Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-05-13 / 19. szám

Evangélikus Élet 1990. május 13. E°] iftS GYERMEKEKNEK AZ ÉNEK A T A L 0 K N A K A Lélek teremtő fuvalma Természetesen tudnék nektek írni az istentiszteleti éneklésről, hiszen számtalan énekes formája él az istentiszteleteknek. Van olyan istentisztelet, ahol orgona szól, van olyan, ahol gitár, van olyan, ahol trombiták vagy más hangszerek. Legszebb hangszer az emberi hang. Az Istennek szó­ló ének nem elsősorban a hang­szálakon keletkezik, hanem a szívben. Néhány nappal ezelőtt halt meg egy idős bácsi. A temetésén azonban nem kortársai, hanem sokkal inkább egészen fiatal em­berek voltak a gyászolók. Ó taní­tott meg minket arra, hogy az éneklés a szívben kezdődik. Bi­zony sokat köszönhetünk neki. Talán sokan azt is, hogy ma Jézus közelében lehetünk. Mi így hív­tuk: János bácsi. Jegyezd meg a nevét és légy büszke, hogy te is ahhoz az egyházhoz tartozol, amihez ól így emlékezzünk Kiss Jánosra. Azért írtam róla néhány sort, hogy rajta keresztül is értsd meg, hogy a* szívből jövő ének­lés ma a gyülekezet egyik leg­fontosabb eseménye. Jézus is énekelt á tanítványaival. Jó len­ne, ha a családban is gyakran szólna az ének. Azt mondod: „Nincs jó hangom. Hamisan énekelek." Ne hidd el magad­nak sem! Sokszor ültem olya­nok mellett éneklés közben, akiknek határozottan nem volt hangjuk. Mégis sokukra úgy emlékezem, mint az éneklés példaképeire, hiszen Isten dicsé­retébe belefeledkezve még a ha­mis hangjukról is el tudtak feled­kezni. Biztos vagyok abban, hogy Isten ragyogó tiszta hangokat hallott a szívükből zengeni. Luther Márton szavaival feje­zem be ezeket a gondolatokat: „Isten egyik legszebb és legcsodá­latosabb adománya a muzsika, melynek a Sátán dühös ellensége, mert a muzsika sok rossz gondo­latot és kísértést elűz, azért az ördög ót nem állhatja." Koczor Tamás 101 Kockajáték Béndek Kati és Eszköz: 1 kocka, papír, írószer Hely: asztal körül Játékosok: kb. 4-10 fó Csapatelosztás: egyénenként Játékidő: kb. 15-30 perc menetenként Szabályok: A játékosok egymás után dobnak. Egy játékos többször is dobhat. A dobásnál a számokat össze kell adni, amíg a játékos abba nem hagyja, vagy dob egy egyest, ami miatt az ebben a körben elért számokat elveszíti. A már bejegyzett összeget nem lehet elveszíteni. A bejegyzés után a követke­Sólyom Anikó gyűjtéséből zó játékos dob. Az győz, aki pontosan eléri a 101-et. Aki többet dob, az azt a sorozatát elveszíti. Ha valaki pl. 56-os bejegyzett számmal indul és 102-ig vagy 100-ig dob, az ezt a sorozatot elveszíti és újra 56-nál kell kezdenie a következő körben. Pontozás: nincs, de a több körön keresztül tartó játékban föl lehet jegyezni, ki hányszor győz. Értékelés: + izgalmas + akár hosszú ideig is tarthat — csak 10-12-es létszámhatárig használható FLANELL SZEMLÉLTETŐ ESZKÖZÖK KÉSZÍTÉSE Gyermekmunkánk egyik leghaszno­sabb segítő eszköze a flanell. Sokkal jobb, mint a diaképek, mert így a gyermek aktivizálható, a személyes kapcsolat a vezető és a csoport kö­zött élő, s nem utolsó sorban egy kis ügyességgel otthon is előállítható. (Vannak ugyan külföldről származó színes képsorozatok, de ügyes vezető egyszerű figurákkal ugyanazt a célt eléri: a gyermek figyelmének felkelté­sét, a történet élővé tételét.) Egyszínű flanell anyagot használjunk háttérnek: fehér, halványsárga, bar­na a legjobb. Kb. 80-100 cm anyagot veszünk, két fapálcára erősítjük, a felső részt akasztóval látjuk el. Az­után elkészítjük a figurákat. Ezeket már nem szükséges flanellból, hanem rajzlap erősségű bármilyen fehér pa­pírból. Olyan egyszerű alakokat ké­szíthetünk, melyeket a gyermek is tud rajzolni. Az alakok hátoldalára keskeny flanellcsíkokat ragasztunk, így az alakok a flanellra jól odatapad­nak. A rajzok sematikusak: férfi, asszony alak, király, tanítvány, írástudó, kato­na. Jézus alakja kiválik, ót lehet más színű filctollal rajzolni. A rajzokat Heinz Gerlach: Sprech- zeichnungen zur Bibel című könyvé­ből vettem. A figurákkal szinte min­den bibliai történetet illusztrálni le­het. A rajzokat egyszerűen tanítás köz­ben táblára is el lehet készíteni, a gyerekek együtt dolgozhatnak a ve­zetővel. A pilisi stáb Csöndes februári délelőtt volt, amikor Isten és ember akaratának kifürkészhetetlen összhangjából eljutottam Rohrauba. A határ­menti kis falut hó borította, ami még akkor is szállingózott, amikor a pesti busz megérkezett egy kb. 40 fős diákcsoporttal és kísérőivel. Haydn szülőházának megláto­gatása nem volt a tanulmányi ki­rándulás szoros programjában, számomra mégis az egynapos ausztriai út egyik csúcspontja lett. Haydn nem tartozik a legkoráb­bi zenei élményeim közé. 16 éves lehettem, amikor először találkoz­tam vele. Zenéje már akkor megfo­gott, de életpályáját, szolgálatát csak tanulmányaim során csodál­tam egyre jobban, rendíthetetlen hite csak elmúlt éveimben keltett bennem egyre nagyobb tiszteletet. Nem vagyok utazgató típus, még Salzburgba, Mozart szülőházába sem vágyom igazán, de azt a rezi­denciát, ahol Haydn 30 évet szol­gált, nagyon szerettem volna látni. Ehelyett egy egyszerű kis falut kap­tam ajándékba, egy parasztházikót, melynek egyik szobájában a már elismert mester kéziratai, nyomta­tásban megjelent művei, díszdokto­ri oklevele, az eszterházi zenekari szolgálat írásos és képi dokumentu­mai voltak. A házikóban igen-igen halkan, inkább csak lélekkel hall­hatóan, zene szólt. A bútorok kö­zött az akkoriban használatos - ma inkább mesébe illő - székek, aszta­lok, kazettás szekrény, csupa olyasmi, ami bármelyik falu bár­melyik házában alapvető lehetett. Az egyszerű bognármester népes családjával szerény körülmények között élhetett itt. Az igazi varázs, ami napokig rabságban tartotta a telkemet, a leghétköznapibb dolog, a másik szobában ért: egy kétszemélyes ágy mellett egy bölcső. Biztosan nem csak Josephet ringatták ben­ne, de őt is. Vajon tudták-e a szü­lők, hogy a vonósnégyesek, szim­fóniák majdani betetőzője, a Te­remtés és az Évszakok leendő komponistája sírdogál mellettük. Biztosan nem, mint ahogy azt sem sejtették, hogy öt évvel később egy másik reményteljes muzsikuspa­lánta lakja újra az ici-pici ágyat. A Haydn család eddig nem volt muzsikus család, bár a zene gyak­ran szólhatott e házban. Értesülé­seim szerint az apa hárfázgatott, ha volt véletlenül ráérő ideje. (Ak­koriban az amatőr házimuzsikálás olyan természetes volt, mint ma a tévénézés.) Egy bölcső, sok gyerek. Egysze­rűség, hit, szeretet. Gyerek: a leen­dő csoda csírája, lehetősége. „A kis herceg” írójának egy idézete jutott eszembe „Az ember földje” című könyvéből: „Csak a Lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az em­bert.” A sokgyermekes szegény család gyermeke egészen más pályát fu­tott be, mint Mozart. 5 éves korá­ban mint énekesfiú került el ott­honról. Bécsben egy családnál élt, ha jól tudom hatodik, nem édes gyermekként. Saját életrajzából tudjuk, hogy több verést kapott, mint ételt. Kamaszkorában mutá- lás miatt egyik napról a másikra kitették a kórusból (a Stephans- kirchéből, ahol alig 80 év múlva Schubert is énekelt.) Állásával együtt lakását is elveszti. Alkalmi szállás, alkalmi munkák. Mozarttal ellentétes életpálya. Felnőtt fejjel, autodidaktaként ké­pezi magát zenésszé. Mozart már rég lerázta a szolgálat igáját, ami­kor a közel 30 éves Haydn boldo­gan veszi magára. 50-en túl jár, amikor az első nagyobb útra rá­szánja magát. A gyermek Mozart itáliai tanulmányutakon jár, és Londonban Bach legifjabb fiánál vesz zeneleckéket. Mozart tragiku­san fiatalon, Haydn elismert mes­terként hal meg. Életük szinte semmiben sem ha­sonlított. Ami közös bennük (a ko­ron kívül), az a Lélek fuvalma. Er­re a gondolatsorra egy bölcső indí­tott. És még egy csoda, ami az egész Bécs felé vezető úton rabság­ban tartotta a Ielkemet, elmémet: századokat, határokat nem ismer az igazság. Exupéry egy gyermeket figyelve rendült meg. Eszmefutta­tására Mozartot hozta példának. De igazsága nem személyválogató. Tér és idő fölött áll. Igaz minden­kor, mindenhol. És meggyőződé­sem, hogy akit ez az igazság egy­szer megérintett, az belepillantott az örökkévalóságba, és megérezte egy pillanatra a végtelen Istent. Kemény Ágnes KÉPMEDITÁCIÓ Hajó a sivatagban? - szomorú, megdöbbentő, elgondolkodtató látvány. Mozdulatlanul áll a a » i I ifi ifi -»-»• > n«..A I ni: homokban. Hiába a legénység, vitorlázat, hiába fúj szél, ha a legfontosabb hiányzik - a víz! Szép a szemnek, de szánalomra méltó, mert a hajó víz nélkül nem tudja betölteni rendeltetését. És az Ember - Isten teremtménye - hit néjkül? Menyes Gyula — GYENESDIÁS —s Mint tíz éve minden nyáron, idén is a GYENES- DIÁSI KAPERNAUM várja a fiatalokat a követ­kező időpontokban, országos ifjúsági konferen­ciákra: > 1. június 17-23. (1200,- Ft) 2. július 2-7. (1000,- Ft) 3. augusztus 5—11. (1200,- Ft) 4. augusztus 12-18. (1200,- Ft) 5. augusztus 19-25. (1200,- Ft) A jelentkezéseket - lehetőleg lelkészi hivatalok útján - május 24-ig kérjük a következő címre: Szabó Lajos, 1147 Budapest, Lőcsei út 32. r BALATONSZÁRSZÓ -n Egyházunk idén nyáron két konferenciát rendez Balatonszárszón, az evangélikus üdülőben az éret­tebb ifjúság számára (18 és 30 év között). Időpontok: augusztus 19-24. és augusztus 25.-szeptember 1. Részvételi díj: 900,- Ft. Jelentkezés: Fabiny Tamásnál - 1102 Budapest, Kápolna u. 14., 1990. június 20-ig. Szeretettel várjuk a jelentkezéseket I Akiben nincs meg az Isten Fia, abban nincs meg az élet sem. ggf pgg Bojtár Endre: Európa megrablása Olvasói levél Bizonyára vannak már nálunk sokan olyanok, akiknek elegük van saját közelmúltunk felszaba­dult kibeszélésének rettenetéiből - különösen a ma szaporodó gond­jai között. Mégis nagyon ajánlom az olvasók figyelmébe ezt a kis kö­tetet: a többszörös sorsközösség miatt is. Három kicsi, a kommu­nizmus által a megsemmisülés szé­lére sodort balti nép nálunk alig ismert huszadik századi történel­me - egy sor egyéni élet tanúbi­zonyságát is felvonultatva - lebi­lincselő olvasmány. ■ Sorsközösséget említettem, hi­szen az észtek nyelvrokonaink, az észtek és a lettek többségének törté­nelmét a protestantizmus messze­menően befolyásolta, a litvánok pedig a baráti lengyel néppel közös államiságban éltek századokon át (körükben egy kemény ellenrefor­mációt hősiesen túlélt evangélikus és református kisebbség is él.) Ko­rábbi - XX. század előtti történel­mük a német hatalmi és kulturális, befolyás itthonról jól ismert kétar­cú, egyszerre jó és rossz örökségét őrzi. Eltérés csak ott van, hogy az ő első világháború utáni független­ségük - ellentétben velünk - valódi örömünnep volt. Még akkor is, ha az egykori „orosz gazda” nagy, szomszédos hatalma állandóan ár­nyékot vetett a kicsikre, nemcsak az orosz kisebbség miatt, hanem sok, önvédelemből engedett gazda­sági kedvezményben is. A három kis nép - belső har­caik, egymással sem egyeztetett külpolitikája ellenére is - felvirág­zott. Zömmel kiegyensúlyozott birtokos paraszti népességük szor­galma, német példákon edződött ‘fegyelme mezőgazdasági „paradi­csommá” emelte a három országot (példaként említhető, hogy Litvá­nia egymaga több agrárterméket állított elő, mint a kollektivizálás­sal tönkretett Ukrajna). S akkor jött Európa népeinek történelmi tragédiája: az erkölcsi gátlások nélküli bolsevizmus után a „tudo­mányos” alapokat illetően vetély- társ, de magatartásában tejtestvér fasizmus győzött. S hamarosan osztozkodni kezdtek. A balti né­pek (polgári) demokráciája sem volt mentes gyarlóságoktól, politi­kai rendszerünkben működtek fél- diktatúrás törekvések is, de kétség­telen, hogy népeik csaknem teljes­sége magáénak érezte államát s nem óhajtott valamiféle „felszaba­dítást”. Amíg Hitler, hirdetett elvei sze­rint, nyílt brutalitással cselekedett az „erősebb jogainak” érvényesíté­sében, addig a másik szörnyeteg­nek, Sztálinnak szüksége volt arra, hogy a saját illetve a kommuniz­mus állítólagos humanizmusát bi­zonyítsa. Szemfényesztő, gyaláza­tos játszma kezdődött el azért, hogy hatalmilag eleve eldöntött végeredményt az önkéntesség lát­szatával, az áldozatok fokozatos beleegyezésével érjenek el. Nem volt persze az sem mellékes szem­pont, hogy így máig érvényesnek deklarált, aláírt szerződéseket is le­hetett aláíratni. Sikeres színjáték lett: a „demokratikus forgató­könyv” - mint később sok más helyen kiderült - a kommunista hatalomátvétel alig elhagyható, egyetlen, már-már rituális menete megtévesztette a balti népek bal­oldalának s a nyugati értelmi­ség ) „haladóinak” nagy részét. A tényekkel szemben is hinni akar­tak a „nép” általuk hirdetett szocia­lista-kommunista vonzalmaiban. Ez a könyv a báránybőrbe bújt farkas garázdálkodásának a doku­mentumgyűjteménye. A kiszolgál­tatottság és a gyanútlanság keser­ves emlékműve, de egyben a hóhé­rok valódi leleplezése is: az er­kölcstelenség egy meghatározott típusának működési mechanizmu­sait leírva. Mások szenvedését lát­va s abból tanulva el kell veszíte­nünk a jelszavak iránti vonzódá­sunkat, az emberi ígéretek és utó­piák csalogató jövőjébe vetett eset­leges reményeinket. Mert - sajnos - ezek a mi társadalmunkban máig mélyen gyökereznek. (Szábad Tér Kiadó) Tőkéczki László A szarvasi Ó-templomi Gyülekezet­ből március 30-án lelkészünk, Nobik Erzsébet vezetésével négyen elindul­tunk Nagylakra. Románia legnagyobb szlovák evangélikus gyülekezete a Nagylaki Egyházközség. A velünk uta­zó Motyan Tibor a Szlovák Szövetség Vezetőségének tagja hozta a meghívást részünkre Dusán Szaják lelkésztől, amelyben lelkészünktől szlovák isten- tiszteleti szolgálatot kért gyülekezete részére. A romániai események majd­nem elriasztottak ettől az úttól, de ha­zafele jövet végtelen hálával gondol­tunk Urunkra, aki mégis bátorságot adott ahhoz, hogy elinduljunk. Még magyar földön voltunk, ami­kor már messziről megláttuk a község templomtornyait, s amikor beléptünk a hatalmas, szép templomba és meg­láttuk benne a padjait megtöltő gyüle­kezetét, szóhoz sem tudtunk jutni meg- hatódottságunktól. Most már nem­csak a templom példásan rendben tar­tott állaga, hanem az „élő kövek temp­loma” volt az amiben igazán gyönyör­ködtünk. Mindez - hétköznap - pén­tek délután volt. Zengett az ének a sok száz ember ajkáról a Tranoscius-ból. A hatalmas kórus egyik oldalát meg­töltötte a gyermekek különböző ko­rosztálya. Az igehirdetés két ige alapján hang­zott Ézsaiás 26.4. és Jézus szeretet- parancsa János ev. 13-ból. Az igehirde­tés kitért arra, hogy ez a ma emberének is szóló parancs érvényteleníti a hatá­rokat, a nemzeti hovatartozás széthúzó erőit, és testvérekként szerethetjük és segíthetjük egymást a Krisztustól ka­pott erővel s Tőle tanult szeretettel. A valóságban létező határoknak bár­melyik oldalán is élünk és bármilyen anyanyelven dicsőítjük Istent. Az ellen­tétek feloldása terén e parancs alapján Isten népének óriási feladata van. Lelkészünk anyanyelvi szinten hir­dette szlovákul az igét. Ezt értékelte a gyülekezet az istentisztelet végén, meg; ragadó szeretettel körülvéve bennün­ket. A magyarországi szlovákok nevében Motyan Tibor köszöntötte meleg sza­vakkal a gyülekezetei és lelkészét. E látogatással valószínű testvér-gyüle- kezeti kapcsolat indul közöttünk. Kimondhatatlan örömmel töltött el ez az alkalom és hazafele jövet a román vámtiszt kérdésére „szép volt?” kórus­ban feleltük „gyönyörű”. Az üres cso­magtartót látva elképedve nézett reánk, a lélek élménye részére láthatat­lan, vámolhatatlan volt. Barecz Anna

Next

/
Oldalképek
Tartalom