Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-14 / 37. szám

A szolgáló Jézus szolgálni tanít Részletek a Balgrist-gyülekezetben, Zürichben, Máté 20, 25— 28 alapján elmondott igehirdetésből. Gyakran kérdezzük: miért jött Jézus erre a földre? A kegyes emberek úgy vélekednek: azért jött Jézus, hogy ítéletet tart­son a világ felett, — hogy királyi hatalmát tegye nyilvánvalóvá és legyen híres csodái által. Ámde Jézus küldetését másként határozza meg: az Ember Fia azért jött, hogy ő szolgáljon. Jézus a mi szolgánk lett. Ez ugyan visszataszítóan cseng, de ez az igazság. Jézus azért jött, hogy szolgáljon nekünk, s nem nekünk kell őt szolgálni. Mindig könnyebb, egyszerűbb, látványosabb az „XJrnak való szolgálat” — ahogyan azt mi megfogalmazzuk. Jézus azért halt meg és támadott fel, mert „halálosan” szerette az embert. Jézus szereti ma is az embert! Nem valami ideális, kegyes, „jó” embert, hanem a valóságos embert. Jézus szereti ezt a modern világot. Jézus szolgál nekünk igéjével. Nem azzal az Igével, amelyik az életről beszél, hanem amelyik életet teremt. Ö nem keres szolgákat, akik előtte hajlongnak a templomok félhomályában, hanem embereket keres, akiknek Igéjével szolgálhat. A bűhtbocsátó kegyelmével szolgál Jézus. Az utolsó vacsora alkalmával felállott Jézus és felső ruháját letéve kötényt kötött maga elé. Isten nem volna „a Szeretet”, ha uralkodásának köntöse nem a szolgálat köténye lenne. Mi szeretnénk Jézusnak azt taná­csolni: „Mossa meg a világ fejét!”, ám a tanítványok lábát, s nem a fejét mosta Jézus. Krisztus a világba küldi az övéit szolgálni, ahogyan ő is szolgált nekik. A szeretetnek „látó szeme” van. Egyedül a sze­retet szabadít fel arra, hogy a másik jávát, munkáló szeretet indulatával állítsam be az életemet a „másik” ember szolgá­latába. A keresztyén ember élete enélkül a szolgáló szeretet nélkül óriási tévedés. A keresztyének gyakran valami álszent, kegyes életet akarnak a templomban élni, s embertelen és kegyetlen, környörtelen és irgalmatlan életet élnek a mindennapi életben. Olvastam egy olasz emberről, Torrio Loggiának hívták, aki mikor meghalt, hozzátartozói a legnagyobb nyomorban találták. Amikor szekrényének ajtaját kinyitották, 240 művészhegedűt találtak ott. Ez az ember gyűjtötte őket, s elrejtette. Ezeken a művészhegedűkön mesterkezeknek kellett volna játszani, hogy emberek gyönyörködhessenek azok hangjában. Torrio Loggio elrejtette őket. Számtalan keresztyén csak „műgyűjtője a szere­tetnek”, de soha nem adja azt tovább. Az egyház századokon át hirdette: Boldogok vagytok ti sze­gények, éhezők, a társadalom kivetettéi, munkanélküliek és elesettek, mert a ti jutalmatok bőséges lesz majd a mennyben. Micsoda szeretetlen, cinikus magatartás mennyei vigaszról beszélni ott, ahol az ember földi vigaszt és boldogságot nem akar adni és munkálni! Ez azt mutatta, hogy az egyház alap­jában nem vette komolyan az éhezők nyomorát és a társadalmi igazságtalanságokat, hanem kegyes frázisok mögé rejtőzködött. Milliók idegenedtek el éppen ezért az Evangéliumtól! Szeretetben élni azt jelenti, megszabadulni saját önzésem félelmetes rabláncaitól, s beállítani életemet a másik, a testvér, az ember szolgálatába. A szolgáló szeretet önmegtagadó mértéke szerint kell dönte­ném, mi az, amit az életemből, a javaimból, a jogaimból, a saját boldogságomból, az időmből és nyugalmamból megtart­hatok magamnak, s mi az, amit ebből fel kell adnom azért, hogy éhezők kenyérhez, emberi jogaiktól és méltóságuktól megfosztottak emberjoghoz jussanak. Nyissátok ki szemeiteket és keressétek, vegyétek észre, ahol egy embernek egy kis időre, barátságra, megértésre, részvétre, vigasztalóra van szüksége. Jézus feltámadásának ereje kell, hogy látható legyen a ke­resztyének életében. A hitnek a szolgáló szeretet tevékenysé­gében kell megnyilvánulni. Az első keresztyének munkálkodó szeretetére rácsodálkozott az őket körülvevő világ. Minden em­beri hibáik és gyöngeségeik ellenére is életükön keresztül érez­hető volt Jézus Krisztus ereje és szeretete. Egy sereg kritika az egyház felett elnémulna, ha a keresztyének Krisztus mutatta szolgáló szeretettel élnének a modern társadalomban és vi­lágban! Boldogok azok, akiknek Jézus irgalmas szeretetével szol­gálhat. Boldogok azok, akiket Uruk, amikor visszajön, a szeretet munkás tevékenységében talál. Ámen. Nagy István Nem hiába Á kántori tanfolyamok vizs­gáin és záróünnepségein hiva­talból, megbízatás alapján szoktam részt venni. Minden alkalomra várakozással me­gyek. Mi lesz az új, a sajátos, a meglepő? Az augusztus 29- én zárult idei második nyári kántori tanfolyam, sorrendben a 21. nyári tanfolyam, jelleg­zetes, egyéni vonásai most is hamar kitűntek. Dr. Hafenscher Károly ige­hirdetése után (ő töltötte be az elnöki tisztséget a záróünnep­ségen az Országos Kántorké­pesítő Bizottság elnökének D. Káldy Zoltán püspöknek a megbízásából), Kiss János gondnok, a tanfolyam vezető­je, bemutatta sorban mind a 76 résztvevőt. Szép számmal jöttek el. szülők, gyülekezetek képviselői, lelkészek. Nekik is fel kellett állniuk a bemutat­kozásnál, amikor érdekeltek voltak. A bemutatkozás után Trajtler Gábor lelkész és or­gonaművész, a tanfolyam má­sik vezetője kérte, álljanak fel a tanfolyam résztvevői közül azok, akik a következő gyüle- zetekből jöttek: Soltvadkert, Irsa, Alberti, lpolyszög, Orosz­lány, Cinkota, Tatabánya, Bo- dony, Ménfőcsanak, Deák tér. Népes csoport emelkedett fel helyéről, mert mindegyik gyü­lekezetből legalább ketten- hárman jöttek Fótra. Az utób­bi évek során ezekben a gyü­lekezetekben új orgona épült, vagy éppen most épül — mon­dotta Trajtler Gábor. A jó or­gona igényli a képzett, jó kán­torokat. A jó kántorok viszont azon fáradoznak, hogy minél jobb orgonán játsszanak. Az oktató gárda bemutatá­sakor ifj. Roszik Mihálynak, Mátrai Mariannák és Tóth Il­dikónak kellett külön felálla­niuk. Több éve járnak kántori tanfolyamra. Kettő közülük már a kántori oklevelet is megszerezte. Teológiára jelent­keztek. Szeptemberben kezd:k meg tanulmányaikat akadé­miánkon. Sokan úgy vélik, két hét alatt nem lehet komoly ered­ményt elérni. Mások viszont azt képzelik, hogy csoda tör­ténhet. Csak el kell menni Fót­ra az embernek, s két hét múl­va kész orgonaművész térhet haza. Ez így nem igaz. Aki már előzőleg két évig zongorát ta­nult, két hét alatt megtanulhat egy koráit szabályosan elját­szani — nem orgonán, pedál­kísérettel! — harmóniumon. De nem csoda az, hogy a tan­folyam legfiatalabb résztvevő­je, a nyolcéves Sándor Frigyes Szadáról, életében most ült először hangszerhez, két hét alatt megtanulta a kottákat és kicsi keze szabályos billentés- sel, helyes ujjrenddel egy han­gon koráldailamot játszik kot­tából? Ha legközelebb jön, ott folytatja, ahol odahaza folyta­tott gyakorlása után tart. Négy lelkészünkre is felfi­gyeltem. Közülük kettő: Gáncs Aladár és Tóth-Szöllős Mihály oktatóként volt jelen. Muntag Andor két kislányát jött meg­hallgatni. Dr. Hafenscher Ká­roly is nemcsak elnökként ült az asztalnál, hanem mint aki különös várakozással hallgat­ja Márta leányának szép har- móniumjátékát. Ez a négy lel­készünk a felszabadulás idején végezte teológiai tanulmányait még Sopronban. Egy szobában laktak. A hiányzó ablaküvege­ket matraccal pótolták. De azért énelkeltek. Most is, amint összetalálkoztak, Tóth-Szöllős Mihály megadta a hangot és megszólalt a négyszólamú kar. Csak a maguk mulatságára. Nem a nyilvánosság előtt. Az irodában. Azóta 25 év telt el. Most már gyermekeik énekel­nek. „Fiaim, csak énekelje­tek... !” Érdemes volna a népes ok­tató gárdát név szerint felso­rolni. Veöreös Enikő nevét említjük külön. Most végezte a Zeneművészeti Főiskolát. El­ső ízben járt Foton. Karveze­— Mit várnak tőlem az em­berek? — Jó szót várnak! Jóaka­ratot. — Mit várok én az emberek­től? — Ugyanazt várom, amit ők várnak tőlem. Jó szót! Jóaka­ratot. — Megadják-e nekem az em­berek, amit várok tőlük? — Nem mindenki adja meg. Elég a magam baja — mond­ják. Törődjön mindenki magá­val. (Tóth Árpád kérdezi: Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te tést tanított. A bemutatott igé­nyes énekkari darabok megta­nulására mindössze négy pró­ba adott lehetőséget. És mi­lyen tiszta muzsika szólalt meg! Milyen szépen! Ahol gondos a zenei alapvetés, könnyen megy az énektanulás. Még sok mindenről lehetne beszámolni. Csak néhány sajá­tos vonást próbáltam megmu­tatni. Végül a megnyitó ige­hirdetésről valamit. Elgondol­koztató, megerősítő, határozott hangú igetanulmány volt, jól választott textus alapján: „A ti munkátok nem hiábavaló az Űrban...” (1 Kor 16,56) se vagy, mint egymástól itt a földi szívek!) — Megadom-e én, amit tő­lem várnak az emberek? — A magam védelmére mondom: törődjön mindenki magával! Elég a magam bája. Semmivel sem vagyok kü­lönb, mint a többi ember. „Amit akartok, hogy az embe­rek veletek cselekedjenek —, ti is azt cselekedjétek velük!” Az emberségnek bennem, ná­lam, velem kell elkezdődnie. Németh Géza A Bács-Kiskun Egyházmegye felhívása Nyugdíjas lelkészt keresünk Bócsára. Szolgálat minimális. Javadalom: készpénz, két szoba-konyhás lakás vízvezetékkel. Érdeklődés: Evangélikus Esperesi Hivatal. Kecskemét. III., Sza­badság tér 3. Benczúr László Kérdés és felelet Máté 7,12 A játék Vidáman játszik a gyermeksereg: .Erre hideg, hideg, hideg, hideg! Arra már langyos, meleg, forró! Megégsz, nem látod? Ott a tárgy, forró!’ Elmerengek e gondtalan játék felett. Valamit előlem is elrejtett az élet. Keresni kellett... Hideg, hideg, hideg, hideg... Ettől a hidegtől megfagyhat a lélek. De lassan langyos, meleg, forró ... S hol füzessé vált bennem az élet, Ott rád találtam: élő Isteniélek! K. Trautmann Anna DERŰS SOROK Nemió mindent részletesen megmagyarázni Erdélyszky Mihály, meneské- ri lelkész 120 évvel ezelőtt a reggeli hittanórán Dávid és Góliát párviadalában annyira megmagyarázta a „parittya" mibenlétét, hogy amikor du. az üveges verandáján1 olvasga­tott, egymás után törtek be a kis üvegszemek, mert a közeli réten nagyban gyakorlatoz­tak az újdonsült parittyások a lapos kavicsokkal. Az irány­zókkal még nem voltak tisztá­ban az újoncok. Novák Elek Előfizetőink figyelmébe Értesítjük kedves Előfizetőinket, hogy lapunk mostani szá­mában csekkbefizetési lapot helyeztünk el azok számára, akik az előfizetési díjukat rendezni szeretnék. Azok, akik előfizetési díjukat már rendezték, ne vegyék zaklatásnak a csekkbefizetési lap küldését, s tegyék el azt akkorra, amikor számukra is ese­dékessé válik újabb befizetés. Azokat pedig, akik még nem ren­dezték az előfizetési dijat, szeretettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési díjat befizetni. Az előfizetési díj egy hónapra 7,50 Ft, negyed évre 22,50 Ft, fél évre 45,— Ft, egész évre 90,— Ft. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BILLY GRAHAM KRITIZÁLJA A NIXON-NYILATKOZATOT Az Egyesült Államok elnöke a három asztronauta Holdra való leszállóikkor adott nyilat­kozatát, melyszerint: „Ez a legnagyobb hét a világ törté­netében a teremtés óta, -mert e hét eseményei által a világ végtelenü. nagyobbá lett” — a neves evangélizátor, aki maga az elnök személyes, lelki ta­nácsadója, kritizálta. Hangsú­lyozta, hogy Jézus születése napja, halálának és feltámadá­sának napja volt az emberiség három nagy eseménye, mely valóban megváltoztatta a vi­lágot. Az elnök bizonyára nem gondolta át eléggé az esemé­nyek hatása alatt álló monda­tait. (epd) Virágzó magyar fa L AZ IRODALMI NÉPSZERŰSÉG, vagyis a halhatatlanság, a tartós írói jelenlét nálunk és messze, nyelvünk határain túl, még min­dig Jókai Móré. Lengyel Dénes ír erről most megjelent Jókai-könyvében. Statisztikát idéz: 1945 és 1964 között 6123 440 példányban je­lentek meg Jókai regényei magyarul. Hat­millió példány {— amikor egy-egy mai írói alkotás néhányezer példánya már irodalmi sikernek számít. Jókai népszerűsége három­szorosan haladja meg az utána következő Gárdonyi, Móricz és Mikszáth olvasottságát. Okos és őszinte választ kapunk Lengyeltől arra a kérdésre, mi az oka ennek a rendkí­vüli irodalmi népszerűségnek. A Jókai-regé- nyek patrióta tisztasága, s a külső és belső történések érzelmi gazdagsága — ez köti le a magyar olvasót száz év óta. S ebben van valami fölemelő. A mai irodalomban egyre jobban elburjánzó rideg-hideg naturaliz­mus, vagy annak társ jelensége: a meghök­kentő, de semmitmondó szójáték, nem iga­zán győztes korunkban. Jókai, a mesemondó a győztes. S úgy rémlik, nemcsak a magya­rok között. A Kőszívű ember fiainak néhány éve jellegzetes sikere van: megjelent kitűnő francia fordításban Párizsban és új orosz fordításban Moszkvában, sőt új német for­dításban Berlinben. Mindhárom helyen nagy példányszámban adták ki a magyar regényt, mert előre tudták, hogy az olvasók rácsap­nak. Ennek szívből örülhetünk. Legalább olyan hír ez, mint egy nagy műszaki siker. A lelkek építésében és megtartásában értünk el valamit, ami szilárd érték. Jókait olvas­sák, vagyis olvassák a szépet, a felemelőt, a nagyra nevelőt, a hitet adót, a nemzet igaz történetét, egyetlen torzítás és fintor nél­kül, olvassák az erkölcsi erőt, mely nem bu­kott meg, holott körös-körül mi minden bu­kott meg és értéktelenedett el naponta. Ta­valy, a budapesti fordítói konferencián, egy kedves, folyton mosolygó lengyel írónő, Jó­kai fordítója, Kamilla Mondral fejtegette Jókai rendkívüli külföldi népszerűségét. „Jó­kai sokkal érdekesebb és jobb, mint Dumas. Fordítottam Dumast is, de mondhatom, Jó­kai érdekesebb, és mégsem ismerik őt elég­gé.” Elmondta, arra törekszik, a lengyel Jó­kai olyan tökéletes legyen, hogy meghódítsa a lengyel szíveket. Ügy látszik, a fordítók tudják, hol, mit kell fordítani. Jókai nem­csak a mi épülésünk örökké virágzó fája, hanem minden nemzetnek az, mely önmeg­becsüléssel, igaz emberséggel nyújt kezet szomszédjának. A magyar érzelmek Jókai- iskolája Keletnek s Nyugatnak egyaránt olyan szikla, amellyel megtámasztható az ember világa. 2. AZ IRÖ HIVATÁSA: emberség dolga, nemcsak a tehetségé. Ha tud is valaki írni, s nem fűti belső erő és tűz, a meggyőződés ereje és a lelkiismeret tüze, mit írhat meg? Erről a kérdésről éppen most folyik a vita, mert Lukács György, a filozófus provincializ­mussal, vagyis vidékiességgel vádolta meg iro­dalmunkat. Illyés Gyula ezt a vádat nagyon komolyan és nagyon határozottan visszautasí­totta. Illyés válasza (a Kritika c. folyóirat jú­liusi számában) igényt tart arra, hogy itt is népszerűsítsük. „Magyarországon — és ez nem minden országban van így — nem lehet igaz író az, aki nem igaz ember, aki nem az igazat mondja, akinek nincs meg az az írói hitele, hogy állja is azt, amit kimond. Ismétlem: ez nem minden ország irodalmának a tartozéka; ezt csak azoknak az országoknak az íróitól szokás elvárni, ahol az íróra bizonyos társa­dalmi funkció is ráhárul. Az utánunk követ­kező nemzedék jó egypár tagjánál látom a küszködést, hogy a becsületes igazmondás és a becsületes, a magasrendű művészi alkotás hogy fonódjék egybe a műben” — írja Illyés Gyula mindnyájunk nevében. Lukács György rosszul értelmezi a provincializmust, amikor művész’ értékcsökkentőt állapit meg. Illyés nyugodtan megállapítja, hogy a magyar iroda­lom éppen akkor teljesíti híven a feladatát, amikor a magyarság problémáit veti fel, vagy­is amikor a provincia, a vidék legmélyére ha­tol az író szeme. Mi is, magyarok, benne va­gyunk a világirodalomban, mégpedig azokkal a művekkel, amelyekben a legtöbbet mond­tunk el önmagunkról. Madách nagy műve, Az ember tragédiája, igazmondó, mély lélegzetvé­telű mű, semmi okunk, hogy változatlanul ne valljuk magunkénak, akár Aranyt, Petőfit, Vörösmartyt, Adyt. De még mindig nem úgy érvényesül a magyar irodalmi alkotás, mint a szerencsésebb nemzetiségű íróké. „Én, aki ér­tékelni tudom Flaubert-t és melléje tudom tenni, mondjuk, Móricz Zsigmondot, majdnem sértőnek érzem, hogy mért nem áll Móricz Zsigmond olyan helyen — a világirodalomban is — mint a nála nem nagyobbak” — mondja Illyés. Ehhez mi is, az olvasók, hozzájárulha­tunk. Az irodalmat ugyanis az olvasó viszi to­vább, országossá tehet a jó és lelkes olvasó egy művet, a nyelv hazájában híressé avat­hat egy költőt, s fordításokkal és ismerteté­sekkel felhívhatja rá a világ figyelmét. S ez már nem is csak magyar érdek, hanem közép­európai, mert a Duna-médence nemzeti irodal­mai mind mostoha sorsban élnek á nagy su­gárzású nyelvek irodalmaihoz képest. Provin­ciális tehát annyi is, mint sajátos, mélyen nemzeti, igazi társadalmi magatartást és er­kölcsi erőfeszítést jelentő irodalom. Válhat író a nemzet erkölcsi szolgálatával is jelentős író­vá, ha nem is európai nagysággá. 3. BENEDEK ELEKKEL merül fel éppen példa erre, halálának negyvenedik, születésének száztizedik évfordulóján. Kisbacon messze van Budapesttől, túl a Királyhágón, Erdély szép hegyei között, de a kisbaconi székely fiú, aki félbeszakította tanulmányait s újságíró lett Budapesten, itt nőtt naggyá. Befelé nőtt azzá. Körülnézett s kifejezte szíve-lelke erejét. If­júsági író lett belőle, tudta, hogy ez nekünk a legfontosabb. A magyar élményekből csak a szépet és hősit vette át, azt, ami példamutató lehet. Népmeséket írt át és meséket költött, megírta a magyarok életét úgy, hogy abban csak a nép kapott szerepet, a nép, amelyik ezt az országot naggyá tette, táplálta, szenvedett és vérzett érte. Népi követelményekből, vilá­gosan és tisztán, alulról fölfelé nőtt, faluja fölé, népe fölé. A nemzet tanítója lett. Mi mind, akik hiszünk nemzetünkben, az ő tanít­ványai voltunk. Nemrég Balogh Edgár egy kö­tetben kiadta Benedek Elek publicisztikai írá­sait, azaz csak a válogatást a rengetegből. Eb­ből a könyvből az derül ki, milyen bátor, be­csületes közíró volt a maga korában Benedek Elek. Nem lehet a meggyőződés erejét semmi­vel sem megtörni. Ha az ember akarja, meg tudja őrizni hűségét, becsületét és zavartalan szemléletét. Politikai harcokban — mert kép­viselő is volt —, a gyermekek és a fiatalság írójának munkásságában, a fáradhatatlan küz­delemben a népért és nemzetért: hajthatatlan meggyőződés vezette ezt az írót. Nemcsak szé­pen írt, hanem bölcsen és szeretettel. Azt hi­szem, egyéniségét senki sem tudná jobban jel­lemezni, mint a sírverse, melyet maga írt, s mely ott olvasható a kisbaconi síron: Jézus tanítványa voltam. Gyermekekhez lehajoltam, A szívemhez fölemeltem, Szeretetve így neveltem. Ezt a pár sort kell rávetíteni a meseíró ne­vére. Senki sem mondhat többet róla. S aki azon tűnődik, hogyan kellene helyesen nevel­ni, olvassa el lassan ezt a strófát. Mindegyik szava arany boglárként fénylik, s nem hal el e fény semmi időjárásban. Mert ez a tiszta igazság, elv és tapasztalat együtt. Írják az új­ságok, hogy Benedek Elek kisbaconi fehérosz­lopos házát nemrég emlékháznak rendezték be, most oda zarándokolnak az erdélyiek. Nem mehetünk el azonnal mindnyájan e hűséges szív emlékeit megtekinteni, de gondolhatunk rá, mindnyájan, hogyan lehet az író gyarló eszközeivel is valaki e században Jézus tanít­ványa. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom