Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-30 / 26. szám

Az E f e zu si Levél: Isten kegyelmének munkájáról A jövő egyházának arculata formálódik a Teológiai Akadémián „Kegyelem nektek” (Olvasd: 1,1—3:6.31—24) * LAPUNK IDŐNKÉNT CIKK­SOROZATBAN feldolgozott egy-egy bibliai könyvet, vagy hosszabb bibliai részt. Hasonló vállalkozásba kezdünk most, amikor 14 cikkben az Efezusi Levél mondanivalóját szeret­nénk megszólaltatni a mai ol­vasó számára. Ennek időszerű­ségét az a körülmény adja meg, hogy augusztus elején a Lutheránus Világszövetség Helsinkiben tartandó nagygyű­lésének fő bibliai témája ez a levél, amely hivatva van a ta­nácskozások alaphangját meg­ütni és a konferencia igei irányvonalát megszabni. Ha­zai egyházunkban a múlt esz­tendőben a 2. fejezetet ország­szerte feldolgozták a lelkészi munkaközösségek, hogy így is hozzá járuljunk egyházunk lá­tásával a konferencia eredmé­nyességéhez. Amikor lapunk hasábjain az egész levélen átfutunk, ezzel egyrészt szeretnénk ráhangol­ni magyarországi egyháztag­jaink lelkét a nagygyűlés kö­zös igéjére, másrészt azt a re­ménységünket is szolgáljuk, hogy a helsinki konferencia az Efezusi Levél nyomán ki­emelkedik abból az egyházi befelé fordultságból és hagyo­mányosnak vélt konzervativiz­musból, amely a jelen luthe- ranizmusnák több esetben sa­játja, s megnyílnak előtte azok a nagy távlatok, amelyeket az Újszövetségben éppen ez a le­vél hordoz magában. EZEK A „NAGY TÁVLA­TOK” érdekes ellentétben vannak a levél születési körül­ményeivel. Pál apostol fogság­ból írja ezeket a sorokat, olyan élethelyzetből tehát, amelyre a szűk méretek, a lelki beszo- n'tottság, a lehetőségiek hiánya jellemző. Olvasóit — valószí­nűleg a kisázsiai Frigia tarto­mány déli részén fekvő gyüle­kezeteket, ahol Laodicea vá­rosa is volt (az „efezusi” meg­jelölés később került a levél élére valami véletlen folytán) — személyesen nem ismeri az apostol, ezért hiányoznak a le­vélből a szokásos személyes kapcsolatok. Amikor azonban elvesz előle a külső látóhatár és egyes arcok sem jelennek meg előtte a levél írása köz­ben, — lelkének, hitbeli látá­sának olyan szárnyalása kez­dődik, amely minden időkre különösen becsessé teszi ezt az írást, különösképpen pedig ko­runkban, amely az emberiség történelmében a méretek és távlatok hihetetlen kitágulásá­nak korszaka. Az Efezusi Levélről azt mondjak az egyházi szakköny­vek, s ez a nézet hagyományos­sá vált a teológia berkeiben, hogy fő témája az egyház. Sze­retném ezt az általános felfo­gást kiigazítani. Kétségtelen, hogy az anyaszentegyház — te­hát nem az egyes keresztyén felekezetek, hanem Krisztus egyházának korokat átfogó és az örök életben kitelj esülő valósága — a levél gondolatai­nak előterében áll. A levél fő témája azonban sokkal átfo­góbb, túl megy az egyházon, és magába foglalja az egész min- denséget, az egész történelmet, sőt az egész örökkévalóságot visszafelé nézve és előre te­kintve. Ez a fő gondolat pedig ez Isten kegyelmének mindent átölelő munkája. Nem végeztem most statisz­tikai összevetést, de talán nincs még egy újszövetségi írásmű, amelyen olyan állan­dó, döntő nyomatékkai vonul­na végig Isten kegyelmének hangsúlyozása, mint ezen. Bár­mely részletről szól is — Jézus haláláról, a bűnbocsánatról és üdvösségről, eljövendő korok­ról, különböző gyülekezeti hi­vatásokról, az evangélium hir­detésének megbízatásáról, és így tovább — rögtön kiemeli a rugót: Isten kegyelmét. Isten kegyelme nyilvánult meg nagy világtervében, és Isten kegyel­me dolgozik a jó cselekede­teinkben is. Az Efezusi Levél Isten kegyelmének munkájáról szól. ISTEN KEGYELMÉNEK MUNKÁJÁT a levél nem szű­kén nézi, hanem roppant mé­reteikben. Mit végzett Isten ke­gyelme a világ keletkezése előtt, hogyan vonja Isten ke­gyelme körébe az egész embe­riséget minden faii. vallási kü­lönbségen túl, miképpen bon­takozik ki Istennek az egész mindenségre kiható üdvterve, miként látja az apostol a ke­gyelem fényében a későbbi századokat, tehát a mi kor runkat is, mint teremti meg Isten Krisztus halálával a me­tafizikai alapot az emberiség békéje számára, hogyan csil­lan fel Isten végső céljaként az eget-földet átfogó teljes harmónia, — mindezek csak töredékek a kegyelem munká­jának e levélben jelentkező rendkívüli távlataiból. Hogy mennyire túl kell néz­nünk az egyházon az Efezusi Levél alapján, az cikkeink so­rán nyilvánvaló lesz, de e megállapítás igazolásául egy jelentős helyre mégis hivatko­zom már most. Az első fejezet utolsó verse így szól Krisztus­ról: „Az egyház pedig az ő teste, amely telve van Vele, aki mindent, betölt mindenek­kel.” A feltámadott Jézus Krisztus és általa Isten kegyel­mének munkája túlnő az egy­házon, és áthat mindeneket térben és időben, sőt túl a té­ren és időn. Ebben a munká­jában felhasználja az egyházat mint eszközét — ezt is szépen mutatja a levél. De az anya- szentegyházról legszebben be- szél-5 ez az újszövetségi írásmű, nyilvánvalóvá teszi Isten ke­gyelmének túl az egyházon mindenekre kiható erejét és az egyházon túlmenő célját. Az egyháznak sohasem szabad az öncélúság kísértésébe esnie, hanem alázatosan vállalnia kell Isten sokkal nagyobb mé­retű kegyelmének eszközi szol- gálását, még pedig nem elvo­natkozva az időtől, hanem ben­ne a mi korunk helyzetében. MOST PEDIG TÉRJÜNK RÁ a levél kezdetére és végé­re, amelynek elolvasására cik­künk mottójánál felhívtuk az olvasó figyelmét. Az apostol az ókori kelet leveleinek szo­kásos kezdő formáját használ­ja, tehát világi levélformát. A tartalom keresztyén, de a for­ma teljesen világi. Apróság ez. de figyelmeztet bennünket ar­ra, amit a valószínűleg az első századokban keletkezett, Diog- netoshoz írt levél is olyan szépen kifejez: a keresztyének sohasem különülnek el az élet szokásaiban a környezetüktől, a világtól, hanem koruk for­mái között kell élniük hitüket, s nem lemaradva néhány évti­zeddel vagy egy századdal. (Apró példa: az előző évtize­dekben használt diakonissza öltöny alig volt más, mint a múlt század elejének általáno­san szokásos női viselete.) Mind a levél bevezetésénél, mind befejezésénél a korabeli keresztyén istentiszteleti, litur­gikus áldás cseng át az apos­tol szavain. A keresztyén gyü­lekezet és az egyes hivő lelki életének ütőere ma is az is­tentisztelet, ahonnan énekfosz­lányok, dallamtöredékek, imád­ságrészletek, elsősorban pe­dig az igehirdetés és az úrva­csora hatásai belesugározód- nak a keresztyén emberek hétköznapi életébe egy levél megírásába csakúgy, mint munkavégzésébe vagy esetleg kórházi betegágyára. A LEVELET TIHIKUSZ, egy keresztyén testvér viszi a címzettekhez, hogy személyes kapcsolat is létesüljön az apos­tol és olvasói között az élő szó beszámolóján át, s az illető személyes lelkipásztori szolgá­latot is végezzen közöttük. Pál apostol nevét sokan számon tartják ma is, ezét a küldöt­tét nem. Érthető, hiszen jóval kisebb-szabású egyéniség lehe­tett. De Isten kegyelme a ki­sebbeket is fel tudja használni megfelelő szolgálatra. S az ő szolgálatuk is pótolhatatlan szolgálat, mint az adott eset­ben. A kegyelemnek nemcsak nagy emberek lehetnek hor­dozói, hanem egyszerű hívek is. „Kegyelem nektek”: ezzel kezdődik és zárul az apostol írása. Ebben a kívánságban benne van mindaz a további is: amit még hozzáfűz az üdvöz­letkor és a búcsúzáskor: bé­kesség Istennel és egymással, testvéri szeretet, hit és az örök élet, amit az eredeti szöveg­ben az utolsó szó jelez. Sőt benne van ebben az áldó kife­jezésben az egész levél mon­danivalója: Isten világraszóló kegyelmének átélése. Mi sem kívánhatunk többet ennél ol­vasóinknak. .............................. Veöreös Imre Dékánválasztás A Teológiai Akadémia taná­ri kara 1963. június 24-én az 1963—64. tanév dékánjául egyhangúlag PRÖHLE KÁ­ROLYT, az újszövetségi tan­szék professzorát választotta A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának NYILA TKOZATA Megdöbbenéssel értesültünk NGO DINH DIEM, dél-viet­nami diktátor népellenes politikájának újabb fejleményeiről. Csodálattal tekintünk QUANG DÚC buddhista szerzetes máglyahalálára, amelyben kifejezte az elnyomott néppel való szolidaritását és az égre kiáltó elnyomás elleni tiltakozását. Mivel keresztyének vagyunk, annál mélységesebben döb­bent meg a dél-vietnami keresztyének elnyomást támogató te­vékenysége, amit még az sem indokol, hogy a diktátor testvér­bátyja ott a püspök. _ A keresztyének magatartását hitünk és meggyőződésünk szerint nem emberi szempontok, hanem Jézus Krisztus szabja meg. Az Ö követéséből nem az elnyomás pártolása, támoga­tása, hanem az emberszeretet, a népszeretet, a szabadság­igénylés következik. Krisztusunk az elnyomottaknak szabadu­lást, a szegényeknek evangéliumot hirdetett, amely nem a helyzetükbe való beletörődés evangéliuma, hanem a bővöl- ködő életre való hívás evangéliuma. Minket, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsá­hoz tartozó egyházak (Református, Evangélikus, Baptista, Metodista és Ortodox egyház) lelkészeit és híveit az egyház Ura tanított meg népünk és a népek szabadsága és békéje szolgálatára, népünk és a népek szeretetére, népünk és a né­pek jólétének munkálására. Az a meggyőződésünk, hogy a Jézus Krisztusról vallást tevő egyházak keresztyénéi Urunk ellen cselekesznek, ha a nép elnyomását bármilyen formában támogatják. Mivel minket Jézus Krisztus az elnyomott dél-vietnami néppel tett szolidárissá, keresztyén lelkiismeretből tiltakozunk a dél-vietnami „keresztyének” népellenes és ezért Krisztus­ellenes magatartása ellen. Budapest, 1963. június 21. D. DR. VETŐ LAJOS, evangélikus püspök, az Ökumenikus Tanács ügyvezető elnöké BÉKEFI BENŐ, református püspök NAGY JÓZSEF, a Baptista Egyház elnöke DR. BARTHA TIBOR, református püspök, a református Zsinat és az Egyetemes Konvent elnöke, az Ökumenikus Tanács elnöke KÄLDY ZOLTÄN, evangélikus püspök, az ökumenikus Tanács alelnöke HECKER ÄDÄM, a Metodista Egyház szuperintendense DR. BERKI FERIZ, a Magyar Ortodox Egyház esperes-adminisztrátora Tanévzáró ünnepi ülés akadémiánkon Június 20-án du. 5 órakor meleg, családias és baráti han­gulatú ünnepség keretében tartotta az Evangélikus Teoló­gia Akadémia tanévzáróját az Egyetemes Egyház Üllői úti székházának imatermében. A hivatalos ünnepi ülést is­tentisztelet előzte meg, melyen Káldy Zoltán püspök hirdetett igét a Zsidókhoz írott levél 12, 12—16. szakasza alapján. A püspök igehirdetésében hála­adásra hívott fel mindazért, ami az Akadémia elmúlt tan­évében történt. „Hálaadással fordulunk Is­ten felé a hat új segédlel­készért, aki ebben a tanévben hagyta el az Akadémiát és lé­pett az egyház szolgálatába. Hálaadás illeti Öt azért a ní­vós munkáért, amit professzo­rok és hallgatók a tanév folya­mán végezhettek és hálaadás­sal fordulunk Isten felé azért is, mert ez az esztendő az Akadémián az egymásért való felelősség jegyében telt el ” Az igehirdetés rámutatott arra, hogy az egymás iránti felelősség tekintetében még mennyi fejlődésre van szükség. Fokozott figyelemmel kell ez­után is egymásra tekinteni ab­ból a célból, hogy segíthessük egymást. Az erősebbeknek tá- mogatniok kell a gyengébbe­ket, hogy azok is bátrabban és biztonságosabban járhassanak a megszentelődés útján. A há­laadás — mondotta Káldy püs­pök — éppen erre a felelős­ségre nyitja fel a szemeket a Lélek megszentelő és meg­tisztító munkájaként. Az istentisztelet végeztével következett a tanévzáró ünne­pi ülés. Az elnöki asztalnál Káldy Zoltán püspök, dr. Ottlyk Ernő dékán és dr. Pálfy Miklós prodékán fog­lalt helyet. Az ülésen részt vettek az Akadémia professzo­rai, a hallgatók és családtag­jaik és az egyházközségek lel­készei közül is sokan. Ott volt Nyáry Pál, a refor­mátus teológiai akadémia dékánja, Pethö István unitá­rius püspöki helynök és Nagy János, a baptista teológiai sze­minárium igazgatója. Dr. Ottlyk Ernő dékán jelen­tésében többek között a kö­vetkezőket mondotta: „Az egy­ház létkérdése az ige hirdetése és a szentségek kiszolgáltatá­sa. Ez a középponti egyházi feladat teszi a lelkészképzés ügyét annyira fontossá. A jövő egyházának arculata formáló­dik a Teológiai Akadémián. A jövő igehirdetői és szentség­kiszolgálói készülnek felada­tukra. Arról van szó, kiknek a kezébe kerül az egyház leg­drágább kincse.” „A jövő egyházának papjai csak úgy készülhetnek fel kel­lőképpen a szolgálatra, ha lé­pést tartanak a modern élet követelményeivel. A holnap evangélikus lelkészének ala­posan kell ismernie kora tel­jes egyházi műveltségét. Ez igen széles körű feladatot je­lent, mert a teológiai látóha­tár is kibővül, az egyházi gon­dolkodás is széles területeket ölel át.” „Korunk megtisztelő felada­ta az evangélikus lelkész szá­mára, hogy a béke jövendő korszakának építője lehet. A jövő evangélikus lelkésze is megbecsült ember lesz — mintahogy ma is az —, ha azok táborába lép, akik őszintén és fenntartás nélkül akarják a békét. Hazánk békéje és felvi­rágzása szoros összefüggésben áll az emberiség békéjével, aki ezeket szolgálja, egyúttal ha­zafias és emberies kötelessé­geket teljesít, sőt Jézus Krisz­tus emberszeretetre vonatkozó parancsának nyomdokán jár.” A jelentés a továbbiakban beszámolt a professzorok szer­teágazó munkájáról az egyház külügyi szolgálatában. ,,‘A tudományos munka terü­letén — folytatta a dékán — nagy eredményként számolha­tok be arról, hogy újra lehető­vé vált teológiai tudományos fokozatok megszerzése. Teoló­giai Akadémiánk ki fogja dol­gozni a doktori szabályzatot, s ennek alapján élni fogunk mind a tiszteletbeli doktorátus adományozásának, mind a doktori disszertáció és szóbeli vizsga alapján adományozható doktori fokozat nyújtásának jogával.” A lelkészek tudományos ér­deklődésének és az Akadé­miával való kapcsolatuknak jeleként megemlítette a könyv­tár megnövekedett forgalmát. A tanév folyamán 6831 köny­vet kölcsönzött ki a könyvtár s 3785 személy kereste fel az olvasótermeket. „Isten kegyelmében bizako­dunk, ez nagyobb a mi bű­neinknél, s ez a kegyelem ve­zet minket előre új tanévek új Mint már közöltük, „Len­gyelországi ökumenikus szem­le” címen folyóiratot ad ki a lengyelországi egyházak öku­menikus tanácsa. A tanács­hoz, mintegy 650 nem kato­likus keresztyén tartozik. A protestánsokon kívül a lengyel ortodox és lengyel mariavita egyházak tartoznak a tanács­hoz. A folyóirat most megje­lent második számában őr. Witold Benedyktowicz „A va­tikáni zsinat és néhány öku­menikus probléma Lengyelor­szágban” címen írt cikket. A cikk részletesen foglalkozik azzal a katolikus magatartás­sal, amely szerint igazán len­gyeleknek csak a római ka­tolikusokat tartják. Ezt a ma­gatartást sérelmesnek talál­ják a többi lengyelországi ke­resztyének. Vannak ugyan je­lenségek, amelyek azt mutat­ják, hogy ökumenikus kap­csolatot szeretnének találni másvallásúakkal is bizonyos katolikus körök. A hierarchia azonban nem támogatja eze­szolgálatai felé!” — fejezte be jelentését dr. Ottlyk Ernő dé­kán. A hallgatók nevében Rutt- kay Levente mondott köszöne­tét a professzorok tanító és ne­velő munkájáért, egyházunk püspökeinek, lelkészeinek és gyülekezeteinek pedig n tőlük kapott támogatásért. Dr. Ottlyk Ernő dékán, a kiváló előmenetelő hallgatók­nak átnyújtotta az Akadémia jutalomkönyveit s a szép ün­nepség a Himnusz eléneklésé- vel ért véget. m. két a törekvéseket. A római katolikus tömegek is előítélet­tel és fölénnyel tekintenek a Rómához nem tartozó keresz­tyénekre. Éppen ezért a len­gyelországi ökumenikus egy­házak tartózkodással viseltet­nek a római katolikus állás­pontban mutatkozó változá­sokkal szemben. „Amíg nem valósul meg a gyakorlatban* a tömegek között a keresztyén testvéri szeretet jelszava, amíg a lengyelországi kato­likusok nem hagynak fel az ökumenikus egyházakhoz tar­tozó keresztyénekre gyakorolt nyomásukkal, bojkottálásuk­kal és semmibevételükkel, nem tudunk hitelt adni egyes, az ökumenével rokonszervező, nemesszándékú emberek sza­vának. Jóvátétel és a tömegek magatartásának megváltozása nélkül a vatikáni zsinat alkal­mával létrejött rokonszenve­ző magatartás a távoli testvé­rek jránt csak üres szólam, amelynek a mi országunkban nincsen fedezete.” ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1963. június 30. Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6 dr. Kékén András. Fasor de. fél 10, de. 11. du. 6. Dó­zsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11 Grünvalszky Károly. Karácsony Sándor u. de. 9 Grün­valszky Károly. Rákóczi út 57 /b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. 12 Grünvalszky Károly. Thaly Kálmán út de. 11 Rédey Pál, du. 6 Szirmai Zoltán. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út de. 11 Káposzta Lajos. Váci út de. 8 Káposzta Lajos. Frangepán u. de. fél 9 Gádor András. Üj- pest de. 10 Blázy Lajos. Pester­zsébet de. 10. Soroksár-Üjtelep ds. fél 9. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospalota-MAV-telep de. 8. Rákospalota-Nagytemplom de. 10. Rákospalota-KIstemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Kamer Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9 Nagy 1st** ván, de. 11 (úrv.) Várady Lajos, du. 7 Nagy István. Torockó tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Fülöp Dezső, de. 10 (úrv.) Vá­mos József, du. 5 Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Gzuppl., de. 11. szuppl. du. fél 7 Csengődy László. Pesthidegkút de. fél ll Filippinyi János. Kelenföld de. 8 dr. Rezessy Zoltán, de. 11 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6 (úrv.) Uzon László, Németvölgyi út de. 9 Uzon László, Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de, 11 Visontai Róbert. Csillaghegy dé. fél 10, Csepel de. 11. A HALA Ezekben a napokban folyik a búcsúzkodás az is­koláktól és ilyenkor jönnek össze találkozóra régvolt tanulók, s emlékeznek meg talán már rég porladó nevelőkről. Idézzük ebből az alkalomból ALBERT SCHWEITZER sorait, amelyeket a háláról ír Gyer­mekkori emlékeim című kis művében: HA VISSZATEKINTEK IFJÚSÁGOMRA, mindig meg­hatódom, hogy mennyien vannak, akiknek hálával tartozom azért, amik voltak, s amit adtak nekem. Ugyanakkor lesújt a tudat, hogy ifjúságom idején nem fejeztem ki hálámat irán­tuk úgy, amint kellett volna. Hány jótevőm meghalt, anélküli hogy valaha is kifejeztem volna érzéseimet iránta. Hányszor mondtam el sírjuk felett elmélkedve halkan magamban azo­kat a szavakat, amelyeket az élőknek kellett volna hangos szó­val elmondanom. Mindamellett állíhatom, hogy nem voltam hálátlan ter­mészetű. Még idejében felébredtem ifjúkori tudatlanságomból, amely természetesnek találja a jóságot és türelmet, amelyet mások tanúsítanak irántunk. Ez az eszmélődés abban az idő­ben kezdődött bennem, amikor az emberiség szenvedésének kérdése is kezdett foglalkoztatni. 20 éves koromig, vagy talán még továbbra is, mindenesetre nagyon kevéssé adtam kifeje­zést hálámnak. Nem voltam tudatában annak, hogy milyen fontos az emberek számára, hogy találkozzanak a hála bizo­nyítékaival. Sokszor félénkségem is visszatartott. EZ A SZEMÉLYES TAPASZTALAT arra indít, hogy azt higgyem, hogy a hálátlanság korántsem annyira elterjedt a világon, mint azt közönségesen gondolni szoktuk. Éppen ezért a tíz bélpoklos történetét az evangéliumban én nem magyará­zom úgy, hogy a tíz közül csak az az egy lett volna hálás. Én azt gondolom, hogy az volt mind a tíz. De kilenc azzal kezdte, hogy hazaszaladt az övéihez először, hogy viszontlássa a családját és a dolgaival törődjön, s úgy tervezte, hogy az­után hamarosan felkeresi majd Jézust és köszönetét mond neki. Csakhogy ez nem sikerült nekik. Ügyeik sokkal tovább lefoglalták őket. mintsem gondolták volna, s közben Jézust halálra adták. Csak egynek volt meg az az adománya, hogy engedelmeskedjék spontán érzéseinek. Habozás nélkül, ő rög­tön felkereste jótevőjét és felüdítette hálájának kifejezésével. IGYEKEZZÜNK AZON, hogy közvetlenek legyünk és néma hálánkat engedjük megnyilvánulni. A világban több lesz a napfény és több a jóhoz való erő. Tartózkodjunk attól, hogy a világ hálátlanságának keserű bizonyítékait gyűjtöges­sük. A föld alatt mennyi víz folyik, amelyik sohasem szökik forrásként a szabadba! Elgondolkoztató tó ez! Mireánk vár, hogy eleven vízzé legyünk, amelyik megtalálja útját a sza­badba és forrássá lesz, ahol szomjukat olthatják az emberek, akik szomjasak a hálára. Lengyelország

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom