Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-03-06 / 10. szám
A kosos gazdálkodás vállalása erkölcsi kötelesség is Dr. Kehnscherper professzor, greifswaldi teológiai tanár az NDK hétéves tervével kapcsolatban, a közösségi gazdálkodás kérdésében egy gyűlésből szót intézett azokhoz a földművesekhez, akik magukat keresztyénnek vallják és kérte őket* hogy a szocialista fejlődés elől falun se zárkózzanak el. Kehnscherper professzor felhívásáról a Neue Zeit keletnémet napilap közöl tudósítást. A keresztyén földmívelő lakossághoz intézett szavai elsősorban a hazai, helyi viszonyokat tartják szem előtt természetesen, de mivel mondanivalóinak általános érvényű megállapításaiból mi is tanulhatunk, ezekből a Neue Zeit tudósitása alapján közöljük az alábbiakat: r y'ATd még sokáig kitart a trégi mellett, néhány év múlva azt veszi majd észre, hogy visszamaradt a modern fejlődés mögött. Utalt a professzor a nyugatnémet militaristák lázas atomháborús készülődéseire és megállapította, hogy a mezőgazdaság szocialista fejlődése a halálfegyvereknek egy örökké tartó béke ekevassá kovácsolását Jelentené. Az átmenet a magángazda- tágból a közös tulajdonba és a közös termelésbe kétségtelenül minden földmíves számára nagymérvű átállást jelent a tulajdon fogalma és a munkaerkölcs vonatkozásában. Ennél is inkább kell rámutatni azokra a komoly indítékokra, amelyek éppen a keresztyén parasztember számára a közös gazdálkodás útjára térést nemcsak köny- nyebbé teszik, hanem azt, — a közösbe lépést — mint erkölcsi szükségszerűséget értetik meg. Különös nyomatékkai fordulok a lelkészekhez, mint a gyülekezetek felelős lelkigondozói és tanítóihoz: ebben a kérdésben nekik kell jó tájékozódással birniok, hogy gyülekezeteik tagjait abban a mezőgazdasági szocialista átalakulásban, amiben most vagyunk tanácsaikkal helyesen tudják eligazítani. g KÖZÖS GAZDÁLKODÁS yÁLLALÁSA ERKÖLCSI KÖTELESSÉG IS Minden földművest más kötelék fűzi a maga otthonához, szántóföldjéhez — amely talán már a nagyapjának sőt dédapjának is tulajdona volt •— mint a nagyváros emberét, aki élete folyamán gyakran változtatja lakóhelyét. A parasztember nagyobb vívódással vizsgálgatja, mérlegeli azt, amit eddig a magáénak mondott és azt, hogy mit Várhat az újtól. De nemcsak erről van szó: azt is mérlegelni szükséges, hogy az emberi társadalom megváltozott világában hogyan végezheti jel legjobban a szolgálatát. Ä keresztyén földmívesnek nem szabad elfelejtenie, hogy ő Istentől azt a hivatást és feladatot kapta, hogy mindazt biztosítsa és termelje, amire embertársainak a városokban és a gyárakban szüksége van. Mert azoknak a városiaknak intenzív munkája nélkül, akik az üzemekben és gyárakban dolgoznak ő sem végezhetné egy napig sem a maga munkáját. Ezért aztán a közös gazdálkodás vállalása nem csupán mezőgazdasági és táplálékbiztosítási technikai kérdés, hanem legalább annyira erkölcsi kötelesség is. A KÖZÖSSÉGI GAZDÄLKODÄS NAGYOBB JÖVEDELEMMEL JÄR Mielőtt néhány alapvető dologra rámutatnánk, két megállapítást kell tennünk: 1. Valami újat sohasem szabad lemérni a kezdeti nehézségek és helyi balsikerek alapján, hanem csakis azoknak a mirrtagazdaságoknak alapján kell értékelni, melyek szerte az országban százával és százával vannak máris szemünk előtt. Ezek a példák egyértelműen bizonyítják, hogy a közösen gazdálkodó nem szegényebb, ellenkezőleg: tehetősebb, hogy nem többet dolgozik, hanem — kiváltképpen pedig a feleségének — kevesebbet kell dolgoznia. Végül ezek a mintagazdaságok bizonyságát nyújtják annak is, hogy nem cseléddé süllyednek benne a dolgozók, hanem mint igazán szabad parasztok módot nyernek arra, hogy tudásukat megfelelőképpen a közösség szolgálatában úgy hasznosítsák, ahogy az az egyéni működés idején nem volt lehetséges. 2. Nem az a cél, — nem is arról van szó —, hogy a paraszt tanyáját, földtulajdonát mint tulajdont elvegyék. Ö ezután is tulajdonos marad. A magántulajdonból a közösség tulajdonába való átalakulás által a tulajdon sokszorosan megnő és értékesebb lesz, mert a közösségi gazdálkodás nagyobb jövedelemmel jár. Ez az áttérés a közösségi mezőgazdaságra és élelmiszer- termelésre azért szükséges, mert a modern intenzív mezőgazdálkodást ma már nem lehet egyéni paraszti módszerekkel folytatni. Aki még tovább a régi mellett akar kitartani, néhány év múlva megtapasztalja, hogy a mező- gazdasági munkában maga mögött hagyta őt az idő és elmarad a teljesítőképességben. A MEZÖGAZDASÄG GÉPESÍTÉSE Á sokféle indítóok közül, melyek az egyénileg gazdálkodó parasztot az idejében való közösségi útra indíthatják, első helyen kell említeni a munkaerőhiányt, mely a legközelebbi években eléri a csúcspontot. Ennek különböző okai vannak, (Itt felsorol néhány olyan okot, mely elsősorban a német munkaerőhiányt indokolja. Munkaerőhiánnyal azonban valamennyi szocialista államban számolni kell, mivel a terv- gazdálkodás minden munkáskezet foglalkoztatni tud, sőt mindig többre lesz szükség. Különösen érezhetővé válhat a munkaerőhiány a mezőgazdaságban. A múltban, s bizonyos mértékben még ma is nagy a vándorlás a faluból a város felé. Bizonyos azonban, hogy éppen a falu átalakulásával megszűnik a nagy különbség város és falu között és ezzel megszűnik a faluból a város felé igyekvő munkásvándorlás is. Szerk.) A komoly nehézségeket eddig azzal lehetett ellensúlyozni, hogy a kormányzat tervszerűen gondoskodott a mező- gazdaság gépesítéséről. A mezőgazdaság gépesítésével és a mezőgazdasági gépek következetes beállításával azonban összefügg egy másik probléma. A modern mező- gazdasági gép, — mondjuk egy traktor megfelelő tartozékokkal — elvégzi 15— 20-szorosát annak, mint egy lófogatú eke. 15—20-szor akkora munkaterületre is van tehát szüksége, hogy üzemeltetése rentábilis legyen. Valamennyi nagy mezőgazdasági gép csak nagy területen al- alkalmazható gazdaságosan. Egy modern tejüzem feltételez egy szarvasmarha csordát, nem pedig néhány, kevés tehenet. Mivel a mező- gazdasági munka a modem technika bizonyos sajátos törvényszerűségeitől nem függetleníthető, a nagyüzemi gazdálkodás fejlődési' útján az Egyesült Államokban és a Német Szövetségi Köztársaságban is ugyanazok a problémák jelentkeznek, mint nálunk. Mégis óriásiak a különbségek. A KISPARASZTI GAZDÁLKODÁS MA MAR SEHOL SEM TARTHATÓ FENN Ä Szövetségi Köztársaságban évenként több mint 40 000 négy ’ hektáron aluli kisgazdaság, 1954. óta tehát összesen mintegy 220 000 gazdaság eltűnt. Ezeket a földeket a magánkézben levő nagybirtokok nyelték magukba. Az eddigi kisparasztok pedig mint tanulatlan, elszegényedett proletariátus a városokba vándoroltak: A mostani szövetségi elnök, Lübke „Zöld-terv”-e szerint minden négy hektáron aluli magán- gazdaságot életképtelennek nyilvánítottak. Gyakran hallatszik, hogy a legközelebbi négy-öt év alatt további 200 000 gazdaság megszüntetésével kell számolni. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a Szövetségi Köztársaságban még ez a szám is optimista. Üjra és újra bebizonyosodik, hogy az üzem- bentartás még húsz hektáron alul sem rentábilis. Milyen más ezzel szemben a fejlődés nálunk. A géppark óriási növekedésével együttjár, hogy szűk-, séges olyan kiválóan képzett szakemberek kiképzése is, akik a gépeket el tudják látni. A mezőgazdaság mecha- nizálásának ez a hatalmas lendülete talán egyesek előtt nem látszik rentábilisnak. Pedig nagyon is szükséges, mert nagyon fontos, hogy a föld növekvő népessége számára kielégítő meny- nyiségű élelmet és ruházatot elő lehessen állítani. Ez egy olyan feladat, amellyel nem lehet egykét év alatt megbirkózni, hanem amelyhez az élelmiszerelőállítás hosszútávú tervére és kellő időben való növelésére van szükség. Ehhez viszont a magánparaszti gazdálkodás már nem megfelelő. CSAK A SZOCIALISTA KÖZÖS GAZDÁLKODÁS VAN ABBAN A HELYZETBEN, HOGY MEGOLDJA A FELADATOKAT Ezt a következő számok szemléltetik: A legújabb óvatos becslések szerint a föld lakóinak száma 1959. végén 2,9 milliárd volt. Jóval több, mint a fele ezeknek az embereknek a legsúlyosabb éhínségben szenved. A legutóbbi évben Ázsiában és Afrikában mintegy 570 millió ember az éhhalálhoz állt közel. Évenként a Földön 35 millió ember hal éhen, leginkább gyermekek. Az éhhalál nem azért van, mintha nem állna elég élelmiszer rendelkezésre, vagy mintha a Föld túl kicsi lenne ahhoz, hogy lakóit táplálja. Ellenkezőleg! Oka a rablógazdálkodó módszer, az ültetvényesművelés, amely a hazai mezőgazdaságot többnyire tönkreteszi, oka a gyarmatosító uraknak kíméletlen profitéhsége. Normális, egészséges művelési módszerek mellett a Föld jelenleg használatban levő megmunkált területein már ma is kétszeresét lehetne termelni azoknak az élelmiszereknek, melyekre a Föld lakóinak szüksége van. Ezek a módszerek csak a szocializmus országaiban fejlődtek ki. Ezt az óriási méretű szociális erkölcsi feladatot egy egyéni paraszt sem tudja teljesíteni, még akkor sem teljesíthetnék, ha tízezerszámra volnának a mintagazdák. Pedig nincsenek tízezerszámra. Mint keresztyének ismerjük a mi Urunk szavait: „Adjatok nekik enni!” Ez a feladat, amely a mai társadalom feladata, csak szocialista közös gazdálkodással oldható meg. AZ ERKÖLCSI FELADAT Ezért a mezőgazdaság szocialista átalakítása minden egyes paraszt olyan erkölcsi kötelessége, amely elől a keresztyén ember különösen nem térhet ki. Az a feladat, hogy mindent megtegyünk idejében azért, hogy az utánunk felnövő nemzedéket az éhségtől és a szükségtől megmentsük. Ezért áldoz a kormányzatunk a szövetkezeti gazdaságokra, a termelőüzemekre, a kutatóintézetekre, a szakiskolákra annyit, hogy az egyesek szemében szinte már pazarlásnak tűnik. Pedig a valóságban ezek a pénzbeli kiadások óriási megtakarításokat jelentenek. A LELKÉSZEKNEK AZ ÜJ MELLÉ KELL ÄLLNIOK Mezőgazdaságunk struktúrájának megváltozása tehát azt jelenti, hogy a kardból ekét, a kopjából kaszát kovácsoljunk. így kellene minden keresztyénnek példamutatóan elöljárnia. Ez a próféta régi követelésének teljesítését jelentené. Véleményemet a legjóza- nabbul igyekeztem kifejteni; mert csak a tények meggyőzők. Szeretném azonban remélni, hogy ez a tényeken nyugvó fejtegetés mozdítja meg éppen a keresztyén földművelők lelkiismeretét. Régen éppen az volt a paraszt- ember becsülete, hogy sem haszonlesésből, sem konjunktúrából nem fordult az újdonságok felé. Ez a föld iránti hűségéből és szeretetéből következett, abból, hogy természettől fogva konzervatív. Azonban ez az erény ma könnyen vétkévé lehet. A parasztembernek tárgyilagos vizsgálódás alapián meg kel> látnia, hogy csak a szocializmus van egyedül abban a helyzetben, hogy a nagy feladatokat megoldja. Nem szabad hát sem pénzsóvárgásból, sem keményfejűségből az Űj elől elzárkózni. Ide illik a * bibliai bölcsesség: „Mindent próbáljatok meg, s ami jó, azt megtartsátok”. "Fejtegetéseimmel a keresztyén földművesek számára szeretném megkönnyíteni a közös gazdálkodás útjára lépést, és ezt azzal, a komoly felelősségérzéssel teszem, amelyet a jövendőért, a táplálékért, a szabadságért és népünk jólétéért hordozok. Ebben részesülnek mindazok a földművelők is, akik éjjel és nappal azokkal a tervekkel foglalkoznak, hogyan biztosíthatják minél jobban népünk táplálékkal való bőséges ellátását és ezzel együtt népünk jövőjét. Szeretném azonban kérni a gyülekezetek lelkészeit is, hogy jó tanácsaikkal és cselekedeteikkel segítsék népünket a helyes oldalra állni.” „Mindent A tízparancsolat-sorozat erősen foglalkoztatja olvasóinkat. Vannak példányszámon- ként vásárlók, akik visszamenőleg kérnek példányokat, hogy teljes legyen a sorozat s vannak gyülekezetek, ahol a bibliaórák témájául tűzték ki s az órák „előtanulmányaként“ kézbe adják a lappéldányokat. örvendetes, hogy Isten törvénye s a belőle származó keresztyén etika ennyire mozgatja híveinket, örülnénk, ha a vélemények, hozzászólások eljutnának a szerkesztőséghez is, hogy a lap is továbbmozdíthassa a kérdéseket. Magam most hadd teszek néhány mondatban megjegyzést a nyolcadik parancsolat magyarázatával foglalkozó cikkhez. A minden időben rendkívül javára...44 korszerű lutheri magyarázatban (Kiskáté) van egy mondatrész, ami ennél a parancsolatnál, érzésem szerint, a legmélyebbre ás: „mindent javára magyarázván". A keresztyén felebaráti szeretet többlete ez. Nem egyszerűen a pletykálkodás és megszólás kerülése s nem a rosszindulat hatástalanítása ez. Még a tények és valóságok becsületes megállapításánál is több. A felebarát igazi, szerétéiből fakadó emberi megbecsülése ez, amely a tényeket és körülményeket csak úgy hajlandó kapcsolatba hozni egymással, hogy azok a felebarát javát mutassák ki és szolgálják. Erre keresztyén tapasztalatunk szerint az az indulat képes csak, amely a Názáreti- ben volt 's bennünk is ennek kell úrrá lennie. K. E. ,,1/Utóz doUq. a fáké.../* „NEHÉZ DOHOG a KE...” — mondja ennek a filmnek az egyik főszereplője s igazat mond. Az emberiséget évszázadokon át félrevezették, mintha a háborúskodás hozzátartozna az életünkhöz. Fiatal korunkban így is neveltek bennünket: még iskolába se jártunk, máris csákót és fakardot kaptunk a kezünkbe, az iskolában meg kispuskát, hogy megtanuljunk célbalőni. Emberalak .volt a céltábla s nevelési rendünk elérte, hogy nem döbbentünk meg, amikor a rajzolt ember szívébe lőttünk. Aztán megismerkedtünk a háborúval. Eleinte harsonák szóltak, később a szirénák. Eleinte az ütemesen lépő katonák lába dobbantotta a földet, később a lövedékek becsapódása. Milliók pusztultak el közben s akik megmaradtak — meggyűlöltók a háborút. A béke első napján mindnyájan azt fogadtuk: Soha többé háborút! Most tizenöt éve ennek. EZ A FILM erről a tizenöt év előtti első napról szól, amikor elhallgattak a fegyvereit és a harcoló katonák először gondolhattak igazán arra, hogy biztosan hazatérnek. Maga a történet egyszerű, kedves és megható. Nincs benne voltaképpen semmi új: egy fiatalember és egy leány megszereti egymást, de valami közéjük áll. Elszakadnának egymástól, de a fiút- orvul golyó találja s amikor szerelmesének karjai között meghal, akkor érzik meg mindketten. hogy az igazit találták volna meg egymásban, így elmondva, ismerősnek is mondhatnánk a mesét, de ez a filmen sokkal gazdagabb. Először is: ez a szerelem akkor bomlik ki, amikor a tavaszi virágok illata még az alig elült puskaporfüst szagával keveredik. Már béke van, de hosszú még az út addig, hogy a béke mindenestül megmaradjon. Komolyan kell venni az életet és erkölcsösen. A szemekben öröm csillog, de a karoknak még sokat kell dolgozniuk, hogy az öröm felhőtlen és maradandó legyen. A hazájuktól messze szakadt győztes katonák kar>i nyújtásnyira érzik a hazát s legszívesebben gyalog vágnának neki az útnak — de az aknákat még hatástalanítani kell, hogy az utak veszélytelenek legyenek, a betegeket és sebesülteket ápolni, hogy ők is hazatérhessenek. Aztán: mégsem mindenki elégedett a békével. A filmben egyetlen emberről van szó, aki fegyvert rejt magánál, is bár semmi értelme sincs, lövöldöz vele s kiolt egy életet, golyót repít a szívbe, amelyben most nyílik az igazi szerelem virága. Nehéz dolog a béke mindaddig, amíg vannak, akik szívesebben szorítják a fegyvert, mintsem a könyvet, akik jobban szeretnek rombolni, mint építeni s akiket cseppet sem ráz meg, ha fegyvert tartanak más ember szívére. FELEJTHETELENÜL SZÉP jelenete a filmnek, amikor a két szerelmes a győzelem tavaszi éjszakáján az idegen város romos egyetemi tantermébe téved. A jövőt álmodják! oda egy pillanatra, a saját boldog jövőjüket, a békét, amikor a fiatal katonának — odahaza egyetemi tanársegéd — hirtelen elakad a szava. „Nehéz lesz folytatni, amit abbahagytunk” — mondja s arról kezd beszélni, hogyha újra a katedrára lép, ezeket a megrázó élményeit kell továbbadnia. Valóban: újra meg újra át kell élnünk a béke első napjának különös, kettős érzésvilágát: a fájdalomét és a reménykedését, az áldozatét és a bizakodásét, a fáradságét és az új erőre kapásét. Ez a film ezt a hangulatot sugározza minden jelenetével, szuggesztív erővel kelt a nézőben visszhangot és nyújt felejthetetlen élményt. Nagy ereje van ennek a modern művészeti módsziemek, amely költői tartalmával, megrázó hangulatával szivünkbe markol és állásfoglalásra késztet, sőt: lelkesít. A szovjet film- művészetnek ez a nagy alkotása ezt teszi velünk s jól teszi: nehéz dolog a béke, de meg kell tanulnunk, meg kell tartanunk. Rajtunk is mű« lik ... Zay László Jegyzetek „A béke első napja" cimű filmről BÉEgy furcsa pályázó Egyik német egyházi lapban olvasható ez a különös pályázat. A lelkészválasztás izgalmas előzményei között, az egyik megbeszélésen feláll egy presbiter, levelet vesz elő a zsebéből és közli, hogy új pályázó jelentkezett, aki bizonyosra veszi a hangulat felé fordulását. A levél így hangzott: „Tudomásomra jutott, hogy az Önök gyülekezete pásztort keres, s ezért ezennel tisztelettel én is jelentkezem. Ügy gondolom, van néhány adottságom, amit értékelni tudnának. Meggyőző erővel tudok prédikálni. írásommal is elértem némi sikert. Mondják, jól tudok szervezni. Tényleg, a legtöbb helyen, ahol eddig voltam, igyekeztem jól kézben tartani a dolgokat. Vannak, persze, akik néhány dolgot a rovásomra írnak. Már elmúltam 50 éves. Még soha nem voltam sehol három évnél hosszabb ideig. Néhány gyülekezetét azért kellett elhagynom, mert békétlenség tört ki. Azt sem akarom elhallgatni, hogy három vagy négy alkalommal ültem börtönben — igaz, nem valami bűntett miatt. Egészségem, bizony, nem a legjobb; ennek ellenére még sokat dolgozom. Időként mellékfoglalkozást is végzek, hogy kenyeremet biztosíthassam. Azok a gyülekezetek, melyekben eddig voltam; mind kicsik voltak, jóllehet nagy varosokban. A legtöbb helyen más vallások vezetőivel nem értettük meg egymást. Sót, az igazat megvallva, néhá- nyan ellenségeim lettek, feljelentettek és keményen támadtak. Az adminisztráció nem erős oldalam. Néha azt is elfelejtem, kit kereszteltem meg. Ezeknek ellenére, abban a meggyőződésben vagyok, hogy az önök gyülekezetében meg fogok tudni felelni." — A levél nagy feltűnést keltett. Azt kérdezték a gyűlésen, hogy juthat eszébe ilyen büntetett előéletű, beteges, veszekedő, feledékeny embernek, hogy pályázzon. Feltétlenül akarták tudni ennek a furcsa jelentkezőnek a nevét. A presbiter így felelt: „Uraim, ez Pál apostol.“ VALLOMÁS Oly jó, hogy érzem: kezemben kezed, Követ a léptem: elmegyek Veled! Oly jó, hogy értem: mit ajkad beszél, Hallgatok Rád és nem érhet veszély. Oly jó, hogy látom: hol a keskeny út, Amelyen lelkem üdvösségre jut. Oly jó, hogy tudom: Golgota hegyén Lettem a Tiéd, lettél az enyém. Oly jó, hogy hiszem: megmosott a véred. Te vagy nekem: a Feltámadás, Élet! Falotay Gyula
