Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-11-06 / 45. szám

KÜLMISSZIÓ A misszió nem egyirányú utca Az Alpokalja varázslatos lan­káin futott buszunk a stájerországi Stainz felé, ahol a gyülekezet beta­karítási hálaadó ünnepét kapcsol­ták össze az osztrák külmissziói egyesület (EA WM) évi missziói ünnepével és közgyűlésével. Ennek a rendezvénynek vol­tunk vendégei a magyar Evangé­likus Külmissziói Egyesület ré­széről. Az osztrák evangélikusok éppen olyan kisebbségben vannak hazá­jukban, mint mi, az ellenreformá­ció éppen olyan hatással volt egy­háztörténelmükre, mint a mienkre - közös uralkodóink voltak! Kis templomaik szerényen húzódnak meg a nagy katedrálisok mellett, Stainzban is mindössze 200 evan­gélikus él. A külmisszió iránti fele­lősség és érdeklődés kialakulása is közös, még az Osztrák-Magyar Monarchiában kezdődött. A kü­lönbség talán az utolsó 40 évben keresendő, hiszen náluk az egyházi szolgálatokat - köztük a külmisz- szió szolgálatát - szinte megszakí­tás nélkül végezhették a század eleje óta. Kialakult szervezetei­ket nem oszlatták fel, hagyomá­nyos munkaágaikat nem állítot­ták le. A külmissziói munkát a báseli missziói központ koordinálja. Misszionáriusaikat ők képzik, ők küldik ki őket a megfelelő állomás­helyekre. Volt orvosuk Kamerun­ban, Szudánban továbbtanulási ösztöndíjakkal segítenek, de most legfontosabb partnerük Ghana. Itt nők részére szerveznek továbbkép­zést, és fiatalok taníttatását készül­nek vállalni. Egy-egy ghanai lel­kész tölt Ausztriában hosszabb időt, hogy jó gyülekezetvezető vál­hasson belőle. A külmisszió mai hitvallása ná­luk is érvényesül: a misszió nem egyirányú utca. Arra törekszenek, hogy mindenütt kétirányúvá vál­jék a közeledés, senki sem csak adakozó és senki sem csak elfoga­dó. A testvéri kapcsolatok áldása, hogy személyessé lesz a misszió és mindkét fél gazdagodik. A stainzi gyülekezet tagjail'smé'-” rősként köszöntötték a missziói egyesület vezetőségével együtt ér­kező ghanai lelkésznőt, aki tapasz­talatcserére jött Ausztriába, és ;zen az alkalmon vett búcsút, hogy átadja a helyét egy fiatal lelkész­nek, aki szintén a ghanai presbite- riánus egyház küldöttje. A hideg hétvégét barátságossá tette a szeretet. A szombati sátoros vásáron a városka biokertészei ál­lították ki termékeiket, és még dia­képekkel is bizonyították szemléle­tük helyességét. Nem mindegy, hogy gyermekeink és az ő gyerme­keik milyen földet örökölnek tő­lünk - mondta meggyőződéssel a várandós fiatalasszony befejező szavaiban. Kell, hogy minél töb­ben higgyük: ezt a földet is jobbá ás szebbé lehet tenni. A szombati közös ebéd ghanai, chilei és osztrák specialitásokat tartalmazott. De ne gondoljon senki olyan nagy lakomára, mint azt mi itthon megszoktuk. Egysze­rű egytál ételek voltak és jól meg­kérték az árát, mert a «bevétel a misszió céljait szolgálta. Nem et- tünk-ittunk ingyen a gyülekezet terhére, még az almát és kávét is megfizettük, pedig a környék szin­te illatozott az érő almától, min­denkinek van ott gyümölcse. Meg­fogadni való tanulság ez a mi szá­munkra is! A délutáni programot egy gha­nai együttes színesítette népi éne­kekkel, tánccal. Közben a bioker­tészek után egy chilei agro-misz- szionárius beszélt szép munkájáról egy keresztyénnek számító ország szegénységben élő lakói között. 0 és a ghanai lelkésznő válaszolga- tott a feltett kérdésekre. Az ünnep csúcspontja a vasár­nap reggeli istentisztelet volt. A kis templom oltárterét és szószékét szőlőfüzérekkel, különböző termé­nyekkel díszítették. Közöttük afri­kai dobok álltak. A 10-15 ghanai énekes; a külmissziói egyesület tagjai és a helyi hálaadó gyülekezet együtt hallgatta a ghanai lelkésznő prédikációját, melyet németül, majd - saját honfitársainak - an­golul mondott el. Úrvacsorához is együtt járultunk feketék és euró­paiak. Isten igéje mindnyájunké, és valamennyiünknek van miért hálát adni. A hálaadás abban is kifejező­dött, hogy az offertóriumot egy megégett lábú ghanai kisfiú műtét­jére ajánlották fel. A ghanai együttes itt egyházi énekekkel dicsérte az Urat, s velük együtt mi is. Ritmusuk, mozgásuk Emlékplakett a jól a „A Keresztény- Zsidó Társaság 1994. október 20- án du. első ízben ^BHH adta át a „Keresz- tény-Zsidó Társa- Emlékpla- ■ kett”-eket. Az Em- K lékplakettet Re- vicky Adámnak a ii 1 "111 ^ -y Társaság első el­nökének kérésére Herczeg Klára szobrász, holocausttúl­élő készítette el. A Plakett a két mózesi kőtáblát ábrázolja, felső sarkaiban a Dávid Csillag és a Kereszt jelével. A kompozíciót egy ülő fejkendős nő­alak tölti ki - fájdalomban és gyász­ban. A Plakett alján a bibliai parancsot találjuk: Ne ölj! Az ünnepi átadáson megjelentek a magyarországi zsidó­szervezetek és egyházak vezetői, képvi­selői. Horn Gyula miniszterelnök levél­ben fejezte ki jókívánságait, a fővárost Székely Gábor polgármester h. képvi­selte. Áz emlékplakettet olyan szemé­lyeknek ítéli oda évente a Társaság el­nöksége, akik a keresztény-zsidó kap­csolatok munkálásában kiemelkedő ér­demeket szereztek és ez valamilyen for­mában a Társasággal is kapcsolatos. Harmati Béla evangélikus Püspök megnyitójában többek között a követ­ugyan először idegen volt sza­munkra, de magával ragadott és meggyőzött: minden nép Istené, és mindenki saját módján dicséri iga­zán az Urat. Miközben a kissé barátságo­sabbá vált időben a gyülekezet tagjai együtt ebédeltek az udva­ron beszélgetve, a missziói egye­sület még megtartotta közgyűlé­sét, megszavazta a költségvetést. Elbúcsúztak leköszönő tisztség- viselőiktől és a ghanai lelkésznő­től. Új kezdeményezést is ismer­tettek : szeretnék elérni, hogy minden gyülekezet ajánlja fel évi költségvetésének egy százalékát a külmisszió javára. Joggal sze­retnék ezt, hiszen munkájukban komoly eredményeket tudnak felmutatni, és terveik is megala­pozottak. Az áldozatkészség nem szegényebbé, hanem gazda­gabbá tesz. Ez volt a második ta­nulság. Harmadik tanulságként azt az érdekes kezdeményezést hoztuk haza, hogy missziói munkánkat nem fontos a messzi Ázsiában vagy Afrikában végezni. Ausztriá­ban és hazánkban is olyan sok ide­genjött pogány környezetből, gyö- kértelen, nem találja a helyét. Az itt élő idegenek között is lehet evangéliumot hirdetni. Az osztrák testvérek ezt is nagyon komolyan csinálják. Dicsérjétek az Urat! Jó a mi Urunk! - hangzott énekkel, ze­nével a ghanaiak szolgálatában. Mi is dicsérjük Őt, mert remél­jük, hogy lassan induló külmisz- sziói munkánk egyszer eredmé­nyes lesz. Bencze Imréné munkálkodóknak kezőket mondta: „Sokszor hivatko­zunk arra, hogy Európa azt jelenti, van valamilyen közös európai, a tízparan­csolatra és a jézusi etikára épülő humá­nus erkölcsiség. Ugyanakkor az agresz- szió, a gyűlölet, az ellenségeskedés mély rétegeit is tapasztaljuk... Ha történelmünkben eddig nem is gondoltuk így, a huszadik század végé­dr. Kékén Andrásné átveszi a kitüntetést JÁMÍM NÓRÁIM (Előző számunkban közölt cikk folytatása) Evangélikus Elet 1994. november 6. A konferenciáról szóló beszá­molóhoz kapcsolom néhány fel­merült gondolatomat: „Krisztus Urunk is zsidó volt!” - boldogult nagyanyám ezzel a mondattal intézte el a zsidókér­dést, ha az szóba jött. Ő nem talál­kozott azzal a meghökkentően rö­vidzárlatos ellenvetéssel, amit ne­kem segédlelkészként volt alkal­mam hallani: „Igen, de kikeresz­telkedett!” Aztán magyarázhat­tam, hogy mikor Jézus a bűnbá­nók sorába állt „minden igazságot betölteni”, akkor ártatlanul vállal­ta a bűnáldozati bárány szerepét Ézsaiás 53. értelmében, de nem szűnt meg zsidónak lenni. - Egyéb­ként annál a csoportnál, akik a zsidókérdést hánytorgatják, a megkeresztelt, sőt Krisztus-hitre jutott zsidó is zsidónak számít, és ritkaság, ha elismerik, hogy „egyéb­ként rendes ember”. Viszont azt a zsidót, aki Izráel Messiásának és személyes megváltójának ismerte föl és el Jézust, zsidó testvérei úgy szokták tekinteni, hogy zsidó mi­voltát veszítette el, tagadta meg, né­pe számára elveszett. Pedig az Ap- Csel 15. is mutatja, hogy az első Jézus-hívőknél inkább a nemzsidók zsidóvá tételébe csúszás fenyegetett, mint a messiáshívő zsidók zsidó voltának megtagadása. A norvégok szolgálata példamutatóan követi a néhai tápiószelei rabbi, Jichák Lich­tenstein irányát, aki a zsidó öröksé­get megőrizve, fogadta el és hirdette az Újszövetség bizonyságtételét Jé­zusról, a Messiásról. re rá kellett döbbennie a világnak, hogy nem elég a materiális jólét, a tech­nikai tudás, a civilizáció fejlesztése, a szociális védőháló, hanem erkölcsi vé­dőhálóra, etikára is szükségünk van. Nemcsak az értékek rendszere és azok viszonyulása az erkölcs, hanem az eti­ka hordozói, képviselői, az egyes embe­rek és a kisebb és nagyobb közösségek egymáshoz való viszonya, a helyzetek megélése, azaz a lemérhető tettek teszik az erkölcsöt... A Keresztény-Zsidó Társaság célki­tűzései arra irányulnak, hogy őrizzük a megértés, a kölcsönös tisztelet, a tole­rancia értékeit és ezzel Magyarország­nak, Európának és az egész világnak javára legyünk.” Az Emlékplaketteket Feldmajer Pé­ter, a Magyarországi Zsidó Hitközsé­gek Szövetségének elnöke, Harmati Béla evangélikus püspök-elnök adták át a következő személyeknek: dr. Dö­mén István főrabbi, Éliás József refor­mátus lelkipásztor, Karig Sára költő, műfordító. Jad Vasem kitüntetett, dr. Kékén András néhai evangélikus lel­kész, Dávid Krausz, Izrael volt buda­pesti nagykövete, dr. Nyíri Tamás né­hai katolikus teológiai professzor, Raj Tamás főrabbi, Reviczky Adám a Ke­resztény-Zsidó Társaság néhai ügyve­zető elnöke, dr. Schweitzer József fő­rabbi, dr. Singer Ödön főrabbi, dr. Szentágothai János akadémikus, a Ke­resztény-Zsidó Társaság néhai társel­A feltámadott Jézus küldő pa­rancsa és Pál apostol Római levele szerint az evangélium jó híre elő­ször a zsidóknak szól, akikéi az atyák (az egyistenhívő Ábrahá­mon, a hívők atyján kezdve), a szövetség (elsősorban Mózesre és a prófétákra gondolunk), akik közül való a Krisztus (aki Izráel királysá­gának helyreállítása kérdésére fe­lelve, az időpont közlésétől zárkó­zott el), akinek még beteljesülésre váró prófétai ígéretek szólnak. De mi arra hajiunk, az Isten ellen láza­dás emberi jogát tisztelve, hogy a tanúskodásról és a mentő szeretet- ről megfeledkezve, tapintatból megtagadjuk Urunk parancsát. No, nemcsak Izraelt illetően, ha­nem minden nemkeresztyén, félke­resztyén, álkeresztyén és névleges keresztyén testvérünkre nézve is. Pedig az ízét vesztett só (ha van ilyen) csak kidobni való, a mérő­edény alá rejtett mécs nem világít, hanem füstjébe fullad. - Egyéb­ként az a zsidó, aki Jézust elutasít­ja, vagy a maga ízlése szerint át­festve tiszteli, nincs távolabb Krisztustól, mint például a hitre nem jutott, a megtérés útján el nem indult, a keresztségére igent nem mondó ,Jó evangélikus”. Ami a zsidóság ellen fölhozott vádakat illeti, amennyiben és amennyire van bennük igazság, annyiban és annyira azok egyrészt Isten kiválasztó cselekedetének tu­datából fakadnak, másrészt épp a Krisztust vallók közel kétezer éves megbélyegző, üldöző magatartásá­nöke. Az ünnepi műsorban fellépett Fekete László, a Dohány utcai Zsi­nagóga főkántora, Keönch Boldizsár operaénekes, valamint Dobos Attila zeneszerző, előadóművész, aki részle­tet adott elő a jövőre bemutatásra kerülő „Az ember tragédiája” című operájából. Ezt követően Domán Ist­ván főrabbi előzetes tájékoztatót adott a néhány héten belül magyar nyelven megjelenő „Tpjinwjt forth’ tás” című kötetéről.” nak: a mi bűnünknek és a mi atyá­ink bűnének következményei. - Persze a magyarság a más művelt­ségi csoporthoz tartozó galíciai zsi­dók múlt század végi bevándorlá­sáig viszonylag türelmes volt a zsi­dósághoz. Viszont Angliában és Franciaországban az újkorban azért nem volt zsidóüldözés, mert már a középkorban kürtották vagy kiűzték a zsidókat. - Ez per­sze éppúgy nem változtat a ma­gunk és atyáink bűnén, mint az, hogy a „numerus clausus" (= zárt szám, a zsidók egyetemi fölvételé­nek korlátozása) az 1920-as évek­ben a kortársak közül soknak sze­mében csak a nemzeti értelmiség önvédelmének tűnt (a proletárdik­tatúra nemzetközi szellemű vezetői után), és nem látták benne a Duná- ba-lövéshez és gázkamrához veze­tő út első lépését (amiről ’44 telén szintén sok, a zsidókat nem kedve­lő, de nem is gyűlölő magyarnak sejtelme sem volt). És ezt a bűnt nem teszi jóvá pl. egy Raffay Sán­dor püspök álláspontja, egy Kékén András életmentő kiállása, vagy a gyermekmentő Sztehló Gábor ak­ciója, nem szólva más elhunytak­ról és a még élőkről. Ézsaiás 63,9 héber olvasásmód­ja, Luther, az angol King James­version és a német katolikus Ein­heitsübersetzung szerint „minden szenvedésüket Ő is szenvedte”, Zak 2,12: „Aki titeket bánt, a sze­mem fényét bántja”, Mt 25,31-46 szerint Jézus az ítéletkor azonosít­ja magát a bajban voltakkal. - „Tapintatos” agyonhallgatással nem lehet elintézni napjaink egyik félelmetesen komoly égető kérdé­sét. Következményeiben is komo­lyan kell vennünk, hogy Megvál­tónk a zsidók Messiása. Ha ezért egyfelől antiszemitának, másfelől zsidópártolónak fognak bélyegez­ni, valószínű, hogy az igazság ös­vényén indultunk el. Zsigmondy Árpád Az 50 évvel ezelőtt épült és a jubileumi ünnepségre felújított balatonalmádi templom. A jubileumi istentiszteletről előző számunkban közöltünk beszámolót. „Ne engedj megfeledkeznem tanítóim példájáról” rfoproni temetőnk kaviccsal sűrűn betakart útjait Ü járom. Kezemben kis csokor. Néhány szál piros szegfű. Szívemben a hálás megemlékezés. A nem múló tisztelet és szeretet virágai. Hatan pihennek itt azok közül a professzoraink közül, akiknek az áldásával búcsúztunk 50 esztendővel ezelőtt. Tanítómestereink voltak négy nehéz, háborús esztendőn keresztül. Példa­képeink maradtak halálukig. Nem felejtettük el őket. 4 tőlük kapott szellemi-lelki kincseket. Életük hiteles véldáját, a családi otthonaikba is befogadó atyai szere- tetüket. Nyolcon maradtunk évfolyamunkból. így most nemcsak a magam, de évfolyamtársaim mindegyikének hálás köszöneté is benne érződik ezeknek az élénk fzínű, kedves virágoknak az illatában, amelyek közül zz elsőt, a legelsőként, 64 évesen elhunyt Dr. br. Podmaniczky Pál. „Podi bácsi" sírjára helye­zem. A sírkőbe vésett számok az 1885-1949 éveket ielzik, s alattuk „Nékem az élet Krisztus, a meghalás nyereség" olvasható. Ha valakinek, úgy neki egészen biztosan az élet Krisztus volt. Az 0 élete pedig élő evan­gélium a mi számunkra. Szóban, cselekedetben, írásai­ban, a misszióért érzett lángoló szeretetében. Bátorító, kedves sorokat őrzök tőle. „Kedves Fiam", „Kedves László öcsém” megszólítással. Vékonypénzű teológus lévén komoly pénzbeli segítséget szerzett számomra volt munkaadómtól. Szívügye volt, hogy tanulmányaimat a több alkalommal érkezett katonai SAS-behívó ne szakít­hassa meg. Áldott lehetőségek nyíltak a lelki feltárulko- zásra az ebéd utáni közös sétáinkon. Arcképét s könyvtá­rából kapott néhány könyvét féltve őrzöm. Volt családi kúriájuk homlokzatán ma is olvashatom szinte naponta 7z örök figyelmeztetést: „Ez csak szállásunk, örök ott­hon ránk odafönn vár!" 45 éve temettük el. Túróczy Zoltán, Budaker Oszkár, Karner Károly is Hanzmann Károly szolgálatával. A lelkészsírok sorában pihen Budaker Oszkár. Váratlan halálának híre 1952 szeptemberében, a Hű­vösvölgyben tartott lelkésíkonferencián döbbentett meg bennünket. Elsőként mint soproni gyülekezeti lel­készt és kiváló igehirdetőt ismertem meg. Bibliaórái tanulságosak és vonzóak voltak. Élményszámba men­tek. Nemigen maradtunk el róluk. Közelebbi kapcsolat­ba akkor kerültem vele, amikor 1942-ben a Teológus Otthon igazgatója s teológiai professzor lett. Korszerű igehirdetést és lelkipásztorkodást tanultunk tőle. Mind­két stúdiumra életével adott példát. Az Otthonban tar­tott „illemórái" hasznosak, derűsek és szükségesek is voltak. Gyógynövények gyűjtésekor több alkalommal elkísértük. Nagyon bízott a növények gyógyító erejé­ben. El nem felejtett emlékem egy betegségemmel kap­csolatos. Tél volt. Kemény hideg. Erős meghűlés s a magas láz miatt nem utazhattam haza. Orvost hívott, akinek a tanácsára ágyban kellett maradnom. Betegsé­gem alatt messzemenően, napról napra gondoskodott rólam. Ha másért nem is, de ezért az „alkalmas időben" való szolgálatáért hálásnak kell maradnom iránta. Haló poraiban is, amelynek síri helyét a márványba vésett név mellett az 1896-1952 számok és „Nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség" páli igék jelzik. Több kedves, bizalmas tartalmú levelét őrzöm. Hogy egy 100-as Csepelt, kismotorkerékpárt tudtam venni 1951-ben a csengődi szórványaim gondozására, ahhoz nagyrészben hozzájárult az a szép összegű perselypénz is, amelyet felhívására bibliaórája résztvevői adtak ösz- sze és küldtek el számomra. Az ő fényképe is becses emlékeztető számomra. 56 éves volt amikor elhunyt. Német Károly és Beyer Pál temették. A temetőkápolnától balra, a második sor elején áll az ószövetségi tudományok s a héber nyelv tudós pro­fesszorának, dr. Deák Jánosnak a sírköve. Sajó- gömöri származását ízes magyar beszéde is elárulta. „Dages” volt tiszteletbeli beceneve. Csak így emleget­tük magunk között. Ezt ő is tudta. Gyakorlati érzéke az anyagi és gazdasági dolgok iránt közismert és köz­hasznú volt. A gyenesdiási Kapernaum gyűjtő és indító helye volt a Sopronban kezdő teológusoknak. Itt kezd­ték a „Baglyok" megismerni a gyakorlati teológiát. Az ő irányításával. Szerette a rendet. Tisztelte és gyako­rolta a törvényt - javunkra. írott imádsággal kellett készülnünk a szombat esti „nagykönyörgésekre". Elol­vasta és véleményt mondott róla. Hangoztatta, hogy a „rendes” pap csütörtök estig elkészíti írásban prédiká­cióját. Rajta kívül nem tudom, hányon követték. Szé­gyenkezve kell be vallanom, hogy e tekintetben rossz tanítványa voltam s maradtam. Az alkoholellenes, „kék­keresztes” mozgalom lelkes vezetője és propagálója volt. Szívesen adatta volna el a soproni gyülekezettel az akko­ri, tekintélyes kiterjedésű szőlőbirtokát, s záratta volna be a „Jünglings”-ben lévő szolid, egyházi borkimérést. Ez állandó tüske volt és maradt is a szivében. A háborús évek alatt egy alkalommal a katonaság részére tartott istentiszteleten a háború ellen prédikált. Németellenes éllel. Emiatt a jelenlévő, az istentiszteleten résztvevő magas rangú magyar katonatiszt élesen bírálta. Hallot­tam közvetlen közelből. Deák János nem hagyta magát. Bátorsága megdöbbentett. Otthonában bibliaórákat tar­tott ő is, de nem csak a teológusok számára. Részvétleve­lemre (1945) adott válaszában betekintést engedett mély hitvestársi fájdalmába, amelyet szeretett felesége, Évi néni váratlan és tragikus elhunyta miatt érzett. Neki is voltak „miért?"-jei, amelyekre nem kapott életében fele­letet, de hívő szívvel és nagy alázattal fogadott és viselt el. Sírkövén 1883-1961 olvasható és Máté 11,26 igéje: „Igen Atyám!" 78 évesen távozott közülünk. Temetésén a szolgálatot Beyer Pál végezte. D. dr. Prőhle Károly mészkőből faragott sír­kövén az 1875-1962 évszámok mellett ezeket az igéket olvashatjuk: „Jézussal együtt” és „Nincsen senkiben másban üdvösség". ApCsel 4,12. Mint már nyugdíjas professzort ismertük meg 1940-ben. Isten csodálatos fizikai és szellemi erővel ajándékozta meg. Ennek kö­szönhetjük, hogy mi még négy esztendőn keresztül hall­gattuk széles, hatalmas tudásról árulkodó dogmatikai és etikai előadásait, s dolgozhattunk Vele együtt a meghirdetett szemináriumokban. Előadását jegyzetek nélkül tartotta. Nem olvasta, nem artikulált, nem gesz­tikulált. Mozgásában igen fegyelmezett volt. Szabadon, csodálatos körmondatokban, sok oldalról világította meg a hit világába tartozó fogalmakat, a keresztyén igazságot. Síri csendben hallgattuk. Előadásaira szives örömest mentünk. Mély alázata, rendkívüli tudása és előadókészsége imponáló volt mindig és mindannyiunk számára. Csupán egyetlen alkalommal hallatott indula­tos hangot, amikor egyik évfolyamtársunk, egy régebbi előadásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy azt a professzor úr már „leadta”. „Hát mi vagyok én, cséplő­gép, hogy csak úgy, mint a gép leadjam az anyagot?” csattant fel kivörösödött arccal az öregúr. Idő kellett, amíg a dermedt csöndben folytatni tudta a megkezdett előadását. Nagy tisztességben volt része áz akkori vi­lágban. Tagja volt az akkori Főrendiháznak. Sok neves külföldi teológus és egyházi méltóság barátságát élvez­te. Egyházi nagygyűlések delegátusai közé tartozott nem egy alkalommal. A „Hit világa" című életmű ösz- szefoglalásában, az Utóhangban igy ír: „Minden igaz­ság foglalatja és valósága pedig: KRISZTUS. Ha az igazság meggyőz bennünket, KRISZTUS diadalmas­kodik rajtunk, KRISZTUS pedig sohasem győz más­képp, csak az igazság erejével". Szép kort, 87 évet ért meg. Káldy Zoltán, Weltler Rezső és Rusz- nyák Ferenc szolgáltak temetésén. (Következő számukban folytatjuk) ______________________________________________________É__________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom