Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-07-27 / 30. szám

As egy dolgot kérő zsoltáros aH VASÁRNAP IGÉJE Ballagás ? Nem! Vándorlás 2 Mózes 19, 3—8 Amikor ezek a sorok Íródtak, éppen ballagásra készültek diákjaink. Erre a régi, megtartásra érdemes hagyományra. Mi annak idején azt énekeltük: Ballag már a vén diák, tovább, tovább! De a ballagás végén ott kötöttünk ki, ahol elkezdtük, az osztálytermünkben! Az egyház útja nem ballagás, hanem vándorlás és ha Jézus Krisztus gyülekezete nincsen úton, akkor baj, méghozzá komoly baj van vele. Ütőn vagyunk, egyszerűen azért, mert nem vagyunk otthon. Soha és sehol itt ebben a világban nem vagyunk otthon, hanem mint a vándorok és jövevények állandóan úton. Ha most valaki azt hinné, hogy ez a tény e világnak és benne a mi helyünknek és feladatunk­nak az alábecsülését jelenti, nagyot téved. Éppen az ellenkezőjét mondjuk ki ezzel. Jézus búcsúszava nem ballagásra, hanem ván­dorlásra és szolgálatra rendelte övéit — mégpedig midenütt a világ­ban. Ezt a szolgálatot és feladatot azonban övéi csak úgy végezhetik el, ha komolyan veszik vándorlétüket és útjukat: TOVÁBB! TOVÁBB! Mai igénk az útban levő gyülekezetre irá­nyítja figyelmünket s az érdekes éppen az, hogy az pihenőt tart. Is­tennek ugyanis erre is van gondja, hogy útban levő egyházának le­gyen pihenője; ez persze nem azonos a tétlenséggel, vagy haszontalan időtöltéssel! Inkább alkalom kíván lenni az emlékezésre és felké­szülésre. Ugyanis mindkettőre égetően szükségünk van. Az előbbire azért, mivel hallatlanul feledékenyek vagyunk! Igen hamar elfelejt­jük „Egyiptomot”, ahonnan Isten minket kimentett s azt is, amit utána tett velünk! Pedig szárnyain hordozott bennünket! Isten az övéinek ehhez a vándorlásához nem mankót ad, amelyen elbiceghet­nek, hanem szárnyakat s nemegyszer az is megtörténik, hogy az ö szárnyaival nemcsak betakar, hanem hordoz is, mint ahogy a. sas a fiókáit! A pihenőre azonban szükség van a felkészülés miatt is. Ott, abban a helyzetben három nap múlva Isten szent, megmásíthatatlan szövetséget akar kötni kiválasztott népével, a tízparancsolatban szent akaratát kívánja vele közölni. Erre pedig fel kell készülnie az övéi­nek; nem állhatnak akárhogyan Istenük elé. Ezért is a pihenő ott a hegy lábánál! AÁ ÚTON LEVŐ GYÜLEKEZETNEK VAN ISTENTŐL RENDELT VEZETŐJE IS, Mózes, aki akkor is talpon és úton van, amikor a nép letáborozott s pihen. Érdemes egy pillanatra rá is figyelnünk, amint felmegy a hegyre, hogy Istennel találkozzék, azután lejön onnan, hogy elmondja a kapott üzenetet, azután összehívja a véne­ket, hogy döntés elé állítsa őket, mert Isten soha, senkire nem kény­szeríti rá magát, de mindig igéjével döntés elé állít s engedelmessé­get vár tőlünk. Milyen fáradhatatlan és hűséges ez a Mózes a szolgálatban, mi­közben népe lazít, majd egyhangú és nagy hangú határozatot hoz: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott! Hogy ebből rövid időn belül mi lett, jól tudjuk. AZ ÚJSZÖVETSÉG NÉPÉT NEM MÓZES VEZETI, HANEM AZT ADTA ISTEN NEKI ÚTITÁRSUL, aki ígérete szerint vele van min­den napon — a világ végezetéig. Ez a Jézus is felment, akárcsak Mó­zes, a hegyre, de nem azért, hogy Istennel a törvényről tárgyaljon, hanem hogy a törvényszegőkért a kereszten meghaljon. Azokért, akik talán őszintén és jóindulatúan azt mondják: Megtesszük mind­azt, amit az Űr mondott, de éppen úgy csődöt mondanak, mint ofit íjí Mózes népe a Sinai-hegy alján. Az úton levő keresztyén gyülekezet sajnos, nemegyszer veszedelmesen hasonlít annak a két tanítvány­nak az útjához, akik húsvét után leverten, szinte menekülésszerűen Emmaus felé tart, nem is veszik észre, hogy akik velük tart az az Űr s az kénytelen őket megkérdezni: miről is beszéltek ti tulajdon­képpen és miért vagytok ennyire szomorúak? Ha valóban az O tár­saságában és követésében járunk ebben a világban, akkor többek között megtaláljuk helyünket, tudniillik az utolsó helyet, amelyet senki sem akar s amely ha üres marad, akkor az annak a jele, hogy ott nincsen egyetlen egy ember, aki meghallotta és komolyan vette Jézus szavát: Ha meghívnak, menj el és ülj az utolsó helyre...! Út­ban-vele, akkor biztos, hogy elmegyünk az egy után, aki elveszett, nem azért, mert 1980-at szórványévnek neveztük el, hanem mivel az Ő szeretete mozgat és szorongat, s ezen az úton biztos, hogy talál­kozunk a mienkkel, s ilyenkor vizsgázunk abból, tudunk-e Isten népe lenni és maradni nem valamennyi nép ellen, hanem minden nép között s hajlandók vagyunk-e újat és jót tanulni másoktól, hi­szen sem „készek”, sem tökéletesek nem vagyunk s ha Isten napon­ként meg nem könyörül rajtunk, elvesztünk. VÁNDORUTUNKON AZ ÉLŐ JÉZUS JÁR VELÜNK, aki evan­géliumával hív, gyűjt, megerősít, megszentel. Tőlünk csak egyet vár, hogy engedelmesen hallgassuk szavát! Luther mondotta: „De nyo­morult népség is vagyunk! Ha nem a mienk az evangélium drága kincse, akkor tévelygés burjánzik fel közöttünk! Ha pedig evangé­liumot kapunk, akkor meg az a baj, s ez talán a borzasztóbb, hogy mindenki megveti s csak kevesen veszik be jobbulásra.” Meg ne vessük hát sem őt, sem igéjét! Kényelmes ballagás, céltalan kóborlás, veszélyes kalandozás helyett legyen utunk céltudatos vándorlás — Övele. Weltler Ödön Imádkozzunk! Istenünk, soha nem volt naponként annyi ember úton, mint éppen a mi világunkban. Munkahelyre és iskolába, hét végén pihenésre, ezen a vasárnapon is gyülekezetedbe. Hisszük, hogy soha nem va­gyunk egyedül, add, hogy rád bízzuk magunkat. Ne engedd, hogy kö­telesség vagy fáradtság, a körülöttünk levő lárma és a bennünk meg­rekedt kételkedés megakadályozzon abban, hogy Terád figyeljünk, igédnek szívesen engedelmeskedjünk. Ámen. Dr. Szedressy Pál kolozsvá­ri püspök meditációja. El­hangzott a kolozsvári evangé­likus templom 150 éves jubi­leumi ünnepségén. „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr há­zában lakhassam egész életem­ben; láthassam az Úrnak szép­ségét, és gyönyörködhessem tem­plomában.” (Zsolt 27, 4). TEMPLOMUNK ÉPÍTÉSE ÉS FELSZENTELÉSE UTÁNI 150- IK JUBILEUMI ESZTENDŐ AL­KALMÁBÓL tiszta és őszinte gondolatoktól vezérelve kívánunk ünnepelni. Ügy érzem, hogy a „halk és szelíd hang” tisztasága különösen is illik ezen a hétköz­napi estén, amelyet ünneppé szentel Isten igéje, zsoltáros ősök éneke, az egy kéréssé egyszerű­sített imádságból fakadó bizony­ságtétel. De erre késztet a költő — volt felügyelőnk — szava is, aki mikor bemutatja a templom­építés álmodóját, szervezőjét, a törékenyt, a beteget látja, akinek „lelke éget, szíve dobogott”, aki „templomról álmodott” és aki küzködött is azért, hogy láthas­sa a megálmodott templomot. . . . De térjünk vissza gondolat­ban az egy dolgot kérő, az egyért esedező zsoltácosra. Vajon köny- nyű feladat-e egyetlen kérésbe egyszerűsíteni kívánságainkat? Bizony nem is olyan egyszerű dolog ez! Éppen úgy nem egy­szerű, mint ahogyan nem lenne könnyű dolog dönteni, ha a kí­vánságok teljesítése lehetőségé­nek fehér lapját helyeznék elénk, de csak egyetlen kérésünk telje­sítését ígérnék. Vajon mit kér­nénk? ... ÍGY TŰNŐDVE FORDULUNK EZEN AZ ESTÉN KÜLÖNÖS FIGYELEMMEL AZ EGYET KÉRŐ ZSOLTÁROS FELÉ, mert ez az egy kérés az Isten háza iránt érzett mélységes szerétéiből származik. Nem is bármikor, ha­nem a templomtól való távoliét idején. Ott kíván lakni, ott kí­ván otthon lenni, ott szeretne gyönyörködni a ház szépségében és az Ür szépségében . .. Ott tör ki szívéből az egyetlen kérés: „hogy lakhassam az Ür házában”. Akkor és ott minden egyéb mellékessé válik. Nincs kétség afelől, hogy mi a legfontosabb, hogy az értékek skáláján mi van elöl. Mint a szarvas kívánkozik a folyóvízre, kívánkozik ő is az élő Isten házába, hogy az Ürnak szépségét, az ige szépségét és a hajlék gyönyörűségét szemlélhes­se. TEMPLOMSZENTELÉSI ÜN­NEPÉLYÜNK HALK ÉS SZELÍD HANGJA VÉSSE BELE A SZÍ­VÜNKBE EZT AZ IMÁDSÁGOT és a vers szavaitól indíttatva foglaljuk össze most néhány mondatban: miért szép, mikor gyönyörűséges a templom? Mi szükséges ahhoz, hogy teljes el­fogadói és továbbadói legyünk ennek az imádságnak? 1. Az Űr házának gyönyörűsé­gét és benne az Űr szépségét nem az alkotás műértéke, monu­mentalitása. kultúrkincs jellege határozza meg. Isten háza azért gyönyörűséges, mert az istentisz­telet, az imádság háza. Így tettek erről bizonyságot próféták és így vette át ezt a bizonyságot Jézus Krisztus. így adták tovább a ta­nítványok. Az evangéliumok pe- dik megőrizték Jézus templom- szeretetének bizonyságát. 2. Az Űr házában gyönyörkö­dünk-, mert ami benne először megszólal, az a harmónia. Har­mónia annyi mint együtthang- zás. így látta 150 évvel ezelőtt Martin Liedemann és azt adta vissza ódája egyik sorában, így énekelve: „Harmónia a megnyi­tott templomban az első hang­zás” (Harmonie der erste Hall im geöffneten Tempel). Erről a harmóniáról bizonyított akkor is, amikor úgy szólt a templomról, mint az azt építők szándéka egy­ségének eredményéről, és úgy látta, hogy a templom felépítése és majdani szolgálata nem eltá­volítja, hanem tovább is közös­ségbe egyesíti az embereket. így értjük meg szándékát ebből az idézetből is: „Mert a különböző hittestvérek szeretete emelte ezt, akik együtt e dómban a nap szépségét szemlélik. Magyarok, székelyek, szászok szentelik ezt testvérként a teremtőnek.” 3. Gyönyörűséges a templom, az Űr szépségét szemléljük ab­ban, mert amit a templomban hallunk, az a békesség evangé­liuma. Ennek hirdetése pedig már önmagában szép. „Mily szé­pek a békességhirdetőnek lábai, akik jókat hirdetnek” — mondja az apostol is és hivatkozik a prófétai szóra (Róm 10, 15). Mi­nél teljesebb, tisztább a békes­ség evangéliumának hirdetése, minél teljesebb a bizonyságtétel arról, aki megbékéltette magát a világgal és arra hív el minket, hogy békességének hirdetői le­gyünk, annál közelebbről látjuk ezt a szépséget, annál inkább megértjük: miért szép itt, és mi szép itt!, 4. Isten házának gyönyörűsége a gyülekezet, mely szemléli ezt a szépséget. Az a gyülekezet, ame­lyik átveszi az imádság házában kapott kincseket és ki árad vele a világba. Hirdeti, gyakorolja és céllá teszi azt a harmóniát, ami a megnyitott templom hangja. Hirdeti mindenütt, hogy Isten a békesség Istene és ellentmondás lenne szépséget szemlélni és ugyanakkor gyűlölni, vagy gyű­löletet szítani. Nem lehet itt bent építésről, kívül pedig rom­bolásról beszélni. A templomot az élő gyülekezet teszi tehát széppé, sőt gyönyörűségessé. Az üres templomok lehetnek kegyes emlékhelyek, de inkább fájdal­mat. mint örömöt, inkább bűn­bánatot és önvizsgálatot kelte­nek, mint gyönyörűséget, mert mindig nyugtalanító a kérdés: hová lett a gyülekezet? 5. Gyönyörűséges a templom, mert világosság forrásává .válik életünkben. Sötétben semmit sem látni. ' Ha Isten szépségét szemlélve meggyűlt bennünk Is­ten szeretetének lángja, akkor ezt a lángot otthonainkba kell vinni olv módon, mint ahogyan a feltámadás hajnalán ortodox testvéreink kezében a templom és az otthon közötti távolságot — Szentháromság után az 1. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Lk 16,19—31; az ige­hirdetés alapigéje: 2 Móz 19,3—8. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Jú­nius 15-én, vasárnap reggel 7 ezernyi gyertyaláng lánca köti össze. 6. Gyönyörűséges a templom azért is, mert megtanít bennün­ket az ékes rendre. A templom nem kisebbíti az ember alkotó- képességét. Egy templom építésé­ben összefog az áldozatkészség és a tudás. Nem oly módon lesz ugyanis templom, hogy a köve­ket egy rakásra hordom. Tem­plom csak úgy lesz, ha téglát téglára, követ kőre helyezve minden irányt és távolságot, ívet és magasságot figyelembe veszek. Ismernem kell azt is, milyen erősnek kell lennie az alapnak, milyen erőt képviselnek az osz­lopok és hogyan ácsolják a tető­zetet. Az Úrnak szépségét szem­lélve és a templom gyönyörűsé­gét csodálva gondoljunk arra, hogy a templom kicsiben-nagy- ban Isten teremtett világának olv módon hirdetője, hogy vissza­zengi: ..íme minden igen jó.” Mi ezt mondjuk ma este: íme min­den mii ven szép! 7. Gyönyörűséges a templom vé«iil azért, mert rámutat az örökkévalóságra, a teljességre. Ma tükör által, homályosan, részletekben, töredékesen látunk. Még a templomban is. Itt is be­állhat a rövidzárlat, innen is el­kalandoznak gondolataink, itt is feltör a harmónia ellentétje. De hitünk szerint innen látjuk azt a szent várost, amely az Istentől száll majd alá. Olyan szép lesz az, mint egv férje számára fel­ékesített menyasszony. Aki ezt a menyasszonyt szereti, annak számára nines szebb a világon. A MENNYET JEmT7-<3Ar,EM SZÉPSÉGE MÉG NINCS ITT. Fzt még csak reméljük, várjuk. De a be+eljesedés reményével. A várakozás során rendről rendre, ma itt. holnap más helyen be­tekintünk a templomokba. Azok mind egyformán gyönyörűségesek lesznek számunkra, ha ezeket a szépségeket felfedezzük azokban is. órakor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet BÁNF1 BÉLA nagy- geresdi lelkész. — SOPRON. A gyülekezet má­jus 11-én tartott közgyűlése Szi- mon János ecsenyi lelkészt egy­hangúlag lelkészévé _ választotta. — MENCSHF.LY. Május 18-án teológusnap volt a gyülekezetben. Délelőtt Szentantalfán és Zánkán, délután Nemesleányfalun és Mencshelyen szolgált Hegedűs Zsuzsanna IV. évf., Fabiny Ta­más III. évf., Szabó László II. évf., és Piri Magdolna I. évf. hallgató dr. Selmeczi János ott­honigazgató vezetésével. „Menny- bemenetel és pünkösd között” cí­men szép énekek és szavalatok keretében arról szóltak, hogyan határozza meg keresztyén életün­ket és szolgálatunkat Jézus mennybemenetele és a Szentlé­lek kiáradása. A gyülekezet nagy szeretettel fogadta Teológiai Aka­démiánk küldötteit és 5600,— Ft adománnyal támogatta lelkész­képzésünket. — MESZLEN—ACSÄD—NE­MESCSÖ társgyülekezet néven egyesült a meszleni és nemescsói gyülekezet a közgyűlések határo­zata értelmében. A társgyüleke­zet lelkésze Weltler Sándor, a lelkészi hivatal Nemescsón van. Beiratás vallásoktatásra A hittanbeiratknzás az 1980—81. tanévre az általános iskolákban és a gimnáziumokban június 26-án, csütörtökön délután 14—18 óráig és június 27-én, pénteken délelőtt 8—13 óráig lesz. A tanulókat abban az iskolában lehet beíratni, amelyben a ren­des beiratkozást végezték. A beiratkozást az egyik szülő, illetve a gyám az iskola igazgatója, vagy a beiratkozást végző pedagógus előtt szóban, vagy — meg nem jelenés esetén — írásban kérheti. ÖRÖK JELEN Amíg a gyors városokon, falvakon át . robog velem, és a szürke köd fátyla felszakad, magamban csendesen a reggeli igét ismételem: „Jézus bejárt városokat és falvakat. Segített, tanított, örömhírt vitt, vak szemet megnyitott...” S szívem felujjong: Falvak, városok, ez nem csak múlt, ez ma is, holnap is, holnapután is, szüntelen örök jelen! Hisz az élő Jézus ma is bejár városokat és falvakat. Nyomában öröm, békesség fakad. Gyógyít, segít erőt ad, életet. Szívére ölel árvát, elhagyottat, fáradt öreget, gyenge gyermeket. S amíg a gyors városokon, falvakon át robog velem, húsvét ragyogása kísér a ködös reggelen. Húsvéti fény ragyog az ősi bibliai mondaton. Hiszen jelenidőben mondhatom. És nekem is erő, békesség, győzelem ez az örök jelen! Túrmezei Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom