Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-07-18 / 29. szám

A római katolikus „ö

Nagyszerű munka — gyönyörű életcél

1964. november 21-én fogadta el a második vatikáni zsinat az „ökumenizmusról” szóló dekrétumot. A hivatalos latin szövegét 1965. január 30-án hozta nyilvánosságra a Vatikán. A német katolikus püspökök megbízásából készült német fordítást a „Herder- Korrespondenz”, Bécsben megjelenő római katolikus sajtó- orgánum májusi száma tette közzé.

E teljes szöveg ismeretében világossá válhat előttünk, hogy mi ma a római katolikus egyház megszövegezett álláspontja más vallású keresztyénekről és az egyház egysége nek kérdéséről. A mi számunkra a dekrétum megjelentetése nem hozott meglepetést, mert a vatikáni zsinat tárgyalásainak figyelemmel kísérése és arról olvasóinkat tájékoztató közleményeink a lényeges eredményeket már tartalmazták. Mégis, érdemes most ösz- szefoglalóan felmérni a dekrétum megállapításait, hogy a sorainkban esetleg még mindig megtalálható téves képzetek eloszoljanak, s a valóságnak megfelelően lássuk Róma gondolkozását és cselekvési irányát az ökumenikus kérdésben.

Az ünnepélyes befejezés így hangzik: „Ami ebben a dekrétumban összességében és egyenként kimondatott, az atyák (zsinati tagok — A cikkíró) hozzájárulásával találkozott. És Mi, a Krisztustól ránkruházott apostoli teljhatalomnál fogva, helyeseljük, elhatározzuk és elrendeljük azt, a tiszteletre méltó atyákkal együtt a Szentiélekben, és megparancsoljuk Isten dicsőségére annak nyilvánosságra hozatalát, amit a zsinat így elhatározott. Én, Pál, a katolikus egyház püspöke.”

Lehet, és nyilván van is a római katolikusok között sokféle vélemény a más vallá- súakról, de az irányadó római katolikus álláspont a dekrétum kihirdetésétől fogva, ez a 24 pontból álló szöveg. A hivatalos súlya tehát a római egyházon belül rendkívüli, Történelmi jelentősége is nagy, mert az ellenreformáció óta ez az első zsinati állásfoglalás a nem-római keresztyénséggel szemben.

Az ellenreformációhoz képest a változás sajnos inkább csak a hangnemet érinti, tartalmilag azonban csupán egy lépést tesz előre, a nem-katolikus keresztyének és egyházak megítélésében. Ez az egy lépés a mögöttünk levő 4 évszázad elteltéhez viszonyítva, fejlődésnek kevés, az egyház egységének keresésében pedig elégtelen. Mégsem minősítjük jelentéktelennek, mert rést üt a római egyház régi, ellenséges elzárkózásának falán.

A dekrétum álláspontjának lényege változatlanul az ellenreformáció válasza a reformációra: a római egyház Jézus Krisztus egyetlen igazi egyháza. A protestánsokra pedig úgy tekint most a római egyház, mint a tőle elszakadt testvérekre. Ebben az álláspontban az új „testvérek” megjelölés, de nem változott a megoldás szerintük lehetséges egyetlen módja: az elszakadtak

vissztérése az egyetlen egyházba.

Az előrelépés tehát annyi, hogy nem eretneknek neveznek minket, hanem elszakadt testvéreknek, s nem tagadják meg tőlünk, hogy keresztyének vagyunk mi is. De ugyanakkor hiányosnak tartják a mi keresztyén voltunkat, mert a teljes keresztyén hit és élet csupán a római egyház kebelében lehetséges.

^lIllllllllllilMllllllllliltlIillllllllllllllllllllllllilll^

—

HÉTRŐL HÉTRE

=3

=

címen kapható az evan=

=

gélikus áhítatos könyv.

1

ESS

amelyik 53 hétre tartal=

B

maz igét, igemagyaráza=

1

tot és imádságot

=

1

az Áhítatos könyv

1

1

Ara 12,— ft

=

Megrendelhető

a Sajtóosztályon

1

üHiiiitiiuuiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiig

1. „Elszakadt testvérek"

Sőt — és itt jön egy érdekes fordulat, amellyel ez, az évszázadokkal ezelőttihez képest új, római katolikus álláspont magába olvasztja az egész el- lenreformációs gondolatmenetet — minden keresztyén érték, ami a protestáns egyházakban és keresztyéneknél megtalálható, a római egyház terméke, java- tartozéka.

„Egyes, sőt sok és jelentős elemek és javak, amelyekből épül és életét nyeri az egyház, a katolikus egyház látható határain kívül is létezhetnek: Isten írott igéje, a kegyelem élete, hit, reménység és szeretet, s a Szentlélek más belső ajándékai és látható elemek: mindez, amely Krisztustól indul ki és hozzá vezet, igazában Krisztus egyetlen egyházához tartozik ... Éppen így, ezek az elszakadt egyházak és közösségek, azoknak a hiányosságoknak ellenére, amelyek a mi hitünk szerint hozzájuk tapadnak, nincsenek jelentőség és súly nélkül az üdv titkában. Mert Krisztus Lelke méltónak találta, hogy az üdv eszközeiként használja azokat, amelyeknek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak a katolikus egyházra bízott teljességéből vezetődik le.’*

Nyomban hozzáteszi a dekrétum a változatlan ellenre- formációs álláspont hangsúlyos „csak”-ját is:

„Csak Krisztus katolikus egyháza által, amely az üdvnek általános segítő- eszköze, van az embernek behatolása az iidveszközök teljességéhez. Mert egyedül az apostolok kollégiumára, amelynek élén Péter áll, bízta az Úr — így hisszük mi — az újszövetség minden javát, hogy Krisztus egyetlen testét alkossa a földön, amelybe mindenkinek teljesen be kell illesztetnie, aki már valami módon Isten népéhez tartozik.”

— Ez világos beszéd arról, hogy nekünk protestánsoknak csonka és hiányos a keresz- tyénségünk és az egyházunk mindaddig, amíg nem csatlakozunk a római pápa és a római katolikus püspökök által alkotott egyházhoz.

Az előre tett lépéshez tartozik annak megállapítása is a dekrétumban, hogy a protestantizmus „elszakadásáért” a felelősséget nemcsak a reformáció oldalára hárítja, mint ezt régebben tette a római katolicizmus, hanem a katolikus oldalon is találnak történelmi „vétket” ,,... nagy közösségek elválására került sor a katolikus egyház teljes közösségétől, gyakran nem az emberek vétke nélkül, mindkét oldalon”. Sőt megkülönbözteti a dekrétum a ma élő protestánsok felelősségét a reformációt végrehajtó atyáink felelősségétől: „Mégis azoknak az embereknek, akik most ilyen közösségekben (tehát a protestáns egyházakban — A cikkíró) születtek és azokba jutottak Krisztusba vetett hitre, nem szabad terhűkre írni az elszakadás vétkét. A katolikus egyház úgy nézi őket, mint testvéreket, megbecsüléssel és szeretettel. Mert aki Krisztusban hisz, és helyes módon részesült a keresztségben, ez által bizonyos, ha nem is teljes közösségben van a katolikus egyházzal.” _ mint ebből a részletből is láthatjuk, a testvéri kapcsolat elismerése újra meg újra, azzal nyer megalapozást, hogy

Krisztus-hitünk és kereszt- ségünk által részleges módon ugyan, de a római katolikus egyházhoz tartozunk mi protestánsok. E szerint az álláspont szerint a születésünk révén, tehát akaratunktól függetlenül kerültünk a reformáció követői közé, így nem terhel a „vétek”, hogy ez idő szerint a római katolikus egyházon kívül élünk, mint annak odatartozó, de elszakadt tagjai. Ez az érvelés azonban megintcsak azt mutatja, hogy a római állásLelkészavató istentisztelet Csepelen

pont a reformáció és a protestantizmus megítélésében lényegében nem változott.

„Elszakadt testvérek” — ez a már közismert új megjelölés jellemzi a dekrétum fő tartalmát, álljunk meg egyelőre itt. örülünk annak, hogy a római egyház eljutott a „testvérek” felismerésére, de sajnálkozva állapítjuk meg, hogy ugyanakkor újra bezárkózik vélt saját kizárólagos egyházi fölényének tudatába, s azon a járhatatlan úton indul tovább, hogy mi, o tőle elszakadt keresztyének, térjünk vissza hozzá, az „egyetlen” igazi egyházba, ahol hiányos hitünk és keresztyén életünk teljességre jut. A barátságos hang és a megtett lépés mögött ez a hatalmi igény és alapvető tévedés húzódik meg.

(Folytatjuk)

Veöreös Imre

A szeszélyes időjárás kedvezőbb arcát fordította felénk, amikor július 4-én lelkészavató istentiszteletre gyülekeztünk a csepeli templomban. A peremvárosi gyülekezet hálásán fogadta az ünnepi eseményt. Az anyagyülekezet tagjain kívül sokan jöttek el Tökölről, Halásztelekről, Szigethalomról és a többi szórványból. A vendégekkel együtt bőven megtelt a nyári, zöld ruhába öltözött templom.

Harangkongás és az Erős vár a mi Istenünk hangjai mellett helyéről felállva köszöntötte a gyülekezet a templomba lépő D. Dr. Vető Lajost, az északi egyházkerület püspökét ,az avatásnál segédkező dr. Nagy Gyula teológiai akadémiai tanárt és a helyi lelkészt, Mezősi Györgyöt, továbbá Bozorády Zoltán és Sághy Ildikó tanulmányaikat befejezett teológusokat, valamint a vendéglelkészeket.

Az ünnepi istentiszteleten a

Kapcsolatok felvétele a Lutheránus Világszövetség és a római katolikus egyház között

A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága, amint az július 5-én Genfben ismeretessé vált, felhatalmazta a Lutheránus Világszövetség főtitkárságát, hogy hozzon létre egy bizottságot a már felvett kapcsolat folytatására és intenzívebbé tételére.

Rövidesen megtartják az első konzultációt, amelyen a „Lehetséges kapcsolatok és együttmunkálkodás tartalmát, célját és feladatkörét” fogják megtárgyalni. Ugyancsak közös megbeszéléseknek kell megállapítania, hogy „melyek azok a teológiai kérdések a római katolikus egyház és az evangélikuslutheránus egyház közötti viszonyban, amelyek a jövő párbeszéd központját képezik majd?”

Lutheránus részről dr. Hermann Dietzfelbinger (München) tartományi püspök vezetésével a következők vesznek részt a konzultáción: dr. Jerald C. Brauer dékán-professzor, a chicagói Divinity School Egyetemről, dr. Kristen-Ejnar Skydsgaard professzor (Koppenhága), dr. Warren A. professzor (St. Paul,- Minnesota), dr.Vajta Vilmos (Strassburg), valamint a Lutheránus Világszövetség főtitkára, dr. Kurt-Schmidt Clausen, és az ő helyettese, Carl Mau lelkész (mindketten Genf). A római katolikus egyház ugyancsak hét megbízottal képviselteti magát.

A népért tenni ....

mi

ndig egyházi kötelesség volt

A VASI EGYHÁZMEGYE június 22-én tartotta rendes közgyűlését, Szombathelyen.

A közgyűlést megelőző istentiszteleten Bánfi Béla Meszlen-Acsád-i lelkész prédikált.

Berzsenyi J. Miklós egyházmegyei felügyelő megnyitójában egyházunk feladatairól szólott.

Egy olyan társadalmi átalakulásban élünk __ mondo

tta —, amelynek méreteit és kihatásait világviszonylatban át nem tekinthetjük, előre nem láthatjuk. Az az út, amelyen az egyház célja felé tart, a gyülekezeteken keresztül vezet ma és mindenkor. Magába zárkózott ember nem vehető igazán keresztyén számba. Ebben a világban, annak a közösségében kell benne élnie minden embernek, keresztyénnek és nem keresztyénnek. A mi úgynevezett „keresztyén többletünk"-nek is az emberi közösséget gazdagító és mélyítő tényezőként kell megmutatkoznia; több szeretetben, több áldozatvállalásban.

Szabó Lajos esperes jelentése bevezető gondolatait as egyház általános helyzete elemzésének szentelte.

FELSZABADULÁSUNK 20 ESZTENDEJÉRE EMLÉKEZVE rámutatott, hogy a népért tenni mindig egyházi kötelesség volt: valamikor szembehelyezkedve is az uralkodó réteg akaratával — ma egységben azokkal, akik társadalmi átalakulásunk irányítói.

Keresztyén magatartásunk abból a teológiai látásból következik, amely szerint Isten a teremtett világot arra rendelte, hogy a megváltáson keresztül örökre és maradéktalanul az övé legyen. Így az egyház és a világ nem két szemben álló front. Az egyház a világért is áll Isten előtt, s ezzel a „papi” magatartással nem fér össze fölényes póz, farizeusi elzárkózás. Részletesen elemezte az esperes a szekularizmust, s szólt az egyházra Istentől bízott szerep és mondanivaló átvételéről és továbbadásáról. Vegyük embertársunkban — mondotta — a lehető legkomolyabban az embert, mégpedig „a nagykorúvá lett” embert. Az embert, nem úgy> ahogyan mi szeretnénk, hogy legyen, hanem ahogyan éppen van.

AZ ESPERESI JELENTÉSBŐL KITŰNT, hogy az egyházmegye népének egyharmada filiákban él. Ezzel kapcsolatban az egyházmegyének egyéni arculata van és problémáit erre való tekintettel kell megfogni és megoldani. A 27 gyülekezet közül 8 olyan van, amelyik a legutóbbi 10 évben 100 ezret meghaladó összeget, ösz- szesen 1 792 000,— Ft-ot költött tatarozásra. Ezen a téren komoly további feladatok vannak, hiszen olyan gyülekezet is van, amelyikben 10 év alatt mindössze 3500,— Ft jutott az épületekre.

Az elhangzott jelentésekből kitűnt, hogy az egyházmegye gyülekezetei köztartozásaiknak lelkiismeretesen eleget tettek, a Gyülekezeti Segély ügyének felkarolásában élen járnak. Így módjában állott a gyülekezeteknek komolyan odaállani az árvíz sújtotta répcelaki gyülekezet egy építkezési ügye mellé.

A KÖZGYŰLÉS HATÁROZAT1LAG FELHÍVTA a 20 éves évforduló kapcsán az egyházmegye népét, hogy álljon oda hazánk felemelésének, haladásának nagy ügye mellé. Felhívta a gyülekezeti vezetőket, hogy a világkonferencia szellemének és határozatainak megfelelően vigyék a világbéke nagy ügyét a gyülekezetek köztudatába. Elítélte a béke ügyét veszélyeztető imperialista agressziót.

A közgyűlés részleges tisztújítás során számvevőszéki elnökké választotta Józsa Márton celldömölki lelkészt, egyházmegyei jegyzővé pedig Baráth Pált. Az utóbbit szeretettel köszöntötte a közgyűlés abból az alkalomból, hogy megkapta a magyar békemozgalom arany jelvényét.

püspök Mt. 7, 16—21. alapján hirdette Isten igéjét.

Az ige sokszor hasonlítja az egyházat kerthez, az embert pedig gyümölcsfához — mondotta a püspök igehirdetésében. — Jézus azt akarja, hogy követői jó gyümölcsfák legyenek, hasznos és tápláló termést hozzanak. A terméketlen fügefára megharagudott és megátkozta azt. A lelkészi munka célja a jó gyümölcstermés.

pöki körlevél is utat biztosított.)

Hogyan teremhet valaki jló gyümölcsöket? Jézus azt mondotta: Maradjatok meg énben- nem! — Bizonyságot tett az igehirdetés a Krisztusban való é..-. belső örömeiről és szépségeiről. — Nekünk azonban nemcsak élveznünk kell a Krisztussal való közösség áldásait, hanem tovább is kell adnunk az előbb említett gyümölcstermés formájában. A

Dr. Vető Lajos püspök a csepeli templomban lelkésszé avatja Bozorády Zoltánt

A jó munka érdekében emberismeretre van szükség. Jézustól tanulhatjuk meg, hogyan kell értékelni az embert. De jól meg kell tudnia ítélni a lelkésznek az egyházakat és vallásokat, a teológiai irányzatokat és egyházi áramlatokat, amelyek nemegyike a kizárólagosság igényével lép fel. Az értékmérő mindig ez: terem-e gyümölcsöket egyáltalán és milyenek ezek a gyümölcsök?

lelkészi munka célja és eredménye olyan emberek, akik a folyópartra ültetett fához hasonlóan megtermik a szeretet, a béke és a segítés mindenki számára hasznos gyümölcseit. Ezért nagyszerű munka és gyönyörű életcél a lelkészi hivatás.

A jelenlevők imádságától kísérten állt az oltár elé Bozorády Zoltán, majd Sághy

D. Káldy Zoltán püspök a Deák téri templomban lelkésszé avatja Bandi Sándort és Fenyvesi Lászlót

A gyümölcsökre nézve Gál. 5, 22. és Ef. 5, 9. ad útmutatást. Olyanokról van ott szó, mint a szeretet, a segítőkészség, a béke munkálása. — Az igehirdetés itt a keresztyén élet aktuális cselekvési lehetőségeit mutatta meg. Utalt többek között a betegség, mű- veletlenség, a gyarmati elnyomás, a háború elleni küzdelemre. A közösen végzett munkában való helytállásra és egymás segítésére. Különösen jól értette a gyülekezet a püspök szavait, amikor az árvíz által kárt szenvedett testvéreink megsegítéséről szólott.

(Kivételesen ott ülhetett közöttünk az a presbiterünk, aki hónapok óta sok ezer társával együtt a gátakon védi otthonok épségét és holnapi kenyerünket. Érettük naponként imádkozik a gyülekezet és a feltámadt segítő vágynak az istentiszteleten felolvasott püsIldikó, hogy letegye az esküt, illetve fogadalmat

A szolgálatba indulókkal együtt részesedett az Űr szent vacsorájában az avató püspök, a lelkészek és a gyülekezet népes serege. A szolgálatba belekapcsolódott Bozorády Zoltán újonnan avatott lelkész is.

Az istentisztelet után a gyülekezet meleg szeretettel vette körül egyházunk legfiatalabb munkásait, különösen Sághy Ildikót, aki a csepeli gyülekezetben teológus korában is végzett kisegítő munkát.

D. Dr. Vető Lajos és felesége, dr. Nagy Gyula professzor és felesége, fiatal munkatársaink és hozzátartozóik, valamint a vendéglelkészek, köztük Sághy Jenő mórichidai lelkész, rövid családias együttlétet töltött a lelkészlakáson, hogy a parókia emlékkönyvébe is bejegyeztessék az ünnepi esemény. Mezősi György