Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-11-12 / 46. szám

Evangélikus Élet 1989. november 12. TISZTELETBELI DOKTOROK AVATÁSA, ELSŐÉVES HALLGATÓK FELVÉTELE Délután folytatódott az akadémiai ünnepség. Színhelye ismét a templom volt, mert oly nagy volt az érdekeltek és érdeklődők száma, hogy még az új nagyterem is szűknek bizonyult volna. Az ülés megnyitása után a dékán jelen­tése kettős feladatot töltött be: szólt az új épülőt születéséről és elkészültéről, szólt az új tanévről, a teológiai munká­ról és az új hallgatók indulásáról. „Ez a: épület a félelem, aggódás, csüggedés és kétségek rögös útján épült a csodá­nak, tudománynak, reménységnek és szeretetnek a házává. Jelentem, hogy a hatalmas Isten minden aggodalmaskodó kishitűségünket, félelmünket megszé­gyenítette. Nyilvánvalóvá tette hatalmát és megengedte, hogy sokakkal együtt osszuk meg örömünket. 1984-ben világosan láttuk, hogy az I. világháború óta hatszor helyet változ­tatni kényszerült teológiánkban nincs elég hely sem az oktatás, sem a hallga­tók Lelkésznevelő Intézetben való elhe­lyezésére. Először a régi épület tetőbe­építésére, vagy annak továbbépítésére gondoltunk. Az LVSZ Nagygyűlése alatt több külföldi vendégnek mondtam el gondjainkat. Itt ül közöttünk, aki azt mondta I „Ez az épület nem szerénység­ről, hanem szegénységről beszél." Uj teológiai akadémia építését javasolták. Mikor ezt egyházunk akkori egyik ve­zetőjének elmondtam, azt válaszolta: „Álmodik az, aki azt gondolja, hogy ebben a világgazdasági helyzetben meg­épülhet Magyarországon egy új Teoló­giai Akadémia. Ha mégis találsz olya­nokat, akik álmodozásaidból nem éb­resztenek fel, s rendelkezésre áll az épí­tési összeg, akkor építsetek új teoló­giát." Jelentem, itt ülnek azok a vendé­geink, akik a reformáció földjén, az ezer tó országában nem dobtak hideg tóba, hogy álmomból felébredjek, hanem Is­tenre tekintő reménységgel együtt ál­modtak, együtt reménykedtek és együtt terveztek velem. - Nem hallgathatom el - mert ez döntötte el az Akadémia új épületének a sorsát -, itt ül vendégeink között az, aki a nagyon bátortalanul el­Hanselmann püspök köszönetét mond a díszdoktorok nevében, tolmácsa Reuss András mondott elképzelés hallatán mellém ült, megírta kézírással azt a levelet, amit ne­kem kellett elküldeni, hogy azután Tőle megkapjam a választ: sok millió forinttal támogatják az Akadémia építését. Tillay Ernő Ybl-díjas tervező és épí­tész eredetileg egy kicsit nagyobbra ter­vezte ezt az épületet. Talán éppen ag­gódásaink, félelmeink füzében egy emelettel kisebbre aszalódott. Az épí­tést intéző bizottság vezetője, dr. Cser­háti Sándor professzor éjt nappalá téve dolgozott, hogy szeptember elejére az új épület elkészülhessen.Az intézőbi­zottság munkájában önzetlen szeretet­tel, fáradozással vett részt: Pintér Győ­ző, Jeszenszky Gyula, Kovács Gyula mérnök. Az építés munkáját a LAVI­NA kisszövetkezet végezte, Rózsahegyi Zoltán igazgató és Sápi György műsza­ki vezető irányításával. Munkájukat hálásan köszönjük. Az első kapavágástól kezdve Szabó Lajos lelkész és felesége igen nagy segít­séget nyújtotiak az építkezésnél. Ha kellett, az építőanyag őrzését, ha kel­lett, a fűtést, az anyagok átvételét vé­gezte a lelkészcsalád. Isten áldja meg őket munkájukért! A lelkészi szolgálatra készülök gyüle­kezeti háza a Teológiai Akadémia. Hisszük, hogy azok, akik a teológiára jönnek már nem gyermekek, hanem olyan felnőttek, akik mint tudatos ke­resztyének lépnek a hallgatók közé az­zal az elhatározással, hogy evangélikus egyházunkban majd a lelkészi szolgála­tot végzik. Amikor a Teológiai Akadé­miára jönnek a hallgatók, hívő keresz­tyének közösségébe kerülnek. Lehet, hogy ez a közösség, mint gyülekezet sok mindenben más, mint gyülekezete­ink falvakban és városokban, de senki nem tagadhatja, hogy a hallgatóság, a professzorok, az Akadémia munkatár­sai, keresztyén testvérek közössége is. Az a kötelék, ami Jézus Krisztusban összekapcsolja őket, az az egymásnak való szolgálatra is kötelez. Teológiai Akadémiánk - és ez érvényes akkor is, ha az újra fakultássá lenne, - nemcsak a lelkészi szolgálatra készít fel, hanem sokkal inkább olyan hely, ahol (az előbb említett) közösségben már most lehetőség van a szolgálat gyakorlására (áhítatok, testvéri beszélgetések, egy­más támogatása), a testvéri szeretet megélésére. Teológiai Akadémiánk nyitva áll mindenki előtt, aki kutatni, keresni akarja, hogyan tölthetjük be szolgála­tunkat egyre jobban, egyre hűségeseb­ben. Nyitva áll nemzetközi konferen­ciák tartására. Evangélikus egyházunk együtt kívánja keresni testvéregyháza­inkkal, az evangélikusság nagy család­jával azt az utat, amelyik a Krisztus­követők keskeny útja és a misszió útja. Hisszük, hogy Akadémiánk nemzetkö­zi konferenciáknak is otthont adhat, ahol az elért eredményekből professzo­rok és hallgatók egyaránt részesedhet­nek. A reménység háza-, mondottanrTeo- lógiai Akadémiánk. Reménységgel vár­juk, hogy onnan sok hallgató kerül ki. Akik Isten igéjét hirdetik majd azok­ban a gyülekezetekben is, ahol most lelkészhiány miatt nincs a gyülekeze­teknek lelkésze. Mert teológiai munkánkban, lel­készképzésünkben mindig a gyülekezet lebeg szemünk előtt. A gyülekezet, ahol Köszönetét mondott Szennay András főapát is Jézus Krisztus üdvözítő evangéliumá­nak kell hangzani, mert csak így va­gyunk hűségesek küldő Urunkhoz. Ezután kezdődött meg a tiszteletbeli doktorok avatása. Ősi akadémiai szo­kás szerint az avatás latin nyelven tör­tént, csupán a személyek méltatása hangzott magyar nyelven. A méltatás szövegei nagyjában megegyeztek azok­kal az életrajzokkal, melyeket lapunk korábbi számaiban fényképek kíséreté­ben leközöltünk. Sorban szólította a dékán abc-sorrendben a tiszteletbeli doktorjelölteket: DIETRICH GANG, a Gusztáv Adolf Egyesület elnöke (NSZK) JOHANNES HANSELMANN püs­pök, az LVSZ elnöke (NSZK) HECKER FRIGYES metodista szu­perintendens (Budapest) PAAVO KORTEKANGAS tamperei püspök (Finnország) KÜRTI LÁSZLÓ református püspök (Miskolc) WERNER LEICH püspök (Eisenach, NDK) GUNNAR STÁLSETT főtitkár (LVSZ Géni) KARLHEINZ STOLL püspök (NSZK) SZENNAY ANDRÁS bencés főapát (Pannonhalma) VÁJT A VILMOS professzor (Svédor­szág) A doktoravatási szertartás rendje sze­rint a hívás sorrendjében járultak a dé­kán elé, kézfogásra és diplomájuk átvé­telére. Az új tiszteletbeli doktorok kö­zül először Hanselmann püspök mon­dott köszönő szavakat, a külföldiek névében. Nagyra értékelte egyházunk­nak az evangélikusok között és a világ­viszonylatú felekezetközi ökumenében végzett munkáját. Beszélt a tudomá­nyos teológia és az egyházi gyakorlat egymás közötti kapcsolatáról. Egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. Mind­kettő részesít az „isteni bolondság­ban”, mely még ma is bölcsebb az em­bernél. A feladat továbbra is a teoló­giai felismerések közvetítése egyhá­zunk gyülekezeteiben. Szennay András bencés főapát a ha­zai tiszteletbeli doktorok nevében szólt. Idézte a II. Vatikáni zsinatot, hogy a Szentlélek kegyelmének ihleté­sére világszerte sokféle módon törek­szenek elérni a Krisztus-akarta egysé­get imádsággal, szóval és cselekedettel. Az Evangélikus Teológiai Akadémia ebben a munkában vett részt a múlt­ban, kíván a jövőben is részt vállalni, a kimondott és leírt szó erejében, ami- • kor teológiai oktató, Krisztus-hitre ve­zető és nevelő munkáját végzi. Meg­győződésem -, folytatta a főapát - hogy a mai tiszteletbeli doktorok a leg­komolyabb szándékkal és akarással, imával szóban és tettekben vállalják, hogy együtt fognak működni a Szentlé­lek kegyelmével és kiveszik részüket az ökumenikus munkából. Isten áldásá­val kísérve: Vivat academia, vivant professores. Egyházunk nevében Nagy Gyula püspök, tb. professzor köszöntötte az új tiszteletbeli doktorokat, személyen­ként ismertetve azt a munkásságot, mely e címre őket alkalmassá tette. Ő szólt arról is, hogy Gunnar Stálsett főtitkár egy ázsiai útján megbetegedett s ezért nem tudta személyesen átvenni diplomáját. Ugyancsak megemlitette, hogy a tanári kar egyházunknak ebben a legnagyobb kitüntetésében részesítet­te dr. Mályusz Elemért, a világhírű tör­ténészt, aki halálos ágyán még megtud­ta ennek a hírét, de Isten őt augusztus­ban hazaszólította. A teológusok énekkarának száma (vezényelt ifj. Blázy Lajos karnagy) ve­zette be az ünnepi ülés kővetkező prog­rampontját, az első évfolyamba felvett hallgatók ünnepélyes fogadalomtételét és felvételét. Harmincötén vonultak ki a tanári kar színe elé. Ilyen népes évfo­lyam évtizedek óta nem volt. Őrizze meg őket Isten szeretete, hogy megáll­jának a hitben és a szolgálatban mind­halálig! (Az új hallgatók névsora a 4. oldalon.) Az akadémiai ünnepi ülés meneté­ben két szál fonódott össze. Az egyik a tisztelet fonala, mely az evangélikus és felekezetközi ökumenéből kapcsolt össze néhány kimagasló személyt aka­démiánkkal, egyházunk teológiai mun­kájával. A másik szál a harmincöt első­éves. Ez a reménység fonala, mely arról beszél, hogy Isten küld munkásokat az ő aratásába. Tóth-Szöllös Mihály Fotó: Kinczler Gyula Emlékezés Ordass püspök sírjánál KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK SÍRKŐAVATÁSA Az akadémiai ünnepségek keretében meghívott külföldi vendégek és a hazai ökumené egyházainak képviselői vasárnap délután a Farkasréti temetőbe zarándokoltak. Az „előrement egyház” tagjainak ha­talmas gyülekezete alszik ebben a temetőben is. Kö­zöttük egyházi vezetők, lelkészek, presbiterek, hazánk tudósai, művészei, de igen sokan vannak a „névtele­nek”, akik azért mégis, ha hitben éltek és haltak, az előrement egyház tagjai közé számítanak. Ezen a vasárnap délután elsőként D. Ordass Lajos püspökünk sírját kerestük fel. A család és a népes gyülekezet emlékezésén dr. Nagy Gyula püspök hir­dette az igét. Jn 12,26 versét olvasta: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya”. Ordass püspök életútját felvá­zolva, két mondatban csúcsosodott ki élete példája: „a legnehezebb próbatételek között is megőrzi hite, Krisztusával való lelki kapcsolata” és „szelíd, csendes, keresztyén martiriuma, tanúságtétele Isten kegyelmé­ről, Krisztus iránti mélységes szeretetéről az elzártság­ban is messze világított.” Azért tudott a börtön mélyéről, majd az egyházi szolgálatból való két évtizedes száműzetése alatt is messsze világítani, mert Krisztus követője, hűséges tanítványa volt. Tanítvány volt abban is, hogy a felül­ről való szeretet nyugalma, csendes ereje sugárzott át egész lényén. Mindig el tudta kerülni, hogy bárkit is megbántson. Végül Krisztus követője volt abban is, hogy panasz és ellenkezés nélkül vállalta a szenvedést, a legnagyobb próbatételeket is, a börtön elzártságát és a magány lelki gyötrelmét'Uráért, egy hazaér t.' Őrizzük meg Ordass püspök földi élete és szolgálata lelki örökségét: Jézus kereszt-áldozatának szabadító és egységet teremtő erejét, a Krisztus-követés áldozatos életformájának vállalását jó és nehéz napokban egyfor­mán ! így lesz emlékezésünk igazzá és gyümölcstermővé egyházunk mai élete és holnapja számára! Dr. Johannes Hanselmann püspök, az LVSZ elnöke emlékezett ezután hálával Órdass püspök életére a világszövetség és tagegyházai nevében. Megemlítette, hogy két perióduson át volt az LVSZ alelnöke és halálig tiszteletbeli tagja a végrehajtóbizottságnak. A világszövetség megalakulásánál jelen volt Lundban (1947) és 1957-ben Minneapolisban is. Mindig egyhá­za érdekeit nézte, nem a magáét. Kész volt börtönt és magánosságot is elviselni ezért. A szenvedés nemcsak próbára tette hitét, de meg is erősítette. Sokan elfor­dultak tőle, de Isten hűséges maradt hozzá. Megpró­báltatások ellenére élete boldog volt, sőt áldás is so­kak számára. Ézsaiás szavaival fejezte be emlékezését: „A hegyek megmozdulnak és a halmok megrendülnek: de az én irgalmasságom nem mozdul tőled és békessé­gem szövetsége nem rendül meg, - így szól az Úr, aki könyörül rajtad." (54,10) Az emlékezés után az LVSZ koszorúját Hanselmann püspök, egyházunk koszorúját pedig két püspökünk és a két kerület felügyelője helyezte el. Koszorút hozott a pécsi gyülekezet nevében Balikó Zoltán lelkész is. A Farkasréti temetőben azon a vasár­nap délutánon folytatódott a zarándok­lat. A gyülekezet megállott két és fél éve elhunyt püspöke sírjánál. Sírkőavatásra hívogattunk és a külföldi vendégekkel együtt nagy gyülekezet jött össze a szép őszi délutánon. Káldy püspök sírkövét Szervácziusz Tibor szobrászművész készítette el. Fel­állításához komoly adománnyal járult hozzá az LVSZ* hogy, elnökének, méltó emléket állítson. A márványsírkő-alap- Ta helyezték fel á' művész alkotását: négyzet alakú kőtömbön egy bronz tö­viskoronás Krisztus-fej, háttérben a ke­reszt rajzolódik ki. A művészi alkotás adta bizonnyal dr. Harmati Béla püspöknek a textusvá­lasztáshoz az alapot: Jn 19,4-5 verseit olvasta, melynek utolsó szavai Pilátus­tól valók: íme az ember! Szólt a perről, mely akkor Jézus személyének titka kö­rül folyt és voltaképpen ma is folyik, majd így folytatta: Ügy állunk meg most ennél a sírem­léknél, hogy tudjuk, dr. Káldy Zoltán püspök is egy volt Jézus tanúi közül. Gyülekezeti lelkészként, evangélizátor- ként, esperesként, püspökként, a Luthe­ránus Világszövetség elnökeként Jézus­ról prédikált. Az iharosberényi, so- mogyországi parókiáról indult, ahol lát­ta, mit jelent a lelkészi szolgálat. Korán elvesztett apja emlékét édesanyja őrizte meg számára. A soproni líceum és a Teológiai Fakultás azt a spiritualitást adta át számára, amelyikben a jézusi magatartást tanulhatta. A Fájdalmak Embere, Nagypéntek és Húsvét Jézusa hívta el a szolgálatra, tanúskodásra, gyülekezete, egyháza szolgálatára. íme, itt van előttünk az ember, Káldy Zoltán, akire emlékezünk, akire ez a síremlék emlékeztet. Emlékezésünkben arra is figyelmeztet a töviskoronás Krisztus, hogy ő az, aki Ítélni fog élőket és holtakat. Nem reánk van bízva az ítélet, hogy most ennél a síremléknél mérlegeljük, mi volt a jó, a kevésbé jó vagy rossz Káldy Zoltán éle­tében. Annak a keresztig áldozatos életű Krisztusnak a szeretetébe ajánljuk eV. hunyt püspökünket, aki megbocsátó ir­galommal ölelte magához az őt megta­gadó Pétert is. Isten áldja meg mindazt, amit közöttünk hosszú püspöki szolgá­lata alatt elvégzett és Isten bocsássa meg, amit elmulasztott vagy elrontott. Dr. Johannes Hanselmann püspök, az LVSZ elnöke „tisztelettel, barátsággal és szeretettel" emlékezett a világszövet­ség 105 tagegyháza, 55 millió evangéli­kus közössége nevében. Méltatta Káldy püspök önzetlen és áldozatos munkáját, melyet bizottságokban, a végrehajtó bi­zottságban és mint a világszövetség el­nöke végzett. Idézte az 1984-es budapes­ti világgyűlés megnyitó igehirdetésének azt a szakaszát, melyben Káldy püspök földi életünket a győzelmi koszorúért való versenyzéshez hasonlította. Élete utolsó másfél évében különösen nehéz utat tett meg élete és hite versenypályá­ján. De az utolsó mondata is ide kíván­kozott annak az igehirdetésnek: Ha cél­ba érünk és elszakítjuk a célszalagot és miénk a győzelmi koszorú, átéljük azt a boldog pillanatot, hogy indulásunk és a célba érés is kegyelem volt. Minden ke­gyelem! Legyen hála Istennek hűségéért, melyben elrejtőzhetünk. Dr. Paskai László bíboros-érsek aka­dályoztatása miatt személyes képviselő­jét küldte el, aki a bíboros nevében Kál­dy püspök ökuménikus barátságát és ő is a megnyitó igehirdetés utolsó monda­tára emlékeztetve a kegyelembe való ka­paszkodását jelölte meg jellemzőként. Az LVSZ koszorúját itt is Hansel­mann elnök helyezte el és egyházunk koszorúját is melléhelyezték püspö­keink és kerületi felügyelőink. Az emlé­kezés virágait elhelyezte még a síron a pécsi gyülekezet nevében Balikó Zoltán lelkész, az alberti gyülekezet Káldy Zol­tán szeretetotthona nevében pedig Ro- szik Mihály alberti lelkész. Testvéri szó A Magyarországi Evangélikus Egyház minden tagjához A javaslatokból sok minden megvalósult.... A fasori gimnáziumról szóló tv-filmben látni lehetett a Testvéri szó című iratot, amelyet a 19 aláíró képviseletében 1985. márciusában Rozsé István budafoki lelkésszel együtt adtunk át az egyházvezetésnek. Bár a Keresztyén Igazság, az Ordass Lajos Baráti Kör lapja készül közölni az iratot, talán méltó, hogy az egyházi megújulási folyamat ezen láncszemét széles körben megismerhessék. Ezt az igényt fejezték ki töb­ben a tv-film után. Megértéséhez kortörténetileg csak annyit: 1985. novem­ber 13-án a fóti Zászkaliczky-kúrián (Zászkaliczky Pál és Péter), gyűltek össze lelkészek és világiak, hogy az egyházi gondokról beszélgessenek. Két előadás hangzott el. Ittzés Gábor: Az egyház küldetése ma (megjelent a Keresztyén Igazság 1989/3 számában), Frenkl Róbert: A világi elem a ma és a holnap egyházában. Elhatározás született egy irat megszövegezéséről minden felelős egyháztag számára. Ez készült el 1986 tavaszára. Nevét Dóka Zoltán adta, aki ifj. Fasang Árpáddal és Koczor Miklóssal együtt a csoport meg­határozó személyisége volt. Az említetteken kívül id. Kendeh György, Dóka Zoltánná, Dr. Gadó Pál, Bottá István, Csepregi Zsuzsanna, Bencze Imre, Gadó György, Ittzés Nóra, Koczor Zoltán, Thurnay Béla, Virágh Szabolcs, összesen 19-en írták alá az iratot. Három és fél év telt el azóta. A javaslatokból sok minden megvalósult, nyilván nemcsak a Testvéri Szó miatt, ezt nem szabad lebecsülni, de a reformfolyamatnak még az elején tartunk. Az elmúlt évtizedek eseményeinek, benne a Testvéri Szót követő történéseknek a feltárása segít­heti a reformot. Az olvasó pedig addig is összevetheti a Testvéri Szó tükrében a 80-as évek derekának. egyházát a mai valósággal. Frenkl Róbert Hálát adunk Istennek, hogy ma is munkálkodik közöttünk. Mégis szólásra késztet bennünket egyházunkért hordozott felelősségünk, mert annak életében válságjeleket látunk. 1985 novemberében testvéri beszélgetést kezdtünk, hogy fel­mérjük a válság okait, és keressük a kibontakozást. Egyhá­zunk felelős vezetői ugyanis az eddigi bírálatokra nem rea­gáltak megfelelően. Beszélgetéseink eredményeit - most és a jövőben is - azzal a szándékkal bocsátjuk közre, hogy má­sokban is ébresszük a felelősséget, és mindnyájan együtt keressük egyházi életünk megújulásának útját. 1. Valljuk, hogy- az egyház legfőbb kincse Jézus Krisztus evangéliuma, s ha ezt tisztán hirdetik, ma is Isten ereje (Róm. 1. 16.). Hatékonyan munkálja és teremti az ember megbékélését Istennel, és ennek gyümölcseként az új életet, az emberi lét e világi összefüggései­ben:- az egyház létének forrása is, célja is egyedül az evangélium. Egyrészt azért van az egyház, mert a Szentlélek az evangélium által hitet ébreszt az emberek szivében, és őket a hit által gyüleke­zetté, Krisztus testévé, testvéri közösséggé köti egybe és formál­ja. Másrészt azért van egyház, hogy a Szentlélek eszközeként minden embernek szolgáljon az evangéliummal;- az egyháznak belső élete kialakításában és a világban való szol­gálatában is egyedül az evangélium adhat helyes mértéket és irányt. Az egyház létének minden más indoklása elhomályosítja isteni eredetét és tulajdonképpeni küldetését. Elhibázottnak látjuk, hogy a diakóniai teológia az egyház küldetésében a diakóniát egyenrangúnak tartja az evangé­, lium hirdetésével, és így alapelvileg teszi lehetővé a diakónia eloldását annak forrásától, az evangéliumtól. A diakónia ilyen értelmezése egyúttal torzítja és el is erőtleníti az evan-, géliumot. Mindezeken túl a diakóniai teológia abszolúttá té­tele és kényszere korlátozza, sőt megszünteti az egyház életé­nek belső szabadságát. A teológiai pluralizmus letörése szelle­mi kiskorúságra vezet, lehetetlenné teszi a nyílt teológiai eszme­cserét és raegmérgezi a testvéri szeretet légkörét. Az evangélium­ból fakadó diakónia viszont nélkülözhetetlen jellemzője az egy­ház életének, a testi-lelki elesettséget gyógyító szeretetmunka értelmében, és abban az értelemben is, hogy az egyházban senki sem uralkodik másokon, hanem mindenki önfeláldozó szeretet­tel a többiek javára él és szolgál. 2. Valljuk, hogy- az egyház alapvetően a gyülekezetben él. Ennek megfelelően:- minden közegyházi tevékenységet a gyülekezeti munka felől kell értelmezni és kialakítani;- törekedni kell arra, hogy a gyülekezetek az igével és a szentsé­gekkel élő, eleven testvéri közösségek legyenek;- keresni kell a bomló népegyházi keretekből új életformák felé vezető utakat;- újra át kell gondolni egyházunk szervezeti felépítését. Szükséges­nek tartjuk a jogi szervezet egyszerűsítését és decentralizálását, valamint azt, hogy az elöljárók megválasztása minden fokon egyháztól idegen szempontok befolyása nélkül, meghatározott időre és visszahívhatóan történjék. 3. Egyházunk jelene és jövője szempontjából rendkívül fontosnak tartjuk I - a szekularizáció elvi és gyakorlati vizsgálatát. Ezzel a világjelen­séggel, amely hazánkban sajátosan fonódik össze az ideológiai ateizmussal, szembe kell néznünk, hogy az eddig elmulasztott segítséget megadhassuk egyházunk népének. Egyházunknak ra­gaszkodnia kell ahhoz, hogy a keresztyének részt vehessenek a világ megismerésének egyetemes emberi törekvésében;- annak vizsgálatát, hogy a keresztyének hogyan küzdhetnek hite­lesen a háború és az erőszak ellen;- lelkészképzésünk lelki és tudományos színvonalának emelését, a teológiát végzett nők és a levelező tanfolyamot végzettek szol­gálatának rendezését;- a misszió, az evangélizáció és az ökumené mai feladatainak vizsgálatát és helyes megoldását;- a nemlelkészek felelős szolgálatának kiszélesítését a gyülekezetek és a közegyház életében;- a testvéri kapcsolatok minden irányú megújulását egyházunk­ban. Olyan légkört kell kialakítanunk, amelyben az őszinte test­véri bírálat természetes jelenség. Törekednünk kell, hogy növe­kedjék közöttünk a kölcsönös tisztelet és testvéri szeretet a Lélek szabadságában. Egymás pásztoraivá kell lennünk, hogy senki ne maradjon magára;- egyházunk jogának újbóli realizálását, hogy más felekezetekhez hasonlóan legyen saját középiskolája. 4. Valljuk, hogy az egyház Istentől nyert felelősséget hordoz az egész teremtett világért és benne azért a népért, amelynek politikai kere­tei között él. Politikai felelősséget az egyház Isten igéjének hirdeté­sével, intézményeinek tevékenységével, valamint az egyes keresz­tyének társadalmi, közéleti szolgálatán keresztül gyakorolja. Az egyház identitását sértőnek tartunk minden olyan törekvést, bár­hol a világon, amely az egyházat és annak hivatalos képviselőit az aktív politikai életbe, a hatalom gyakorlásába közvetlenül akarja belekényszeríteni, s politikai döntésekre, állásfoglalásra készteti. A politikai életben való részvétel minden keresztyénnek - beleértve az egyház tisztségviselőit - mint állampolgárnak egyéni szabadsá­ga és felelőssége. 5. Javasoljuk, hogy mielőbb legyenek olyan országos megbeszélések, amelyekben - önkéntes jelentkezés alapján - egyházunk bármely tagja részt vehet, s amelyeken egyházunk említett és más kérdései­vel testvéri légkörben, szabadon, felelős módon foglalkozhatunk. Egyházunk életének nyomorúságai, a magunk vétkei és mulasztásai ellenére reménységünk Jézus, akié minden hatalom mennyen és föl­dön, aki a küldetést adja, s aki övéivel van minden napon a világ végezetéig. Budapest, 1986 márciusában Saját kezű aláírások Megjegyzés Egy példányt testvéri közösségünk saját kezű aláírásával a Magyar- országi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének átadtunk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom