Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-10 / 2. szám

r fii fi Evangélikus Élet 53. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1988. JANUÁR 10. Vl^KERESZT UTÁNI 1. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Az Isten irgalmára kérlek tehát tite­ket, testvéreim, hogy okos istentiszte­letként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek Róm 12,1 v : ______________________ ____________________ Ho vá mégy Urunk — a diakóniáb „Most is egy év határánál áhítattal állunk...” Asztalainkon új naptár lapjai fe-. hérlenek, javarészt kitöltetlenül. Vajon az üres lapokra azt írunk rá, amit akarunk? Az elmúlt hónapok, hetek aggodalmakkal terhes szá- mítgatásai, szeretetintézményeink, de egész egyházunk életében is in­kább azt tették világossá, hogy olyan kényszerítő „vaspályákon” indultunk el, amik már javarészt „tele is írták” az előttünk lévő esz­tendő üres lapjait. S miközben tör­vényeket böngésztünk, jogi taná­csok után szaladtunk hányszor kérdeztük meg: „Hová mégy Urunk?” - Mert hiszen a „hitből élő” evangéliumi népünk - szóval az egyház - számára sosem csak „külső körülmények” formálják el­határozásainkat s jelölik ki szolgá­latunk irányát, hanem döntő mó­don Jézus szava! Ezért hiszem, hogy amint egész egyházunk szá­mára, úgy a diakóniai szolgálatunk számára is, ma az „első tájékozódá­si pontunk” csak ez lehet: „Hová mégy Urunk?” A diakóniai szolgálatot tovább - és jobban - kell végeznünk a jövő­ben! - Urunk élete és kereszthalála egyértelműen ezt az utat jelöli ki- Itt - meggyőződésem szerint I két feladat áll előttünk: először is meg kell tanulnunk egyházunk szolgála­táért „áldozatot” hoznunk. Amit ugyanis mi evangélikusok a „feles­legünk feleslegéből” eddig „áldoz­tunk”, az nem volt áldozat! Hiába adtak minden gyülekezetben „a sze­gény asszonyok bibliai két fillérei” jelet az áldozatról -, legtöbben vagy megmosolyogtuk, vagy nem vettük észre. - Az áldozattal kapcsolatban van azonban még egy „tanulni valónk”: eddig v természetbenie­ket, meg pénzt gyűjtöttünk a szere­tetszolgálatra ma - a fiainkat és leányainkat is „oda kell áldoz­nunk” ! Mert nem a névtől lesz „egy­házi” egy szeretetotthonunk, ha­nem a benne szolgálók hitétől és szeretetétől: és intézményeinkbe ilyen fiatalokat kell küldenünk! Gyülekezeti szeretetszolgálatunk­hoz több szakértelem kell! - Igen, mondtuk és gondoltuk, hogy az „egy pohár víz” odakínálásához egy kisgyermek keze is elgendő -, de gyülekezeteinkben a betegek lá­togatása, a testileg-lelkileg elesettek megsegítése ennél sokkal nagyobb feladat. - A lelkészeknek is tanul­Énekeskönyvünk 175. énekének má­sodik versében énekeljük ezt a monda­tot. Áhítatunkat pedig az az ige vezérli, melyet az 1987. évi bibliaolvasó útmu­tatónk első oldalán az év igéjeként ol­vastunk : „Az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Rm 6,23) Ennek fényénél- gondolunk most a múló esztendőre. Jó elolvasni az előtte álló, mondatot is: „a bűn zsoldja a halál.” így a kettő együtt világosabban mutatja, mit is kaptunk ajándékba Istentől? A bűn halállal fizet - Isten nem fizet, hánem ajándékoz! Jézus által örök életet, és az élet már itt kezdődik. Nem „lesz”, ha­nem „van”! A múló esztendőben ez volt Isten legnagyobb ajándéka: Jézussal való közösségünk, vele való megújulásunk lehetősége. Nem kell a bűn szolgaságá­ban, a gonosz vezérlete alatt élnünk, hiszen odaszántuk magunkat okos is­tentiszteletként, élő és szent áldozatul (Rm 12,1) Istennek. Elég stabil volt-e - ez a közösségünk, az új életben való megállásunk? Egyházunk megújulását sokan sokféleképpen gondolták mun­kálni. Nem felejtettük-e el közben, hogy az „kegyelmi ajándék”, melyet kérni és kapni lehet? Az évvégi szám­adásban még jobban fájnak bűneink: hűtlenségünk, mulasztásaink, megin­gásunk és cserbenhagyásunk, becste­lenségünk, rosszindulatunk, türelmet­lenségünk és ezekhez hasonlók. Kísért a régi, feltámad az ó-ember, pedig Jé­zusban ajándékba kaptuk az újat. De nehezen tudunk élni benne! Az új élet a hit életformája. Mindig Isten felé fordul. Tájékozódási pontja nem az énem, nem is a másik ember, hanem Isten akarata. Onnan várja és kapja az erőt: ellene tudok állni a bűn­nek, mert Jézusé vagyok és „mindenre van erőm” Krisztusban. Az év elején sok kérdőjellel indul­tunk. Mindannyian kívántuk a meg­újulást, de nehezen értettünk szót. Most újra olvasva az év igéjét - meg­szégyenülve hajthatjuk le fejünket. Azt hittük, hogy mi tudunk megújulást te­remteni, pedig az mindig Isten ajándé­ka. Egyéni életünkben épp úgy, mint a gyülekezet, az egyház közösségében. Igéje és Szentlelke, imádság és bűnbo­csánat, keresztség és úrvacsora által. Mindezeken keresztül munkálta ben­nünk a megújulás készségét és az új életben járást. Vannak gyümölcsei Is­ten munkájának! Igyekszünk egymás­ra jobban figyelni, egymást nagyobb türelemmel meghallgatni, bontakozik valami a közös felelősségből, új felada­tokat látunk meg és közös erőfeszítés­sel kezdünk azok megvalósításához. Sok még az előttünk álló munka, nem is látunk mindent tisztán még magunk előtt. De az bizonyos: Isten kegyelmi ajándéka ez a mozgás egyházunkban, az új élet vajúdása, mely sohasem fáj­dalommentes. Nem tulajdoníthatjuk magunkénak az eredményeket sem, hi­szen ami embertől van, az bűnből van, annak fizetsége halál. Jézus munkálja bennünk az életet. Köszönjük ma Is­tennek, hogy kegyelmi ajándékából adott nekünk és rátaláltunk az egység és a békesség útjára. Bárcsak egy szív­vel tudnánk énekelni az esztendő for­dulóján : „Elmúlt a régi. Kezdhetem az újat. Adj erőt nekem, hogy bátran induljak Új úton, mindig teutánad. Véled új élet hajnala támad.” Tóth-Szöllös Mihály nekünk ma is! Az ember „üdvössé­ge”, és „testi életünk” fájdalmai­nak, kínjainak hordozása egyetlen, összetartozó feladatunk. Szét csak ott válik, ahol a gyülekezet élete beteg ahol a hívek a „saját evan­géliumuk szerint” élik a maguk éle­tét. - Diakóniai szolgálatunkra néz­ve erre a „krisztusi alapra” kell megtérnünk: ez az új év feladata! Vagyis őszintén, „önkritikusan” meg kell vizsgálnunk: tényleg a bűnbocsánat evangéliuma hív min­ket szószékeink alá? - és valóban a Krisztustól kapott szeretet indít a családom, a munkahelyem, szóval a „másik ember” felé?! - Egyhá­zunk diakóniai szolgálatának jövő­je ugyanis egyértelműen „hitbeli kérdés”: jobb diakóniai szolgálat csak evangéliumi hitből születik. - Erre a hitbeli fundamentumra áll­va, hol is kellene előrelépnünk a diakóniánkban? Szeretetintézményeink fennmara­dásához több áldozatra lesz szükség f niok kell a „lelkigondozást”, az ápolónőknek pedig a „beteggondo­zást” természetes hát, hogy a gyülekezeti diakóniai munkásnak is jártasnak kell lennie mindkettőben. - Ha nem csak szavakban akarunk gyülekezeti diakóniát végezni, ha­nem Urunk szeretetének igazságá­ban és valóságában is, akkor el kell kezdenünk egymás felkészítését er­re a szolgálatra -, a gyermekkortól az öregkorig. Először is tehát közö­sen kell megtanulnunk a gyüleke­zetben, hogy nemcsak „egészsége­sek”, hanem betegek és öregek is vannak! - és hogy azok is hozzánk­tartoznak; azután meg azt is: ho­gyan kell ezeken nekünk segíte­nünk. Naptárunk még javarészt üres lapjai fehérlenek előttünk. Mielőtt teleímánk szeretetszolgálatunk „ré­gi betűivel” -, kérdezzük meg: „HOVÁ MÉGY URUNK - A DIAKÓNIÁBAN?” Csizmazia Sándor Beszélgetés a jugoszláviai Szlovák Evangélikus Egyház püspökével „Közös bizonyságtétel által erősödjünk” Andrcj Beredi, a Jugoszláviai Szlovák Evangélikus Egyház püspöke és dr. Vla­Amikor középiskolai kol­légiumba készültem (először hosszú időre távol otthon­ról), sok nyitott kérdés volt a szívemben. Mi is lesz ve­lem az idegenben. Ezt az életmódot jól ismerő testvé­remtől azt a tanácsot kap­tam, ne siessek barátokat keresni. Erős gyerek vagy, s majd téged keresnek mások. Válogathatok, a társaim kö­zött. Ez a valóságos helyzet. Szeretjük az erősebbek közelségét. Az erősebb biztonságot jelent. A várakat magas hegyekre építették, kősziklára vetették meg az alapját. El­lenség közeledésekor a vár körül élők az erős várban kerestek menedéket. A zsoltáros mindezt nagyon jól tudta, mégis igy vall. „Szeretlek Uram, erős­ségem.” Számára mindenféle ellenség elől az Úr közelsége a menedék. Ezért szereti az Urat. I „Szeretni nem puszta szó, A szeretet élő való.”.(574. ének) Gyermekkorom­ban órákig néztem, amint kőművesek építették a házat. Apró téglákból, kö­vekből növekedtek a falak. A mesterek gyakran álltak, és a függőónt lógatták. Megnézték, nehogy eltérjenek az alap­tól, mert akkor görbe lesz a fal. Az ilyen fal nem bírja a terhelést, eldől. Szeretem az Urat, ez nem puszta szó. 0 életem alapja. „A kő amelyet az épí­tők megvetettek, az lett a sarokkő.” LO VIZ (Zsolt 118,22) Ez az alapkő Jézus Krisztus. Naponta minden döntésemet hozzá mérem. Egy hirtelen mondat, mielőtt elhagyná ajkamat, ne tízig szá­moljak, hanem engedjem le a függőónt. Álljak meg egy pillanátra, és nézzem, hogy ez a szó rajta lesz-e az alapon Jézus Krisztuson? Testvér járja át szivedet az öröm, hogy az Úr szövetségese vagy. A leg­erősebb segítőt kaptuk az Úrban. Nincs az az ellenség aki innét kimozdí­tana. Nincs az a vihar ami tönkretehet- né az Úrral való kapcsolatunkat. Ha a halálfélelem lesz úrrá rajtunk, 6 akkor is velünk van. Ha életünk végére gon­dolunk, Ő vigasztal. Amikor a vég gon­dolata kezdi ki szívünket, kiálthatunk hozzá. Meghallgatja kétségbeesett sza­vunkat. Jézus Krisztusban a halál le­győzőjében örök életet ad. Az élet sok harcán keresztül, a sok gödrös úton át az út hazafelé tart. Hadifogságból ha­zatérő katonáktól hallottam, amikor elindult velük a szerelvény az otthon felé, kaptak egy lapot amire rá volt nyomtat­va „úton vagyok hazafelé”. Nem volt több idő csak alá- ,ími és megcímezni. A jobb kéz hiányában a bajtárs írta alá. Korábbi hírekből tudta a család, hogy a dolgos édes­apa helyett egy ápolásra szo­ruló ember érkezik haza. Mégis boldog volt minden­ki, még a postás is, mert valaki hazafelé tart. A halálfélelemben ezt az örömöt adja nekünk Urunk. Ha hozzá kiál­tunk haza vezeti életünket. Ez az erős, nem azért választ ki mert a legkülönbeket keresi. Akkor nem esett volna rám a választása. Választá­sának csak egy alapja van a szeretet. (V. Móz. 7.7-8.) Jézus így foglalja ösz- sze küldetését: „Nem az egészségesek­nek van szükségük orvosra.” Mt. 9.12. A legfontosabb, hogy az Úr szeret en­gem. Ő hű hozzám. Elfogad az erős a gyengét, kicsit, törékenyét. Szövetségé­be veszi akit segíteni kell, aki gyámolí- tásra szorul, aki eltéved vezetés nélk.ül. Erre csak egy válasz lehet, - szeretlek Uram. Nem azért, mert erre tanítottak. Nem is azért mert öreg koromig egy­háztag voltam. Szeretlek Uram, mert Te erős vagy. Erősebb mindennél a föl­dön. Szeretlek, mert megengeded, hogy közeledben legyek. Megengeded, hogy Szeresselek. Szabó Vilmos do Ladislav Deutsch, a Horvátországi, Bosznia-Hercegovinai és Vajdasági Evangélikus Egyház esperese részt vett a Déli Egyházkerület vezetőinek beikta­tásán. Jugoszláviában három evangéli­kus egyház található: a szlovák egyház lélekszáma több, mint 50 ezer, központ­ja Újvidék (Novi Sad), a „horvát” egy­házé 5 ezer, központja Zágráb, a harma­dik a Szlovéniai Evangélikus Egyház, körülbelül 20 ezer taggal, központja Muraszombat (Murska Sobota). - Az alábbi rövid interjút Lehel László, la­punk szerkesztője készítette Andrej Be­redi püspökkel. Beredi püspök úr, nagyon örülünk, hogy egy szomszédos egyház vezetője­ként üdvözölhettük ezen az ünnepi alkal­mon. Mi a véleménye az egyházaink közötti kapcsolatokról? Lett volna otthon is elfoglaltságom de fontosnak éreztem, hogy résztve- gyek ezen az alkalmon, ezért eljöttem Úgy gondolom, hogy jobban együtt­működhetnénk, hiszen közvetlen szomszédok vagyunk. A mi Jugoszlá­viai Szlovák Evangélikus Egyházunk­ban van magyar egyházmegye is. Min denképpen fontos, hogy a jövőben szó rosabbra fűzzük a kapcsolatokat. Lenne szíves ezt közelebbről, konkré­tan is megmagyarázni? Először is fontos, hogy különböző magyar nyelvű könyvekhez, újságok hoz lelkészeink, gyülekezeti tagjaink hozzájussanak. Nekünk' is vannak ki' adványaink, de például keresztelési konfirmációi bizonyítványokat ma­gyarul, kis példányszámban igen költ­séges kiadni... Elképzelhetőnek tartja, hogy a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház egy lelkészt küldjön valamelyik magyar gyülekezetbe? Igen, természetes, hogy vendégként kívánatos lenne. Különben két magyar lelkészünk és egy lelkésznőnk van. több gyülekezetei gondoznak, ezek egymástól távol vannak, de el tudják látni azokat, A határ közelében a jövőben talán lehetséges lesz, hogy a lelkészeink gyak­rabban találkozzanak. A mi egyházi ve­zetésünk is támogatja ezt az elképzelést Nálunk is tárgyalhatna róla az egy­házi vezetés. Mi is azt kívánjuk, hogy együtt és - egymástól tanulhassunk, a közös bizonyságtétel által erősödjünk, nem elkülönülve és csak önmagunknak éljünk, tudván, hogy az Úrban egyek vagyunk. Evangélikus istentisztelet a Nádor-kriptában Ádvent első hetében emlékezett a budavári gyülekezet arra, hogy alapítója, magyar egyháztörténe­tünk nagy alakja, Mária Dorottya, József nádor harmadik felesége 190 évvel ezelőtt, 1797. november 1-én született. Az emlékezést a bu­dai várpalota restaurált kriptájá­ban tartották ádventi liturgiával istentisztelet keretében. Ebben a nagy műgonddal hely­reállított kriptában József nádor és közvetlen hozzátartozói nyugsza­nak sima márványszarkofágok­ban. A kripta előterében kápolna áll oltárral, rajta hatalmas feszülettel. Ezt vastag fal választja el magától a kriptától, ahová viszonylag bő kapunyíláson juthatunk be. Szem­ben József nádor szarkofágja áll, rajta a nádor ülő márványszobrá­val. A számos főhercegi sír között közvetlenül a nádor jobbjánál ta­lálható Mária. Dorottya szarko­fágja, a kripta s az egész Habsburg történelem egyetlen, haláláig hűsé­ges evangélikus családtagjának sírja. . Az emlékező istentiszteleten a budavári evangélikus gyülekezet számos tagjának jelenlétében, Ma- docsai Miklós oltári szolgálata után Szebik Imre esperes, budavári lelkész hirdette az Igét, a Jelenések könyvéből felolvasott textus alap­ján a már megérkezettek s a még ittmaradottak egységének örömé­ről. Közben ott állt az oltáron az a kis, rózsaszínű, áttetsző üvegből készült házi feszület, amely Mária Dorottya sajátja volt (ma Deák téri Múzeumunkban látható), s amely előtt a nádorné annyit imád­kozott, s gyűjtötte össze istentisz­teletre itt a Palotában néhány eme­lettel feljebb volt lakosztályán a budai evangélikusokat. A két gyer­tyatartó pedig a Habsburg család házi kincstárából került ajándéko­zás útján a budavári evangélikus gyülekezet kincsei közé. Istentisztelet után dr. Fabiny Ti­bor tartott megemlékezést Mária Dorottyáról, a budai gyülekezet szervezőjéről és alapitójáról. Gyer­mekéveit Rigában és Pétervárott töltötte, leánykorát pedig a wür- tembergi családi otthonban. Eb­ben a környezetben lett az ébredés gyermeke, igen mély hittel. Innen vitte feleségül József nádor, aki már két fiatal feleséget temetett el. Budára hozta, ahol 36 évet töltött boldog házasságban egyre inkább felvilágosult, toleráns férje mellett. Hitének számtalan apró és nagy gyümölcse ért be, amit itt felsorol­ni is lehetetlen. De végső, beérett gyümölcsét megemlítjük. A buda­vári gyülekezetnek templomot és iskolát építtetett. A Dísz téren állt ez az épülettömb. Felszentelését, amelyen Széchenyi és Kossuth is jelen volt, még megérte, de nem jelenhetett meg, mert a nádor halá­la után Metternich a bécsi Augar­ten kastélyba deportáltatta - emlé­kezett róla Fabiny professzor. On­nan már csak rangrejtve jöhetett el családtagjai meglátogatására, s kedves gyülekezete körébe. 1843- ban még ezt írta: „Ha ismét utam­ba állnak, én semmi gyalázattól nem riadok vissza Krisztus ügyé­ért. Protestáns hitfeleimet nem ta­gadom meg, együtt akarok velük élni, szenvedni és meghalni”. Kényszerű átköltöztetése idején pedig lelkészének, Bauhofer Györgynek ezt írta: „Megvallom, én ezt az országot és gyülekezetét szívemben hordozom és nehezen hagyom el.” Meghalni mégis szeretett Budá­jára jött. 1855-ben leánya gyer­mekágyához sietett, s a Sándor pa­lotában érte a tüdőgyulladásból eredő halál. Temetése nem folyt le zavaró előkörülmények nélkül. Bár József nádor végrendeletében meghagyta, hogy mellette nyugod­jék, a Habsburg család és a klérus nehány befolyásos alakjának ellen­állását a császár parancsának kel­lett megtörnie. Budáról „eltanácsolása” idején 40 egyháztag búcsúzott tőle. Most 40-en voltunk jelen, amikor az új­jáépített kriptában istentisztelet keretében emlékeztünk reá. Különös akusztikája van ennek a kriptának. Míg a gyülekezet a kápolnai részben énekel, a kripta­terem négy szótagos késéssel vissz­hangozza a hangokat. Mintha a már elindultak felelnének vissza a még itt küzdőknek. Koren Emil Templomépítési offertórium A mai vasárnapon az istentiszteleteken összegyűlt persely­pénzt Országos Egyházunk a templomot, imaházat, lelkészla­kást építő vagy felújító gyülekezetek támogatására továbbít­ja. E szép cél érdekében kérjük hlttestvéreink szívből jövő, készséges hálaáldozatát. V _____;__;__________ J Zs oltár- Szeretlek, mozaikok U ™’ _ erősségem Zsolt 18,1-16

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom