Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-16 / 46. szám

J elek—jelképek—emlékek

Szanálás

Itt nem robbantottak, hogy hulljon pillanatok alatt tégláira a további fejlődésnek, építésnek útjában álló egy-egy, akár többemeletes kiszolgált bérkaszárnya, vagy hajdanvolt gyár ottfelejtett kéménye. Ágyú nélküli tankkal (azt hiszem, neve sines még ennek a különös, de a maga nemében hasznos montsrumnak) se mentek neki a régi falaknak, amint azt néhány helyen már kipróbálták és állítólag jó eredménnyel, hogy dőljön fal a falra és szabaduljon fel mielőbb a terep az új építésére.

Itt kisipari módszerekkel szanálnak. Es nagyon eredményesen. Vállalatok osztották szét potom áron a bontásra kerülő roggyant kis házakat olyan dolgozóik között, akik maguk is építkeznek és minden téglára igen nagy szükségük van. A feltétel a határidő igen szoros tartása és az, hogy mindent el kell vinni, válogatni nem lehet, a szoros értelmében a földdel keli egyenlővé tenni az épületek helyét.

Nem kis tülekedés van ilyenkor a több jó anyagot ígérő házmatuzsálemekért. De nehezen akad „gazdája” annak, amely vályogból, homokkőből, vagy mésztéglaból épült. Amelynek korhadt ajtaja-ab- laka-gerendája a tűzre se jó már.

Járom a már nem is utca kis utcákat a félig már lebontott lakatlan íantomházak között és — bizony így van — furcsán-szép szomorúság szorítja össze a szívemet.

Hiába tudja józan értelmem, hogy itt valami nagyon jó dolog történik. Hogy szép, egészséges, nagy házak épülnek itt a dohos, kényelmetlen ócskaságok helyén. Hiába tudom, hogy senki nem marad fedél nélkül és az ésszerűség szempontjai szerint itt mindenki jól jár. Hiába tudom, első kézből és nagyon illetékes helyről, hogy egyre erélyesebb intézkedésekkel fogják visszaszorítani a kisajátításokkal kapcsolatban elburjánzott visszaéléseket. Lelkem másik felével mégis szomorú vagyok.

Hiszen itt múlt el gyermekkorom, ifjúságom, ebben a szegénységében is számomra már mindig s/.ép, kopott külvárosban, amely most szemem láttán válik puszta emlékké. Emlékeim szemével még látom a díszletekként álló öreg homlokfalak soha már ki nem nyíló szárazkapuin behajtani a szekereket szénával, hordókkal, szüreti illatokkal tele szőlőskádakkal. A kapuk mellett fehérre mázolt konyhai székeken kosarakban a körtét, az uborkát meg a petrezselymet, a tányéros-karos mérlegeket, a székek mellett sámlikon öreg-öreg nénikéket, amint szegényes kis kertjük termését kínálják. Egyikük — lehettem vagy hétéves — egy magát formáló görbehátú kálmán- körtét nyomott a kezembe és én szégyelltem megmondani, hogy a mi kertünkben nagyon sok és sokkal szebb terem. Mintha még az ízére is emlékeznék. Olyan volt, mint a sárgadinnyének.

Még látom az árnyas, vén udvarokban ócska ládákban meg vödrökben a leandereket, amelyeknek a nevét is, tudom, el fogom felejteni egyszer. Talpam még érzi a macskakövek púpos hátát, lábam az iskolatáskát, amelyet, vásott kölykök, labda helyett néha azokon a köveken rugdostunk hazáig végig az utcán. Radnóti szépséges szavaival: mes,szeringó gyermekkorom világát.

Mint a hangyák egy-egy nagyobb bogár tetemét, olyan szorgalmasan szednek-bontanak darabokra egy nagyobb, sokablakos földszintes házat a túlsó oldalon. Heten-nyolcan lehetnek, férfiak, fiatalok, néhány asszony is, meg egy pár nagyobb gyerek. Csak úgy ég a kezük alatt a munka. Egyik teherautó a másik után telik meg a bontási anyagokkal.

Ahogy nézem őket, még az is eszembe jut, hogy mi volna, ha a „rendes” munkahelyeken is mindenki így igyekezne — hogy mi minden eszébe jut néha az embernek. /

Éppen egy öreg pincelépcsőt emelnek fel a kocsiba. Nyilván nem akarták szétszedni. így egészben is jó szolgálatot tehet még valahol. Négyen is emelik és majd megszakadnak vele. Nem is csoda, aki ezt egyszer ácsolta, az nem fukarkodott az anyaggal. Két szára vastag tölgyíagerenda, egészen egészségesnek látszik. Fokai, szintén tölgyfából, jó másfél-kétcollosak. Görcsösre taposottan is erősek. A fokokon szénpomyomok.

Ki tartja számon, mennyi gond, mennyi szenvedés, mennyi félelem néma tanúi e szénporos lépcsőfokok? Volt idő, amikor plédekbe csavart, didergő, síró kisgyerekeket hordoztak, míg odafenn légiriadót üvöltöttek a szirénák és lehetett hallani már az első becsapódásokat is. És téveteg katonaszökevények szorongását, amíg fenn, az utca macskakövein jólvasalt csizmákkal együtt kegyetlen-kemény vezényszavak csattogtak.

Vagy számon tartja ezt is Az. akiről úgy szól az írás, hogy veszni egyet se hagy a két fillért érő öt verébfióka közül? Akiről Ady Endre azt vallotta, hogy fejünknek egyetlen hulló szála feljegyzett gond nála.

Nagy hórukkolással csak felkerül a lépcső a teherautó platójára, ablakkeretek, öreg ajtók, meg gerendák mellé.

Milyen jó lenne, ha a szorongó félelemnek még az emlékét is szanálni lehetne mindörökké.

De a leandereknek még az édes-kesernyés-halvány illatára is mindig örömmel tudnánk emlékezni,

Schreiner Vilmos

Városi találkozó

Városunkban évenkénti rendszeres értekezletre szokta meghívni a tanácselnök az egyházak vezetőit. Ilyenkor a város fejlesztési tervein túl szóba kerülnek az egyházakat érintő kérdések is.

Ilyen értekezlet volt január

25-én is, amikor Tánczos Sándor, Kiskúnhalas Város Tanácsának elnöke meghívta az egyházak vezetőit, név szerint Zsótér Antal római katolikus lelkész, c. esperest, Nagy István és Szabó Gábor református lelkészeket, Lovas András baptista lelkészt, Jeszenszky Tibor evangélikus lelkészt és Gtósz Lajost az izraelita hitközség elnökét. Jelen volt az értekezleten Fekete János megyei egyházügyi titkár is,

A tanácselnök a köszöntés után részletesen ismertette a városban tavaly végzett beruházásokat. Részletesen kitért az új lakótelepülések építésére, valamint arra a tényre, hogy mind több lakásba vezetik be a határban talált földgázt. A református lelkész kérdésére válaszolva közölte, hogy a város egyik főútvonala még az idén gázt kap, s ennek következtében az evangélikus lelkészlak. a református templom és a római katolikus plébánia is gázellátásban részesülhet. Szóba került a temetők rendezési üg3re is, ahová autóbuszok indítását kérték a lelkészek.

A szívélyes és meleg hangú megbeszélés Fekete János egyházügyi titkár szavával ért véget.

J. T.

— TEMETŐBŐL bontásra, értékesítésre kerülő fekete gránit sírkövet veszek. Farkas Oyörgyné, 6723 Szeged, Molnár u. 10 b.

—KÖNYVTARUNK részére teológiai könyveket. folyóiratokat hagyatékokból elfogadunk, vásárolunk. .Lelkészképző Intézet” jeligére a kiadóba.

\

Istentiszteleti rend

*

Budapesten, 1980. február 17-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla. .de. H. (úrv. Káldy Zoltán, du. 6. Egyháézzenei áhítat. Igét hirdet: Hafenscher Karoly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 5. Szeretetven- dégség: Muntag Andor. Dózsa György út 7. de. fél 9. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszki Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. -Thaly Kálmán u. 23. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. lo. Bogya Géza, du. 5. Szeretet \*endégség. Vajda Péter u. de. t'él

12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfalva de. 8. Sel- meczi János. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Selmeczi János Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. F range pán u. de. 8. Smidéliuszné Drobina Erzsébet.. Üjpest de. 10. Bláz.3’- Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Oyu*a. Soroksár-TTitelen ci-\. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matűz László. Pestlőrinc Erzsébet-lelep de. háromnegyed 8. Matűz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Welterle-telep de. S. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota IVfáv-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kis- templom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de fél ti. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de.

9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László.

Bécsikaputér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11: (úrv.) Ottlyk Ernő. du. 6. Madocsai ■Miklós. Toroekó tér de. fél 9. Ottlyk Ernő. Óbuda de 9. Görög Tibor, de.

10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Takács József. Pest hide rlaít de. fél 11. Takács József. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Donáth László, de. li. (úrv) Bencze Imre. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Donáth László. Nagytétény de. 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. (úrv.) Danhauser László. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11.

evangélikus elet

A Mas-varorszáffi J Elvaneélikus Esvház Saitóosztálvának lapla Szerkeszti * a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó- Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vin.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—VTT1

Előfizetési ér: egv évre 200.— Ft Arusítia a Magyar Posta Index: ?5 ?U ISSN §133—I3Í2

Ó

80.0344

Athenaeum Nvomda. Budapest Rotációs maeasnyomás Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: »Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak«” (Lk 18, 31).

VASÁRNAP. — „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim — így szólt az Úr” (Ézs 55, 8 — Mk 8, 34 — 8. 31—38 — lKor 13). Az én házam, az én gyermekem, az én gondolatom. Védi a tulajdonjog', a családjog, a szerzői jog. Mégis jaj nekem, ha házam nem az Isten háza, ha gyermekem nem Isten gyermeke, tia gondolatom nem Isten gondolata. „Jézusom, szeretlek, De jaj, elfelejtek Gyakran tégedet; Tenéked köszönöm Nyugalmam örömöm, Egyedül neked. Amidőn bajos időn Eltűn örömöm s vígságom: Te vagy bátorságom” (419. ének

1. vers).

HÉTFŐ. — „Gondoljatok a távolból is az Úrra, jusson eszetekbe Jeruzsálem!” (Jer 51, 50 — lPt

2, 11 — Lk 13, 31—33 — Mk 9, 1—9). Jeremiás jogos bosszúért kiált Babilon ellen: ne felejtse ember és Isten milyen méltánytalanság esett Izraelen! Gondolj Jeruzsálemre, ahol Jézussal esett méltánytalanság. Ártatlan embert vertek, köpdöstek, gúnyoltak. „Én vagyok oka e nagy büntetésnek, Hogy a latrok közt keresztre feszítenek, Amit Uram, te szenvedtél helyettem. Én érdemeltem” (182. ének 3. vers).

KEDD. — „Te azonban légy józan mindenben, a bajokat viseld el türelmesen” (2 Tim 4—5 — Ézs 45, 9 — Lk 10. 38—42 — Mk

9. 10—13). Elfelejtettünk várni! „Aki várni tud. sokat tud” — biztat Kölcsev. Hátfia várni kéne többet? Talán az élet nagy titka nem az „előleg”, hanem a türelem? „Tűrd kereszted mindhalálig, Legyen példád Jézusod: Jobb, ha szemed könnyben ázik. Mintha rád nap mosolyog” (461. ének 1. vers).

SZERDA. — „Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket” (2 Krón 15, 2 — 2 Tim 3, 15 — 2 Pt 2—11 — Mk 9, 14—29). Érdemes a Biblia mellé odatenni más könyvet. Mit tudnak a régészek az Űrről? Mit gondol a filozófus, hogy látja a költő Istent?. Ne félj! Isten csodálatos világa nyílik ki,' Egy nagyobb Istent fogsz látni, akit érdemes újra meg újra keresni. „Istentől el nem állok, Ö sem áll tőlem el: Szüntelenül vele járok” (367. ének l vers).

CSÜTÖRTÖK. — „A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk meg, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Gál 6, 9

— 1, Sám 26, 23 — 2 Móz 32, 1—3, 15—20 Mk 9, 30—37). Ahol ősszel semmit nem látsz, ott tavaszra vetés zöldéi! és nyáron aratnak. Miért gondolod, hogy a jó tettek nem hajtanak ki? 1 A gonosznak nagy híre van, de holnap már nem beszélnek róla, holnapután már szégyenük. A Krisztust csatolóknak nevét sem tudjuk már. A keresztjét vivő Simon köré legendát is szőttek. Ne higyj a szenzációnak, az életet a jó tettek viszik előre. „Ne legyen életemben Soha egy pillanat, Melyben elhagyna engem E nemes indulat. Ajándékozz meg engem Jó szívvel. jó Atyám, Hogy boldogítva boldog lehessek igazán” 446. ének 2. vers).

PÉNTEK. — „Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1 Pt 2, 23 — Jer 11, 20 — 2 Kor 7, 8—13a — Mk 9, 38—41). „Mikor nagyokat ütríek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval...”

— József Attila sóhajt fel így. De lehetséges ez? Igen, mindenki megteheti, aki észreveszi: van. aki biztosabb kezzel tesz igazságot, mint bármely ököl, vagy szó. Akit egyszer megdöbbent, hogy Jézus nemcsajc a főpap szolgáinak de neki sem ütött—vissza. „Tarts meg Urunk, szent igédben! Végy erőt ellenségeinken, Kik szent Fiadat támadják. Hogy trónodról letaszítsák” (747. ének 1. vers).

SZOMBAT. — „Isten munkatársai vagyunk” (1 Kor 3, 9 — Zsolt 60, 14 — Dán 5, 1—30 — Mk 9, 42—50). Vendég karmester jött, s nem lehet ráismerni a zenekarra. Mintha szárnyakat kapná mindenki! — Jézus ez a nagy karmester, akinek a keze alatt Péterből kőszikla, Saulusból Paulus lett. Vedd észre! Jézussal dolgozunk együtt, s vele valameny- nyien a maximumot teljesíthetjük. Ébredj! Itt a Nagy Karmester, akinek a keze alatt soha nem hallott harmóniát lehet megtanulni! „Győzelmet vettél, ó. Feltámadott! Örök nagy dicsőség a diadalod!” (773. ének 1. vers).

Kertész Géza

— GALGAGUTA. A gyülekezet ádventi esti istentiszteletein Zátonyi János medgyesegyházi; Solymár Péter csömöri és Maróti János acsai lelkész szolgált.

. Emlékezés

Már harmincöt éve. Generációk sora nőtt fel, és hullott a sírba azóta, hogy 1945. február

13-án elhallgattak a lövegek Budapest utcáin, és a külső kerületekben beépített ütegállomásokban, nem repesztette a dobhártyákat az aknák reccsenő becsapódása. és nem hűlt meg a vér a sebtiben fedezéket kereső emberekben a bombák üvöltő süvítése hallatán. A fasiszta német ellenállás megsemmisült. Az itt-ott felcsattanó puskalövések és berregő géppisztolysorozatok hangja már csak az elvonuló égíháború távoli visszhangjának hatott a pincékből előbúvó. paksira pislogó, szédelgő emberárnyak fülében.

A napfény és az első mély lélegzet bódulatában el sem jutott tudatukig a mellettük elrohanó keki egyenruhás katonák látványa, akik nem lövészárok ásásra, lövegvontatásra. vagy éppen a nyilas pártház felé terelték őket, hanem biztató jókedvvel kiáltották oda futtában: Nye- boj sze! Vojna kaput! Egyik-másik falásnyi kenyeret nyújtott egy éhes gyermek felé. Már akinek volt érmen kenyere. Mert ne feledjük, hogy az ostfomnpűrű külső oldalán sem, sokkal köny- nyebb az élet, mint a belsőn.

És a halálfélelem elmúltával ugyan mi lehetett az első gondolat. ami tudattá vált az állandó rettegéstől, reménytelenségtől és borzalomtól tompult agyakban? Egy korty friss víz, egy erötadó falat, mindegy, hogy honnan és milyen. És kinyújtózni a napfényben.

De lehetett-e nyújtózkodni ott, ahol romos falak alá szorult emberek fájdalmas sikolya, beomlott pincékben levegőért kapkodó hörgés adta az alaphangot az életért kiáltó szimfónia zsongása alá?

Szerszám nem volt, hát puszta kézzel estek neki a romhegyeknek, és láncot alkotva adták kézről kézre a téglákat, hogy kiszabadítsák a bennszorultakat, levegőt juttassanak a fuldoklókhoz és derékmji rést nyissanak a menekülni vágyók előtt. És ha közben szétzúzott koponyát tapintott a kezük, hát erzelgés nélkül folytatták a munkát, mert még élőket kellett megmenteni, és az élet szava úr a halálon, a borza- dályon és a félelmen is.

Borzasztó volt? Az volt. Akkor senki, sem ért rá ezt megállapítani. mert élni kellett, és ezért tenni kellett. Tenni szüntelen, mindegy, hogy mit, de mozogni,

alkotni, hogy mára kenyér és a jövőre remény teremjen.

Talán tapintatosabban is írhattam volna róla. de a lélek nem engedi, hogy elkendőzzem azok sorsát, akiknek életébe a párkák véres fonalat, üszköt és kínt szőttek, és a gerincüket mégsem tudták megtörni, fejüket a reménytelenség mocsarába meríteni. Béke azoknak, akik már nein élnek közülük, és tisztelet azoknak, akik szerényen járnak a fő- ' város megújhodott házai, gyárai, iskolái, múzeumai és színházai, meg az új lakótelepek között. Ha ők nem adták volna kézről kézre a téglát, ha nem ebédeltek volna stanicliból, akkor ma nem állnának magas panelvárosok, és nem, roskadoznának az üzletek polcai.

Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy példának akarom-e őket állítani a mai generációk elé, határozót nemmel felelnék. A ma előtt a múlt elsősorban tanulságul szolgáljon az. újat akarók, a szebbet építők előtt. Az utánunk következők majd okuljanak rajtunk, és ha csak egy jottányit is. de javítsanak az életükön. Így gördül majd előre, mindig előre a világ a történelem kerekein.

Molnár Barns

i