Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-22 / 8. szám

i A szolgálat betöltéséért Csel 20, 17—24 Senki sem születik igehirdetőnek. „Az Ür Jézustól vettem” — mondja Pál a szolgálatáról. S ez áll ma is. Az emberi elha­tározáson, a felkészülési lehetőségek minél teljesebb kihaszná­lásán túl jelentkeznie kell annak, amit atyáink vocatio interná- nak (belső elhívás) neveztek. Ezért nem szabad csodálkozni vagy megbotránkozni azon sem, ha vannak, akik egy bizonyos neki­futás után mégsem vállalkoznak a szolgálatra, vagy abbahagy­ják azt, mert nem érzik a „kényszerítést a Lélektöl”, amit Pál idevonatkoztatva is említ az igében. Nagyon fontos azonban mégis az egyéni hozzállás, a személyes meggyőződés. Bizonyságtételről beszél Pál az efezusi vének előtt búcsúbeszédében s ez a tanú tevékenységét, az ügyben személy szerint érintett bizonyító buzgólhodását jelenti. Csak ha ízig- vérig áthat bennünket, szolgálattevőket az evangélium igazságá­nak bizonyossága van bátorságunk semmit el nem hallgatni ab­ból, ami hasznos, segítő az emberek számára egyéni és közös­ségi életükben, Istenhez és emberhez való viszonyukban, földi és mennyei boldogságuk érdekében. Így tudjuk csak őszintén vállalni a szolgálatot ország-világ előtt. Nem könnyű a szolgálatban, a vallástételben mindig hűsége­sen és azonos lendülettel megmaradni. Elég csak, ha arra az egy szóra utalnunk az igében: kísértés. Egyéni gyengeségeink mellett ott vannak a körülmények hozta próbatételek, a gyüle­kezeti életben jelentkező buktatók, fizikai, anyagi és erkölcsi tényezők. Nem foglalkozhatunk velük itt részletesen, de ezt valljuk az apostollal, hogy: Isten kegyelméből vagyok, aki va­gyok. S erre különösen is sokat gondolunk mostanában, akik huszonöt éve vagy régebben szolgálunk az egyházban. Hálával gondolunk arra, hogy akkori „gyengéink” ellenére ma zavarta­lanul szolgálhatunk, sőt együtt ünnepelhetünk a jubiláló szocia­lista Magyarországon. Nagyon fontos idevágó kifejezés az igé­ben ez: teljes alázatossággal. Nagy áldás a munkatársak együtt szolgáló közössége. Köze­lebbről a presbiterekre gondolok. Ha formailag a presbitérium nem is azonos azzal, amelyről az igében szó van, céljában igen. Abban, hogy megossza az evangélium hirdetésének örömét és gondját a gyülekezetek vezetőivel. Amikor hazai evangélikus egyházunk minden fokon presbitereket állít a gyülekezeti lel­késztől a püspökig a szolgálatra elkötelezettek mellé, akkor ezt az evangélium hirdetésének minél tökéletesebb betöltéséért te­szi. Jó, ha ez a közösség kontrollálja az elhívott szolgálattevő­ket, de még jobb, ha mindent megtesz azért, hogy „futásukat” és a szolgálatot, amelyet az Ür Jézustól vettek, örömmel elvé­gezzék. Ha igehirdetők, presbiterek és gyülekezeti tagok alázatban és engedelmességben, szeretetben és örömmel szolgálnak együtt, akkor jó bizonyságot tudunk tenni arról a mindenki javát szol­gáló szerétéiről, amelyet Urunk életével bizonyított, halálával megpecsételt és feltámadásával győzelemre juttatott. Mezősi György IMÁDKOZZUNK Az evangéliumért mondunk köszönetét Néked mennyei Atyánk, amelyben szélesre tárod a megbocsát» és visszafogadó szeretet ajtaját és szabaddá teszel a szeretet örömmel teljes szolgálatára. Köszönjük, hogy mindnyájunknak adsz feladatokat az evan­gélium szolgálatában, s hogy vannak, akiket egész életükre e szolgálatban forgolódni rendeltél. Áldd meg közös munkálkodásunkat, hogy az jő bizonyság legyen üdvözítő szcretetedről és egyházunk be tudja tölteni küldetését világunkban békéd, szereteted és igazságod hordo­zásában, ámen. JEHOVA TANÚINAK MENNIÜK KELL Algériából 15 külföldinek, akik a „Je­hova tanúi” szekta tagja, tá- vozniok kell Algériából. Azért utasították ki őket, mert cio­nista propagandát űznek. A kiutasítottak többsége európai. Az „El Moudjahid” kormány­lap szerint 1000 embert „térí­tettek” meg Algériában. Istentiszteleti rend Budapesten, 1970. február 22-én Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. dr. Hafenscher Ká­roly. Fasor de. fél 10, de. 11, du. 6. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sán­dor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Aradi András, de. 12. (magyar), du. 5. szeretetvendégség. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr.'Ré- dey Pál, de. 11. Francisci Guido, du. 6. Francisci Guido. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 5. szere- tetvendégség: Bolla Árpád. Utász u. de. 9. Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rá­kosfalva de. 8. Bízik László. Gyar­mat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Vá­ci út de. 8. Solymár Péter. Fran- gepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pest­erzsébet de. 10. Virágh Gyula. So­roksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest- Wekerletelcp de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Kis­templom de. 10, du. 3. Rákosszent­mihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vára- dy Lajos, de. 11. (úrv.) Várady La­jos, du. 6. Madocsai Miklós. To- rockó tér de. fél 9. Madocsai Mik­lós. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső. XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Ele­mér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 8. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Nagy­tétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kclenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Törökbálint du. fél 5. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Böjt 2. vasárnapján az ol­tárterítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltárt igéje: Mt 15, 21—28; az igehirdetés alap­igéje: Csel 20, 17—24. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 22-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Pe­tőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet D. DR. OTTLYK ERNŐ, az Északi Evangélikus Egyház- kerület püspöke. — KETTŐS HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Sülé Gábor, a fasori gyülekezőt presbitere és felesége, sz. László Jolán már­cius 1-én ünnepük meg házas­ságkötésük 50. évfordulóját a fasori templomban testvérük­kel, Szabó Józseffel és felesé­gével, sz. Sülé Idával, akikikéi 50 esztendővel ezelőtt esküvő­jüket is egyidejűleg tartották. „Hálával áldozzál az Isten­nek!”. — HALÄLOZÄS. Becska Béla a soproni gyülekezetnek 34 éven át hűségesen szolgáló pénztárosa január 29-én, 58 éves korában elhunyt. Temeté­se január 31-én volt a gyüleke­zet nagy részvéte mellett. „Ami a sáfárokban megkívántalak, hogy mindenik hívnek találtas­sák”. — Sinkovicz Márton, a suri gyülekezet hosszú időn át hű­séges presbitere, lapunk hűsé­ges olvasója, 75 éves korában, január 23-án elhunyt. Január 25-én temették el a gyülekezet és a község nagy részvéte mel­lett..........annak örüljetek, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben”. — A BORSOD—HEVESI EGYHÁZMEGYE leíkészi munkaközössége február 17-ón Miskolcon tartotta ülését. Ani­ta tot Veczán Pál, előadást Tarjáni Gyula és Szsbik Imre tartott. Az időszerű kérdésekről Pásztor Pál esperes tartott be­számolót A záró imádságot Buchalla Ödön mondta. — ALBERTI. Az egyetemes imahét keretében január 20-án Cselovszky Ferenc bényei lel­kész igehirdetéssel szolgált a gyülekezetben. — HELYREIGAZÍTÁS, a la­punk február 15-i számában közölt Kiárusított „mártír-ko­szorú” című cikkbe sajnálatos módon sajtóhiba csúszott. A cikk második hasábjának 35-ik sorában közölt évszám helye­sen 1965. EV ANGELIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vin., Puskin u. 12. Telefon: 142—07« Csekkszámlaszám: 20.412—Vin. Előfizetési ár: egy évre 90,— FI Árusítja a Magyar Posta Index 25 2U 70.007* Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Az Ür Isten bölcs nyelvet ad»tt énnekem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéd­del, folserkent! minden reg­gel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak miként a tanítvá­nyok. Az Ür Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam en­gedetlen, hátra nem fordul­tam” (Ézs 50, 4—5). VASÁRNAP. — „Nagy a te hiited! Legyen néked a te aka­ratod szerint.” (Mt 15, 21—28) Jézus itt egy pogány asszonyt dicsér meg nagy hite miatt. Nem akar ezzal engem elkese­ríteni az én kicsi hitem miatt. Észreveszi ő már az én kis hi­temet is. Értékes előtte a mus- tármagnyi hit is, mert hozzá köti életemet, belőle merít erőt. Mégis tudomásul kell vennem, hegy lehet a hit nagy is. Nagy­nak tartja hitemet akikor, ha az evangélium biztató szavához tartom megám s nem hangula­tomon, lelkiä.'lapotomon, pilla­natnyi helyzetemen alkarom le­mérni: szeret-e Isten. A nagy hit nem azon töpreng, amic nem ért meg Istenből, hanem ahhoz ragaszkodik, amit meg­értett jóságából. Isten „igen”-t mondott életemre Jézus által. Néha ezer „nem” vesz körül. Mégis az ,4gerí’-hez ragaszko­dom. „Szaván fogom Istent” — amint Luther mondja. Ez a nagy hit. HÉTFŐ. — „Az ón tudo­mányom nem az enyém, ha­nem azé, aki küldött engem.” (Jn 7, 14—18). Jézusban nem egy olyan embert ismerek mag, akinek sikerült Istenhez fel­emelkednie. Jézusban Istent is­merem meg, akinek sikerült hozzám eljutnia, engem rejte- kemben megtalálnia. Jézus nem arra tanított meg, hogy milyen sikereiket érhetek el, mire lehetek képes, ha vallásos vagyok. Tőle azt tudom meg, mire voElt képes Isten értem. Benne Isten keresi a maga di­csőségét. Ö pedig abban dicső­ül meg, ha engem felemel. KEDD. „Hirdessétek a templomban a népnek ez élet­nek minden beszédét.” (Csel 5, 17—29). Ebben a történetben találkozom a sóikat idézeti mondattal: Istennek kell in­kább engedni, hogynsm az em­bernek. Ez igaz. De csak ott valósul meg ez az igazság, ahol előzménye van. Az előzmény pedig az, hogy az igének hir- dattetnie kell. Isten szavára hallgatnom kell. Aki áron is megveszi az igehallgatás alkal­mait, akit Isten megnyitott a maga számára, az képes kü­lönbséget tenni Isten akarata és emberé között. Dönteni Is­ten mellett csak akkor tudok, ha tudom mit jelent számom­ra, hogy ő mellettem döntött Jézusban. SZERDA. — „Szólítá aiz Ür harmadszor is Sámuelt” (1 Sám 3, 1—10). Isten meg akar nyerni a maga számára. Terve van velem. Talán más terve, mint Sámuellel volt hajdan. De mindig azért szól, hogy szavá­val elkötelezzen. Vár, míg fi­gyelek. Addig szóLítgat, mig és2xeveszi, hogy az engedel­messég készségével fordulok féléje. Igényli a csendet és a készenlétet, ha beszélni akar velem. Milyen türelmesen vár Sámuelre is. Háromszor szólít­ja. Milyen komolyan veszi az alkalmat amikor szól hozzánk! CSÜTÖRTÖK. — „Azonnal igyekeztünk elmenni Macedó­niába, megértvén, hogy oda hí­vott minket az Űr.” (Csel 16, 8—15). Isten tervét nem értem mindig azonnal. Néha várni kell. Pálnak is várnia kellet; Trcásban. De amikor nyilván­való lett előtte Isten akarata, amikor egy macedón férfi sze­mélyében segítségért kiáltó embernek látta mag az európai embert — azonnal elindult Troásból. Így jutott el az evan­gélium hozzánk Európába. Kö­zelben s távoliban ma is hang­zanak S.O.S. jelek. Ma is ad Isten látást. Aki az ő szerete­ttnek fényében látja meg a másik embert, tudja mit kell tennie s meg is teszi — azon­nal. PÉNTEK. — „Pap vagy, a ■MeCkisédek rendje szerint” (Zsid 5, 4—10). Jézus más fő­pap volt, mint amire gondolni szoktunk ennek a szónak hal­latára: főpap. Semmi gőg, ha- ta'maskcdás és dölyf. Magára vette életem minden terhét, szégyenét, hogy nekem adja a maga szépségét, jóságát, dicső­ségét, igazságát Alászállt, hogy én felemeltessem. így főpap. Kiengesztelő, közbenjáró, meg­igazító. Nem Annás és Kajafás mintájára, hanem annak a kü­lönös ó testamento mi papi ki­rálynak, MelkiS’ádekroek min­tájára, aki megáldotta Abrahé- mot SZOMBAT. — „Isten orszá­ga olyan népnek adatik, amely megtenni annak gyümölcsét” (Mt 21, 33—46). Elgondolkozta­tó példázat. Ezt is mondja: L Daccal, dühvei nem sokra me­gyek Istennél. 2. Aki szabotálja a rábízott munkát, a/ttő! elveszi és másnak adja a szolgálatot 3. Szeretettének hatalmából nem ragadja ki semmi a földet, az ő engedelmes, kedves Fiá­nak örökségét Benczúr László Madárcsicsergés most és huszonöt évvel ezelőtt Mindig koránkelő voltam, s amióta élek, mindig Budapesten laktam. Szeretem ezt a várost. Nemcsak azért, mert itt láttam meg a napvilágot az Üllői úti klinikán negyvencgy- néhíny évvel ezelőtt. Szeretem látni a sötét téli hajnalokon is munkába siető embereket. Szeretem Budapestet minden szépségével és csúnyaságával együtt. Szeretem a hajnali, fojtó, sűrűn gomolygó füstös levegője ellenére is. Sze­retem úgy, ahogy van. Zsúfolt autóbuszaival és sokszor késlekedő villamosaival. Tülekedő lako­saival és sokszor türelmetlen utasaival. Udva­rias kereskedőivel éppen úgy, mint sok morc, udvariatlan eladójával. Es nagyon tudok örül­ni annak, ha valahol visszaköszönnek, sőt kö­szönnek, kérésemet udvariasan teljesítik, vagy kedvesen válaszolnak kérdésemre. Tudom, hogy negyvenegynéhány esztendő nagyon kis idő egy világváros életében, de va­lahogy úgy vagyok, hogy az életem teljesen egybeforrt Budapest életével, örömmel ve­szem tudomásul, ha valahol egy szép épület emelkedik egy üres telken, mert ezzel is régi sebek gyógyulnak be, és sokszor bosszanko­dom a többi pestivel együtt, ha valami nem úgy megy, ahogy azt mindnyájan szeretnénk. Nem vagyok romantikus lélek. Mindig a ro­hanó, lüktető élet érdekel, s nem szeretem a régiségeket. Ma reggel mégis meg kellett áll- nom egy pillanatra. A munkahelyemre igye­keztem egy sötét, mások számára talán ba­rátságtalan pesti utcán. A lámpa fénytelenül imbolygóit a vezetéken — talán valamelyik tizenegy néhány éves fiatal csúzlizta ki a vil­lanykörtét, mert sötétre vágyott —, távolból, a Duna felől harangszót sodort felém a szél, s egyszer csak madárcsicsergés ütötte meg a fülemet. Magányos fa állt a szürke, füstös fa­luk között, s rajta csicsergett a madárka, ön­feledten, boldogan. A pesti utca forgatagában új tavaszról szólt a dala. A megújulásról, az Új életről. Ennek hallatára nem tudtam mást tenni, csak azt, hogy elővettem az írógépemet, Hogy leírjam ezeket a sorokat. Mert a madár - csicsergés hallgatása közben eszembe jutott egy másik tél vége. A huszonöt évvel ezelőtti. Amikor e madárcsicsergés sokkal többet je­lentett. Amikor az emberek megálltak, hogy csendben hallgassák a tavasz, a megújulás, az ÉLET dalát. Annak az életnek a dalát, amely huszonöt évvel ezelőtt csak cgy-egy kismadár ajkán szólalt meg, s ma — huszon­öt év múltán — erről az életről tesz tanúbi­zonyságot körülöttünk minden. S ma már boldogan zeng ez a dal körülöttünk. * A kedves madárcsicsergés több képet idé­zett az emlékezetembe. Mindegyik kép hu­szonöt éves. * Mint középiskolás diák nagy buzgalommal vettem részt a fasori gyülekezet életében. A szeretet szála köt össze ma is a gyülekezet akkori segédlelkészével, aki ma egyik észak­magyarországi gyülekezetünk lelkésze és egyik egyházmegyénk esperese. Vele indultam el 1944-ben az egyik december végi reggelen a mai Bárczy István utcában levő könyvesbolt­ba hogy a gyülekezet részére énekeskönyve­ket vásároljunk. Addig az istentiszteleti éne­kek sokszorosított lapokon voltak kitéve a templompadokra. A gyülekezet áldozatkész­sége tette lehetővé az énekeskönyvek meg­vásárlását. Bizonytalan léptekkel haladtunk végig a mai Majakovszkij utcán. Az egyik romházat a másik után hagytuk el. Távolról egyre erő­södő ágyumorajlás hirdette egy letűnő világ végnapjait. Időnként aknák robbantak körü­löttünk, egy-egy bomba süvítésekor romos, kiégett üzlethelyiségekbe húzódtunk be. A Deák téren leszakadt villamosvezetékek között bo­torkáltunk, itt-ott egy döglött ló tetemét ke­rülgettük. Emberek haladtak velünk szembe, vagy mellettünk, kis bátyút cipelve, vagy nyi­korgó kerekű gyermekkocsiban tolva. Aggódó édesanyák vitték gyermekeiket rongyokba ta­karva. Az üzlethelység kitört kirakatát deszkával pótolták. A tulajdonos télikabátban fogadott minket, s mi boldogan vettük át tőle az éne­keskönyveket. Ezekből az énekeskönyvekből — amelyeket egy haldokló világ utolsó nap­jaiban vásároltunk — énekelt a fasori gyüle­kezet az új korszak, az új élet kezdetén. ifi A másik kép is 1944—1945 fordulóját idézi. Az embertelenség gettóba záratta a zsidókat, s a gettón kívüli védett házak lakóinak is örök bizonytalanság volt az élete. A gyüleke­zet — már említett — segédlelkészével kora reggeltől sötétedésig jártuk ezeket a házakat, ahol kiéhezett, csonttá-bőrré nyomorodon em­berek fogadtak minket. Mentünk, hogy igét hirdessünk, hogy úrvacsorát adjunk, hogy vi­gasztaljunk és bátorítsunk. Hogy az emberte­lenség napjaiban az emberiesség, a szeretet követei legyünk. Soha nem felejtem el azt a képet, amikor egy imádkozó, Tórát olvasó, imakendövei és imaszíjjakkal borított öreg, beteg zsidót fia­tal suhancok előttünk hajtottak ki az utcára, puskatussal verve. Később hallottuk, hogy agyonverték. Orgiát ült azokban a napokban a kegyetlenség, az embertelenség. Néhány nappal később teherautót láttam a ház előtt. A jellegzetes, szögletes kenyeret osztották róla a szovjet katonák a borzalma­kat túlélteknek. * Hol barikádokat bontottunk akkor éjsza­kánként és hajnalonként, hogy a szovjet tü­zérség továbbvonulhasson, hol lövedékes lá­dákat cipeUünk, hogy ezzel is siettessük az embertelenség napjainak végét. Azután végre véget értek azok a napok is, hogy megindul­hasson az új élet. Nem volt könnyű a későbbi napokban sem. De akkor már felszabadultan, boldogan csi­náltunk mindeitt. Kevés volt a kenyér, néha napokig se láttuk színét, de zokszót senki sem ejtett. Ettük a vízben főtt, só és rántás nél­küli babot, borsót, s ha liszthez jutottunk, pompás ünnepi kalácsként majszoltuk a sár­színű, sületlen kenyeret. * A meginduló élettel együtt megindult az egyházi élet is. A segédlelkész messze vidékre került, ideiglenesen egy akkor végzett teoló­gus került segítségként az idős, fehérhajú es­peres mellé. Boldogan öleltük át egymást, amikor régi ismerősökkel találkoztunk, akik velünk együtt túlélték az elmúlt nehéz kor­szakot. Hideg, zimankós téli napon vettük szem­ügyre a templomunkat is. Itt-ott belövés szag­gatta fel a falakat, a légnyomás betörte a szí­nes üvegablakokat. Ahhoz, hogy megkezdjük az újjáépítést, mészre, téglára, cementre, ho­mokra, cserépre volt szükségünk. Az akkor épülőfélben lévő zuglói templomnál megvolt a szükséges építőanyag. Kerítettünk egy rozo­ga szekeret, a luther-kabátos, ősz esperes be­fogta magát a rúd mellé, az ugyancsak lu­ther-kabátos, végzett teológus, a hűséges egy­házfi, s jómagam toltuk boldogan a szekeret. Odafelé, üresen, könnyen gurult, de visszafelé, a nehéz súly miatt nem volt könnyű a mun­kánk. De toltuk boldogan, örömmel, mert eb­ben a munkában akkor az új élet öltött ala­kot. Hideg téli napok voltak azok a huszonöt év­vel ezelőttiek. S amint a fagyos úton toltuk- taszítottuk a csikorgó kerekű rozoga szekeret, egyszer csak egy kismadár boldog csicsergése szárnyalta túl a kcrékcsiKorgást. McgáHtur.k, s csendben hallgattuk az új élet boldog da­lát. * Madárcsicsergés most és huszonöt évvel ez­előtt. Ugyanazt hirdeti most is, mini egykor: az ÉLETET. Azt az életet, ami drága volt hu­szonöt évvel ezelőtt, s drága ma is. Harkányi hátaié

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom