Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-01-08 / 2. szám
BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM ÜLÉSÉRŐL Folytatás az első oldalról. A másik jelentős eseménye ebből a szempontból az volt a magyar egyháztörténetnek, hogy egyhazunkban a század elején szeles és mély ébredés bontakozott ki, és ez tartást, vigasztalást, megtartó erőt jelentett a gyülekezetek tagjai számára a második világháború, a kitelepítéseik, a kuláklisták, a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése és a minket ért egyházüldöző hatások között is. I Az ébredés korszaka nagyszerű ifjúsági csoportokat hozott létre, egyesületeket szervezett, szolgálati ágak indultak el (diakónia, kül- és belmisszió stb.j. Az ötvenes években az iskolák 1948-as államosítása után fokról fok- a ja számolták fel a különböző munkaágakat és egyesületeket és az egyházi spiritualitás beszorult a templomfalak közé és az egyes gyülekezetek keretei közé. Országos Szervezkedésre nem gondolhattak azokban az időkben. Amikor 1989-90-ben újra lehetőséget kaptunk, hogy j a szűkebb értelemben fogalmazott egyházi belső munkát i kiterjeszthetjük az oktatási-nevelési területre (iskolák, j kollégiumok, óvodák), a szociális-diakóniai szolgálatra I (otthonaink mellett területi szociális munka végzése, me- i | nekültek, drogosok, alkoholisták közötti munka, stb.), és £ f a kulturális szférára is (egyesületek, lapok, protestáns t f I színház, tv, rádió stb.), sokan voltak, akik úgy gondol- [1,1/ ták, az egyház ott folytathatja, ahol a negyvenes évek III végén abbahagyta. Ma már tudjuk és naponta érezzük, hogy nem lehet ugyanott folytatni, ahol egykor államosították az iskolát, w ahol feloszlatták a diakonissza anyaházakat vagy abba- ■I hagytuk á hitoktatást. A régi népegyházi keretek omlanak és noha nagyon sok helyen ott vannak még és támaszkodhatunk reájuk, ezért tehát hiba volna magunknak is nekiállni, hogy gyorsan lebontsuk őket, nem volna *1 szabad az egyes gyülekezetekben, egyházmegyékben *. vagy a zsinaton úgy tervezni, hogy azt higgyük, megma- radnak, sőt, erősödnek. Hibás irány tehát az a zsinaton ' jól megtapasztalható népegyházi önérzet, amelyik a régi négypüspókös, lelkészekkel és tanítókkal különösen is a 1 Trianoni Béke után jól ellátott - hiszen az elcsatolt terü- ^ letekről hozzánk menekültek Felvidék, Erdély, Kárpátal- ja, Bácska és Bánát, valamint Burgenland magyar egyházi tisztviselői - egyházszervezeti múlt szerint tájékozódik . | és azt tekinti a jövő egyháza képének... Ezért az egyház elsődleges feladata az evangélium hirdetése, Isten üzenetének továbbadása, tanítás, a szentségek kiszolgáltatása, a gyülekezetek építése hitben, reményben és szeretetben. Minden egyéb másodlagos, hiszen a propriumot helyettünk senki sem fogja elvégezni... Olyan célzott misszióra van szükségünk, amelyik felméri, hogy a gyakorlatilag többségében pogány vagy félpogány Magyarország milyen módszerekkel közelíthető meg. Mindehhez azonban elsősorban munkásokra van szükség, és itt igen nagy bajban vagyunk. A gyülekezetek többsége nem tudja, nem érzi át, hogy a lelkészhiány azt jelenti, hogy nem a gyülekezetek választanak lelkészt, hanem a lelkészek gyülekezetét. Ezért csak akkor szembesülnek a helyzettel, amikor megüresedik egy- egy állás. Ugyancsak kevés a hitoktató is és még kevesebb a jól képzett hitoktató. Mindebből az következik, hogy hosszú távon akkor tudunk csak eleget tenni annak, -amire Jézus elküldött minket, ha a teológiai, az egyházi szakmunkásképzést minden más területen is (kántorok, diakóniai munkások, hitoktatók, tanárok, óvónők stb.) a lelkészképzéssel együtt fejlesztjük. Szólnom kell néhány szót arról a megelevenedésről, ami jellemzi sokfelé gyülekezeteink életét, örvendetesen sok helyen értik, tudjak, hogyan kell élni az új lehetőségekkel. Másutt viszont mintha arra várnának, hogy „odafent, Budapesten" mondják meg és határozzák meg, mit kell csinálni Békésben, vagy Veszprémben. A spirituális keretek megélésének a gyülekezet az első és legfontosabb helye és az egyházmegye. A különféle megyei rendezvények (ifjúsági, presbiteri, énekkari stb. találkozók) kiszélesítik a gyülekezeti kereteket. Örülök annak, hogy országos evangélizációt is szervezett missziói bizottságunk Pilisen és Irsán... Ide kívánkozik az istentisztelettel kapcsolatos tervezésből az a szándék, hogy főistentiszteleti liturgiánkat meg kell vizsgálni és az énekes liturgia irányába fejleszteni, valamint az úrvacsorát beleépíteni. Agendánk sok más területen is megújításra szorul, pl. a vegyesházassági esketési rend ökumenikus esketése, az iskolai tanévnyitó és -záró istentiszteletek rendje, avatások, szentelések, alapos revíziót kell előkészítenünk, megfelelő szakértői bizottság bevonásával... Befejező részében ökumenikus kapcsolatainkról adott áttekintést a püspöki jelentés. Számos külföldi csoportot fogadtunk, és mint ökumenikus elnök, számos külföldi konferencián, előadáson vett részt. - A jelentéseket kimerítően tárgyalta a presbitérium és a szükséges határozatokat meghozta. * A nap délutánján rendkívüli közgyűlés is volt, melyen az új zsinati törvény szerint megválasztották az Országos Bíróságokat. (A névsort karácsonyi számunkban már közöltük.) Családevangélizáció Piliscsabán 1994 a Család éve. Fontos, hogy a családról beszéljünk ma, amikor családok esnek szét. Különböző konferenciákat szerveztek országszerte, hogy mentsük a menthetőt. November második hétvégéjére a gödöllői és pestszenter- zsébeti gyülekezeteink lelkészei kisgyermekes családok részére evangélizációt szerveztek Pilis- csabara, a Béthel Missziói Otthonba. Gyülekezetünkből, Gödöllőről hat kisgyermekes család vett részt a csendesnapokon. A péntek esti bemutatkozás és ismerkedési estét követően szombaton három előadást, vitaindítót hallgathattunk meg. Délelőtt Győri János Sámuel erzsébeti lelkész előteijesztésé- ben a különböző házastársi szerepekről családmodellekről hallhattunk, „Én, te és az a bizonyos harmadik” címmel. Ebéd után kirándulást tettünk a közeli erdőbe, gyermekeink örömére. A délutáni előadás, melyet Széli Bulcsú kispesti lelkész tartott, a házastársak Istennel való hármasságának fontosságáról szólt „A hármas kötél nem hamar szakad” címmel. Este pedig gödöllői lelkészünk, Blázy Árpád tartott előadást „Én, te és ő” cimmel, melyben az érkező harmadikról, a gyermekről, a nevelés bibliai elveiről és céljáról esett szó. Láttunk egy, az idő múlásáról szóló meditativ filmet is, mely arra figyelmeztetett, hogy nagyon kevés az az idő, amit családunkkal, gyermekeinkkel tölthetünk együtt. Ezért törekednünk kell, hogy azt a kevés időt szeretetben, békességben éljük meg, hiszen nem tudhatjuk, hogy meddig maradhatunk szeretteink körében. A késő esti áhítatban, melyet Füke Szabolcs tartott, a keresztyén családok példamutatásának fontosságáról hallhattunk. Vasárnap az úrvacsorái előkészítő után a piliscsabai testvérekkel együtt tartott istentiszteleten vettünk részt, mint egy igazi nagy család. Örömmel mondhatom, hogy a velünk lévő tizenhárom gyermek sem unatkozott, hiszen felváltva egy-egy édesapa, édesanya tartott nekik foglalkozásokat. Itthon vagyunk újra Gödöllőn, a novemberi családistentiszteleten. Akik résztvettünk ezen a háromnapos alkalmon, úgy érzem, gazdagabbak lettünk az Istentől kapott szeretettel, a beszélgetések, vélemények kicserélésével. Közelebb kerültünk egymáshoz, akiket eddig csak látásból ismertünk, s hisszük, hogy így a nagyobb családunk, a gyülekezet is erősödni fog. Köszönjük a szervezőknek és szolgálattevőknek ezt a hétvégét, és nem utsolsósorban Varga Gábornak, a missziós ház gondnokának meleg szeretetét. Jó volt megállni erre a néhány órára, kire- keszteni a vüág zaját, s teljes figyelmünket Isten szavára és Jézus tanítására irányítani, s így, együtt lenni az Úrral, és az Úrban a családunkkal. Reméljük, újra találkozhatunk Piliscsabán. Drippey László Orgonaszentelés Csepelen Az elmúlt hónapokban több ünnepélyes esemény színhelye volt csepeli templomunk. Szeptember 17-én, 35 évi szolgálat után búcsúzott a gyülekezettől a nyugdíjba vonuló Mezősi György lelkész. Ez alkalommal iktatta be Missura Tibor esperes az új lelkészt: Lehocz- ky Endrét. December 4-én, ádvent 2. vasárnapján pedig orgonát szenteltünk. Harangszó mellett vonult be a szépen kifestett templomba Harmati Béla püspök, Kendeh György angyalföldi lelkész, Mezősi György a gyülekezet volt lelkésze és az új lelkész, Lehoczky Endre. Az ünnepély elején még a régi harmonium szólt a karzatról. A püspök elmondta, hogy azért jött el erre az ünnepi alkalomra, mert diákköri emlékek kötik a csepeli templomhoz, ahol 1945—47-ig sokszor kántorizált. Igehirdetésének alapigéje; Lukács 17,20-21 verse volt. A templom a rajta lévő kereszttel azt hirdeti - nézz fölfelé! Mert van valami több, mint a kenyér, az anyagiak. A zene végigkíséri életünket, a bölcsődaltól a siratóénekig. .. Azt a kívánságot fejezi ki: az orgona szóljon úgy, hogy hangja maradjon meg lelkűnkben, kísérjen el hétköznapjainkba is vigasztalásul és bátorításul. Az új orgonával Isten valami újat kínál a gyülekezetnek. Ezután az orgonát a püspök felszentelte. És megszólalt az új hangszer! Trajtler Gábor rövid koncert keretében mutatta be a gyülekezetnek az új orgonát. J. G. Walther korálpartitája sorba mutatta be az orgona színeit. A friss, üde hangzás azonnal megfogta a hallgatót. Franck Pastorale-ja beilleszkedett az ádventi időszak hangulatába. Végül Bach a-moll prelúdium és fúgája következett, a játékos kezdés után magasztos hangjaival. Az egyetlen pedálregiszter vivőereje épp úgy feltűnt, mint a felső regiszterek friss hangzása. Trajtler Gábor remek tempói és virtuóz, de egyben elmélyült muzsikálása ünnepi perceket szerzett a hallgatóságnak. Végül Mezősi György meghatott szavakkal utalt arra, hogy Urunk 50 év után most „begyógyította templomunk sebeit". - Az orgonát az angyalföldi gyülekezet adományozta. A felújítást a finn testvérgyülekezetek, a csepeli Ön- kormányzat nagyértékű adományai és a gyülekezet áldozatkészsége tette lehetővé. A finnek képviseletében Leena-Kaisa Mikkola, a budapesti finn nagykövetség má- / sodtitkára volt jelen, az Önkormányzatot Hajdú Béla csepeli polgármester és felesége képviselte. Több csepeli egyházközség is elküldte képviselőit. Az orgona felújítása Trajtler Gábor orgonaművész útmutatása alapján történt, Székács László angyalföldi kántor közreműködésével. A kitűnően végzett munkát Tárnái Endre és Sipos István végezte. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget, de a gyülekezeti teremben a gyülekezet asszonyai megvendégelték az egybegyűlteket. Számomra is megható volt ez az alkalom. Négy évig voltam csepeli vallástanárként a gyülekezet kántora - és magam sem hittem, hogy megérhetem: a harmó- niumot egy ilyen sugárzóan fényes, és lelket-szívet bol- ( dogító orgona hangja váltja fel. Hála érte Istennek! Gáncs Aladár A Soproni Erzsébet Kórház ökumenikus szentelése Többfele szempontból lehet vizsgálni egy kórház életét és szolgálatát. Amióta a soproni kórház területén ökumenikus kápolna épült és havonta rendszeresen evangélikus istentisztelet is van benne, egyre inkább hangsúlyossá válik, hogy a testi és a lelki gyógyulás elválaszthatatlan egymástól. Akkor is így van, ha a kórház új műtéti-diagnosztikai tömbjének ünnepélyes átadásánál, november 30-án ezt a gyógyulási egységet az ünnepi-egység szétválasztása kérdésessé tehetné. Ugyanis délelőtt külön volt a miniszteri és polgármesteri protokollprogram. De tudjuk, hogy a cél a különválasztással nem ez volt, hanem a három történelmi egyház püspöki szolgálatának igénylésével a testi-lelki egészség egységbeli fontosságának dokumentálása a város lakóinak meghívásával és a szentelés után lehetővé vált az új kórház-tömb megtekintése mindenki számára. Öröm volt a hetenkénti kórházlátogatásaim során látni, hogy miként nő ki a kórházépületek centrumában az osztrák építészet és egészségügy közreműködésével és támogatásával a hazai kórházláncolat egy kimagasló, a mai igényeket magasszinten kielégíteni képes műtéti- és diagnosztikai tömbje. Az épület halijában volt a felszentelés ünnepi alkalma délután 4 órakor. Az ünnepségen Tislér Géza református püspökhelyettes tartott igehirdetést, melyben Mt 25 alapján kidomborodott a visszatérő Jézus Krisztus számonkérése, mert ő itt a földön a szenvedőkben jelenik meg és hiányuk kielégítése, betegségük gyógyítása szolgálati kötelességünk. Ezután Szebik Imre evangélikus püspök Zsolt 31,16 alapján hirdette az igét: Életem ideje kezedben van, Istenem. A kórház betegágyán, a szenvedés idején fogalmazza meg az ember önmaga számára ezt a kérdést: Honnan jöttem és merre tart az életem?! Aláhúzta a testi gyógyulás fontossága mellett azokat a lelki folyamatokat, melyeknek komolyságával az számol a testi gyógyítás menetében, akiben szeretet van. Nem véletlen ezért, hogy Amerikában az orvos, a lélekgyógyász és a lelkész szinkronban végzik a kórházi beteg gyógyítását. Majd imádságos áldásmondással szentelte fel az új kórházat, miután az igehirdetés nyomán a Lélek munkája megkezdődhetett a szép számú résztvevők szívében és életében. Végül dr. Pápai Lajos római katolikus megyéspüspök végezte el egyháza rendje szerint a bibliai idézettel és imádsággal egybekötött szentelési szertartást. Szépen keretezték a három püspöki szolgálatot a soproni római katolikus és a református énekkar melódia-számai. Ezt követte a közösen el- mondott Miatyánk és az együttesen énekelt Himnusz. A vendégeknek az új műtéti-diagnosztikai tömböt dr. Baranyai Tibor orvos-igazgató és helyettese dr. Tóth Péter osztályvezető főorvos, valamint dr. Erdei Károly az urológia osztály-vezető főorvosa mutatták be átéléssel, a szakszerűség élményének nyújtásával, és jogos büszkeséggel, mert az ország egyik legkorszerűbb kórház-tömbjét tárhatták szemünk elé. Szebik Imre püspökünk a látogatás végén egyházunk szolgálatát a továbbiakban is felajánlotta. Ugyanis a soproni Deák-tér végén működő egészségügyi Szakközépiskola visszaadása nyomán egyházunk olyan ápolónőket, egészségügyi szakembereket szeretne képezni a soproni Kórház és Dunántúl számára, akik a betegeknek a szív szeretetét és együttérző lelki erőt is tudnak adni, egyházunk szolgálatának közvetítésével. Adja Isten, hogy az ebben az ügyben megindult tárgyalások eredménnyel járjanak és egyházunk terve megvalósulhasson! Szűnon János Soknemzetiségű egyházunk Vasárnap kedden KÜLMISSZIÓI, KÖRKÉP Sokszor hallhat arról a magyarországi evangélikus egyház történetével foglalkozó ember, hogy ez az egyház soknemzetiségű. Sok gyülekezet „ősi nyelve” bizony valamelyik német vagy szlovák nyelvjárás, és a magyar csak a XX. század magyarosításának a következménye. Egyházunk ismert volt a türelméről, ahogy a nem magyar nyelvet elfogadta, s ahogy ezt a soknyelvű iskoláztatást és igehirdetést megoldotta. E sorozatban, mely riportokra épül, a mai helyzetet kívánom elemezni. A kérdés korántsem az, hogy ki tehet egyes gyülekezetek teljes, vagy részleges kultúravesztéséről - azaz a nyelvváltással együtt bekövetkező identitás- váltásról. Hiszen itt több, az egyházon gyakran kívülálló tényezők is közrejátszanak. A cél inkább az, hogy megtudjuk: helyi kulturális szinten mi hozható vissza a régi szokásokból és intézményekből. Milyen eszköz- és emberanyag áll ehhez rendelkezésre? Milyen erők dolgoznak az egyes (részben) nemzetiségi gyülekezetekben a hagyományok megőrzéséért, illetve azok feltámasztásáért? Az első helyszín a Pest megyei Nagybörzsöny község. Német nevén Deutschpilsen, ahová több hullámban telepitettek németeket az idők folyamán. A helyi fiatal evangélikus lelkésszel, Thu- ránszky Istvánnal beszélgettem 1994 augusztusában.- Most kerültél ide a faluba, saját kérésedre, egy kicsi, de szépen templomba járó gyülekezet élére. Ahogy itteni kutatásaim, sétáim alatt meggyőződtem róla, az emberek egy része, inkább az idősek, még jól beszélnek németül - ahogy itt mondják: svábul. Gondoltál-e arra, hogy bevezeted kísérlet képpen a német nyelvű istentiszteleteket, vagy áhítatokat?- Én semmiképpen nem fogok olyat kezdeményezni, ami a falunak nem vágya. Ha ilyet tervezek, csak abban az esetben fogok bele, ha ők támogatnak. Eddig 30 évig nem volt ilyen, ezért fölteszem, hogy nagy igény eddig se volt rá.- Mi lehetett ennek az oka? Tudjuk, hogy Sopronban, Szekszárdon, Budapesten és egyes falvakban volt és van német nyelvű szolgálat.- Minthogy nemrég vagyok itt, nem nagyon ismerem a gyülekezet hátterét. Azt azonban tudom, hogy a falunak sok baja volt amiatt, hogy az emberek német nemzetiségűnek vallották magukat a háború alatti összeíráskor. Sokat elvittek katonának, sokan nem jöttek vissza. Nem is a magyar hadseregbe sorozták őket!... A háború után a módosabb német gazdákat kitelepítették a cserháti tót vidékekre, ahonnan aztán később ugyan visszajöttek, de... Szóval sokat szenvedtek amiatt, hogy ők németek. Nem tudom, hogy ez a rossz tapasztalat mennyire hat ma - akár a meghurcoltak leszárma- zottaiban.- Ha az intézménynevek és a falutábla kétnyelvű, nem lehetne ez irányba további kezdeményezést tenni? Lesz-e néhány ember, aki él a lehetőséggel?- De, könnyen lehet, sőt: ha tudatosul az, hogy „nem kell félni”, akkor el tudom képzelni, hogy lenne, aki igénybe venné a német nyelvű alkalmakat. Noha németül nem beszélek olyan jól, de képesnek érzem magam, hogy kellő felkészüléssel igehirdetést tartsak. Amennyiben erre igény lenne, elvállalnám... Ifj. Káposzta Lajos Irénke néni kis, töpörödött asszonyka, olyan, akiből tizenkettő van egy tucatban. O az, aki számon tartja a legolcsóbb beszerzési forrásokat, képes két kerületen átbumlizni a Lehet téri piacra, s legszívesebben a mélyhűtött csirkefarhát árából is alkudna, ha lehetne. Hulladék fonalból köt szapora kézzel a feketefehér tévé előtt üldögélve, de még így sem elég a kevéske nyugdíj. Hétköznap szigorú beosztással él: kis leveske, meg főzelék feltét nélkül magának, meg az urának. Műszálas pongyolában áll az asztal mellett, kezét megereszkedett hasára szorítja - egy rosszul sikerült műtét nyomát viseli - s szigorú tekintettel, összeszorított szájjal figyeli, izlik-e az étel. Az unoka egyetemi előkészítőre érkezik a városba, 190 centijével, élénkségével betölti a kis konyhát, mikor keddenként meglátogatja a nagyit. Beszél, mesél, s a folyton éhes kamaszfiúk lelkesedésével eszik. Már a harmadik almás pite is lecsúszott a rántott hús, a barackos gombóc után, mikor egyszer csak a nagyfiú megáll az evésben, és ijedten néz fel a tányérjából:- No, de nagymama, ilyet te csak ünnepre szoktál főzni!?! A szigorú arc elpirul, s a néni szégyenlősen motyogja:- Amióta jössz, kisfiam, áthelyeztem keddre a vasárnapot! Cs. Kiss Éva ENSZ-jelentés a fejlődésről Megjelent az ENSZ ötödik, éves fejlődésről szóló jelentése. Ebben a világ 173 nemzetét rangsorba állítják a várható élettartam, az írástudás, a képzés és az életszínvonal szerint. E rangsorban első helyet foglal el Kanada és messze az utolsó helyen áll Guinea. A „kritikusan alacsony” színvonalú országok: Afganisztán, Angola, Haiti, Irak, Mozam- bik, Szudán és Zaire. A jelentés szerzőinek számításai szerint a fegyverkezési hajsza csökkentése, azaz 1987 óta az ebből adódó megtakarítás több, mint ezer milliárd dollár. Sajnos, ezek a megtakarítások mégsem találnak utat a rászorulókhoz, hanem másutt kerülnek felhasználásra. Eközben pedig Afrika „szarvában” újabb éhínségre kell számítanunk. Számszerűen kifejezve az élelmiszer- hiány, mely csak a meglévő lakosság életben tartásához lenne szükséges, országonként a következő: Szudán: 90 000-190 000 tunna Eritrea: 66 000 Etiópia: 291 000 Szomália: 39000 Kenya: 44 000 Ruanda: 87 000-137 000 Burundi: 85 000 Tanzánia: 12 000 A Külmissziói körkép híreihez általában nem fűzünk kommentárt. Most mégsem tudok csendben maradni. A mellettünk levő kis élelmiszerboltban - melyhez hasonló százával van a városban -, legalább ötfajta, finomabbnál finomabb kenyér kapható. Földünk más részein sokan napok óta nem ettek egy falatot sem. A fegyverkezésből a megtakarítás mégsem az éhezőkhöz kerül, hanem talán új autócsodák kifejlesztésére. S mindez a keresztyénnek nevezett, fejlett országokban. Vajon meddig tűri el Isten, hogy csak önmagunk táplálásával - vagy túltápláfisával törődjünk? Bálint Zoltán I lUiílt tfa Ulliniil! I "ill iflkJUf.-.' II ! A; •:•>{ A tűst 14M! öfcl 1; “ü
