Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-10 / 23. szám
Pünkösd ünnepének igéje Kaptok Szentleiket ajándékul! Csel 2,11—22. 32—33 Valóban csodálatos volt az első pünkösd napja, eseménye! Csodálatos, hisz nyilvánvaló lett: itt az Isten köztünk! Nyilvánvaló lett Isten cselekedete. Ha mégis emberen, Péteren akadna meg a szemünk, rajta is Isten csodáját tapasztaljuk. A félénk ember, akin beteljeser dett az Ür jóslata: mielőtt a kakas megszólal, te háromszor is megtagadsz engem, — micsoda rettenthetetlen bátorsággal, erővel tett bizonyságot a megfeszített és feltámadott Krisztusról. Péterben a pünkösdi Lélek tüze lobogott, ereje izzóit. Az első pünkösd bár csak egyszer volt, de Szentleikét az Ür sokszor elküldte és elküldi. Elküldi ígérete szerint mindazoknak, akik kérik Út. Kaptak Szentlelket ajándékul! ERRE A SZENTLELEKRE, aki az első és dicsőséges Krisztus Lelke, azért is szüksége van az egyháznak, mert nélküle legfeljebb csak melldöngető keresztyének tudnánk lenni, vagy pedig éppen kesergők. A Lélek tüze nem azonos a hangulati lelkesedés szalmalángjával és nem tűri a kesergő ember magá- baroskadását sem. Hisz a Lélek a dicsőséges Krisztus Lelke eljött és ki tudja, még hányszor jön el az övéi felébresztésére, elevenebbé tételére, a keresztyének életének krisztusibbá segítésére, az „álom" megvalósítására és a „látás" megmutatására. ELEVENEBBNEK, ÉLETESEBBNEK KELL LENNIE A HI- TÜNNEK. Sablonossá, szárazzá, sokszor az az érzésünk: fáradttá vált a gyülekezeti életünk. Ne annak elkönyvelésével menjünk haza a templomból, hogy ma szép, vagy nem szép, jó vagy nem jó beszédet hallottunk, hanem szivünkben az igének mindig azzal az életünk megváltoztatását, jobbá változtatását célzó indítékával, amelyhez még az emberileg leggyatrább prédikációban is működő Szentlélek adja meg az erőt. Élete- sebbnek kell lennie a gyülekezeti életünknek, hogy valóban segítse az erősebb a gyengét, sőt még a gyenge is a még gyengébbet, a Krisztus ölelését kiábrázoló igaz, őszinte, átfogó diakóniával. Ne bízzuk a jótékonykodást, a jóság megmutatását intézményekre csupán, de mi magunk is legyünk jobbak elsősorban egymáshoz, sót mindenkihez. Sóvárogjuk az álom valóraválását? Pünkösd van! Óriási biztatást és lehetőséget kaptunk! Miért nem visszük mi minden e sóvárgást könyörgő imádságként Isten elé? Ö azt ígéri a ma zörgetöknek is: kaptok Szentleiket ajándékul! SZÜKSÉGÜNK VAN SZENTLELEKRE AZÉRT IS, hogy megértsük és szívünkre vegyük: nekünk nemcsak magunkat kell szeretnünk, hanem mindenkit. A Lélek egymás szeretetérc tanít. Ez az „egymás” hozzánk kapcsol mindenkit. Azokat is, akik a mi kenyerünkért is dolgoznak, biztonságunkért, jólétünkért, békés, boldog életünkért is küzdenek: szántóföldön, üzemekben, irodákban, vagy éppen a diplomácia frontján. Csak a Lélek megvilágosítása és lelkeket átforrósító tüze ol- vasztahatja meg e tekintetben tapasztalható közönyt berkeinkben. SZÜKSÉGÜNK VAN A SZENTLELKEKRE AZÉRT IS, hogy merjünk „az Ur ama nagy napjára” is gondolni. Legtöbbször azért mellőzi el az ember az erre való gondolást, mert nem érzi kedvezőnek magára nézve azt, hogy életéről, tetteiről, mulasztásairól számot kell adnia. Pedig ez elkerülhetetlen. Jaj lenne nekünk, ha nem lenne Krisztusunk, aki megmentő szeretetböl nemcsak meghalt és feltámadott értünk, hanem Lelkét is adta belénk és közénk, hogy szebb, jobb keresztyénibb lehessen itt az. életünk, és kívánatosabb „ama nagy és fényes nap”. Hadd zengjen hát ne csak szájról, de szívünk mélyéről a könyörgő ének: „Ó jöjj teremtó Szentlélek, látogasd meg a te néped, és adj minden teremtménynek vigasztalást, békességet”, Síkos Lajos IMÁDKOZZUNK Urunk! Gyarló a* emberi értelem ahhoz, hogy fel tudná fogni bölcsességedet és hatalmadat. Gyarló a szívünk ahhoz, hogy fel tudná mérni szerelmedet. Gyarló a szánk, hogy méltóképp tudnánk elmondani hálánkat. Jöjj azért teremtő Szentlélek, siess segítségünkre, hogy szívünk, szánk és életünk egyképpen lehessen a Te jóságod és szereteted bizonyságtevöje. Ámen. Szívből jövő adományok A jobaházai szociális otthon gondozottal között 11-en vagyunk evangélikusok. Az Evangélikus Élet ez évi 9. számában olvastuk dr. Kál- dy Zoltán püspök urunknak minden evangélikushoz intézett azon kérését, hogy az „új Teológiai Akadémia” építési költségeihez járuljunk hozzá. Valamennyien úgy döntöttünk, hogy nekünk is kötelességünk e nemes célra adományozni, mert a lelkészképzés folyamatát minden körülmények között biztosítani kell. fontos közérdekből is. A hívők es a Krisztust követők mindig, s minden időben megbízható erkölcsi támogatói voltak s társadalomnak, a nemzetnek ma is így van, bizonyítva ezt az a jó viszony, amely egyházunk és államunk vezetősége között fennáll. De egyéni hálánkból is, meri hogy lelki békességben élhetünk öreg napjainkban — az állami otthonok szerető és legmesszebbmenő gondoskodásában — volt lelkészeink és tanítóink magvetésének megérett gyümölcse. Az adakozó neve Összeg Tompos Gábor 10,— Nagy Mihály I. 20,— Nagy Mihály II. 5,— Gede Kálmán 20,—r özv. Hensler üezsőné 10,-— Gönye Hermina 5,— Csirák Antalné 10,— Kovács Mária 5,— Tolnai Béláné 5,— Planka Gyaláné 50,— Gere Imréné 50,— Összesen: 190,— amely összeget egyidejűleg postán elküldtük. Jobaháza, 1973. március hó 13-án Erős várunk az Isten: Gede Kálmán sk. Egy kislány i Adományok a Teológiai Akadémia építésére Nagybörzsöny 3300, Gerendás 3000, Felsőpetény 1300, Ba- konyszombathely 2000, Pitvaros 600, Lébény 4917, Szolnok 1400, Szentes 740, Gérce 1200, Paks 12 000, Nyíregyháza 20 000, Bp.-Fasor 12 000, Nagy- szokoly 1000, Pécs 7500, Iklad 1000, Porrogszentkirály 4542, Egyházaskozár 4200, Csikóstöt- tös 5000, Bük 8000, Hatvan 3000, Tápiószentmárton 4000, Székesfehérvár 4200, Irsa 15 203, Nagykanizsa 6500, Diósgyőr 1000, Keszthely 1000, Öskü 4500, Diósgyőr-Vasgyár 1000, Egyházasdengeleg 3900, Mohács 2500, Öriszentpéter 700, Budavár 804, Bonyhád 12 000, Deák tér 10 000, Somogyvámos 900, Medvesegyháza 2500, Csornád 6000, Orosháza 2000, Debrecen 2000, Péteri 4000, Vác- Rád 10 000, összesen 191 406 forint. Gyülekezeti tagok egyéni adománya: 6340 Ft. Ezzel az eddig befolyt adományok ösz- szege: 270 581 forint. A török kor, valamint a ku- kuc-labanc világ pusztításai és tűzvészei megfosztottak bennünket múltunk jelentős írásos emlékeitől. A pusztulás méreteire jellemző, hogy a török által felégetett falvaink emlékét legtöbbször csak egy dűlőnév jelzi, de néha az sem. Az egykor virágzó gyülekezetből néha csak egy-egy tárgyi emlék — többnyire úrvacsorái kehely — vagy egy feljegyzés maradt ránk. Pápa városát is többször érte pusztulás a mindent megemésztő tűzvész. Miről vallanak mégis a reformáció korának töredékesen fennmaradt pápai emlékei? A város már a reformáció megindulása előtt élénk iparral és kereskedelemmel rendelkezett. Nemcsak gazdasági kapcsolatai voltak Nyugat felé erősek, hanem a szellemiek is. A bécsi egyetemen 28 pápai ifjú tanult. írásos emlékek tanúsítják, hogy a város falai között számos világi pap és szerzetesrend tevékenykedett. Ezek közül a ferencesek emelkedtek ki, akiknek nemcsak kolostoruk, hanem iskolájuk is jelentős szerepet vitt. Pápa reformációjának idején egymást követő földesurak a város birtokosai. 1527-ben Thurzó Elek, 1936-tól Enyingi Török Bálint. A hagyomány szerint ez utóbbi hozta magával Bálint nevű papját, akinek á kilétéről nem sokat tudunk. Valószínűleg azonos a pápai ferences zárda egykori gyón- tatójával, Illési Bálinttal. A ferencesek egy része tevékeny munkálója volt hazánkban a haladó mozgalmaknak és a reformációnak is. . Még egy fontos adatot rögzíthetünk ebből a korból. Egy feljegyzés szerint a városi is- kolaoan tanított Gyzdawith Péter, „Lucii magister”-nek, azaz iskolamesternek írta magát, aki „capellanus papensis, séd non papisticus” azaz pápai, de nem pápás káplán! Csak annyit tudunk még róla, hogy 1543-ban Qyőrbe hívták a lutheránusok igehirdetésre, s ekkor a győri püspök elfogatta. Pápa város reformációjának megindulását nemcsak az előbb említett földesurak ro- konszenve segítette. Szoros kapcsolatok fűzték a reformációhoz Ungnad generálist is, aki 1543-bap a pápai vár kapitánya volt, s aki már 1530- ban, az ágostai birodalmi gyűlésen is részt vett. Luther halálának hírét maga a szász választófejedelem tudatta vele. A vázolt kezdet után a reformáció erősödését hiteltér- demlően a Pápán élő és tevékenykedő ferences szerzetesek életkörülményeinek a szembetűnő alakulásával szemléltethetjük. Kolostorukat még a Zápolya család építtette. Nagyságát, jelentőségét az is bizonyítja, hogy 1535-ben 31 szerzetes lakott benne. Közülük 21 miséspap, 8 pedig segítőtestvér volt. Ebben a korban ferencesrendi főiskola is működött Pápán. Ám a reformáció oly rohamosan megerősödött, hogy a ferencesek sürgős segítséget kértek annak lefékezésére. A lakosság reformáció iránti rokonszenvét jelzi az az adat, hogy pártolás és támogatás hiányában a rend Pápán gyorsan elszegényedett és segélyért volt kénytelen fordulni a királyhoz. Ez 1550-ben 50 forintot, 1551-ben pedig 70 forintot utalt ki számukra. Bizonyosan tudjuk, hogy a város íöldesura, Enyingi Török János, barátságtalan volt a ferencesek irányában. Eltűrte, hogy a várbeli katonák leszedjék a kolostor tetejét! Ez némileg a vár vitézeinek a? érzületét is tükrözte. A tető leszedése következtében a szerzetesek 1556 elejétől 1557 augusztusáig sokat szenvedtek az időjárás viszontagságai miatt. Újabb támogatásért ismét a királyhoz fordultak. Végül pedig 1560-ban elhagyták pápai kolostorukat. A ferences szerzetesek elköltözését követő időben a pápai evangélikus eklézsiának két olyan kipróbált, nagynevű prédikátora lett, mint amilyen Sztárai Aladár és Huszár Pál. Feltehetőleg voltak a nyájnak pásztorai a közbeeső időben is, ezek neve jelenleg még ismeretlen. Sztárai Mihály 1568 körül jöhetett Pápára. Ekkor már jelentős, sok megpróbáltatással teljes reformátort tevékenység állott mögötte. Egyaránt ismert a reformáció híveinek és ellenfeleinek táborában. Sztárai életművét D. Kál- dy Zoltán püspök summázta a szekszárdi emléktábla avató ünnepélyen. Huszár Gált 1574-ben hívja meg a pápai evangélikus gyülekezet Komjátiból. Pápai szolgálatáról közelebbit nem tudunk. Legjelentősebb alkotása énekeskönyve, mely az evangélikus egyházi éneklés történetében úttörő jelentőségű. Huszár Gál könyvnyomtató tevékenysége jelentős és számontartott a magyar nyomdászat történetében. Huszár Gál felismeri, hogy a könyv- nyomtatás Isten igéjének elterjesztésében, közkinccsé való tételében forradalmi jelentőségű. Egyik tanítványa naplójában így emlékezik Huszár Gál elhunytáról: „Huszár Gál úr, az én másbdik atyám és mindenekelőtt - legkevesebb barátom, nagy képzettségű teológus, Isten evangéliumának kiváló hűségű és fáradhatatlan hirdetője, a jóknak nagy fájdalmára Pápa városában 1575. október 23-án pestisben meghalt...” írásom elejére tett összegezésben a rég porladó, tudós prédikátorok előre, a távol jövőbe mutató, életes, mindmáig ható és gyümölcsöző szolgálatát kívántam felmutatni, mindkettőjük számára egyaránt kedves könyv, „Az igaz papság tiköre" alapján. Mint tudjuk, a dráma szerzője, Sztárai Mihály, nyomtatója, világgá bocsátója pedig Huszár Gál. Szolgálatuk lényegét közös alkotásuk szépen tükrözi. Mert mindvégig és mindéltig egyetértettek ők abban, hogy az igaz papok: a tudós, a népért élő, emberséges papok! Egész életük ennek bizonysága! Németh Tibor Mit számít egy ember? — szokták mondani. Te is hallottál már ilyen beszédet. Talán magad is mondtad: mit számít, ha én becsületes vagyok, a többi haszontalan; ha én igazat mondok, a többi hazudik? Mit számít, ha én hiszek, a többiek nem hisznek? Mit számít egy ember? Semmit! Igaz ez? Nem igaz! Isten másképpen gondolkozik. Nála egy ember is számít. Sok múlik egy ember hitén, becsületességén, bátorságán. Erről szól a mostani történet is. Izrael országának szomszédja volt Szíria. Gazdag, hatalmas ország.’Fővárosa ma is ismert, virágzó város: Damaszkusz. Illés, majd később Eli- zeus próféta idejében félelmetes hadsereggel rendelkezett Szíria királya. A hadsereg élén kitűnő hadvezfr állt: Naámán. A király nagyon szerette. Minden jóval elhalmoz- ta. Mégis szomorú ember volt Naámán. Hiába volt gazdag, hiába aratott diadalt számtalan csatában. Gyógyíthatatlan betegség támadta meg. Arcán, kézfején, lábán fehér foltok, kiütések jelentkeztek, egy veszedelmes keleti betegségnek, a bélpoklosságnak a tünetei. Ma leprának nevezik ez a betegséget. Naámán udvarában élt egy Izrael országából származó kislány. Rabszolga volt. Izraelben portyázó szíriai csapatok rabolták el és a fővezér feleségének adták oda. hogy szolgáljon néki. A nevét se tudjuk. Mégis neki köszönhette Naámán. hogy a lepra nem hatalmasodott el rajta, sőt egészen kigyógyult bélpoklosságá- ból. Egy rabszolga, hozzá még kislány, nem sokat számított abban az időben a pogány hadvezér házában. Szava se lehetett. Csak parancsoltak neki. Véleményét nem kérdezték. Amikor észrevette az egész ház szomorúságát és Naámán betegségét, úgy szeretett volna szólni. Még egészen kisgyermek korából ismerte Elizeus prófétát. Tudta, hogy Isten embere. Tudta, hogy szeretettel fordul a betegekhez és már sok beteget gyógyított meg, mert ehhez Istentől kapott erőt. Szóljak, ne szóljak? — sokszor forgatta magában a kérdést. Végül mégis erőt vett magán. Úrnőjéhez fordult és így szólt: bárcsak találkozhatna az én uram, Naámán, azzal a prófétával, aki . Izraelben él, biztosan meggyógyítaná a bélpoklosságból. Naámán felesége elmondta urának, hogy mit mondott neki a kis Izraelből való rabszolgalány, az meg tovább mondta a királynak. A király ekkor így szólt Naámánnak: menj Izraelbe, én majd levedet írok Izrael királyának, hogy gyógyítson meg. Naámán útnak indult. Nem ment üres kézzel. Vitt magával tíz tálentom ezüstöt, hatezer aranypénzt, és még tíz öltözet ruhát. Magával vitte királya levelét is. Amikor végigolvasta Izrael királya a levelet, nagyon megijedt. így szólt: mi vagyakén? Isten? Hogy gyógyítsam meg ezt az embert bélpoklosságá- ból ? Biztosan azért küldte hozzám őt Szíria királya, hogy belém köthessen. Meghallotta Elizeus próféta, hogy Izrael királya mennyire megijedt és mennyire tehetetlen. Üzenetet küldött hozzá: miért ijedtél meg annyira, hogy még a ruhádat is megszaggattad? Küldd el hozzám Naámánt. Hadd tudja meg, hogy van próféta Izraelben! Most láthattál egy félelmetes királyt, aki nem tudott segíteni legkedvesebb emberén. Láthattál egy irigyelt, gazdag hadvezért, aki mégis szomor- kodott, mert ' beteg volt. Láthattál egy másik királyt, aki félt és tehetetlen volt, mert maga se tudta, hogy próféta van országában. És láttál egy kis rabszolgalányt, akivel senki se törődött, még a nevét se tudjuk. Mégis ennek a kislánynak a kezébe adta Isten azt a kulcsot, -amellyel Naámán betegségének börtönét meg lehetett nyitni. Gondold el, mi lett volna, ha félelemből vagy szé- gyenkezés miatt nem mert volna szólni? Meghatódottan próbálok e legyengült szemeken keresztül a lélek mélyébe hatolni. Szokványos kérdésekkel ostromlom, s a megilletődött válaszok lassan húzzák el egy élet titka elől a kárpitot. Ügy ül velem szemben, mint kisdiák, pedig apám lehetne, s miközben az elcsendesedett lélek tükörsima vizébe kavicsot dobálok, a remegő gyűrűzésben múlt és jelen zavarodik össze. Mert Gelencsér Zsigmond, nyugdíjas lelkészünk múlt és jelen egyszerre. Fátyolos hangján még most is ugyanolyan szeretettel ejti az ízes magyar szót, mint egykor a dunántúli kis falvakban az igét. MÖGÖTTE rendbe rakva a kévék, negyvenkét szolgálati év kepéi, előtte pedig azok az istentiszteleti alkalmak, amelyekre szakadatlanul sor kerül, mert az aratni való sok, de a munkás kevés. Gelencsér Zsigmond még ma is 2—3 istentiszteletet végez vasárnaponként és munkaterülete, „gyülekezete” az egész főváros. Mi ad erőt ennek a nyolcvan éves törékeny testnek, hogy fáradhatatlanul igent mondjon a hívó szóra és vállalja fiatalabbakat megszégyenítő energiával a szolgálatokat? Arcát rejtélyes mosoly önti el, s szinte büszkén jelenti ki: „nem mellőzik a vén papot”. Hinni tudom azt, amit prédikálok, s hitből hitbe hirdetem az igét. A hit vitt annak idején a teológiára is. A hit adott és ad erőt ma is neki tehát a szolgálathoz. Bár olykor remegni látszik keze, s egyetlen panasza, hogy szédül, mégis naptárában egész sor előjegyzés kötelezi szolgálatokra. FALUSI PAP VOLT. A kisalföldi Árpáson született, parasztszülők gyermeke volt. Szolgált Győrben, mint hitoktató, s Nemescsón tizenhárom községre kiterjedő evangélikusokat pásztorolt. Nyugdíjazásáig negyedszázadon keresztül „prófétája volt saját hazájának”: Mórichida-Árpásnak. Ennyiből állna a „működési bizonyítványa”. De a száraz adatok mögött élő ember áll, aki kapcsolatban volt születéssel és halállal, aki együtt, lélekzett, verejtékezett a falusi emberekkel, aki évtizedeken keresztül oktatta, nevelte népét hazaszeretetre, becsületességre tisztességre, aki ott állt jóban- rosszban hívei mellett. Hallgassuk csak s ízlelgessük: A gazdasági válság alatt egy- egy zsompor liszttel, véka búzával segítettem ki a szűköl- ködőket, s kölcsöneimet rég elfelejtettem, mert nem tudták visszaadni. A 14-es háborúban önkéntes betegápolást vállaltam a soproni honvédkórházban. Itt olyan gyakorlatra tettem szert, hogy községünkben, ahol nem volt orvos, elsősegélyt tudtam nyújtani mindig. Bicskázás, lövés, végtagtörés esetén először hozzám jöttek mindig, csak azután orvoshoz. Volt rá eset, hogy az orvosok egyenesen hozzám küldték a sérülteket. Azt hiszem, ennek alapján természetes, hogy szerették, tisztelték és becsülték a tisztelendő urat. Mert Gelencsér Zsigmond nemcsak hirdette az igét, hanem a szeretet cselekedeteit is gyakorolta. Szerette népét, melyből maga is származott, egy tudott vele lenni mindenben. KÜLÖNÖS DERŰ és megelégedettség lengi körül az agg lelkipásztort. Csak a jól és hűséggel elvégzett munka után lehet úrrá az emberen ez a derű. „Mindig megelégedett voltam — vallja. — Akkor is örömmel szolgáltam, amikor egyházamnak nem áltt módjában rendes fizetést biztosítani. Győrben az első világháború végén dolgoztam. Nehéz időkben. S ha odahazulról nem jutottam volna segítséghez, éheztem volna.” Ezek után önkéntelenül vetettem fel a kérdést: „Ha teljesíteni lehetne, mit kívánna a nagytiszteletű úr”. Meglepő válasz hagyta el ajkát: „Helyrehozni azt, amit elmulasztottam. Ha újra kezdhetném, nem a templomban tölteném időm java részét, hanem a családoknál. Sokat látogatnék, mert a látogatáson keresztül még szorosabb kapcsolat alakulna ki a hívekkel. Még inkább egy lehetnék velük.” S ha újra kezdené az életét? Üjra pap lennék. Csendben, észrevétlenül borult ránk az este. Régi jegyzetekkel, prédikációkkal, dolgozatokkal telik lassan az asztal. Belelapozgatok, beleolvasok az avitt írásokba. Valaha ezek a sorok tüzesítettek át szíveket, ezek a sorok vigasztaltak, adtak reménységet és hűséget a keresztyén helytálláshoz. Volt idő, amikor maga is írt. A Harangszó, Lelkipásztor olvasói innen ismerhetik nevét. CSALÁDJÁRÓL ÉRDEKLŐDŐM. Hét gyermeke van. Mind a hét egyetemet végzett. Mérnökök, közgazdászok, tanárok. S a legnagyobb öröm, ha az unokákkal együtt betoppannak a sashalmi hajlékba. Ilyenkor megdobbannak az öreg szívek. Férj és feleség egyszerre különös láz rabjai lesznek, kávé és pogácsa kerül elő. Régi élmények bukkannak fel az emlékezetből, boldog nyarak, amikor teljes létszámában együtt volt a család, s a gyerekek önfeledten füröd- tek a Rábában. A hét gyermek a szülői szeretet hősiességéről beszél. Indulnom kell. A ház körüli szőlő már meg van metszve. Darabka falu ez a kert a főváros peremén. .Szorongatja kezem, s én tisztelettel tekintek ra. Elődöm a szolgálatban, s mennyit lehet tanulni tőle! S búcsúzáskor őszinte szívvel kívánom Isten áldását a közelgő születésnapjára készülő lelki- pásztornak. dr Rédey ,.al A hasai reformáció nyomában Pápa város reformációja Nyolcvan éves
