Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-02 / 5. szám
Az igazi Zsid 1, 1—8. Csendes, esős délutánon egy alföldi nagyváros utcáit rovom, s közben elmerengve a sétáló, siető emberek arcát fürkészem. A temető kapujában gyászoló család lép ki, arcukon szomorúság, keserű fájdalom tükröződik. Tovább haladva siető, kapkodó emberek tarka sokasága hullámzik, arcukon nyugtalan, vonásokkal. A főtéren lakodalmas menet vonul. Boldogságtól sugárzó arcú fiatal pár, örömben úszó, ujjongó, derűs arcú. vidámságot árasztó násznép halad. Emberek arcát figyelve és felidézve ballagok, s elgondolkodom: mily sokféle arca van az embernek, s mily sok minden tükröződik rajtunk! Betérek a templomba, s az esti igét hallgatom: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté öt...” ISTEN TEREMTŐ ARCA bontakozik ki előttem, „akié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták”. A természet csodálatos rendezettsége, harmóniája Isten teremtő arcát világítja meg. Ennek láttán csak hálaadás zenghet ajkunkról. A „mi alkotónk” a teremtésben munkatársaivá tett. S mi mégis oly sokszor fátylat borítunk teremtő arcára, s méltatlan munkatársai vagyunk. Nem becsüljük kellően fenségesen ragyogó, ámulatra késztető megteremtett világát. A természet erőit egymás ellen fordítjuk, s ennek felejthetetlen, gyötrő emléke a hirosimai atombomba kegyetlen pusztító lángja. Isten teremtő arca, a munkatársi viszony késztessen őszinte, becsületes munkára és életre mindannyiunkat a magunk helyén! ISTEN ÍTÉLŐ ARCA, szigorú feddést tükröző szeme villan ránk, ha engedetlen gyermekei vagyunk. Törvényei, mint korlátok hirdetik ítéletét. A választott nép többszöri engedetlensége, hűtlensége sokszor hívta ki maga ellen Isten ítélő arcát. A mi engedetlenségünk is kihívhatja ma is kemény Ítéletét. Lázadozásaink közepette, önigazságunkban elmerülve megfenyít bennünket Isten ma is. Esetleg betegséggel látogat meg. s különféle módon megítéli eleiünket. Isten szíve azonban mindig szomorú, ha ítélő arcát kell mutatnia. IGAZI ARCÁT AZONBAN JÉZVS KRISZTUSBAN MUTATTA MEG. MERT AZ ISTEN SZERETET. Ezért örvendezhetünk és viqadozhatunk bátran „a mi szabadításunk kősziklájának”. Isten lényege, igazi arca: a szeretet, mely mindent megelőző. Fenségében, nagyságában megértő szeretet van. ítéletét is értünk gyakorolja, hogy lábainkat a helyes útra igazgassa. s jó úton vezessen bennünket. Isten igazi arcának legyünk mi is hordozói, s adjuk tovább Istennek felénk áradó szeretetétl Legyen életünk alapdallama a szeretet! Isten igazi arcától kapott napfény ragyogjon tovább életünkről! Isten igazi arcát hordozzuk, ha tettre kész, szolgáló szeretettel veszünk részt családunk, gyülekezetünk, hazánk és népünk békés életének építésében. A cselekvő, tettre kész, szolgáló szeretetei örömmel fogadja és várja minden embertársunk és társadalmunk az élet minden területén. Engedjük hát. hogy Isten sze- retete hassa át egész életünket. Ügy nézzünk Isten igazi arcára, hogy öt meglátva, megláthassunk ott mindenkit, akit nekünk testvérnek teremtett. Isten igazi arcának hordozói kerestetnek ma is, akiknek arcán az isteni szeretet napfénye tovább sugárzik az embertárs felé. Emberek arcát fürkésztem, s most magam is „tükörbe” nézek: mily kevésszer tükrözte arcom az Ö igazi arcát! De a Jézus Krisztusban megjelent isteni szeretet az őszinte bűnbánat után, most is új életre indit, s minden embertársam is ú] életre hívja. Ó, mily sokak számára áldást fakasztó lenne, ha emberi arcunkon nemcsak fájdalom, nyugtalanság, öröm tükröződne, hanem Isten igazi arca, a Jézus Krisztusban közénk jött örök szeretet! Zátonyi János Nemcsak magunknak élünk - szociálctikai sorozat Munka után édes « . . .? Kérdések a szabadidőről „Ha megkérdezik tőlem, tudom. de ha meg akarom magyarázni a kérdezőnek, nem tudom” — mondta Augustinus az időről általában. S mintha fokozott mértékben érvényes lenne ez a szabadidőről szólva. Nem csak a csuklónkon ketyegő óra szembesít minket az idő titokzatos kérdésével, mintegy elméleti síkon, de sokkal gyakorlatibb kérdés elé kerülünk, amikor a blokkoló óra a munkaidő végét mutatja, karóránkon elmúlt délután 4 óra s a régi toronyóra, vagy utcai villanyóra jelzi, hogy a nap hátralévő részével szabadon rendelkezünk. De ez utóbbi két szót írhattam volna akár idézőjelben is, mintegy megkérdezve: van-e egyáltalán „szabad” időnk? Semmi, vagy (úl sok? Bizonyára van olyan olvasó, vagy olvasónk családtagja, aki este hullafáradtan az ágyba zuhanva, azért még kézbeveszi az Evangélikus Életet, hogy gyorsan átfussa, mi van benne s most bosszankodik: „na, még jó, hogy nem arról írnak, mit csinálnék, ha én lennék az iráni sah, vagy mit tennék, ha lenne egy millióm!” De hát nem én vagyok a sah és nincs egy millióm, ahogy nincs szabadidőm sem! Siklós László egy házaspárt mutat be (Kortárs 1974/7.), akiket hivatásuk és kicsiny gyermekük ellátása oly mértékben vesz Igénybe, hogy egyetlen vágyuk: egyszer kialudhassák magukat. Nem állnak egyedül! Nekik és sok hozzájuk hasonló ember számára a szabadidőről való kérdezés gúnyolódásként hangzik s a felelet: „olyan nekünk kérem nincs!” Ugyanakkor azonban számosán vannak, akik az újságot az utolsó betűig átböngészik, órák hosszat az ablakban könyökölnek, vagy jobb híján addig nézik a TV képernyőt, amíg világít, vagy egyszerűen csak unatkozgatnak, mint fiataljaink szoktak álldogálva, cigarettázva a tereken. Melyik kép a jellemző? Semmi szabadidőnk nincs, vagy túl sok is van belőle? Pedig a 24, vagy 168 óra mindenütt és mindegyikünk számára ugyanannyi. Vagy nem? Teljesen egyértelmű, hogy a régi társadalmi viszonyokhoz képest a dolgozó tömegek számára megnőtt a szabad rendelkezésű órák aránya. Egyre többen dolgoznak heti 44, vagy 36 órát a 168-ból. Gondoljuk csak el, ha szabad szombatosok vagyunk, 7 évből két teljes esztendő szabad! A közlekedés meggyorsulása, technikai találmányok é6 háztartási gépek elterjedése mind-mind a több szabadidőt hivatottak szolgálni. — Másrészről a szociológiai jellegű felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy nincs közvetlen összefüggés a kevesebb munkaidő és az értelmesen eltöltött nagyobb szabadidő között. Mit használ egy zongora? Nem mindenki tud zongorázni, akinek van zongorája. Nem biztos, hogy az beszél egy idegen nyelvet, akinek könyvespolca tele van nyelvkönyvekkel. Ilyen a szabadidő is: ha nem tanulunk meg játszani rajta, semmit sem használ. Ha csupán „van’', anélkül, hogy tudatosan foglalkoznánk, vele, elveszítjük még azt is, ami van. S lassan kicsurog, mint markunkból a víz. Ellentmondásosan hangzik, de a szabadidőt is tervezni kell, éppúgy, mint a hatékony munkát; át kell gondolni és figyelni kell rá, mint egy munka kivitelezésére, hogy elkerüljük a selejt-gyártást, de nem csak a munkában, hanem a selejtesen sikerült szabadidőben is. Amit ez a hasonlat mutat a munka és a szabadidő hasonlóságáról, az a példától elvonatkoztatva is igaznak tűnik! Nem olyan nagy a különbség a munka és a szabadidő, a munka-erkölcs és az ú. n. „szabadidő-ér- kölcs” között, mint azt első pillanatra gondolnánk. Aki ..ellógja” a munkát, az a szabadidejét is csak tengeti. Isten világot teremtő cselekvéséről bizonyságot tevő hivő szerint a teremtés folyamata is „hét napig” tartott, azaz a hetedik. Isten pihenése éppúgy teremtési aktus, mint az előző hat! Ahol a munka keserű, ott a pihenés sem lehet édes; ahol a munkaidő nyűg, ott a szabadidő: szabad ugyan, de mi vagyunk foglyok: 6aját szabadidőnk nyomorult foglyai. A már említett Kortárs- cikk riportalanya szerint csak azért érdemes reggelente felkelni és mégis továbbcsinálni a dolgokat, hogy ezzel lehetővé váljék egy kézzelfogható eredmény: a nyaranta külföldön tölthető egy hónap. Az nem igazi szabadidő, amely béklyóba köti az összes többi időt, meghatározza a munkát, s béklyóba köti egyszersmind a naponkénti szabadidőt is: agyonspórolja, visszaszorítja, ellipo6Ítja. Ai infarktus előttiek „Az első infarktusig mindig hajt az ember” — vallják Ferge Zsuzsa megkérdezettjei (Látóhatár 74/8), akik többségének egyáltalán nincs szabadidejük. Túlóra, korrepetálás, másodállás, különmunka, hogy lakást szerezzenek, kocsit, telket vegyenek. S ami szabadidő pedig ezután marad, azt egészen ellazító kikapcsolódásra szánják. A szabadidő eltöltésének módjában még nagyobb és hihetetlenebb lehetőségeknek leszünk tanúi, mint a munkában, állapítják meg jövőt kutató szakembereink s félő, hogy már ma is jobban különböznek emberek a szabadidő eltöltésének színvonalában, mint a munkában. Nincs valami végleges ellentmondás a szocialista módon végzett munka és a tőkés-módon űzött szabadidő között? Nem nevezhető egészségesnek, ha vannak, akiknek szabadidei hobbyjai a vitorlázástól, s a filmezéstől a modellezésig több pénzbe kerül, mint amennyit mások munkájukkal összesen keresnek. A tanulás, a nyelvi és általános művelődés, a zene, színház, mozi és képzőművészetek, a könyvek és kirándulás, s a szabadidő felhasználásának felsorolha- tatlan skálája csak akkor lehet szép, ha az nemes szórakozást és nem szétszóródottsá- got eredményez; ha abban sem az önzés, hanem a közösségi szellem, a partner, a társaság örömének és boldogságának a szolgálata érvényesül. Hiszen a szabadidőmmel éppúgy el kell számolnom Istennek, mint munkaidőmmel a munkahelyemen. „Az idő pénz.. .** Idézik gyakran ezt a mondatot azok, akik még a szabadidejüket is túlhajszolt munkával töltik. A szabadidő rovására történő „mindent nekem kell elvégezni” állandó feszültsége éppúgy embertelen mint az egyfolytában csak kikapcsolódó életmód. A puritán, örömtelen és ünneptelen életforma, mely a munkán kívül minden más emberi tevékenységet időpazarlásnak minősít, egy kihalófélben lévő erkölcs maradványa. Ugyancsak megváltoztatásra vár az a nézet, mely a szabadidőnek csupán annyi értéket és jelentőséget tulajdonít, amennyiben elősegíti a munkavégzést, fizikailag képessé teszi az embert a későbbi munkaidőben való helytállásra. A szabadidőnek önmagában is van értéke, hiszen szabadidőmmel is szolgálhatok! A hétköznap is ünnepnap lehet ott, ahol megtaláljuk a munkaidőben végzett tevékenység és a szabadidő alatti elfoglaltság helyes egyensúlyát. Sablont, vagy mindenkire egyaránt érvényes megoldást nem lehet kifejleszteni. A két „idő”, arányát tekintve, kinél- kinél különböző lehet. Az optimális megoldás természetesen az lenne, hogy mindenki annyira élvezze a munkáját, mint a szabadidejét: s szabadideje közben éppúgy a másik ember javát, örömét tekintené a legfontosabbnak felelős szeretettel, mint munkavégzés közben. Csak így nem válik sem a szabadidő, sem annak rovására menő munkaidő bálvánnyá, melynek imádása kábítószerként hathat, az élet valóságából menekülésként. tgv remélhetjük, hogy mindazok, akik tudják: a nap 24 órája egy összefüggő egység, ugyanúgy a 168 óra. sőt egész „életem ideje” (Zsolt 31.), azoknak mind munkáia, mind szabadideje értelmes és szép. Bízik László GYERMEKEKNEK Titkok nyomában .., Elindulunk! AZ ORSZÁG FŐVÁROSA EVANGÉLIKUSSÁGÁNAK nagy családjával akkor kerültem kapcsolatba, amikor a fasori templomban megkereszteltek. A Városliget felé vezető fasorral szegélyezett úton a szárad elején megépült neogótikus templomban már akkor is Benczúr Gyula napkeleti bölcseket ábrázoló oltárképe ösztönözte hódoló alázatra a templomba betérő híveket. Három évtized múlva én vittem e templomba hálával Isten elé gyermekeimet. Diák koromban sokszor hallgattam itt Peskó Zoltán felejthetetlen virtuozitású orgonajátékát. Itteni szolgálatom idején találkoztam a Dózsa György úti istentiszteleti helyen azzal az egyedülálló együttéléssel, ami pünkösdista testvéreinkkel köt össze bennünket. Nekem is meg kellett szoknom a prédikáció alatt felhangzó, lelki felindulást kifejező felkiáltásokat. A két világháború között üldözött kis vallási csoportnak azzal biztosította a nagyobb testvér envangélikus gyülekezet az istentiszteleti hely megmaradását, hogy saját istentiszteleti helyéül vállalta azt. A két fasori találkozás ívében a legnagyobb szöget a finn hatást hordozó pestlőrinci „kék templom” foglalta el, ahol az első indításokat kaptam a lelkészi szolgálatra is. Az akkor még hivatalosan nem Budapesthez tartozó gyülekezet tagjai gyakran kerekedtek fel, hogy reszt vegyenek valamelyik belvárosi gyülekezetben egy-egy reformációi emlékünnepen, hangversenyen, vagy közegyházi eseményen. A DUNA TÚLSÓ OLDALÁN fogadta vissza a hos&- szabb tanyai szolgálatból hazatérő gyermekét a főváros. A külsőiében „zord-Északot” idéNagy gyülekezetekben A iország fővárosában ző óbudai templom a Dévai Bíró Mátyás téren meleg lelki otthont rejtett magában. A második világháború végén a budai oldalon körülzárt megszálló német katonasággal folytatott hatalmas küzdelem idején súlyosan károsodott templomunknak már újjáépült belsejében gyakran erősített meditációimban az oltártérben álló hatalmas, egyszerű fakereszt és a keresztyén hit tartalmát idéző kazettákba fogott szimbólumsor. Itt találkoztam össze újra az egyházi ének és zene magas színvonalú művelésével is a budai gyülekezetek énekkarainak összefogásában. Aztán végleg „foglyul ejtett” a Duna, amely az esztelen fasiszta pusztítás során elvesztett. majd az élni akarás jelképeként megépült hídjaival erősen öleli össze a főváros két oldalát. A Csepel-sziget északi csücskét elfoglaló nagy ipari kerület. Csepel közepén, a Piac tér végén álló tömör kis templom nemcsak az elmúlt 15 év alatti szolgálataim javarészének színtere volt, hanem bázis is, ahonnan hétről hétre útrakeltem munkatársaimmal, hogy az evangélium üzenetét vigyem a 40 km-nél hosszabb szigeten szétszórtságban élő evangélikus hittestvéreinknek. Életem és szolgálatom keretében máris 5 helyet említettem meg azok sorából, amelyek lelki otthont biztosítanak a fővárosban élő evangélikusoknak, ahol figyelnek az ige mai életben eligazító szavára és igyekeznek kialakítani a diakóniailag strukturált gyülekezet családiasabb belső közösségét, a szocializmus új világát építő társadalomban segítő szolgálatuknak erőforrását AZ ISTENTISZTELETI RENDBEN, amelyet az Evangélikus Életben hétről hétre közlünk, a budapesti istentiszteleti helyeknek csak töredékét képezik az eddig említettek. Hetenként általában 50 istentiszteleti helyet sorol el a rend és ez nem is a teljes kép. Egy-két kisebb helyen csak kéthetenként kerül sor isten- tiszteletre. Ugyanakkor budapesti gyülekezetek patronálása alatt, budapesti lelkészek szolgálatával folynak az istentiszteletek a főváros közvetlen környezetében is, mint az előbb említett Csepel-szigeten vagy ellenkező Irányban, északra a Duna partján, a budai hegyek között megbúvó kis falvakban, a „Rákos mezeje” Alföld felé kiszélesedő területén és így tovább. DEÁK TÉRI TEMPLOMUNK áll az istentiszteleti rend élén. Aki a főváros felé vezető utak „Centrum” jelzéseit követi, aki a naponta százával Budapestre befutó autóbuszokkal az Engels térre érkezik, aki az új Metróval akarja a város pereméről gyorsan elérni a belvárost, szinte törvényszerűen találja magát szembe a Türelmi Rendelet idején torony nélkül épült hatalmas tömböt képező impozáns templomunkkal. Centrális szerepet tölt be nemcsak Budapest, de az ország egész evangélikusságának életében ma is. Ezért aggódtunk együtt a közelmúltban, amikor a Metró új vonalának építésével kapcsolatban a károsodás veszélye látszott fenyegetni állagát és együtt sóhajtottunk fel megkönnyebbülten a megnyugtató intézkedések hírei hallatán. A fővárossá fejlődő Budapest evangélikussága számára otthont teremtő eleink századokra előre jó érzékkel választották ki a legmegfelelőbb helyet a város szívében. A történelmi háttér: Székács püspök magatartása a szabadságharc idején, a gyülekezet helytállása a pesti árvíz alkalmával — jeles igehirdetők, akik közül így hirtelenében Győri Vilmos nevét ragadjuk ki, az ország evangélikusságának életében fontos egyháztörténeti események, mint az 1892-i zsinat, mind erősítették ezt a központi jelleget. Nem kis szerepet játszik, hogy a tradíciók során első parókusi állását a gyülekezet rendszerint az illetékes egyházkerület püspökének kínálta fel. EZ A KÖZPONTI SZOLGALAT ma is élő valóság. Vidékről Budapestre települő fiatalok házasságkötés vagy keresztelés alkalmával sokszor itt kapják meg az eligazítást, hogy hol találják meg a lakóhelyükhöz legközelebb eső evangélikus gyülekezetét. A gyorsuló élet ritmusában sokan térnek be egy imádságra hittestvéreink ide és juttatják el ezen a gyülekezeten keresztül egyházunk fenntartására szánt adományokat. De jelentős szolgálatban részesíti a bachi ötödik evangélista küldetését jól értő és tolmácsoló, magas szintre fejlődött Luthe- ránia ének- és zenekar az Istent kereső lelkeket. Az anyagyülekezet Deák tér segítségével erősödött hét fővárosi gyülekezet önállóvá, hogy újabb leány- és fiókgyülekezeteket bocsássanak ki magukból. (Folytatjuk) Mezősi György Kedves kis Olvasóink! Mint minden gyermek, bizonyára Ti is szeretitek a titokzatos dolgokat. Valóban izgalmas és érdekes, titkokat kutatni, vagy ilyenekről olvasni. De talán még sohasem gondoltatok arra, hogy Istennek is vannak titkai. Ő rejtette el azokat. Egynéhányat azért, mert nem tartoznak, reánk, csak Öreá. Más titkokat azért rejtett el, hogy megkeressük, megfejtsük azokat. A megismerhető titkok egy része a természet világában rejtőzik. Ezeket kutatják a tudósok, a felfedezők, de vannak a lelki életnek is titkai! Ezeket nem lehet távcsővel vagy mikroszkóppal megfejteni, hanem csak Isten igéjének a segítségével. Isten igéje, amit a Bibliában olvasunk vagy a prédikációban hallgatunk, olyan mint a barlangkutatók lámpája, amely nélkül bizony eltévednének és nem láthatnák meg a barlang titkait. Most hívunk Benneteket a lelki élet világának egy érdekes, izgalmas és közületek bizonyára sokak számára ismeretlen területére. Vezetőnk, útmutatónk Isten igéjének világossága lesz. De hova is indulunk? Talán megfigyeltétek, hogy különösen nagy ünnepieken, de máskor is. az istentisztelet végén a gyülekezet egy része nem megy haza, hanem a lelkésszel együtt bent marad a templomban. Ugyan mit csinálnak ők még külön? Ha kíváncsiak vasatok. jöjietek. fedezzük fel a titkukat! Halkan surranjunk fel a karzatra! Ott ilyenkor már senkit sem találunk. Legfeljebb a kántort. De ő kottájába mélyedve, halkan orgonái. Ha csendben maradunk, nem is vesz észre bennünket. Nézzetek csak le! Akik itt maradtak, mind az oltár közelében ülnek. Érdekes, hogy egyetlen gyermek sincs közöttük. Csupa felnőtt! Itt-ott látunk néhány fiatalt is, de ezek is idősebbek Nálatok. Ti vajon miért nem lehettek ott közöttük? Hadd feleljünk egy hasonlattal. Bizonyára tudjátok, mit kap a kisbaba először enni. Tejet. Semmi mást! Ugye nektek ez már nem volna elég? Ti már keményebb ételt is kívántok. Vajas kenyeret, szalámit, húst, süteményt. De valamikor Ti is csak tejet kaptatok! Meg kellett nőnötök, gyomrotoknak, fogaitoknak meg kellett erősödniük, hogy a nehezebb ételt is meg tudjátok enni. Bizony sok időbe és édesanyátoknak sok fáradságába került, amíg eddig eljutottatok. Nos, amint a jó édesanya a kisgyermekét, Isten is úgy táplálja lelkünket az ő lelki táplálékaival. Lassan, fokozatosan készít elő bennünket, hogy a keményebb, nehezebb lelki eledelt is be tudjuk fogadni. Ez az előkészület történik a gyermek-bib- liaórákon gyermekistentiszte- leteken vagy a hittanórákon s később a konfirmációi oktatásban. Sőt ez a mi mostani titkos látogatásunk is azért történik itt a templomban, hogy alaposan felkészüljetek arra az időre, amikor majd Ti is ott ülhettek lent a nagyok között és részt is vehettek abban, amit most csak megfigyelünk. Mert bizony ők most a legtitokzatosabb lelki eledelt kapják Istentől. De hallgassátok csak! Énekelni kezdtek ... Keressétek meg gyorsan az énekeskönyvben a 314. éneket. Ezt éneklik. Olvassátok el! Meg is tanulhatjátok könyv nélkül. Ugyan, micsoda titoknak leszünk tanúi ezután? Legközelebb majd tovább figyeljük őket. De addig is kérjetek meg otthon valakit, énekelje el Nektek ezt a szép éneket! « f
