Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-01-10 / 2. szám

17S éves a pilisi templom Gondolatok Advent második vasárnap­ján ünnepelte a pilisi gyüle­kezet temploma felszentelésé- sének -175 éves jubileumát. Ez alkalommal meglátogatta a gyülekezetei KÁLDY ZOL­TÁN, a Déli Egyházkerület püspöke, aki a 24. Zsoltár 4— 10. versei alapján hirdette Is­ten igéjét: „Ti kapuk emeljé­tek fel fejeiteket... hadd menjen be a dicsőség kirá­lya ...” Az Űjtestámentom felől néz­ve ez a dicsőség királya: Jé­zus Krisztus, mondotta a püs­pök. O a dicsőség királya, a golgotái keresztfára feszítve is, a poklokra való alászállá- sa közben is és mennyei di­csőségébe való visszamenete- lekor is. Ez a dicsőség királya jön ide, a 175 éves templom­ba is. így van értelme ennek a templomnak. És akkor van értelme a mai jubileumi ün­nepnek, ha ez előtt a dicső­ség királya előtt megnyílnak a szívek a pilisi gyülekezet­ben. -Ezt a dicsőség királyát hirdesse a gyülekezet minden tagja minél nagyobb hittel, embertársak iránti szeretettel és békességgel. Ez a romjai­ból 13 év alatt újjáépült tem­plom hirdesse: BÉKÉRE VAN SZÜKSÉGE A VILÁGNAK. SOHA TÖBBÉ MEG NE TÖRTÉNJÉK AZ, HOGY EGYÉNI ÉS CSALÁDI ÉLE­TEK, TEMPLOMOK OMOL­JANAK ÖSSZE HÁBORÚ­BAN. Ezen az istentiszteleten tet­te le az esküt a gyülekezet új tisztikara: két felügyelője, gondnoka, pénztárosa és 36 új képviselője. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen olvas­ta fel Tóth Károly a gyüleke­zet lelkésze a templom törté­netét: „A gyülekezet jelenlegi tem­ploma a gyülekezet második templomaként épült 1784-ben. A torony három évvel később épült. A templom 100 és 150 éves jubileumát is megünne­pelte méltó módon a gyüleke­zet. Sok boldog nap virradt a 175 év alatt a gyülekezetre és templomára. Isten Iránti hálá­val emléke :ünk az építő, bé­kés élet napjaira. De Virradt ránk egy olyan nap is, amely­re csak keserűséggel, szomo­rúsággal tudunk emlékezni. Ez a nap 1944. november 9-e, amikor már hazánk és közsé­günk is hadszíntérré vált a végéhez közeledő második vi­lágháborúban. Micsoda véres zivatar száguldott felettünk. Hajnalban három rettenetes erejű robbanás rázta meg az egész községet. A legerősebb robbanás aláaknázott temp­lomtornyunk összeomlását jelentette. A község területé­ről eltávozó német katonaság utolsó „hőstette” erkélyes, templomtornyunk felrobban­tása volt. A virradatkor há­zaikból, búvóhelyeikrői kime­részkedő emberek könnyes szemmel adták szájról-szájra a szomorú hírt: nincs többé templomtornyunk. A szép, su­dár torony romokban feküdt a földön. Vele együtt pusztult sok minden. A háborús évek­ből mindeddig megmaradt két kisebb harang közül az egyik­nek csak a darabjait találták meg a romok között. A to­ronyóra számlapjának marad­ványai a villanydrótokon lóg­tak. Elpusztult a templomha­jónak harmadrésze is. Vigasz­talan kép tárult a templom közelébe merészkedők elé. Kö­röskörül kő és téglatörmelék! Az oromfal helye sötéten tá­tong, a tető harmadrészén át a kék ég nézeget a tem­plom belsőjébe. Mindenütt a pusztulás jelei: beomlott bolt­hajtás, leomlott karzat, meg­repedezett falak, elpusztult ablakok, padok, szilánkok ál­tal megrongált oltár és orgo­na. Kábult dermedtség ülte meg a gyülekezetei. Fájdal­mas, nehéz kérdés tört elő a Szívekből: lesz-e még valaha Ilyen szép templomunk? So­kan válaszoltak akkor lemon­dó kézlegyintéssel: soha töb­bé! Hamarosan megkezdődött a romok eltakarítása. A gyüle­kezet tagjai, segédlelkészükkel az élen odaálltak a törmelék- halmazok mellé és elkezdték a romhalmaz eltakarítását. Ez­zel megkezdődött az újjáépí­tés. 1945. elejére ideiglenesen használhatóvá tették a temp­lomot istentiszteleti célokra. Jöttek a kisebb-nagyobb ado­mányok. Jöttek a mesterek. A hívek kézierővel, fogatok­kal. Ki-ki úgy segített, aho­gyan tudott. És az oromfal ismét felemelkedett, a tetőre cserép került az elpusztult pala helyett. Majd 1947. őszén megépült a beomlott bolthaj­tás és a hozzátartozó kórus. (Folytatás az 1. oldalról) tekintve, megállapította, hogy a világ a megoldások kapu­jához érkezett. Értékelte a csúcstalálkozók jelentőségét. Abban a légkörben, mely a csúcstalálkozók légköre — — mondotta — kell egyhá­zunknak az új esztendőben végeznie a segítés szolgálatát. A gyülekezetek, a gyülekezeti felügyelők, presbiterek, lelké­szek és egyháztagok nőjenek fel arra az érett keresztyén- ségre, hogy lássák az élet nagy összefüggéseit. Falusi népünk körében új életforma alakul a közös gazdálkodásra térés következtében. A ha­gyományos kollektív vallásos­ság a falun felbomlik. Ebben a valóságban végezze az egy­ház falun is saját segítő szol­gálatát. Mint január 1-én, kormá­nyunk ezúttal is bejelentette megsegítését a rendkívüli ál­lamsegély folyósításával. Ez­úton is egyházunk köszönetét nyilvánította az Állami Egy­házügyi Hivatal és kormá­nyunk felé. Dr. Vető Lajos püspök Vá­laszolt a köszöntésre. Első szavam — mondotta — a kö­1948-ban a megsemmisült pa­dok helyére újak kerülnek és megkezdődik nagy reménység­gel, néhányak borúlátásával a toronyépítés. Erre a célra az első adomány külföldi evan­gélikus testvéreink adománya: 10 000 Ft. Ez az adomány mozgósította a gyülekezetei. Olyan áldozatkészség támadt, hogy abból felépült a torony­test, egyelőre még sisakrész nélkül, Ideiglenes tetővel. Az elpusztult harangot újjal pó­tolta a gyülekezet. 1949-ben megújul kívül-belül az egész templom. 1951-ben a templom­tér rendezésére kerül sor. 1952-ben újjáépült a megron­gált orgona, 1955-ben öt darab új csillár hirdeti a gyüleke­zet áldozatkészségét, a torony­sisak megépítése 1936-ban kö­vetkezik. Az ellenforradalmi események miatt a munkála­tokat a következő évben fejezik be. Toronyóra is kerül az elpusztult he­lyére, 13 esztendő után tor­nyunk, templomunk ismét a régi, szép alakjában áll a gyülekezet és az egész község középpontjában. A torony alatti bejárat felett elhelye­zett, kőbe faragott Luther-ró- zsa és felette az „Erős vár a ml Istenünk” felirat hirdteti, hogy befejeződött a pilisi tem­plom újjáépítése, közel fél­millió forint költséggel.“ Pilisi templomunk kövei is kiáltják: EMBEREK KERES­SÉTEK ÉS SZOLGÁLJATOK A BÉKESSÉGET! NE EN­GEDJÉTEK. HOGY MEGIS­MÉTLŐDJÉK A HÁBORÜ- NAK A 7, A BORZALMA, AMELYBEN EMBEREK, TEMPLOMOK LETTEK ÁL­DOZATAIVÁ! Tóth Károly szönet szava. Hosszú, fél évi betegség után ezt az alkal­mat ragadom meg, hogy kö­szönetét mondjak a kórház­nak, az orvosoknak és ápolók­nak. Háláját fejezte ki, mert éppen betegsége idején ismer­te meg, hogy mit jelent a szocialista kórház és ember- szeretet. Köszönetét mondott azok­nak, akik a munka terhét megosztották vele. Elsősor­ban is az egyetemes felügye­lőnek, Mihályfi Ernő dr.-nak, aki a püspök hosszú akadá­lyoztatása alatt vigyázott az egyház jó rendjére. Itáldy Zoltán püspöknek, aki a püspök-elnöki teendőket is körültekintéssel látta el, Sza­bó József nyugalmazott püs­pöknek, aki püspökhelyettes­ként biztosította az Északi Egyházkerület jő rendjét és minden hűséges munkatársá­nak. Mind ezekben Isten sze­retető t köszöni, aki a bűnös, beteg emberhez segítéssel és kegyelemmel lehajolt. A jövőt bizalommal és re­ménységgel látja, örül annak, hogy egyházunk 15 évvel ez­előtt, amikor utat keresett, a A keresztyén embert min­dig fenyegeti az a veszély is, hogy Isten parancsolatainak gyakorlása helyett a fényes szertartások bűvöletébe me­nekül! Ha ezt a kérdést akarom megválaszolni, hogy kicsoda vagyok én, először arra kell felelnem, hogy kicsoda nem vagyok én? Erre a kérdésre viszont akkor tudok helyes választ adni, ha tudom, hogy kicsoda a Krisztus! * < Idő kell ahhoz, hogy mész­kőből márvány és a gipszből alabásírom légyen! * Egyszer egy kínait, aki va­lamikor az ópiumnak Volt tehetetlen rabja, megkérdezte a barátja: hogyan szabadul­tál meg? A felelet Így hang­zott: A két térdem által! utalt ez a válasz a térden- állva elmondott sok-sok imádságra. * A világon a legkönnyebb dicsérő kritikát mondani ön­magunkról! * Még a leghomályosabb templomokban is sok lehet a mennyei sugár! • Az igét hallgatók két cso­portba sorolhatók: Az egyik az önelégült keresztyének csoportja, a másik a bűnbá­nóké. Csak az utóbbi csoport tud felszabadultan örvendez­ni a keresztfánál! Melyik csoporthoz tartozol? Közli: Fülöp Dezső helyes és jó utat találta meg. Hogy kellene szégyenkez­nünk — mondotta —, ha azok közé kerültünk volna, akik­nek most kell szégyenkez­niük. Ha ma nem a haladás, a népek jóléte, a béke olda­lán, hanem az ellenkező ol­dalon állnánk. Utunk jó. Hi­bák voltak és lehetnek, hi­szen bűnösök vagyunk, de Isten kegyelméből járhatunk a jó úton és ebben gyökere­zik 1960-ra nézve is bizodal- munk és reménységünk. Jó­kívánságait fejezte ki, hogy ezután is drága legyen szá­munkra az egység. Legyünk egyek mint magyarok, és evangélikusok, mint magyar protestánsok. Kedves szavakkal jelentet­te be és fejezte ki jókíván­ságait abból az alkalomból Káldy Zoltán püspöknek, hogy jó protestáns hagyomá­nyokat követve, élettársat vá­lasztott. Isten áldását kérte jegyességükre és közeljövőben megtörténő _ házasságukra és életükre. A jelenlevők őszinte szív­vel és örömmel csatlakoztak a jókívánságokhoz. Túrmezei Erzsébet: !L _ " _ SViaria (A Mária egész életét magábaölelő szonettsorozat folytatása) ÜLDÖZÖTTEK Máté 2, 1—8 Szíve verdeső, tőrbehullt madár. Földönfutók! Hazátlan üldözöttek! Heródes gyilkos katonái már ott Betlehem utcáin dübörögnek. Felnéz a csillagokra. Hol lehet, amelyik a három bölcs előtt fénylett? Hogyan köszöntötték a Gyermeket! Milyen hódolattal hajtottak térdet! Igen, a Gyermek! Minden érte van. És ők el is viselnek boldogan, mindent ezért a drága Gyermekért. Vak éjszakában kanyarog az út. Mária nézi az alvó Fiút. Ha Öt nézi, nincs is olyan sötét. SIMEON Lukács 2, 21—35 Mennyi emlék! Még most is megremeg, ha az agg Simeonra visszagondol, ahogyan elébükfehéredett galamb-őszen a homályos templomból. A Gyermeket hogyan ölelte át! Ráncos arcán hogyan pergett a könnye! Látta a Messiást, Isten Fiát, és alig talált szót, hogy megköszönje! „Most bocsásd el szolgádat békességgel!” Ö, egy szavát se felejtette még el! Megőrizte és elrejtette jól, NÄZÄRET Máté 2, 23, Derűs názáreti hétköznapok. Sürög-forog, hogy övéit ellássa. Életük tiszta napfényben ragyog. Vissza se gondol már a bujdosásra, József kezében ég a munka, és mindig megterül az egyszerű asztal. Minek a sok, ha áldott a kevés! Kis Jézus nő, mint friss vetés tavasszal. Jár-kel, segít mindenkin Örömest... Kis keze sohse tétlen, sohse rest. Boldog anyja baljós szorongást érez: Övé, övé! De jaj, ha nem marad mindig vele a kis födél alatt! Ha egyszer elmegy és mindenkié lesz?! JERUZSÁLEM Lukács 2. 41—52. Szívszorongva tekintget szerteszét. Virágarcán harmatos könny pereg. Mért is eresztette el a kezét! De hiszen már nem olyan kisgyerek! A templomban lelik. Tudós papok: szaván álmélkodnak mindannyian. Mária odafut és felzokog: „Mért tetted ezt velünk, édes fiam?” Megy engedelmesen. Mind csendesek. Jaj, az a kérdés: „Miért kerestetek?”! S ahogy „Atyja dolgait” emlegette! s most mindegyiket szívében forgatja: / „Az éles tőr még lelked is áthatja.” Megborzong, s a Gyermek fölé hajol. Olyan idegen, földfeletti volt! S az anyai szívben kérdés sikolt: hogy megtalálta-e, vagy elvesztette?! államunk ismét megmutatta segitőkészségét egyházunk iránt Egyházunk 1960-ban is kap kongruapótló rend­kívüli államsegélyt. Egyházunk vezetősége 1959 szeptemberében azzal a kérés­sel fordult az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, illetve a ma­gyar forradalmi munkás-paraszt kormányhoz, hogy az 1960. esztendőben se érvényesítse az államsegély (kongrua) Egyez­mény szerinti immár másodízben esedékes 25%-os csökken­tését, Illetve, hogy rendkívüli államsegély folyósításával 1960- ban Is tegye lehetővé, hogy egyházunk a kongruát eredeti tel­jes összegében kapja. Köztudomású, hogy az 1948-as Egyezmény államunknak azt a nagyvonalú magatartását rögzítette, hogy 20 esztendős lehetőséget nyújt az egyháznak arra, hogy kiépíthesse és meg­szilárdíthassa ez alatt az idő alatt önálló háztartását. Az Egyezmény szerint az egyháznak nyújtott államsegély 5 éven­ként 25n/0-kal csökken. 1959. január 1-től kezdve tehát az Egyezmény értelmében egyházunk már csak 50%-os állam­segélyben részesülne. Kormányunk azonban hozzájárult ahhoz, hogy mint eddig, úgy 1959-ben is rendkívüli államsegéllyel tegye lehetővé, hogy egyházunk lelkészei és intézményei a tel­jes összegű kongruát kapják. A kormányt abban az elhatározásában, hogy eleget tesz evangélikus egyházunk kérésének, az vezette, hogy figyelembe vette az állam és az egyházunk közötti jó viszony alakulását. Az elmúlt éveknek megfelelően tehát a kormány 1960-ban is rendkívüli államsegélyt folyósít egyházunknak. A rendkívüli államsegély összege azonos az 1959-i évivel. E nagy jelentőségű döntés méltatásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a fontos szempontot, hogy a Közalap is csak így végezheti el ebben az esztendőben is vállalt felada­tát. Ez a rendkívüli államsegély biztosíthatja csak, hogy ez évben is valamennyi lelkészünk megkaphatja a legalább 1600 forintnyi fizetését. Ezzel az államsegéllyel biztosított Teoló­giai Akadémiánk zavartalan működése, mely teljes egészében az államsegélyre támaszkodik. Illik emlékeznünk, hogy az államsegély csökkenést ki­mondó Egyezményt 1948-ban kötötte egyházunk és államunk,. Azóta ennek az Egyezménynek szelleme a mérvadó egyházunk és államunk kapcsolatában. Egyházunkban előfordultak olyan esetek — különösen az ellenforradalom idején, vagy annak hatásaképp —, hogy egyesek (nem egyszer tekintélyes egyházi vezetők is!) ilyen vagy olyan — de mindig zavartkeltő indíték­ból — az Egyezmény betűit boncolgatták. Az igaz, hogy 1952- ben például az állam nem tartotta magát szigorúan az Egyez­mény betűihez, akkor ugyanis a kongrua-csökkentésre vonat­kozó megállapodás érvénybenlevésének ellenére nem a kon- grua-csökkentés módozatait dolgozta ki, hanem a kongrua folyósítását az 1948 előtti gyakorlattól eltérően kiterjesztette Valamennyi szolgálatban lévő lelkészre. Azokra is tehát, akiic 1952-ig — és ilyen nagyon sok Volt — kongruában nem része­sültek. Nem tartotta magát az állam az Egyezmény betűjé­hez, amikor az Egyházügyi Hivatal előterjesztése és a Kor­mány hozzájárulása értelmében 1959. május 1-i hatállyal fel­emelte mindazoknak nyugdíját, akik (sajátjogú nyugdíjas) eddig 800, illetve akik (özvegyi jogú) 40Ö forinton aluli nyug­díjat kaptak. Csak ez a nyugdíjösszeg állami nyugdíjasainkra Vonatkozóan azt jelentette, hogy államunk az Egyezmény paragrafusán túltéve magát, újabb évi mintegy 3Ö0 000 forinttal jött egyházunk, illetve az egyházunkban valamikor szolgáltak, a nyugdíjasok segítségére. Nem szerepel sehol az Egyezmény­ben az a nagyarányú támogatás sem, amelyet evangélikus lelkészcsaládok kelet-németországi nyaraltatása révén juttat egyházunknak Népköztársaságunk. Nyilvánvaló csak ezekben a példákban is, hogy az Egyez­mény betűjénél van valami fontosabb és ez: az Egyezmény szelleme. Az Egyezmény szelleme azonban nem lehet egy­oldalúan csak az államra jellemző. Óvakodnunk kell minden olyan kísértéstől, ami az államnak anyagi vonatkozásban is egyházunk felé ismételten megnyilatkozó gesztusában valami mást szeretne látni, mint ami: az állam készségét és nagy­lelkűségét egyházunk felé. Abba a hamis magatartásba sem szabad esnünk, mintha ezután a kongrua vonatkozásban csakis mindig az Egyezménynek ez az imént említett szelleme érvé­nyesülne, és kiradírozhatnánk az Egyezményből az Egyezmény betűjét. Az állam ismételten megmutatott készsége és nagy­vonalúsága úgy sem értelmezhető, hogy ez „érdemeink elisme­rése”. Nemcsak az igéből tudjuk: ha mindeneket megcseleked­tetek is... haszontalan Szolgák vagytok —, de munkánk őszinte mérlegelésénél is meg kell látnunk, hogy nem csele­kedtünk meg mindent, amire evangéliumi szolgálatunk né­pünk és az emberiség nagy kérdéseire pedig kötelez. És talán ez is a helyes szó: „kötelez”. Hogy az állam nem az Egyezmény betűje, hanem az Egyezmény szelleme szerint jár el anyagi vonatkozásban is (és még sok más tekintetben): kötelez. Kötelez elsősorban arra, hogy egyházunk is az Egyez­mény betűjén túl, az Egyezmény szelleméből folyóan, még Inkább, még hathatósabban, még egyértelműbben szolgáljon népünk körében. Az egyház sajátos eszközeivel, az igehirdetés tisztaságával, a lelkipásztori beszélgetések meghitt alkalmain segítse, bátorítsa, nevelje azokat, akik az új életforma alaku­lásában és fejlődésében erősítésre, támogatásra, eligazításra szorulnak. Ebben a még odaadóbb, még hűségesebb szolgálat­ban és csakis ebben szabad egyházunknak es lelkészeinknek is „túltenniök magukat” az Egyezményen. Es ezt nem azért kell tennünk, hogy a rendkívüli államsegélyt „megszolgáljuk”, hanem mindezt hitünkből folyóan, egyedül lehetséges és ezért természetes magatartásunk alapján. Nem azért, hogy megszol­gáljuk, hanem azért, hogy Szolgálatunkhoz es államunk bizalma iránt méltatlanokká ne legyünk. KÜLFÖLDI EQYHAZI HÍREK AMERIKAI METODISTA EGYHÁZ Az amerikai metodista egy­ház béketanácsa Csikágóban tartott üiésén hozott határo­zatában szót emelt a népi Kínával való kereskedelmi kapcsolatok felvétele mellett és az atomkísérletek végleges beszüntetését követelte. Állást foglalt az értekezlet az álta­lános leszerelés mellett is. A metodista egyház legfőbb irányító szervét, az egyete­mes közgyűlést arra kérték: küldjön ki teológiai bizottsá­got a modern háború erkölcsi kérdéseinek tanulmányozásá­ra. Nincs immár lehetőség arra, hogy ma háború útján lehessen az igazságot vagy bármiféle értéket megvédel­mezni — mondja a nyilatko* zat —, mivel a háború a leg- I főbb csapás az emberiségen. A konferencia reménységét fejezte ki atekintetben, hogy a népi Kína mihamar elfog­lalhatja méltó helyét a Nem­zetek Szövetségében, s hogy az USA rendezni fogja ke­reskedelmi kapcsolatait Kí­nával s a többi kommunista országgal is. Fegyverkezés helyett az anyagi erőket a gazdaságilag elmaradott országok és népek megsegítésére kellene fordí­tani — mondja végül a nyi­latkozat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom