Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-11-12 / 46. szám
KP. BÉRM. BP. 72. XXVII. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1961. november 12. ARA: 1.40 FORINT Jézus Krisztus világosságában „Ismét szólt azért hozzájuk Jézus: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat a sötétségben ..Jn 8,12. Jézus magát a „világ világossága”-nak mondja és ezzel elsősorban azt juttatja kifejezésre, hogy ö az, aki a bűn és halál sötét hatalmából az embert képes volt megszabadítani, világosságra hozni. Ö a bűn és halál legyőzője. De Ő az, aki fel- ragyogtatja előttünk Isten igazi arcát: az atyai arcot. És Ö az, aki a világba hozta a mindent legyőző szeretetet, amely „erősebb, mint a halál”. Ez a szeretet tud győzni ott is, ahol már olthatatlannak látszik a harag tüze. Jézus Krisztus nem olyan világosság, amely megbújik valami zárt helyen és megelégszik azzal, hogy egy sötét szobának valamelyik zugát szentjánosbogámyi fénnyel világítsa meg. Jézus Krisztus az Ö világosságát érvényesíteni akarja a világban és pedig úgy, hogy Belőle útmutatás, szabadulás, élet, igazság, szeretet és sok-sok megoldás származzék. Tehát világítani akar! Ez a világítás jelenti egyfelől a bűnnek megmutatását és napvilágrahozását, másfelől a szeretet, a segítés, az igazság és élet érvényesítését az egyéni, a családi és a közösségi életben egyaránt. Az Ö világosságában lesz kiáltó bűnné minden szeretetlenség és égetővé minden társadalmi igazságtalanság, faji megkülönböztetés, gyarmati elnyomás és a kenyér egyenlőtlen elosztása a világban. Az <5 világosságában látjuk meg, hogy a kiontott vér Istenhez kiált, mint Ábel vére. Az ő világosságában ismerjük fel, hogy Isten azt akarja, hogy béke legyen a nap alatt, legyen mindenkinek elég kenyere, szép otthona és a különböző színű, fajú és felfogású emberek kéz a kézben, egyet akarva munkálkodjanak az egész emberiség bol- dogulásáért, a népek megértéséért és szép jövőjéért. Mindezt úgy is mondhatjuk, hogy Jézus a szeretetet, a megbékélést és a reménységet akarja beleárasztani a világba. Jézus az Ö világosságát nem a „levegőn keresztül” árasztja bele, hanem embereken és pedig az Ö tanítványain keresztül, akikről azt mondja: „Ti vagytok a világ világossága”. Vagyis Jézus világosságának a tanítványok beszédén és cselekedetein keresztül kell érvényesülnie a világban. Ehhez azonban az szükséges, hogy a tanítványok maguk is világosságban járjanak. övék legyen az „élet világossága”. Nagyon határozottan mondja Jézus: „Aki engem követ, nem járhat sötétségben.” A tanítványok szolgálata nem merülhet ki abban, hogy szép szóval beszélnek Jézusról, mint a világ világosságáról, hanem oda kell élniük az áldozatos és szolgáló szeretetet az emberek elé. Ezt így is mondhatjuk: Jézus Krisztustól kapott szeretettel kell szeretniük, Tőle kapott erővel kell dolgozniuk, Tőle kapott megbocsátással kell megbocsátaniuk és az 0 gondoskodásával kell az emberekről gondoskodniuk. Amikor Isten iránti hálával kell beszélnünk arról, hogy két évezreden keresztül Jézus Krisztus világossága sok-sok tanítványán keresztül megjelenhetett a világban, arról is szólnunk keü, hogy sajnos, a keresztyénség sokszor lett' a sötétség terjesztője is a földön. Közelebbről: az a keresztyénség, amely beszélt ugyan Istenről, de gyakram elfeledkezett a felebarátról. Az a keresztyénség, amely szépen tudta lefesteni az örök élet örömeit, de sokszor nem törődött azzal, hogy itt a földön több legyen az embereknek a kenyere, egészségesebb az élete és örömtelibb a munkája. Őszintén kell beszélnünk! Azok, akik magukat Jézus Krisztus tanítványainak mondották, sokszor akadályozóivá lettek annak, hogy Jézus Krisztus szere- tete, gondoskodása rajtuk keresztül megjelenhessék a világban. De nemcsak a múltban volt ez így, sokszor ma is így van! Vagy nem a sötétség terjesztése-e az, hogy a római egyház Spanyolországban, Kolumbiában, de másutt is üldözi azokat, akik nem akarják fejüket a Vatikán igájába hajtani? Nem a sötétség terjesztése-e az, hogy hazánkban is a római egyház egyes képviselői családok békéjét forgatják fel a reverzális- harccal és régen megkötött vegyesházasságok újra való megkötésének erőltetésével? Folytathatnám ezt a szomorú sort. Jézus Krisztus világosságában azonban nemcsak a bűneink fedetnek fel, hanem ugyanebben a világosságban felragyog előttünk a szabadulás útja is. Ö azért jött erre a világra, hogy kiszabadítson bennünket bűneinkből és a bűn többé ne uralkodjék rajtunk. A tanítványoknak nem sorsa az, hogy bűnben maradjanak és sötétséget terjesszenek, hanem minden lehetőségük megvan arra, hogy „mint a világosság fiai, úgy járjanak”. Hol kell ma különösképpen Jézus világosságának felragyognia? Ott, ahol arról van szó, hogy béke legyen vagy háború, leszerelés vagy fegyverkezés, gyarmati népek felszabadítása vagy elnyomása, a népek békés egymás mellett élése vagy egymással szemben való harca, társadalmi igazságosság vagy a kevesek jóléte, szép jövendő vagy elpusztult országok és világrészek. Jézus Krisztus tanítványainak úgy kell az Ö világosságát megmutatniuk, hogy hitben és szeretetben járnak, békességet munkálnak és az életért küzdenek. Tehát odaáll- nak a béke, a több kenyér, a teljes deszerelés és a békés jövendő építése mellé. Mindezt teszik úgy, hogy boldogan bizonyságot tesznek Isten bűnbocsátó szeretetéről, irgalmáról, üdvösséget adó kegyelméről, Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról és e szóval való bizonyságtétel mellett cselekedeteikkel pecsételik meg hitüket és bizonyítják meg, hogy övék lett az „élet világossága”. Cikkünk témájáról: „Jézus Krisztus a világ világossága” tárgyal majd a keresztyéneknek az a nagygyűlése, amely november közepén az indiai Űj-Delhiben lesz. Akkor végez jó szolgálatot ez a Világgyűlés, ha a jelenlevő keresztyének és tagegyházak indítást kapnak arra, hogy Jézus Krisztus követésében önfeláldozó szeretettel szolgálják az egész emberiség ügyét, jólétét és békéjét. Jézus Krisztus tanítványainak idehaza Magyarországon azért kell imádkozniuk, hogy ez a Világgyűlés ilyen értelemben tölthesse be szolgálatát és mi magunk is a magyar földön Jézus tanítványaiként az ö világosságában tudjunk járni, tehát szeretetben, igazságban, reménységben és tisztaságban. Mindenesetre a Világ gyűlésnek a túlnyomó többségében nemkeresztyén Indiában meglesz a kísértése arra, hogy ott valamiféle „fölénnyel” jelenjék meg, de inkább alázatban és bűnbánatban kell járnia, ha Jézus Krisztus világosságát akarja felragyogtatni. Káldy Zoltán Egyházam Szabadon és szolgálatkészen Ókori gondolkodók és középkori szerzetesek .amikor munkájuk közben elcsendesedtek, igen sokszor emberi koponyát helyeztek maguk elé a dolgozóasztalukra. Azt hitték, hogy akkor látnak mélyen és igazán, ha a halál küszöbére néznek és az elmúlást tartják szüntelenül a szemük előtt. Amikor e néhány sorban evangélikus egyházunkra gondolunk, el kell mondanunk, hogy Luther Márton valahányszor elcsendesedett, mindig a Szentírást nyitotta ki maga előtt és mindig Isten beszédére, az élet szavaira hallgatott. Számára a Szentírás elsősorban is azt jelentette, hogy az egyház nem a halál árnyékában, hanem az élet ragyogó napfényében él. A reformáció egyik történetírója azt mondotta Luther Mártonról, hogy Luther a középkor sötét és fülledt szobájára rányitotta a tavaszi ablakot, hadd áradjon be rajta az élet tavaszi lehellete. Éri inkább azt mondanám, hogy Luther kézenfogta az egy helyben topogó embert és a reformáció kinyitott ajtaján át kivezette az élet áradatába és ott az élő Isten elé és az emberek közé állította. Mert tulajdonképpen ez a reformáció lényege: Isten elé'és az emberek közé, így lett egyházunk a történelem útján az élét egyháza! Tj1 vangélikus egyházunk né-*-1 pe a reformációban mindenekelőtt SZABAD LETT az IGÉBEN. — Annyit jelent ez, hogy a középkor „leláncolt” Bibliája úgy került oda emberek asztalára, mint egy otthoni levél, amelyikben a legnagyobb szeretet keresi és szólítja meg az embert. Isten világos és életre indító szava nem papok kiváltsága többé, hanem egyszerű és érthető üzenet, amelyik Isten egyszerű és érthető atyai szeretetéről beszél. Egyházunkban azóta is szabadon szól Isten sze- retetének ez a szava, amelyiknek kivétel nélkül mindnyájunk számára van valami áldott és sorsdöntő mondanivalója. Olyan mondanivaló, amelyet a szeretet mond és olyan mondanivaló, amelyik mindig és mindenütt az életet akarja. Az élet teljességét, békességét és szépségét. Isten Igéje tehát mindig és mindenütt az az áldott mondanivaló, amelyben a Miatyánk Istene a gyermekét szólítja meg örökkévaló szeretettel. Luther Márton nem új vallást talált ki. Reformációjának ez az első egyszerű mozdulata: szabadon szól az Isten Igéje és aki valaha is Isten gyermekének akarja tartani magát, szabadon hallhatja és olvashatja Isten szeretetének atyai üzenetét, amelyik az életről szól, a Vele való áldott és boldog életről. Mindig nagy dolog, amikor a szeretet megszólít valakit. Milyen nagy dolog, amikor a legnagyobb szeretet: Isten atyai szíve szólítja meg a gyermekét. A második, amit el kell mondanunk az egyházról az, hogy egyházunk népe a reformációban SZABAD LETT A HITBEN. — A hit a reformáció előtt oda volt IMÁDKOZZUNK I Tim 6, 12—16 Színed előtt állunk, Istenünk, aki a mindenséget élteted. Köszönjük, hogy gondod van az emberiségre, a természet világára, Földünkre és a csillagok millióira. Köszönjük neked, hogy munkatársaid lehetünk az élet fenntartásában. És köszönjük Neked, hogy az embert egyre magasabbra emeled a világmindenség titkainak felfedezésében és a világűr meghódításában. Színed előtt állunk, Istenünk, aki hozzáférhetetlen vagy. Ember nem láthat meg Téged. Nagyobb vagy, mint a mi megismerésünk lehetőségei. Köszönjük Neked, hogy Jézus Krisztusban mégis megismertetted magad velünk és mi a hitben megragadhatjuk atyai kezedet. Tiéd Uram a halhatatlanság. Hervadó őszi lombok és a temetők hantjai közepette felénk világit örök lényed, aki egyedül állsz felette a múlandóságnak. Légy áldott, hogy nekünk is adtad az örök élet ígéretét, akiknek egyszer meg kell halnunk. Amikor a rod Urunk Jézus Krisztus megjelenik az idők végén, kihullott véréért üdvösséges boldog feltámadást ajándékozol nekünk. Add, hogy ezt a reménységet soha el ne veszítsük. Emlékeztess vallástételünkre a konfirmációi oltár előtt, és őrizd meg hitünket, Hozzád való hűségünket. Ha néha nem is értjük életünket irányító akaratodat, vagy bűneink miatt úgy érezzük, hogy elveszítjük szeretetedet, cselckedd, hogy irgalmad hitében újra megerősödjünk. Kegyelmed nagyságába vetett bizalom kísérjen el bennünket halálunk órájáig. Add, hogy hitünk harcát megvívjuk a hétköznapokban is: ha önzőek akarunk lenni, erősítsd meg hitünk által a szere- tetünket. Ha megfáradnánk a munkában, adj új kedvet hivatásunkhoz a hil lendületében. Ha beszorulna tekintetünk egyéni életünk korlátái közé és nem akarnánk magunkra venni mások és az egész világ gondját, ébreszd fel hitünk felelősségét minden ember és minden nép sorsa iránt. Tiéd a hatalom, Tiéd legyen a dicséret! Ámen. Lí!|8 püspök úlsSala isisntése Emlékezetes televíziós nyilatkozatai után sok jót nem vártunk ugyan Lilje püspöktől ezekben a napokban, amikor már amerikai és angol politikusak szájából is elhangzik az a vélemény, hogy véglegesnek kellene tekinteni Németország keleti határait. Lilje ezzel szemben a legmerevebb adenaueri politikát képviseli és kijelentette, hogy nem szabad semmit elhamarkodni. Lübke elnök az elmúlt napokban uszította a nyugatnémet hadsereg német katonáit a demokratikus Németország polgárai ellen. Lilje ugyanezt teszi más szavakkal, amikor arról beszélt legutóbb, hogy „a keleti testvérekre való tekintettel az előttünk álló politikai döntések elől nem térhetünk ki”. Most is hű 1 maradt önmagához! kötve szertartásokhoz, jócselekedetekhez, emberi „érde- mek”-hez, sok tévelygéshez. Isten és ember között végeláthatatlan sora volt azoknak a szenteknek, ereklyéknek, bűnbocsátó céduláknak, amelyeken át szinte lehetetlen volt odakerülni az élő Isten elébe. Luther második mozdulata a reformációban az volt, hogy maga az élő Isten elé állította az embert és azt mondotta: Isten kegyelmes és irgalmas Isten, Aki Jézus Krisztusért bűneinket megbocsátja, újra a szívére szorít és a Jézus Krisztusban hívőknek odaadja a Vele való élet örökkévaló örömét. Az igehirdetésben és a szentségekben — mondja a reformáció — maga Krisztus küldi el a bűnbocsánat mérhetetlen isteni erejét, amelyik Isten előtt szabaddá teszi az embert és a jó és igaz útra elsegíti. Ennek a bűnbocsánatnak a híre, a jó híre az az örömhír, az az evangélium, amelyik hitet, szeretetet és új keresztyén életet teremt. Erről az evangéliumról mondja Luther a 62. tételében: „Az egyháznak egyetlen kincse van: Az Isten kegyelmének az evangéliuma.” — Ugyancsak Luther mondja egy másik helyen: Kfisztus megszerezte a kincset, az evangélium pedig a kezünkbe adja. Pál apostol azt mondja: „Az igaz ember hitből él.” És a reformáció népe ráfeleli a maga vallomását: Békében, boldogan és szabadon éL P s SZOLGÁLATKÉSZEN él! — Ezt is Luther mondja. A Keresztyén ember szabadságáról szóló munkájában ezeket olvassuk: „A hitből folyik az Isten iránt való szeretet és a szeretetből a szabad, szolgálatkész, vidám élet, amelyik hűségesen munkálja a felebarát javát.” Luthernek a reformációban az volt a harmadik, gyönyörű mozdulata, hogy az embert az emberek közé vezette. Hirdette és tanította, hogy az Isten Igéjéből élő, Krisztusban hívő és bűnbocsánatot kapott boldog embernek ’ boldogságát és szeretetét, élete minden erejét és eredményét oda kell nyújtania a másiknak. Hiszen az a másik nem idegen többé, hanem testvér, családtag és hozzátartozó. A reformáció ott is kinyitotta a Bibliát, ahol János evangéliuma 13-ik fejezetében a 34. versben ez olvasható: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok!” — Luther óta nem a magába zárkózó, az önző módon elvonuló, csak önmagának élő kegyes a keresztyén ideál, hanem a vidáman és szolgálat- készen, szabadon szolgáló, az életet előbbre vivő hívő élet a keresztyén ember krisztusi küldetése. Nekünk sohasem szabad elfelejtenünk, hogy Luther milyen forrón szerette a népét és mennyit törődött ennek a népnek az életével. Befejezésül olvassuk el még egyszer Luther két szép szavát: szabadon és szolgálatkészen! Mert ez azt jelenti, hogy nekünk is szabad mindennap újra formálni az életünket. Szabad Isten elé állni, rendezni az életünket, hogy a Krisztus által Istenben elrendezett életünk tudjon rendben, nyugodtan és békében előre haladni az ÉLET örök útján. Friedrich Lajos Az élet felé Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy válíságművével az élet felé irányítsa az embereket. Egész működése az élet érdekében történt. Az élet felé irányította a gyógyítás áltat az embereket akkor, amikor betegséget látott. Az életet adta akkor, amikor a halállal találkozott Az életről tett tanúbizonyságot akkor, amikor összetört szívű bűnösök jöttek Eléje. Ahol megjelent, ahol szólt, ahol cselekedett, ott mindig az élet ajándékát adta. A mai vasárnap szentigéi is az élet felé irányítják tekintetünket. Az evangélium (Máté 7, 13—14.) az élet útjára indít el, a levélbeli ige (I. Tim. 6, 12—16.) pedig továbbvezet az élet útján. A két szentige három dologra tanít meg minket. Jézus velünk van az elindulásnál. Velünk volt akkor, amikor megérkeztünk erre a világra és a keresztségben gyermekeivé fogadott minket. Az elindulásnál a földi életre és az örök életre egyaránt felkínálta segítségét, »erejét, igéjét és Szentleikét. Velünk van az elindulásnál ezen a vasárnapon is, amikor az ige szavával a szoros kapura és a keskeny úíra figyelmeztet minket. Ezzel nem akar mást, csak azt, hogy az Ö útját járjuk, az O lépteit kövessük. Erről az útról mondja Jézus Krisztus azt, hogy az életre visz. Jézus velünk van útközben is. Nagyon is szükségünk van életünk minden napján az Ő jelenlétére. Ha magunkra maradnánk, oly könnyen ingadozóvá válna a hitünk, s oly könnyen kihűlne a szívünk. Ha magunkra maradnánk, nem tudnánk úgy közeledni a másik emberhez, ahogy azt a másik ember várja tőlünk. Ha magunkra maradnánk, könnyen elbuknánk az élét buktatóin. De Jézus velünk van útközben is. Velünk van akkor, amikor kísértésektől, bűnöktől, erőtlenségtől, szeretet- lenségtől terhes az életünk. Velünk van, hogy táplálja hitünket és erősítse szeretetün- ket. Velünk van, hogy oda tudjunk állni Isten oldalára és a másik ember mellé. Velünk van, hogy őszinte, tiszta szívvel akarjuk a jót, a boldogságot, a békét az emberek között. Velünk van és soha nem hagy el minket. Jézussal találkozunk a célnál is. Ez egyrészt a földi életben elért céljainkra vonatkozik. Ha boldogságra, megelégedett életre, megértésre, békére vágyunk, s mindezt elérjük, Jézussal találkozunk a célnál, hiszen Ö lát el bennünket mindennel. De Jézussal találkozunk a célnál abban az értelemben is, hogy Ö az örök életben, az üdvösségben is vár bennünket. És ennél a célnál is csak azt mondhatjuk el, hogy Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelme által érkezünk célba. Harkányi László í 1
