Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-01-08 / 2. szám

„Akiket pedig Isten lelke vezé- dolja az ember, hogy gazdagodik, rel, azok Isten fiai” (Rm 8,14) pedig' csak veszít. A teljes életet VASÁRNAP, — „Krisztus is egyedül Isten adhatja: A teljes szenvedett egyszer a bűnökért, életet egyedül Isten szeretetén tá- hogy elvezessen minket Istenhez” jékozódva élhetjük meg.

(lft 3,18 — 2Móz 23,20 — Mt CSÜTÖRTÖK. — „Krisztus 3,13—17 — Zsolt 89,1—19). Krisz- azért halt meg mindenkiért, hogy tus szenvedésének, kereszthalálá- akik élnek, többé ne önmaguknak nak Istentől elrendelt célja volt. éljenek, hanem annak, aki értük Mégpedig, az, hogy bennünket meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15 Istenhez vezessen. Mert mindnyá- — Ézs 53.12 — Mt 4,12—17 — jan elvesznénk nélküle. Hiszen íTim 6,1—10). Az önzés gyilkos üdvösséget egyedül általa nyerhe- erejűvé válhat. Hiszen nemcsak tünk. „Isten ama Báránya Hogy az éhség pusztít rettenetesen ko- jut a keresztfára? Mért foly alá runkban, hanem a szeretet-éhség szent vére? Értem tetted ezt Jé- is. Mely a megrontott kapcsola- zusom, Fájó szívvel hiszem, tü- tokban kiált felénk figyélmeztet- dom. Lelkem örök üdvére.” (208. ve: Valami nincs rendben. A sze- ének 2. v.) retet önmagunk odaaiándékozása.

HÉTFŐ. — „Mi Krisztust hir- Ezt a szeretetet pedig Krisztus detjük, aki az Isten hatalma és szeretetéből nyerhetjük. „Isten Isten bölcsessége. Mert az Isten szívem néked adom Kedves aján- .„bolondsága” bölcsebb az embe- dékul. Ezt kívánod tőlem tudom, rek bölcsességénél, és az Isten Fogadd sajátodul!” (319. ének „erőtlensége” erősebb az ember i v.)

erejénél. (lKor 1,24—25 •— Dán PÉNTEK. — „Mert valahány 4-31—32 — Józs 3,5—11 — ÍTim ígérete van Istennek, azokra 4.6—16). A keresztről szóló be- Krisztusban van igen” (2Kor 1,20 szédet sokan bolondságnak tart- _ józs 1,5 — Jn 5.19—24 — ÍTim hatják, ahogyan Pál apostol ír- gu—21). A leghatalmasabbat, az ta, de mi valljuk az apostollal életre az igent, Isten Krisztusban együtt, hogy Istennek ereje a ke- mondta ki. Hiszen Isten igenje, reszt. Isten bölcsességét nem tud- nem más, mint az a kegyelem, juk emberi ésszel fölmérni. Isten, melyet Krisztus háláiéban és felerejét csak sejthetjük. Mert Is- támadásában kaptunk. Mert Isten békessége minden emberi el- tennek valamennyi Ígérete, me- képzelésünket felülmúlja. . lyet hirdettek a próféták, az ő

KEDD. — „Ha a halál árnyéka szeretett Fiában, Jézusban valóvölgyében járok is, nem félek sült meg. Aki a „nem”-nek, a ta- semmi bajtól, mert te velem gadásnak a kimondása helyett az vagy: vessződ és botod megví- „igent” mondja ki az életre. Aki gasztal engem.” (Zsolt 23,4 2Kor a tiltások helyett a szeretet cse- 1,5 — Józs 3,12—17 — ÍTim 5,1— lekedeteire indít minket. Ö nem 16). Csüggedünk, kétségbe esünk? egyszerűen a rossz tagadását vár- Nagyon sokszor azért van, mert ja el tőlünk, hanem azt, hogy önmagunk erejére szeretnénk tá- igent is mondjunk az ö útjára, maszkodni. önmagunkban bízunk SZOMBAT. — „Ne korábbi vá- és tapasztaljuk, hogy nagyon gyaitokhoz igazodjatok, hanem gyengék vagyunk. Éppen csüg- mivel ő> a Szent hivott e) titeket gedéseink bizonyítják, hogy túl- — magatok is szentek legyetek ságosan is bízunk magunkban. egósz magatartásotokban” (lPt Nem tekintünk ilyenkor Urunk- u4_i5 _ Ez 33.n _ Ijk i0,21—

ra, aki életünkben és halálunk- 24 _ 2Tim 1 1__11) Keresztyénba

n is velünk van. Nem tekin- j^nt élve tudnunk kell, hogy tünk ilyenkor Istenre, aki erőt, az^rt hív minket Isten, mért célcélt ad. megvigasztal minket. ja van velünk. Isten kegyelmes „Nincs óra, melyben rád ne szó- tette adja meg a kiindulást és a rulnék. Kísértő ellen hű kegyel- C(:,it a szent élet pedig azt jelen- med véd. Támaszom utam ki le- ti, hogy Isten akarata szerint hét nekem? Fényben, borúban te próbáljuk élni életünket. Nem maradj velem!” (121. ének 6. v.) egy különleges állapot ez, hiszen, SZERDA.. — Illés így szólt: ahogyan Bonhoeffer megfogal- „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha mazta „keresztyénnek lenni nem az Űr az Isten, kövessétek őt, ha azt jelenti, hogy meghatározott pedig Baal, akkor őt kövessétek!” módon vallásosak legyünk, ha- (lKir 18,21 — lKor 8,4 — Jn nem azt. hogy emberek legyünk. 10,31—38 — ÍTim 5,17—25). A Mert Krisztus nem egy bizonyos mai ember sokféle bálványt te- embertípust, hanem magát az remt. Bálvánnyá tesz olyan dől- embert teremti meg bennünk.” A gokat, melyeket Isten az élet szent élet tehát a Krisztusra te- széppé tételére ajándékozott. De kintő, ember élete. Nem különle- bálvánnyá teszi a pénzt is, mely ges életforma, mégis látszódik csupán eszköz az élethez. Ezek- raita. hogy erejét nem önmagá- nek a bálványoknak pedig saját ból, hanem Krisztus szeretetéből életét dobja áldozatul. Mert a nyeri, bálványok rabjává válik és képtelen szabadulni tőlük. Ügy gon- Nagy László

. hanem, hogy 0 szolgáljon... ”

Egyházunk mai helyzete

Huszonöt esztendő a világ történetében mindössze egy lepergő homokszem. Az ember életének több. mint egyharmada. Egyszer majd. amikor napjaink történéseit is kutatni fogják, akkor ez a számunkra izgalmas közelmúlt rövid pillanatképpé fog összeszűkülni.

ISTENTŐL MEGÁLDOTT, KEGYELMÉVEL MEGGAZDAGÍTOTT huszonöt esztendő vaq. mögöttünk. Ha csak kimondottan e negyedszázadnak egyházi eseményeit taglalnónk, akkor is csodálatos eredményekről számolhatnánk be. De igazán csak akkor látjuk, hogy „milyen ha-, talmasat cselekedett velünk az Űr”, ha egy pillanatra is, de be-, letekintünk a múltnak abba . a tengerébe, mely bölcsője volt ez időszaknak. Honnét jöttünk, nem kell bővebben magyaráznunk ... Gazdasági, társadalmi, politikai — de egyházi szempontból is —, egy „más” világból érkeztünk ennek az ellentmondásos évszázadnak a derekára. S ha valamikor. akkor most nagy szüksége volt Isten népének, hogy a megvilágosító kegyelem tűzosz- lopa járjon előtte, megtartó sze- retetének a fénye ragyogjon közöttük.

S amint a reformáció után már nem ugyanaz az egyház szolgált Krisztus evangéliumával. mint annakelőtte, úgy a mi egyházunk sem ugyanaz ma, mint volt negyven vagy éppenséggel ötven esztendővel ezelőtt. Isten kegyelmének' soha el nem szakadó fonala akkor is „élt s hatott”, csak fényét néha elnyomta az egyház maga szőtte takarójának nagyon is fényes mintázata.

ELMONDHATJUK, ALÁZATOS SZÍVVEL Isten színe előtt állva, hogy egyházunk Krisztus rendelése szerint végzi küldetését, melyet Ura ebben az időszakban rendelt a számára.

Nagyon nehéz lenne most röviden, akár csak mottóként is összefoglalni egyházunk mai arculatának főbb' jellemzőit. Ha , azt mondjuk, hogy napjainkra a legjellemzőbb a diakónia teoegyhAzzenei Áhítat

lesz január 15-én, vasárnap este 6 órakor a keszthelyi templomban (Deék Ferenc utca 20.)

Műsor:

Johann Sebastian Bach művei Orgonái:

Kiss Ágnes Közreműködik: Gyurátz Zsolt — klarinét Igét hirdet:

IFJ. HAFENSCHER KÁROLY

legia, akkor csak egy teológiai irányzatra gondolhatnánk. Ha abban próbálnánk összefoglalni egyházunk mai jellemzőit, hogy pl. rámutatnék Gyülekezeti Segélyben megmutatkozó, a gyülekezeteknek egymásért hordozott felelősségére, akkor azt mondhatná valaki: jó, jó, de hol van Isten igéjének az értelmezése, melynek alapján egyházunk ma végzi a szolgálatát.

Pedig éppen erről van szó — nem lehet e kettőt elválasztani egymástól. Egyházi életünk mai jellemzője éppen az, hogy minden aspektusában „teológizál” s minden teológiai felismerésben megtermékenyíti a „hétköznapi” szolgálatot.

ÁLTALÁNOSÍTÁS HELYETT MÉGIS KÉT KONKRÉT „EREDMÉNY”, amely e huszonöt esztendőnek a gyümölcse. A fontosság „sorrendiségén” lehet vitatkozni, de ez egyben azt is jelenti, hogy van mit „rangsorolni”. Egyházunk mai „helyzete” azt bizonyítja, hogy olyan kérdésekkel is tudtunk már foglalkozni. amelyek ugyan nem központi problémái az egyháznak, de amelyek mégis jellemzői egy korszaknak. Most a lelkészt nyugdíjak rendezésére gondolunk. Miről is van sző? Isten igéjének a hirdetésére maga hívja el a szolgákat, akiket megszólít s rájuk bízza az evangélium hirdetését alkalmas és alkalmatlan időben. Egyházunk általános gyakorlata, hogy megfelelő képzés .után ezeket az Űrtől megszólítottakat • állítja be lelkészi szolgálatba. Egyházunk az elmúlt időszakban nem tudta egyértelműen megoldani a szolgálatban megfáradt, idős lelkészek nyugdíját. Az elmúlt huszonöt esztendő „legnagyobb” eredménye, hogy idős lelkészeink nyugellátmártyukat tekintve

ugyanolyan elbírálás alá kerülnek, mint a többi dolgozó. Milyen belső és külső rendezettségnek kell ott lennie, ahol ezt a kérdést napirendre lehetett tűzni. S milyen gondoskodó szeretet az idős szolga társakért!

— DUNAEGYHÁZA. November 29.—december 1-ig három estén ádventi igehirdetés-sorozatot tartott a gyülekezetben id. Görög Tibor óbudai lelkész.

— OROSHÁZA. A gyülekezet decemberi szeretetvendégségén Sárkány Tibor hartai lelkész tartott vetítettképes előadást „Látogatás a Bács-Kiskun Egyházmegye gyülekezeteiben” címen. Igét hirdetett Sárkány Tiborné csengőd—páhi—kaskantyúi lelkész.

Még egy „eredményt”, amely rávilágít a megtett útra. Egyházunk külügyi szolgálata ma már „világhíres”. És most — tudatosan — nem a Lutheránus Világszövetség jövő évi világgyűlésére gondolunk, amelynek természetesen megvan a maga speciális - külügyi feladata. Arra gondolunk most, hogy ebben az esztendőben 56 lelkész járt — csak Nyugaton! —, egyházi kiküldetésben. Mennyi igehirdetés, előadás, baráti és hivatalos beszélgetés, egyetértés és éles dialógús húzódik meg e szám mögött. Ennyi „nagykövet” képviselte egyházunkat, gyülekezeteinket, intézményeinket s tettek bizonyságot egyházunk mai helyzetéről. ,

MÉG MENNYI MINDENT LEHETNE ITT FELSOROLNI! Mindezek nem magától értető- dőek! Emogött átgondolt égyhá- zi vezetés, huszonöt esztendő egyértelmű teológiai munkája, élő gyülekezeteink egyházszere- tete s nem utolsósorban olyan „mondanivaló”, amelyet nem lehet a véka alá rejteni.

Távirati stílusban még néhány jellemző az elmúlt negyed évszázad egyházi életéből, Új épületben folyik a lelkészképzés. Ugyanitt ez év őszén másodszor indult a hatszemeszteres teológiai oktatás gyülekezeti munkások részére. Sajtóosztályunk hetilappal, szakfolyóirattal s évente kétszer megjelenő periodikával, teológiai, hitmélyítő, szép- irodalmi könyvekkel látja el gyülekezeteinket és híveinket. Minden diakóniai intézményünk az elmúlt időszakban megújult. Épületeiben megfiatalodott, a gondozás magasabb szintű lett. Gyülekezeteink anyagi tehervállalása és teherbírása minden „emberi értelmet” meghalad. Immár évente öt ifjúsági konferencia áll ifjaink rendelkezésére. Kántorképzésünk ma már nem mozgalmi jellegű, hanem átgondolt, egyházi szolgálatra nevelő intézménnyé „nőtte ki magát”, Múzeuma van egyházunknak s • lassan Szokolay Sándor Kossuth- díjas zeneszerző házi szerzője lesz egyházunknak, hiszen már eddig is több ragyogó művel ajándékozta meg egyházunkat, melyeket elsősorban a Lutherá- nia szólaltatott meg országhatárokon túl is.

BŐVEN TERMŐ „FÁVÁ” terebélyesedett egyházunk az elmúlt huszonöt esztendő alatt. Minden gyümölcsét nem is lehetne most „kosárban” elénk~ tenni, örüljünk a gyümölcsöknek, féltsük a fát, de mégis csak Abban kell bizakodnunk a holnapra is tekintve, aki a növekedést, a napfényt, a termő esőt, önmagát adja övéiért.

Karner Ágoston

Hiányérzet

Legenda, valóság, emlékezet — ezt az alcímet viseli Hegyi Béla nemrég, a Gondolat kiadónál megjelent Latinovits könyve. A szerző az interjúnak, a párbeszédnek, dialógusnak a mestere és híve, ezúttal azonban nem csak ilyenféle írásokat gyűjtött kötetbe, hanem a hét és fél esztendeje halott címszereplő saját írásaiból is válogatott, közli a szülői ház emlékezését Latinovits gyermek- és ifjúkorára, színháztörténészek írásait a pályakezdésről, a budapesti, majd a veszprémi „korszakról”, a kötetbe illeszti Latinovits rajzait, utolsó levelét, de természetesen beszélgetéseket is Latino- vitsról esztétákkal, filmesekkel a kitűnő emberismerő filmtörténész — és irodalomtörténész — Nemesküty Istvánnal, s végül, Rekviem, gyanánt az azóta ugyancsak meghalt nagyszerű filmrendezővel, Huszárik Zoltánnal.

Sokoldalú tehát a könyv, alapos munka és tárgyilagos is. Helyt ad a szerető és a szigorú neveltetésre emlékezéseknek, azok szavainak, akik lelkesedtek Latinovitsért, de azokénak is, akik — ne kerteljünk — bolondnak tartották. Az volt-e csakugyan, nem kérdezi és nem is dönti el Hegyi Béla, bizonyára nem csupán a közhely miatt, hogy a zseni és a bolond között alig van különbség, hanem sokkal inkább azért, mert ő maga is barátja lévén Latinovitsnak, vitatkozva is vele — erről Alkotó időszakok című, tavaly a Magvetőnél megjelent kötete tanúskodik —% átélte e sokoldalú és kétségkívül nagy művész vívódásait, fölbuzdulásait, csalódásait, önemésztő, önsorsrontó magatartását.

Hiányérzetet az Olvasóban nem is efféleképp kelt a könyv; voltaképp nem !s könyv kelti, inkább az olvasás szüneteiben éled az emberben. Meglehet, minden szerető gondoskodás ellenére hiányt szenvedhetett Latinovits szülői szerétéiben; bármilyen jóban volt is nevelőapjával, az édesapa hiányát megélte. Hiányolhatott olykor elismerést is/ hiányolta reményeinek megvalósulását, hiszen tudnivaló, hogy utolsó esztendeiben saját színházat, társulatot, közösséget akart: rendezni is, nem csupán a mások keze alatt dolgozni. Nem kivagyiságból, bár sokan bizonyára erre gyanakodtak. Kitetszik a könyvből, hogy színészi alakításaikor — színházban és filmen egyaránt — alkotótárs akart lenni, s kitetszik az is, hogy sokan, akik hallgattak rá, nem bánták meg.

A közhiedelem összeférhetetlen, izgága embernek tartotta, s talán tartja ma is Latinovitsot, nem teljesen alaptalanul.

Negatív legendák is jártak és járnak róla. jártak már életében is, olykor azóta is. Érdekes azonban fölfigyelni arra, hogy amikor Veszprémben végre rendezhetett, beleilleszkedett a társulatba, rendezőként, noha megtehette volna, nem hatalmaskodott, nem veszekedett — talán mert jól érezte magát, mert úgy vélte, most kifejezheti, divatos szóval: meg-* valósíthatja önmagát. Dehát ezek kivételes lehetőségek voltak, s most már minek rágódni rajtuk?

Minek? Hiszen éppen ez az, itt és ezért támad az olvasóban hiányérzet. Leteszi a könyvet, lehunyja szemét és eltöpreng: ugyan .mit vitt magával a sírba Latinovits? Ügy értem: milyen élményekkel gazdagíthatta volna a nézőket, az embereket, ha tovább él? Talán azért is éled e gondolat az olvasóban, mert a könyvet épp Huszárik Zoltán emlékezése zárja be, s Huszárik ugyancsak magával vitt a sírba terveket, gondolatokat: ki tudja, nem adott volna-e sok szép és teljes művészi-emberi élményt moziban vagy színházban azokkal a művekkel, amelyeket utolsó percéig tervezett, de amelyek magukba holtak már. Aki látta

Latinovitsot Cippolaként a Mario és a varászlóban, sosem felejti el. Aki látta moziban — csupán csak egyet ragadjunk ki a sok szerep közül — Szindbádként, igazi Krúdy-élményt hordoz magában azóta is, feledhetetlenül. S a hiányérzet akkor ragadja el az emlékezőt, ha behunyt szemmel elábrándozik azon: milyen lett volna Huszárik Csontváry-filmje, ha, amint tervezte, Latinovits alakítja a címszerepet. Találgathatjuk — de megtudni már sosem fogjuk. Az élmény hiányzik és hiányozni fog már mindig.

A hiányérzethez talán kis lelkifurdalás is járulhat. Talán nem ebben a konkrét esetben, de másokkal kapcsolatban igen: megteszünk-e mindig mindent azért, hogy valaki, valakik, egy ember, embertársaink megvalósíthassák terveiket, céljaikat? Megvalósíthassák önmagukat? Kamatoztathassák tálentomaikat? Hiszen Latinovits vagy Huszárik neve mellé ki-ki hosszú névsort írhat azokból, akik sebeket kaptak, s ezekbe be- lébetegedtek vagy belehaltak.

Legenda, valóság, emlékezet — ez az alcíme Hegyi Béla kitűnő kötetének. Két szélsőség között megtalálni a helyes utat, ez volt írói-, beszélgetőtársi- és szerkesztői célja. Minden szélsőség, között megtalálni a helyes életutat, ez valamennyiünk feladata.

; Zay László