Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-11-06 / 45. szám
ORSZÁG EVANGÉLIKUS HETILAP 59. ÉVFOLYAM 45. SZÁM 1994. NOVEMBER 6. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 23. VASÁRNAP ÁRA: 25 Ft A keresztyén remény szikla az örvény ________________felett, melyet átfog _______________a hajótörött ember. _________ Prohászka A T ARTALOMBÓL A MISSZIÓ NEM EGYIRÁNYÚ UTCA „NE ENGEDJ MEGFELEDKEZNEM TANÍTÓIM PÉLDÁJÁRÓL” EMLÉKPLAKETT A JÓL MUNKÁLKODÓKNAK Az új lelkész beiktatása Dunaegyházán VIGYÁZZ A SZAVADRA, VIGYÁZZ A SZÍVEDRE! Lelkésziktatás Dunaegyházán Október 16-án, vasárnap délután ünnepi istentiszteleten beiktatták Dunaegyházán Mónus Lászlót a két szomszédos gyülekezet Dunaegyháza és Apostag megválasztott lelkészét. A két gyülekezet a Duna balpartján több, mint két évszázada él és gyűjti össze az evangélikus híveket. Dunaegyházán a 16. lelkész a sorban Mónus László, aki a somogymegyei Ecsenyből jött és fogadta el a meghívást. A két gyülekezet pedig most szoros testvéri kapcsolatot teremtett, megerősítve azt, amit fél évszázaddal ezelőtt két testvér szolgálata teremtett meg, Bakay Péter apostagi és Bakay Zoltán dunaegy- házi lelkész szolgálata nyomán. A beiktatást Káposzta Lajos esperes végezte, az oltárnál segített az előd, Szabó István, aki az év elején nyugdíjba ment. Az igehirdetés szolgálatát dr. Harmati Béla püspök tartotta, aki Mt 12, 33-37 alapján szólt a lelkészhez és a két gyülekezethez is címezte mondanivalóját. Vigyázz a szavaidra, vigyázz a szívedre! - ez hangzik a lelkészhez és a hívekhez egyaránt. A lelkésznek különösen is, mert a „szavak embere”. A feladat nem új, ugyanazt az evangéliumot kell szólni, mint eddig Somogybán, a régi igét kell továbbadni. Szükség van a vigyázásra, mert a haszontalan beszédről is számot kell majd adni. Aki szólni akar, először hallgasson! A maga számára hallja meg az igét, hogy tudjon mit tovább adni. De ugyanez szól a gyülekezetnek is, a továbbadás mindnyájunk feladata. Nemcsak prédikálni kell, de tanítani is. Gyermekeket hitoktatni, felnőtteket tanítani, de a felnőtteknek is tovább tanítani, szülőknek gyermekeket, nagyszülőknek unokákat, azért, hogy becsülete legyen a munkának és megértés legyen a családban. A beszéd elárulja, mi van a szívben. Lássék rajtad,, életeden, hogy Jézushoz tartozol. Őrizzétek és adjátok tovább, mert a gyümölcseiről ismerik meg a fát! A beiktatott lelkész igehirdetése Ef 3,20-21 alapján az volt, amit a textusban Pál apostol mond magáról. Térdhajtás, meghajlás a küldő Isten előtt. Csak ebből a térdhajtásból indulhat el a keresztyén ember talpraállása, reménységünk szerint az igehirdetés nyomán így válhat gyümölcstermővé az életünk. Szivünkkel, lelkűnkkel hajoljunk meg ma Istenünk előtt. Az ünnepi közgyűlésen a tizenhatodik lelkészt éppen tizenhatan köszöntötték. A fiatalok nevében Thiss Melinda egy Dsida-verssel köszöntött. Káposzta Lajos esperes a két gyülekezet összfogását és segítő szolgálatát kérte. Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes a volt egyházmegye lelkészeinek áldáskívánását adta át. Két elődje is jelen volt a lelkésznek, e sorok írója és Szabó István együtt kérték, hogy plántáljon és öntözzön tovább e két gyülekezetben és a növekedést bízza az egyház Urára. Tamássy Tamásné Szabó Erzsébet a volt szomszéd gyülekezetből, Kustra Csaba az ecsenyiek nevében, mint utód szólt. Az apostagiak nevében Deák József felügyelő és Schmidt Fülöpné fogadta szeretettel az új lelkipásztort. A két gyülekezet területén három református lelkész szolgál. Nevükben Mohácsi József Apostagról kívánt áldásos együttműködést. A közgyűlést levezető felügyelő Dudla Imre, aki az egyházmegye felügyelője is, kérte új lelkészüket, hogy itthon és a megyében, összeforrva a többiekkel és beilleszkedve a közösségbe végezze hűséggel munkáját. A lelkész családja nevében nagybátyja, Ke- veházi László pilisi lelkész kérte Isten áldását és ígérte, hogy imádságuk kíséri majd szolgálatát. Lássék meg a két gyülekezet népén, hogy jól őrzik a rájukbízott kincset és jó gyümölcsöt terem életük! Tóth-SzöUős Mihály Az ünnepi közgyűlést megnyitja Dudla Imre felügyelő Magyarok Világszövetségének Küldöttközgyűlése, 1994. Más volt ez, mint a két évvel ezelőtti, minden résztvevő számára valóban felejthetetlen Világtalálkozó. Ott sem „csak” az emóció uralkodott, bár életre szóló élményt kétségkívül a világ minden részéből érkezett magyarok egy- másratalálása jelentett. De elhangzottak maradandó értékeket hordozó előadások, lezajlottak tartalmas viták, gazdag volt a kulturális program. Ezúttal a három nagy területet képviselő közel kétszáznegyven küldött számára - Kárpát-medence, nyugati magyarság, anyaország - a munkajelleg volt a meghatározó. Az alaphangot a megnyitó ülésen a három író - Sütő András, Csoóri Sándor, Dobos Lászlór •— nagyívű gondolatai adták meg. Érzékenyen taglalták - napi gondokról sem megfeledkezve - sorskérdéseinket, esélyeinket a mai közegben, ami egyaránt jelenti a hazai és az európai társadalmat. De nagy pillanat volt Horn Gyula miniszterelnök felszólalása is, aki nem hagyott kétséget az iránt, hogy a kormány egy pillanatra sem feledkezhetett meg a határainkon kívül élő magyarságról. Talán a Duna TV jelentette a hidat a Világtalálkozó és jelen közgyűlés között. Megható és szinte hihetetlen volt az a féltő szeretet, amellyel a küldöttek a Duna TV-ről szóltak. Kiderült, hogy a nyugati magyarság számára is rendszeres programot, az új nemzedék számára nyelvtanulási, nyelvművelési lehetőséget is nyújt a Duna TV. Kérték, ne essen áldozatul hazai párt- és kultúrpolitikai harcoknak. A kormányfőtől erre nézve is határozott Ígéret hangzott el. Minden konferencián önálló életet él a folyosó. Ennek lüktetéséből következtetni lehet az esemény dinamikájára. Nos, talán soha nem tapasztaltam még ennyire életteli, örömteli folyosót. Érthető ez, hiszen a találkozás néhány napján annyi mindenkivel kellett szót váltani. A folyosóhoz fűződött egy számunkra érdekes epizód. Harmati Bélával vendégként vettünk részt a közgyűlésen. Vele, és Mózes Árpád kolozsvári evangélikus püspökkel beszélgettünk, amikor hozzánk lépett Németh Géza református lelkész, az úgynevezett Erdélyi Gyülekezet pásztora. Köszöntött minket, majd e szavakkal fordult Harmati Bélához: „Püspök Úrtól szeretnék bocsánatot kérni azért, mert három évvel ezelőtt, anélkül, hogy állításaimnak bármilyen bizonyítéka lett volna, megrágalmaztam, megbántottam. Kérem bocsásson meg, fogadja el a kézfogásomat." Igen, a nagy találkozások módot adnak sok-sok kis találkozásra, feszültségek oldására, kapcsolatok kezdetére, vagy megújulására is. Jó volt tapasztalni, hogy akárcsak a történelemben mindig, a mában is a lelkészek együtt küzdenek a hívekkel a hazáért. A világ minden részéből érkezett küldöttek között számos lelkipásztor - köztük lutheránus lelkészek - volt. Az ügy iránti felelősségtudatunkat is jelképezte részvételünk a közgyűlésen. Ennek sokrétű feladatvállalásban is meg kell mutatkoznia, mind a Kárpát-medencében, mind a nyugati kapcsolatokban. És természetesen itthon is, elsősorban talán az ifjúsági munkában, melynek egyik hangsúlya kell legyen a felelős hitből táplálkozó, élő hazaszeretet. Frenkl Róbert Kényelmes megújulás? „Magas egekben lakozó Felség, Nézz le népedre, örök Istenség! Lásd meg, ha próbál minket az ínség! Tehozzád sóhajt a keresztyénség!" (264. ének lí vers) Ács Mihállyal, az egykori kuruc tábori lelkésszel együtt ezt az éneket zengte későbbi gyülekezete, a nemescsói artikuláris templomban a 17. század végén. Nagyobb ünnepeken nemcsak a környékről, hanem Szombathely, Körmend, Vasvár térségéből, sőt, az Őrségből és még a Mura vidékéről is érkeztek ide hívek, az ínség ellenére is dicsőíteni az Urat. A reformáció magyarországi elterjedését született nyugat-dunántúliként leginkább erről a vidékről tudom szemlélni és átérezni. Az ismert adatok ismétlése nélkül néhány érdekességet emelek ki, melyeken csak ámulni tudok, valahányszor eleink kitartására és rendíthetetlen hitére gondolok és természetesen arra a külső és belső küzdelemre, mellyel az Úr munkálkodott köreikben. Sokféleképp lehet jellemezni ezt az időszakot, de hogy kényelmes, eseménytelen, felhőtlen időszak volt, azt senki nem állíthatja. 1. ) Több helyen, így pl. Körmenden is a reformáció első bizonyságtevője a városi iskola tanítómestere volt. Az 1500-as évek közepén a katedrán jelentek meg Luther tanai először. Ez a tény felettébb magas helyre emeli nemcsak egyes művelt emberek nyitottságát, hanem az iskolák jelentőségét egyházunk múltjában. Voltak a történelemben nagy politikai változások, melyeket a főtereken doboltak közhírré, vagy kocsmaasztalokra ugorva kiáltottak világgá - a reformáció szellemisége Magyarországon a katedrákról és a szószékekről egyszerre sugárzott szét a családi otthonokba. 2. ) A református irányzat előnyomulásával ezen a területen vegyes evangélikus-református espe- rességek alakultak. Ezekben komoly kihívást jelentett a tiszta evangéliumi értékek őrzése és a másként gondolkodókkal szembeni tolerancia feszültsége. Nem volt könnyű feladat egy forrongó katlanban elkerülni a jéghideg merevség és a túlhevült forróság szélsőségeit anélkül, hogy a mindenre igent mondás langymeleg közömbössége emelkedhessen vádként a közös ügyért küzdők fölé. Elődeink megharcolták ezt a belső harcot: a Dunántúlon jelentős dátumok őrzik a lelki küzdelmet. Az 1624-es és 1627-es körmendi zsinatok a két irányzat egymástól való egyházjogi függetlenülése jegyében zajlottak le, ám az 1833-ban megkötött nagygeresdi egyezmény már kialakult szokásokat rögzített szerződésben a két egyház közös igehirdetői, úrvacsorái és pásztori szolgálatával kapcsolatban. 3. ) Az ellenreformáció kapcsán is sokszor hamis kép él bennünk: a tragikus szélsőségek helyenként és időnként konkrét tényekre alapozódnak, ám a gykorlatban sokkal nagyobb jelentőségű a tartós, mindennapi kapcsolat a római katolikus egyház helyi plébánosaival, akik mintegy 150 éven keresztül keresztelték és temették híveinket anélkül, hogy megtagadták volna számukra a szentség kiszolgáltatását. Az egyes eseteket az anyakönyvekbe is pontosan bejegyezték a „nem katolikus” (Acatholi- cus) megjegyzéssel. Az ökumeniz- mus egy eddig feledésbe merült összefüggése bontakozik ki előttünk, ha mérlegeljük, hogy a Türelmi Rendelet hatására szinte a semmiből tömegével léptek elő és szerveződtek újjá az életképes evangélikus egyházközségek. Elődeink kitartó, komoly, hitvallásos hűsége, a családi otthonok evangéliumi szellemisége mellett talán a római katolikus egyház állandó, mindennapos jelenlétének is köszönhető, hogy az ellenzéki alapról induló elődeink több generáción át megmaradtak a tiszta Krisztus-hit örökségében. 4. ) Nem közvetlenül reformációi, de gyülekezeteink Türelmi rendeleti öröksége, hogy minden munkaterületnek volt gazdája az egyházközség háza táján. Hivatalos újjászerveződésre csak azok a helységek kaptak engedélyt, ahol a hívek garanciát adtak a pap, a tanító rendes ellátására, az épületek fenntartására és védelmére. Körmenden pontosan kiosztották a névre szóló feladatokat: kinek a kötelessége az épületek állandó vizsgálata és a szükséges javítások elvégzése, kinek a tüzelő beszerzése és behordása stb. A zsuppolás javítása, az udvarkavicsozás, a víz- elvezetés, vagy a kerítés állatkárainak javítási kötelezettsége ma már mosolyt fakaszt, de egykor mindez szorosan hozzá tartozott a gyülekezet életképességéhez. Napjainkban a levegőben érezzük, hogy valamiféle új reformációra lenne szükség egyházunkban. Óriási változás előtt állunk, pontosabban: már rég megváltozott egyházunk lelki tartása, csak be kellene vallani önmagunk előtt, mennyire! Ezt a változást pedig ki kellene merni mondani! Az évtizedek óta szépített statisztikák ma is kísértenek és sok gyülekezeti tagunkat arra indítanak, hogy minden mehet tovább úgy, ahogy eddig: kényelmesen, minden anyagi megerőltetés és minden komoly áldozatvállalás nélkül, automatikusan tartozhatunk evangélikus népünkhöz. A reformáció magyarországi története arra tanit és figyelmeztet, hogy a krisztusi életújulás sok lemondással, belső küzdelemmel és külső áldozatvállalással jár. Nem biztos, hogy akkor gondolkozunk helyesen, ha saját értékeinket mindenestől beleolvasztjuk a keresztyénség nagy egészébe - mellettünk pedig minden közösség a saját specifikumát hirdeti. Történelmi tanulságunk: tudjunk igent és nemet mondani tanításban, egyházfegyelemben, a környezetünk égető kérdéseiben. Csak a tiszta és világos hovatartozás tudatával lehetünk becsületes partnerek az ökumenében, és becsületes ellenfelek az esetleges vitákban. Végül: minden evangélikusnak tenni kell valamit egyházunk jövője érdekében. Az automatikus egyházmegmaradás ma már illúzió. Eleink sem kényelmes kéjutazás során jutottak el odáig, hogy mi még azok lehetünk, akik vagyunk. Nekünk is tennünk, áldoznunk és dolgoznunk kell: emberséges emberként, hívő keresztyénként, hithű evangélikusként és aktív gyülekezeti szolgálattevőként. A mai reformáció olyan igaz ügy, amelyért tovább is imádkozhatunk Ács Mihály egykori szavaival: „Békével áldd meg mi éveinket! Ismeretedben őrizz meg minket. És szent igédben gyermekeinket! Éleszd szivünkben az igaz hitet!" Zügn Tamás Életem, Jézus, egyedül te töltsd be! Nagy öröm volt számomra, amikor a Missziói Bizottság a kétnapos országos evangélizáció mellett a regionális evangélizációt is szervezési feladatai közé vette. így nagy lelkesedéssel vettem részt ennek szervezési feladataiban. Egyszerű természetességgel is lehetne írni a helyszínekről és a programról, de azt hiszem - most, hogy lassan révbe érünk - sokkal nagyobb őserdőt kellett átvágnunk, mint először látszott. Köny- nyű volt íróasztal mellett, térképet elővéve azt mondani: „Itt és itt legyen egy központ, hiszen jól megközelíthető, adottak a feltételek.” Később kiderült, hogy itt a téli közlekedés miatt nehézkes, ott a gyülekezet vezetői néztek vizsgálódó szemmel, amott a templom nem fűthető. A sok és sokszínű testvéri beszélgetések után mégis kialakult a nyolc helyszín 1994. december 3-ra. Minden helyszínhez egyházmegyék kapcsolódnak, és mindenhol vállalta a szervezést egy lelkész, aki reménységeink szerint, több testvérrel együtt szervezi a saját központjuk alkalmát. 1. Bp.-Zugló: Pesti, Budai ehm. f: Bálint László 2. Csővár: Pest megyei, Nógrádi ehm. f: Mekis Ádám 3. Győr-Öregtemplom: GyőrSopron, Veszprém, Fejér-Komá- rom ehm. f: Hanvay László 4. Miskolc: Borsod-Hevesi ehm. f: Sárkány Tibomé 5. Nyíregyháza: Hajdú-Szabolcsi ehm. f: Boncsémé Pecsenye Anna 6. Orosháza: Nyugat-Békés, Kelet-Békés, Csongrád-Szolnok ehm. f: Sztojanovits András 7. Szekszárd: Tolna-Baranya, Bács-Kiskun ehm. f: Lupták György 8. Szombathely: Vas, Somogy- Zala ehm. f: Koczor György A négy fős szervező közösség a következő témát jelölte ki a nap programjához: Jézus a tengeren jár (Mt 14,22-33.) Ezen a napon, melynek programja mindenhol 10.00- 16.00 óráig tart, hármas, esetleg néDijak: I. helyezés: 10 000.- Ft II. helyezés: 5 000.- Ft m. helyezés: 3 000.-Ft gyes felosztásban hallhatunk erről az igéről igehirdetéseket, melyeket megbeszélés követ. A nap folyamán egyszer közös imádkozás lesz. Mindenhol ugyanazon szöveggel és imatémával fordulunk Isten felé. A rövid ebédet mindenki a magával hozott elemózsiából költi el. Az evangélizációval kapcsolatban a lelkészi hivatalok, és a felelősök tudnak bővebb felvilágosítást adni. A templomok kapujában elhelyezett plakátok, a hazavihető, és továbbadható szórólapok mind azt segítik elő, hogy minél többen érezzük: Szükségünk van Jézus egész életet betöltő jelenlétére. Szeretnénk, ha ezen a napon nem csak a templomok telnének meg, hanem az életek is. Ezért kérjük napról napra: „ÉLETEM, JÉZUS, EGYEDÜL TE TÖLTSD BE!” Koczor György A pályázattal kapcsolatos további információk: Koren Pálné tanárnőtől kaphatók: 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. TeL: 1211-200 * V A Az Országos Evangélikus Múzeum pályázatot hirdet a karácsonyi ünnepkörhöz kötödö népszokásokról. Pályázni az evangélikus gimnáziumok titkárainál beszerezhető gyűjtőívekkel lehet A beadás határideje: 1995. január 31.
