Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-09 / 41. szám

Szolgálatra felszabadulva Asszonyok Jézus körül A munka megy tovább Beszámoló az idei fóti kántorképző tanfolyamokról PÉTER, ANDRÁS, JAKAB, JÁNOS ... Tizenkét név egymás után. Jézus tanítványai. Mind férfiak. Asszonyok nem voltak Jézus körül? Péter, András, a Zebedeus fiák elhívásának ismert történetei mellett két szerény hír jelzi az evangéliumokban: Jézusnak voltak női követői is. Márk — evangéliumának végén — jegyzi fel: „Voltak ott asz- szonyok is, akik távolról figyel­ték ... akik követték őt, és szol­gáltak neki, mikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsá­lembe.” (Mk. 15, 40—41) Lukács evangéliuma pedig így ír erről: „Vele volt a tizenkettő és né­hány asszony, akiket gonosz lé­lektől szabadított meg és beteg­ségekből gyógyított meg... de sok más asszony is, akik szol­gáltak neki ...” (Lk 8, 1—3) Néhány nevet felsorol mindkét evangélium, de róluk sem tu­dunk sokat. Arról pedig, hogy ki volt a mindkét feljegyzésben szereplő „sok más asszony”, csak feltételezések maradtak ránk. KÉT DOLGOT MÉGIS EL­ÁRULNAK ezek a rövid tudósí­tások. Egyrészt tükrözik a kor felfogását, közvéleményét, mely­nek megítélése szerint az asszo­nyoknak csak „másodrangú” sze­rep jutott. A családban ugyan elismerték jelentős szerepüket, de a vallási és társadalmi életből a korabeli zsidóság kizárta őket. Hogy „távolról” figyelték Jézus halálát, hogy többségük nevét fel sem jegyezték, az valószínű a kor közvéleményével kapcsola­tos. De fontosabbat is elárulnak ezek a feljegyzések. Mindkettő­ben azt olvashatjuk: „szolgáltaic neki", vagyis Jézusnak. Jézus el­ORGONAEST lesz október 15-én, ngzombaton este 7' órakor Frl a soproni templomban. Műsor: Bach: C-dúr prelúdium és fúga (BWV 545) Két korálelőjáték (BWV 659, 650) Fasang: Meditáció Liszt: Weinen, Klagen ... Orgonái: Laborczi Erzsébet fogadta szolgálatukat. Engedte, hogy kövessék. S ebben Jézus merészen túltette magát környe­zetének hagyományain. Nem hir­detett ugyan harcot a női egyen­jogúságért, de először a( történe­lemben, nem állított rangsort férfi és nő közé. Isten szeretetét egyformán hirdette minden em­bernek. Férfiaknak és nőknek. Szolgálatuk között sem tesz kü­lönbséget. Ahogy az evangéliu­mok is megjegyzik: elfogadta a Hozzá csatlakozott asszonyok szolgálatát. JÉZUSNAK EZT A FORRA­DALMIAN ÜJ MAGATARTÁ­SÁT csillantják fel az evangé­liumok néhány történetben, me­lyekben Jézus találkozását írják le egy-egy asszonnyal. Jákob kútjánál találkozik Jé­zus a samáriai asszonnyal. Ö szólítja meg. Az asszony csodál­kozása és a tanítványok megle­pődése jelzi ennek a szokatlan- ságát. Lelkipásztori beszélgetésé­ben nemcsak az asszony eddigi elrontott élete lepleződik le, ha­nem elsegíti a kivezető útra. Nem megy el Jézus a naini özvegy fájdalma mellett. Kérés nélkül mellé lép, visszaadja el­vesztett egyetlenjét. S segítő ha­talmával a reménytelenségből az örök élet reménysége felé mutat utat. Asszony, nagy a te hited! — mondja a kánaáni asszonynak és meghallgatja közbenjáró könyör­gését, „papi szolgálatát” leánya gyógyulása érdekében. Nemcsak a tizenkettőt tanítja. Mária is odaül Jézus mellé Be- tániában és szomjasan szívja rrtagába Jézus szavait. S nem bi­zonyul értetlenebb tanítványnak a többinél. Egy bűnös asszonyt hoznak Jé­zus elé, aki fölött kimondhatná a jogos ítéletet. Ö ítélet helyett a bűnbocsánat örömét és az új­rakezdés lehetőségét adja neki. Ott vannak az asszonyok Jé­zus halálánál és feltámadásánál. A tanúk sorába léphetnek, szer- tevíve a hírt: Jézus feltámadt, Jézus él! MENNYI AJÁNDÉK, a szere­tetnek mennyi megtapasztalt je­le! Az asszonyok sincsenek ki­zárva belőle: erről vallanak az evangéliumok. Mi is lehetne erre a válaszuk azoknak az asszonyoknak, akik megismerték Jézus szeretetét? Szolgáltak annak a Jézusnak, Akinek pártatlan, előítéletektől mentes, irgalmas szeretetét meg­tapasztalták életükben. Ma sem lehet más válaszunk. Sárkány Tiborné Valamelyik fiókom mélyén po­rosodik ugyan egy kántori okle­vél, mégis magamat laikusnak tartom a kántorképzés ügyében. Szakmai értékelést nem is tudok adni a fóti munkáról, ez a szak­emberek dolga. Amikor azonban valaki rövidebb-hosszabb időt tölt az otthon falai köz'ött, ré­szesévé válik annak az eleven életnek, hatása alá kerül az ot­tani légkörnek, ami a kántor­képző tanfolyamokat jellemzi. Ez történt velem is, amikor az egyik tanfolyamon az esti áhítatoknak és a délelőtti tanításoknak fele­lőse voltam. ORSZÁGOS EGYHÁZUNK AZ IDÉN IS három tanfolyamot ren­dezett, összesen közel kétszáz résztvevővel. Kőszegtől Nyíregy­házáig, Csesztvétől Békéscsabáig, az ország minden tájáról jöttek fiatalok: ki először, ki sokadszor. A munka idén őrségváltással kezdődött. Kis János, aki a fóti kántorképzés' munkáját elindítot­ta, azt 36 éven keresztül hittel és hűséggel, nagy hozzáértéssel és fáradhatatlan lendülettel vé­gezte, ebben az évben nyugdíjba ment. Az otthon vezetését Dem- ján Sándor teológus, a fóti gyü­lekezet kántora vette át. Ö maga is innen indult, innen hozta ma­gával az ügy szeretetét .és már az első nyáron erről tanúskodott lelkiismeretes, hűséges helytállá­sa. AZ ŐRSÉGVÁLTÁS ELLENÉ­RE a munka zavartalanul folyt. Igaz ugyan, hogy Trajtler Gábor országos zenei igazgatónak egy­szeregyszer komoly fejtörést okozott az előadók beosztása, hi­szen kinek-kinek nyári szabad­sága terhére kellett fóti szolgá­latát ellátnia. A három tanfolya­mon mégis kereken hatvan ok­leveles kántor és lelkészelőadó végzett hosszabb-rövidebb ideig szolgálatokat. A tanfolyamok napjai kemény munkával teltek. A harmóniu- mok és orgonák reggel hattól es­te tízig csak az áhitatok idejére n ámultak el. Gazdátlan hang­szerre még véletlenül sem akadt az ember. Lassan már fel sem tűnt az a hangzavar, amely öt orgona és tíznél több harmonium egyidőben történő megszólaltatá­sából keletkezett. Sokszor együtt hallatszottak a kezdők ujjgya­korlatai, a korálok és a már- már mesteri fokon játszott Bach- prelúdiumok. ÖRÖM VOLT LÁTNI, hogy a fiatalok, kezükben az új énekes­könyvvel, milyen szívesen éne­kelnek együtt, tanulják lelkesen az új dallamokat, s az énekver­senyeken kitűnt, hogy vannak már olyanok is néhányan, akik énekeskönyvünk valamennyi dal­lamát ismerik. Céltudatos és ko­moly munka folyt az énekkari próbákon is. A fárasztó „beének- lésnek”, a fegyelmezett gyakor­lásnak megvolt az eredménye: két-három hét alatt a tanfolyam résztvevőiből színvonalas ének­kar formálódott. Bálint József és Blázy Lajos karvezetők eredmé­nyes munkájának gyümölcsei vol­tak azok az igényes kórusművek, melyeket a vizsgákon hallhat­tunk. Hisszük, hogy az éneklés örömét a fiatalok gyülekezeteik­be is magukkal vitték. Az éneklés közösseget formáló erején túl Isten igéje is végezte a maga közösségteremtő mun­káját. A reggeli és esti áhitatok alapigéi Lukács evangéliumának alapján hangoztak. A résztvevők az evangélium sajátos külön anyagából Jézusnak a bűnösök­höz lehájló, mentő szeretetet is­merhették meg. Mindhárom tan-' folyamon bibliaversenyen szá­moltak be az elsajátított anyag­ról. AZ IDEI NYÁRON BŐVÜLT a tanfolyamok anyaga: bibliaisme­ret, káté-tanítás és egyháztörté­neti áttekintés került a napi óra­rendbe. Szükség van erre, hi­szen sok gyülekezetünkben nincs hitoktatás, gyermekeink nagyon kevés, hiányos ismerettel rendel­keznek. A kántori szolgálathoz pedig szervesen hozzátartozik nemcsak Isten igéjének, de egy­házunk tanításának, és múltjá­nak az ismerete is. Örömmel ta­pasztaltuk, hogy a fiatalok ér­deklődéssel és aktívan vettek részt ezeken az órákon. Minden tanfolyamon egy estét arra fordítunk, hogy előadók és hallgatók őszintén és nyíltan be­szélgetnek a legkülönbözőbb kér­désekről. A fórum hozzátartozik a közös munkához, itt kapnak az előadók visszajelzéseket, sok­szor kritikát és bírálatot is, ami azonban előbbre viszi és segíti a kántorképzés ügyét. AZ 53., 54. és 55. NYÁRI TAN­FOLYAM vizsgával zárult. A tanfolyamok vezető lelkészei az idén: Tóth-Szőllős Mihály, Ká­poszta Lajos és Baranyai Tamás voltak. Ok számoltak be a ven­dégeknek: szülőknek és érdeklő­dőknek az elvégzett munkáról, az elért eredményekről, ,és hirdet­ték Isten igéjének szolgálatba küldő üzenetét. Amikor Isten iránti hálával el­mondhatjuk, hogy a munka, a kántorképzés jó ügye megy to­vább, Trajtler Gábor zenei igaz­gató útravaló szavaira kell gon- olnunk, melyet minden vizsgán yomatékosan a hallgatók szívé­re helyezett: ne hagyjátok abba a kitartó, szorgalmas gyakorlást, mert csak így van ennek a mun­kának értelme, így lesz előreha­ladás. Ne hagyjátok abba a kö­zös éneklést a gyülekezetben. Gyűjtsetek magatok köré máso­kat is, alakítsatok énekkarokat, ha csak néhány tagból állót is! Végül: gondoljatok felelősen egy­házzenei életünk jövőjére, le­gyenek közietek olyanok, akik tudásukat magasabb zenei szin­ten képezik tovább! HA A HÁROM TANFOLYAM SZÍNVONALÁRA és elért ered­ményeire gondolunk, bízhatunk abban, hogy egyházunkban nem­csak az igehirdetői, a tanítói munka megy tovább, hanem lesz majd olyan is, aki az egyházi ének és zene ügyét is tovább­viszi. Keveháziné Czégényi Klára LUTHER-TÉMAK A Magyarországi Református Egyház keretében működő Teoló­giai Dokorok Kollégiuma debrece­ni nyári ülésszakán a megnyitó előadást Makkal László profesz- szor Luther reformátori jelentő­ségéről tartotta. Kocsis Elemér JOHN HABGOOD AZ ÜJ YORKI ÉRSEK John Habgoodot, Durham püs­pökét nevezték ki York érsekévé, az Anglikán egyház második méltóságába. Az új érsek annak a Stuart Blanchnak lesz az utód­ja, aki idő előtti nyugdíjazását kérte. Habgood érsek a maga egyházvezetői tevékenységének főigazggtó-dékán felkérésére a Rendszeres Teológiai Doktorok ülésén augusztus 24-én Teológiai Akadémiánk egyháztörténésze, Fabiny Tibor dékán tartott elő­adást a Luther-kutatás legújabb eredményeiről. fontos feladatául azt jelölte meg, hogy elő kívánja segíteni az egy­ház részvételét a társadalomban, és azt, hogy közvetíteni kíván az egyházon belüli nézeteltérések­ben, mint például a nők lelkész- szé avatásának sokat vitatott kérdésében, (ena) Möntgrek a né NAPJAINK SZORONGATÖ KÉRDÉ­SÉRŐL két könyv jelent meg a közel­múltban: egyik a közkedvelt Téka soro­zatban (Népesedésrobbanás — Egyke. Kriterien, Bukarest, 1982.), a másik a Kossuth Kiadó gondozásában (A népe­sedés és a népesedéspolitika. Budapest, 1983.) Noha a vizsgált problémakör összekö­ti a két könyvet, módszerében és tartal­mában mégis különböző a kettő: a Téka kötete filozófiai—gazdasági jellegű, vi­lágméretekben, szintetikus látásmóddal közelít tárgyához, a hazai kiadvány pe­dig főleg a kérdéskör ránk vonatkozó részleteit analizálja mintegy mikroszkóp alatt A TÉKA KÖTETNEK a merőben el­lenkező vélemények ütköztetése ad sajá­tos feszültséget, de izgalmassá válik az­által is, hogy egyebek közt bő válogatást közöl Malthus sokat emlegetett, de an­nál kevésbé olvasott művéből (Tanul­mány a népesedés törvényéről). Nem is olvashatta, aki angolul nem tud, mert csupán egyszer (1902-ben), s akkor is igen gyarló fordításban jelent meg ma­gyarul. Most viszont Vallasekné Dáné Márta veretes, szép nyelve még a kort, a Napóleon utáni évek nyelvi atmosz­féráját is érzékelteti. Malthus hirdetett tanítása szerint minden élőlény, köztük az ember is, ösztönétől hajtva korlátlanul szaporodik, ezért a túlnépesedést csak a járványok s a háborúk fékezik. Ha azonban e csa­pások kiküszöbölhetők lesznek, akkor az emberiség a mértani haladvány ará­nyában sokszorozza meg önmagát, míg a mezőgazdaság az élelemtermelést csak a számtani haladvány növekedésével fejlesztheti, tehát az éhínség, a nyomor állandósul a földön. Megelőzés és ellen­szerképpen a kései házasodást s az ön­megtartóztatást ajánlotta. A sors iróniá­ja, hogy ő ugyan — betartván saját elő­írását — csak 38 éves korában nősült, mégis 11 leánya született... Amit Malthus még nem tudhatott, azt kiáltja bele a fásult fülekbe megrázó szavakkal Fülep Lajos A magyarság pusztulása c. 1929-ben megjelent cikke. (Fülep Lajos az egykéző baranyai vidék, Zengővárkony református papja volt, mint nagynevű művészettörténész is közismert.) Vagyis, hogy a népesedés­nek nem a nyomor, hanem a viszony­lagos jólét vet gátat, olyannyira, hogy az népcsoportok önpuszításához is ve­zethet. Az egyke, a „fehér pestis” járványá­nak okát Fülep Lajos elsősorban erköl­csi tényezőkben keresi: „Aki élni akar, nem szabja föltételül, hogy igen, de csak úgy, ha jól — hanem beéri kevesebbel is, még ha sok munka árán szerzi is meg. Különben is, hol kezdődik a jól élés és hol végződik? A baranyai kis­birtokos, ha van 10 hold földje és egy gyermeke, azt mondja: adjanak még 10 holdat, mindjárt lesz második gyermek. A sárközi polgárnak van 100 hold föld­je és egy gyermeke, a másodikhoz még 100 holdra van szüksége? De mikor a 200 holdasnak is csak egy gyermeke van? Hol kezdődik el hát akkor a több gyerek? Nyilván sehol. Mert hiszen az egyke nem a szegénység folyománya, hanem a vagyoné.” Azt viszont még Fülep Lajos sem tud­hatta, amit a 60-as évek konjunktúrája idején tapasztalt az iparilag fejlett vi­lág, hogy a relatív jólét fölött, a bőség szférájában újra megerősödött a népe­sedési kedv, ám tüstént alábbhagyott a konjunktúra elmúltával. Az ember tehát korántsem annyira ösztönlény, mint Malthus gondolta volt, nem is csupán erkölcsi (vagy erkölcsét vesztő), mint Fülep Lajos vélte, hanem bonyolult gazdasági, életmódbeli, tudati körülmények hálójában vergődő lény, akinek életakaratát, fennmaradási vá­gyát nagyon sok tényező összejátszása befolyásolja. A kötet végül közli a Római Klub néven ismert egyesület jelentését a fej­lődő országok népességrobbanásáról (ők még innen vannak a relatív jóléten), amely a legsúlyosabb élelmezési gondo­kat okozza. A kötet közleményei együtt a tézis, antitézis, szintézis dialektikájára épülve mutatják be a világ érzékeny egyensúlyi helyzetét: míg a fejlett iparú országok „egykéző” országok lettek, s a lakosság létszámának megtartásáért is népesedést serkentő intézkedések seregével kell küzdeniük, addig a világ másik felében a demográfiai robbanás fékezése a leg­főbb gond, mert máris milliók halnak éhen, s mi lesz még ezután? A NÉPESEDÉS ÉS NÉPESEDÉSPO­LITIKA című kötet az 1981-ben szerve­zett népesedéspolitikai kongresszus re­ferátumait közli. A kötet szerkesztője, Kulcsár Kálmán a népesedés befolyáso­lásának lehetőségeiről szól; Kiinger And­rás a termékenység befolyásolásának eszközeiről; Cseh-Szombathy László Né­pesedés és család; Andorka Rudolf—Vu- kovich György A népesedéspolitika elvi és elméleti kérdései címmel értekezik; Hutás Imre doktor A halandóság befo­lyásolásának lehetőségéről számol be, roppant érdekesen rámutatva múlt és jelen halálozási okaira népbetegségeire; Kozma Tamás A népesedési folyamatok és a művelődéspolitika összefüggéseiről tájékoztat; a többi referátum is hason­lóképpen egy-egy részprobléma megvi­lágításával keresi a hazai gondok szö­vevényéből a kiutat, vagyis Sütő And­rással szólva, a választ arra, hogy mit kell és lehet cselekedni azért, „hogy megmaradjunk” ? Napjaink európai viszonylatában 13,9 ezrelékes születési arányunk még rossz­nak sem mondható (mert más országoké még rosszabb), csak míg a nagy népek az átmeneti apályt könnyedén elviselik, a kis nép veszélyesen megfogyatkozhat bele. Megsínyli ezt a jelenséget a gazda­sági élet is, s még inkább a felnövekvő nemzedék erkölcsi nevelése. (Kevés gyermek esetén gyakoribb a válás, ha sok a válás, több a magányos ember, gyakoribb az öngyilkosság is: a dolgok összefüggenek.) FONTOS, HOGY MINDENKI, aki em­berekkel, családokkal foglalkozik, ismer­je a mai élet e kérdéskörét, s annak minden részletébe betekintve teljes ké­pet kapjon, megmenekedve ezáltal az elhamarkodott ítéletektől és következte­tésektől, és hozzájárulva a közösség együttgondolkodásához, hogy valamiképp megleljük a megmaradás útját, s a vá­laszt ama másik kérdésre is: miként óv­hatjuk meg utódainkat, a mennyiségben fogyatkozókat a minőségi, erkölcsi sül­lyedéstől, amellyel a gyermek létszám apadása a családi életet rendszerint fe­nyegeti. Bozóky Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom