Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-02-20 / 8. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1972. február 13. Ara: 2,—■ forint Merjnak váll ózni! A böjt a megváltozás ideje és lehetősége. Életünk igaz és legsraebb örömei közé tartozik, ha valamiben csak egy kicsit is tudtunk változni, újat, jobbat kezdeni. PERSZE EZ MINDIG NEHÉZ! Rossz szokásaink, hibáink, bűneink úgy belénk csontosodnak, hogy néha csak valami nagy megrázkódtatás tud bennünket elszakítani tőlük. Olykor még az sem! Gyakran akadálya a változásnak a magunkról való vélekedésünk is. Ilyen pl. a kisebbrendűségi érzés. Van bennünk egy ideális, hibátlan kép önmagunkról, akivé lenni szeretnénk. De a kép alá oda van írva: „Ilyen te sohasem leszel!” Ez a kép állandóan megbénít, destruál bennünket. Kezdenénk valami újat, jobbat, de azonnal le is mondunk róla: úgysem fog sikerülni! Ellenkező véglete ennek az önteltség. A magunkkal való teljes megelégedettség. Aki tökéletesnek tartja magát, az nem is érzi szükségét a változásnak. Mindenkinek és mindennek változnia kell körülötte, de neki nem! Nagyképűség, beképzeltség, hiúság — ezektől talán még nehezebb szabadulni, mint a kisebbrendűségi érzéstől! A feloldódás e bénító szélsőségekből az őszinte felismeréssel kezdődik. Amikor sikerül nyíltan szembenéznünk önmagunkkal és bátran szembefordulnunk fonákságainkkal. Életünk legnehezebb és legszebb pillanatai ezek! Sokat segíthet itt egy meghitt, baráti beszélgetés. Máskor egy igehirdetés. Néha egy jó könyv vagy éppen egy újságcikk. AKI VÁLTOZNI AKAR, az mindig szembekerül a változni nem akarókkal. El kell tehát viselnie ezek ellenszenvét, gúnyolódását vagy akár megvetését is. Velük szemben kell merni változni! Az. idősebb nemzedék itt különösen felelős! Változni nem tudó öregek sokszor megbénítják a változni akaró ifjúságot. önelégült, tökéletes öregek csak rombolni 'tudnak, nevelni sohasem! Változni kész, önmagukat is folyvást javítgató öregek tudnak csak igazán közel maradni az ifjúsághoz és jó hatásokat, indításokat adni neki. Fontos, hogy jól lássuk a változás irányát, célját is! Csak az az újatlkezdés igazán értékes, ami nem öncélú, nem önmagunk bizonyítása, hanem emberi kapcsolataink tudatos tiszteletéből születik. Vagyis a család, a munkatársak, a társadalom javára! A változás helyes célja mindig a szolgálat, önmagunk számára is csak ezen keresztül lesz igazi öröm és érték. NEKÜNK KERESZTYÉNEKNEK, minden okunk megvan, hogy bátran változzunk. Isten a változások Istene! Az a mozdulatlan, öregurás, karosszékes „isten”, vagy ahogy Luther gúnyosan mondja: Arisztotelész istenképéről, az a „hortyogó isten”, az nem Jézus és nem a keresztyének Istene. A mi Istenünk állandó lendületben van, szüntelen dolgozik, változtat a természet végtelen, csodálatos folyamataiban s a történelem új meg új korszakaiban. Velünk is éppen az az akarata, hogy életünk állandóan változzék, megújuljon a jó, a jobb, a legjobb irányában. Jézus Krisztus éppen azért jött, hogy erre felszabadítson és lendületbe hozzon bennünket. Tőle kaptuk a legnagyobb változás merész reménységét is: Isten életet támaszt a halálból is! * MERJÜNK HÁT VÁLTOZNI! Mérjük fel egyéni életünk fogyatkozásait, bűneit. Mérték- telenségeinket evésben, ivásban, szenvedélyekben, szórakozásokban, ösztönökben, vágyakban. Vizsgáljuk meg, mit tehetnénk, hogy családi életünk vidámabb, kiegyensúlyozottabb, összetartozásunk szilárdabb legyen. Talán csak szelídebben, megértőbben kellene beszélgetnünk egymással. Néha talán csak elismerni tévedésünket — gyermekeink előtt is! Merjünk változni mindennapos emberi kapcsolatainkban! Munkánkban legyünk pontosabbak, odaadóbbak. Hangunkban kedvesebbek. Véleményünkben szerényebbek, igazságosabbak. Keressük s tiszteljük mindenkiben az embert! Merjünk változni gondolkodásunkban! Próbáljuk megérteni a másként gondolkodókat! Legtöbbször nem azért vagyunk tőlük olyan távol, mert a véleményünk más. Sokkal inkább: haragszunk is rájuk. Inkább tanuljunk tőlük! A teljes igazságot senki sem ismeri. Mi is csak „tükör által homályosan látunk”. Ne annyira a múlt igazságait védjük, inkább a jelen és a jövő igazságait lássuk és keressük! Ne gyanakodjunk mindenáron arra, ami új! Inkább kritizáljuk meg őszintén a régit, forduljunk azzal szembe és vállaljuk az újat! MERJÜNK VÁLTOZNI politikai gondolkodásunkban is! Bátran oldódjunk fel „vallásos” gátlásaink alól azok iránt, akik ugyan hitünket nem osztják, de a szocializmus építésével népünk javát szolgálják. Ne húzódjunk vissza, hanem hitünk egészséges gyümölcseként segítsünk nekik. Merjünk nyíltan, népünk egészére tekintő felelősségtudattal gondolkodni és cselekedni! Ne bénítsanak ebben a hibák, amiket a rosszindulat mindig eltúloz, hogy feledtesse az eredményeket. Minél mélyebben és messzebbről gondoljuk végig népünk történetét, annál világosabban kell látnunk, hogy a szocializmus milyen sok évszázados társadalmi és gazdasági igazságtalanságot szüntetett meg és a fejlődés milyen sok lehetőségét nyitotta meg egész népünk számára. Azt is jó . megfigyelnünk,, hotgy míg a kapitalizmus személytelen pénzim-átíata, önző embertelenség-e embermilliókat tart testi-lelki nyomorban és félelemben, addig szerte a világon egyre több nép, egyre bátrabban és türelmetlenebbül nyúl a szocialista társadalmi és gazdasági rend nagy lehetőségei felé! MERJÜNK VÁLTOZNI kegyességünkben is! A régi tömlő holnap még régibb lesz s az ócska ruha holnap még ócskább. A tegnapi kegyesség, a tegnapi teológiai gondolkodás nem elég! Egyetlen keresztyén nemzedék sem spórolhatja meg büntetlenül azt a feladatot, hogy saját jelenének valóságos ösz- szefüggéseiben gondolja végig s próbálja elmondani és megélni azt az örömöt, amit Isten Jézus Krisztusban adott a világnak. A jelen mindig lépés a jövőbe, ahol még senki sem járt. De Jézus nem a múlt holt figurája, hanem a jelenben velünk lépő útitársunk és fenntartások nélkül irgalmas testvére minden ma élő embernek. Merjünk Vele újat gondolni és újat cselekedni! Korunk egyik legnagyobb egyházi egyéniségének, Niemöüer Mártonnak egyszer szemére vetették, hogy milyen sokat változott gondolkodásában, közelebbről a Német Demokratikus Köztársaság megítélésében. Sokkal „balosabb”, mint régebben volt. Niemöller így felelt: „Nem szégyenlem, hogy változtam, mert az éppen embervoltom egyik legszebb kiváltsága, hogy változhatom”. Dóka Zoltán BUDAPEST Ez a város örök. Mert mai, s így időtlen. És mert jelkép is. Egyvárosként százéves. Nekem huszonhét éves. Ö rök azért is, mert fogalom. Itt dobog az ország szíve, ez az ország közepe. Régen túl vagyunk azon az időn, amikor Babits „álmos vidéki kisvárosai” léteztek és lassan már mo- solygunk, ha valaki „vidéki elmaradottságról” beszél. Az urbanizáció nemcsak azt jelenti, hogy a falusi lakosság áramlik a városok felé, hanem azt is, hogy maguk a települések öltik magukra a városi jelleg vonásait. Mégis: Budapest az Budapest Itt jelen van az egész ország népe. Ezt különösen is érezzük mi evangélikusok, hiszen fővárosi gyülekezeteink „törzse” lassan már nem is az „őslakos” budapestiekből áll, hanem az ország minden tájának evangélikusságát képviselik. Talán nincs is olyan evangélikus gyülekezete hazánknak, ahonnan hívek ne költöztek volna fel Budapestre. AZ ORSZÁG NÉPÉNEK EGÉSZE él itt. Angyalföldön egyik öreg hívünk alkonyaikor elnéz a Duna felé s azt mondja: íme, lebukott a Nap a Rába mögött. Mert ő kemenes- aljai. Csak ötven éve él Pesten. Külföldön történt velem egy lelkészkanferencián, hogy egyik, norvég kolléga kedélyesfölényesen veregette a válla- mat, amikor megtudta, hogy budapesti vagyok: — Á, Budapest... Budapest ... ugye, az valahol Bécs- től keletre van... — Kissé rosszul tájékozott kedves kollégám — válaszoltam —, nem, Becs van valahol Budapesttől nyugatra. Nem akarom éri a kedves jó bécsieket bántani. Ám nekünk minden idegszálunkban ott remeg a történelem, s ez „örök város”-nak nem a centenáriumáról szólnánk most, ha 1848—49-ben a Bécsben székelő Habsburg-önkény nem fojtja meg a magyar szabadságharcot. Mert akkor határozta el először a nemzet, hogy Pest, Buda és Óbuda egy várost alkotva váljék az ország központjává. Budapest száz éves E lnézem a korabeli képeket, rézkarcokat, metszeteket. A Duna olyan széles rajtuk, mintha egy örökkévalóság választaná el a hegyen épült Budát a kicsi, vízparti Pesttől. Ugyancsak meglepődne a mai pesti- járókelő, ha az Astoria metróállomás mozgólépcsőjéről a Hatvani-kapu iromba épülete élé lépne. A Deák tériek is néznének nagyot, ha istentiszteletről' kilépve szénpiacon találnák magukat, s templomuk tetején ott ékeskedne az egykori huszártorony. De megnőtt ez a város! Sem az Astoria, sem a Deák tér nem a város széle, s mire az ünnepségeket befejezzük, másodpercek alatt repít majd át az egykor végtelen szélesnek tűnő Duna alatt a metró. A Várból sem kirándulni járnak a Gellérthegy oldalára, mint egykor tették olyasképpen, mint Szinyei Merse „Majális”- án látható. Hiszen akkor még szőlők és borospincék voltak a Gellérthegy oldalában. \ MOST INDULUNK A CENTENÁRIUM két esztendőn át tartó megünneplésre. A Fővárosi Tanács február 8-i ülésén ünnepi hangulatban hallgatták Hantos János vb-elnökhe- Iyettes szakszerű és emelkedett hangú előterjesztését az egyesített várossá alakulás történetéről és a centenáris ünnepségek tervezett programjáról. Böjti démonűzés Hántós TanőS' előterjesztesz 'rámutatott árrá, hogy,az 1848- as,' kudarcba fulladt 'törekvések után 1872 késő őszén került az országgyűlés elé a három város: Pest, Buda és Óbuda egyesítési terve, amit az országgyűlés elfogadott. Ezután a három város képviselőiből alakult 34 tagú bizottság dolgozta ki az egyesítés programját, aminek alapján 1873. november 17-én a három, eddig önálló város egységesítésével megindult Budapest élete. Az előterjesztés- olyan ünnepségsorozatról szólt, amely monumentálisnak mondható. Ünnepségekről, kiállításokról, emlékműavatásról, albumokról, tudományos és népszerű kiadványokról hallottunk benne, sőt olyan ünnepi konferenciáról is, melyen Európa fővárosainak kéviselői fognak részt venni. Örömmel és nagy várakozással tekintünk ez ünnepi két év elé. Egyházunk is igyekszik a maga részéről megünnepelni a történelmi tényt s áttekinteni az elmúlt száz esztendőt. A budapesti lelkészek a száz esztendő egyházi dokumentumainak és történeti eseményeinek összegyűjtését és feldolgozását határozták el. napunkban cikksorozat keretében tárjuk olvasóink elé a budapesti evangé- lákusság százéves történelmét, amely szervesen és néhol szánté kianalizálhataüanul szövődik egybe Budapest társadalmának életével. A tárgy természeténél fogva bizonyára kapunk tágabb történelmi hátteret is, melyben többek között fény derül majd arra, hogy miként élt a reformáció korában II. Lajos szerencsétlen királyunk feleségének, Habsburg Máriának — aki az egyetlen reformációval rokonszenvező és Lutherral is levelező Habsburg volt — udvarában a lutheránus németség. Arra is kíváncsiak leszünk, miként működött Dévai Bíró Mátyás a budai oldalon, s hogy ki volt az a Tsanádi János, aki a XVI. század derekán magyar nyelvű evangélikus gyülekezetnek prédikált Pesten? BIZONNYAL ÉRDEKES LESZ áttekinteni azt a száz esztendőt, amely alatt a budavári és Deák téri két gyülekezetből eljutott Budapest evanigélikussága a mai 38 istentiszteleti helyig, Budapest nekem huszonhét éves N emcsak azért, mert ennyi idő óta vagyok egyfolytában budapesti lakos, hanem azért, mert huszonhét évvel ezelőtt láttam újjászületni ezt a várost. Az akkori ostrom döbbenetes eseménysorozatából van egy azóta jelképessé vált emlékem. Budapest akkor szinte nem volt. A lakosság pincékben, a házak romokban. A nyilas őrület halálra szánta a várost. Olyan intézménynél tevékenykedtem akikor, mely elhurcoltak, politikai üldözöttek gyermekeit mentette. Az egyik rejteklakás ajtaja előtt ruháskosárban be- pólyált gyermeket találtunk. Kis cédula volt rajta, csupán ennyi szöveggel: Zsuzsikának hívják. A Zsuzsikák azóta felnőttek. És nem tudják, milyen volt akkor a város. De ők is építették azzá és olyanná, mint amilyennek most ünnepeljük. FELSZABADULÁSUNK ÖTA ez az eltelt 27 év a város folyamatos születése. Ma már nem tudni, kik a Zsuzsikák és kik azok, akik aránylagos emberveszteség nélkül tudták, családjukkal átélni az ostrom borzalmait. Egy egységessé vált társadalom közös akarata, erőfeszítése, munkája és öröme tölti be ezt a várost és adja meg a százévesnek mégis fiatal arculatát. Ö. Koren Emil Amikor Jézus földi életében egy szerencsétlen, szenvedő embert szabadított meg a démonitástól, a tanítványok kérdésére azt mondotta: ezt a fajtát csak nagyon sok böjtöléssel lehet kiűzni Ezek a látszatra titokzatos szavak adják meg a böjt igazi értelmét, tartalmát. Jézus nem nemevéssel tisztított. hiszen megszegte kora vallásosságának rituális böjtjeit, sőt nagyevőnek és nagyivónak csúfolták ellenségei, hanem azzal űzte el az Öt is kísértő Sátánt, hogy az Atyának szolgált, elindult a Golgotái kereszt felé vezető úton, felvette keresztjét. Az ős ellenség megverten Is él. Él az éhségben, a betegségben, a „disznófejű nagyurak”-ban, és él családi viszájokban, jói megszokott házibálványként és él önmagunk által megbo- csáthatónak tartott kis hibáinkban egyaránt. Él az Isten népe között is. Nemcsak testközelben volt Jézus mellett a megkísérléskor, hanem azon az éjszakán „amikor Júdásba beköltözött a Sátán” beköltözött a legszűkebb tanítványai körébe is, s ott is maradt évszázadokon át, mint Krisztus testének fullánkja. Jézus böjtöléssel űzte ki a démonokat. Böjtölése az volt, hogy szolgált, életét adta sokakért. Jézus él, s 1972 böjtjén is elindul, hogy űzze a világban a halál, a háború, az igazságtalanság, a betegség démonait. Ezt a démonűzést tanítványai feladatává is tette „Menjetek el széles e világba, tegyetek tanítvánnyá minden népeket, ........ és démonokat űzzetek!” Űz zétek ki * világ, az Isten népe és önmagatok démonait! Rttttkay Levente D. DR. OTTLYK ERNŐ LÁTOGATÁSA NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN D. Dr. Ottlyk Ernő püspök és felesége dr. G. Heintze braunschweigi püspök meghívására február 3—11 között látogatást tett Nyugat-Német- országban. Tárgyalásokat folytatott egyházi vezetőikkel Wolfenbüttelben, Hannoverben, Hamelnben és Frankfurtban. Február 6-án a hannoveri Kreuzkircheben tartott istentiszteleten igehirdetést végzett. A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA NEMZETKÖZI TITKÁRSÁGA ÜLÉSE BUDAPESTEN A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa meghívására a Keresztyén Békekonferencia Nemzetközi Titkársága 1972. február 21—23. között Budapesten tartja ülését. A tanácskozás, amelyre közel húsz küldött és vendég érkezik, előkészíti a munkabizottság márciusban Indiában sorsa kerülő üléséi és megbeszéli a Keresztyén Békekonferencia mozgalmának időszerű kérdéseit. Az ülés megnyitó előadását dr. Bartha Tibor református püspök, a Békekonferencia alelnöke tartja az európai béke és biztonság kérdéseiről januárban Brüsszelben rendezett találkozó kapcsán adódó- feladatokról,
