Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-23 / 51. szám
Evangélikus Élet 1990. december 23. „Egy gyermek születik nekünk” Az idei karácsonyi ünnepi igéket ezzel a bibliai üzenettel foglaljuk össze. Tegyük így „sorozattá” az ünnep igéit, mert örvendeztető, építő, üdvözítő sorozat az ünnep négy textusa. „Egy gyermek születik nékünk” - mit is jelent ez, gondoljuk imádkozzuk idén végig. De ne álljunk meg a gyermeknél. Mint ahogy az evangéliumok születési és gyermekségi történetei sem teszik ezt és nem is ezt akarják. Inkább azon ámulnak, hogy a Megváltó, aki hatalmas szóval tanított és gyógyított, aki életét adta a kereszten, de feltámadott: gyermekké is lett. Megszületett, mint mi. így lássuk mi is Urunkat és ámuljunk, hódoljunk, valljuk a négy ünnepi igével: „egy gyermek születik nékünk.” KARÁCSONY ESTÉJÉNEK IGÉJE „Egy gyermek születik nékünk” Máté 1,20-23. I M HM HMÉpHHMHi A születendő gyermek: JÉZUS Karácsony esti igénk még a születés órája elé visz minket. A készülés idejére. Készült Mária is bizonyára. Készült - és igénk erről szól - József is. Nem könnyű döntés előtt állt. Ő tudta, hogy Mária tiszta. Azt is tudta, hogy valami olyan történhetett, amit ő megmagyarázni nem tudott, és amitől ő megriadt - érezte: Istennel kapcsolatos. Ebben a dilemmájában segített rajta Isten. De az angyali szó nemcsak őt igazítja el, hanem sokkal többről is szól: a születendő gyermekről. Arról, hogy ki lesz ő, mi les^ a feladata, mi fog beteljesedni vele. Erről szól nekünk is ez az angyali és prófétai üzenet, amely egyetlen szóban ösz- szefoglalható, egy névben: JÉZUS. Jézus valóságos Isten és valóságos ember. Születésében is már személyének titka nyilvánul meg. Lehet, hogy botrány néhányaknak, de igénk arról beszél: élete nem földi atyától indult, a Szentlélektől, ezért maradt tiszta életén át. Ugyanakkor földi anya hordozta és adott neki életet, valóságos ember lett mégis. Egyedül Isten Isten. Mi pedig emberek. Egyetlen személy van, akiről egyszerre vallhatjuk: Isten és ember egyszerre. De éppen így lett Megváltónk. József elfogadta a csodát. Karácsony számunkra is ott kezdődik: Jézus, te az Isten világából érkezett örök Úr, mégis közénk való lettél. Isten segítsen, hogy ezen a „kövön” meg ne botoljunk, hanem boldogan valljuk: Jézus valóságos Isten és ember egyszerre. Jézus a Szabadító. Nevében rejlik küldetése, feladata. „Jehosuah” - „Josuah” - „Jézus?, a név pontos fordítása: „az Úr szabadítás”. így érthető az angyal szava: „akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Egyedül és kizárólag ő a szabadító. Csak az a Jézus, aki egyszerrre Isten és ember. Olyan mélységbe, megkötöttségbe kerültünk, hogy ember ebből ki nem szabadíthat, csak ő, akikben Isten jött a földre közénk. A mondat nem áll meg itt: „ő szabadítja meg népét.” Jézus nem politikai váradalmak teljesítője, hanem bűntől szabadító. Életünk gyógyítója, rehabilitálója és megújítója. Nincs olyan élet, amelyet meg ne tudna szabadítani és helyre ne tudna állítani, meg-ne tudna változtatni. Szavában és tetteiben ma is szabadító erő rejlik, mindenki számára és minden bűnből. Szól ez az ige azoknak is, akik önigazságukban nem látják bűneiket, de azoknak is, akik összetört életük romjait látják. Jézusban velünk az Isién. Velünk, éppen azért, aki megszületett és a kereszten így kiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engem?” Eszembe jut egy kedves asszonytestvér, aki már nincs közöttünk. Magányosan, özvegyen élt. Egyszer meg is kérdeztem: nem nehéz így egyedül? Szinte megütődve válaszolta, vallotta: Én soha nem vagyok egyedül. Itt a Bibliám, énekeskönyvem, velem van Isten éjjel-nappal. Nem tudunk minden elhagyotthoz, egyedül élőhöz, hajléktalanhoz eljutni ezen a karácsonyon sem. Valahogy pedig meg kellene érkezni a hírnek mindenkihez: Veled van Isten életed minden helyzetében. És nemcsak egy-egy órában, egész életedben. - És emlékszem egy fiatalasszonyra, aki kórházban, halála előtt egy nappal, mindenről tudva ezt mondta: Tudom, hogy Istenhez megyek, ő vár. Csak attól, félek, hogy a sírban egyedül kell lennem. Csendben megszólalt a félje: tudod, hogy ott sem leszel egyedül. Krisztus azért járta meg a halált, l?ogy ott is veled lehessen. - így segít mindnyájunkat magához, ahol mi is Vele lehetünk zavartalanul. Ez az ige visszavitt minket a készülés idejére. A szenteste talán már nem a készülés ideje. Minden elkészült. De nem felejtettünk el valamit a készülésben? Jézus nevét? Azt, hogy nevében induljunk, nevében ünnepeljünk, segítségül hívjuk Jézus nevét. Még nem késő. Kezdjük el a szentestén: üljön le a család együtt és olvassuk el együtt Jézus születése történetét, énekeljünk, imádkozzunk. Hívjuk így Jézus nevét segítségül. Hogy mi is megtapasztaljuk: ő Isten egyszülött Fia, Szabadító és általa velünk van Isten - ünnepben és hétköznapokban is. „O, kedves vendég nálam szállj. Bűnömtől ne iszonyodjál, Emeld magadhoz hívedet, '■ »" Jer,-térj be, őrök szerétét.” - - ------------I. B écsikapu tér du. 4. német istentisztelet, du. 4. Balicza Iván. Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. du. fél 6. Csizmazia Sándor. Óbuda, III. Dévai Biró M. tér du. 3. Nagy István. V. Deák tér 4. du. 4. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. (úrv.) Zászkaliczky Péter. VII. Gorkij fasor 17. du. 4. (úrv.) Szirmai Zoltán. VIII. Üllői út 24. du. 3. Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. du. 3. Fabiny Tamás. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. du. 6. Fabiny Tamás. Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. du. 3. (úrv.) Bencze Imre Misura Tibor. Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. du. 3. Kőszeghy Tamás. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1990. december 24-én Xm. Kassák Lajos u. 22. du. 4. if}. Kendek György. XIV. Lőcsei út 32. du. fél 4. Karácsonyi orgonazene, du. 4. Szabó Lajos. Rákospalota, Kistemplom, XV. Juhos u. 28. du. 3. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI. Hősök tere du. 4. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI. Kultúrház u. du. 6. Szalay Tamás. Rákoshegy, Tessedik tér 9. du. 3. Detre János. Rákoskeresztúr, XVn. Pesti út 111. du. 3. Kosa László. Kispest, XIX. Bajcsy-Zs. tér du. fél 3. Széli «Bulcsú. Csepel, XXI. Katona J. u. du. 3. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. du. fél 4. gyermekek karácsonya, Rőzse István. Karácsony este az oltárterítő szine fehér, a délelőtti istentisztelet oltári igéje: Zsid 1,1-6; az igehirdetés alapigéje: Mt 1,20/ b-23. Az Űr minden ösvénye szeretet és hűség (Zsolt 25,10). December zúzmarás leplet borított a városra. A kemény fagy befurakodott a házakba és meg is telepedett, hacsak fűtéssel ki nem űzték. Ez utóbbira a börtön épületében alig volt lehetőség. Zárkánkban állandósult a hideg és számunkra elviselhetővé az a feszültség tette, amelyben éltünk. Mint őrizetesek, valamennyien törvényszéki tárgyalásnak, ítélethozatalnak néztünk elébe. Reménykedés és kétség- beesés hullámain hánykolódva, a szűk, levegőtlen cellában - ha fáztunk is - nem gyötört bennünket a csontig hatoló hideg. Esélyeinket látogattuk. Mi lesz a birósági tárgyalás eredménye? Súlyos, vagy enyhe ítélet, esetleg felfüggesztett börtönbüntetés, netalán felmentés. Titokban mind sza,- badulásban reménykedtünk, különösen azután, hogy egyik zárkatársunk, újságíró-főhadnagy, tárgyalásra menve elhagyta cellánkat és oda többé már nem is tért vissza. Szabadult. Engem december 20-án állítottak törvényszék elé a megyei bíróságnak a megyei börtönhöz ragasztott épületében. Reggel kezdődött a tárgyalás, délután folytatódott és ítélethozatallal fejeződött be. Az ítélet: három évi börtön! Zárkámba visszatérve, társaim egyhangúan megállapították, hogy én aztán megkaptam (jóelőre) karácsonyi ajándékomat. .. Következő keserves napom délelőttjén a cowboy-romantika jegyében töltöttem, versfaragással. Legfiatalabb társunk kért meg erre. Fölöttébb kedvelte és dudolgat- ta a különböző vadnyugati dalokat, kö- zöttü.k egy cowboy-dalt is, melynek azonban csak az első versét tudta. Hozzám folyamodott, egészíteném ki a csonka verse- zetet, amely így kezdődött:- Cowboy volt az én apám és én is az vagyok, Lasszót dobni megtanított, lőni is tudok. Visszatekintettem a múltba, cserkészkoromra. Megláttam magam a pápai kollégium udvarán, ahol a lasszóvetést tanulgattam, gyakoroltam, szívósan, míg csak el nem sajátítottam tudományát. Az első vershez - beleilleszkedve annak hangulatába — hozzáköltöttem még tíz strófát és az egész műremeket lediktáltam bányász bajtársunknak, nagy megelégedésére. Leleményes ember lévén, ki tudja honnan, volt neki - különben szigorúan tilos — íróeszköze (egy ceruzacsonk), papírnak meg valami papírhulladék. Elgyötörtén, lassan, sötétlő arccal jöttek, vánszorogtak a napok; mindegyik vállán hordozta a három év börtön számomra elviselhetetlennek tűnő súlyát. Szenteste. Az ehetetlen vacsora (mata- dor-ízű főzelékféleség) után álmatlanul forgolódtam a zsúfolt zárka padlójára terített szalmazsákon. Fejemben gondolatok kavarogtak a kifordított, elembertele- nedett világról. Keserű gondolatok, nem méltóak á szeretet ünnepéhez. Karácsony harmadnapján fogházőr nyitja zárkánk ajtaját és felém fordul.- Szedje össze a cuccát és jöjjön. összekaptam Levéske holmimat és mentem. A földszinten öt férfi álldogált, hozzám hasonlóan civilben, szerény csomaggal. Odaálltam a sor végére és súgva érdeklődtem.- Hova visznek bennünket?- Valamelyik országos börtönbe, talán Márianosztrára - hangzik alig hallhatóan a felelet. Bizarr képzettársítás részemről. Lám csak, van itten humanitás. A nyári kánikulában elvittek engem víz (a Duna) mellé, Tökölre. Az esős őszben visszahoztak városba, a megyeszékhelyre. A zord, fagyos télben meg elszállítanak - zárt autóban - a kellemes téli üdülést kereső emberek Mekkájába: a Börzsönybe. S mindezt államköltségen viszik végbe, számomra ingyen. Rabszállító autónk valóban a nagy hírnevet szerzett (főleg Jókai által) mária- nosztrai börtön udvarára gördült be. Az épület egyik földszinti folyosóján történt a szállítmány átvétele. Felvették s egyeztették személyi adatainkat. Levetkőztünk, elbúcsúzva - ki hosszabb, ki rövidebb időre-civil ruhadarabjainktól. Az átvételt irányító törzsőrmester parancsára egy házimunkás szakadtas fehérneműt és madárijesztő felöltöztetésére kiválóan alkalmas daróc felsőruhát osztott szét a didergő tagság között. Belebújtam a nékem juttatott ingbe. Könnyen ment ez a művelet, mert a karlyukaknak nem következett folytatása: az ingujjak valamikor leszakadtak, karjaim fedetlenül maradtak. Mindegy, mese nincs, ez van, ezt kell szeretni s már nyúltam is a kabát után. A törzsőrmester pillantása rámtévedt és meglátva csupasz karjaimat, keményen odaszólt a házimunkásnak.- Hé, adjon másik inget ennek az embernek, hiszen ebben megfagy... Kaptam hát másik inget, amelynek uj- jai jólesően betakarták libabőrös karomat egészen a csuklóig. Csoportunkat a második emeletre irányították. Fölfelé baktatva volt időm némi tűnődésre. Vajon nem tévedtek-e zárkatársaim, amikor még az ünnepek előtt kiszabott ítéletemet jóelőre átadott karácsonyi ajándéknak minősítették? De igen, tévedtek. Karácsonyi ajándékomat most kaptam meg, kissé késve, az ünnepnapok múltán: egy ócska ing képében. ítéletem, három év börtönöm jeges fagyban született, de imént, az embertelenség fagyában, rideg parancsba burkolva elhangzott néhány meleg, emberi részvétről tanúskodó szó, melynek folyományaként megkaptam igazi karácsonyi ajándékomat. így történt aztán, hogy bármennyire koszlott, hitvány egy ruhadarab volt az a szóbanforgó ing, mégis megmelegítette fa- zós testemet, sőt dermedt telkemet is 19S7 zord karácsonyának harmadnapján. Sighy Jenő ,;Még ma is jön hozzánk...” és megtérít bűneinkből „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!” (Mt 4,17) A megtérésről egy komoly, ébredést átélt tábornok ezt mondta egyszer: roppant egyszerű dolog. Három vezényszóval el tudom mondani, hogy mi a megtérés: Állj! Hátra arc! Indulj! Valóban nem lehetne ennél egyszerűbben és világosabban elmondani, hogy mit is jelent megtérni. A kérdés persze az, hogy szükség van-e rá? Isten igéje félreérthetetlenül elmondja rólunk, hogy mi nélküle, a magunk feje szerint élünk. Bár azt mondjuk talán, hogy hiszünk Benne, de életünkbe gyakorlatilag nem engedjük, hogy beleszóljon. Álljon rendelkezésünkre, amikor segítségre van szükségünk, egyébként pedig nem törődünk vele. Ez az az élet, amelyik hátat fordított Istennek. Mi magunk vagyunk önmagunk számára istenek. Ez az élet azután tele van az Istentől távolélés megany- nyi jelével, a bűneinkkel. Amikor Jézus megtérésre hív, akkor ezt a magatartásunkat, gondolkoídásmódunkat, életstílusunkat akarja megváltoztatni. Vidám csere - így nevezi Luther a meg-, térést. Jézus Krisztus elveszi azt, ami a miénk, és nekünk jándékozza azt, ami az övé. Megállít utunkon, és az ő útjára hív. Milyen nagyszerű lehetőség ez életünk megújulására. Melyikünk nem gondolt volna még arra, hogy jó lenne egyszerre új életet kezdeni? Jézusnál valóság lehet ez a vágy. Odaadhatjuk neki önfejű, bűnökkel teli életünket, és kaphatunk tőle Istennek engedelmes, tiszta életet. Csodálatos dolog, amikor idáig elvezethet minket Jézus. Amikor el merjük engedni azt, amihez eddig ragaszkodtunk, és meg merjük ragadni, amit ő kínál nekünk. Csodálatos, amikor valaki másként kezd gondolkodni magáról és Istenről. A megtérés az első lépés a keresztyén élethez, amelyet Jézus szavára meg merünk tenni. Elfordulok önmagámtól, hátat fordítok bűneimnek és követni kezdem az Urat. Ez azonban magunktól nem megy. Sem magunkat, sem másokat nem tudunk megtéríteni - ez Isten Szendéikének munkája. „Téríts meg engem és megtérek” - mondja Jeremiás. (Jer 31,18). Ezért a megtérésre-nincs is egyedül „üdvözítő” módszer. Isten ajándéka az, hogy megfordulhat az életem, és ő sokféle úton tudja ezt elvégezni. Más Péter megtérése és más Pálé, más a tékozló fiúé és ismét más Nikodémuszé. Egy valami mégis közös bennük: a végeredmény. Az, hogy megtérésüktől kezdve új irányt vett az életük. Lehet, hogy valaki nem tudja megtérése napját, óráját, de azt minden megtértnek tudnia kell, hogy most már más úton jár, mint azelőtt. A fordulat történhet hirtelen, de lassan, csendesen is. Sokszor emlegetjük Luther tanítását, a mindennapi megtérésről. Az első megtéréssel ugyanis nem történt meg még minden. Kegyes önáltatás lenne az első lépésnél megmaradni és a többit nem megtenni. A megtérés ugyanis nem a cél, sokkal inkább a rajtvonal. Döntő a jó rajt, de ugyanolyan döntőek a további lépések, amelyeket naponta kell megtennünk, a döntések; amelyeket naponta meg kell hoznunk Jézus követésében. A hitben való megállás, Isten mennyei erőforrásába való bekapcsolódás, a szeretetben való növekedés, az Ige iránti engedelmesség, mind- mind hozzátartoznak, hogy megtérésünk rajtvonalától eljussunk Isten mennyei elhívásának céljáig. Ezért szólít meg most minket először, vagy újra az élő Jézus: „Térjetek meg”. Állj! Hátra arc! Indulj! És mivel ezt a magunk erejéből nem tudjuk megenni, ezért örömteli az ádvent üzenete: 0 még ma is jön hozzánk, hogy segítségünkre legyen életünk megváltozásában. Balicza Iván KARÁCSONYIDÉZŐ KÖLTŐI SOROK A költő kérdése ma is időszerű. A békét, a derűt éppen a karácsonytól, a szeretet ünnepén várják, óhajtják az ezernyi gondban, megpróbáltatások, küzdelmek között élő emberek. Aligha akad költő, aki a karácsony hitet árasztó, hitet erősítő pillanatait ne örökítette volna meg, de ezekben a pillanatokban nemcsak a saját békéjére gondolt, soraiban ott csillog a haza féltése, a haza boldogulásának reménye. Lehet, hogy évtizedeken keresztül ezért nem hangozhattak el Dutka Ákos szívbemarkoló sorai? Ha a beteg, bolond világra Uram mégegyszer megszületnél, bár milliónyi templomod van, kezdhetnéd megint Betlehemnél. Szalmajászolnál rangosabb hely Uram tenéked ma sem jutna; soha messzebb a Te országod, „Mi Atyánkod” bár mindenki tudja... Olyan költők verseiből válogattam, akiknek nemcsak verseit tették félre, ők maguk is feledésbe merültettek. „Az országút szélin ott áll télbe nyárba a Krisztus keresztje Hóba porba sárba. Olyan mint az árnyék Mint a tűnő álom Mágis nézve nézem Csudára csudálom. Te elhervadt Krisztus Te vagy az én pompám Te vagy az én drága ’ Fényes Karácsonyfám. (Szép Ernő: Karácsonyfa) „Békés, derűs karácsony éjjel: A nagy sötét mikor száll széjjel S mikor lesz béke és derű?” Juhász Gyula „...Kántálnak a három királyok S velük a jámbor pásztorok, A söntés mélyén egy elázott, Elbúsult zsöÚér tántorog. Könnyes szeme bámulja báván A betlehemi csillagot, A jó reményt, mit kőrülállnak Szegények, árvák, magyarok! (Juhász Gyula: Betlehem) Dutka Ákos Karácsony c. költeményéből a család, az otthon, a szülőföld szeretete árad: A régi házban, hol apánk ilyenkor aranyba mázolt almát és diót mesélve karcsú, vidám angyalokról, kik zsákban hordanak ma minden földi jót, - emlékszel anyánk boldog asztalára, hol illatozva gőzölt a frissen sült kalács, a gyertyafényből, fenyő illatából szövődött a derűs, ünnepi varázs? Istenem, ha még egyszer léhetne asztalodhoz ülni, édes jó anyám, s a Te szivednek melegével égne gyertyánk, - a karácsonyi fenyőfa gallyán, ha mégegyszer öledbe borulva Betlehemre lesnék hittel, áradón a régi házban, a Te asztalodnál... Még egyszer... még egyszer otthon Váradon. A régi háznak karácsonyfa lángja negyven év ködén át híva felragyog: szivemben Jézus, künn angyal harangoz és én újra tiszta, jó gyermek vagyok. A téli ködben ismert régi úton állok a sugaras Betlehem előtt s a régi háznak szentelt délibábját ringatja előttem a karácsonyi köd. Reviczky Gyuláról irta méltatója: „... áldatlan napjai idején a költészet egyetlen vigasztalója, balsorsának irás az enyhítője.” Karácsonykor c. versét 1874-ben írta: A zúgolódás, gúny, harag Rég halva már szivemben, Egy szóval sem panaszkodám A kis Jézus ellen. Nem vádolám balgán azért, Hogy engem kifelejtett, Hogy nem hozott ajándékot Szemem könnyet nem ejtett. Lelkem nyugodtan, csöndesen Átszáll a nagy világon, Imádkozom, hogy Jézusom Minden szegényt megáldjon. Ágyamra dőlök s álmodom Egy régi, édes álmot: Boldog, ki tűr és megbocsát, S ki szenved, százszor áldott! Juhász Gyulának „Karácsonyi kö- szöntés”-e .legyen Olvasóink köszöntése is: Betlehemi csillag Szelíd fénye mellett Ma az égen és a földön Angyalok lebegnek. Isten hírvivői Könnyezve dalolnak Békességet, boldogságot Földi vándoroknak. Schelken Pálma LEVÉL ZIMBABWÉBŐL Bálint Zoltán és felesége e levelét nyíregyházi gyülekezetüknek írták. Amit írnak, mindnyájunknak szól. Karácsonykor imádságunkban rájuk is gondolunk e levélben közöltek alapján. Kedves Testvéreink és Barátaink! Ismét Bulawayoból jelentkezünk, abból a városból, ahol zimbabwei tartózkodásunk első, közel 3 évét töltöttük. Ez a város Matabele föld központja, ahol a „Tóvá lesz a délibáb” történeteit átéltük. Tehát bizonyos fokig „haza” jöttünk most, mikor átköltöztünk Mutáréból - a két város 600 km-re fekszik egymástól. S miért változtattunk megint helyet? Matabele földön öt nagy Evangélikus Misz- sziós Központ van. Ezek mindegyike kórházból, általános és esetenként középiskolából, gyülekezeti központokból, és az egész személyzet lakóhelyeiből áll. Vízellátási rendszerük teljesen működésképtelen, részben mert eredetileg sem voltak stabil rendszerek, részben mert nagyon régiek már, s végül a missziós központok mérete rég túlnőtte kapacitásukat. így gyakran viz nélkül vegetálva, sokszor szennyezett vízzel beérve működnek ezek a központok, s ha arra gondolunk, hogy Manamaban pl. 240 ágyas kórház van, beláthatjuk, nagyon súlyos a helyzet. Több kórházban a szülni érkező kismamákat csak úgy tudják fogadni, ha bizonyos mennyiségű vizet hoznak magukkal, a viz minőségét persze lehetetlen előimi! Ennek az 3 missziós központ vízellátó rendszerének teljes felújítását kapta feladatul Zoli. A központok Mutarétől 450-850 km távolságra fekszenek. Először megpróbáltuk „megúszni” a költözést, „megmenteni” friss gyökereinket; melyek Mutaréhez kötöttek minket: otthonunkat, az iskolát, a gyerekek kis barátait, bibliai közösségünket, sok ismerősünket, nagyon- nagyon kedves szabó-varrós csoportomat. Úgy éreztem, hogy lehetetlen, hogy ismét el kelljen költöznünk! De „aki az eke szarvára tette a kezét...” az ne verjen gyökereket, legalábbis ne olyan erőseket, hogy fájdalmas legyen elszakítani őket!- Leirom sorrendben az eseményeket, mert annyi áldás kísérte a tennivalókkal zsúfolt napokat, hogy úgy érezzük, ezt meg kell osztanunk másokkal is! Augusztus 20. hétfő. Zoli időbeosztást készített az év hátralévő részére, s hazahozta nekem megmutatni. Két hét Mnene misszión, aztán egy hét itthon, majd másfél hét Manamán, 1 hét itthon... és így tovább. S minden út 1000-1800 km-es vezetést jelent. De a feladatot mégsem tudja úgy végezni, ahogy szeretné, hiszen az ideje össze van tödéivé. Viszont gondolatai állandóan itthon járnak, hogy miként vagyunk meg hosszú távolléte alatt. Mindketten éreztük, ez lehetetlen. S ott rögtön ki is mondtuk - el kell költöznünk Byo- ba! Tudtuk, Isten kéri ezt tőlünk, s abban a pillanatban, mikor megértettük, határtalan biztonság és békesség járt át mindkettőnket. Iskolai szünet volt éppen, szeptember 11-ig. Anikónak már Byo-ban kellene kezdenie a harmadik harmadévet! Hiszen addig mindössze 3 hét van! Hatalmas szervezkedésbe fogtunk. Telefonok, üzenetek, tanácsok. Sokan mosolyogtak rajtunk: Bulawayoban 3 hét alatt jó iskolai helyen, tiszta biztonságos házat találni?! - Gyerekség! De mi egy dologra figyeltünk: aznap így szólt hozzánk az Úr: „De én emlékezem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled.” Eredeti elhivatásunkra gondoltunk, mely sok különböző nehézség között néha fakulni látszott egy kicsit. De Isten új szövetsége úgy újította meg, mint a tikkadt virágokat a nyári zápor. Augusztus 22. szerda. A gyerekeket ismerősöknél hagyva (életükben először) elindultunk Bulawayoba házat és iskolát keresni. Óriási örömmel olvastuk az aznapi igét: „Aki pedig mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk...” Hát ezt mi annyira hittük, hogy azt gondoltuk, rosszul hallunk, mikor sorra minden házközvetítő irodában a leghatározottabban azt mondták: a világon semmijük nincs, amit ajánlhatnának... Három tikkasztó nap után visszatértünk Mutáréba. Teltek a napok, de telefonon is csak elutasítottak mindenhonnan. Kezdtünk elkeseredni. Iskolakezdésre ott kellene lennünk! Anikónak a nagy változás is elég lesz, nemhogy még le is maradjon! Zolit naponta sürgetik, nincs viz, kezdje már a munkát! Közben az igéit biztattak: „Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!” - Békét hirdet a népeknek!” Békét. Igen! A legmélységesebb békét éreztük a szivünkben a külső körülmények teljes felfordulása közepén. Ezt a békét a gyerekek is érezték, s csodálatos könnyedséggel és jó viselkedéssel élték át egész kis megszokott életük kizökkenését. Szeptember 4. Kedd Telefon Bulawayoból: „Van egy ház, ami jó lenne nekünk! Menjünk el megnézni!” - Arra nincs idő. „Hat-hét km-re van a városközponttól.” - Jó. „Kellemes tiszta” - Jó. Akkor hétfőn átvesszük, s beköltözünk. Szeptember 9. vasárnap. MEGINT minden holmink ládákban van! Megint mennünk kell, változtatni, újrakezdeni, de még azt sem láttuk, hol is fogunk lakni^az iskolai hely még nem biztos... Fáradtak vagyunk, de vak hittel indulunk tovább! S vak hitünkre Isten igazi csodálatos, kegyelmes, szerető atyai szavával válaszolt: azzal az igével, ami évek óta életünk vezérfonala, s minden nehéz vagy jelentős eseménynél megjelent. Költözésünk hetének vezérigéje: „Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Szeptember 11. kedd. (az iskolai szünet utolsó napja) Költözés! „Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek szavára, áldott leszel jártod- ban-keltedben.” S pontosan 3 héttel a döntés után elfoglalhattuk Zimbabwei tartózkodásunk eddigi legtisztább, legkellemesebb, legbiztonságosabb házát! Anikót kedvesen, szeretettel fogadták az új iskolában. Zoli belevetette magát a feladatokba, s így csak heti 2-3-4 napot tölt távol. Teljes erőbedobással kell dolgoznia - ami egyáltalán nincs ellenére -, hogy jövő májusig befejezzen mindent. Szeretném most a lehetetlent, hogy aki végigolvassa ezt a levelet, aztérezné, amit mi: határtalan jó érzés és biztonság feltétel nélkül Istenre hagyni életünket! Megértettük akaratát, készek voltunk teljesíteni, s ő igazi isteni erejével és szeretetével állt testi-lelki dolgaink mellett. így tesszük kezébe a még itt töltendő 8 hónapunkat is. És azok életét is, akik ezt olvassák, szűkebb és tágabb családunkat, kedves barátainkat, ismerőseinket. Sok szeretettel: Bea, Zoli
