Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-29 / 39. szám

\ BmMEEEÚLfi Képmutató formaságokból - élő hitre Máté 6, 1—6 JÉZUS HEGYI BESZÉDÉNEK EZ A RÉSZE állásfoglalás a külsőségek ellen, s felhívás igazi kegyességre. A beszéd lénye­gében elhatárolás a farizeusi kegyességtől, s Jézus tanítványt gyülekezetének új hivő életfolytatását rajzolja meg. Általában így szoktuk értelmezni a hegyi beszédnek ezeket a monda­tait, s joggal, hiszen „vallásos jó ízlésünket” is sérti a, farizeusi kegyesség Jézus által kiemelt két torz megnyilvánulása, a kür­tőivé, „nagy felhajtással" való adakozás, és az utcasarkokon való imádkozás; Pedig Jézus nem egyszerűen elhatárolást végez itt, nem egyszerűen a vallásos szemérmességről beszél, és nem csupán a farizeusok ellen. Jézus itt is ez emberekért hirdeti igéjét. Az embereket lát­ja, azokat a vallásos tömegeket, akik a farizeusi kegyesség bű­völetében élnek, s szánakozik rajtuk. Jézus korában a farizeusi kegyesség óriási vonzerővel bír, s emberek ezrei égnek meg e vallásos gyakorlat hamis tüzében. A HEGYI BESZÉD ARRA MUTAT RÁ HATÁROZOTTAN, hogy vallásos „zsákutcát” jelent minden ilyen gyakorlat. Ezért választja Jézus ennek az életfolytatásnak két hatalmas tartó­pillérét, az alamizsnálkodást és az imádságot példának. A farizeusi életfolytatás különös kettősséget jelent. A szó ere­deti jelentése „elzárkózó". A farizeus sajátosan két részre oszt­ja a világot, egy szent, vallásos, Istenhez tartozó részre, és egy világira, amely bűnös, Isten által megátkozott. Az emberek is az életnek ebben a két szeletében élnek, s az igazi Istennek tet­sző élet, ha az ember mindjoljban besáncolja magát a szent terü­letre, bezárkózik és elzárkózik. Ez a sajátosan arisztokratikus vallásosság minden esetben ellentmondásos életfolytatáshoz vezet, a vallásos feltűnés keresése, a kürtöltetéses alamizsnál- kodáshoz és az utcasarkon való imádkozáshoz. Ez nemcsak Jé­zus korában volt valóság, de minden kor, minden kegyességi gaykorlatának kísértése. Pedig Jézus sommásan ítéli meg ezt az életfelfogást és életvezetést: „elvették jutalmukat”, s ebben a két szóban egy pillanatra a hegyi beszéd alázatos Jézusa mö­gött felsejlik az ítéletet kimondó Krisztus, a „távozzatok tőlem ti átkozottak” rettenetes mondatát harsogó Bíró. JÉZUS SZÁNAKOZIK A TÖMEGEN, s ez a szánakozás nem megszokott érzéketlen vagy tehetetlen sajnálat. Megmu­tatja a helyes utat is. Ő maga indult el a helyes úton. Eltöröl­te a mesterséges határt a szent és a világi életterület között, hirdette és élte, hogy az emberi bűn a templomot is „latrok barlangjává aljasíthatja, s a vámszedő vétkeket rejtő háza is templommá tisztulhat. S az ő népe, nem elzárkózó nép, hanem „elküldött” nép, „széles e világba” küldött nép. S ha ilyen, ak­kor nem önmaga dicsőségét kereső nép, hanem „titkon ala- mizsnálkodó”, hiszen tudja, hogy az Atya cselekszik rajta ke­resztül. S az alamizsnálkodás sem egyszerűen ,,fillér osztoga­tás", hanem jó szó, anyagiak, önmaga osztogatása, diakónia. S az imádkozó élet is a „belső szoba” imádkozó élete, s itt a be­zárt szoba nem az elzárkózást jelenti, hanem a szegény galileai halász és földműves házak egyetlen lakószobáját, ahol „éltek" az emberek. Az emberi életnek nagyon is mindennapi területét. „Ügy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteitéket, és...” ne titeket dicsőítsenek, nem is az egyházat, hanem „dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. „Ügy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy elítélő jézusi szavak után felkomorlik az „elvették jutalmu­kat”, most az igazi tanítványi, diákóniai életfolytatás ezzel az ígérettel zárul: „megfizet neked nyilván”, s a szavak mögött ott tündököl az ítélő Ür, aki így szól „Jöjjetek én Atyám áldot­tál, örököljétek az országot”. Ruttkay Levente Kérdették tőlünk Hogyan neveljem gyermekemet? Egy édesanya írt levelet a közelmúltban. A levél min­den sorát a határtalan anyai szeretet fogalmazta. Igyek­szik mindent megadni gyer­mekének, gondoskodik róla minden tekintetben. És ennek ellenére mégis ott a megfogal­mazott és választ kereső kér­dés a szívében: hogyan nevel­jem gyermekemet, hogy jó úton járjon? Mit tegyek an­nak érdekében, hogy gyerme­kem igaz ember legyen? A kérdező édesanyát nem szeretnénk kioktatni, ellenben vele együtt keressük mi is a helyes választ a kérdésre. De ennek ellenére mégis szeret­nénk felhívni, a figyelmét né­hány dologra. AZ ELSŐ VÁLASZUNK MAGÁTÓL ÉRTŐDŐ, smajd­Erdemes megnézni Balassagyarmaton IPOLY MENTI HATÁRVÁ­ROSUNK Balassagyarmat. A Palócföld „fővárosa”. Sokat tartózkodott ebben a városban Madách, „Az ember tragédiá­ja” halhatatlan művének megálmodója. Életnagyságú ülöszobra megtalálható a volt Megyeháza melletti téren, amint felemeli ujját és mond­ja: „Ember mondottam küzdj és bízva bízzál”! Itt élt és dol­gozott Mikszáth „A jó palócok” felejthetetlen ábrázolója. A város legmagasabb pont­ján emelkedik evangélikus templomunk. 1785-ben a Türel­mi Rendelet után kezdték épí­teni. Olyan helyet kaptak a várostól eleink, amely azelőtt vesztőhely, kivégzőhely volt. Azóta a vesztőhely Isten ke­gyelmének a helye. Buzgó elő­deink kétkezi munkájukkal és hitük erejével építették fel és 1736. november 6-án szentelték fel a halál egykori kopár me­zőin e szép műemlékjellegű, barokk stílusú templomot. Tor­nyát 1794-ben építették a templomtesthez. A nagy ál­dozatokkal felépített templom 1809. augusztus 7-én tűzvész áldozata lett. Belső felszerelé­seivel és az egyházközség minden épületével, valamint a város 572 lakóházával együtt leégett. Híveink ezután egy pár évig a Vármegye­ház termében tartották. Hallat­lan szívóssággal és áldozat- készséggel 3 év alatt újra fel­építették a mai formában. Ol­tára dúsan díszített barokk és copfos elemekből áll. Az oltár­kép Krisztust ábrázolja, amint gyermekek, nők, férfiak, bete­gek, nyomorultak sereglenek köréje. Művészi fafaragásokkal díszített a tölgyfa szószéke. A négy evangélista alakját és ál­latszimbólumát örökítette meg rajta a művész. 1836-ból való keresztelő-medencéje vörös­márványból készült. A temp­lom 4 harangja és orgonája villany meghajtású. Express­heating fűtőtest, ad télen mele­get. Nagyon kedves, meghitt a. templom belső hangulata. MÁSIK MEGTEKINTÉSRE MÉLTÓ ÉPÜLETÜNK a 43 év óta működő Evangélikus Sze- retetház, a Deák Ferenc u. 22. szám alatt. Kedves, családias jellegű épület. Virágokkal pompázó udvara és egy ha­talmas galagonyafa . árnyéka ad nyáron az öreg néniknek kellemes tartózkodási helyet. Az épületet korszerűsítettük, befogadóképességét 13 sze­mélyre növeltük, felszerelése is korszerű. Fenntartója a balassagyarmati gyülekezet és a Nógrádi Egyházmegye gyü­lekezetei együttes erővel. ÉRDEMES MEGNÉZNI A PARÓKIA UDVARÁN ÁLLÓ több ezer éves megkövesedett fatörzset. Egy drága emlékű egyházfink, Pohánka bácsi így határozta meg korát: 6003 éves. Kérdezték tőle miért? Mert 3 évvel ezelőtt járt itt egy geológus és 6000 évre taksálta korát. Azóta 3 évvel öregedett! Ha Balassagyarmaton jár­nak kedves hittestvéreink — az egyre szépülő, moderné vá­ló és mégis patinás város lát­nivalói között tekintsék meg evangélikus egyházunk fenti értékeit is. Garami Lajos Szórványokban Függőlegesen és vízszintesen a Csepel-szigeten Mintha az egész ország evangélikusságának helyzete és arca tükröződne itt ezen a több mint negyven kilométer hosszú szigeten. Elkezdődik északon a főváros egyik pe­remkerületével, amely egyút­tal az ország legnagyobb iparvárosa és véget ér Sziget­becse táján, ahol nagy kiter­jedésű, jól megmunkált TSZ birtokok szegélyeképpen ha­lásztanyák és apró nyári hét­végi házak sorakoznak sűrű egymásutánban a soroksári (ma inkább ráckeveinek em­legetett — lásd Élet és Tu­domány 2 héttel ezelőtti szá­ma) Kis-Duna partján. S ahogyan a szolgálatot végző lelkész itt szemben ta­lálja magát valamennyi gyü­lekezeti típussal a várositól elkezdve a tanyasiig, úgy ta­lálkozik a gyülekezeti tagok sorában az ország valamennyi területéről származó evangé­likus testvéreinkkel. MERT CSEPELNEK ÉS A CSEPEL — SZIGETNEK nincs az évszázadok során ott élt atyák örökségét hordozó evangélikussága. Mint a Duna, amely két oldalról végigfut hullámaival e hordalékból épült szárazföldön, úgy hul­lámzik a névadó Sepel ide­jétől (Árpád lovásza) kezdve a mai napig az átvonuló em­berek sokasága is ezen a te­rületen. Az anyagyülekezetnek szá­mító Csepelen (Budapest XXI. kerülete) ma egy új honfog­lalásnak a korát éljük. A fő­város rekonstrukciós tervei keretében eltűnnek a sok kel­lemetlen emléket, a munkás­ság kizsákmányolását, a gyár­kapuk gjőtt állást idéző ba­rakkok, a gyárudvarból kise­lejtezett hulladékanyagból épített, ólakra emlékeztető kalyibák, a fél évszázada vagy korábban sok verejtékkel, s még több bankkölcsönnel sa­ját kézzel felépített kis csalá­di házak. Helyükbe felépül­nek a munkásosztály diadalát hirdető, lassan a felhőkarco­lókkal vetekedő „tízemelete­sek” és társaik. ITT KEZDŐDIK A MI LEGÚJABB SZÓRVÁNY- GONDUNK. De nemcsak a mienk. Ezekben az egész ut­casorokat magukban rejtő épület óriásokban. Ahogy dr. Rédey Pál munkatársunk a közelmúltban egy olvasói le­vélre adott válaszában jelez­te: a szórványunk függőlege­sen növekszik. A gondokban, e sok féle helyről „egy utcá­ba” költözött emberekből kö­zösséget formálni, a lokálpat­riotizmus nemes tudatát ben­nük építeni, az őket befogadó testületek és egymás iránti felelősséget felkelteni és éb- rentartani — osztozunk mind­azokkal, akik valami módon számontartani, róluk gondos­kodni, a mindennapi élethez szükségesekkel őket ellátni kötelesek. — Csak egy jellem­ző adat: a múlt év decembe­rében beiktatott új gyüleke­zeti tisztikarunknak és pres­bitériumunknak csaknem a fele 10 esztendővel ezelőtt még nem szerepelt gyülekeze­tünk nyilvántartásában, s alig van már közöttük olyan, aki a felszabadulás előtt a gyülekezet területén lakott. A nagy forradalmi átalakulás pedig magával sodorta szinte teljes egészében azokat, akik vagy 60 évvel ezelőtt megve­tették e gyülekezet alapjait és annak szellemi irányítói és elsőszámú anyagi fenntartói voltak. ÚJ GYÜLEKEZETI ARC VONÁSAI rajzolódnak napja­inkban. Talán abba az irány­ba, amit úgy emlegetünk mostanában, hogy diakóniailag struktúráit gyülekezet. Ezek közül a legörvendetesebb hajtás az, hogy a régi gyüle­kezet megmaradt töredéke s a templomunkban az elmúlt évek során otthonra lelt hit­testvéreink egyre világosab­ban látják az egymásért való felelősség és az együttes szol­gálat fontosságát. Ezért adó­dik egyre gyakrabban az is, hogy amikor a lelkész útra kel, hogy osztozzék az örven- dezők örömében, vagy a szo- morkodók gyászában, vele tart a gyülekezet tisztségvise­lői közül is egyik- vagy má­sik. Jelenléte azt hirdeti, hogy a meglátogatottaknak nem­csak azzal van dolguk, aki foglalkozásánál fogva „köte­les” őket pásztorolni, hanem a testvéri közösség nyújtja ki feléjük segítő kezét, nemcsak hitbeli problémáikban, de mindennapi életük számtalan új kérdésének megoldására is. MINTHA MÁS ÓRA SZE­RINT MÉRNÉNK AZ IDŐT, amikor az autóbusz elhagyja Csepel határát, hogy irányt vegyen a rádióadó számára bő teret biztosító halásztelki La­kihegy, a sokaknak kenyeret adó Cseoel Autógvárat magá­ba ölelő Szigethalom felé. Máskor meg ha a szigetről áttérve a pesti oldalra — Pest- erszébetet, Soroksárt és Du- naharasztit érintve — a HÉV befut Szigetszentmiklós őster­melőinek falujába, vagv ami­kor egyikkel vaev másikkal, vagv az utóbbi időben mind­inkább a szolgálati Trabant­tal a Nagy- Duna gátján vé­gigfutunk Tököl, Szigetesén, Szigetszentmárton, ■ Újfalu, gazdagon termő szántói és gvümölcsösei között Ráckevé­in. Ez utóbbi Csepelen kívül járássá tömöríti a Csonei- sziget szétszórtan elterülő 12 helységét. Bizony a fővárosi élettempó perceket számláló embere ide­gesen topog, ha egy átszállás alkalmával csak negyedórát is kell várnia az állomáson s különösen ha e sorozat egyik beszámolójában leírt „él­ményhez” hasonlóan térdig érő hóban várja az út szélén néhány óra hosszat, amíg a valahol árokba csúszott autó­busz megérkezik és percre ki- számítottan leteszi az anya­gyülekezet temploma közelé­ben, ahol már ott áll az oltár előtt az ifjú pár, hogy elve­gye Isten áldását. A közben kívül-belül átnedvesedett cipő még az este a Budai Egyház­megye presbiteri ülésén szá- radozik, míg gazdája idegesí­tő sűrűséggel, trombitál zseb­kendőjébe az esperesi jelentés alatt. Három hónapon át el­húzódó arcüreg gyulladás stb. stb. Érthető, hogy az Evangé­likus Élet adminisztrátor szer­kesztője miért olvasta teljes együttérzéssel és kalandregé­nyeknél tapasztalt izgalommal végig szórvány-sorozatunk minden egyes cikkét. A KEVESEK SZERETETE itt is gyakran a túláradó sze­retet bőségével veszi körül a ..ritka-vendég” lelkipásztort. De a 17 tagú „tömeg” iá, amely rászánta magát, hogy közösen keresse fel az „egyet”, átélte a modern halcsodát, amikor a mi „Péterünk” egész napos hor­gászás fáradságával terített bőséges asztalt azoknak, akik őérte is erőn felül vállalnak részt a szórványszolgálat biz­tosításában. A „függőleges” és „vízszin­tes” szórványszolgálat sok ta­pasztalata azt a hitet és re­ménységet erősíti, hogy az evangélium ma és a jövőben is közösséget teremt és alkal­massá teszi az egy begyűjtőite­ket a közösség szolgálatára. Mezősi György nem fölöslegesnek hat: nevel­je gyermekét szeretettel és szeretetre. Ez a tiszta szere­tet pedig nem kényeztetés csupán, nemcsak önmagunk önzetlen, teljes odaadása. Mint szülő, magam is tudom, hogy gyermekünk szinte nem tud olyat kérni, amit ne tel­jesítenénk. Még sokszor akkor is, ha anyagi lehetőségeink szűkebbek a kérésnél. És sok­szor úgy harcolunk gyerme­keinkért, továbbjutásukért, középiskolai, főiskolai, egye­temi felvételükért, hogy azt túlzásba is visszük. Pedig tárgyilagosan talán mi is tudjuk, hogy gyermekünknél tehetségesebbek, jobb előme- netelűek is vannak, akik ér­demesebbek a továbbtanulás­ra. Akkor, amikor a szeretet­tel való nevelésre hívjuk fel a figyelmet, azért tesszük ezt, mert a szeretet sokszor a ké­nyeztetés helyett szigort, a túlzott kérés teljesítése he­lyett rendreutasítást, a simo- gatás helyett feddést és dor­gálást diktál bizonyos eset­ben. Mindig tudnunk kell, hogy mikor kell jutalmaznunk és mikor kell büntetnünk. A SZERETET MELLETT ÜGY NEVELJE GYERME­KÉT, hogy vegyen mindent nagyon komolyan az életben. Vegye komolyan azt, hogy munkáját hűséggel és teljes erőbedobással végezze. Ne csak azért, hogy elteljék vele az idő akár az iskolában, akár a munkahelyen, hanem, hogy azzal is segítse magát, ember­társait és az egész társadal­mat. Ne azt tanulja meg, hogy hogyan lehet minél kevesebb munkával minél többre jutni, hanem mindig becsülettel te­gyen eleget kötelességének. Amikor azt mondjuk, hogy úgy neveljük gyermekünket, hogy mindent vegyen komo­lyan, akkor ebbe nagyon sok minden beletartozik. Ve­gye komolyan, a szüleit, a ta­nárait, a munkatársait, a fe­letteseit, a beosztottait. Ve­gye nagyon komolyan, be­csülje meg a másik embert. Minden örömével és bánatá­val, minden erényével és fo­gyatékosságával. Vegye komo­lyan azt, hogy felelősséggel tartozik a másik emberért, hazájáért, a szocializmust épí­tő Magyar Népköztársaságért, de közvetve és közvetlenül is az egész világért, az egész emberiségért. Hogy ne váll- vonogató emberként éljen, hanem érezze és lássa a fele­lősséget, ami reá hárul. ÉS MIVEL EVANGÉLIKUS KERESZTYÉN ÉDESANYA IRTA a levelet, hadd tegyem még hozzá azt, hogy nevelje gyermekét hittel. Abban a boldog tudatban, hogy nem egyedül áll a gyermeknevelés felelősségteljes munkájában, hanem ott van mellette min­dig az a Jézus Krisztus aki emberré lett, s mindnyájun­kért meghalt a golgotái ke­reszten és ma is él. Tanítsa meg gyermekét, hogy örömé­vel és nyitott kérdéseivel, imádkozó szívvel mindig odaállhat Isten színe elé. És mivel keresztyén gyer­mek neveléséről van szó, hoz­záteszem még azt is, hogy nevelje gyermekét Isten előt­ti felelősségre. Keresztyén hi­tünk nemcsak a másik em­ber, a haza, a társadalom, a világ előtt tesz felelős em­berekké minket, hanem Isten előtt is. Ennél többet nem te­hetünk, de nem is kell ten­nünk. Fáradozzunk, hogy gyermekünk az élet és a hit kérdéseiben ne „vagy-vagy”- ot lásson, hanem „és”-t. Hogy ne azt a kérdést tegye fel, hogy vagy jó keresztyén vagy, jó állampolgár vagyok, ha­nem lássa meg, hogy a jó keresztyén egyben állampol­gár is. Istenben gyökerező hi­tünk megtanít minket a hazá­ért való felelősségre, az em­bertársainkért végzett szolgá­latra, a diakónia életformá­jára. Ügy kell felelősséggel nevelnünk, gyermekünket, hogy ne törést, kettősséget lásson a hétköznapok és a vasárnapok között, hanem a hétköznapok és a vasárnapok szoros egységét, lássa meg és találja meg a maga életé­ben is. HOGYAN NEVELJEM GYERMEKEMET? — hang­zott felénk a kérdés. S olvas­hatjuk a választ: szeretettel, munkára, felelősségre. De hadd tegyem még hozzá azt is, hogy példamutatással. Mert a mi jó példánk a pe­csétje, a záloga gyermekeink életének. Vajon maradék nél­küli jó példái vagyunk gyer­mekeinknek a szeretetben, a hűséges munkában, a másik emberért, a hazáért, a vilá­gért való felelősségben éppen úgy, mint az Istenben való hitben és a diakóniai szolgá­latban? Harkányi László GYERMEKEKNEK Az üdvösség mértéke Gyermekrovatunkban egész nyáron példázatokat olvatunk. Képeken, hasonlatokon keresz­tül tanított minket Jézus Isten országának, a keresztyén élet­nek és az üdvösségnek dolgai­ra. A példázatok tulajdonkép­pen olyan dolgokat hoznak kö­zel hozzánk, amikre mi azt mondjuk, hogy titkok és érthe­tetlenek. Talán így is mond­hatnánk: Isten láthatatlan vi­lágának valóságait fejezi|c ki a mi világunkból vett képekkel és hasonlatokkal. Mai számunktapm sorozatunk utolsó példázatához érkeztünk el, amely az ítéletről szól. A példázat így hangzik: „Amikor az Ember Fia eljön dicsőségében és vele az angya­lok. akkor trónjára ül. össze­gyűjtik előtte a népeket és el­választja azokat egymástól, mint ahogy a pásztor a juhokat a kosoktól. A juhokat jobb kéz felől, a kosokat bal kéz felől állítja. Akkor majd azt mond­ja a király a jobb kéz felől ál­lóknak: Jöjjetek, Atyámnak ál­dottál és örököljétek az orszá­got, amely számotokra készít­tetett. Mert éheztem, s ennem adtatok, szomjaztam s innom adtatok, idegen voltam és be­fogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly vol­tam és eljöttetek hozzám. Ak­kor az igazak így felelnek majd: Uram, mikor történt mindez? Erre a király vála­szol: Mondom nektek vala­hányszor ilyet cselekedtetek eggyel legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Az­után így szól bal keze felöl ál­lókhoz: Távozzatok tőlem az örök tűzbe. Mert éheztem s nem adtatok ennem, szomjaz­tam s nem adtatok innom, ide­gen voltam, de nem fogadtatok be, mezítelen, de nem ruház­tatok fel, beteg és fogoly, de nem látogattatok meg. Akkor majd megkérdezik ezek is: Uram, mikor láttunk így és nem szolgáltunk neked? Ő pe­dig így válaszol: Valahányszor nem cselekedtetek így testvé­reim közül eggyel, velem sem tettétek meg. Ezek majd el­mennek akkor a gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre. Ez a példázat először arról szól, amiről a Bibliában má­sutt is olvasunk: „N ékünk mindnyájunknak meg kell je­lennünk a Krisztus ítélőszéke előtt”. A döntő, megfellebbez­hetetlen szót Jézus fogja ki­mondani mindnyájunk felett: Ó a bíró. Szavától függ örök életünk, vagy kárhozatunk. Mi a mérték? Minek alap­ján mondja ki Jézus az íté­letet? Figyeljük meg még egy­szer milyen érdekes párbeszéd folyik a Bíró és az elítéltek, vagy felmentettek között. Ta­lán így is össze lehet foglalni: „megtettétek” — „nem tetté­tek meg”. Mert azok jutnak üdvösségre, akik tudnak adni, ha kell, észreveszik a bajbaju­tottat, készek segíteni a rászo­rulón. Mindezt pedig szinte magától értetődően, természe­tesen teszik, nem tartják szá­mon, meg is felejtkeznek róla. Jézus azonban nem felejtkezik meg. Az ilyen jó cselekedetről azt mondja, hogy amit ember­társainkkal tettünk, azt vele cselekedtük meg. Végeredményben nemcsak ez, de Jézus minden példáza­ta hitre és szeretetre akar in­dítani bennünket: hitre Jézus­ban és embertársainknak szol­gáló szeretetre. Csak így igazi keresztyén életünk, így állha­tunk majd meg Jézus színe előtt és így juthatunk az örök életre. í I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom