Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-26 / 4. szám

57. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1992. JANUÁR 26. VlZKERESZT UTÁNI 3. VASÁRNAP ÁRA: 12 Ft Ar TARTALOMBÓL SZÁZ ÉVE SZÜLETETT NIEMÜLLER MÁRTON AZ AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUS KONFERENCIA TALÁLKOZÁS TIZENÖT ÉV UTÁN ÚJRA EGYHÁZUNKÉ A NYÍREGYHÁZI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM Örömmel vettük a hírt, hogy a város önkormányza­ta hosszas, előzetes tárgyalások után visszajuttatta a környék egyik legnagyobb múlttal rendelkező gimná­ziumát alapítójának, a nyíregyházi gyülekezetnek, il­letve evangélikus egyházunknak. Mint öregdiáknak - bizonyára sokakkal együtt - megdobban a szívünk e hír hallatán és hirtelen sorra megelevenednek a tovatűnő diákévek egyre halványu­ló, de soha el nem felejthető emlékei. Az 1806 óta - immár 186 éve - működő intézmény a hatalmas, barokk stílusban megépített műemlék evangélikus templom árnyékában húzódik meg a fák­kal sűrűn szegélyezett régen Kállai, ma Szent István utcában. Jó idő esetén a tantermekben nyitott abla­koknál ülve - óránként hallottuk a templom harang­játékának dallamát. Különösen két korálének sorai jutnak őszembe: „Ki dolgát csak Istenre hagyja és benne remél mindenkor...” és „Jövel, Szentlélek Úris­ten, töltsd be szíveinket bőven...” A templom és előtte a központi elemi iskola impo­záns épülete, mögötte a gimnáziummal nemcsak szép, külső egységet mutatott és mutat, de egyben kifejezés­re juttatta egyházunknak kezdettől fogva az oktatás és nevelés iránti elkötelezettségét. Az ősök letelepedé­sük feltételéül nemcsak a templom, hanem egyidejűleg az iskola építését és rektor alkalmazását is kívánták. Amikor az elmúlt évtizedekben csendben vagy hango­sabban iskoláink iránti ragaszkodásunknak adtunk kifejezést, ez nem csupán nosztalgia volt, hanem a kettő elválaszthatatlan egysége utáni vágyat próbál­tuk megfogalmazni. A kettő közül bármelyik elvéte­tik, fájdalmat, hiányt jelent. Reményik Sándor jajkiál- tásszerű felszólítása: „ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát.az államosítás szomorú eseménye óta pillanatra sem engedett nyugodni. A költő is tudta, ismerte, tapasztalta a templom és iskola külső-belső formáló és megtartó erejét! 40 év után közelről tudjuk, milyen nagy veszteség, ha az egyháznak nincs oktatási, nevelési intézménye! A nyíregyházi gimnázium sorban a harmadik, amit a közelmúlt változása óta újra magunkénak tudha­tunk, üdvözölhetünk és lélekben megsimogathatunk. Budapest-Sopron-Nyíregyháza. Földrajzilag és az evangélikussag elhelyezkedése szempontjából három olyan hely, ahol a gimnáziumot meg lehet és meg kell tölteni mindenekelőtt evangélikus háttérből, vagy ke­resztelő medencétől induló gyermekekkel. Valameny- nyi evangélikus felelőssége, feladata - nagyszerű lehe­tősége -hogy tereljük, küldjük gyermekeinket az egy­házunk vezetésére visszaadott iskolákba. Tudom, hogy sok a nehézség. Tudom, hogy elengedhetetlenül szükséges jó szellemű kollégiumok, intemátusok bein­dítása is, ahol a nevelés derekas része történik. Mert csak úgy van minden ilyen igyekezetünknek értelme, ha mind magas színvonalat, mind evangéliumon ala­puló evangélikus nevelést tudunk biztosítani. Tudjuk, hogy ennek sok tárgyi és személyi feltétele van, de el kell kezdenünk! Hittel, reménységgel és áldozattal! Az idei naptárunkban Schulek Mátyás budapesti tanárunk szépen fogalmazta meg egyházi iskoláink­nak azt a kívánatos többletét, ami nélkül nincs értel­me annak, hogy templomok mellett iskoláink is legye­nek: „Az evangélikus iskola közvetítse tehát azt a lutheránus szellemiséget, ami az evangéliumhoz, an­nak központi alakjához, Jézus Krisztushoz kötődik. Az sugározzék az iskola szelleméből, hogy Ő az ura életünknek, ő az irányítója munkánknak, Ö tölti be szivünket szeretettel, O ad erőt az áldozatvállalásra, a másokért való munkálkodásra. Erre a szellemiségre másféle édes illatú és fuvolahangú kísértésekkel isten- telenségre csábító világunknak, társadalmunknak ma ugyanakkora szüksége van, mint nyíltan istentagadó, egyházellenes közelmúltunkban volt.” Mint volt Kossuth-diák, e fenti megszívlelendő gondolatokat még így tömörítem: újra visszakapott iskolánk ablakai legyenek nyitva a templom felé, hogy sokan meghallják és imádkozzék a tantermekben ülők közül és mindnyájan: „Jövel, Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven mennyei ajándékoddal”. Mert amit Isten áldáséként kapunk és fogadunk, az a maradandó, életünket mindvégig gazdagító és végső célhoz segítő. Két éve egy 50 éves érettségi találkozóról napvilá­got látott sajtóbeszámoló így fejeződik be: „Ma ennyi esztendő után is büszkék rá, hogy a Kossuthba jártak, abba az iskolába, amely a közösség fontosságára, ugyanakkor a másság iránti megértésre, türelemre tanította a fiatalokat. A mostani diákoknak sem kívá- < nunk más útra valót!” Lábossá Lajos MAGYAR BIBLIA ALAPÍTVÁNY A LEPRAMISSZIÓ VILÁGVASÁRNAPJÁN A lepragondozás régen és ma A Nemzetközi Lepramisszió ja­nuár utolsó vasárnapján tartja a Lepramisszió Világvasárnapját. Ezért ma nemcsak a szenvedő be­tegekre, hanem azokra az orvos­misszionáriusokra is emlékezzünk, akik életüket e betegség gyógyítá­sának szentelték. Jean Maim svéd orvosmisszionárius beszámolóját a fenti címmel a svéd nyelvű LEPRA NYTT című missziós újságban ol­vastam. A feladat. J. Maim éppen olyan keveset tudott a lepráról, amikor a misszionáriusképzőt befejezte, mint a legtöbb svéd. Csak a londo­ni missziósiskola orvosi karának elvégzésével szerezte meg az alap­vető ismereteket. 1951-ben került először Indiába, Fazabadba. Meg­döbbentette az utcákon, tereken, pályaudvarokon kolduló defor­mált végtagú leprások sokasága. Indiában ekkor még egyáltalán nem volt megoldva a leprások helyzete, bár az indiai kormány célja is e régi átok kiirtása volt. Azt az impozáns lepracentru­mot - melyben J. Maim is került - egy mohamedán vallású gazdag ember alapította. Vezetője pedig maga is leprabeteg dél-indiai ke­resztyén volt, munkatársa pedig hindu. Ez a vallási tolerancia jelle­mezte a központot és tette eredmé­nyessé munkájukat. A főépület kö­ré - melyben az adminisztráció, az orvosi rendelők, kezelők, labora­tóriumok és a dolgozók lakásai he­lyezkedtek el - több kisebb lakó­házat építettek a betegek számára. Ezenkívül hatalmas mezőgazdasá­gi területtel is rendelkeztek, melyet a leprabetegek műveltek meg. Ez segített az emberek egészséges ellá­tásában. A betegek a központban kaptak gondozást és kezelést. A gyógyítás. 1951-ben még csak egy olajos injekciókészítmény állt rendelkezésükre. Ennek beadása olyan sok fájdalommal járt, hogy az orvos is szenvedett a betegekkel együtt, annál is inkább, mert na­gyon kevés eredményes kezelést tu­dott végezni. Már több reménnyel dolgoztak akkor, amikor elterjedt a Dapson pirula használata. És amióta a MDT-t alkalmazzák, elmondhat­juk a támogatóknak azt az öröm­hírt: a lepra gyógyítható! Azt, aki időben megy kezelésre és nem ha­nyagolja el betegségét, meg lehet gyógyítani és elkerüli őt a nyomo- rékság. A lelki munkáról. Ebben az in­diai missziós központban J. Maim mint lelkipásztor rendszeresen tar­tott istentiszteleteket és munkatár­saival együtt biztatta, vigasztalta a betegeket. Élményt nyújtottak ne­kik az ünnepek megtartásával. így sokan megismerték Jézus Krisz­tust és keresztyénekké lettek. A gyógyultak aztán otthonaikba vitték tovább az evangéliumot. Mivel az indiai kormány mesz- szemenöen támogatja munkáju­kat, új kórházak szervezésére, am­bulanciák felállítására is sor ke­rült. Az országot körzetekre osz­tották fel és nagy súlyt fektettek a megelőző intézkedésekre: a tiszta­ságra, felvilágosításra, szűrővizs­gálatokra. Újra otthon. A Svéd Lepramisz- szió évtizedek óta folytatja kiter­jedt segítőmunkáját a világban. Amikor J. Malm-ot hazarendel­ték, nemsokára a svájci nemzetkö­zi központba került. 1974-től részt vett az információs munkában, cikkeket, tájékoztatásokat írt és fordított, szervezte a pénzgyűjtést. Munkája nyomán nőtt az érdeklő­dés a lepra problémája iránt Svéd­országban is. Mivel ez a szervezet teljesen ökumenikus, így a gyüle­kezetek nagyrésze bekapcsolódott a segítőmunkába. Különösen az asszonyok kézimunka körei segíte­nek természetbeni ajándékaikkal, vásáraikkal. J. Maim beszámolója nyomán elmondhatjuk, hogy kö­zeledünk a célhoz, melyet a sok­száz misszionárius-orvos tűzött ki maga elé az évtizedek folyamán. Segítsetek ti is, hogy knrthassuk a leprát Földünkön! Tartsatok kö­nyörgéseket a Lepramisszió Világ- vasárnapján gyülekezeteitekben! Vajda Judit fordítása nyomán közli: Bencze Imréné „Hatalmasan cselekedett velünk az Ur” 1991. október 15-én hálaadásra mert hatalmasan cselekedett velünk az Úr! Lelkünket az igével táplálta, s anyagi gondjainkat mindig megoldot­ta: 1953-ban, amikor mindannyiunk asztalán igen kicsi volt a kenyér, roska­dozó templompadjainkat felújítottuk. 1959-ben a leszakadással fenyegető te­tőszerkezetet cseréltük ki. Most is Isten cselekedett! Még egy évvel ezelőtt templomunk megújítására nem is gon­dolhattunk, mígnem váratlanul mel­lénk állította Szebik püspök szeretetét és jóindulatát. így jutottunk segélyhez, és elindulhattunk. Kinyújtotta felénk a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat is kezét, majd az Országos Műemléki Felügye­lőség is enyhített gondjainkon. így a hívek pénzben adott adományával és nagyon sok munkájukkal be tudtuk fejezni templomunk felújítását Hálaadó gyülekezetünk emlékezik a múltra is. Istennek azokra a csodáira, amelyről sokszor elfeledkezik az utó­kor. Emlékeztünk azokra a lelkipászto­rokra, akiknek hűséges szolgálata nyo­mán hatott az evangélium s megmarad­tak Balatonfelvidék kis gyülekezetei: Mencshely, Dörgicse, Nagyvázsony, Nemesleányfalu, Szentantalfa, Zánka. Drága életű pásztor volt Mencshelyen, majd Dörgicsén Zsédenyi István, akit gályarabságra vittek. - Az egész falu pásztora volt Blajsza János, aki Olva­sókört szervezett, hogy művelődjék a nép. - Fenyves Ede négy évtizeden át volt a ma élők közül is sokaknak lelki- pásztora. Utóda Csaba Antal szolgálata idején élénk ifjúsági munka folyt. Taní­tóink közül is emlékezzünk azokra, akik sokak szívébe hullatták az Ige magját: Nagy János, Bereczky Géza, Németh Bé­la, Szász András. H. J. Haranglábavatás Hántán A Magyar Bibliatanácsot 1949-ben alapította meg a magyarországi refor­mátus, evangélikus, baptista, metho- dista, adventista és ortodox egyház. A Brit és Külföldi Bibliatársulattól kapta meg és vette át a magyar nyelvű Biblia kiadói és terjesztői munkáját. Az utóbbi időkben a Biblia iránt rendkívüli mértékben megnőtt érdeklő­dés és kereslet messze túllépte a Biblia­tanács tagegyházain keresztül folyó bibliateijesztés kereteit. A kedvező tör­ténelmi változások következtében a Magyar Bibliatanács látja el Bibliákkal egyre növekvő mértékben a határain­kon túl élő magyar testvéreket is. Növekvő feladataik anyagi támoga­tására hoztak létre a Magyar Bibliata­nács tagegyházai 1991. november 15- én tartott közgyűlésükön egy alapít­ványt, amelynek neve: MAGYAR BIBLIA ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat az alapítvány cél­jául tűzte ki:- a magyar nyelvű Biblia ügyének szolgálatát, különösképpen is a Bib­lia magyar szövegének gondozását, fordítását és a kiadás segítését, to­vábbá a Biblia tanulmányozását se­gítő művek kiadását,- valamint a bibliateijesztés segí­tését határainkon belül és kívül élő magyar testvéreink között. A magyar nyelvű Biblia az egyete­mes magyar művelődéstörténet kiemel­kedően fontos, közös kincse, a magyar irodalom gyöngyszeme. Az alapítvány e nemzeti örökség mai ápolását kívánja támogatni minden magyar ember javá­ra. Ezt az egyetemes és egységre hívó közös érdeket tartották szem előtt az alapítványtevö egyházak, nemcsak hí­veiknek akarván szolgálni, hanem min­den magyar honfitársuknak. Az alapítvány nyitott, bel- és külföl­di egyházi szervektől, gyülekezetektől, természetes és jogi személyektől pénz és ingatlan adományokat fogad el. Az alapítvány székhelye: 1146 Buda­pest, Abonyi u. 21. Az alapítvány kuratóriuma a Ma­gyar Bibliatanács elnöksége. A MAGYAR BIBLIA ALAPÍT­VÁNY forint- és devizaszámlaszáma: Magyar Biblia Alapítvány forint számlaszáma: 536-026730-0. Magyar Biblia Alapítvány deviza­számlaszáma: B 96000323. A Magyar Biblia Alapítvány fo­rint- és devizaszámláját az OTP XIV. kér. fiók Nagy Lajos király útja 19-21. vezeti, pénzforgalmi jelzőszá­ma: 218-98141. A MAGYAR BIBLIA ALAPÍT­VÁNY fent vázolt céljainak támogatá­sára hívnak minden érdeklődőt: Dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Dr. Harmati Béla püspök-elnök, Magyarországi Evangélikus Egyház Dr. Szigeti Jenő elnök, Magyarországi H.N. Adventista Egyház Dr. Viczián János elnök, Magyarországi Baptista Egyház Dr. Hecker Frigyes szuperintendens, Magyarországi Metodista Egyház Dr. Berki Feriz esperes-adminisztrátor, Magyarországi Ortodox Egyház gyűlt össze a mencshelyi gyülekezet 200 éves templomának teljes felújítása al­kalmából. Sokan jöttek a társgyüleke­zetekből és azok közül is sokan, akik más faluba vagy városba költöztek, s a mencshelyi gyülekezethez ragaszkod­nak. Az ünnepi szolgálatot Szebik Imre püspök végezte. A 100. Zsoltár alapján hirdette Isten igéjét, az egyház s a mencshelyi gyülekezet zarándok útjá­ról, és hálaadásra, hitre, reménységre buzdította a gyülekezetét. Az istentisztelet utáni díszközgyűlé­sen Bocskay Béla gyülekezeti felügyelő köszöntötte püspökét. Megköszönte, hogy az alig 100 lelkes balatonfelvidéki kisgy ülekezethez is szívesen jött. Életé­re és szolgálatára Isten áldását kérte. A veszprémi egyházmegye és espere­se nevében Kiss Attila egyházmegyei felügyelő üdvözölte a püspököt. A mencshelyi gyülekezet Isten Szentlei­két kérte, hogy eddigi lelkesedésével és hitével tudják járni a jövő útjait. Horváth József nyugalmazott lelkész beszámolt a templomról és a gyüleke­zetről: a mai templom nyugati fele a XIII. század végén épült, 1791-ben megtoldották és átalakították. Az idők folyamán nagy-nagy akarással, hittel, imádsággal, anyagi áldozattal, és köz­egyházi segítséggel többször is megújí­totta a gyülekezet. Az elmúlt évtizedek­ben megfogyatkozott ugyan a lélek- szám, de hitt és élni tudott e gyülekezet, 1991 november közepén ünnepre gyűlt össze a hántaiak maroknyi csapa­ta, hogy hálát adjon az áthelyezett és teljesen újjáépített harangláb elkészülé­séért. Az előző, agyontoldozott egysze­rű építmény ugyanis nemcsak használ­hatatlanná, hanem életveszélyessé is vált, s a faanyag teljes korhadása miatt kicserélését nem lehetett tovább halasz­tani. A gyülekezeti gyűjtéshez járult özv. Szente Lászlóné, Hántáról elszár­mazott testvérünk jelentős adománya, aki e részvállalásával emléket kívánt állítani Turchányi Gézának, korábbi egyházmegyei felügyelőnek, aki éde­sapjaként Hánta lakója is volt. A több mint negyedmilliós költség fedezéséhez hozzájárult a hántai önkormányzat 40 000 Ft-os adománya, valamint a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat ugyan­csak 40 000 Ft-os segélye is. A kivitele­zés munkájában természetesen orosz­lánrészt vállaltak a gyülekezet elöljá­rói, az ünnepséget követő vendéglátás­ban pedig lelkes asszonyok, így a népes vendégsereg a szíveslátás ajándékában is részesült. Az ünnepi istentisztelet igehirdetői és avatói szolgálatát Lábossá Lajos püspökhelyettes végezte. Beszédének bevezető részében a harang hímöksze- repéről szólt, majd mint a legsajáto­sabb keresztyén szolgálatot: a Jézus­hoz hívogatást hangsúlyozta. Mert ez az, ami nélkülözhetetlen. A püspökhe­lyettes végül azt hangsúlyozta, hogy amint a harangok változatlan hangon zengenek és hívogatnak, úgy az evan­gélium szavának érvényét sem kezdi ki az idő. A rendszerek és eszmék viharos változásait átélő mai gyülekezet ezért a változatlanságért ad hálát Istenének, talán ezen az ünnepen hangsúlyozot­tabban és elmélyültebben, mint más­kor. Emlékeztessenek a megújult ha­ranglábon megszólaló régi harangok hívogató szavukkal a hozzánk kegyel­mével, váltságával, békességével és bo­csánatával érkező Jézusra. A harangláb avatásával együtt ke­rült sor Turchányi Géza egyházmegyei felügyelő emléktáblájának leleplezésére is, mely a templom egyik belső falán nyert elhelyezést. A díszközgyűlésen először két volt hántai lelkész: Puskás János és Asbóth László, majd dr. Bozory Endre kisbér- hántai polgármester, Weisz Tibor bAzá- ri református lelkipásztor és Bátky Miklós rédei református esperes, Győri Imre kisbéri esperesplébános, végül Lábossá Lajos püspökhelyettes kö­szöntötte az ünneplő gyülekezetét. Ahogy kiléptünk a templomkapun, megszólaltak a harangok. Id. Magassy Sándor LAPZÁRTA UTÁN ÉRKEZETT: A magyarországi egyházak vezetői 1992. január 15-én megtárgyal­ták a Magyar Rádió új műsorpolitikájával kapcsolatos kérdéseket. Egyetértőén tiltakoztak az egyházi műsorok URH-sávra történt áthe­lyezése ellen, mivel így ezeket az adásokat a lakosság nagy többsé­ge nem hallgathatja, és a szomszédos országokban élő magyarok sem. A tiltakozás szövegét következő számunkban közölni fogjuk. HSBffi MII W : lUfLttftrff, tUlVi idf' 'll, IffilMlíil 1 Ha szeretni akarod testvéredet, szeresd és imádkozzál érte. Szívedben kell hordoznod őt a szeretet révén. Michel Quoist

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom