Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-07-16 / 29. szám

Legyetek az Atya fiai Mt 5, 43—48. Tulajdonképen azok vagyunk. A mennyei Atya fiai. Leg­alábbis ami az Atyát illeti, Ö így tart számon bennünket s így viszonyul hozzánk. Ha mi nem is hallgatunk rá, tékozló fiákká lettünk, akik nem viszonozzák atyai szeretetét — ő nem felejti el, nem tagadja meg hozzátartozandóságunkat, nem vonja meg tőlünk szeretetét. Jóságának' napsugara és permetező esője bőven jut nékünk osztályrészül minden idő­ben. Ha a szántóföldre ráhull a nap fénye és melege, ha eső áztatja, — bizonyos, hogy a vetés felnövekszik, szárba szök­ken, kalászt érlel. így volt ez az idén is, így évről évre a Noé napjaitól — hála legyen érte Istennek. A szántóvető reménységgel vet és bizonyossággal várhat termést. Isten is szántóvető. Atyai szeretete, amiről előbb szülöt­tünk, s hozzá hirdettetett igéje áldott mag, amelynek fel- növekedését, termését reménységgel várja. Türelemmel és bizonyossággal várja, hogy a szeretet magból, szeretet kél ki, növekszik és szaporodik a felebarát, az egész egy vérből te­remtett emberiség javára. Ezért hangozhat felénk a felszólítás: legyetek azért tökéle­tesek,'legyetek mennyei Atyátok fiai. (Ez a felszólítás is ál­dott eső az elvetett magra.) A természetes következmény meg- történésének sürgetése ez, a természetellenessel szemben. A növekedésben való lemaradással és a pusztító gyommal szemben. Mert nem vagyunk teljesen azok, akiknek lennünk kellene. Mert az önzés, harag és háborúság magvetése fel tud nőni bennünk és keserű, veszedelmes termést hoz felebarátaink­nak, de magunknak is kárára. Mert még gyökeret tud verni bennünk a gyűlölet magvetése, amely ilyen vagy olyan ala­pon megkülönböztetést tesz az emberek, embercsoportok, fa­jok és népek között. Mert még nagyon sok magát keresztyén­nek, Isten népének valló ember és egyház a világon kész odaadni magát eszközül más népek ellen háborút kirobbantó, elnyomó háborút folytató, gyarmati állapotokat fenntartó hatalmaknak. És sokan vonakodnak megtenni a szeretet ir­galmas cselekedeteit az elnyomott, kizsákmányolt, szabadsá­gukért küzdő, háborút szenvedő népekért, felebarátokért. Természetes, hogy Isten elsősorban a magukat az Ö gyer­mekeinek tartóktól várja és követeli a szeretet „több” termé­sét. Méltán várja, hogy jósága megtapasztalásának és az ige- hallgatásnak természetes következményeiként egyre több és több legyen a megértés, együttérzés, segítőkészség minden embertársuk irányában. Várja, hogy ne csak formálisan* vagy félig legyenek az övéi, hanem teljesen. Legyenek úgy tökéletesek, hogy egész szívük, egész életük az Atya szerete­tét viszi embertársaik felé. De nemcsak egyesek felé, hanem az egész emberiség, minden embertestvér felé. Mezősi György Istentiszteleti rend Budapesten, 1967. július 16-án VASÁRNAP. — „Ajánllak titeket az Ürnak és az ő ke­gyelmes igéjének”. (Ap. csel. 20, 32.) Pál búcsúzik az efe- zusi gyülekezettől. Tudja, hogy többé nem fogja látni bará­tait, testvéreit, kedves gyüle­kezetét. Mi lehetne nagyobb erő és vigasztalás Pál és a gyülekezet számára a búcsú­zás perceiben, mint az a bi­zonyosság, hogy a gyülekezet továbbra is Isten kegyelmes szeretetének gondviselő szár­nyai alatt áll? Ideiglenes és örök búcsúzások alkalmával számunkra is ez a meggyő­ződés lehet a legnagyobb erő. HÉTFŐ. — „Aki tőled kér, adj neki!” (Mt 5, 42.) Jé­zus etikáját nem a „szemet szemért, fogat fogért” elv ha­tározza meg, hanem az a tö­rekvés, hogy mindent el kell követni a körülöttünk élők örömére, boldogságára. S ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy felkaroljuk az élet elesettjeit, s szeretetünket bőséggel árasztjuk még olya­nokra is, akiktől hálát nem remélhetünk. E jézusi maga­tartásnak az a meggyőződés a forrása, hogy Jézus Krisz­tus pontosan ilyen tékozló szeretettel szeret bennünket. KÉDD. — „Jézus bejárta egész Galileát, tanítva az ő zsinagógáikban és hirdetve az Isten országának evangéliu­mát és gyógyítva a népközt minden betegséget és minden erőtlenséget”. (Mt 4, 23.) Jé­zus küldetését szolgálatát nem lehetne tömörebben összefog­lalni e mondatnál. Ennek a szolgálatnak az a lényege, hogy ő minden lehetőt meg­tesz azért, hogy az emberek boldogok legyenek. Egyhá­zán, az igehirdetésen . a szent ségeken, a diakónián keresz­tül ma is ugyanazt a szolgá­latot végzi. SZERDA. — „Tartsuk meg a reménység vallását tánto- ríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett”. (Zsid. 10, 23.) A hívő ember egyik legjel­lemzőbb tulajdonsága, hogy az élét’ nehéz helyzeteiben sem csügged el, hanem mindig reménységgel tekint a jö­vőbe. Ennek a reménységnek az alapja Jézus Ígérete, hogy övéit nem hagyja, hanem ve­lük lesz a világ végezetéig. S mivel Jézus a mi hűtlen­kedéseink ellenére is mindig megtartja Ígéretét, bátran rá­bízhatjuk magunkat életünk minden helyzetében. CSÜTÖRTÖK. — „A Bá­rány az uraknak Ura és a En::i!::::::m!ii:::!!::mi!!i!ün::::n::i!imi:nmm::ns:: királyoknak Királya”. (Jel. 17, 14.) Isten Bárányáról, a meg­feszített, feltámadott és meg- dicsőült Jézus Krisztustusról mondja János látomásában ezeket a szavakat. Jézus azért lett az uraknak Ura és a ki­rályoknak Királya, mert alá­zatosan vállalta a megalázta­tást, a kínt és a halált, hogy ezáltal a világnak örömöt, bé­kességet, üdvösséget szerezzen. Isten felmagasztalta őt, hogy a bűn rabságában vergődő emberek mindig reménységgel nézhessenek rá és elfogad­hassák üdvösséget szerző ke­gyelmét. PÉNTEK. — „Béreában az igét teljes készséggel fogad­ták, naponként tudakozva az írásokat, hogy úgy vannak-e ezek?” (Ap. csel. 17, 11.) Az evangélium terjedésének leg­főbb titka az volt, hogy az emberek érdeklődéssel hall­gatták az igehirdetést és a szentírásban utána néztek an­nak, hogy hiteles-e mindaz, I amit az igehirdetők monda­nak. Ennek oka pedig az volt, hogy az evangélium örömüze­nete egzisztenciálisan érde­kelte őket. Mai életünk sok problémájára is megoldást kí­nál az evangélium, a Krisztus által szerzett bűnbocsánat és új élet. Próbáljuk meg mi is érdeklődéssel hallgatni ennek az evangéliumnak a hirde­tését ! SZOMBAT. — „Szeressétek ellenségeiteket!” (Mt 5, 44.) Jézusnak ez a felhívása oko­zott talán legtöbb botránko- zást és ellenállást az emberi szívekben. Szeretni azt, aki engem gyűlöl, jót tenni azzal, aki vesztemet akarja — ezt nem tudja bevenni a termé­szetes emberi gondolkodás. Pedig a megbékéléshez, a bé­kés egymás mellett éléshez nincs más út! Szeretettel, megbocsátással, békés szán­dékkal a legnagyobb ellensé­get is jóbaráttá lehet tenni és el lehet érni azt, amit erő­szakkal, fegyverek kényszeré­vel soha el nem érhetünk. Selmeczi János ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE Lapunk e heti számába csekket mellékelünk azok számára, akik előfizetési dí­jukat még nem rendezték. Azon előfizetőinket, akik az előfizetési díjat már befizet­ték, kérjük, hogy a csekklap küldését ne vegyék zaklatás­nak és tegyék el más alka­lomra. — Szentháromság utáni 8. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Jn 5, 1—3; az igehirdetés alap­igéje: Mt 5, 43—48. A dél­utáni istentisztelet alapigéje: Jer 2, 1—9. — EVANGÉLIKUS VAL­LÁSOS FÉL,ÓRA. Július 23- án, vasárnap reggel fél S óra­kor evangélikus vallásos fél­óra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullámhosszán. Igét hirdet: Koren Emil esperes. — BIKÄCS. A gyülekezet 180 éves templomának külső tatarozása elkészült. Az ez al­kalommal június 18-án tartott hálaadó istentiszteleten a szol­gálatot Krähling Dániel, a Tolna-Baranyai egyházmegye esperese végezte. A hálaadó istentiszteletet követő közgyű­lésen Liska Endre helyi lel­kész ismertette a templomre­noválás történetét. Megkö­szönte az egyházi felsőbbség- nek szeretetteljes támogatá­sát és minden adományozó­nak az adományát, amivel lehetővé tették, hogy a 230 lelkes gyülekezet szép, mű- emlékjellegű templomát rend­behozathatta. SZÉKESFEHÉRVÁR. Július 2-án a vasárnap de. 10 órakor kezdődő istentiszteleten nagy számmal megjelent gyüleke­zetben részt vett Paul Hansen dán lekész a Lutheránus Vi­lágszövetség titkára és kedves családja. — Az Óbudai Evangélikus Egy­házközség egyházfit keres. Lakás, villany, gáz tüzelő, 300,— Ft kész­pénz. Cserelakás szükséges. Költ­ségtérítés lehetséges. Jelentkezés az Óbudai Evangélikus Egyház- község lelkészi hivatalánál. Bp. III. Dévai Bíró Mátyás tér közép. Csak levélben. — Harmóniumok speciális javí­tása garanciával. Adás-vétel. Po- korny Pál Bp. TV. Újpest, Komját u. 120. Telefon: 493—017. — Egyedülálló férfi albérleti szobát keres magányosnál, vagy idősebb házaspárnál. „Kántor” jeligére a kiadóba. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóoszlályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: 1>. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. pálfy Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, ym., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIII, Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 67.02709/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest F. v.: Bolgár Imre — HALALOZÄS. Dömötör Gyula nyugalmazott tanító június 21-én rövid szenvedés után 63 éves korában el- húnyt A csömöri egyházköz­ségnek volt 23 éven át hűsé­ges tanítója, később éveken át igazgató tanítója. 39 évig nevelte a csömöri iskolás nö­vendékeket. Június 27-én nagy részvét mellett temette Soly­már János lelkész és Soly­már Péter segédlelkész. „Tud­juk, hogy általment a halál­ból az életbe”. — Kiss Zsigmond, a marcal- gergelyi gyülekezetnek hosz- 'szú időn át volt gondnoka és 14 év óta érdemes és buzgó felügyelője, munkás éle­tének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetése június 29- én volt Marcalgergelyiben, az egész gyülekezet nagy részvé­telével. „ —a láthatók ideig- valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók”. ANYÄT es fiat EGYÜTT AVATTAK LELKÉSSZÉ A reformatori egyházak tör­ténetében szinte egyedülálló eset, hogy egy édesanyát és fiát együtt avatták lelkésszé. Egy lelkészözvegy és 28 éves fia együtt kezdték el teoló­giai tanulmányaikat és most Amsterdamban, a Luther Márton templom nagy számú gyülekezete jelenlétében tet­ték le együtt a lelkészi esküt. „ELLEN-ÖKUMÉNE”? Az Északamerikai Egyesült Államok befolyásos protestáns körei világméretű mozgalmat indítottak „a liberális” genfi Egyházak Világtanácsa ellen és azzal számolnak, hogy mintegy 45 millió tagot tud­nak ebben a nemzetközi „evangélista” mozgalomban egyesíteni. A támadást az észak-ame­rikai fundamentalista és ú. n. evangélista körök indították el, amelyek mindig kritizál­ták az Egyházak Világtaná­csát. Az ellentét elvi teoló­giai jellegű és az a lényege, hogy elvileg utasítják el az egyház politikai diakóniáját és az egyházak „világi aktivitá­sát” le akarják szűkíteni a népmisszióra és az evangeli­zációs rendezvényekre, aho­gyan azokat dr. Graham ame­rikai baptista lelkész tartja. Deák tér de. 9. (úrv) Csengődy László de. 11. (úrv) Hafenscher Károly du. 6. Hafescher Károly Fasor de. 11. Koren Emil Dózsa György üt de. fél 10. Koren Emil Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 11. dr. Rédey Pál Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv) Boros Károly Rákos­falva de. 8. Boros Károly Gyar­mat u. de. fél 10. Boros Károly Fóti út de. 11. Benczúr László Váci út, de. 8. Benczúr László Frangepán ü. de. fél 10. Benczúr László Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Üj- telep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom dél­előtt 10. délután 3, Rákosszent­mihály délelőtt fél 11, Sasha­lom de. 9. Rákoscsaba de. 9. Bé­kés József Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11., du. 3. Béesikapu tér de. 9. (úrv) Schreiner Vilmos de. 10. (német, úrv) Ruttkay Levente de. 11. (úrv) dr. Ottlyk Ernő du. 7. Madocsai Miklós Torockó tér de. fél 9. Ma­docsai Miklós Öbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u.; de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Csengődy László este fél 7. Ruttkay Elemér Pesthidegkút de. fél 11 Filippinyi János Kelenföld de. 8. Dr. Benes Miklós de. 11. (úrv) dr. Benes Miklós du. 6. dr. Rezessy Zoltán Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Albertfalva de. 7. Nagy­tétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. :i!13 Tanuk a fehér pádon Az SZTK rendelőintézet hófehér padján ülök, Zsong, nyüzsög körülöttem a sokaság. Ajtók nyílnak, ajtók csukódnak. Számok, nevek kiáltása hallatszik, A tétlen várako­zás nyomasztó fáradsága alatt az idő csak lassan tolja előre a falióra karcsú mutatóit. Három méter sem választ el Tőle. A büfét körülvevő kiszolgálópult előtt áll. Fejét mé­lyen hátraveti. Kitátott szájába kristályként csillogó port önt. Azután nyel, krákog. Arca eltorzul. Iszik. Majd tágranyílt pupillákkal helyet keres. Egy üres padrész közelről kí­nálja magát mellettem. Megindul felém. Mindkét kezében bot. Egyik lábát veti, a másikat húzza. Fájdalom csak nézni is. Most látom először ezt az embert. Har­minckörüli, jól öltözött férfi. Nem tudom, mi a foglalkozása. Nem tudom, kicsoda. De ez most nem is fontos. Sajnálom. Őszintén sajnálom. — Fáj? — kérdem részvéttel. — Igen! — feleli elgyötört hangon. — Mi baja a lábának? ‘— Elkoptak a porcok a forgókban. Előbb az egyik fájt, azután kezdett a másik is. Már négy éve tart. Azóta járom az orvosokat, meg a kórházakat. Májusban két hetet az Ortopéd Klinikán töltöttem a Karolina-úton. Utána harminc napig Hévízen voltam. De nem használt... Hosszú percekig ülünk szótlanul, békésen, egymás mellett az egyugyanazon fehér pá­don. A csendet ő töri meg. — Még három év — mondja maga elé. Ránézek. Nem értem, mit mond. — Még három év! — ismétli s azután va­lamivel hangosabban hozzáteszi: legfeljebb három! Érdeklődéssel fordulok felé. Szemét ki­nyitja, arcomba néz. Aztán határozottan ki­jelenti: — Tovább semmi esetre sem tart! Nem tarthat! Érti? Hangjában most már forrósodó indulat lüktet, szemei az extázis révült fényében vil­lognak. — Meg van írva! Meg van írva! Minden aszerint történik! A jelek világosan mutat­ják! Nem tarthat tovább! E szavakat közvetlen közelről, szinte a számba, szemembe, arcomba mondja. Most már tudom, hogy kivel van dolgom. Szek­tással! Egy szektással, aki nem politikai pró­féciát mond, hanem a világ végét jelenti be — nekem. Egy kicsit megkönnyebbültem. — A sok háború, a földrengések, a ka­tasztrófák — pergeti nekihevülve a szavak gyorsan forgó orsóját — s amik itt nálunk is vannak... a száj- és körömfájás, a nagy esőzések, az árvizek ... Elpusztul a világ ... el kell pusztulnia.. ■ megérett rá... de 144.000 az megmarad, a kiválasztottak. .. akikhez én is tartozom... De én nem fé­lek ... nem, mert tudom, hogy ott nem lesz betegség, sem szenvedés... Még három év ... legfeljebb három ... s akkor Isten, aki­nek a neve JEHOVA — áldassék szent neve! — elpusztítja a földet... Még három év... érti? Áldassék JEHOVA szent ne­vel!! ... Felfedte hát magát. Csak beszéljen — gondoltam. Ilyen közel­ről még úgysem halottam e szekta tanítá­sát. Érdekelt is, amit mondandó volt. Mond­ta is. Nem kellett biztatnom. A próféták, az Apokalipszis idézetei, lovak, fenevad s Her- mageddon kerültek elém villámgyors tála­lásban. Hétpecsétes titkok gyors és szaksze­rű magyarázatot nyertek. A szó lassan in­duló, csendesen csobogó csermelye folyóvá nőtt, majd mint duzzadt folyam sietve höm­pölygőit tovább, egyre gyorsabban, egyre szélesebben, és egyre — zavarosabban. Régen tudom, hogy fanatikusokkal vitáz­ni meddő dolog. Vallási bigottokkal pedig tel­jesen felesleges és hiábavaló. De ez a test-kö­zelség, ez a váratlanul közénk hullott csend most mégis kényszerítőn sürget a szólásra. Ki tudja, látom-e valaha is ezt az embert akit most már kétszeresen is sajnálok. Hi­szen nyilvánvaló, hogy nemcsak teste, de lelke is beteg. S ez az utóbbi sokkal súlyo­sabban. — Barátom! — fordulok felé — szeretnék mondani valamit.. . ‘— Csak tessék — válaszolja kis idő múl­tán. — Én is ismerem a Bibliát.... — Szokta olvasni? — Igen. Szoktam. S csak azt szeretném mondani... — ... hogy tévedek. — Igen. Meg mindazok, akik magának így magyarázták a Szentírást... — És miben tévedek?... — Több dologban is ... — Például?... — A három év kiszámításában ... — Aztán? — A világ pusztulása dolgában ... — És? — Isten nevének Jehovaként emlegetésé­ben ... — De hiszen ezek mind benne vannak a Bibliában?!!... — Persze, hogy benne vannak. Csak nem úgy, ahogy azt maguk értelmezik ... — Hát hogyan? ... — Mindjárt megmondom. Márk jegyezte fel: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” Ez meg van írva, igaz? — Igaz. — Maga Jézus mondta, igaz? — Igen. — Ha a világ vége tudói azt most 1970-re időzítették, lelkűk rajta. A hívő keresztyén nem számítgatja a világ végét... Titok az. Az Atya titka! Nincs felhatalmazásunk rá, hogy ezt a szent titkot, bármiféle számítga- tásokkal feszegessük! — Három év! Legfeljebb három! — mondja keményen, elkapván az utolsó sza­vamat követő lélegzetvételnyi csendet. Nem hagytam zavartatni magamat. — Mi keresztyének nem a világ pusztulá­sát, hanem Krisztus visszajövetelét várjuk. A teljes megváltást, amely új eget és új föl­det is hoz Isten ígérete szerint. Mi szeretjük ezt a világot és ragaszkodunk is hozzá. Isten saját kezeinek munkája, melyet Ö maga is szeretett s szeret ma is. Mi hálát adunk Is­tennek mindazért, amit nekünk naponta ad ebben a világban. A munkáért, erőért, a .ke­nyérért, az élet szépségeiért, minden örö­mért, de a betegségért és a keresztért is. Krisztusban való hitünk minden nyomorú­ság elhordozására elegendő erőt ad. Ezért bajaink megszűntét nem a világ összedőlté­től várjuk. Nincs elvetemültebb emberi ön­zés, mint várni, kérni, siettetni Istennél a világ s benne az egész emberiség pusztulá­sát csak azért, hogy a magam szenvedéseitől megszabadulhassak . .. — Ott nem lesz több gyász, sem fájda­lom ... csap le mint héjjá szavaimra. — Ott már nem!... Akkor már nem!... az igaz, — toldom meg én is a mondottakat s folytatom máris. Mi szükség van arra. hogy Isten helyett J EHOV ÁT mondjunk? — Mert meg van írva, hogy... — ... Jehova a te neved... Tudom, de nincs abban semmi bűn, ha a különböző nyelvű keresztyének, az egy, az egyet­lenegy Istent, a maguk saját nyelvén, anyanyelvükön nevezik Istennek. Ezzel Is­ten teremtő nagyságát, erejét, alkotó fensé­gét nem kisebbítjük, s hatalma, szentsége, dicsősége sem szenved csorbát. Isten bizo­nyára megérti, ha mi magyarok is édes anyanyelvűnk szóhasználatával áldjuk ne­vét, kérünk Tőle, vagy hálát adunk Neki. Miért kellene körömszakadtáig ragaszkod­nunk az ótestamentomi Jehova névhez? — Mert így van megírva: Jehova a te ne­ved! ... Mózes, Dávid, Ezsaiás is így nevez­te... Nyílik az ajtó velünk szemben. Nővér lép ki rajta. A zaj elcsitul. Neveket kiált. Köz­tük az enyémet is. Mennem kell. Feltápász- kodom. Közben búcsúzom is: — Áldja meg a jó Isten! — szólok hozzá. ' — Akinek a neve Jehova! — helyesbíti áldáskívánásomat, aztán jobbomat megszo­rítva viszonozza: — Áldja meg magát is! — teszi hozzá, mi­közben szája szögletében a fájdalom keserű vonásai megvető mosollyá formálódnak. ) Zoltán László1 ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom