Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-04-18 / 16. szám
Evangélikus Elet 58. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1993. ÁPRILIS 18. HÚSVÉT UTÁNI ELSŐ VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 18 Ft Aki hiszi az igét, hogy Krisztus az ő javára halt meg s támadott fel, azon Krisztus feltámadása megmutatja erejét. Újjászületik tőle, azaz Isten képmása szerinti új teremtmény lesz belőle. Luther A TARTALOMBÓL DIPLOMAKONCERT A ZENEAKADÉMIÁN GÜNZBURGI ZSINAT Domonyi konfirmandusok, 1980 FONYÓDI EMLÉKEZÉS AZ ÖKUMENÉ JEGYÉBEN Konfirmáció a szórványban - Mohácson és környékén „...Egy testnek tagjai vagyunk...” - ez a kép illik leginkább egyházi életünkre, ahogyan a 447. énekünkben is megfogalmazódik. A konfirmációban is ez ad erőt mindnyájunknak, akár 120, akár csak néhány gyermek áll az ünnepi oltár előtt. Ugyanaz a munka a felkészülésben, ugyanaz a liturgia és az öröm az ünnepen, amikor konfirmációra kerül sor. „Sok kicsi sokra megy” - ez a közmondás jut eszembe, amikor írom e sorokat. Az elmúlt évben 8 alkalommal volt konfirmáció gyülekezetünkben. Az időpontok és a létszám a következőképp alakult: ápr. 12-én 4 felnőtt, május 3-án 7 gyermek, május 10-én 6 gyermek, június 7-én 4 gyermek, június 14-én 1 felnőtt, aug. 30-án 1 felnőtt, november 29-én 2 felnőtt, december 26-án 1 felnőtt. Összesen: 17 gyermek és 9 felnőtt. A gyülekezetünk összlétszáma megközelítőleg 1200 fő. A férjem és én 23 helyen tartunk istentiszteletet, s 60 olyan község tartozik még hozzánk, ahol evangélikus testvéreinkről tudunk. Felvetődhet a kérdés: nem lehetett volna ésszerűen összevonni ezeket az alkalmakat? Nem, mert ahány ünnep, annyi hely. A felnőttek között volt, aki esküvőjére készülve akart vizsgázni, s volt, aki a nyári szünetet használta föl egyetemi tanulmányai előtt a konfirmációra. Gyermekeinknek az anyagyülekezetbe eljutni nem kis áldozatot jelentett, hiszen itt tartottuk a^ előkészítőt (fél éven át), s a kis csapatból 3 fő volt mohácsi, a többiek a szórványból utaztak be alkalmanként. Tudom, hogy nagy gyülekezeteinkben hosszabb ideig készülnek a konfirmandusok az ünnepre, de nálunk ez nem lehetséges. A fél év nagyobb odafigyelést kíván, feszítettebb tempót diktál, de azt a 30 vizsgatételt, amit összeállítottunk, mindenkinek tudnia kell. Tananyagként a kisalakú konfirmációi kátét használtuk, természetesen a Bibliával és énekeskönyvvel együtt. Lassan hagyománnyá válik, hogy a konfirmáció utáni nyáron táborozást is rendezünk a gyerekeknek Kölkeden, a református gyülekezet konferenciázó házában. Erre a hétvégére (3 napra) az előző évfolyamok konfirmandusai közül is többen eljönnek, 15-20-an szoktunk lenni. Izgalmas eseménye ezeknek a napoknak a bibliaverseny, s nem kevésbé meghitt alkalma a tábortűz körüli közös úrvacsoravételünk. A konfirmációra való felkészítés sok-sok munkával, áldozattal és ugyanennyi örömmel jár, de hadd írjam le őszintén szomorúságomat is, mellyel - gondolom - nem vagyok egyedül. Az az állandó panaszunk, hogy „kikonfirmáljuk” gyermekeinket a gyülekezetekből, még most is igaz. Keresem az okot. Alapvetően abban látom: hitben járó családi háttér nélkül vesznek el a gyermekek. Ha valahol nagyon fontos, akkor az itt van: amilyen a példa otthon, s közvetlenül a szülőktől, meghatározó a gyermekek életében, mint az élet más területén is. Nem zárul le az egyházzal való kapcsolatunk a konfirmációval, de a hitoktatással sem. A heti 168 órából 1-2 óra még mindig csak töredék, amit Isten igéjével való foglalkozásunk jelent a gyülekezet közösségében. Ezt kiiktatni, nem komolyan venni, a hit halálát eredményezi. Pedig tudjuk, valljuk, tapasztaljuk, hirdetjük: „Az igaz ember hitből él” (Róm 1,17.). ■ Némethné Tóth Ildikó Fakuló fényképek Zsúfolt íróasztalomon mindig van egy-egy csoportkép, egykori konfirmációk emlékei. Segítenek ezek a képek összekötni a múltat a jelennel. Évek, évtizedek távolából mosolyognak vissza gyerektekintetek, a sikeres vizsga és az ünnepélyes feszültség utáni felszabadulás örömével. Egyik-másik arcnál hosszabban elidőzöm. Közülük sokan mára meglett családanyák, -apák, akik most már gyermeküket készítik a konfirmációra. Sajnos van, akit azóta eltemettem, van, aki özvegyen maradt és olyan is, akivel együtt sirattuk el kicsiny gyermekét. Egyesek elköltöztek, másutt alapítottak otthont, családot. Örülök, ha lelkészkollégáktól kapok hírt róluk, mert új helyükön is megtalálták a lelki otthont, a templomot, gyülekezetét. A régi arcokat nézve, hol öröm, hol aggódás, máskor lelkifurdalás fut át a szívemen. Öröm, ha tudom, hogy az életük jó úton halad, konfirmációi fogadalmuk szerint hűek maradtak az Igéhez, egyházunkhoz és gyermekeiket nem küldik a templomba, de rendszeresen magukkal hozzák. Némelyikükért aggódom, mert mintha lejtőn indult volna el és egyre nehezebb megkapaszkodnia. A rossz lelkiismeret akkor kezd furdalni, amikor a fénykép eredetijét hosszú idő, talán évek óta nem láttam istentiszteleten. Lelkészi munkám hiányosságát érzem ebben. Szépen megtanulta a kátét, fejből mondta a Hegyi Beszédet, csak Őt nem ismerte meg igazán, Aki a Hegyi Beszédet nekünk ajándékozta és Akiről a konfirmációi káté tanít. Kedves fényképek! Kedves arcok, kedves gyerekek, mostanra felnőttek! Sokszor elnézem őket, elgondolom, mi van most velük és könnyebb a lelkem, ha elmondtam értük egy imát. Domonyi konfirmandusok, 1983 Közeledik az idei konfirmáció, két részletben nyolc hónap kemény munkájának a csúcsa. Hála Istennek, nálunk élnek a tradíciók, és a konfirmandusok legtöbbje kicsi korától benne él a gyülekezetben. 3-4 évesen kezdtek el Zsuzsi néni, vagy újabban Marika vasárnapi iskolájába, ahogy ők nevezik, „kistemplomba” járni. Nagyon sok éneket, bibliai történetet ismertek meg az iskolai hittanórákon. A heti két konfirmandus összejövetelen tehát nem az alapokon kell kezdeni, így több idő jut Luther Kiskátéjának alapos elemzésére és a Tízparancsolat, a Hiszekegy és a Miatyánk magyarázatának a megtanulására, majd a Konfirmációi Káté elsajátítására. Ezeken kívül jut idő a Hegyi Beszéd nagy részének szó szerinti emlékelésére. A konfirmációi vizsgán mindig meghatja a gyülekezetei a sok közös ének és bibliai szakasz zengő kórusa. Tanulás mellett szolgálatot is jelent konfirmandusnak lenni. A konfirmandusok keresik fel húsvét előtt az evangélikus házakat az áldozati borítékkal. Minden boríték névre szól és a címzettek az ünnepek alatt abban hozzák el a templomba önkéntes adományaikat. A konfirmáció napjának délutánján pedig újra felkeresik ugyanazokat a házakat és akkor a Gusztáv Adolf Segély javára gyűjtenek adományokat. Lelkes, kedves csapat, jó velük együtt lenni, együtt dolgozni. Konfirmáció után ezért következik egy kis hiányérzet, az első napokban szinte üres a világ. Abbamarad a megszokott, rendszeres munkának ez a formája. Bárcsak ők is éreznék azt, amit én. Túl a megkönnyebbülésen, a nyilvános vizsgát megelőző szorongáson, bárcsak éreznék továbbra is a közösség igényét, a gyülekezet, az egyház iránti felelősséget és Krisztus szeretetét. 41 éve konfirmáltam. Sajnos, nem készült róla fénykép. De azóta is őrzöm konfirmáló lelkészem - nincs már a földön élők sorában - sugárzó derűjének, fegyelmező tekintetének és jézusi szeretetének emlékét. Biztos vagyok benne, hogy nélküle és a konfirmáció nélkül másképpen alakult volna és sokkal szegényebb lenne az életem. Baranyai Tamás Világszerte jelentős mozgalommá vált az elmúlt évtizedekben a karizmatikus irányzat. Egyházaktól függetlenül lehetett megtapasztalni frissítő hatását. Viszont nagyon sok vitára adott alkalmat ez a mozgalom. Sokan döbbent csodálkozással, mások viszolyogva szemlélték a jelenséget. Eleinte a katolikus egyház is több megértést tanúsított az „új pünkösdnek” nevezett mozgalom iránt, később óvatossá vált a megnyilatkozásaiban. A protestáns egyházak és a teológusok „enthuziazmusnak” (rajongás) tenkintették az egészet. Ám olyanok is voltak, mint pl. a német evangélikus egyház (EKD), ahol kísérletet tettek a karizmatikusok be- és elfogadására. A mozgalom feltételezett lélekszámát 5-6 évvel ezelőtt 25-30 millióra tették. Elnevezésük a „karizma” görög szóból származik, amely eredetileg az Istentől kapott legkülönfélébb ajándékok tényét jelentette, de ezt manapság leszűkítették pusztán ún. lelki ajándékokra, sőt ezen belül is csak bizonyos rendkívüli megnyilvánulásokra, így pl. nyelveken való szólásra, gyógyításra, amit a Szentlélek közvetlen ajándékának tekintenek. Eredetileg a szó tartalma sokkal szélesebb volt ennél, az egész létet és minden tartozékát ajándéknak tekintették, aminek az alanya, tehát az ajándékozója a Teremtő Isten. Sokak azért jöttek zavarba a karizmatikusokkal kapcsolatban, mert a kiindulási pontjuk helyes: nagy hangsúlyt helyeznek az Istennel való személyes kapcsolatra, s rendkívül fontosnak tartják a Jézus Krisztussal való legszemélyesebb és bensőséges kapcsolatot. Ezt a kiindulási pontot nem vonhatja kétségbe egyetlen hívő ember sem, hiszen ezen áll vagy bukik egész hitéletünk. Zavarba hozóak azonban a vadhajtások : az eksztázis (elragadtatás, önkívület, rajongás, izgatott állapot), amiben a nyelveken való szólások, gyógyítások történnek; az eksztázis állapota a szürke és unalmas hétköznapi valósághoz képest illuminációs élmény (tündökletesnek feltűnő). A keresztyénség történetében mindig is jelentős szerepet játszottak a megújítási és az ébredési mozgalmak. Korunkban a merev népegyházi torzulatban élő keresztyénség rászorul újra az ébredésre. Meglepő és elgondolkodtató azonban az a tény, hogy a korábbi, történelmi ébredésekhez, irányzatokhoz képest a karizmatikus mozgalom sokkal felszínesebb és egysíkúbb, kevésbé nyújt elmélyült teológiát, hanem elsősorban csak eksztázist. Ha a karizmatikus mozgalmat összehasonlítjuk a 17-18. sz-i pietizmus teológiájával s mozgalmával (Francke, Spener), valamint a későbbi finn ébredési mozgalmakkal, akkor jelentős minőségi különbséget fedezhetünk fel az ébredési és kegyességi mozgalmak javára. A pietizmusnak pl. szociáletikai szinten is nagyon komoly, máig ható következménye volt: pl. az árvaházak megszervezése, a kallódó gyerekek és fiatalok felkarolása; a finn ébredési mozgalmak pedig jelentős mértékben hozzájárultak az egész népet fenyegető alkoholizmus legyőzéséhez; a jelenlegi karizmatikus mozgalmaknak pedig rendkívül sok a lelki sérültje, arról pedig szólni sem kell, hogy semmiféle társadalmi nyitottság sem lelhető fel náluk, hiszen fontossá az egyén istenélménye, az elragadtatás lelki állapota vált, vagyis az Isten felé fordulás címén a befelé, az önmagam felé fordulás. Ennek ellenére - hangsúlyozandó - nagy reménységeket fűztek sokan a karizmatikus megújuláshoz; hiszen ahol tényleg a Szentlélek Isten működik, ott csak alázattal, hittel és levetett saruval szabad megállnunk, leborulnunk, de a nyugtalanító éppen az, hogy számos ún. lelki jelenség mögött nem a Szentlélek Isten valóságát lehet tetten érni, hanem a manipulált emberi lelket. A jó érzésű, józan embert zavarba hozza az a rajongó, lobogó, repdeső lelkesültség, ami ezekben a körökben tapasztalható, az a szinte állandósult lelki révület. A vizsgálódó számára kiderül, hogy nem minden eksztázis származik a Szentlélektől, s nem minden nyelveken való szólás a Szentlélek ajándéka, a gyógyításokba is nagyon sok pszichikus (emberi) elem keveredik. Súlyos gond az, hogy nem mindig lehet egyértelműen megkülönböztetni, hogy mi az, ami Isten Szentleikétől ered (azaz pneumatikus), s mi az, ami a (pl. Hódító vallásosság? VI. rész: A karizmatikusok zenével) manipulált emberi lélekből (psziché) fakad. A lelkesültség és az emelkedettség érzése elérhető mesterségesen is, manipulációval, anélkül, hogy a Szentlélek Isten ténylegesen jelen lenne. Még jó, ha nem az anti-lélek bukkan fel és kezd el hiszteroid szimfóniát játszani a túlságosan is érzékeny lélek-hangszeren. Az emberi lélek olyan, mint egy finom hangszer, egyáltalán nem mindegy, hogy ki játszik rajta és vele. Egy svájci katolikus orvos és lélekgyógyász, K. G. Rey őszinte szívvel és nyitott lélekkel vett részt a mozgalomban, s az erről szóló könyvében őszintén megvallja, hogy kezdetben nagyon pozitív hatásokat vett onnan. Hitélete számára egy teljesen új világ tárult fel, megváltoztatta a gondolkodását, imaéletét, de a pozitívumok mellett nagyon sok taszító vonást fedezett fel. Rey kritikai megfigyeléseinek hármas bázisa van: a) a saját tapasztalatai, b) a hagyományos keresztyén lelkiség, főleg a katolikus misztika ismerete, c) valamint a mélylélektani szaktudása. Kritikai megjegyzései közül a következőket emelem ki: 1. A valamikor spontán élményekre épülő mozgalomból mára műhely lett, azaz kialakultak azok a „fogások”, amelyek az ún. isten- illetve a lelki élményeket „garantálják". 2. Kialakul a gőg határát súroló, vagy azt nagyon is átlépő, másokat lenéző felsőbbrendűségi tudat, hogy ő bezzeg „vette" a Szentleiket, vagyis őbenne másokkal szemben egy nagy plusz van. Vajon lehet-e birtokolni, befogni akármelyik közösségbe is a Szentleiket? Feltétlenül megszívlelendő a Jn 3,8! „A szél arra fúj, amerre akar...” Fújhat a karizmatjkus mozgalmakban is, ám tűri-e a Szentlélek Isten a befogás és a birtoklás szándékát? 3. Riasztó az eksztázis, a rajongás Ielkülete, amely természeténél fogva nem alkalmas arra, hogy az Istentől kapott értelem segítségével bűnbánatot, kritikus önvizsgálatot tartson, hiszen itt az értelem kikapcsolásáról van szó. IKor 14,14: „mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom”, valamint az IKor 14,18-19: „inkább öt szót értelemmel”! 4. A megfigyelők szerint nagyon nehéz itt megkülönböztetni az ember megbetegedett, sérült pszichéjéből fakadó hisztérikus élményeket az igazi misztikától (a valódi istenélménytől, amit nem mi produkálunk. hanem kapunk). Veszedelmesen csalóka a túlérzékeny, sérült, képzelődő emberi lélek. 5. Nagy kísértés az önző, énközpontú vallásosság, a hitből fakadó boldogság hajszolása, ami megnyilvánul a maradéktalan egészség és harmónia ígéretében. Mintha Jézus Krisztus azt ígérte volna, hogy sosem lesznek drámai és fájdalmas viharok az életben, s nem azt, hogy ezeket kősziklára épülve túléljük (Mt 7,24kk). 6. További tévedés a gyógyulásokkal kapcsolatban az a szinte dogma, hogy a gyógyulás a hit függvénye, vagyis aki eléggé hisz, az teljesen meggyógyul bármiből, aki pedig csak félig hisz, az felig gyógyul meg, vagy ha elmarad a gyógyulás, akkor nem volt hit. Vajon Pál apostol nem hitt eléggé, amikor gyógyulásért imádkozott és nem a gyógyítás volt a mennyei felelet? (2Kor 12.7kk). 7. Legtöbb gondot okozó probléma természetesen a nyelveken való szólás. Jó ha tudjuk, hogy ez nem speciálisan keresztyén jelenség, hanem a keresztyénségen kívül és attól függetlenül is létezik, különösen az ún. primitív vallásoknál. Ez felébreszti a gyanút, hogy a nyelveken való szólás révülete mögött nem mindig a Szentlélek Isten érhető tetten. Arról nem is szólva, hogy a nyelveken való szólás nem egy nem tanult nyelven való megszólalás, hanem a be-nem-avatott számára teljesen érthetetlen és tagolatlan hangkiadás. Ezért kell megmagyarázni, miként Pál nyomatékosan inti a korinthusiakat (IKor 14,1 kk). Általánosságban mondható, hogy ebben a mozgalomban is megfigyelhető a hívő gőg, az eksztatikus élményekből fakadó élvezetek hajszolása, valamint az egyes karizmák Szentírástól teljesen idegen túlértékelése. Vagyis a lényeg: az egész mozgalom, vagy legalábbis egy igen jelentős része beletorkollott a „boldogságtudat vallásába”, cél az emberi boldogságigény kielégítése. Természetes, hogy nem kicsi a vonzása, hiszen a modern ember mindenféle eszközzel hajszolja a boldogságot és józan evangéliumi alapállás nélkül könnyen a rajongás vakvágányára téved. Helyes volt a kiindulás, a megújulás szándéka, az Istennel való személyes kapcsolat és a Szentlélek vételének hangoztatása; a Lélek ajándékai felé nyitottaknak kell lennünk, ám biblikus önvizsgálattal kell látni a határokat. Ribár János NEMESCSÓI ARTIKULÁRIS NAP 1993. április 25. PROGRAM 10 órakor ISTENTISZTELET Igét hirdet és úrvacsorát oszt Szebik Imre püspök. Énekel a soproni gyülekezet énekkara és a szombathelyi énekkar. 2 órakor TEMPLOMI ÜNNEPÉLY Gyülekezeti ének: Ékv. 52. Áhítat: Bálint László celldömölki esperes Köszöntő: Verrasztóné Magyar Melinda nemescsói segédlelkész. Soproni énekkar szolgálata. Dr. Fabiny Tibor professzor „Nemescsó a XVIII. században”: Előadás. Szebik Attila orgonajátéka. Dr. Gustav Reingrabner burgenlandi szuperintendens előadása. Szombathelyi énekkar szolgálata. Zárószó és imádság: Szebik Imre püspök Soproni és a szombathelyi énekkar közös szolgálata. Gyülekezeti ének: Ékv. 389. Ebédigényléseket a nemescsói Lelkészi Hivatal címére kérjük. Nemescsó 9739 Péterfy u. 39. Tel.: 94/68 033. MEGJELENT! MEGJELENT! KRISZTUS TANÚJA Luther élete, Horst Beinker művéből magyarra fordította dr. Pálfy Miklós. 2. kiadás. Ára 98,- Ft. KONFIRMANDUSOKNAK AJÁNDÉKOZÁSRA ALKALMAS! Megrendelhető a Sajtóosztályon.
