Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-16 / 50. szám
r V#.» ^ V/ l trv (- I99U. UUVI-*»' A HELSINKI EGYETEM JUBILEUMÁN 1 eleiemben hitem tartott meg A finn tudományos élet jubileumi éve volt az 1990. esztendő. Krisztina svéd királynő rendeletére 350 évvel ezelőtt, 1640-ben alapították meg Finnország első egyetemét Turku (Abo) városában Királyi Akadémia néven. Amikor az épület tűzvésznek esett áldozatul, 1828-ban I. Sándor cár oroszországi finn nagyfejedelemségének új fővárosában, Helsinkiben nyitotta meg kapuit. Az ország 1917-ben elnyert függetlensége óta a Helsinki Egyetem 27 000 főnyi hallgatóságával első helyen áll húsz finn egyetem élén. * Az egyes fakúltások már ez év tavaszán megkezdték ünnepélyes „prométiójukat”. Csak aki átéli, tudja igazán, milyen magasztos alkalom ez. A Teológiai Kar ünnepségére, amelyre hivatalos voltam, -november 16-án került sor. A hatalmas, antik díszteremben félkörben elhelyezkedő 800 főnyi hallgatóság ünnepi díszben várta az egyetem kancellárja és rektora által vezetett professzorokat, tiszteletbeli és rite doktorokat.'Az ünnepélyességet.- Ba9h és Grieg klasszikus művei mellett~ a űnn zenei élet két kiemelkedő mai művelőjének, Joo- nas Kokkonennek és Harri Viita- nennek ének- és zenekarra irt kompozíciói is emelték. Az utóbbinak e célra írt hatalmas műve - Jákob álma - egyúttal ősbemutató is volt.. Tommila rektor és Tamminen teológiai dékán beszédei után Man- nertnaa rendszeres teológiai professzor tett fel kérdést a legmagasabb pontszámot elért doktorjelöltnek: azonos-e az evangélikus egyház mai tanítása Luther tanításával? A mintegy húszperces válasz szabadon kifejtett előadás volt. Több, egyházunkban is ismert külföldi professzor és püspök kapott honoris causa doktorátust, így a 90. évében lévő Lennart Pino- maa, Aimo Nikolainen, Leif Grane, Lorenz Grönvikj Joachim Heubach, Fairy von Lilienfeld, s a na- míbiai Kleöpas Dumeni. A most avatott doktorok között egyházunk és ifjúságunk régi barátját, Paavo Kettunen egykori budapesti ösztöndíjasakat üdvözölhettem. Magyarországi Evangélikus Egyházunkat e felemelő ünnepségen hárman is képviselhettük. Én már jelen voltam és előadást tartottam azon a négynapos, pietiz- mussal foglalkozó tudományos ülésszakon, amelyet Pentti Laasor nen prodékán rendezett. Ezen a skandináv országokat Üppsala, Turku, Helsinki, Svájcot Basel és Bern, Németországot Düsseldorf, Köln, Marburg, Berlin és Halle teológiai fakultásainak egy-egy egyháztörténésze képviselte; Az egyetem promócióján leiké- szí karunkat Karíné Csepregi Erzsébet sárszentlőrinci lelkész, Teológiai Akadémiánk hallgatóit pedig Baranyay'Csaba képviselte: utóbbi ebben a tanévben a helsinki fakultáson folytatja tanulmányait. Öröm volt számomra, hogy eljött egy délelőtt a szimpozionunkra is Jussi Rytkönen tavalyi finn ösztöndíjasunk kíséretében. Mind a promóción, rpind az esti, 400 személyes ültetett Vacsorán viszontláthattam a finn egyház sok püspökét, professzbrát és sok kedves ismerőst, mint Martti Voipio tiszteletbeli doktorunkat és a finn lelké- szi kar egyetlen magyar doktorát, az idén 75 éves egykori monori lelkészünket, Molnár Rudolfot is, finn feleségével együtt. Az egyik kitüntetett, Perlitt göt- tingeni professzor úgy jellemezte a finn egyházat, mint amelyikben harmóniában van a föld és.az ég. Mi magyarok, akik oly spkat köszönhetünk a finn teológiának és ébre- dési mozgalmaknak, példaként nézhetünk Észak őrállóra, akik ma is magasra tartják a tudomány és a krisztusi hit fáklyáját. Fabiny Tibor Vannak, akikről sokat beszélnek, akik sokat szerepelnek, akik ismertek. De nem biztos, hogy méltóak a hírnévre. Az-* után vannak sokan olyanok, akik meghúzódnak, nem hivalkodnak és nem szerepelnek. Egyszerűen, csendben végzik szolgálatukat a közért, a másik emberért. A névtelenek ezrei-ők, akik szolgálatukért nem várnak elismerést, hírnevet, de akik mégis felvállalják a munkákat, feladatokat és nélkülük megszegényedne mindenféle szolgálat. Pócza Zoltán, a győr-soproni egyházmegye felügyelője.is azok közé tartozik, akik a szó nemes értelmében, szolgálnak. Csendben, alázattal, de annál nagyobb hűséggel.- Lelkészcsaládba születtél. Kérlek, beszélj gyermekkorodról, a szülői ház hangulatáról, atmoszférájáról.- Édesapám potyondi származású, édesanyám beledi. Apai ágon színtiszta evangélikus volt a család. Anyai nagyanyám katolikus volt ugyan, de felnevelt három evangélikus leányt. Édesapám Németországban folytatott teológiai tanulmányokat, utána Gyurátz püspök káplánja lett. 1906- ban Sikátorra került mint parókus lelkész és ott szolgált 1933-ig, nyugdíjazásáig. Elemi iskoláimat magam is Sikátoron végeztem. Tanítóm Halvax Károly a Mosonmagyaróvárhoz közeli Oroszvárról származott. Erdőben nevelkedett gyermek voltam, mert a község a Bakony alján feküdt és mi időnk nagy részét az erdőben töltöttük. Itt szerettem meg a természetet, ami mindmáig megmaradt. Édesapám szigorú ember volt. Emlékszem, egyszer kalapácsvetést játszottunk és egy nagy uborkásüveget sikerült is összetörni. Bátyámnak azt javasoltam, tagadjuk le. Apám ezt hallotta, de nem szólt. Esté csak'annyit kérdezett: „Nem akarsz valamit mondani?" Amikor azt válaszoltam, hogy nem, olyan derekas verést kaptam, hogy többé nem tagadtam le semmit. A másik, ami jellemző volt apám szigorúságára, az, ahogy eltüntette belőlem a zivatartól való félelmet. Egy komoly zivatar idején szabályosan kituszkolt az ajtón. Éppen abban a pillanatban csapott a villám a templom tornyába. Igaz, azóta nem félek a vihartól.- Aztán Pápára kerültél. Hogy teltek diákéveid? J - Tízéves koromban kerültem Pápára, a református gimnáziumba. A hitoktató lelkészeim Faddgyás Aladár, Havasi Dezső és Bárány László voltak. Ez utóbbi különösen is kedves emlékű. Sokszor látogatott el hozzánk, de a többi tanítványhoz is. Pontosan ismerte családi problémáinkat, nehézségeinket. -Külön diák-istentiszteleteket tartott nekünk Nyolc éven keresztül heti két órában tanultuk a hit- és erkölcstant. Életemnek meghatározó időszakát jelentették ezek az évek. Kívülről megtanultam a Dunántúli Énekeskönyv szinte minden énekét. Olyannyira, hogy istentiszteletekre énekeskönyv nélkül jártam.- Aztán életed nehéz időszaka következett. A háború és az azt követő évek. AZ EGYHÁZ LEGYEN ÉS MARADJON EGYHÁZ! A fenti mondat volt a vezérgondolata az Országos Presbitérium november 15-én tartott ülésének, Már maga a tény, hogy. .idén; negyedszer jött össze . egésznapos tanácskozásra a presbitérium, jelzi egyrészt az egyházi élet változását, a felgyorsult ritmust, a megnövekedett feladatokat, másrészt a testületi döntések helyreállításának, a lelké- szi és világi elem egyensúlyának az igé- _ nyét, - kezdte jelentését Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő. Dr. Harmati Béla püspök-elnök jelentésében pedig megemlékezett a Vi- zsolyf Biblia kiadásának négyszázéves jubileumáról. Isten igéje számadóra hív, mert a régi szép kifejezéssel „iudex”, azaz bíró felettünk, norma és regula, mérték egész életünk, tanításunk és erkölcsi magátartásunk számára. Önvizsgálatunk fontos része a realitások tisztelete. A szabadságot nem lehet elszakítani a felelősségtől. Vélemény- szabadságunkat csak másokért és másokkal együtt, s csak felelősen gyakorolhatjuk mindnyájunk javára. Az egyház csak akkor töltheti be hivatását a világban, ha szolgálatában első helyre sajátos kincse, a Krisztusról szóló evangélium kerül. Ezért hangsúlyos és fontos: Az egyház legyen és maradjon egyház! Mindkét elnöki jelentést, valamint az egyházi munkaágakról, intézményekről és bizottságokról szóló tizenkilenc jelentést élénk eszmecsere követte. , A beszámolásokban kifejeződött az egyházunk iránti szeretet és felelősség.' Sokan mutattak rá a gyülekezetekben folyó .lelkiismeretes munka és a misz- sziói lelkűiét 'fontosságára,' amelyek nélkül nincs megújulás. A saját identitásunkat kell megtalálnunk. Az egyéni lelki megújulásból következik egyházunk megújulása. A jelentésekben és hozzászólásokban előkerültek a gondok, a szorongató és megoldásra váró feladatok, de a hálaadásra késztető tények is. Társadalmunkban felértékelődött a gyülekezeti diakónia, de új szeretetotthonok is épülnek. (KisJcőrÖApn. és, .Nyíregyházán), a meglévők pedig bővülnek. Jobban a gyülekezetek ügyévé-kell tenni a Gusztáv Adolf Segélyszolgálatot. Minden nehézség ellenére elevenedik a gyermek- és ifjúsági munka. Örvendetesen emelkedik a teológiai hallgatók száma, de egy ideig még szorongató gond marad a lelkészhiány. Sió volt a zsinati előkészületekről, sajtószolgálatunkról, egyházunk anyagi ügyeiről, a • már működő és újra megnyíló gimnáziumainkról, a menekültügyi szolgálatról az 1966. óvi Ünnepélyes Nyilatkozat deregulációjáról, személyi kérdésekről és még sok egyébről. A gazdag programban aktívan résztvevő presbiterek egyházunk iránti felelős. szeretete jól tükrözte egyházunk mai helyzetét, feszültségeit, de a hit reménységét is. Sárkány Tibor A mélységből kiáltok Uram... (130. zsoltár) Ai idei Evangélikus Naptárban több írás címében is találkozunk ezzel a szóval: kiáltás. Életünk folyamán sokszor kerülünk olyan mélységekbe, amikor csak a kiáltás mentheti meg életünket. A bűnösök mélységéből csak akkor tudunk szabadulni, ha segítségért kiáltunk. Az idézett zsoltár is erre biztat. Minden nehéz helyzetben találhatunk szabadulást, ha az Úrhoz kiáltunk. Az Úr Jézus keze bármilyen mélységből ki tud menteni, ha kiáltunk hozzá: Uram, segíts! Még gyermekkoromban, hallottam ezt a történetet. Ebben is egy nagy mélységbe került emberről hallhatunk. Egy közel-keleti országban történt. A történet szeréplője vásárra indult, hogy ott szamarat vehessen magának. A város távol volt és igy még este el kellett indulnia, hogy időre odaérhessen. Útonáljókra, rablókra is számíthatott, ezért pénzét jól elrejtette. Hogy hamarább odaérjen, rövidebb, kevéssé járatos utat választott. Indulás előtt térdre borult és kezeit az égre emelve igy imádkozott: Uram, kérlek adj sikeres vásárt. Arra is kérlek, hogy ne legyen eső, hogy ne ázzak egész úton és a sár ne nehezítse utamat. Úgy látszott, imája meghallgatásra talált, mert szép, csendes időben kelt útra. Hamar besötétedett! Csak nehezen haladt előre az ismeretlen úton. Senkivel sem találkozott. Az út egyik kanyarulatánál figyelmetlenül lépve, egy mély gödörbe zuhant. Azon a vidéken sok ilyen kiszáradt kút volt található. (József történetében is szó van ilyen száraz kútról.) Rémületbe esett! Mit tegyen? Kiáltozni kezdett: emberek segítsetek! Mivel azon a járatlan útón nappal is csak ritkán jártak emberek, bizony hiábavaló volt a kétségbeesett kiáltozás. Különben is, ha jártak volna is, nem mentek volna oda, félvén, hogy kelepcébe eshetnek! A hiábavaló ordítozástól teljesen berekedt. Ezután azzal próbálkozott, hogy a kút oldalán keresett valami kapaszkodót. Sem gyökerek, sem mélyedések nem voltak segítségére...- Igen. 1942-ben Oroszországba irányítottak. Szevaszto- polba kellett volna mennem egy tiszti étkezdét vezetni. De addig nem jutottam, mert a II. hadsereg veresége Varsóban ért. Onnan visszatértem és elvégeztem egy kórház-üzemgazdasági tanfolyamot, és ezzel két behívót megúsztam. Aztán Kassára irányítottak számvevőszéki gyakornoknak. Innen hívtak be újra 1944. április elsején és én újra az orosz fronton találtam magamat. 1945 májusában fogságba estem, ahonnét csak 1947-ben jöttem haza.- Mégis, a kassai idűszak hozta meg számodra életed későbbi boldog szakaszának lehetőségét azzal, hogy feleségedet ott ismerted meg.- A (éleségem kolléganőm volt.. Egy esztendőn át kerülgettük egymást, mielőtt megismerkedtünk. 1943-ban Kassán házasodtunk össze. Feleségemben egy vallásos, mély érzésű asszonyt kaptam. Nem éltünk jómódban, de kapcsolatunkra mindig a tiszta szeretet, őszinteség, egymás megbecsülése volt a jellemző. Alig pár hónapos házasság után hívtak be katonának. Másfél évig nem tudott rólam semmit. Mivel eltűntként szerepeltem, ő lett a családfenntartó és mint ilyen megkapta a csehszlovák állampolgárságot. Amikor a fogságból hazatértem, nehéz volt neki áttelepülni. Házasságunkból egy fiú született. 1970-ben halt meg a feleségem, mindössze ötvenesztendős volt. Emlékét nem tudom feledni, távozásával kitölthetetlen űr maradt bennem.- Mikor kezdődött az egyházban szolgálatod?- 1954-ben lettem presbiter, négy évvel később választottak meg a mosonmagyaróvári gyülekezet felügyelőjének. 1976 óta pedig mint egyházmegyei felügyelő végzem szolgálatomat. Mandátumom a zsinatig szól. Addig lelkiismeretesen, hűségesen akarom a rám bízott munkát végezni. Hogy utána mi lesz? Az a jövő titka.'- Mit adott neked a hit életed során?- Nem volt könnyű életem. Hit nélkül nem bírtam volna végig. Háborúk kísérték életemet. Születésemet és fiatalságomat. Fogságból nem jöttem volna vissza, ha nem ad erőt hitem. Feleségem halála után hitem tartott meg, hogy össze ne roppanjak. Csak a hit tud olyan gerincet adni az embernek, ami segítségével mindenen túlteheti magát. Hittem mindig, hogy a szenvedés nem tart örökké, egyszer megszabadulunk. Csak addig kell bírni. Sok ember nem tudja, mi hiányzik életéből. Szeretetlenek, türelmetlenek, reménytelenül tekintenek a bizonyta-' lan holnap felé. De, ha rájönnek arra, hogyha hitük van, mindenre másként tudnak tekinteni, akkor minden normalizálódik, életük tartalmat kap. Én ezt megtapasztaltam életemben és erről mindig boldogan tettem és teszek bizonyságot. I^ten adjon erőt további életedhez, szolgálatodhoz, Köszönöm a beszélgetést. Kiss Miklós Hálaadás Csepelen Könnyezve tekintett fel a mélységből. Látta a ragyogó csillagokat. Reménység ébredt szívében: hátha onnan jönne á segítség? Arra gondolt, hogy jöhetne egy zivptar és akkor megtelne ez a kút vízzel és ő felemelkedne a felszínre..! Ám keserűen gondolt arra, hogy ő indulás előtt éppen arra kérte Istenét, hogy ne adjon esőt, hogy könnyebb lehessen az útja. Kérése meghallgatásra talált: nem volt eső... Szorongó szívvel gondolt arra, hogy nem jól imádkozott. Nem azt kérte imájában, amire most szüksége lenne! Fájdalmasan érezte, hogy Istenre kellett volna hagynia útját, ő tudja, mikor mire van szükségünk. Feltekintve a nagy mélységből látta, hogy a ragyogó csillagok biztatóan integetnek felé. Uj remény ébredt szívében. Istentől jöhet még segítség... Térdre esve újból fohászra nyílt a szája: Uram, segíts! A tiszta szívvel elmondott imádságra hatalmas záporral válaszolt az ég. Olyan hatalmas zivatar keletkezett, hogy a száraz kút is megtelt vízzel. A vízzel együtt a mélységbe zuhant ember is felemelkedett. Megmenekült és folytathatta útját... Ez a történet sok tanulságot rejt magában. Ezek közül néhány: Sokszor fordulunk imádságunkban olyan kérésekkel a mi Urunkhoz, amit később megbánunk. A döntést bizzuk mindig Istenre. 0 az, aki tudja, hogy mire van szükségünk! Amikor mélységbe kerülünk, embertársaink csak nagy ritkán hallják meg segítségért kiáltó szavunkat. Van úgy, hogy nem is akarják meghallani. Azt is tanulságként kell elfogadnunk, hogy a kevésbé járt utakon nehezebb célhoz érni. Sok váratlan dolog akadályozhatja célhoz érésünket. A legfőbb tanulság az, hogy igazi segítség mindig onnan felülrőljön. Jézus keze minden mélységbe leér, hogy megmentsen. Isten kegyelmének esője eláraszthat bennünket, mint a víz azt a kútba esett embert - és szabadulást ad. Csilló Mihály 1927-ben szentelték fel Budapest elővárosában, Csepelen az evangélikus templomot, melyet Vojtka József tervezett. Nincs tehát kerek évforduló, melyet megünnepelni szokás, de a hálaadásra mégis van ok. A templomban elkészült a fűtés és a belső, felújítás, vezetékek cseréje és a teljes belső festés. Nyáron számoltunk be a hármas testvér-találkozóról, finnek, erdélyiek és helybeüek együttlétéről. A finnek komoly segítséget adtak a ki-1 csíny evangélikus gyülekezetnek a fűtés adományozásával. Ezen túlmenően van miért hálát adni, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt negyven év alatt megmaradni egy gyülekezetnek itt Csepelen: Isten csodája. Érthető, hogy november 11-én összegyűlt a gyülekezet hálát adni Istennek és köszönetét mondani a segítőknek. Az egyházkerület püspökét hívták meg erre az alkalomra, közös hálaadásra. Szebik Imre püspök Kol 1,12-14 alapján a világosságért adott hálát. A világos Isten-ismeretért, világismeretért és önismeretért. Hála azért, hogy Istent olyan Atyának ismerhetjük, aki tékozló fiát visz- szafogadja, azért, hogy a világ Istenhez tartozik a teremtés és megváltás jogán és meg is újítja világunkat, s a megújításban minket is felhasznál, mert önmagával tett rokonságba, azt akarja, hogy egészen az övé legyünk. .A templom nem önmagáért újult meg. Az ünnepi istentiszteleten iktatott be Mezősi György, a r gyülekezet lelkésze öt új tisztségviselőt. Pethe Istvánné másodfelügyelő, Kajcsa Márton és Jakab Sándor gondnok, Oravecz .István pénztári ellenőr és Knódel Márton presbiter tette le az esküt az oltár előtt. Nem elég megújítani a templomot, kell, hogy legyenek, akik a megújult templomban szolgálnak a gyülekezet mindennemű dolgaiban és segítik a leikéset munkájú- ban. Öröm volt hallani, amikor a lelkész felsorolta, hogy a templom, mint egyetlen olyan hely, ahol ösz- szegyülekezhetnek, miként szolgál szinte a hét minden napján gyermekeknek, - a három csoport hit- tanosoknak - az ifjúságnak, bibliaóráknak és igen gyakran ökumenikus találkozás céljára. Ideje volt már fűthetővé tenni. A püspök is rámutatott, hogy szorosan összefügg a templom 'megújítása és az új tisztségviselők beiktatása. Az igehirdetésre hivatkozva két dologban buzdította a csepelieket: yállaljanak feladatokat a társadalom, a lakóterület egészéért való munkában. Ne húzódjanak vissza, mert szükséges, hogy erkölcsös, alkalmas emberek kezében legyen a vezetés és a társadalom megújulásának, formálódá- sának/ügye. A másik buzdítás arról szólt, hogy a csepeli gyülekezet nagy kihívásnak kell, hogy eleget tegyen. Fel kell ébreszteni az alvó lelkiismereteket, hogy az elfordultak és a közömbösek mássá legyenek, visszataláljanak. A lelkésznek munkatársakra van szüksége, vegyék körül őt szeretettel és felelőséggel. A hálaadás így lesz igazzá. Nemcsak szavakban hangzik el, ünnepélyes pillanatban, azután múló hangulattá lesz, hanem tettekben folytatódik, a gyülekezetben folytatott mindennapi törődésben, segítésben, szolgálátban, úgy, ahogy kinek-kinek adatott Isten mértéke szerint. Úgy jó, ha ez a szolgálatunk Isten iránti hálánkból fakad, mert életet adott, megváltott és naponként megújít bennünket! KÜLFÖLDI HÍREK MEGSZŰNIK A VALLÁS TILALMA ALBÁNIÁBAN Albániában, amely 1967 óta hivatalosan ateista állam volt, és az egyházi, vallási cselekményeket szigorú büntetéssel sújtották (például egy keresztelésért a szülőket nyolcévi börtönnel), újra megnyílhatnak a templomok és a mecsetek. Ezt Ramiz Alia elnök jelentette be riovembei! 7-én a kommunista párt központi bizottságának ülésén, amint arról a napilapok is beszámol-' tak. A vallásgyakorlás tilalmának feloldására a tervezett alkotmányreform keretében kerül sor. (Iw - szp) A NÉMET EGYHÁZAK ÉS AZ ÜVEGHÁZHATÁS Németországnak, gazdasági és tudományos-technikai lehetőségeire való tekintettel élenjáró szerepet kellene vállalnia a légkör általános felmelegedésével járó káros hatások megelőzésében, ülefve enyhítésében. Ezt tartalmazza a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) és a Német Katolikus Püspöki Konferencia október végén kiadott közös nyiulatkozata. A dokumentum, amelyet a két szervezet elnöke, Martin Kruse nyugat-berlini püspök és Paul Lehmann würzburgi püspök írt alá, figyelmeztet az üvegházhatás és az ózonréteg csökkenésének beláthatatlan következményeire. Megállapítja, hogy a légkör védelmének lehetőségeit vizsgáló parlamenti bizottság jelentése elegendő elvi alapot szolgáltat: „Eleget tudunk ahhoz, hogy cselekedjünk. Most már valóban tetteknek kell következniük”. Nem szabad, hogy mai életszínvonalunkat, életmódunkat magasabbra értékeljük, mint gyermekeink és unokáink életének minőségét - olvasható a közös protestáns-katolikus nyilatkozatban, (lw - szp) ÖKUMENIKUS TANÁCS ALAKUL ROMÁNIÁBAN A romániai egyházak képviselői október közepén Nagyszebenben megállapodtak arról, hogy ökumenikus tanácsot szerveznek,^ amelynek minden, az ökumenikus mozgalom alapelveit elfogadó egyház a tagja lenne. Az ortodox, a református és az evangélikus egyházak vezetői a tanács megalakításával kapcsolatban emlékeztettek „arra a jó együttműködésre, amely már az ateista-kommunista diktatúra.alatt fennállt”. Ugyanígy tervbe vették a romániai bibliatársulat megszervezését, amely majd gondoskodik arról, hogy minden tagegyházban „a hívek nyelvén” legyen elegendő Szentírás és bibliamagyarázat. Várható, hogy előbb-utóbb ökumenikus román fordítás is megjelenik, (lwj - szp)