Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-21 / 42. szám

Evangélikus Élet 1990. október 21. I ,---------NAPRÓL NAPRA-— ISTE NTISZTELETI REND Budapesten, 1990. október 21-én Gyógyíts meg Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg, hogy megszabaduljak. Jer. 17,14 VASÁRNAP Ábrahám hitt Istennek és Isten őt azért igaz­nak fogadta el. Gál 3.6 (lMóz 12,1.3 Mk 2,1-12 Zsolt. 119,73-80) Ábrahámmal egy egészen új vonalat kezd Isten a világban» A hit útját. Kihívja a megszokott környezetből a távoli Kánaánba -» és ő megy. Bizik az Úrban, hogy vele lesz. és célhoz ér. Isten megígéri neki a Megváltó jövetelét - és Ábrahám Őrá nézve éli életét. Hisz a szabadító Isten­ben. Ha megmutathatja bűnödet és eléd tárhatja az Ő útját, bízzál benne: Ő megtisztít és újat kezd veled. HÉTFŐ Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy á földön is. Mt 6,10 (Dán 4,32 Mk 1,32-39 Jel 1,1-3) Istenünk akarta, hogy legyen megoldás a bűnbe merülő embei; számára, ezért küldte el Jézust. Jézus végre akarta hajtani az Atya akaratát és keresztre ment értünk. Van örök élet. De a te életedre nem erőltet semmit. Akarsz-e megszabadulni? Akarsz-e újat kezdeni? Isten akarata meg­valósult. De megvalósul-e a te életedben is? Ne légy akara­tos. KEDD Jöjjetek1 hajoljunk meg, boruljunk le, térdeljünk le alkotónk, az Úr előtt! Zsolt. 95,6 (lTim 1,17 Jer 17,12-17 Jel 1,4-8) Életünk során egyre többet tudunk meg és ta­pasztalunk Alkotónkról. Ezért, mint a zsoltáros, egyre mélyebbre jutunk a hitben. Egyre csodálatosabb lesz ke­gyelme és szeretete. Ha már Őt fölismerve meghajoltál, hamarosan eljön a csodálatos lebomlás ideje is. SZERDA Szüntelenül az Úrra tekintek. Zsolt 16,8 (2Kor 5,9 Mik 7,18-20 Jel 1,9-11) Kire tekintesz? Kinek a véle- I ménye, elismerése fontos számodra? Néha'az Úrra is? I Vagy mint Péter a tengeren, már levetted tekintetedet Jé- ■ zusról, a hullámokra nézel és süllyedsz? Jézus a főpap I I udvarában kihallgatásakor hátratekintett és Péterre nézett. I Ez a mindent átjáró tekintet figyelmeztette bűneire. Sírva I bánta meg azokat. - Nézz a hit elkezdőjére és teljességre I vivőjére, Jézusra. V______________ CS ÜTÖRTÖK* Én az Úr vagyok a te Istened, arra laniiu- lak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. Ézs 48,17 (Jn 6, 29 4Móz 12,1-15 Jel 1,12-20) Istennél, az Úr Jézus mellett mi mindig tanítványok mara­dunk. Tőle, aki mindent tud, jól lát és jól ítél meg, mindig van mit tanulnunk. Te fiatal, mert sok az iskolai tanulás, a Bibliát sem tanulmányozod? Te felnőtt, úgy gondolod, hogy mindent tudsz,.nincs mit tanulnod még Istentől sem? Te idős, megkeményedtél és úgy gondolod, hogy már nem tudsz változni ? - Jézusnál mindnyájan tanítványok marad­hatunk. Hem unalmas a hívő élet. Az Úr számtalan csodái­ból egyre többet láthatunk. PÉNTEK Az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha Isten meg­adja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazsá­got. 2Tim 2,24-25 (Péld 15,1 2Móz 15,22-27 Jel 12,1-6) Jézus gyermekének lehet igaza, de nem biztos, hogy annak megvalósulását azonnal erőltetnie kell. Szereteted fejezheti ki legjobban az igazadat. Ez alkalmassá teszi a másikat, hogy fölmelegedjen és kezdjen figyelni arra, amit te mon­dasz. Fiatalkoromban az indított el Jézus útján, hogy egy olyan közösségbe hívtak meg, ahol nagyon érezni lehetett a szeretetet. Á barátság kedvéért néhányszor elmentem, mert jól éreztem magam. S egyszercsak elkezdtem hallani, hogy miről van szó az igehirdetésben: a megtérésről. S vágy ébredt a szívemben... így indultam. A te gyülekeze­tedben érezhi-e a szeretetet? Fogadja-e valaki az újonnan érkezőket? Észreveszed-e, ha egy régi tag szomorú? SZOMBAT Óvta népét, mint a szeme fényét. 5Móz 32,10 (ÍJn 4,10 Júd 20-25 Jel 12,7-12) A látás, a szem nagyon fontos. A Teremtő úgy alkotta a szemüreget, hogy a csont teljesen körbevegye a szemet. Micsoda gondoskodás! Az Ő népét is így oltalmazza az Úr. Keze körülvesz, szeme rajtunk. Miért? Mert - sokszor még egyoldalúan is - szeret bennünket. Ne csak a bajokat lásd! Azt is, hányszor meg­oltalmazott. Hidd el, fontos vagy neki! Legyen Ő is fontos neked. Széli Bulcsú Egy ébredés története - a történet vége „Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak... Jézus megkérdezte a tizenkettőtől: Ti is el akartok menni? Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad." Jn 6,66-68 Elérkeztünk a fejezet végére. Nagyjából a történet végén is va­gyunk. Ha eddig figyelemmel kí­sértük az ébredés menetét, hogyne érdekelne bennünket a történet vé­ge is. Fontos tanulságokat tartal­maz. A fejezet végével egyes emberek története is lezárul. Szeretném, ha ezt teljes jelentőségében és fájó ko­molyságában megértenénk. Aligha találjuk Jézus más beszé­dében annyiszor és olyan hangsú­lyozottan az örök életre való uta­lást, mint ebben a fejezetben: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely elvész, hanem azért, amely megmarad az örök életre.” 27. v. „Az én Atyámnak az az akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz benne, annak örök élete legyen." 40. v. Jé­zus eskü alatt állítja, hogy aki őben­ne hisz, aki testét eszi, és vérét issza, az él örökké. 47. 51. 54. 58. v. Micsoda történet! Micsoda jö­vendő ígérete ez! Itt nem fenyeget az éhség, a'szenvedés, a halál. Jé­zus olyan életet kínál, aminek nin­csen vége. Az ébredés olyan törté­net, amely nem zárul le soha. És pár verssel odébb azt olvassuk, hogy „ettől fogva sokan visszavo­nultak és nem jártak többé vele.” Az ő ébredésük történetének vége lett. Lemaradtak dfi örök élet felé menetelő seregről. Mi lehet ennek a megmagyarázhatatlan dolognak a magyarázata? Megbotránkoztak Jézus beszédé­ben. „Kemény beszéd ez, ki hallgat­hatja őt?” 60. v. Pedig Jézus ebben a fejezetben igazán nem beszélt ke­ményen, nem tárta szemük elé bű­neiket, nem ítélte őket kárhozatra. Csupa kegyelmes ígéret, hívogátás, biztatás. Csak azt kérte, hogy őt magát egészen elfogadják, mint az ételt és az italt. De erre nem tudtak vállalkozni. Pedig aki nem tudja magát ráhagyni az Atya végzésére, a kegyelemre, akinek nem elég a Fiú teste és vére az örök élet elede­léül és italául, annak hamar befeje­ződik ébredése története. Ezek testi emberek. Pedig „a Lé­lek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit.” 63. v. Lehetett ez nagyon tetszetős. Ezek is végigcsi­nálták az ébredést. Álmélkodtak a csodán. Keresték Jézust. Kérdez­ték, mit cselekedjenek. Végül még­is lemaradtak. A test nem örököl­heti Isten országát. Jn 3,6. Megbotránkoztak Jézus szavá­ban. 61. v. Nem tudták hinni a hihetetlent. 64. v. Ők a saját akara­tukból indultak. Sodródtak a tö­meggel. Még a kenyércsodát se fo­gadták el csodának. „Nem adta meg nekik az Atya.” 65. v. Nagyon meg kell alázkodni Isten előtt, fel­foghatatlan végzései előtt is. A fejezet végével mégsem lett vé­ge az ébredésnek. Voltak, akik nem indultak a sokaság nyomába, hanem kitartottak Jézus mellett. Pedig Jézus őket se tartóztatta. „Vajon ti is el akartok menni?” Szabad utat enged még a tizenket­tőnek is. De őket elkergetni sem lehetett Jézustól. Pedig kereszt felé vezetett az útjuk. Vérükkel kellett fizetniök ezen az úton. Mégis helytálltak, mert nekik a halál elle­nére is életük van. „Uram, kihez mehetnénk? - kérdezte Péter társai nevében is - Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük, és tudjuk, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” 68-69. v. Ezt a csodálatos fejezetet végig­olvastuk. A cikksorozat véget ért - ha hosszúra nyúlt is. Bárcsak so­kan, minél többen lennének az ol­vasók között, akiknek a története, a Jézussal való élete, soha nem érne véget. Csepregi Béla AZ ÜR EtJEGYZETTJE Hat hétig szolgált gyülekezetünkben - 38 évig élt. A feltámadás reménységében siratja férje, öt kicsi gyermeke - gyászolja négy testvére, a nyíregyházi, miskolci, salgó­tarjáni. szécsényi, budavári gyülekezet, s mindazok, akik hitének és szeretetének vonzásába kerültek. Életének utolsó estéjén férjével együtt olvasták az Útmutató igéjét: eljegyezlek téged magamnak örökre... - Ravatala mellett, a Farkasréti temetőben Szebik Imre püspök ennek az igének alapján emlékezett áldott életére és vallott Isten ólnnis ov/Í7wt»lmM wrptrtffról ‘ . Balicza Ivánné, Bálint Erzsébet az Úr eljegyzettje volt. Hívő nyíregyházi csa­lád ötödik gyermekeként nevelkedett megszentelt családi légkörben. Édesapja váratlan, korai halála érlelte benne a hitet, a tudatos döntést Ura, Krisztusa mellett. 16 évesen már gyermekbiblia­kört vezet az Élim szeretetotthonban, odaadással, tűzzel, lelkesedéssel tanús­kodva Jézus Krisztusról. Elvégezte Teo­lógiai Akadémiánk levelező tanfolya­mát, s lelkigondozója lett a pásztor nél­kül maradt maroknyi szécsényi gyüleke­zetnek. Prédikált, keresztelt, esketett, lá­togatott, renoválási munkát irányított, sok száz kilométert autózva vasárna­ponként. Tervezte, hogy teljes értékű lelkészi diplomát szerez, tudva milyen kevés az arató és milyen sok az aratni való... Családjában is, mint az Úr el-: jegyzettje szolgált igével, imádsággal, kétkezi munkával. Mennyire szerette gyermekeit és milyen sugárzó öröm töl­tötte el a szivét, ha mindnyájan körülöt­te voltak. Hűséges hitves, aki tartást, kitartást adott férjének. Náluk találtak otthont az idős beteg nagymamák. Tü­relme, oltalmazó, gyengéd szeretete reá­juk is kiterjedt. - Mi sokszor elhunyt szeretteinkről múlt időben szólunk. Pe­dig élnek egy másik kitágult dimenzió­ban, Isten világában, Isten szeretetében. így mondja Hóseás: örökre, mindörök­re eljegyezte magával Isten az embert, Erzsikét is. Úgy gondolunk reá, mint Miywum fel, hogy éljünk általa. - Isten nem hagy­ta magára az elárvult családot sem. Mi­re felocsúdtak a fájdalom, a veszteség mélységéből, Ő maga szólt az igében: minden gondotokat énreám vessétek, mert nekem gondom van rátok! Mi mást lehetne tenni, mint hivő szívvel, teljes bizalommal Istenre hagyatkozni, aki egyedül tud megoldást, vigaszt, biz­tatást adni, hogy elhordozható legyen a bánat, törölhető a könny, és mégis, igy is vállalható legyen az élet. Minden gon­dotokat' Istenre vessétek, mert neki gondja van rátok! A megtapasztalt gon­doskodás, a megélt hit legyen mindnyá­junknak biztatás e szívszorítóan nehéz órán. Az utolsó földi Istenhozzád e visz- szavonhataüan pillanatában magunk elé idézzük Erzsiké meleg tekintetét, kedvesen csengő hangját, bájos arcvo* násait, s elköszönünk tőle, mint akiről tudjuk: az Úr eljegyzettje mindörökké. Ajkunkon pedig megszólal a szív mélyé­ről feltörő imádság: összeszoritom aj­kam, ha nehéz a kin, mert tudom, tied az én harcom, s győztes távlatokba néz, könnyekkel szépült orcád fényű arcom. Nézzünk a győztes távlatokba, gond­jainkat pedig Istenre vessük. Mig zúgtak a Bécsikapu téri temp­lom harangjai, a gyász döbbeneté­ben, könnyes szemmel, együttérző szeretettel énekeltük a reménység himnuszát: Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Dicsőséggel fényes a diadalod! ____ ÚJ TEREMTÉS VAGY... Efézus 4,20-28 Rólunk van szó ebben a sza­kaszban. Személyes életünk döntő kérdése: ki vagyok én? Az, akivé szüleim, körülményeim és lehető­ségeim formáltak? Életem,előre determinált? Vajon kibújhatok-e régi bőrömből, mint egy ruhából és kezdhetek egészen újat? Nincs minden már eleve elrendelve felő­lem? A vasárnap igéje határozott NEM-mel felel ezekre a kérdések­re. Igaz, hogy a régi ember I Adám - életét valóban deteminálja a bűn, az Isten elleni lázadás, de Krisztus­ban Isten új emberiséget teremtett és a keresztség által új életre hívott el bennünket. A régi ember képtelen a jóra, a megváltozásra. Hiába a legneme­sebb elhatározás, a bűn erősebb­nek bizonyul nálunk. A leghumá­nusabb rendszer is csődöt mond, ha nem számol a bűn realitásával. Nem segít az emberen semmilyen természetes módszer, öngyógyítás, meditáció. A régiből új csak új te­remtés által lesz. A teremtő Isten Krisztusban megjelenítette az új ember prototípusát, aki képes a jócselekedetekre, és Istennek tet­sző életet él. Isten szeretetét mutat­ja ez, hogy a legvégsőkig elment, hogy kihozza az embert a remény­telenség állapotából. Az új teremtés titkáról Pál fan­tasztikus egyszerűséggel szól leve­lében. Az emberi életet a ruhához hasonlítja. Mint ahogy a kisgyer­mekre minden nap tiszta mhát ad az édesanyja szeretetből, úgy adja nékünk Krisztus a bűnbocsánat köntösét, naponként, hogy új em­berként járjunk. Ezt nevezi Pál megigazulásnak. Isten igaznak fo­gad el minket Krisztusért. A ke­gyelem ruhájával új életet kapunk, ingyen, szeretetből. Isten jogos íté­lete elől elrejt minket ez az öltözet. Új teremtés vagy. A régiek elmúl­tak és íme, újjá lett minden! Mi­csoda örömhír ez a kétkedő, bű­neivel vívódó^ ember számára! Ki vagyok én? Új teremtés Krisztus­ban, aki Isten tetszése szerint igaz- ságban és szentségben teremtetett! „Új teremtés vagy, vetkezd le a régit!” - foglalja össze egy jól is­mert énekünk (460) a vasárnap üzenetét számunkra. Az új élet ma­gatartásunk radikális változását hozza magával. A kijelentő mon­datból következik a felszólítás, azért, mert Isten új kezdetet adott, lehet újat kezdenünk naponként magánéletünkben és munkahe­lyünkön is. Azért mert megtapasz­taltuk Isten szeretetét irántunk, tudjuk szeretni embertársunkat és élhetünk mások javára. Meghökkentő bűnöket sorol fel Pál, amiket el kell hagyni. A hazu- dozás, haragtartás, lopás mind olyan dolog, amiről nem feltételez­nénk, hgy egy élő hitű, újjáterem­tett ember életében megtalálható. Pál azonban jól ismeri az embert. Tudja, hogy nem elég elfogadni a kegyelmet, de szakítani kell a bű­nökkel, fel kell venni ellenük na­ponta a harcot. Luther Márton ezt úgy fogalmazta meg, hogy az em­ber egyszerre igaz és bűnös. Simul justus et peccator. A bűn elleni harc életünk végéig tart. Ez azon­ban nem jelenthet mentséget, fel­mentést senki számára. Mondja­tok igazat! Micsoda dolog, hogy keresztyén emberek hazudoznak egymásnak, mennyire rontja ez Is­ten országa hitelét.a kívülállók sze­mében ! Ti azonban nem így tanul­tátok a Krisztust! Haragtartó gyü­lekezeti tagok, akik egy templom­ba járnak, de az utcán nem hajlan­dóak megismerni egymást, bot­rány ez Krisztus gyülekezetében! Gondoljunk Mahatma Gandhi .mondására, aki ha látott volna 24 órás keresztyént maga is keresz­tyén lett volna, de nem talált ilyet. És végül a munka etika, társadal­munk égető problémája kell hogy önvizsgálatra indítson minket. Mik a szokásaink munkahelyün­kön? Hiszen lopás, ha visszaélünk a munkaidővel, ha nem adjuk bele teljes energiánkat, ha mások kárán gazdagodunk meg. Bűneink máso­kat tartanak vissza Isten szereteté- től, ezért nagy a felelősségünk. Új teremtés vagy! Vesd le a régit, le­gyen életed Krisztusban elrejtett élet, amely naponként győzelme­sen vívja harcát a bűnnel Isten ere­jével! Brebovszky Éva Imádkozzunk! Uram! Köszönöm, hogy életem Benned új távlatokat kapott. Kérlek segíts meg engem a bűn elleni harc­ban naponként, hogy ne hozzak szé­gyent a Te nevedre Jézus Krisztu­sért. Ámen. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. 10. német istentisztelet, de. 11. (úrv.) Szitás Attila, du. 6. II., Torockó tér de. fél 9. Szitás Attila II., Modort u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II., Bátho­ry u. 7. de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Csillag­hegy, ül., Mátyás király út 31. de. fél 10. Donáth László. Óbuda, III., Dévai Bíró Má­tyás tér 1. de. 10. Nagy István. V., Deák tér de. 9. (úrv.) Brebovszky Éva, de. 11. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelma, du. 6. Bre­bovszky Éva. VII., Gorkij fasor 17. de. 11. (úrV.) Fodor Viktor, du. 6. Muntag Andor- né. Újpest, IV., Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. VUI., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VUI., Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VM., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisztelet: Ker­tész Géza. VIII., Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Mózes Árpád aradi esperes, IX., Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Mózes Árpád aradi esperes. X., Kerepesi út 69. de. 8. Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor, XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Missu­ra Tibor. Budahegyvidék, XII., Tartsay Vil­mos u. II. de. 9. Takács József, de. 11, Ta­kács József, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 11. Szeverényi János. XIII., Váci út 129. de. negyed 10. Szeverényi János. XIII., Frangepán u. 43. de. 8. Szeverényi János. Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Pestújhely, XV., Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László. Rákospalota, Nagytemplom, Juhos u. 28. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszent­mihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Cinkota, XVI., Kultúrház u. 53-55. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI., Prod ám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVn., Tesse- dik tér de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoscsaba, XVU., Csabai u. de. 9. Kosa László. Rákos­keresztúr, XVn., Pesti út de. fél 11. Ferenczy Zoltán. Rákosliget, XVn., Gózon Gyula u. de. 11. Kosa László. Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán. Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 81. (Reformá­tus templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX.' Bajcsy-Zsilinszky tér de. 10. Széli Bulcsú. XIX., Kispest Wekerle- telep de. 8. Széli Bulcsú. Pesterzsébet, XX., Ady Endre u. 89. de. 10. Pintérné Nagy Er­zsébet. Csepel, XXI., Katona József u. 35. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII., Já­ték u. 16. de. 11. Rőzse István. Törökbálint de. 9. Rőzse István Új élet nincs az ó- és új ember tusakodá­sa nélkül, sőt nagyon ismeri a hit szo- rongattatását és próbatételét, - de isme­ri Urunkat, aki bűnbocsátó kegyelmével csodálatosan kiment és megszabadít. Ezért hirdeti a nap evangéliuma a guta­ütött meggyógyitásában ,\ „Az Ember­fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani." EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A RÁDIÓBAN: 1990. november 1-jén, vasárnap réggel 7.05-kor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rá­dió. Igét hirdet DETRE JÁNOS aszódi lelkész. HAZAI ESEMÉNYEK MEGHÍVÓ A finnországi JUANKOSKI testvér- városunkból középiskolások csoportja tölt egy hetet Csepelen a Jedlik Ányos Gimnázium vendégeiként. Evangélikus templomunkban 1990. október 18-án, csütörtökön este 7 órakor találkozunk a testvérgyülekezetünkhöz tartozó fiatalokkal. Az együttléten a HERMON ifjúsági ének- és zenekar előadja Győri János Sámuel „ANASTASIS” (Feltámadás) c. oratóriumát. Igét hirdet: Győri János Sámuel Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a Csepeli Evangélikus Gyülekezet ÖRÖMHÍR címmel jelentkezik egyházunk műsora a TV1 prog­ramjában október 21-én, vasárnap 17.25-kor. Témája: a reformáció tanító egy­háza. A felvételek Soltvadkerten, a Budapesti Evangélikus Gimná­ziumban és Csömörön készültek. Áhítatot dí. Hafenscher Károly c. teol. tanár tart. Kecskemét Görög Tibor, a gyüleke­zet volt lelkésze'szolgált október 7-én a délelőtti istentiszteleten. Délután a szeretetvendégségen, az igehirdetésen kívül, diaképekkel számolt be brazíliai élményeiről. Október 29-én és 30-án este 6 órakor a Deák téri gyülekezet .első emeleti termében Dr. BOROSS GÉZA teológiai professzor előadást tart a SZENTlRÁS ÉRTELMEZÉSE címmel A Soproni Berzsenyi Dániel Gimná­zium (volt Evangélikus Líceum) Ma­gyar Társasága fennállásának 200. év­fordulója alkalmából ünnepségsoroza­tot tart Sopronban 1990. október 19-21. között. Szombaton, 20-án 11 órakor ünnepi megemlékezés lesz a Liszt Ferenc Mű­velődési Központban, melyen dr. Ben- kő László ny. főiskolai tanár tart elő­adást. Vasárnap, 21-én 10 órakor az evan­gélikus templomban ünnepi istentiszte­let lesz. Az érdeklődőket szeretettel hívják és vátják. A NORVÉG MISSZIÓ ÁLTAL FENNTARTOTT ÉS A MONTE-CARLÓI TRANS WORLD RADIO ÁLTAL KISUGÁRZOTT MAGYAR ADÁSOK MEGVÁLTOZOTT HULLÁMHOSSZA A téli időszámítás’bevezetésével, 1990. szeptember 30-ától, vasárnap­tól kezdve megváltozik az eddig a 31-es rövidhullámsávon hallható magyar adások hullámhossza. Ettől az időponttól kezdve szombatonként és vasárnaponként este 6-kor a 41 méteres rövidhullámsávon hallhatók a norvég misszió által támogatott és Monte-Carlóból kisugárzott magyar adások, amelyek frekvenciája szeptember 30-ától kezdve 7355 kHz. Minden hónap első szombatján külmissziói negyedóra szerepel az adások műsorán, a következő szombatokon alapvető bibliai tanítások ismertetése, levelesláda műsor, ifjak, ill. gyermekek számára előkészített adások kisugárzása következik. Ezekhez csatlakozik este 6.15-kor egy áhítat, amelyet Pátkai Róbert londoni lelkipásztor tart. Ezt az adást az Evangélikus Laikusok Nemzetközi Egyesülése tartja fenn. - Vasárna­ponként este 6 órakor egy rövid istentisztelet keretében tartott igehirde- tés zária az ünnepnapot. ________________________________ Ha lálozás Az ipolyszögi és ikladi gyülekezet rszvéte mellett, szeptember 1-jén kísér­ték utolsó útjára Vachó Pált, aki 86 éves korában halt meg. A temetési ige­hirdetést Kalácska Béla esperes végezte 2Tim 4,7-8 alapján. Az elhunytban Völgyes Pál ikladi lelkész édesapját gyászolja. Helyreigazftás Lapunk 41. számában, a harmadik oldalon közölt Kórházi percek c. cik­künkben az utolsó előtti második be­kezdésben az első mondat helyesen így hangzik l Istenünk, aki Jézus Krisz­tusban legyőzted a halált, köszönjük felszabadító szeretetedet.” írótól és olr vasóktól egyaránt elnézést kérünk! ^^BR9iflU 180 cm magas, jó megjelenésű, mélyérzé­sű, sportos, jól szituált, diplomás fiatalember keresi kedves, nagyon csinos, jó alakú, vi­dám, közvetlen, finomlelkű, intelligens, mű­velt, budapesti, diplomás leány ismeretségét, 26 éves korig. „Igényes" jelige. A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (900065/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 90.20041 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKAS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza I Evangélikus Élet-N A VASÁRNAP IGÉJE

Next

/
Oldalképek
Tartalom