Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-11-05 / 45. szám

V mmf mmmEim ERŐ Róma 1, 16—17 Vajon meg tudjuk-e úgy szólaltatni Isten reformátort igé­jét, hogy az ma is utolérjen embereket? Melyik szó, melyik fogalom lehet »alkalmas« arra, hogy kapcsolópontot építsen Jézus Krisztus *— Pál apostol — Luther Márton és a mai gyülekezet, a modern ember között? Fenti igében ez a fogalom az ERO,'HATALOM. A vallástörténet sokat tud arról, hogy már a primitív em­ber gondolatvilágában is az »erő« mintegy kulcsfogalom volt. Kereste az erők kapcsolótábláját, az erők raktárát, ahonnan kiindulnak és ahol »vannak«. A mi nemzedékünk is otthonos az erők világában. Kutat­ja a természet erőit, feltárja a mélyebb összefüggéseket, sza­vakba, képletekbe önti az erők egymásra hatásának törvény- szerűségeit. Tudatosan él a technikai erők hatalmas készleté­vel. A mi nemzedékünk egyre többet tud a lélek erőiről is, amelyek áldásos és áldatlan célra egyaránt felhasználhatók. A nagy történelmi átalakulások, gazdasági, társadalmi változások mind megannyi nyilvánvaló hatásai azoknak az erőknek, amelyekre szinte áhítattal tekint ma is az ember. De figyeljünk Pál apostolra! Magunk előtt láthatjuk, amint hittől, belső túztől áthatva szenvedélyes hangon ír a legvégső dolgok szellemi látóköréről egy számára ismeretlen fővárosi gyülekezetnek. Nem kevesebbet mond mint az, hogy a Krisztus evangéliuma hatalom, Istennek hatalma. A nagy igazságok igézetében Pál mintha nem is számolna reálisan ennek a világnak különböző anyagi, szellemi erőivel. Az ő lel­két az Isten hatalmának, az Isten erejének személyes megta­pasztalása késztette ilyen meggyőző bizonyságtételre. Az evan­gélium ereje a teremtő Isten, a megváltó Fiú, és a megszente­lő Szentiéleknek a hatalma. Nyilvánvalóbban hat minden más erőnél! Isten az emberiségre bízta ennek az örökké megújuló, meg­szentelő erőnek a felhasználását, továbbadását. Vajon el tud­juk-e »tékozolni« úgy ezeket az áldott erőket, hogy azok nyo­mán a békességnek és a szeretetnek a légkörében emberi éle­tek újuljanak meg?! Lelkiismereti döntésünkre tartozik, és cselekvő szolgála­tunk befolyásolja, hogy a gonoszságnak, az irgalmatlanságnak, a háborúskodásnak démoni erői, vagy pedig a Szentlélek áldó, bűnbocsánatot adó, szolgálatra késztető erői fognak-e hatni ebben a világban. Győr Sándor Istennek nincs órája Ha türelmetlenül várunk valakit, vagy orvosi várószo­bában idegesen nézzük, mikor kerül már ránk a sor, vagy egy unalmas előadás befejező mondatait szeretnénk már hallani —, lassan, ólomlábon jár az idő. Ilyenkor hányszor megnézi az ember óráját, mintha ezzel siettethetné az idő múlását. A reggeli rohanásban pedig, «mikor ki vannak számítva perceink, de jó lenne, ha nem forogna olyan kegyetlen gyor­san óránk másodpercmutatója. És ha boldog perceket élünk át, amikor betölt az öröm és a békesség, de jó lenne akkor is lassítani a rohanó időt De karóránk, ez a jelképes bilincs, egyformán és kegyet­lenül pergeti a perceket min­dig figyelmeztetve, hogy az idő rabjai vagyunk. Csak Istennek nincs órája. Nála egy nap annyi, mint ezer esztendő és ezer esztendő. mint egy nap. Mert 6 nem rabja, hanem Ura az időnek: Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ál­landó időzavarunk szoronga­tó Ínségéből csak ö szabadít­hat meg minket Jézus eltörölve elmúlt éveink vétkes tartozását, nekünk ajándékozza a múltat, mint Isten irgalmas cselekedeteinek áldott dokumentum-gyűjtemé­nyét Jézus megragadva a kezünk közül kifolyó perceket, ne­künk ajándékozza a jelent, mint a megtérés és a szeretet nagyszerű alkalmát Jézus eloszlatva a holnap sötét gondjait, nekünk aján­dékozza a jövendőt, amely az örökkévalóság távlatát nyitja meg előttünk. Miért maradnánk továbbra is az idő rabszolgái, amikor miénk lehet ez a boldog sza­badulás? Madocsai Miklós Püspök-látogatás Kőszegen A sok turistát vonzó Kősze­gen tartotta ülését a Vasi Egyházmegye Lelkészi Mun­kaközössége október 12-én. Ha végigmegy az utcán az ember Kőszegen, szinte úgy érzi magát, mint egy múzeum vitrinfala előtt. A sok-sok ház mind műemlék. Szerényen meghúzódó táblák beszélnek a város nagy múltjáról. Ma az ország és a szomszédos orszá­gok turistáinak a figyelme fordul a város felé, valami­kor a fél világ szeme, szoron­gó félelemmel teli csodálata figyelte azt a küzdelmet, amely a falainál folyt. 1532-ben volt a híres-neves ostrom, amely a török vissza­vonulásával végződött. Húsz év múlva, 1552-ben már meghó­dolt a város a reformációnak. Elkezdődött a város történeté­nek az az időszaka, amelynek eredményei és kudarcai közel másfélszáz éven át összefo­nódtak a lutheri reformáció­val. Az említett időszakban épült egy templom 1615 táján. A német templom közvetlen közelében magyar evangéliku­sok építették. Kőszeg monog- gráfusa szerint a párkánylom­bozat közé beillesztették Lu­ther, Melanchton és más refor­mátorok domborművű arcké­peit Ennek ellenére 1673. novem­ber 5^től fogva a kőszegi evan­gélikusoknak nincs többé se templomuk, se iskolájuk, se papjuk, se tanítójuk. November elején Marschall alezredes vezetése alatt Wop- pingen ezredéből való német katonák szállották meg a vá­rost. Majd megérkezett Pálfy Tamás püspökkancellár és Széchenyi György győri püs­pök, és elvették erőszakkal immár a második templomot, a magyar evangélikusokét, va­lamint a három évvel azelőtt elvett német templom helyett a német istentiszteletek tartá­sára szolgáló házat, a két pap­Temetőben hallottam Vegye szemügyre ezt a teme­tőt, a mi falunk temetőjét. Bizonyára ön is szépnek talál­ja, már amennyiben a temető, a halál kertje szép lehet. És nemcsak ilyenkor, de az egész esztendőben is ilyen szépen gondozott. Nálunk kegyelettel ápolják az emberek, gyüleke­zetünk tagjai, elköltözött ked­veseik emlékét. Egy-egy teme­tésen ott van a fél falu. Ná­lunk ez a helyzet a halottak körül. Nincs szomorúbb lát­vány, mint az elhanyagolt te­mető, ahol a sírokat a gaz, a gyom és dudva veri fel. Mert más faluban hosszú életem alatt ilyeneket is láttam, nem is egyet. A temető állapota a gyülekezet lelkületének, hité­nek is a tükörképe. A krisztusi szeretet arra kötelez, hogy kegyelettel ápoljuk elköltözött kedveseink emlékét nemcsak a szivünkben, de a temetőben is. A temető a kornak is tükör­képe. Nézze amott azt a sok gyermeksírt. Mintha kicsi já­tékhalmok és játékkeresztek volnának a nagyok mellett. A mi falunkat szegény zsel­lér-emberek lakták és az »ura- ság~ szűkre szabott kenyerét ették. Emlékszem, hogy amikor én fiatal diák voltam, az új­szülöttek közel fele meghalt veleszületett gyengeségben vagy gyermekbetegségekben. Mondanom sem kell, hogy akkor még ismeretlen fogalom volt a kórházban való szülés. Nem egyszer bábaasszony nél­kül hozták az anyák világra gyermekeiket. Nem tudom, ismeri-e Kosz­tolányi Dezső versét? Én kí­vülről megtanultam, mert fa­lunk szomorú gyermek-teme­tőjére gondoltam és a szivem­be vágott minden sora: Mert láttam én a gyermek­temetőket, hol törpe sírok rendre púpozódnak — kis, csúnya játékok — s ez áll a fejfán lakot, a városon kívüli teme­tőbe épült kápolnát. Az 1681. évi soproni ország- gyűlés lehetővé tette, hogy az ország nyugati megyéiben me­»Élt három évet __« Zö ld gyíkok rohantak a hantokon, részeg legyek zsibongtak, veréb csiripelt és ők csak aludtak, álomszuszék lányok, fiúk a földben, oly csöndesen, mint nyolcvanéves aggok és oly kitartón. A megmaradt gyermekeket később a szegények betegsége, a tüdővész tizedelte, a legé­nyek elejét pedig az esztelen háború Molochjának áldozták. Bizony nem volt fenékig tej­fel az élet a falunkban. Persze szegénységgel a vá­rosban is találkoztam. Láttam ott olyan temetést, ahol a ko­porsót az elhalt ócska szekré­nyéből tákolták össze. Tanúja voltam olyan temetésnek, ahol a papírszemfedőre a szertartás előtti utolsó órában gyűjtöttek össze és vették meg azt a vég­tisztességen megjelent hasonló szegény emberék. Hála Istennek, hogy mindez már a múlté; a múlt szomorú és rossz emlékei. Évek óta nem volt gyermektemetés falunk­ban. Ma már orvos, gyógyszer vagy táplálkozás hiánya miatt nem hal meg senki. A tüdő vész pusztító uralma is a múlté. Nézze azokat a kicsi halmo­kat. Rossz korban éltek, rossz korban születtek. Az a rész ott néma létével Is egy korszakról beszél. öreg ember vagyok már, ne­kem sincs sok hátra. Addig is, amíg el nem hív az Űr, belé vetem továbbra is minden re­ménységemet. Hosszú életem­ben városban és falun, öröm­ben és gyászban mindig Ő volt az én szerető, jóságos mennyei Atyám. Ha végórám eljön, az én Krisztusom akkor is mel­lettem lesz, s a sírom majd prédikálni fog valamiről. Síkter László gyénként két helyen szabad vallásgyakorlat folyjon. Így élte a kőszegi evangélikus gyülekezet több mint egy év­százados nehéz, küzdelmes éle­tét a 7 km-re lévő Nemescsón. Nem olvadt bele az artikulá- ris gyülekezet közösségébe, mint a fél vármegye többi evangélikusa. Külön templo­ma épült, külön lelkészei vol­tak, külön számadása és vilá­gi tisztségviselői. Minden ar­ra a meghiúsuló reményre épült, hogy a gyülekezet a városba újra visszatérhet templomaival — amelyek fá­ból épültek — és pajaival, akik szakadatlan zaklattatás- bar éltek amiatt, hogy nem lépik-e túl azokat a kerete­ket, amelyeket működésük mi­kéntjére — például a városba való bemenetelük módjára és idejére — engedélyeztek. Köz­ben árvaházról is gondoskod­niuk kellett a kőszegi evangé­likusoknak, hogy ellensúlyoz­zák a jezsuiták ügyes prakti­káit s nyílt erőszakosságait a térítésben. Ebben hozta az enyhülést a Türelmi Rendelet, amely bizonyos korlátozások fenntartásával lehetővé tette a vallásuk gyakorlását helyben. Ott áll az akkor új, ma már nagyon megavult templom a konventház udvarán. Végig­járta ttuk tekintetünket az ódon falakon. Repedések, az ablaknyílások deformálódása jelzi, hogy az épületben ki tudja hogy, és milyen költség­gel helyrehozható szerkezeti hiba támadt. A kőszegi temp­lom alapja elkorhadt cölöp­építmény maradványaiban ke­rült napvilágra. Dr. Ottlyk Ernő püspök Kő­szegre jövetelének is ez ké­pezte egyik tárgyát. Folyik a helyzet felmérése: mi legyen a kőszegi templommal? Biztató, hogy a gyülekezet lelkésze ar­ról számolhatott be, hogy a gyülekezet, amely áldozatossá­gával mindig kitűnt, a leg­messzebbmenő áldozatra is kész a templomért. A püspök előadása történel­mi környezetben történelmi tárgyú volt. Példája volt an­nak, hogy a történelmi pers­pektíva mint ad lendítő erőt, támaszt, elkötelezést arra, hogy szolgáljuk azt, ami a je­lenben népünk java. Százado­kon át egyházunk sorsa ösz- szekapcsolódott a szabadság- harcokéval. A forradalmak szele egyeseket tétovázóvá vagy megalkuvóvá tett, de akadtak, akik a maguk kóré­ban kockázatos kimenetelű helytállásra is készek voltak a nép oldalán. Ezek egyszer s s másszor oly tanítást adtak koruk egyházának, amely a ma egyháza adott helyzetében is időszerű és érvényes. Az előadást több hozzászó­lás követte. Jelen volt és hoz­zászólt az előadáshoz Nacsa Sándor egyházügyi tanácsos. Előadásán kívül a püspök beszámolt a közegyházi ese­ményekről. Ezzel kiegészítet­te azt a beszámolót, amelyet az egyházmegye esperese az esperes! értekezletről nyúj­tott. Este a püspök a gyülekezet­nek szolgált igehirdetéssel 2 Kor. 6. 4. 9—10 alapján. A Krisztus szeretetéből élő kö­zösségről és az ugyancsak ab­ból fakadó küldetésről és szolgálatról szóló igehirdetés mély benyomást tett a jelen­lévő gyülekezetre. A gyüleke­zet küldöttsége köszöntötte a püspököt és megköszönte, hogy útba ejtette a gyülekeze­tét. Ének halottak napjára Dallam: Bach: Geistliche Lieder, ZL n. Hulló levél éltem fáján Minden múló pillanat. Megragadnám bár a percet, Eliramlik, nem marad. Fölemelem szemeimet Túl, a földi téreken, Mert kősziklám, menedékem Mindenható Istenem. Mindnyájan ott állünk egykor, Ha felvirrad ama nap. Színe elé gyűjti Isten Sírjukból a holtakat. Mossad lelkünk hófehérre, Kegyelmezz meg Jézusért! Atyám add, hogy együtt zengjük Megváltottak énekét, lássa Mártonná Az egyház történetéből Augustinus írásmagyarázati elvei A Szentíráshoz való viszonnyal lehet leg­jobban jellemezni minden teológust. A bibliai kánon mai formája a IV. század utolsó éveiben szilárdult meg, bár egyes ira­tok felett még sokáig vitatkoztak. Az egyház csakis erős normát állíthatott szembe a tér- tanítókkal. Augustinus a kánon kérdésében ezt vallotta: »A kánoni iratokban oly módon kell eljárnunk, hogy előnyben részesítsük a minden katolikus egyház által elfogadottakat azokkal szemben, amelyeket egyes egyházak nem fogadnak el. Azok közül pedig, amelye­ket nem fogadnak el valamennyien, többre kell becsülnünk a több és súlyosabb szavú egyházak, mint a kevesebb és kisebb tekinté- lyűek által elfogadottakat.« (A keresztyén tanításról. Fordította Városi István. Bp., 1944. 89. lap.) Az »apostoli szék« tekintélyére való hivatkozás már előrevetíti Róma középkori növekedésének árnyékát. Az Augustinus által felsorolt bibliai könyvek kánona Jézus Sirák és a Makkübeusok két könyvével bővebb a miénknél. Miután eldöntötte azt a kérdést, hogy mi­lyen iratokat tekintünk Szentirásnak, követ­keznek az írásmagyarázat alapkérdései. A latin nyelvű emberek számára külön kiemeli a héber és görög nyelv ismeretének szüksé­gességét. Utal arra, hogy különösen a nehéz szövegek megértésében jelent »nagy orvos­ságot« a nyelvtudás. Ajánlja a különböző kódexek, azaz fordítások áttekintését is, kü­lönösen a Septuagintát: »Bármiféle latin szövegek javításához pedig a görögöt kell felhasználnunk, akik között a Hetvenes for­dítók tekintélye viszi a pálmát, amennyiben az Ószövetségről van szó.« (A keresztyén taní­tásról. 103. o.) Augustinus még a Vulgata előtti ún. -Itala« latin fordítást is használta, de hozzátette: -Szívesebben követem Jeromos (Hieronymus, 340—420) pap fordítását, aki mindkét nyelvben (ti. héber, görög) ugyancsak járatos.« (A keresztyén tanításról. 227. o.) A Szentirás minél Világosabb megértéséért folytatott filológiai munkát papjai szívére köti Augustinus. A kor nagy írásmagyarázati problémája volt az írás szó szerinti és allegorikus értel­mezésének kérdése. -Az írás képletes kifeje­zéseit betű szerint venni: nyomorúságos szol­gaság. Az átvitt értelmű szavak homályossá­gai azonban, amelyekről a következőkben szólunk, nem mindennapi figyelmet és szor­galmat igényelnek. Elsősorban is arra kell vigyáznod, nehogy betű szerint vedd a képle­tes kifejezéseket. Erre vonatkoznak ugyanis az Apostol szavai: a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.« (A keresztyén tanításról. 157. o.) Természetesen itt maga Augustinus is allegorikusán értelmezte az idézett szentírási helyet, II. Kor. 3, 6-ot, csak így tudta igazolni állítását. írásmagyarázati szabályként hat, amikor azt írja: -Mindazt, amit az isteni kijelentésekben sem az erkölcsök tisztességére, sem n hit igazságára sajátos értelemben nem vonatkoz­tathatunk, jelképes értelműeknek kell ven­nünk.« Augustinusnál azorhen nem vezet szélsőségekbe mindez, mert az írás ugyanazon szabóból szűrődő két vagy több értelmet csak­is a -scriptura scripturae interpres« elve alapján engedi magyaráztatni: -Midőn azon­ban az írás ugyanazon szavaiból nem egy- valamely, hanem két vagy több értelem is szűrődik, jóllehet rejtőzik is előlünk az író gondolata, mégis nem származik semmi ve­szély, ha a Szentírás más helyeiből is kimu­tatható, hogy azok valamelyike megegyezik az igazsággal.« (A keresztyén tanításról. 185. o.) Számos idézettel lehetne erősíteni Augusti- nusnak azt az írásmagyarázati alapelvét, hogy a többszörös jelentésű íráshelyek magyaráza­tának mindig meg kell egyeznie a teljes Szentírással, amiből az irásmagyarázó csakis a -helyes hittel nem ellenkező értelmet« hoz­hat elő. Ma is figyelemre méltó Augustínusnak azoknak a szentírási helyeknek az értelmezé­sére nézve adott tanácsa, amelyek egyrészt a kegyetlenség bélyegét viselik magukon, más­részt nagy férfiak bűneiről szólnak. E prob­lémák mögött az a gondolat rejlett, hogyan értheti meg a Szentirás világát az antik kul­túrán nevelkedett, kifinomodott érzésű ember. Az első problémára az a válasza, hogy mindez a nyers és kegyetlennek tűnő dolog, amit a Szentírás cselekedeteiben vagy kijelentései­ben olvasunk, a bűn és a gonosz megdöntésére szolgál. A második kérdés annyiban volt sú­lyos probléma az egyre terjedő keresztyénség számára, amennyiben a keresztyén életfolyta­tást sürgető igehirdetőkkel szemben a pogá­nyák rámutattak a Bibliában szereplő több- nejüségre és nagy férfiak erkölcsi botlásaira, Erre nézve Augustinus kifejti, hogy a maga idejében val'ki so1: feleségével is élhetett tisztábban, mintha valaki eggyel él, de ki- csapongóan, másrészt utal arra, hogy á Szent­írás a nagy férfiak lelki viharait és hajótöré­seit azért tárja fel, hogy mindenkit 1élelemmel töltsön el az apostoli intés: -Ha valaki áll, vigyázzon, hogy el ne essék« (I. Kor. 10, 12), mert alig akad egyetlen lapja is a Szentírás­nak, amelyből fülünkbe ne csendülne az igazság, hogy Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Soha­sem emberek nagyságát, hanem mindig Isten új életet teremtő erejét magasztalja a Szent­írás. Augustinus írásmagyarázati elveinek egy része felett eljárt az idő, de így is tanulságos felidézni azt a kort, amikor még nem volt befejezett mindaz, amit mi ma már készen veszünk át a múlt idők örökségeként. Érdemes utána gondolni annak a sok teológiai tusako­dásnak, amelynek kohójában edződött az egy­ház tanítása. Az írásmagyarázat alapvető eLei azonban már teljesen kialakultak Augustinus­nál, az vitte tovább az egyházi gondolkodási, és szolgált tanításul hosszú évszázadok teo­lógiai munkájának. Zaklatott kora nem is az Írásmagyarázati problémákat vetette elsősorban Augustinus elé, hanem a teológiának azokat a harci kér­déseit, amelyekért meg kellett vívni az igaz­ságért folytatott küzdelmet. Ezek között a legkiemelkedőbb szerepet játszotta a kegye­lemtan kérdése. \ . . Dr. O. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom