Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-05-05 / 18. szám
Evangélikus Elet 1996. május 5. ra°i jfts GYERMEKEKNEK O K N K Testéből táplált... Vére juttatta vérembe a táplálékot, erejéből nyerhettem éltető erőt. Kifeszített izmai védtek a külvilágtól, testének melege melegített engem is. Értem tűrte a hosszú, türelmet próbáló fájdalmakat. Értem viselte a görcsök szorongató tusáját, bogy a fájdalmaktól, a reménykedésből, a várakozásból új élet teremjen: megszülessek... Most előttük, vagy emlékük előtt állunk meg, tisztelegve, hálával: az édesanyák előtt. Akik megtanítottak beszélni, fogták kezünket első lépéseinknél, példát adtak, és feltétlen szeretetet, mely egy életre elkísér. Köszönöm, Uram, az Édesanyámat! Segíts, hogy ne okozzak neki több fájdalmat, inkább lehessek oka örömének! Malmivaara Vainö verse Jézusom, kérlek, nézz reám, És áldd meg édes jó anyám! Mindig ragyogd be éveit, Töröld le hulló könnyeit! Áldd meg, ha szolgál minekünk, És ha imát mond érettünk, Te hallgasd meg, ha felsóhajt! Erősítsd szívét, vigasztald! Hála jó anyánkért neked! Hallgasd meg kérő gyermeked! Aidd meg őt, egész életét! Irgalmaddal te óvd, te védd! MISSZIÓRÓL - DIÓHÉJBAN Kedves Gyerekek! Öt alkalommal írok nektek arról, hogy mit is jelentenek ezek a szavak: misszió, vagy külmisszió. Ha elolvassátok ezeket az írásokat, megtanulhattok pár új és érdekes dolgot. H a egy kis bibliakutató munkát is végeztek, felelhettek a kérdésekre. Ha pedig be is külditek, megpályázhatjátok vele az Albertibe tervezett külmissziói gyermektábor egyik helyét június 30-tól július 6-ig. Ma már a második írást olvashatjátok. Beküldési határidő: május 31. Mind az öt szám megfejtése beküldhető egyszerre. Részletes tájékoztatót a Missziói Magazinban találtok. '' Szeretettel várja leveleiteket: Bencze Agnes-néni,’ Í<2Ö5 .Smi.dPestXX., jjíífiyzáfh u, Z, , A keresztyénség elterjedése Az előző számban azzal fejeztük be, hogy a 3. évszázadra az egész akkor ismert világban elterjedt a keresztyénség. Mi a helyzet ma? Mára a földkerekség minden részét felfedezték, benépesítették. Eljutottak a misszionáriusok is a világ minden tájára. Most, az évszázad végén minden 10 ember közül 3 vallja magát Jézus követőjének, ez összesen 1,9 milliárd. Míg 1900-ban a keresztyének 83%-a az európai és észak-amerikai fejlett országokban élt, mára az ázsiai, afrikai és dél-amerikai népek százalékaránya 49-re nőtt, és 100 keresztyén között 52 színesbőrű van. Ez mind a missziói munka gyümölcse. Az elmúlt évben az evangélikus keresztyének száma Etiópiában és Pápua Új-Guineában növekedett a legAki meg akarja tartani az ő életét... jobban. Minden országban vannak a keresztyén egyházaknak szervezetei, csak egyfajta vallás szerint élők nem tűrik meg országaikban a keresztyénséget. De mi van azokkal; akik nem ismerik el Uruknak Jézus Krisztust? Őközöttük van szükség a missziói szolgálatra. Jézus Krisztus megismertetésének van egy fontos eszköze. 318 nyelvre fordították le teljesen, de 2500 különböző nyelven beszélők olvashatják egy-egy részletét. Ez az eszköz tanításunk alapja, minden keresztyén használja, bármilyen szokásai is vannak. Isten népét Anyaszentegyháznak nevezzük. Három nagy családot különböztetünk meg az Anyaszentegy- házban: a római katolikus, a protestáns és az ortodox felekezetek családját. A színesbőrű gyülekezetek is ide tartoznak, bár szokásaik eltérőek. Míg te nyugodtan ülsz a templomban és orgonakísérettel énekelsz, vannak, akik tapsolva, táncolva dicsérik Istent. Vannak, akik hatalmas dómokban gyülekeznek össze, mások kicsiny szobácskákbán megbújva, hogy ne tudja meg senki. Kérdések: 1. Tudod-e, hogy ki vitte el Etiópiába a keresztyénséget? (ApCsel 8. rész) 2. Melyik az a vallás, amelynek tanítása alapján halállal is büntethetik azt, aki keresztyénné lesz? 3. Mi a misszió legfontosabb eszköze? 4. írj le valamilyen gyülekezetedben gyakorolt kedves szokást! Humorzsák Egy afrikai missziós faluba európai püspök érkezik. Meleg szavakkal üdvözli a fogadására összesereglett "bennszülöttekét, deYriikbr befejezi beszédét, senki Sem tapsol. Ekkor feláll egy a helyi misszionáriusok közül, és ő kezd beszélni a bennszülöttek nyelvén. A négerek lelkesen tapsolnak, még a püspök is összeüti a tenyerét. Az egyik misszionárius ekkor a fülébe súgja:-A püspök úrnak nem kell tapsolnia. Ez az ön beszédének a fordítása volt... * A falubeli srácok így ugratják társukat:- Ha már a harangozó fia vagy, meg tudod-e mondani, milyen növény a harangvirág?-A bimbam buszok családjába tartozó - hangzik a felelet. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. Kimaradtunk valamiből. Mi magyarok itt Közép-Európában ki tudja, mióta, talán már István király óta élünk abban a tudatban, abban a fájdalmas hiányérzetben, hogy a világtörténelem nagy eseményei rajtunk kívül történnek, hogy elveszítettünk valamit, ami sose volt a mienk, hogy van valami a világban, ami fontos, amiben részt kellene vagy részt kellett volna vennünk, de lemaradtunk róla, kimaradtunk belőle. Nem tartozunk sem az anyagilag gazdag Nyugathoz, sem a szellemiekben gazdag Kelethez. Hatalmas anyagi lehetőségek Amerikában, hatalmas lelki megvilágosodások Indiában - igen, ott történik valami. De itt? Gyakran érezzük úgy, hogy fél életet élünk, hogy kiszorultunk saját életünk, saját kultúránk perifériájára, hogy ami történik velünk, az csak gyenge és nevetséges másolata annak, ami történhetne. Ezért kérdezi magától Ady, hogy „A Tisza-parton mit keresek?”, de ezért kénytelen Cseh Tamás is bizonygatni önmagának - kissé kényszeredetten, kissé kétségbeesetten hogy Lám csak, azért voltak nekünk élményeink.” Hogy lehet ilyenkor azt mondani, hogy „aki meg akarja tartani az ő életét”? Hiszen ez az élet nem létezik, csak mint valamiféle homályos, ködös valami, amiben úgy bolyogunk, mint - ismét Cseh Tamást idézve - Antoine és Desirée a kihalt pesti utcákon. S ugyanígy elveszíteni sem lehet ezt az életet, mert még meg sem találtuk. Sokszor úgy érezzük, hogy vissza kelMt 16,25 lene találni, meg kellene keresnünk ezt az életet, föl kellene zárkózni, meg kellene szüntetni ezt a fájó hiányérzést. Addig sem az élet megtartásáról, sem a föláldozásáról nem lehet szó. Azt mondjuk: „Muszáj, hogy én is benne legyek az igazi életben, hogy én se maradjak ki semmiből hogy én is ott lehessek, ahol a fontos dolgok történnek, hogy én is megélhessem az életemet. ” Ezt keressük egész életünkben, emiatt próbáljuk minél nagyobb erőbedobással bizonygatni magunknak, hogy azért mi sem az élet perifériáján élünk. Csakhogy amíg minden erőnket megfeszítve próbáljuk megtalálni „jobbik énünket”, addig félő, hogy teljesen elforgácsolódik az erőnk, a lelkünk, az életünk, mert nem az élet lesz a fontos, hanem az én. Hogy én legyek az, aki benne van a dolgokban, hogy én legyek az, aki nem marad ki semmiből, hogy én legyek az, akivel történik végre valami. S így szépen lassan kicsúszik kezünkből az a hatvan-hetven év, ami nekünk adatott. Úgy látszik, a jézusi mondat első fele mégiscsak illik ránk is: aki meg akarja tartani az ő életét, az elveszti azt. Mi hát a megoldás? Az önfe- ledtség. A magyar nyelvben az önfeladással szemben ennek a szónak pozitív értelme van. Önfeledt vagyok egy társaságban, önfeledten hallgatok valakit, önfeledt módon örülök valaminek - csupa-csu- pa olyan kifejezés, amelynek jó íze van a szánkban. Mert azt jelenti, hogy arra a pillanatra tudunk figyelni, amit átélünk, át tudjuk adni magunkat annak, ami történik, s nem tudatosítjuk föltétlenül magunkban, hogy valóban mi éljük át azt. Mert akkor nem az én lesz a fontos, aki átél valamit, hanem a pillanat, amit átél. A pillanat pedig lehet egy mosoly, lehet egy csöndes baráti borozgatás, vagy éppen lehet az, hogy a Názáreti ács ül le mellénk. Nem kell hozzá p világ- történelem fő sodrásában lennünk, nem kell hozzá bennfentesnek lennünk a nagy dolgokban, nincs szükség hozzá világmegváltó lelki megvilágosodásokra vagy stadionméretű tömeggyúlésekre. Elég hozzá az az önfeledtség, amivel Mária és Márta történetében Mária ült oda Jézus lábához, hogy hallgassa, hogy belefeledkezzen a szavaiba. Márta tenni akart valamit Jézusért, Márta bizonyítani akarta a világ számára és önmaga számára is, hogy ő azért ott van, hogy vele is történnek azért a dolgok, hogy ő az, aki vendégül tudja látni a Názáretit. Mária pedig csak ült és hallgatott. És Jézus azt mondja: Mária az, aki a jobbik részt választotta. Mert ő el tudott feledkezni önmagáról, mert ő el tudta veszíteni önmagát azért, hogy belefeledkezhessen Jézus gondolataiba. Nem vonta homloka köré az önmegtagadás messzire fénylő mártírkoszorúját, nem lett belőle a keresztyénség nagy szentje, mégis: olyasminek lett a részese, amit soha, senki nem vehetett el tőle. Mert aki elveszíti - mondhatjuk úgy is: elfelejti - az életét, az megtalálja azt. Mindörökre megtalálja. Ámen. Hegedűs Attila „Hiszen megmentettél engem a haláltól, lábamat az elbukástól, hogy járhassak Isten színe előtt az élet világosságában.” Zsolt 56,14 Egy fénykép. Rajta egy fekete bőrű, Ruandából menekült asszony. Egy takaróba csavarták a kórházban. A takaró alatt piciny gyermekét szorítja magához. A kicsiből csak hatalmas szeme látszik, amelyből a félelem, az iszonyat, a rettenet ordít a külvilágba. Ki tudja, mit kellett nekik, kettőjüknek átélni? Talán azon az emberi tetemhalmon kelett átgázolniuk, amely a másik képen látható: a háttérben az élők ülnek rezignált arccal, kiüresedett tekintettel, mert már nem fáj nekik semmi. Már nem hallják meg annak a két gyermeknek a sírását sem, akik anyjuk kihűlt, véres, összezúzott koponyájú teste mellett próbálják kicsikarni a törődést, a szeretetet, de hiába... Háború, borzalom - ezt még a kórházban, a viszonylagos nyugalomban sem lehet elfelejteni, és már soha nem lehet kitörölni az emlékezetből. Egy fénykép. Azokról, akik a hírekben szerepelnek. Akiknek tragédiáiról naponta hallunk, de akiket nem, vagy csak néhány másodpercig mutat a televízió képernyője. Akiknek az életéből a fotós megörökített egy századmásodpercnyit. Anya és gyermeke. A kapcsolat közöttük érezhető, de nem önthető szavakba. A gyermek még érzi az anyai öl biztonságát és melegét, amely attól a pillanattól egy volt vele, amelyben Isten megteremtette az életét. Érzi még a szívverést, amely oly sokáig zenélt neki, és amely még most is olyan megnyugtató. De érzi már azt is, hogy az elszakadás ettől a körülölelő szeretettől fájdalmasan végleges. Még odabújik hozzá, védelmet könyörögvén, s anyja magához szorítja, s akár az életét is föláldozná érte, de a világ borzalmaitól már nem tudja elzárni és megvédeni. Látnia, hallania és átélnie kell, hogy az élet velőtrázóan belesikolt csöppnyi, alig ébredező tudatába. Anya és gyermeke. Egy élet, amely immáron örökre kettéválva és önállósulva folytatódik. De most összebújva, együtt küzdenek az életért. A háború, az öldöklés, a betegség véres grimasza még ott tükröződik szemükben, de az élet már kitépte magát a halál szorításából. S ezt a diadalmas pillanatot - amelyet még körülvesz a borzalom - örökítette meg és hirdeti az a fénykép. Rajta anya és gyermeke, akik Isten kegyelméből talán újra emberhez méltó életet élhetnek... Sánta Anikó Ezeréves a magyar iskola Rendhagyó tudósítás egy kiállításról Ezeréves a magyar iskola. A Győrhöz közeli Pannonhalmán nyílt az első. S azóta mennyi nyitotta ki kapuját! A magyar iskola mindig híres volt. A magyar oktatásügy millenniuma késztette arra a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolát, hogy szerény és mégis sokatmondó kiállítást szervezve mutassa be ennek történetét. A kiállítás egyúttal a győri tanítóképzés 218 éves múltjának reprezentációja is. A kettő összekapcsolása szerencsés. A kiállítás helyiségeibe lépő látogatót sajátos hangulat ragadja meg. Főként akkor, ha maga is évtizedeket töltött katedrán. A hangulat forrása maga a látvány. Tárgyi emlékek, megsárgult fényképek, beszédes tankönyvek, bizonyítványok sokasága. A látottak megmozgatják az emberi képzeletet. Benépesíti a tantermet... A padokban tarisznyával érkező vászonruhás fiúk, kendőbe takart leányok Előttük a szikár, szemüveges tanító. Arca szigorú, tekintélyt parancsoló, vonásai mégis szeretetet sugároznak S a bútorok! Egy sem hivalkodó, de célszerű. Valamennyi alkotó mesterét dicséri. Egyszerű, festett, kifogástalan ma is. Nem hull alkotó elemeire, nem mozog. Pedig megéltek már egyet és mást. Felületük sima, firkálás, faragás szinte nincs rajtuk Megbecsülték korábbi használóik Az ember orra szinte érzi az olajos padló illatát... A kort, a történelmi múltat idéző, nosztalgiára késztető bútorok mellett érdemes elidőzni a tanítást, tanulást elősegítő könyvek gyűjteménye előtt. Külön tárló őrzi az ABC-s könyveket, egy másikban a tanítás könyveit és segédanyagait láthatjuk Érdemes elidőzni mindkettő előtt. Különösen a tankönyvek érdemelnek figyelmet. Kivitelezésük esztétikus, tartalmuk gazdag. Főleg nevelési szempontból Hazafiságra, valláserkölcsre, általános emberi magatartásra buzdítanak Mintha a szerzők egy angol közmondást tekintettek volna zsinórmértéknek: „Előbb nevelni, azután tanítani!” (Ipriter training to studying!) Az olvasmányok a kis- és nagybetűk gyakorlását segítik elő. Nem marad el a levonható tanulság sem. Gyakran egy-egy közmondás helyettesíti ezt. A hozzáértő számára érdekes lehet az írásfüzetek és az írástanítás krónikája. Jól követhető az írástechnika alakulása. Megtudjuk, hogyan tanították a rondírást (vágott hegyű tollal írt, helyenként gömbölyített díszítő írás) vagy mit jelentett az árnyékolt magyar folyóírás titka, illetve milyen szabályok segítették elő a zsinórírás alakítását. Üde színfoltot jelentenek a különféle iskolai bizonyítványok A legrégebbi 1898-ból való. Figyelmet érdemel a győri működésű tankönyvíró tanítók, tanárok munkáiból készült gyűjtemény. Említést érdemel Va rgy a s Endre tanfelügyelő: A magyarok története, illetve az általa írt földrajzi tankönyv. Említésre méltó Öveges Kálmán: Hangutánzó magyar ABC és Szili Benedek: Magyar nyelvtani gyakorlókönyv című munkája. A kiállított anyag azonban korántsem teljes. Valószínű, csak a főiskola könyvtárából kiemelt könyvekről van szó. Hiányoznak a győri evangélikus iskola nevelőinek munkái. Így pl. Szászky Tomka János földrajz- és történelemkönyvei, Szeniczei Bárány György neveléssel kapcsolatos úttörő munkája, Petz Leopold tantermei, Kuszák István elméleti és gyakorlati munkássága, aki egyik tanulmányáért miniszteri elismerést kapott, s egyike volt azoknak, akik a nyolc- osztályos elemi iskola tanterveit a harmincas években kidolgozták A kiállítás másik fele tág teret biztosít a győri tanítóképzés múltjának. Ez a városban 1778-ban kezdődött, hamarosan a Ratio Educationis megjelenése (1777) után. A győri tanítóképzés 218 éve alatt három középfokú intézmény is működött. (Kettő római katolikus, egy állami.) A tanítóképzés főiskolai szintre emelése 1975-ben történt. A középfokú intézmények munkásságát nyomtatásban me jelent évkönyvek tanúsítják A különféle korokból származó t nítói oklevelek között ritkaságszámba menő is látható, i 1858-ból származik, s a minősítő érdemjegyek között ilyen n nősítés is olvasható: elegendő, közel elegendő, dicséretes. Külön tárló őrzi két hatalmas kötetben az első tanulók ad tait (1778-1847,1847-1865). Figyelmet érdemelnek a külön) le tanügyi nyomtatványok, nevelésügyi kiadványok, a tanít képzés tantervei (pl. 1894-95) a Főiskola régi és jelenlegi tan rainakpublikációit (különkiemelve dr. Schleich Lajo dr. Kunoss Judit és dr. Barsi Ernő munkái Örömmel fedeztem fel a gondosan kidolgozott tanterveket, t nitási vázlatokat, gyakorlati tanítások bírálatait. A kiállítás összességében elismerést érdemel. Szélesebb kői szervezéssel gazdagabb is lehetne. Mégis üde színfolt a magy, oktatásügyet, annak történetét reprezentáló palettán. Megtekii tésre ajánlom. Pónya László tanár Ev. Gimn. Alt. Iskola és Óvoda, Győr Oktatás, nevelés - piacgazdasági alapon? Ezzel a címmel tartott nagy érdeklődés mellett előadást az Evangélikus Értelmiségi Műhely januári összejövetelén dr. Magyar István egyetemi docens, dékánhelyettes. A teljes előadást a Lelkipásztor közli. Befejező szakaszát lapunkban is közreadjuk. Mit lehet/kellene tenni? Ebben a részben nemcsak saját gondolataimat összegezem, hanem az előadást követő vitán elhangzottakból is merítek. Ma, és várhatóan az elkövetkező, legalább 5-10 évben, a magyar értelmiségnek a középosztályhoz számító része a lecsúszás, az elszegényedés ellen küzd/kénytelen küzdeni. Ez az oktatás és nevelés tekintetében azt jelenti, hogy már az értelmiség önreprodukciója is áldozatos életvitelt, sok lemondást és esetleg nélkülözést kíván azoktól a családoktól, amelyek folytatni akaiják társadalmi szerepüket utódaikban. Az értelmiség bővülése feltételezi, hogy a felsőoktatásban növekedjék a résztvevők, és még inkább a képzettséget szerzők száma. Erre a családok jövedelmi helyzete kevés valós esélyt ad, amit jól tükröznek az előbb említett adatok. A kredit rendszerű képzés elvileg lehetővé tenné a pénzkereső évekkel kombinált oklevélszerzést. Ehhez a munkanélküliség alakulásának is javulnia kell. A bővült évfolyamok, a beiskolázáskori létszámok azonban nem jelentik egyben az értelmiség jelentős növekedését, ugyanis igen erős a lemorzsolódás. Ez azonban főként nem az egészséges verseny, hanem annak a következménye, hogy a növelt létszámú beiskolázás a gyengébb középiskolák „anyagát” is behozza az egyetemekre és főiskolákra. (Magyarországon kb. 35-40 élvonalbeli középiskola van, a színvonal erősen eltér ezektől a többinél.) Komoly gond az is, hogy a családok együtt töltött ideje kevés, ráadásul az elmúlt évtizedek az iskolák nevelő szerepét hangsúlyozták, tehát a családoknak újra rá kell hangolódniuk arra, hogy a nevelő szerepet már rájuk súlyozza a megváltozott helyzet. Alapvető, hogy az oktatás és nevelés a folyton (és között is képes legyen szilárd értékrendet adni. Mindezt úgy, hogy a pedagógusok és a szülők saját értékrendje is alakul, kevés a támpont és sok a negatív példa. Az egyéniség kultusza, a gyakorta szabadosságba „átcsúszó” szabadság-megélés persze magyarázható az elmúlt időszak elfojtásaival, de a magyarázat nem lehet indok is.... Az egyház feladata, hogy a hit erejével, a keresztény hit alapjaiban meglévő, időtálló alapértékek hangsúlyozásával es közérthető, naprakész hirdetésével segítse nevelők és neveltek, oktatók és oktatottak értékorientációját a helyes irányba, hogy jövő értelmisége és minden állampolgára ne csak munkát végezzen, hanem hivatást is betöltsön. Nagyon fontos, hogy az egyház határozottan hívja fel a figyelmet a társadalom vezetőinek felelősségére, arra, hogy az oktatást és a nevelést az állam feladatai között - nemcsak jelszavakban („stratégiai ágazat”) - kiemelt preferencia illeti meg. Nem kormányzati ciklustól függő, hanem allando feladatról van szó, ezért egy-egy kedvezőbb intézkedés, javulási tünet figyelembe veendő, de halasztó nem lehet ezen a téren! Oktatás, nevelés - piacgazdasági alapon? Az elmondottak alapján a válasz úgy szólhat: nem, legfeljebb piac- gazdasági keretek között, de nem a piac diktátuma alapján, hanem felelős állami és társadalmi szervezetben és gondozásban, nem a jelen szűk lehetőségeit, hanem a jövő megelőlegezését előtérbe állítva! Egy amerikai szerző Neumann Janos-életrajzot írt. Ebben hosszan foglalkozik a magyar oktatással és azt írja: „a történelem legeredményesebb iskolái kétségkívül a pesti gimnáziumok voltak 1890 és 1980 között”. E soro- kat idéző cikkében egyik neves fizikusunk így ír: Sokkal inkább igaz ma, mint valaha, hogy „a történelem verseny- fiitas az iskola es a katasztrófa között”. Ebben a verseny- jutásban az egyházaknak a magyar oktatásügyet és neve- ésugyet, saját iskoláik példaadásán túl is, segíteniük ke 1 hogy ismét eljuthasson korábbi eredményesség köSSv linS Értelmiségi Műhely vitáján megszólalok sokoldalúan tanúsították az ezért való felelősségüket. I
