Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-09 / 2. szám

Leltár - egyházi mádra

ILYENKOR, AT, ŰJ ESZTENDŐ ELEJÉN összegezni szoktuk az elmúlt év eredményeit, levonjuk a szükséges tapasztalatokat s csak ezek után tervezhetjük évi jeladatainkat. Magyarán szólva leltárt kell készítenünk. El kell ezt végeznünk mind a családi „költségvetésünkben”, mind pedig közösségi „kasszánkban”. Mert azért — függetlenül az általános gazdasági nehézségektől — mind otthonaink, mind pedig nagyobb családunk, a társadalom is sokat gazdagodott az elmúlt esztendőben.

. Mi most a szűkebb családi és a bővebb, társadalmi „leltár” helyett egyházunk elmúlt esztendei eredményeiben végezzük el az év végi számadást. De ezt sem általánosságban tesszük, hanem egyházi életünknek egy — és tudjuk, hogy nem is a leglényegesebb szektorában — a gyülekezetekben folyó építkezésekről készítettünk leltárt. Ezeknek a beruházásoknak egy része áthúzódik — a dolog természetéből adódóan —, erre az esztendőre is, de éppen az elmúlt esztendő eredményei tesznek bennünket bizakodóvá a tekintetben, hogy gyülekezeteink féltő szeretettel és nem kevés áldozattal gondoskodnak épüléteikről és azokról a lelkészekről, akik e szolgálatban fáradoznak.

EGYHAZUNKBAN MŰKÖDIK EGY BIZOTTSÁG, az Egyházi Építkezéseket Jóváhagyó Bizottság, amely minden építkezési kérést megvizsgál. Nem szeretném a kedves Olvasót statisztikai adatokkal untatni, de azt el kell mondanom, hogy az elmúlt két esztendőben összesen 114 építkezési kérés került a bizottság elé.

Hogy miért éppen ez a kérdés került most egyházi lapunk vezércikkébe? Egyszerű a válasz: az építkező, tatarozó gyülekezetek csak élő, hitükben megerősödött, jelenben szolgálatot végző s a jövőben bizakodó egyháztagok közössége lehet.

Hadd mondjam el egy minapi élményemet. Az egyik püspöki hivatalban bejelentkezett egy gyülekezeti delegáció, Négy ünnepi ruhába öltözött gyülekezeti elöljáró kereste fel az illetékes püspököt — lelkészük nélkül. Jövetelüknek egyetlen célja volt: új lelkészlakást szeretnének a lelkészüknek építeni, mert — amint mondották —, nem nézhetik szégyenkezés nélkül, hogy a falu főutcájában csak az evangélikus lelkészlakás őrzi a régi falusi múltat, mintegy múzeumként. Máris összeadtak félmillió forintot s készek az építkezésnél társadalmi munkára is. Nem segélyt jöttek kérni, hanem engedélyt a mielőbbi építkezéshez. „Leltárunk" pozitív oldalára került ez a látogatás is.

AZ ELMÜLT, 1982-ES ESZTENDŐBEN igen sok építkezés folyt egyházunkban. Arra nincs módunk, hogy mindegyiket felsoroljuk, de néhányat okvetlen meg kell említenünk. Elsőrendben kiemelésre tart számot a farmost új templom és a dunaharaszti kibővített imaház felépítése. Mindkét gyülekezet mini-gyülekezet. S mindkét új épület éppen a szórványegyházunk életképességét bizonyítja. De szólni kell a nagylányosi, tápiószentmártoni műemlék jellegű templomokról — hogy csak e kettőt emeljem ki a többi közül. De nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a Bács-Kiskun megyei Kaskantyún a gyülekezet kívül-belül újjávarázsolta a régi iskolaépületetből kialakított templomát, vagy a csönget templomról, mely külsejében új köntöst kapott. De megújult a váci, a kaposvári, a liszói templom is, s így ezek gyöngyszemeivé váltak egyházi épületeink csokrának.

Részben már készek, illetve ebben az esztendőben kezdődnek el a munkálatok a nemescsói, a farádi, a patvarci templomoknál, s a szakértők alapos feltárása után megkezdődnek a munkálatok a Balaton- felvidék egyik legrégibb — ha nem a legősibb —, templomában, a kővágóörsiben is.

De nemcsak templomokat építenek és tataroznak gyülekezeteink, hanem szép számmal építenek új lelkészlakásokat is. Évek óta folyik Kiskőrösön a háromlakásos lelkészlakás építése. Befejezés előtt áll Soltvadkerten a lelkészlakás, Pakson, a lelkészlakás és gyülekezeti terem együttes épületének az építése. Maglódon ugyanilyennek a munkálatai folynak, Kajárpécen új lelkészlakás építését kezdik el ebben az esztendőben.

Nem folytatom a sort, hiszen a gyülekezeteinkben folyó építkezés távirati stílusban való leírása sem fér be egy cikkbe. Azt hiszem, hogy e néhány adat bizonyítja, hogy — e tekintetben is —, jó esztendőt zártunk az elmúlt évben. „Leltárunk” gazdagodott. Nem az új épületek értékével, hanem ennél sokkal többel, amit nem lehet értékben kifejezni. Hitben és szolgálatban növekedett egyházunk aranyfedezete: a Krisztushoz és annak egyházához való hűség.

VALAMIT MÉG AZONBAN MINDEHHEZ HOZZÁ KELL TENNI. Nem vagyunk rajongók. Jól tudjuk, hogy mindehhez pénz kellett s nem is kevés. Több tízmillió forint van az elmúlt esztendőben elkezdett vagy befejezett építkezésekben. A kérdés így hangzik: honnan volt a gyülekezeteknek ennyi pénzük? A kérdésünkre részben már válaszoltunk a fentiekben, amikor a hívek egyház- és templom- szeretetéről szóltunk. Ugyanis az építkezések legnagyobb terhét maguk a gyülekezetek hordozták. És ez így is van jól. Minden egyházi épületnek van funkciója, éspedig a körülötte élő evangélikus keresztyének lelki otthonává kell hogy váljanak. És az „otthont” az ottla- kók építik, csinosítják a maguk számára. Természetesen a hatalmas műemléki templomokat a gyülekezetek nem tudják a maguk erejéből felújítani. Köszönettel nyugtázzuk itt is államunknak az Országos Műemléki Felügyelőségen keresztül egyházunknak nyújtott komoly anyagi segítségét. De nagy összegű anyagi segítséget ad az építkező gyülekezeteknek a Lutheránus Világszövetség is, az Országos Gyülekezeti Segély is.

Ez utóbbi két forrásból is támogatja a rászoruló gyülekezeteket. Egyrészt külföldi segélyből, másrészt egyházunknak e nagyszerű szolgálati ágán keresztül. A Gyülekezeti Segély céljaira az elmúlt esztendőben egyházunk népe, kereken 1 300 000 forintot adott. Szép összeg! Ha most játszadozni akarnánk a számokkal, akkor azt mondanám, hogy ebből az összegből évente két kisebb templomot, vagy két lelkészlakást tudnának építeni. De igazán az teszi értékessé ezt az áldozatot, hogy mögötte egyházszeretet és egyházhűség húzódik meg. Ez nem más, mint diakóniai lelkűiét.

„Leletárunkban” ez kapja a fő „helyet”! Ebben az új esztendőben ezt kell gyarapítanunk, továbbépítenünk, mélyítenünk. Ez pedig egyet jelent a hitben való megerősödéssel, Krisztussal való „intenzív” kapcsolattal. Karner Ágoston

Püspöki jelentés

az Országos Presbitérium ülésén

Igen Tisztelt Presbitérium!

Amikor egy-egy püspöki jelentés elkészítéséhez végigolvasom a különböző osztályok és munkaágak jelentéseit, újra és újra elcsodálkozom a munka mennyiségén és sok esetben a munka minőségén is, amit egyházunk végez. Ilyenkor fokozott mértékben telik meg a szívem hálával Isten iránt, Aki a lehetőségeket adja és erővel is megajándékoz bennünket a munkához. De köszönettel gondolok a munka-vég- zőire országos, egyházmegyei és gyülekezeti szinten egyformán, kiemelten is a szórványokban és összevont társgyülekezetekben szolgáló lelkészeinkre, akik között többen erőfeletti munkát végeznek. Ez vonatkozik a diakóniai intézményeinkben, öreg- otthonainkban és a fogyatékos gyermekek otthonaiban szolgáló munkatársainkra is. A gyülekezetek épületeinek, templomainak és lelkészlakásainak renoválásánál, vagy új gyülekezeti házak és imaházak, termek építésénél is egy-egy gyülekezeti felügyelő vagy gondnok példaadó áldozatossággal dolgozik a gyülekezetért és mély egyházszeretettel végzi a munkát. Legyen mindezért hála és dicséret Istennek!

A nemzetközi helyzet

Míg 1975 nyarán a 35 európai és tengerentúli állam vezetőinek Helsinkiben tartott értekezlete idején, az európai népek és általában a világ népei fellélegzettek és jó reménységben néztek előre, ma a nemzetközi helyzet romlásának és a feszültségek növekedésének vagyunk tanúi és szenvedői. Megromlottak a szovjet—amerikai, a kelet-nyugati kapcsolatok. Észak-Amerika vezetői ennek okát az afganisztáni és lengyelországi eseményekben látták, jóllehet a feszültségek növelése megkezdődött már korábban. A feszültségek növelésével párhuzamosan folyik az esztelen fegyverkezés, a politikaidiplomáciai konfrontáció, a szocialista országok belügyeibe való beleavatkozás, továbbá gazdaságikereskedelmi diszkriminációk és embargók elsősorban az Északamerikai Egyesült Államok részéről. Folyik a készülődés a középhatósugarú rakéták Nyugat- Európába való telepítésére. Közben súlyos gazdasági válságon megy át szinte az egész világ, melyet infláció és a nyugati államokban a munkanélküliség növekedése kísér. A szocialista országok mindegyikében is — differenciáltan ugyan —, de jelentkeznek a gazdasági nehézségek.

Ezzel együtt jelen vannak világunkban azok ai erők is, amelyek a feszültségek feloldásáért, az enyhülésért, a konfrontációk csökkentéséért, a békéért, a leszereléséért, a népek megértéséért, a népek közötti bizalom építéséért, a népek biztonságának megszilárdításáért és együttműködésük előmozdításáért, a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján való megoldásáért fáradoznak. Ezek a kezdeményezések elsősorban a szocialista országok részéről indulnak, de.nagyon jelentős szerepet vállalnak a semleges és el nem kötelezett országok is, továbbá számos nyugati politikus és nem kevésbé a nyugati országokban, így az Észak-amerikai Egyesült Államokban is tevékenykedő békemozgalmak.

Több mint féléves szünet után

folytatja tanácskozását az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Madridban. Ez önmagában is jó. A záródokumentum elkészítése folyik. Sajnálatosan, itt is dolgoznak azok az erők is, amelyek a feszültségeket akarják növelni, mégis a résztvevő államok többsége abban érdekelt, hogy egy kölcsönösen elfogadható megállapodás jöjjön létre. A jelenlegi helyzetben csak növelné a feszültségeket a madridi találkozó kudarca, ugyanakkor a záródokumentum véglegesítése segíthetné az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbvitelét. Az is jó volna, ha a madridi találkozón mg'állapodás jönne létre az európai bizalom és biztonságerősítő intézkedésekkel és leszereléssel foglalkozó konferencia összehívásáról.

Az is előremutató, hogy az ENSZ most folyó közgyűlése egyhangúlag elfogadta az úgynevezett manilai nyilatkozatot, amely a vitás nemzetközi kérdések békés eszközökkel való megoldására szólít fel. Ugyancsak az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai és biztonsági ügyekkel foglalkozó bizottságában tizenhét szocialista és el nem kötelezett tagállam olyan határozati indítványt tett, hogy ne telepítsenek nukleáris fegyvereket azoknak az államoknak a területén ,ahol nincsenek ilyen fegyverek. Ezzel együtt a javaslattevők felkérték a genfi leszerelési bizottságot, hogy haladéktalanul folytassa . a tárgyalásokat a kötelező hatályú szerződés kidolgozására.

Vannak más biztató jelek is. Reagen bejelentette, hogy engedélyezte nyugati partnereinek a szibériai gázvezetékhez szükséges berendezések leszállítását bizonyos „csereszerződés” ellenében. Egyelőre a „csereszerződés”-ről nem sok tudható. Lengyelországban is több jel mutat a kibontakozás felé. Moszkvában az elmúlt napokban számos politikus találkozott egymással, remélhetőleg ennek is lesz pozitív hatása. Ügy tűnik, hogy a fennálló nagy feszültségek ellenére, mintha egy kis sugár egyes kérdésekben a megoldások felé mutatna. Éppen erre vár a világ!

A Magyarországi Evangélikus Egyház évtizedek óta egyértelműen szót emelt idehaza, nemzetközi fórumokon és egyházi konferenciákon és az egyházi világszervezetek nagygyűlésein a béke, a népek együttműködése, a népek barátsága, a leszerelés, az igazságosság, az igazságos nemzetközi gazdasági rend mellett és a maga sajátos egyházi eszközeivel fáradozott is ezekért. Ezt már akkor kezdtük, amikor a Nyugaton élő egyházak ezt még nem tették, vagy legalábbis igen óvatosán és általánosságokba burkolózva szóltak az egyházak békeszolgálatáról. Három évvel ezelőtt, a feszültségek kellős közepén Genfben, a Lutheránus Világszövetség stábja előtt tartott referátumomban félreérthetetlenül beszéltem arról, hogy az egyházak a feszült nemzetközi helyzetben nem lehetnek a hidegháború eszközei, a feszültségek fokozói egyházi területen, nem is szükséges, hogy le- cövekeljék magukat a Nyugat és Kelet közötti feszültségben egyik vagy másik oldalon, ellenben a híd szolgálatát kell betölteniük Nyugat és Kelet között, nép és nép között. Ez az állás- foglalás akkor is és ma is nélkülöz minden „egyoldalúságot” vagy „kritikátlanságot a keleti

állásponttal szemben” — mint amivel egyesek nyugaton vádolnak bennünket. Sőt, nagyonis kritikus álláspont ez mindkét irányban, hiszen azt juttatja kifejezésre, hogy mind Nyugaton, mind Keleten hibát követ el, aki a feszültségeket növeli, mert a népeknek nem feszültségekre, hanem hidakra, együttműködésre, békére és igazságosságra van szüksége.

Számos egyházi világszervezet — köztük a Lutheránus Világ- szövetség is — igen konstruktív szolgálatot végzett az utolsó évtizedben, különösen az utolsó

2—3 évben a békéért, a feszültségek enyhítéséért. Az LVSZ külön összehívta az európai egyházi vezetőket a konkrét békemunka megbeszélésére és több konferenciát is rendezett a béke problémáinak megbeszélésére, örülünk annak is, hogy a Lutheránus Világszövetség és általában több lutheránus egyház magas szinten képviseltette magát a Moszkvai Világvallások Konferenciáján és ott jó szolgálatot végeztek kritikai megjegyzéseikkel együtt. Csak örülni tudunk annak is, hogy Sundby svéd érsek kezdeményezésére az északi evangélikus egyházak vezetői egy „összkeresztyén” béke- konferenciára hívták össze 1983 tavaszára Uppsala-ba a legnagyobb keresztyén egyházak legfőbb vezetőit. Mind ezeket a béke-szolgálatokat — különösen, ha azok nem maradnak általánosságban — a mi egyházunk támogatja és azokban aktívan kíván résztvenni.

Ezzel együtt sajnálattal állapítjuk meg, hogy a Nyugat-Kelet közötti. politikai, katonai és gazdasági feszültségek idején, az utóbbi időben több nyugati országban egyes egyházi személyek, kisebb-nagyobb közösségek egyoldalúan a nyugati politika hatása alatt nyilatkoznak és cselekszenek, tehát ugyanazt teszik, mint amivel a Kelet-Európábán élő egyházakat elmarasztalják. Csak néhány példa. Nem egy brossára vagy cikk jelenik meg napjainkban a nyugati országokban, melyek az Egyházak Világtanácsát azzal vádolják, hogy a. „kelet-európai kommunista országok és azok egyházainak eszközévé vált”. Van olyan írás, amely az EVT-vel kapcsolatban ezt a kérdést teszi fel: „Kari Marx vagy Jézus Krisztus”, mintha bizony az EVT-t a marxisták uralnák és mintha a tagegyházak — köztük a kelet-európaiak is — nem Krisztust váltanák egyedüli Uruknak. Többször vádolják a Kelet-Európábán élő egyházakat azzal, hogy „nincs hiteles békemozgalmuk, mert nem független az állami vagy társadalmi békemozgalmaktól és nem kritizálják saját államuk kormányát”. Természetesen, ha egy államnak hivatalos programja a béke, a leszerelés, a népek békés együttélése, akkor ezt a programot nincs miért kritizálni, vagy utcai béketüntetéseken ezeket követelni. Viszont, ha egyházaink ezek ellenkezőjét látják országainkban, az ellen szót emelünk a legkülönbözőbb formában. Nemcsak az utcai tüntetés lehet a „kritika gyakorlásának” egyetlen módja. Maga Jézus is többféleképpen gyakorolta ezt a kritikát. Nem mindent mondott el a „hegyről”. Volt. amit négv- szemközt mondott meg a maga állami felsőbbségének. Fontos, hogy megmondta. Mi is külön(Folytatása a 4. oldalon)