Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-07-22 / 29. szám
1 Pt 3, 15 Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek. De sokan szeretnék, hogy erre képesek legyenek, hogy jól odamondogathassanak! De nem erről van itt szó! Megfelelni mindenkinek a „bennünk levő reménységről”! Talán még ma is akadnak keresztyének, akik ilyen jellegű bizonyságtételre is hajlamosak, hogy szellemi fölényükkel lehengereljenek minden más véleményt. De az apostol nem ezt várja, hanem hogy bizonyságtételünk szeretettel és félelemmel történjék! Szeretettel, tehát ne győzni akarjunk az emberek felett, hanem szolgálni nekik. A világ azt tartja, hogy csak ez a földi élet az élet, örök élet nincs. S ennek megfelelően a célja az, hogy a földi életből akár egyenes, akár görbe utakon minél több szépet, minél több hasznot csikarjon ki. Amíg szépről, jóról és egyenes útról van szó, nincs is hiba, hiszen igenis valljuk mi is, hogy az élet szépségét s a benne levő jót kell keresnünk s élnünk vele, de mindezt úgy, hogy tudjuk: Isten többet is ád, az örök életet. S ezért a földi élet szépségeit is csak azzal a hittel fogadhajuk el, hogy ez csak előleg, Isten szeretetének felcsillantása, amit hálával kell fogadnunk, de nem tarthatunk végső célnak! Ezért sugároznia kell életünkből az üdvöségben való bizonyosságnak. Ezért nem lehet a keresztyén ember elfásult, csüggedt, reménytelen, megkeseredett; nem veheti tudomásul egy lemondó kézlegyintéssel, hogy az emberek rosszak; nem érdemes becsülettel, szorgalmasan élni; nem érdemes az élet szebbé tételéért küzdeni, mert mindig akad valaki, aki elrontja; nem érdemes az embereket szeretni, mert hálátlanok; nem érdemes munkájukban segíteni, bajukban melléjük állni, mert nem érdemlik meg; nem érdemes a világ kínzó kérdéseivel foglalkozni, hiszen úgysem bennünket kérdeznek meg, hogyan s mint legyen... De lehetne még sok mindent felsorolni, ami végeredményben keresztyén hit és reménység hiányát bizonyítja csak. S ezt az emberek meglátják rólunk s miért vágyódjanak akkor Krisztus után, ha a „Krisztus-hivők” életéből azt látják csak: ez se különb nálunk, ennek az életéből is hiányzik az igazi, tartós öröm, ez is csak a mának, legfeljebb a közvetlen holnapnak él. S különösen bántó, sőt megbotránkoztató, ha a magát keresztyénnek valló ember ugyanolyan önző irigységgel tör a pénz után, mint sokan mások; ha a becsületes, jó munka helyett ő is azt keresi, hogyan lehetne a munka könnyebbik végét megfogni; ha ugyanúgy részt vesz a pletykában, mások elleni áskálódásban; ha nem tud szeretetben élni, hanem gyűlölködik, Haragot tart. Igaz, hogy sokszor nem sikerül a helyes úton megállnuhk, sokszor megcsúszunk, de Krisztus sem azt ígérte, hogy tökéletes angyalokká tesz! ö azt ígérte, hogy megbocsátó szereteté- vel, megújító erejével velünk lesz! S ezt kell bizonyítania életünknek. Gyakran előfordul, hogy az ember megdöbben egy- egy újsághíren, „Kék fény” adáson; a bűnben, a csalásban mennyire kitartók tudnak lenni emberek s újra kezdik, illetve tovább folytatják. Hát a bűnben lehet kitartónak lenni, a Sátán követésében lehet hűségesnek lenni? Hogyne lehetne akkor a szépben, a jóban, Krisztus követésében, hitben, szeretetben! Csak egyről ne feledkezzünk el: a magunk erejéből valóban nem futja, de Krisztussal igen! Ezért kérjük és fogadjuk el az ő erejét, hogy lehessen életünk valóban bizonyságtevéssé mások számára. Kiss János ____________________________í-------------------------------------------AJ iasai reformáció nyomában Miről prédikál as életünk ? Betegeinknek Minden betegség büntetés? Nincs olyan ember, aki valamilyen formában ne találkozott volna betegséggel akár saját, akár szerettei életében. Számtalan kérdés és kétség vetődik fel ilyenkor az emberben. Miért éppen én? Miért éppen az, akit a legjobban szeretek? Még izgalmasabb a kérdés' akkor, amikor semmi különösebb előjelét nem tapasztalja az ember a betegségnek, sőt esetleg az orvos is azt a megállapítást teszi, hogy nem érti, hiszen minden rendben volt nála. Fokozottan izgalmas az, mikor olyan gyermekekkel vagy felnőttekkel találkozunk, akik Meghalt Zeuten Mogens dán lelkész A magyar—dán egyházközi kapcsolatok úttörője volt. 1918-ban született. Édesapja mérnök volt, de családjában több evangélikus lelkész volt és van ma is. Teológiai tanulmányai után több gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot, többek között a dán költő-lelkésznél, Kai Munknál. Sopronban teológiánk hallgatója is volt egy évig. 1955—59- ig a Lutheránus Világszövetség kisebbségi egyházak ügyének titkára volt. Dán feleségével Magyarországon ismerkedett meg a háború utáni dán vöröskeresztes segélyak- akció kapcsán. 1961 óta Koppenhága egyik külvárosában, Ordrupban volt lelkész. Nemcsak mint igehirdető lett hamar ismertté gyülekezetének határain túl is, de mint lelkigondozót is sokan keresték fel. Eár a gyülekezeti munka volt a legfontosabb számára, jutott ideje arra is, hogy kapcsolatait Kelet-Európábán élő barátaival és lelkésztestvéreivel fenntartsa. A dán keresztyén békemozgalomnak egyik vezető személyisége és szervezője volt. Aktív tagja volt a dán egyházi segélyszervnek is. A temetést végző lelkész beszédében azt hangsúlyozta ki, hogy mindebben a munkában a legfontosabb volt Zeuten lelkész számára a szeretet. Elsősorban nem elvekért harcolt, hanem azokért, akiket sejtetett és akikért élt. Életének utolsó hónapjaiban tisztában volt azzal, b°gy nincs sok ideje hátra. A szenvedésben a szomorúságot legyőzte Isten iránti hálája és az a meggyőződése, hogy Krisztus világossága legyőzi a sötétséget. Bizonyára ezt a gondolatot akarta kifejezni a fehérszínű koporsó, a gyászoló család fehérszinű ruhája és a csodálatos művészettel feldíszített templom. A temetési szertartást két barátja végezte, kik közül az egyik pályafutását ismertette, a másik, 1. Kor. 13. alapján a vigasztalás evangéliumát hirdette. Több lelkésztestvér vitte a koporsót a templom kapujáig. A zsúfolásig megtelt templom csak lassan ürült ki. A gyászoló családot sokan felkeresték ezután a közeli parókián, ahol őszinte részvétüket fejezték ki. A turistaúton Dániában tartózkodó Danhauser László ba- konycsernyei lelkész is részt vett a temetésen és a gyászoló családnál kifejezésre juttatta Zeuten Mogens magyar barátainak együttérzését. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében D. Káldy Zoltán püspök-elnök küldött részvéttáviratot. D. L. valamilyen testi vagy szellemi fogyatékosságban szenvednek születésük óta. KÖNNYŰ LENNE ELINTÉZNI az egészet azzal, hogy minden betegség nem más, mint büntetés. Az ember elkövet valami bűnt, eredménye az, hogy beteg. Bizonyos mértékben ezt latszik igazolni a Szentírás is. Jézus, mikor beteggel találkozik, első szava mindig az, hogy „higgy” és meggyógyulsz! Az tény, és erre utal Jézus is, hogy a betegség szoros kapcsolatban van a bűnnel. Azzal a bűnnel, amelyet így szoktunk nevezni, hogy eredendő bűn. Az első embernek a vétke, amelyet magunkban hordunk mi is, megrontotta azt az egységet és jó viszonyt, amely Isten és ember közt állt fenn. Ennek egyik „eredménye” a betegség is. AZ EGÉSZ VILÁGRA ÉRVÉNYES AZONBAN Jézus Krisztus bűnbocsánatot szerző áldozata. Jézus Krisztus halálával és feltámadásával helyreállította ezt a megromlott viszonyt. Jézuson keresztül nem mint „ellenségre”, hanem mint szerető mennyei Atyánkra tekinthetünk Istenre, és ö is elfogad minket gyermekeinek, akire gondja van és akiket meg akar tartani. ERRŐL A SZERETETRÖL TANÚSKODIK az is, hogy Isten engedte és engedi fejlődni az orvostudományt, hogy minél hatékonyabban és minél jobb felkészüléssel védekezhessék a betegségek ellen és jobbnál jobb eredményeket érhessen el. Ügy tekinthetünk az orvostudományra, mint Isten eszközére a betegségek leküzdésére és a gyógyulásra. Éppen ezért nem az a megoldás, hogy arról kezdünk beszélni a betegnek, hogy „higgy és meggyógyulsz”, mert adott esetben esetleg semmi összefüggés nincs az ember hite és betegsége közt. Hanem arra kell figyelnünk, hogy mit adhat Isten az orvostudományon keresztül. AZT SEM FELEJTHETJÜK AZONBAN el soha, hogy Isten egy-egy betegségen keresztül is inti és figyelmezteti az embert. Inti egyfelől arra — és ezt éppen a mai rohanó világunkban, amikor annyi a szívbetegek száma, nem felejthetjük el —, hogy arra, amit ajándékként kaptunk, az életünket, arra hogyan vigyázunk? Nem fecséreljük-e el felesleges hajszában? Nem élünk-e vissza saját életünkkel a minél nagyobb vagyon, vagy hírnév megszerzésére? Isten ezeket az embereket egy- egy betegséggel akarja figyelmeztetni, hogy arra használják az életüket és egészségüket, amire kapták, vagyis a családjuk és a másik ember szolgálatára. FIGYELMEZTETÉS LEHET egy-egy betegség azonban arra is, hogy soha ne felejtse el az ember, hogy ki az Űra és Istene. Arra akar sokszor figyelmeztetni minket Isten, hogy mindenek fölött ö az ura minden ember életének. Sokszor éz csak egy-egy betegség következtében lesz nyilvánvaló előttünk. BÜNTETÉS A BETEGSÉG? Az ember bűnösségének a következménye a betegség és minden egyéb nyomorúság. Jézus Krisztus váltsághalálá- ért azonban drágák vagyunk Istennek és soha nem feledkezik el rólunk. Ezért akar segíteni nekünk a betegségekben is. Bármennyire is nehéz kimondani: Isten még a betegségeken keresztül is az ember javát akarja munkálni, hogy Neki tetsző és áldásos legyen az életünk. Egy-egy betegség segíthet ezt elérni. ifj. Kendeh György «n Gergelyi, Kemenesalja második központja Egy kis gyülekezet „nagy évszázada Nem szójáték, történeti igazság: Gergelyit (ma: Mar- calgergelyi, Veszprém megye) jelentéktelensége emeli ki a jelentéktelenségből, s teszi Kemenesalja második lelki központjává egyházunk történetének hosszú és igen súlyos korszakában, 1681 és 1781 között. Falunak még az akkori fogalmak szerint is alig nevezhető: mindössze néhány nemesi házacska és körülötte mintegy másfél tucat jobbágyviskó húzódik meg, ott ahol a Marcal északról kelet felé fordul Vas és Veszprém megye határát is alkotván. Nehéz felfedezni, még nehezebb megközelíteni. Várfalaknál biztosabb menedéket nyújt az ingoványos Marcal ölelése. Így érthető, hogy míg a környék falvai a tüzes-véres XVI— XVII. században többször is elpusztulnak, (például Külső- vat is, melyet — mint a Marcal ritka átkelőhelyeinek egyikét — török és német, kuruc és labanc had ismételten megkeres!), addig Gergelyi lakóinak nincs dolguk dúló-foszto- gató katonákkal. Helyzetéből egyházi téren is előny származik. Ez azonban 1681-ben, a soproni országgyűlés idején még egyáltalán nem világos. Egyelőre csak annyit lehet érzékelni, hogy a Thököly kurucaitóí való rettenet némi engedményre kényszeríti a Habstmrg-udvart és a katolikus klérust. Enyhítenek a királyság területén alkalmazott könyörtelen erőszakon és megengedik a nyugati megyék 2—2 helységében az evangélikusok nyilvános egyházi életét. „Artikulárís helyeket” jelölnek ki, agyafúrt módon kikeresgélve Északnyugat-Du- nántúl legparányibb falucskáit: Dömölköt, Nemescsót, Nemeskért, Vadosfát; hogy az „engedménynek” gyakorlati jelentősége remélhetőleg ne legyen. S persze megkezdődik a törvény végrehajtása során az ebben a korban még mindig igen jelentős evangélikus tömb-vidékek: Rábaköz és Kemenesalja gyülekezeteinek felszámolása. Diadalra azonban csak akkor jut, amikor Rákóczi szabadságharcának zászlaja porba hull, s vele együtt kialszik az utolsó reménysugár is, hogy a töröktől felszabadult országban szabadon élhetnek a protestánsok. De addig még három évtized van hátra. 1681-ben mindenesetre a sok földönfutó prédikátorunk egyike: Kránitz Lőrinc vetődik el Gergelyibe. Már nem fiatal ember, 60—65 éves lehet. Megtelepszik és élete hátralevő idejét a kis filia lelki- szellemi felemelkedésének szolgálatára szenteli. Így lesz Gergelyiből anyagyülekezet. Utóda egy másik „exuláns” pap: Makovitzki Tamás még öregebb fejjel folytatja a megkezdett munkát. Jóval túl jár már a 70. életévén, amikor a halál 1694-ben kiüti kezéből a Bibliát. Ebben az időben a hajdani anyagyülekezet: Kűlsövat már mint filia kapcsolódik Gergelyihez. Aztán — ahogy egyházunk a ku- ruc-korban egy kis lélegzethez jut — egy időre Gergelyi újra háttérbe szorul, csak 1707-ben bukkan fel Szeko János prédikátor neve; megmarad azonban az iskola, ahol — úgy tűnik — folyamatosan váltják egymást a rektorok és végzik a gyermekek tanítása mellett az egyházi funkciók egy részét is. A Habsburg-uralom megszilárdulásával párhuzamosan erősödik a rekatolizáló nyomás is. 1714—1715-ben a még megmaradt rábaközi gyülekezetekre ront a türelmetlen és vakbuzgó hatalom, 1732-ben p^ _i p Kemenesaljára kerül sor. Ez év tavaszán már a Szergényből elűzött Perlaky János végzi Gergelyiben a lelkészi szolgálatot: április 9-én kereszteli az első gyermeket. Azzal, hogy e nyomorúságos falucska biztonságosnak mondható otthont és megélhetést ad egy üldözött lelkésznek, a gergelyi gyülekezet határai is egyszerre messze tágulnak. Vonzáskörébe kerül mintegy 10—12 falu evangé- likussága. Addig virágzó, nagy gyülekezetek — köztük Magast, Hőgyész, Genes és Szergény — találnak lelki otthonra a hirtelen megépített hatalmas fatemplomban! Lelki erőről, rugalmasságról és bölcsességről tesznek tanúságot akkor, amikor gyökeresen átformálják egyéni, családi és gyülekezeti életüket, alkalmazkodnak a merőben új helyzethez, vállalják a több terhet és fáradságot, nem törődnek gúnyolódással és szitokkal: állandó révészt fogadnak fel, hogy átjuthassanak Gergelyibe az istentiszteletekre. Elképzelhetjük: micsoda tömeg verődött össze vasárnaponként a szer- gényi révnél! Mert kétségtelenül tömegről van szó, melyet beszédesen igazol egy igen ritka — talán egyedülálló — korabeli dokumentum, az évek hosszú során át folyamatosan vezetett Úrvacsora-katalógus. Ez az értékes feljegyzés csak az úrvacsorával élők számát is gyakran 300—400 főben, vagy még ezt is meghaladó számban jelöli meg! De mutatja más is! Nem lehet megrendülés nélkül olvasni a fakult írásokból, hogy például az 1754-es nagy tűzvész után szinte azonnal új temvlomot és lelkészlakást emelnek, 1767-ben karzatot építenek a templomba, 1768- ban harangot öntetnek Győrben. 176§-ben meg éppenséggel orgonát csináltatnak, ami ebben az időben faluhelyen, egészen rendkívüli dolognak számít! Bizonyos, hogy a hívek lelkesedése és törhetetlen reménysége mellett jelentős része van a gyülekezeti élet lüktetésében Miskey Adómnak, kora egyik legkiválóbb egyházi férfiénak, aki ugyan már 72 (!l éves, amikor Dömölköt felcseréli Gergelyivel, de energiájából még további tíz éves buzgólkodásra futja! Egy számtartó-könyvi bejegyzés tanúskodik arról, hogy valóságos „pompával” temetteti el a hálás gyülekezet és egyház- kerület Í774. október 10-én. Hatalmas tömeg jelenlétében maga a szuperintendens: Perlaky Gábor végzi a szolgálatot. Hogy 1732 és 1738 között Gergelyi valóban Kemenesalja „második központja”, azt a különböző gyűjtőívek (templomra, orgonára, harangra) mellett a Számtartó-könyv évvégi nyugtázó aláírásai, valamint Perlaky Dávid egy eredetiben fennmaradt javadalmazási „Egyezsége” a hőgyé- sziekkel, és különböző anyakönyvi bejegyzések igen jól mutatják. Szólnunk kell még e korszak másik kiválóságáról: Tompos Balázsról (1762—1765, 1779—1813) is, aki itt kezdi, majd 14 év megszakítással (Dabrony, Mencshely) itt folytatja rendkívül jelentős gyülekezeti és közegyházi szolgálatát. Mély hite és nagy tudományos felkészültsége kiváló szónoki és szervezői készséggel párosul; évtizedeken át szeniora a Veszprémi Egyházmegyének és segítője az egyházkerület szuperintendenseinek. Gergelyi nem volt „artiku- láris gyülekezet” a szó szoros értelmében, mégis — kiváló papjai és hűséges hívei szolgálatával, ügybuzgóságával — hasonlóan „artikulárís gyülekezeteinkhez” jelentős végvárává lett az ostromlott evangéliumi hitnek. Közben történelmi tapasztalatokat is szerzett a mustármag példázatának igazságáról. Most — segítségül véve szépszámú dokumentumait — tovább adja e különös történelmi folyamat bizonyságlevelét, hogy a „kései utódok” reménysége erősödhessen a megtartó Istenben. Magassy Sándor Nem számít Mennyi kifogást tudunk felhozni, ha valamit nem akarunk megtenni! Tudod te is. Néha félelemből soroljuk el kifogásainkat. Hiába kérsz — mondod ilyenkor —, úgysem tudom megtenni. Én erre nem vagyok alkalmas. Azután felsoroljuk, hogy miért nem. Most ismét Izrael népének egy nagy prófétájáról lesz szó. Figyeld meg, hogyan próbált kifogásokat felhozni, amikor őt Isten prófétaságra hívta el. De azt is figyeld meg, hogy Isten nem sokat törődött kifogásaival. Azt mondta: nem számít! Miért nem számítanak kifogásaink Isten szemében? Jeremiás falusi gyerek volt. Nem a fővárosban, Jeruzsálemben élt, hanem vidékem Anatótban. Papi családból származott, maga is fiatal pap volt. Vészterhes időben élt. Északon a félelmetes Asszír birodalom hatalmát egy még nagyobb birodalom, a babilóniai döntötte meg. Jeruzsálem, Júda országának fővárosa még állt, de tőle északra Samária, vagyis Izrael országának földje már az asszírjai hódítás martalékává vált. Most a babilóniai király készült hadjáratra dél felé. Jeremiást nyomasztó látomás gyötörte. Mintha észak felől egy óriási forró vízzel telt fazék szája délnek fordulná, hogy minden kizúdúljon belőle. Ebben az időben szólította meg Isten Jeremiást. Így szólt hozzá: mielőtt megszülettél volna, már ismertelek. Kiválasztottalak magamnak, mert tervem volt veled. Az én küldöttem, az én szószólóm, prófétám leszel. A föld most tele van népek és országok zajával, de én is beszélni fogok — általad. Megijedt ezek hallatán Jeremiás és azonnal kifogásaiba kezdett: ó, Uram Isten! én nem tudok beszélni, hiszen ifjú vagyok én. Isten azonban nem törődött Jeremiás kifogásaival. Előtte nem számít, ha valaki fiatal, vagy nem nagy szónok. Csak az engedelmességet veszi figyelembe. Ezért így válaszolt: ne mondd: Ifjú vagyok, hanem menj el mindazokhoz, akikhez küldetek és mondd el mindazt, amit rád bíztam. Ne félj, mert én veled vagyok és megszabadítalak az emberek rosszindulatától. Így utasította vissza Jeremiás első kifogását. Nem számít az, hogy fiatal vagy, ha egyszer én külde- lek. A másik kifogást se fogadta el, mert ő nem nagy szótehetségű embereket keres, hanem elsősorban hűségeseket. Ezért kinyújtotta kezét és megérintette ' száját és azt mondta: én az én igémet adom a te szádba. Én a mai napon népek és országok fölé emellek, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj mindent, ami hazugság, gonószság, de építsd *és plántáld el a jót. Ezután megkérdezte Isten Jeremiást, hogy mit lát. Jeremiásnak el kellett mondania, hogy nemcsak a forró fazekat látja, nemcsak a veszedelmet, amint rázúdul Jeruzsálemre, hanem valami mást is. Egy mandulavesszőt látok — mondta Jeremiás. Egy virágzó, szép mandulavesszőt, amely örömöt, reménységet ébreszt az emberben, ha ránéz. Ilyen Isten igéje. A legnehezebb időkben is van Istennek szava. A legnagyobb lármában is meg tud szólalni. A kifogás tehát nem számít, mert Isten számolt Jeremiás fiatalságával, számolt azzal is, hogy nem nagy szónok. Ö az erőtelenekkel is megmutatja erejét, a kicsinyekkel is nagyságát, tehetségtelen szónokkal is el tudja mondatni üzenetét — ha hűségesek. A hűséggel szemben nincs kifogás. Jeremiásnak le kellett győznie félelmét. Le is győzte fiatalsága és nem elegendő szónoki képessége, miatt érzett minden aggodalmát. Próféta lett belőle. Nem is akármilyen. Fiatalságod, tehetséged hiányai sem akadályozhatnak meg a hűségben.
