Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-15 / 50. szám

Ne idő előtt! 1 Kor 4, 1—5 IDŐ ELŐTT. Ez ennek az igének a kulcskifejezése. Strind­berg „Álomjáték”-ának vak embere tanít így: a szemet belül­ről is meg kell mosni. Arra céloz, hogy a tisztánlátást nemcsak külső dolgok befolyásolhatják, hanem vannak dolgok, amik belülről vonnak fátyolt a tisztánlátás elé. Gyászban megkese­redetteknek szoktuk mondani: most még ne mondj ítéletet, ne engedd, hogy a keserűség úrrá legyen rajtad, nem igaz, hogy egyedül vagy, a gyász még fátyolt von tisztánlátásod elé. Ne légy hirtelen haragú — mondjuk másoknak — hiszen most haragodban nem látsz tisztán, az indulat fátylat von a tisztán­látás elé. Ne zúgolódj — mondjuk ismét másoknak — még nem gondoltad végig az összefüggéseket, még nem látsz tisztán. Ne légy vehemens vélt igazságod harcában, még nem mérted fel, hogy valóban az igazságot képviseled-e, vagy csak a magad igaza gőgjében élsz. Hangulatból beszélsz, várj az ítélettel, a hangulat félre tud vezetni, majd ha lehiggadtál. ÁDVENTI 1DÖ-ELÖTTISÉG is van. Ez annyit jelent, hogy minden dolgainkban az a tudat vezérel, hogy közel az Űr. Még nem élünk a szemtöl-szembe látás örömében, dé afelé me­gyünk. A sáfárság számadásának tudata ez. Erre az eljövendő számadásra nézve cselekszünk, munkálkodunk. „Semmit ne si­ess el, jó dolognak idő kell” — mondja a közmondás. Nem sie­tünk el semmit, ha erre az eljövendő számadásra nézve cse­lekszünk. „Ma még nem gondolkodom rajta, majd holnap...” — mondja a regény hőse az „Elfújta a szél” híres könyv végén. De ez nem az idő előttiség meggondoltsága, hanem a számadás­ra készületlenség halogatása, alkalmak, idő és döntések vétkes elmulasztása. Az ádventi idö-elöttiség az Űr érkezésének tu­datos zárása, mint az okos szüzek példázatában. AZ ŰRÉI VAGYUNK ezért ne ítéljünk idő előtt. Nem va­gyunk a magunkéi, ítéletünk sem lehet hát csak a magunké. Családunké, gyülekezetünké, embertársainkká vagyunk, mert közéjük rendelt szolgálatra a gazdánk, akié vagyunk. ítéletünk, magatartásunk formálja környezetünket, s a rájuk gyakorolt hatásban kéri számon szolgálatunkat az Űr. Tulajdonok va­gyunk, és nem tulajdonosok. Időben dönteni és ítélni ennyi: Krisztus szolgáló szeretetében járni. Schweitzer Albert, akinek születése századik évfordulójára épp egy hónap múlva gondo­lunk, nem támadta az embereket, hanem vállalta őket. A tá­madás idő előtti ítélet lett volna. A vállalás: időben való szol­gálat. Ez volt Isten titkának ismerete az ő számára. NEM MOST VAN az ítélet ideje. Isten eljövendő ítéletét nem nem lehet megelőlegezni, csak elébe lehet dolgozni. Ha meg­előlegezzük, elítélés lesz. Ha elébe dolgozunk, a kegyelmes Krisztus érkezésére nézve döntünk. Elébe dolgozni: készíteni az utat az Űr érkezése elé, — akkor is, ha tudom, hogy szóró­lapát van a kezében. Fátyolmentes, belülről megmosott szem és szív kell ehhez. Bátor vállalás, Krisztusra nézve való dön­tés. "* DE MOST VAN az ádventi hűség, engedelmesség ide­je. „Éber figyelmem erős lett a hitben” — ez az ádventi álla­pot akkor, amikor a sötétség titkait megvilágító Űr közeledté- ben járunk (Babits Jónása). A hit által éber figyelem meg akar szabadítani egy szörnyű szótól: késő. As ige idő clöttröl beszél, ami után az idők teljessége következik, nem az időben, vagy az idő után. Az idők teljessége pedig az ádvent nyomába lép. D. Koren Emil IMÁDKOZZUNK Urunk, Jézusunk! Altiunk téged, hogy tiéd az ítélet, legyen bár kemény, vagy simogató. Köszönjük, hogy mind közelebb vonsz magadhoz, s azt akarod, hogy keressük országodat és annak igazságát, hogy mindenek megadassanak nekünk, ami­re itt szükségünk van. hogy egymásra találjunk szeretctbcn és békességben, s hogy kegyelmes ítéletedben bizakodjunk. Ámen. Istentiszteleti rend BUDAPESTEN, 1974. DECEMBER 15-ÉN Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 6. Bízik László. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Ádventi est: ifj. Foltin Brú­nó. Dózsa György út 7. de. fél 9. ifj. Foltin Brúnó, üllői út 24. de. fél ti. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlo­vák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédely Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Kertész Géza. Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangcpán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár újte­lep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Ma- tuz László.Erzsébet-telep de. 8. Ma- tuz László. Kispest Wekerlctelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-tclep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. dr. Bodrog Mik­lós, du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rá­kosszentmihály de. fél 11. dr. Kar­ner Ágoston. Sashalom de. 9. dr. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Mado- csai Miklós de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Gáncs Péter, du. 6. Adventi est. Torockó tér de. fél 9. Gáncs Péter Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10 Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de 11. Takács József, du. fel 7. Ruttkay Elemér. Pcsthideg- kút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Mo- dori u. 6. de. 10. Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Ze­nés áhítat. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Rezessy Zoltán. Albertfal­va de. 7. Visontai Róbert. Nagyté­tény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Robert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Advent 3. vasárnapján az oltárterítö színe: lila. A dél­előtti istentisztelet oltári igé­je: Mt 11. 2—10: az igehirde­tés alapigéje: 1 Kor 4, 1—5. — EVANGÉLIKUS ISTEN­TISZTELET A RÁDIÓBAN. December 29-én. vasárnap reg­gel az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi Rá­dió. Igét hirdet D. KÁLDY ZOLTÁN püspök, a Magyar- országi Evangélikus egyház püspök-elnöke. — FERENCVÁROS. Decem­ber 15-én, vasárnap délután — HALÁLOZÁS. Beyer Pál soproni lelkész november 29-én 65 éves korában elhunyt. Temetése december 5-én volt Sopronban. — Bánó Ádám nemescsói igazgató-tanító, aki a gyüleke­zetnek hatvan éven át volt kántora, 92 éves korában el­hunyt. — ld. Gölniczvölgyi Béla, a sátoraljaújhelyi gyülekezet hű­séges pénztárosa. 82 éves ko­rában elhunyt. Temetése no­vember 27-én volt Sátoralja­újhelyem ..Boldog az a szolga, akit az O ura ilyen munkában talál'’. — Mohr Gedeon nyugalma­zott szlovákiai evangélikus lelkész november 23-án életé­nek 64. évében meghalt. Utol­só szolgálati helye Gömör- hosszúszó volt. Az egyházi, fő­ként egyháztörténeti iroda­lomban is odaadással munkál­kodott. Kassán temették no­vember 26-án. Gyászjelentése élén ez az első ige: Mostan bocsátód el. Uram. a te szol­gádat, a te beszéded szerint, békességben. 6 órakor egyházzenei hangver­seny lesz a gyülekezetben. A műsort a Lutheránia kamara­kórusa adja. Vezényel és orgo­nái Weltler Jenő karnagy. Mindenkit szeretettel vár a gyülekezet. — BÉKÉSCSABA. Október 31-én ökumenikus reformá­ciói emlékünnepély volt a nagytemplomban. Előadást tartott Mekis Ádám esperes, püspökhelyettes, igét hirdetett Szabó Géza református lel­kész. imádkozott Kiss Emil baptista lelkész. Verset mon­dott Zsíros Andrásné és Záto­nyi János segédlelkész. Közre­működött a baptista és az evangélikus gyülekezet ének­kara. — ORVOS házaspár az I. kerület­ben. a Széna tér mellett januártól hathónapos gyermek mellé egész napra gondozónőt keres. Érdeklő­dés este- 363—730. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evaneélikus Eavház Sajtóosztálvának lacia Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felei: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkeszrftséa és kiadóhivatal: 1088 Budacest Vili. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám : 516—20.412—vili Előfizetési ár: eev évre 90.— Ft Árusítja a Mas var Posta index 25 211 $) 74.3407 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Készítsetek az Urnák útját! íme, az Ur Isten jön natal óm­mal.” (Ézs 40, 3, 10.) VASÁRNAP. — „Uram, a te szemeid a hűségre néznek.” (Jer 5, 3 — Ef 4, 25 — 1 Kor 4, 1—5 — Zsolt 85.) A harmadiK adventi vasárnap úgy figyel­meztet Jézus jöveteiére, hogy egyben útkészítőinek nagy fe­lelősségére és méltóságara is rámutat. Mi is az Ür útkészi- löi vagyunk, ha képmutatástól, hazugságtól megszabadultan igaz szeretettel fordulunk em­bertársaink felé. Ebben vár tőlünk Isten hűséget. Mert, ha csak egy kicsit is engedünk a szeretetlenségnek az igazság­talanságnak, a Sátán útkészí- töivé válunk. Őrizz meg ettől, Urunk! „Hű szívvel keressé­tek, Királyotok úgy szeret .. (Énekeskönyv 110, 5.) HÉTFŐ. — „Nagy az Ür, aki kívánja az ő szolgájának bé­kességét.” (Zsolt 35. 27 — Rm 6, 22 — Lk 1, 5—25 — Ézs 50, 4—11.) Isten nemcsak kívánja békességünket, hanem bocsá­natával .máris szívünkbe adta. Elfogadtuk? Szívünk békessé­gét azonban nem önző élve­zésre kaptuk, hanem útkészí- tö szolgálatra. Ellenszere ez mindenféle békétlenségnek. A családban, a munkahelyen, az utcán, vagy a világ feszült kér­désedben tóv lehetünk Isten szolgái. „Üdv és élet forrása vaey: erőt, békességet te adj"...” (Ékv. 127, 1.) KEDD. — „Vessetek maga­toknak igazságra; arassatok kegyelem szerint.” (Hózs 10, 12 — Gál 6. 9 — Lk 1, 57—70 — Ézs 51, 9—16.) Igaz a közmon­dás: ki mint vet, úgy arat. De azért valamit nem szabad ki­hagynunk a számításból; az Isten kegyelmét. Ez késztet az igaz vetésre, vagyis a jó cse­lekvésére. És ez teszi lehetővé az aratást, vagyis az áldások és eredmények elérését. Isten kegyelme nélkül valóban sem­mire sem megyünk, de éppen ezt a kegyelmet csúfolnánk meg, ha szolgálatoktól húzó­dozva. tétlenül várnánk Jézus jövetelére és ajándékaira. „Munkálkodjunk! Napfény ér­lel melegével, aratás így lesz bőséggel.” (Évk. 274, 3.) SZERDA. — „Hogyha szó­lok egy nép ellen és ország el­len, hogy kigyomlálom, meg­rontom és elvesztem; de ha megtér az a nép az ő gonosz­ságából. amely ellen szólottám; én is megbánom a gonoszt, amelyet rajta véghezvinni gondoltam.” (Jer 18, 7—8 — Mt 3, 10 — Lk 3, 10—20 — Ézs 52, 7—12.) Isten ítéletet és ke­gyelmet hirdet. Ne gondoljuk, hogy magatartásunktól függ jóindulata. Halljuk ki most inkább igéjéből szíve dobogá­sát, hogy mindenképpen meg akar minket menteni. Így hall­gassunk szolgáira is, akik igé­jét szólják nekünk. „Mentsd meg pokoltól népedet, hogy di­csérhessen tégedet...” (Évk. 722, 2.) CSÜTÖRTÖK. — „Monda az Ür Ábrahámnak: Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatom neked.” (1 Móz 12, 1 — Gál 3, 14 — Jn 1, 6—9. 15—16 — Ézs 52, 13—53, 3.) Csak az Ábra- hám-hitű szív kész Isten sza­vára hallgatni: elhagyni a biz­tosat és elindulni a bizonyta­lanba. De az engedelmes szív megtapasztalja, hogy ami bi­zonytalannak látszott, abban rejtette el áldásait Isten. Ha a nekünk készített úton nem akarunk járni, hogyan is le­hetnénk az Ür útkészí tői? „Ahova te vezetsz, csak oda megyek...” (Évk. 770, 4.) PÉNTEK. — „Mi voltunk gonoszok és pártütők, ezért nem bocsátottál meg.” (Jer Sir 3, 42 — 1 Ján 3, 8 — Jn 1, 29— 31 — Ézs 53, 4—12.) Van úgy, hogy minden jel arra mutat: Isten nem akar nekünk meg­bocsátani. Ha nem bocsát meg, akkor benne mai-adunk a bűn­ben és dacos szívvel hátat for­dítunk Istennek. De a dacos szív még kevésbé számíthat bocsánatra. Lehet-e kitörni eb­ből az ördögi körből? Igen, ezért jött Jézus győzelmes ha­talmával. Ö ad bűnbánatot és bünbocsánatot. „Még ma is jön hozzánk, kik bűnben meg­hatónk ..(Évk. 724. 2.) SZOMBAT. — „Meddig nem akarod még magadat megaláz­ni énelőttem?” (2 Móz 10, 3 — Mt 11, 29 — Lk 7, 29—35 — Ézs 54, 1—10.) Az útkészítő szolgálatát lehetetlen betölteni alázat nélkül. Maga Jézus is alázatosan jön. Nem alázatos­kodást vár tőlünk, hanem ön­magunk teljes kiszolgáltatá­sát. Nem embertársainkhoz való kegyes leereszkedést, ha­nem önfeláldozó szolgálatot. „Alázatosan borulok eléd. ki­öntöm szívem titkos belse­jét...” (Évk. 128, 4.) Marschalkó Gyula Szentendrei látogatás Úgy gondolom, sem Szentendrét girbe-görbe utcáival, antik hangulatával, sem pedig Ko­vács Margit kerámikusművészünket nem kell külön bemutatnom: mindkettő meghitt barát­ja azoknak, akik a hangulatosat, a nemeset és a szépet kedvelik. Ilyenek pedig bizonnyal sokan vagyunk! ALKALMI UTAM KERETÉBEN kerültem Szentendrére és a múlt év áprilisában ott megnyílt gyűjteményes kiállítása nemcsak megfogott, de másnap ismételt visszatérésre, és annak újabb megtekintésére kényszerített. És ugyanekkor ez külön örömmel meglepett­más visszatérőkkel is találkoztam mindenek­előtt sok fiatallal, akik a kirándulás és a kö­zeli természetjárás mellett módot kerestek, és találtak arraf hogy a kiállítást megtekintve, belőle gazdagodjanak, általa nemesedjenek. Mert Kovács Margit kiállítása olyan, mint maga a művésznő: szerény, egyszerű; gyakran szinte a primitív művészet kifejező jellegze­tességeivel, a népi művészet elemeinek fel- használásával alkot, de mindig rendkívül ki­fejezően, tiszta érzéseket sugározva, így a szemlélőben ugyanilyen hatást keltve. Az élet számos jelenetét önti formába, majd mindig agyagból formálva: így az örömöt, a gondot, a fáradtságot, a szomorúságot és a gyászt is elénk állítja. A KÖZEL 300 MŰVET magába foglaló gyűjteményét a művész — állandó kiállítási anyagul — az intim kis múzeumok, a művé­szetet lehelő és alkotásra serkentő városkájá­nak ajándékozta; az a főtér mögötti utcácska egyik szépen restaurált házában, és a megfe­lelően kialakított, a katakombák légkörét idé­ző pincéjében nyert méltó elhelyezést. KOVÁCS MARGITRÓL MAGÁRÓL — fel­idézőül, itt a közelmúltban bemutatott televí­ziós interjúra utalva — talán ennyit: a mű­vész itthoni iparművészeti tanulmányain kí­vül számtalan nagynevű külföldi intézetben gyarapította tovább művészeti ismereteit: igy a Wiener Werkstätte, a Müncheni Staatschule für Angewandte Kunst, valamint Koppenhá­ga és Sévre voltak tanulmányainak fontosabb állomásai. Alkotásai és nagy sikerű kiállításai révén itthon és külföldön egyaránt, mint korunk egyik legjelesebb, legeredetibb kerámikusmű­vészét tiszteljük. Munkássága méltó elisme­rését jelentik a Kossuth díj (1948.), a MNK Érdemes művésze (1953.), a MNK Kiváló mű­vésze (1959) kitüntetések és a brüsszeli világ- kiállítás nagydíjának elnyerése. MŰVEIRŐL PEDIG, AHOGY ÉN LÁT­TÁM: a 20-as évektől napjainkig terjedő mű­vészetének itt található gyűjteménye kifeje­zésében és tartalmában egyaránt a finom, érzékeny lelkületű alkotóról vall. Az anyag­ban helyet kap az emberi élet hétköznapjai­nak majd minden öröme és bánata. Művei mély emberszeretetröl tanúskodnak: anyagba formálja az ellesett, sokszor megdöbbentő pil­lanatokat. Ilyen megkapó, rögzített mozzana­tokat idéznek „A fáradtság”, a „Kisinas”, az „Alvó fiú”, „Rözsehordó” és még sorolhat­nánk: kedvesek, derűsek a „Kenyérszegő”, a „Csicsónénak három lánya” és a többi, sok derűt sugárzó munkája. A szomorúságot, bá­natot méltó ihlettel jellemzik a „Gyász”, a „Halotti beszéd” és a hasonló tárgyú munkái. A segítőkészséget és szolgálatot tárják elénk a „Virrasztó”, és a „Betegápolás” kerámiák. A VALLÁSOS KAPCSOLATŰ TÉMÁK je­lentős teret kapnak a munkáiban és a szem­lélőket — nem' egy mű — ismételt visszaté­résre meditációra késztet; így a „Golgota”, az „Evangélista szimbólumok” (4 korsó formá­ban kialakítva), az ismert történettel szem­ben formabontó „Tékozló lány” (a tékozló fiú analógjaként), a „Csodálatos halfogás”, az „Utolsó vacsora” és így tovább, bár még a legemlékezetesebbeket sem sorolhatjuk fel. Szerény tanácsunk: értékes, nemes kirán­dulási alkalomként javasoljuk hétköznapon és vasárnapon egyaránt a kiállítás megtekin­tését. A VAROSKA KÖZÉPPONTJÁBAN MEG­BÚVÓ KIS BAROKK ÉPÜLET csak akkor árulja el titkait, ha belépünk az ódon resta­urált kapualjába. Érdemes itt megállni és be­menni!— A csendes szemlélő örömmel fedezi fel. hogy pihenésében is gazdag szellemi táp­lálékhoz juthat: a kerámia tárgyak, a fali ke­rámia képek sorai előtt járva előbb méregeti, majd a tárgyakhoz írt találó megjelölő cí­mekhez hasonlítja a „mcmdanivaló”-t. És mi­re a kiállításnak végére ér, úgy érzi vissza kell térnie a kezdethez ... de csodálatosan ugyan­ezt teszik sokan, mások is. Feltűnően sok a fiatal: öröm látni, milyen szomjasan szívják magukba a kiránduló „szerelésben” levő far­meres tinik az itt látottaltat. Megállnak, vitat­koznak az alkotásokról, a helyhez és témához illő hangnemben, a tisztelet és bírálat elgon­dolkoztató szavaival. Némelyik, egy-egy mű elé, kétszer, háromszor is visszatér, hogy job­ban magába fogadhassa annak mondanivaló­ját. így például a „Vanitatum vanitas” tükrös figyelmeztetője, amelyet megtekintve, a sa­ját arcunkat látjuk benne, sokakat megállás­ra kényszerít. Lassan-lassan tárulkozik ki az ember előtt a kiállítás teljessége: mintha a saját életből kiszakadt egyes mozzanatok jelennének meg. Valahogy így képzeltük el az első em­berpár hibáját és kiűzését, vagy a születés, es­küvő, bánat, szenvedés és halál ábrázolását, Milyen kedves a nagy család vacsoráját áb­rázoló kerámia, a gyermeki báj és a szülő su­gárzó szeretetének kifejezésével, avagy az is­kolába gyermekeit — egy fiút és egy kislányt — indító anyát ábrázoló tál, amely a „legye­tek jók” intelmét sugallja. Fiatal és öreg egyaránt eltűnődve áll a ki­állítási tárgyak előtt és úgy érzem ők is velem együtt ezt mondják: „Köszönöm, hogy alkot­tál és én befogadhatom a szépet”. MAGÁVAL A MŰVÉSSZEL is kívántam találkozni: telefoni megkérésemre előbb sze­rényen, kitér majd — rövid beszélgetés után — mégis készséggel fogad. A megbeszélt talál­kozón a műtermével ismerkedem és az első konvencionális kérdéseken túl azt szegezem neki: mi késztette arra, hogy épp Szentendré­nek, az ottani Ferenczy múzeumnak ajándé­kozta nagy értékű gyűjteményét, és kérem, mondjon valamit további terveiről. Egyszerű­en, kedvesen beszél, szabatosan fogalmaz, amikor magáról vall: „— Tulajdonképpen nem is nekem jutott — igazság szerint — Szentendre eszembe, de az a gondolat sokat foglalkoztatott, hogy a pad­lásomon és szerteszét heverő munkáimat va­lahol talán egybegyűjtve, — halálom után — mégiscsak jelnethetne valamit a következő, a művészetet szerető generációknak. Erről többfelé említést tettem és egy napon a szentendrei Tanács és az ottani Ferenczy mú­zeum tett ajánlatot, hogy az egyik műemlék épületet restaurálva a gyűjteményem megőr­zésére és állandó kiállítására berendezi. Az ajánlatot örömmel fogadtam, hiszen Szent­endre művészeti légkörét erre kiválóan alkal­masnak érzem, de az sem közömbös, hogy a fővárostól is igen rövid idő alatt elérhető. így gyakorlatilag az érdeklődőknek, egyben a tu­ristáknak is valósággal kínálja magát a meg­tekintés lehetősége. Az ottani kialakítás és elrendezés pedig minden tekintetben szerény elgondolásomnak megfelelő. Meg kell azt is mondjam, hogy anyagom megmaradt részét szülővárosomnak -r- Győrnek ajánlom szere­tettel, ahol annak megfelelő elhelyezése már kialakítás alatt áll. Ami pedig még további alkotóidőm remélt termése lenne, az ugyan­csak Szentendrére szánt anyag. — ÉS, HOGY MIK A TERVEIM? — Sze­retnék tovább is alkotni, ha szabad monda­nom, elsősorban önmagam örömére, hiszen a művésznek legalábbis én úgy érzem — el­ső rendű feladata, hogy azt ábrázolja, ami természetes énjéből, ösztönösen fakad. Ha rendelésre dolgozom, lehetőleg csak a témát fogadom el, elkészítem kis „nokedlijeimet” azok alapján végzem a kidolgozást, de nem szívesen fogadom el az „irányított és kiírt!” témarészletezéseket. Közelmúltban az egyik győri iskola aulájának készítettem reliefsort történelmi és irodalmi témákról, most pedig az egyik Burgenland-i templomnak a „Szent Család” szoborcsoportot. Igyekszem addig dolgozni, amíg erőm engedi, hogy tehetségein szerint a szeretetet, a békességét, a nemest szolgáljam és az ember őszinte érzéseiről ta­núskodjanak munkáim.” Mint ismeretlenek, kezdtük a beszélgetést és — úgy érzem — jó barátként váltunk el, hiszen egyet kívánunk és azonosat igyek­szünk munkálni: az emberek millióinak vá­gyát szolgálni, az egyetértésre, a békességre, az egymás jobb megértésére törekvő érzést növelni az emberek lelkében. O. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom