Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-08-26 / 35. szám

HITEM CSELÉDEI Ab egyháatőrténetbőh „A szabadságért és igazságért" Kinn a rét végén, egyik dűlőút mellett dolgozom a felségemmel, ö a hagymát gyomlálja, én pedig a kuko­ricát egyelem. A fiatal, 40— 50 centiméteres hajtásokból már tekintélyes kis halom domborodik a mezsgyén. '— Kár ezekért a gyenge hajtásokért — gondolom ma­gamban. Itt csak tőnkre men­nek. Valaki, akinek tehene van, jó hasznukat vehetné. Kezdem figyelni a mellet­tünk elhajtó szekereket. Hát­ha jön híveim közül valaki Majd annak odaadom. Kocsi jön, kocsi megy. Nem is egy. Sok. Református, ka­tolikus, baptista gazda rajtuk. Végre feltűnik egy gyüle- kezetembélinek a kocsija is. Rajta egy egész evangélikus család. Mikor hozzám érnek, nagy-szívesen felajánlom ne­kik az értékes takarmányt. Közönyös, kifejezéstelen te­kintetek és szemek irányul­nak felém... De azután ni agy nehezen az egyik fiú lekászmálódik a kocsiról. összenyalábolja a hajtásokat s bedobja a sarog­lyába. Aztán még vagy négy­szer fordul. S azután? Azután indítanak s szép lassan, mint jöttek, köszönet és köszöntés nélkül mennek tovább... ff Didi katolikus emberhez ment férjhez. Megegyezést a születendő gyermekek vallá­sára nézve nem kötöttek. Így történt aztán, hogy u házas­ságukból származó két fiút az apjuk vallására kellett ke­resztelniük. Nagy volt ' Lidi bánata. Hogyne, hiszen vasárnapon­ként a már nagyobbacska gyermekeitől az evangélikus templom előtt mindig el kel­lett válnia, mivel őket apjuk a katolikus templomba vitte ■— misére. Hiába volt Lidi minden otthoni evangélikus nevelése, a gyerekek csak ka­tolikus templomba jártak. Egy alkalommal azután vá­ratlan fordulat állt be a két különböző templomba járók 3:1 arányszámában. A kis Jóska gyerek, aki már több ízben kitudakolta és így tudta is anyjától, hogy ők vallás tekintetében meg­Megjelent HÉTRŐL HÉTRE címen az evangélikus áhítatos könyv Ára: 12,— forint Megrendelhető a Sajtó­osztályon, Budapest, VIII., Puskin u. 12. egyezést nem kötöttek s emiatt a gyerekeknek csak fele-felerészben kötelességük az apjuk, illetve az anyjuk vallását követni, az egyik ra­gyogó vasárnap, a kényszerű szétválás megszokott időpont­jában és helyén, erősen meg­vetette lábait és szorosan át­ölelte édesanyja derekát. Az­tán nem tágított mellőle egy tapodtat sem, hanem kereken kijelentette, hogy ő pedig most és ezután mindig, édes­anyjával az evangélikus temp­lomba fog menni. — Mi lelt téged, te gyerek? — szólt rá indulatosan az ap­ja. Miért akarsz te most egy­szerre az evangélikus temp­lomba menni? Eddig jó volt a miénk, most meg már nem kell? Tán megbolondultál? A kis Jóska dacosan fel­vágja ezekre a kemény sza­vakra a fejét, belenéz bátran édesapja szemébe s határo­zott hangon ezeket mondja: — Azért apám, mert a tör­vény szerint nálunk a gyere­kek felesek. Igaz? — Igaz. — Mi Janival ketten va­gyunk testvérek? Így van? — Így­— S kettőnek mennyi a fe­le? — Egy. — Na, látja! Hát akkor csak egyikünknek kötelessége ma­gával menni. Menjen magá­val a Jani. Én anyámmal megyek! > — Hogy van a kicsi7 — kérdem a napokban nagy­papává lett egyik kedves hí­vemet. — Hát őszintén szólva, nem bízok hozzá! Igen hitvány szegényke. Nem hiszem, hogy megmarad. A bába is meg­ijedt tegnap és megkeresztel­te. Nem sokkal utóbb beállí­tott a bába és bejelenti, hogy holnap a nevezett kislányt meg akarják keresztelni a templomban. Legyek szíves majd elvégezni. — Hiszen maga már meg­keresztelte — mondom neki. — Máskor is előfordult már ilyesmi. A reformátusoknál és a katolikusoknál is, de azután a lelkész urak a templomban rendesen megkeresztelték... Mikor a bába elmondja a szükségkeresztség szövegét, tüstént megállapítom, hogy a keresztség érvényes volt. Egy­ben tudtára adom, hogy azt nekünk, evangélikus papok­nak, megismételni nem sza­bad. De nincs is rá szükség. Nagy zavarba jön erre ez a kedves öregasszony. Egyik lábáról, áll a másikra. Izeg- mozog, s egyre csak azt haj­togatja, hogy az általa ki­szolgáltatott keresztség csak olyan „egyszerű, asszonyt, há­zi” keresztség volt. Azt csak ő csinálta. Hát olyan is. Min­dig volt azért keresztelés a templomban is. Átlátok a szitán. Holnapra tűzték ki a keresztelési lako­ma időpontját is. összehív­ták már a komákat és a ko­maasszonyokat, s nagy elő­készületek történtek a meg­hívottak jól tartására. A gyü­lekezet szeme is sandán nézne a családra, ha a templomi keresztelés elmaradna. S most minden bekövetkezhető bajnak és szégyennek ő, a bába lenne az oka... — No, jó, hát csak hozzák, engedek végül. — Köszönöm, nagyon kö­szönöm, hálálkodik a kedves öreg bábanénink, kiütközve belőle menten a félelmet fel­váltó öröm. Elhozták másnap a gyere­ket. Tele a templom. En pe­dig csak igehirdetést tartot­tam, imádkoztam és megál­dottam a kicsit. De így is nagyon meg voltak elégedve: nem veszett kárba az ebédi előkészület, nem emelhetett kifogást a gyülekezet s jóval rövidebb ideig is tartott... Ez utóbbiért az egyik koma külön kitüntetésben is része­sített: kegyetlenül megszorí­totta kezemet. ff A rendőrségre hivatják. Egy tiszt fogadja, aki előtt lesütött szemű siheder áll. — Ismeri ezt a fiút?—-kér­di a rendőrtiszt. — Nem. — A fiú bevallotta nekünk, hogy az ön kertjében is járt, ahonnan kb 20—25 kiló krumplit ellopott. Tud róla? — Természetesen. Csak azt nem tudtam, hogy ő volt. — Most már tudhatja. Kí­vánja megbüntetését? A töb­bi károsult mind szigorú, pél­dás megbüntetését kéri. Azonkívül a kár megtérítését is. És ön? — Én...? Én... nem! — Nem? Miért nem? — Mert feltételezem róla, hogy mm fog többé lopni. Bizalommal vagyok iránta. Hiszem, hogy nem nyúl töb­bé máséhoz, hogy ez volt az utolsó esete, hogy becsületes emberré válik ... — Hallod mit mond ez az idős ember — fiam? — Igen. Hallom. — Nem kívánja, hogy meg­büntesselek. Még kártérítést sem kíván. Érted? — Nem ... nem értem.... de ígérem, hogy soha többé nem fogok senkitől semmit ellopni! — Aztán így is legyen! — Így lesz. És így is lett! Zoltán László „PRO LIBERTATE ET JUSTITIA”, azaz „A szabad­ságért és igazságért” — volt az 1678-ban a felkelés zászla­ját felemelő Thököly Imre jelszava. A felkelés program­ját ebben jelölte meg: „Le­küzdeni a lelki és testi sza- badságtalanságot, és a közjót segíteni.” Ez a lelkesítő cél­kitűzés nagy visszhangra ta­lált országszerte. Hogy ezt miként fogadták, azt egy evangélikus lelkész életpéldáján lehet legjobban szemlélni. Öreg Aáchs Mihály ez az evangélikus lelkész, aki­nek nevét énekeskönyvünkből ismerjük, mint énekköltőét. A Wesselényi-féie összeesküvés­ben tevékeny résztvevő Witt- nyédy István taníttatta ki a szegénysorsú Aáchsot. A gyűlölt bécsi igától nem si­került hazánkat megszabadí­tania a Wesselényi-mozgalom- nak, Aáchsnak, aki ekkor győ­ri segédlelkész volt, a győri lelkészekkel együtt menekül­nie kellett. Két évig ette a száműzetés keserű kenyerét, míg végül is a Sopron megyei Faradon választották meg lel­késznek. Itt azonban még egy évet sem töltött, amikor meg­indult a protestáns lelkészek Pozsonyba idézése. Aáchs azonban megvetve a jezsuita bíróságot, nem engedelmeske­dett az idézésnek, hanem csat­lakozott a bujdosókhoz, akik­kel akkoriban tele volt az or­szág. Thököly/ Imre zászlaja alatt gyülekeztek a bújdosó kurucok, hogy megvédjék ha­zájukat, btthonukat, templo­mukat. Mikor Thököly seregei a dunántúli részeken jártak s az egész magyarság a győzte­sen előrenyomuló fejedelem pártján állott, Aáchs Mihályt ott találjuk a kuruc vitézek között, mint tábori lelkészt, így adott választ a bécsi el­nyomásra. A SZABADSÁGÉRT, IGAZ­SÁGÉRT, a közjó támogatá­sáért megindult Thököly-sza- badságharc nemcsak lelkes támogatást kapott lelkészeink részéről-, hanem ők is sokat köszönhettek a hazafiak küz­delmének. Az üldözések ideje alatt már csak egyetlen püs­pöke volt egyházunknak, Zah­ler Jakab bártfai lelkész, azonban 1674-ben ő is mene­külni kényszerült s csak Thököly harcainak győzelme után kerülhetett vissza. Sokat szenvedett Pilárik István sel- meci lelkész, későbbi püspök is, amíg a kurucok oltalma alatt szabadon folytathatta szolgálatát. Krmann Dániel élete tele volt drámai törté­netekkel, a bújdosás keserves küzdelmeivel, míg azután Rákóczi korában nagynevű püspökké lehetett. HOSSZAN LEHETNE FEL­SOROLNI azokat a papi ne­veket, amelyek mindegyike azt igazolja, hogy a protes­tantizmus jobb vagy rosszabb sorsa mennyire össze volt köt­ve a nemzeti függetlenség ügyének sikerével, vagy ha­nyatlásával. A Habsburgok nemzeti és vallási elnyomásé tói semmit sem remélhetett sem a magyar nép, sem a protestantizmus. Ellenben, amikor felragyogott a szabad­ságharcok sikerének napja, az mindig életlehetőséget es meg­újulást hozott a magyar pro­testantizmusra is! Thököly szabadságharcának ez a jelen­tősége magyar evangélikus múltunk szempontjából; Mikor Thököly szabadság- harcával szemben felülkere­kedett a bécsi udvar s újabb súlyos terheket rakott a nem­zetre, újból megfosztotta ha­zánkat a függetlenségtől és szabadságtól, közte a vallás- szabadságtól is — II. Rákóczi Ferenc „Istennel a hazáért és szabadságért" feliratú piros selyemzászlaja alatt gyülekez­tek a kurucok, akik között most jelentek meg a jobbá­gyok is, „kik most először Vedres Márk­nyílt meg a Nemzeti Galéria dísztermében, a 91 éves korá­ban, egy éve elhunyt kiváló magyar szobrászművész alko­tásaiból. Szívében ifjú maradt haláláig ez a derűs, szelíd aggastyán, aki a haladó esz­mékért tüzes harci kedvvel szállt síkra, lankadatlanul. Benne és kívüle, akárcsak a műveiben: összhangba simult a régi és az új. Rodin tanítványa volt, de I csak a mában felfrissülő, éber szellemiségével hatott rá a francia mester, a stílusával már nem. Pheidias, Donatello és Michelangelo maradt mind­végig örök eszménye. Soha nem fogyó izgalommal töltötte el az öröm, hogy ß mindennapok múlékony élet­tartoznak az édes hazához és nemzethez”. Amint megerősödött Rákó­czi szabadságharca, a Szé- csényben tartott országgyűlé­sen (1705) fogtak hozzá az idegen uralom alól felszaba­dult ország közjogi helyzeté­nek rendezéséhez. Miközben a szécsényi or­szággyűlés Thököly hazafias érdemeit törvénybe foglalta* messze idegenben, törökorszá­gi száműzetése helyén utolsó napjait élte a Habsburg-zsar- nokság elleni harc kérlelhe­tetlen' vezére. Evangélikus egyházához mindvégig kitartó hűségét bizonyítja az, hogy végrendeletében hamvai haza­hozatalát s valamelyik felvi­déki evangélikus templomban való eltemetését hagyta meg* A késmárki evangélikus templomban helyezték nyu­galomra 1906-ban. Ezek az események is tanú­sítják, hogy a magyar pro­testantizmus mennyire egybe- kovácsolódott a haladó és nemzeti mozgalmakkal, meny­nyire jelentette ez az életet és megújulást hazánk és egy­házunk számára egyaránt. Dr. Ottlyk Ernő-emlékkiállítás jelenségeit, egy ülő, álló, le­hajoló nőt. fiút, férfit, egy kaszaköszörűlő parasztot, egy érző lelket, akinek együtt do­bog a szíve az övével: az an­tik szépségideál bűvöletében örökítheti meg. Monumentális hatású kis­plasztikái mesterművei közül magasodik ki egyik legkésőb­bi szoborremeke, az életnagy­ságnál nagyobb „Halászfiú”. I E művet az ellentétes kettős­ség művészi kifejezése teszi különösen oly vonzóvá. Egy­felől arányainak harmonikus szépségével a test kicsattanó ereje s férfiassága, másfelől a fiatalság öntudatlan, naiv bája, gyámoltalan ártatlan­sága. H. A politikai katolicizmus üzelmei Ceyloni klerikális körök özeiméiről közöl tudósítást egyik legutóbbi számában a moszkvai „Üj Idők”. Tanulságos fejte­getéseiből kitűnik, hogy a politikai katolicizmusnak igen nagy szerepe volt abban az összeesküvésben, amely Bandaranaike ceyloni miniszterelnök meggyilkolásához vezetett Elsősorban a hadsereg és a rendőrség tisztjei között van nagy befolyásuk ezeknek a köröknek, de sok hívük van a kormánytisztviselők* tanítók, banktisztviselők, sőt a szakszervezeti vezetők között is. A „Maubima” című ceyloni újság ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy a „Katolikus Akció” erőteljesen támogatta, sőt szer­vezte a ceyloni kormányellenes akciót. Jellemző viszont, hogy a Bandaranaike ellenes puccs egyik főszervezője, a jezsuita Schramm ma is szabadlábon van. Ezek a tények Is arról tanúskodnak, hogy a politikai katolicizmus keresztyén-ellenes eszközökkel és szellemmel szervezi akcióit a szabadságukért harcoló ázsiai és afrikai hazafiak ellen. 2úgj, ^Mississippi... „... Zúgj, Mississippi, zúgj! Zúgásod hangos a négerek panaszától. Hullámaid kövérek a négerek könnyeitől. Zúgj, Mississippi, zúgj!...” Így énekeltek panaszos hangon a négerek száz évvel ezelőtt Észak-Amerikában, az Unió­ban. Száz éve, és megérdemli ez az évforduló megemlékezésünket. 1862-ben lépett érvénybe az amerikai Egyesült Államokban a rabszolga­felszabadító törvény. A törvény életbelépte­tése négy esztendős polgárháborút indított el. És hogy ez milyen--súlyosan esett latba Ame­rika életében, azt a sokszázezer halott és se­besült áldozat mutatja. De ebben a háború­ban megszületett egyrészt az egységes Unió, másrészt az az amerikai szabadság, amely hosszú időn keresztül irigyelt példája volt az európai politikai romanticizmus híveinek. Mi volt a háttere és mi tette szükségessé a rabszolgafelszabadítás törvénybe iktatását? AZ ÚJKORI' RABSZOLGASÁG kérdését mi magyarok csak olvasmányainkon keresztül ismerjük. Valljuk be őszintén, hogy távol áll tőlünk és kissé idegen ez a kérdés, hiszen ha­zánkban a társadalmi fejlődés egészen más­ként alakult. De hogy mégis fogalmunk le­gyen róla, egy-két adatra próbáljuk rávetíteni érdeklődésünk reflektorfényét. Annál is in­kább. mivel ezzel a kérdéssel, valamint nap­jaink faji megkülönböztetésének problémájá­val, sokszor találkozunk. Ezeknek á gyökere egy és ugyanazon talaj­ban van. Régi és visszahúzódik a felfedezések korába, amely időtől kezdve az Újvilágot Af­rikában összevadászott négerekkel népesítet­ték be. Persze, így túlzás lenne kifejeznünk, hogy „benépesítették”. De csak azért nem fe­jezhetjük így ki magunkat, mert sanyarú sor­suk miatt erre soha nem kerülhetett sor. Az Afrikából behurcolt négerek millióira szük­ség volt olyan mértékben, amilyen mérték­ben a prérik szűz földjét betörték és a végte­len földeken gyapotot, dohányt termeltettek velük, vagy a szigetek cukorültetvényeiken dolgoztatni tudták őket. Néhány száz év alatt milliókra szaporodott a néger rabszolgák száma. Társadalmilag fe­hér uraik teljes kiszolgáltatottságában éltek. Hihetetlenül nyomorult sorban, az állatokkal egy szinten, emberfeletti munka gyötrelmében szenvedtek. AFRIKÁBÓL a legújabb statisztika szerint több mint 60 millió négert hurcoltak el. A ke­gyetlen bánásmód és a gyalázatos szállítási mód következtében azonban csak mintegy 15 millió léphetett partra. Tehát csak minden negyedik került élve Amerikába. Ez a szám már ízelítőt ad arról, hogy az életben mara­dottakra is milyen sörs várt. Nincs arra al­kalmunk, hogy ezt a kérdést részletezzük a maga embertelenségében. Az Egyesült Államok száz évvel ezelőtti bel­politikáját azonban a rabszolgatartás hatá­rozta meg. Olyan elválaszthatatlanul hozzá tartozott ez az Unió képéhez, hogy egyszerűen nem tudták elképzelni az életet másképpen. Tulajdonképpen, az Unió létrejötte (a Függet­lenségi Nyilatkozat születése, 1776.) óta az északi államokat a déli államoktól két dolog különböztette meg. Észak ipari államok sorá­ból állt, Dél mezőgazdaságiakból. Dél rabszol­gatartó volt; Észak ezt a kérdést rég felszá­molta. Észak az iparban nem alkalmazott rab­szolgákat (noha igen olcsó bérmunkának kö­szönhette szédületes fejlődését). Dél viszont, hogy versenyképes legyen, csak az ingyenes munkával, a rabszolga munkával boldogult. Ez az ellentét és az, hogy Északon az ember­barát intézmények egész sora alakult, kezdet­től fogva aláásta az Unió egységét. A rabszol­gafelszabadító törvény bevezetése így az Unió egységét bontotta meg és ennek következmé­nye lett a négy évig tartó véres polgárháború. De emlékezzünk meg azokról is, akik a szörnyű intézményről lerántották a leplet. Ná­lunk olvasott és ismert könyv Beecher Stowe asszony híres irányregénye, az Uncle Tom’s Cabin (Tamás bátya kunyhója). Ez a könyv megindította a jóérzésű emberek szívét a ki­szolgáltatott négerek ügnében. Ehhez sorakoz­tak fel a protestáns egyházak (kvekerek stb.). Elszörnyedve szerzett tudomást lassan a kora­beli világ a négerek szenvedéséről és kiszol­gáltatottságáról. És amikor 1861-ben az Unió egyik legkivá­lóbb embere jutott az elnöki székbe, elkerül­hetetlenné vált a rabszolgakérdés megoldása. Ez a személy Lincoln Ábrahám volt. LINCOLN szegénysorsú szülők gyermeke. Az élet kegyetlen iskoláját maga is kijárta. Volt hajóinas, favágó, szatócs, földmérő. De közben sokat tanult és ügyvéd lett. Hogy a rabszolga- kérdéshez így viszonyult, abban nem kis mér­tékben játszott szerepet Lincoln két legked­veltebb könyve, a Szentírás és Shakespeare összes művei. Az elesett, kiszolgáltatott embe­rek sorsán segíteni, keresztyén feladatnak tar­totta. Lincoln elnöki munkája a felszabadító tör­vény beiktatásával kezdődött. Elnöksége a négy esztendős véres polgárháborút kitöltötte. Ebbeú a háborúban bizonyos fokig részt vett az egész világ. Ha másként nem, együttérzé­sükkel támogatták a népek. Az elnyomott né­pek Észak oldalán szálltak síkra. Sok-sok emigrált magyar harcolt az északiak seregei­ben, akik 1848—49-ben váltak hontalanokká. Európa uralkodó körei viszont a délieket tá­mogatták, a rabszolgatartó államokat. Sok esetben pénzzel és fegyverrel és ezáltal meg­hosszabbították az Unió szenvedését. Lincoln Ábrahámot érdemeiért 1864-ben újra elnökké" választották. A béke éveit azonban nem él­hette meg, mert a washingtoni Ford-színház- ban egy fanatikus dél-párti színész lelőtte (1865). Amerika roppant áldozatokat hozott a tár­sadalmi szabadságért. De míg az egyesült ál­lamok alkotmánya és törvényei bejárták az emberiesség és egyenlőség elvitathatatlanul magas hegygerinceit, addig lenn a mélyben a kiegyenlítetlen ellentétek, a faji megkülön­böztetés formájában tovább éltek. Amikor Észak és Dél száz évvel ezelőtti küzdelmét, háborúját felidézzük, nem marad­hatunk szó nélkül. Hősi kora volt ez az Egye­sült Államoknak. Ezzel a lépéssel egy csa­pásra a világ népei előtt kiváltotta az elisme­rést, a megbecsülést. Azt is meg kell monda­nunk, hogy ebben a küzdelemben alaposan kivették részüket az amerikai egyházak is. Igen, a krisztusi evangélium nem tesz kü­lönbséget fehér és fekete között. Az ember célpontja mindenkor a krisztusi üzenetnek. És amint a kilendült iránytű nyugtalan, úgy nyugtalan az egyház lelkiismereíe is, míg a helyes erkölcsi megoldást meg nem találja. Száz évvel ezelőtt ezt megtalálta.' DE NEM LEHET MA SEM NYUGODT Krisztus anyaszentegyháza. A mélyben, szo­kásokban, felfogásokban, helytelen neveltetés­ben meghúzódó előítélet nem lehet az egyház jellemzője. Ennek felszámolásában ugyan­olyan fáradhatatlannak kell lenni az egyház­nak, mint volt száz esztendeje. Ezt a becsüle­tes állásfoglalást elvárják tőle. Egy évszáza­dokon keresztül szenvedett nép, a néger rab­szolgák leszármazottai igénylik, hogy ember­számba vegyék őket. Krisztus emberszámba vette őket, tanítványai ugyancsak megtehetik. Az amerikai alkotmány klasszikus cikkelyei hosszú időn keresztül az európai modern ál­lamok alkotmányaiban visszacsendültek. „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igaz­ságost — hangzik a Függetlenségi Nyilatko­zatban (az Egyesült Államok alkotmánya) —, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert Teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta, fel. melyekről le nem mond­hat. s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törek vésre ...” Ezeket a szavakat mélyen átgondoljuk és száz év után a késői unokák színes gyerme­keire is szeretnénk vonatkoztatni. Sőt, úgy látni az Egyesült Államok minden törekvé­sét, ahogyan az a saját alkotmányukban le- fekietist nyert. •.. Zúgj, Mississippi, zúgj! De a jövőben vidd hatalmas hátadon a boldog, egyenlő em­berek dalát. Rédey Pál /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom