt az új utat, amelyre Herzog Csaba Jézus hívására már kora ifjúságában elindult. - A könyvtári munka mellett a Fébé Diakonissza Egyesület keretében végzi majd szolgálatát. - Avatási meghívójára ezt az igét választotta: „Minden tekintetben Jézus legyen az első” (Kol 1,18)! (Madocsai Miklós) (Következő számunkban folytatjuk a beszámolókat.) Stermeczki András eskütétele MINEK ÖRÜLT HÁROM HÁRSFA? A 700 éves Nemespátró millecentenáriumi ünnepe Tudnak-e örülni a fák? Ha tudnak, biztosra veszem, hogy nagyon örült az a három hársfa, amely a néhány éve felújított nemespátrói templom előtt emeli - közel toronymagasban - lombos koronáját. Száz évvel ezelőtt, a millenium alkalmával ültette ezeket az evangélikus gyülekezet. Ugyanekkor építették meg a dombtetőn álló templomhoz felvezető impozáns lépcsőfeljáratot. És erre az alkalomra írta meg szorgos kutatómunkával Mesterházy Sándor, a gyülekezet akkori lelkésze a most fennállásának 700-ik évfordulóját ünneplő Nemespátró község történetét. Miért Afemespátró? Azért, mert a tatárjárás után létesült község valamennyi polgárának földet és nemességet adományozott III. Endre, az utolsó Árpád-házi király. Ezt az adományt 1719-ben megerősítette III. Károly Habsburg uralkodó. Á fémtokba zárt, tenyérnyi viaszpecséttel ellátott oklevelet az Országos Evangélikus Múzeum őrzi. Most elhozták onnan és bemutatták a gyülekezeti házban rendezett kiállításon. A hársfák azonban nem a nemesi oklevélnek örvendezhettek igazán, hanem a kettős évforduló alkalmából rendezett szép ünnepségnek. Nem akárhogy rendezték meg. Művészi kivitelben, bőrbe köttették a régi egyházi anyakönyveket. Selyemzászlót készíttettek a község címerével, s külön pajzs alakú címert is 1296-1996 dátummal. A címeren két oroszlah magasba emelt karddal védi a hársfát. Az ünnepi istentisztelet augusztus 20-án, 9 órakor kezdődött, és tulajdonképpen továbbfolytatódott a templomdomb alatti téren. Ott mondtuk el valamennyien a Miatyánkot és ott hangzott el az Ároni áldás Smidéliusz Zoltán esperes ajkáról, miután megáldotta az új zászlót és a címert, s átadta azokat a község polgármesterének. Hrombitaszó mellett énekeltük nemzeti imádságunkat. A trombitát Smidéliusz Örs fújta tiszta, zengő hangon. Reményüt Sándor „Zászlóavatás” című versét Szabados Attila adta elő. Most Pécsett egyetemi hallgató. Ő mondta az ünnepség összekötő szövegeit is. Ezúttal felhő nélkül, kéken ragyogott az ég a szomszédos Surdról és a környező községekből összegyűlt sokaság felett. Részt vettek pedagógusaik vezetésével a távoli Balatonmagyaród kisiskolásai és fiataljai, akik táncukkal gyönyörködtettek. Az evangélikus gyülekezet asszonyai és fiataljai énekkel és versmondással szolgáltak. Dr. Hobor Erzsébet Zala megyei hivatalvezető és Dömötörffy Jenő polgár- mester mondott ünnepi beszédet. A környező falvak képviselői szalagot kötöttek a zászlóra. Két tartalmas felszólalás is elhangzott. A nemzetiszínű szalaggal átkötött „új-kenyér” megszegése után, az ünnepély befejezéséül Dömötörffy Józsefné, „Barinka néni” mondta el Vörösmarty Szózatát ízes dunántúli ejtéssel, nagyszerű, eredeti hangsúlyozással. Nemespátró szinte teljesen evangélikus lakosságú község. A kistelepülések önállóságát leépítő, meggondolatlan összevonások és a város, főleg Nagykanizsa elszívó hatására a lé- lekszám 400 alá csökkent. Evangélikus hitük ereje nemcsak a „pátrói öntudatot” erősítette bennük, hanem az igényes közösségi élet iránti felelősséget és a szülőföld szeretetébe gyökerező hazaszeretetet is. Az egyik felszólaló a kistelepüléseket, a falvakat patakocskákhoz hasonlította. Kicsiségük miatt sokszor nem számolnak velük. Pedig - amint mondotta - ezek táplálják a folyót, a nemzetet. A három pátrói hársfánál jobban - azt hiszem - csak Smidéliusz Zoltán esperes, Dömötörffy Jenő polgármester, egyben az evangélikus gyülekezet felügyelője, valamint a nemespátrói gyermekeket is oktató surdi iskola vezetői örvendezhettek. Ők állították össze a programot, ők szervezték az ünnepséget. Munkájuk nem volt hiábavaló. Nem hiába szólt hozzájuk és mindnyájunkhoz biztató szóval az istentiszteleten hangzó ige: „Tüdd meg azért e mai napon és vésd szívedbe, hogy az ÚR az Isten... Tartsd meg az ő rendeléseit... hogy jó legyen dolgod és hosszú ideig élj a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad teneked. ” (5Móz 4,39-40) Benczúr László HÍREK A PÁPUÁK FÖLDJÉRŐL Egy vasárnap Rusuangban Biliau nevű missziós állomáshoz nem vezet út. Legalábbis nem olyasmi, amit mi Európában útnak neveznénk Ez a kis tengerparti falu vagy hajóval közelíthető meg vagy a legközelebbi füves repülőgép-leszállópályától 25 lanes, terepjárót próbáló csapáson. A fárasztó utazás után igazán meglepő - és jóleső - látványt nyújtott a tágas, kényelmes ház, melyben a német misszionárius lakik családjával. Itt töltöttük augusztus egyik hétvégéjét, s látogattunk meg néhány környékbeli gyülekezetei. Vasárnap még a reggel harmatos hűvösét kihasználva hatórakor kerekedtünk fel, hogy időben odaérjünk az egyik hegytetőn lévő faluba az istentiszteletre. Hosszú, tikkasztó ut állt előttünk a meredek, őserdővel borított hegyoldalon. § Tízóra tájban - a mintegy 900 m szintkülönbség legyőzése után az utolsó emelkedőhöz már csak az adott erőt, hogy tudtuk, a csúcson, Rusuangban sokan vámok ránk. Köszöntésünkre az egész falu népe kisereglett. Kedvesen, örömmel fogadtak minket, mindenkivel kezet ráztunk. Szomorúan állapítottuk meg hogy a hegyvidéki emberek sokkal betegesebbnek látszanak, mint a tengerparton élők Az óceán sós vize, a mindennapos tisztálkodás megteszi hatását. A hegyekben még az ivóvíz megszerzése is óriási feladat, így a szegényes higiénia miatt sokan szenvednek különféle bőrproblémáktól Kézfogáskor többször támadt olyan érzésünk mintha egy száraz faágat szorítottunk volna meg. Később, mikor közös énekünk messzeszállt a banánfák koronái fölött, azon tűnődtem, mi köt össze minket ezekkel a bambuszháncs kunyhóban élő, mezítlábas, rongyos, egyenlítői szigetlakókkal. Egyetlen dolog köt össze, de az mindenre elég: Jézus egyformán szereti őket és minket, s mindannyiunknak helyet készített az örök életben. Az istentisztelet végén Zoltán bemutatta a családot, s beszélgetést kezdeményezett arról hogyan látják saját helyzetüket; mi az, amin változtatni szeretnének, mi az amivel elégedettek; ők milyen módon kezdenék fejleszteni saját életvitelüket, s van-e szükségük segítségre. Válasz helyett nagy hangoskodásba kezdtek, melyből mi egy szót sem értünk, egyesek felálltak, kiabálva az ajtó felé mutogattak, a férfiak egy része pedig egyszerűen kiment a templomból. Döbbenten nézegettünk egymásra, hiszen úgy tűnt, valami felzaklatta őket - minket meg az a gondolat zaklatott fel hogy tájékozatlanságból Zoltán olyasmit talált mondani ami sértő volt számukra. A rusuangi gyülekezet egy része. Háttérben a templom épülete Végül kiderült, hogy nem tudnak hirtelen erre a valóban nehéz kérdésre választ adni s csoportokat alakítottak, hogy könnyebben megvitassák a dolgot. Közben az asszonynéppel és a gyereksereggel kivonultunk - ilyen fontos tárgyalásoknál úgysincs szükség ránk -, s nagy banánlevelekre egy kunyhó árnyékába telepedtünk S bár pidgin nyelvtudásom még korántsem tökéletes, remekül éreztük magunkat, olyannyira, hogy a templomajtóban több ízben is megjelent egy-egy szigorú férfifej, s csendre intette a rakoncátlan társaságot. A vendég White-meri (fehér asszony) oltalmában azért bátran visszacserfeltek neki: „Te csak ne kiabálj ránk! Hallgass el és menj vissza gyorsan!” Szíves ebédmeghwásukat elfogadva, az egyik tágas kunyhó bambuszpadlóján körbetelepedtünk s együtt falatoztuk a táróból és egy ismeretlen zöld levélből só nélkül készült ételt. Búcsúzáskor ismét együtt volt az egész falu, s szeretetük jeléül saját kertjükben termett édes banánnal, hagymával, cukornáddal kedveskedtek nekünk Egy népes csoport egészen az első lejtő aljáig kísért minket. Szeretnénk beváltani ígéretünket, hogy még visszatérünk hozzájuk! Bálintné Kis Beáta
