Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-16 / 46. szám

J elek—jelképek—emlékek Szanálás Itt nem robbantottak, hogy hulljon pillanatok alatt tégláira a további fejlődésnek, építésnek útjában álló egy-egy, akár többeme­letes kiszolgált bérkaszárnya, vagy hajdanvolt gyár ottfelejtett ké­ménye. Ágyú nélküli tankkal (azt hiszem, neve sines még ennek a különös, de a maga nemében hasznos montsrumnak) se mentek neki a régi falaknak, amint azt néhány helyen már kipróbálták és állí­tólag jó eredménnyel, hogy dőljön fal a falra és szabaduljon fel mielőbb a terep az új építésére. Itt kisipari módszerekkel szanálnak. Es nagyon eredményesen. Vállalatok osztották szét potom áron a bontásra kerülő roggyant kis házakat olyan dolgozóik között, akik maguk is építkeznek és minden téglára igen nagy szükségük van. A feltétel a határidő igen szoros tartása és az, hogy mindent el kell vinni, válogatni nem le­het, a szoros értelmében a földdel keli egyenlővé tenni az épüle­tek helyét. Nem kis tülekedés van ilyenkor a több jó anyagot ígérő házma­tuzsálemekért. De nehezen akad „gazdája” annak, amely vályogból, homokkőből, vagy mésztéglaból épült. Amelynek korhadt ajtaja-ab- laka-gerendája a tűzre se jó már. Járom a már nem is utca kis utcákat a félig már lebontott la­katlan íantomházak között és — bizony így van — furcsán-szép szomorúság szorítja össze a szívemet. Hiába tudja józan értelmem, hogy itt valami nagyon jó dolog tör­ténik. Hogy szép, egészséges, nagy házak épülnek itt a dohos, ké­nyelmetlen ócskaságok helyén. Hiába tudom, hogy senki nem marad fedél nélkül és az ésszerűség szempontjai szerint itt mindenki jól jár. Hiába tudom, első kézből és nagyon illetékes helyről, hogy egy­re erélyesebb intézkedésekkel fogják visszaszorítani a kisajátítá­sokkal kapcsolatban elburjánzott visszaéléseket. Lelkem másik fe­lével mégis szomorú vagyok. Hiszen itt múlt el gyermekkorom, ifjúságom, ebben a szegénysé­gében is számomra már mindig s/.ép, kopott külvárosban, amely most szemem láttán válik puszta emlékké. Emlékeim szemével még látom a díszletekként álló öreg homlokfalak soha már ki nem nyíló szárazkapuin behajtani a szekereket szénával, hordókkal, szüreti illatokkal tele szőlőskádakkal. A kapuk mellett fehérre mázolt kony­hai székeken kosarakban a körtét, az uborkát meg a petrezselymet, a tányéros-karos mérlegeket, a székek mellett sámlikon öreg-öreg nénikéket, amint szegényes kis kertjük termését kínálják. Egyikük — lehettem vagy hétéves — egy magát formáló görbehátú kálmán- körtét nyomott a kezembe és én szégyelltem megmondani, hogy a mi kertünkben nagyon sok és sokkal szebb terem. Mintha még az ízé­re is emlékeznék. Olyan volt, mint a sárgadinnyének. Még látom az árnyas, vén udvarokban ócska ládákban meg vöd­rökben a leandereket, amelyeknek a nevét is, tudom, el fogom fe­lejteni egyszer. Talpam még érzi a macskakövek púpos hátát, lá­bam az iskolatáskát, amelyet, vásott kölykök, labda helyett néha azokon a köveken rugdostunk hazáig végig az utcán. Radnóti szép­séges szavaival: mes,szeringó gyermekkorom világát. Mint a hangyák egy-egy nagyobb bogár tetemét, olyan szorgal­masan szednek-bontanak darabokra egy nagyobb, sokablakos föld­szintes házat a túlsó oldalon. Heten-nyolcan lehetnek, férfiak, fia­talok, néhány asszony is, meg egy pár nagyobb gyerek. Csak úgy ég a kezük alatt a munka. Egyik teherautó a másik után telik meg a bontási anyagokkal. Ahogy nézem őket, még az is eszembe jut, hogy mi volna, ha a „rendes” munkahelyeken is mindenki így igyekezne — hogy mi min­den eszébe jut néha az embernek. / Éppen egy öreg pincelépcsőt emelnek fel a kocsiba. Nyilván nem akarták szétszedni. így egészben is jó szolgálatot tehet még valahol. Négyen is emelik és majd megszakadnak vele. Nem is csoda, aki ezt egyszer ácsolta, az nem fukarkodott az anyaggal. Két szára vas­tag tölgyíagerenda, egészen egészségesnek látszik. Fokai, szintén tölgyfából, jó másfél-kétcollosak. Görcsösre taposottan is erősek. A fokokon szénpomyomok. Ki tartja számon, mennyi gond, mennyi szenvedés, mennyi félelem néma tanúi e szénporos lépcsőfokok? Volt idő, amikor plédekbe csavart, didergő, síró kisgyerekeket hordoztak, míg odafenn légiria­dót üvöltöttek a szirénák és lehetett hallani már az első becsapó­dásokat is. És téveteg katonaszökevények szorongását, amíg fenn, az utca macskakövein jólvasalt csizmákkal együtt kegyetlen-kemény vezényszavak csattogtak. Vagy számon tartja ezt is Az. akiről úgy szól az írás, hogy vesz­ni egyet se hagy a két fillért érő öt verébfióka közül? Akiről Ady Endre azt vallotta, hogy fejünknek egyetlen hulló szála feljegyzett gond nála. Nagy hórukkolással csak felkerül a lépcső a teherautó platójára, ablakkeretek, öreg ajtók, meg gerendák mellé. Milyen jó lenne, ha a szorongó félelemnek még az emlékét is szanálni lehetne mindörökké. De a leandereknek még az édes-kesernyés-halvány illatára is min­dig örömmel tudnánk emlékezni, Schreiner Vilmos Városi találkozó Városunkban évenkénti rend­szeres értekezletre szokta meg­hívni a tanácselnök az egyházak vezetőit. Ilyenkor a város fej­lesztési tervein túl szóba kerül­nek az egyházakat érintő kérdé­sek is. Ilyen értekezlet volt január 25-én is, amikor Tánczos Sándor, Kiskúnhalas Város Tanácsának elnöke meghívta az egyházak ve­zetőit, név szerint Zsótér Antal római katolikus lelkész, c. espe­rest, Nagy István és Szabó Gá­bor református lelkészeket, Lo­vas András baptista lelkészt, Je­szenszky Tibor evangélikus lel­készt és Gtósz Lajost az izraeli­ta hitközség elnökét. Jelen volt az értekezleten Fekete János megyei egyházügyi titkár is, A tanácselnök a köszöntés után részletesen ismertette a város­ban tavaly végzett beruházáso­kat. Részletesen kitért az új la­kótelepülések építésére, vala­mint arra a tényre, hogy mind több lakásba vezetik be a ha­tárban talált földgázt. A refor­mátus lelkész kérdésére vála­szolva közölte, hogy a város egyik főútvonala még az idén gázt kap, s ennek következté­ben az evangélikus lelkészlak. a református templom és a római katolikus plébánia is gázellátás­ban részesülhet. Szóba került a temetők rendezési üg3re is, aho­vá autóbuszok indítását kérték a lelkészek. A szívélyes és meleg hangú megbeszélés Fekete János egy­házügyi titkár szavával ért vé­get. J. T. — TEMETŐBŐL bontásra, értékesí­tésre kerülő fekete gránit sírkövet veszek. Farkas Oyörgyné, 6723 Sze­ged, Molnár u. 10 b. —KÖNYVTARUNK részére teológiai könyveket. folyóiratokat hagyaté­kokból elfogadunk, vásárolunk. .Lel­készképző Intézet” jeligére a kiadó­ba. \ Istentiszteleti rend * Budapesten, 1980. február 17-én Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla. .de. H. (úrv. Káldy Zoltán, du. 6. Egyháézzenei áhítat. Igét hirdet: Ha­fenscher Karoly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 5. Szeretetven- dégség: Muntag Andor. Dózsa György út 7. de. fél 9. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszki Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. -Thaly Kálmán u. 23. de. 11. Rédey Pál. Kő­bánya de. lo. Bogya Géza, du. 5. Sze­retet \*endégség. Vajda Péter u. de. t'él 12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfalva de. 8. Sel- meczi János. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Selmeczi János Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Er­zsébet. F range pán u. de. 8. Smidé­liuszné Drobina Erzsébet.. Üjpest de. 10. Bláz.3’- Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Oyu*a. Soroksár-TTitelen ci-\. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matűz László. Pestlőrinc Erzsébet-le­lep de. háromnegyed 8. Matűz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kis­pest Welterle-telep de. S. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota IVfáv-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kis- templom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de fél ti. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ko­sa László. Bécsikaputér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11: (úrv.) Ottlyk Ernő. du. 6. Madocsai ■Miklós. Toroekó tér de. fél 9. Ottlyk Ernő. Óbuda de 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Takács József. Pest hide rlaít de. fél 11. Takács József. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Donáth Lász­ló, de. li. (úrv) Bencze Imre. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Donáth László. Nagytétény de. 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. (úrv.) Danhauser László. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. evangélikus elet A Mas-varorszáffi J Elvaneélikus Esvház Saitóosztálvának lapla Szerkeszti * a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó- Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vin.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VTT1 Előfizetési ér: egv évre 200.— Ft Arusítia a Magyar Posta Index: ?5 ?U ISSN §133—I3Í2 Ó 80.0344 Athenaeum Nvomda. Budapest Rotációs maeasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: »Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megír­tak«” (Lk 18, 31). VASÁRNAP. — „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondo­lataim, és a ti utaitok nem az én utaim — így szólt az Úr” (Ézs 55, 8 — Mk 8, 34 — 8. 31—38 — lKor 13). Az én házam, az én gyermekem, az én gondolatom. Védi a tulajdonjog', a családjog, a szerzői jog. Mégis jaj nekem, ha házam nem az Isten háza, ha gyer­mekem nem Isten gyermeke, tia gondolatom nem Isten gondolata. „Jézusom, szeretlek, De jaj, elfe­lejtek Gyakran tégedet; Tenéked köszönöm Nyugalmam örömöm, Egyedül neked. Amidőn bajos időn Eltűn örömöm s vígságom: Te vagy bátorságom” (419. ének 1. vers). HÉTFŐ. — „Gondoljatok a tá­volból is az Úrra, jusson eszetek­be Jeruzsálem!” (Jer 51, 50 — lPt 2, 11 — Lk 13, 31—33 — Mk 9, 1—9). Jeremiás jogos bosszúért kiált Babilon ellen: ne felejtse ember és Isten milyen méltányta­lanság esett Izraelen! Gondolj Je­ruzsálemre, ahol Jézussal esett méltánytalanság. Ártatlan embert vertek, köpdöstek, gúnyoltak. „Én vagyok oka e nagy büntetésnek, Hogy a latrok közt keresztre fe­szítenek, Amit Uram, te szenved­tél helyettem. Én érdemeltem” (182. ének 3. vers). KEDD. — „Te azonban légy jó­zan mindenben, a bajokat viseld el türelmesen” (2 Tim 4—5 — Ézs 45, 9 — Lk 10. 38—42 — Mk 9. 10—13). Elfelejtettünk várni! „Aki várni tud. sokat tud” — biz­tat Kölcsev. Hátfia várni kéne többet? Talán az élet nagy titka nem az „előleg”, hanem a türe­lem? „Tűrd kereszted mindhalá­lig, Legyen példád Jézusod: Jobb, ha szemed könnyben ázik. Mint­ha rád nap mosolyog” (461. ének 1. vers). SZERDA. — „Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket” (2 Krón 15, 2 — 2 Tim 3, 15 — 2 Pt 2—11 — Mk 9, 14—29). Érdemes a Bib­lia mellé odatenni más könyvet. Mit tudnak a régészek az Űrről? Mit gondol a filozófus, hogy lát­ja a költő Istent?. Ne félj! Isten csodálatos világa nyílik ki,' Egy nagyobb Istent fogsz látni, akit érdemes újra meg újra keresni. „Istentől el nem állok, Ö sem áll tőlem el: Szüntelenül vele járok” (367. ének l vers). CSÜTÖRTÖK. — „A jó cselekvés­ben pedig ne fáradjunk meg, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Gál 6, 9 — 1, Sám 26, 23 — 2 Móz 32, 1—3, 15—20 Mk 9, 30—37). Ahol ősszel semmit nem látsz, ott tavaszra vetés zöldéi! és nyáron aratnak. Miért gondolod, hogy a jó tettek nem hajtanak ki? 1 A gonosznak nagy híre van, de holnap már nem beszélnek róla, holnapután már szégyenük. A Krisztust csa­tolóknak nevét sem tudjuk már. A keresztjét vivő Simon köré le­gendát is szőttek. Ne higyj a szen­zációnak, az életet a jó tettek vi­szik előre. „Ne legyen életemben Soha egy pillanat, Melyben el­hagyna engem E nemes indulat. Ajándékozz meg engem Jó szív­vel. jó Atyám, Hogy boldogítva boldog lehessek igazán” 446. ének 2. vers). PÉNTEK. — „Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; ami­kor szenvedett, nem fenyegető­zött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1 Pt 2, 23 — Jer 11, 20 — 2 Kor 7, 8—13a — Mk 9, 38—41). „Mikor nagyokat ütríek rajtunk, milyen jó lenne nem üt­ni vissza se kézzel, se szóval...” — József Attila sóhajt fel így. De lehetséges ez? Igen, mindenki megteheti, aki észreveszi: van. aki biztosabb kezzel tesz igazságot, mint bármely ököl, vagy szó. Akit egyszer megdöbbent, hogy Jézus nemcsajc a főpap szolgáinak de ne­ki sem ütött—vissza. „Tarts meg Urunk, szent igédben! Végy erőt ellenségeinken, Kik szent Fiadat támadják. Hogy trónodról leta­szítsák” (747. ének 1. vers). SZOMBAT. — „Isten munka­társai vagyunk” (1 Kor 3, 9 — Zsolt 60, 14 — Dán 5, 1—30 — Mk 9, 42—50). Vendég karmester jött, s nem lehet ráismerni a ze­nekarra. Mintha szárnyakat kap­ná mindenki! — Jézus ez a nagy karmester, akinek a keze alatt Péterből kőszikla, Saulusból Pau­lus lett. Vedd észre! Jézussal dol­gozunk együtt, s vele valameny- nyien a maximumot teljesíthet­jük. Ébredj! Itt a Nagy Karmes­ter, akinek a keze alatt soha nem hallott harmóniát lehet megtanul­ni! „Győzelmet vettél, ó. Feltáma­dott! Örök nagy dicsőség a dia­dalod!” (773. ének 1. vers). Kertész Géza — GALGAGUTA. A gyülekezet ádventi esti istentiszteletein Zá­tonyi János medgyesegyházi; Solymár Péter csömöri és Maróti János acsai lelkész szolgált. . Emlékezés Már harmincöt éve. Generá­ciók sora nőtt fel, és hullott a sírba azóta, hogy 1945. február 13-án elhallgattak a lövegek Bu­dapest utcáin, és a külső kerüle­tekben beépített ütegállomások­ban, nem repesztette a dobhár­tyákat az aknák reccsenő be­csapódása. és nem hűlt meg a vér a sebtiben fedezéket kereső emberekben a bombák üvöltő süvítése hallatán. A fasiszta né­met ellenállás megsemmisült. Az itt-ott felcsattanó puskalövések és berregő géppisztolysorozatok hangja már csak az elvonuló égíháború távoli visszhangjának hatott a pincékből előbúvó. pak­sira pislogó, szédelgő emberár­nyak fülében. A napfény és az első mély lé­legzet bódulatában el sem ju­tott tudatukig a mellettük elro­hanó keki egyenruhás katonák látványa, akik nem lövészárok ásásra, lövegvontatásra. vagy ép­pen a nyilas pártház felé terel­ték őket, hanem biztató jókedv­vel kiáltották oda futtában: Nye- boj sze! Vojna kaput! Egyik-má­sik falásnyi kenyeret nyújtott egy éhes gyermek felé. Már aki­nek volt érmen kenyere. Mert ne feledjük, hogy az ostfomnpűrű külső oldalán sem, sokkal köny- nyebb az élet, mint a belsőn. És a halálfélelem elmúltával ugyan mi lehetett az első gondo­lat. ami tudattá vált az állandó rettegéstől, reménytelenségtől és borzalomtól tompult agyakban? Egy korty friss víz, egy erötadó falat, mindegy, hogy honnan és milyen. És kinyújtózni a nap­fényben. De lehetett-e nyújtózkodni ott, ahol romos falak alá szorult em­berek fájdalmas sikolya, beom­lott pincékben levegőért kapko­dó hörgés adta az alaphangot az életért kiáltó szimfónia zsongá­sa alá? Szerszám nem volt, hát puszta kézzel estek neki a romhegyek­nek, és láncot alkotva adták kéz­ről kézre a téglákat, hogy kisza­badítsák a bennszorultakat, leve­gőt juttassanak a fuldoklókhoz és derékmji rést nyissanak a me­nekülni vágyók előtt. És ha köz­ben szétzúzott koponyát tapin­tott a kezük, hát erzelgés nélkül folytatták a munkát, mert még élőket kellett megmenteni, és az élet szava úr a halálon, a borza- dályon és a félelmen is. Borzasztó volt? Az volt. Akkor senki, sem ért rá ezt megállapí­tani. mert élni kellett, és ezért tenni kellett. Tenni szüntelen, mindegy, hogy mit, de mozogni, alkotni, hogy mára kenyér és a jövőre remény teremjen. Talán tapintatosabban is írhat­tam volna róla. de a lélek nem en­gedi, hogy elkendőzzem azok sor­sát, akiknek életébe a párkák véres fonalat, üszköt és kínt szőttek, és a gerincüket mégsem tudták megtörni, fejüket a re­ménytelenség mocsarába meríte­ni. Béke azoknak, akik már nein élnek közülük, és tisztelet azok­nak, akik szerényen járnak a fő- ' város megújhodott házai, gyá­rai, iskolái, múzeumai és színhá­zai, meg az új lakótelepek kö­zött. Ha ők nem adták volna kézről kézre a téglát, ha nem ebédeltek volna stanicliból, ak­kor ma nem állnának magas pa­nelvárosok, és nem, roskadozná­nak az üzletek polcai. Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy példának akarom-e őket ál­lítani a mai generációk elé, ha­tározót nemmel felelnék. A ma előtt a múlt elsősorban tanulsá­gul szolgáljon az. újat akarók, a szebbet építők előtt. Az utánunk következők majd okuljanak raj­tunk, és ha csak egy jottányit is. de javítsanak az életükön. Így gördül majd előre, mindig előre a világ a történelem kerekein. Molnár Barns i

Next

/
Oldalképek
Tartalom