Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-06-17 / 25. szám
4 EVANGÉLIKUS ÉLET Józanok legyetek! Péter első levele ötödik fejezete nyolcadik versének ez a figyelmeztetése az egyházhoz szól, hogy arra buzdítsa a keresztyéneket: keresz- tyénségüket őrizzék meg mindenféle kísértéstől, hogy az valóban Isten szerinti legyen. m Ez a figyelmeztetés először is a hitbeli józanságra vonatkozik és arra int, hogy hitünket egyedül Isten kinyilatkoztatott igéjére alapozzuk és építsük. A hit dolgaiban ugyanis nincsen más forrás vagy tekintély, amelyre támaszkodhatnánk s amelyből meríthetnénk. Hitre egyedül a Szentlélek vezethet el bennünket, a Szentlélek pedig azt cselekszi, hogy megeleveníti bennünk Istennek Jézus Krisztusban véghezvitt cselekedeteit. Nem az igaz keresztyénség, hanem a rajongás az, amely máshonnét akar meríteni a hit dolgában, mint a Szentlélek által megelevenített igéből. Az már aztán teljesen közömbös, hogy ez a rajongás a saját erőre, élményre, lelkesedésre vagy hagyományra, vagy bármi más effélére épít, mert a hit dolgában egyedül az ige az eligazító. Mindenesetre minden ilyen rajongás alapvető vonása az, hogy mást és többet is akar, mint megelégedni az Isten szavával és cselekedetével. E Míg a hitbeli rajongás kevesli az Isten igéjét és cselekedetét, addig a keresztyén élet tekintetében a józanság hiánya úgy nyilatkozik meg, hogy megelégszik Isten igéjével és cselekvésével. Ilyenkor a rajongás azt mondja: hagyjuk az élet dolgait Istenre, majd ö eligazítja. Ezek az emberek a földi életre vonatkozó dolgokban, az emberi kötelességekben, a szeretetben, a hazafiságban és az ezekhez hasonlókban lusták és tétlenkedök és ezt a bűnüket azzal leplezik (de egyben tetézik is), hogy Istenre akarják hárítani. Milyen könnyű így elmenekülni a felelősség elől! Az ilyen em-« berek olyanok, mint akiről Jakab apostol szól levelének második fejezetében, a 14—17 versekben. Ügy gondolják, hogy a gondokban levő, rászoruló vagy kérő embereket kielégíthetik azzal, ha szépen beszélnek az Isten szeretetéről és gondviseléséről. A keresztyén ember, ha józanul az, ezekről nemcsak szóval tesz bizonyságot, hanem cselekedetével is, mert tudja, hogy Isten ezt várja el tőle. S Mind a kétféle kísértésben az a rajongás fő tulajdonsága, hogy a felelősséget magáról elhárítani, az Isten dicsőségét kisebbíteni igyekszik és a dolog köny- nyebb végét választja. A hit dolgában az kívánja az önmegtagadást, hogy minden kezdeményezést és dicsőséget Istenre hagyjunk, az élet dolgaiban pedig az, hogy az Isten által előre elkészített jó cselekedetekben szakadatlanul gyakoroljuk magunkat és ezáltal hárítsuk át a dicsőséget Istenre (Mt 7, 96). Ha nem ezt tesz- szük, akkor káromoljuk Isten nevét (Rm 2, 24). A józanság mindenkor önmegtagadás és alázatosság. Isten az ő keresztyénéitől ezljpkívánja és azért kívánja, mert üdvösségünket akarja. Zay László KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK A német evangéliumi sajtószolgálat jelenti, hogy a római katolikus főpapság közölte a madridi kormánnyal: tiltakozik az 1956 januárjában bezárt protestáns teológiai szeminárium újra megnyitása ellen. A klérus hivatkozik a Franco-kor- mány és a Vatikán között 1953-ban létrejött konkordátumra. Eszerint »az oktatást minden iskolában a katolikus egyház dogmáinak és erkölcstanának elveivel összhangban kell végezni«. Egy másik cikkelyben a spanyol kormány arra kötelezi magát, hogy »valamennyi nyilvános és magániskolában kötelező tárgy lesz a katolikus hit tanítása«. A konkordátum megengedi ugyan nem katolikus szülők gyermekeinek, hogy ezen az oktatáson ne vegyenek részt, de arra nézve nincs semmiféle rendelkezés, hogy a protestáns gyermekeket protestáns vallásoktatásban lehetne részesítene A német sajtószolgálat jelentése szerint az állami hatóságok már megígérték a madridi szeminárium megnyitásának engedélyezését a protestáns egyházak képviselőinek, a klérus tiltakozása következtében azonban a szeminárium továbbra is zárva marad. Minneapolisból jelentik: Amerika íegnagyobb protestáns egyháza, a methodista egyház igazgatási szempontból három ágazatra oszlik. Ezeket földrajzi szempontok szerint határozták meg, egyetlen kivétellel: a néger methodistákat 1939-ben kivonták ezekből a területi ágazatokból és külön egyházjogi státusba helyezték. Ez azt jelenti, hogy 360 ezer néger methodista jogi szempontból is elkülönítve volt kénytelen élni egyházának szervezeti életét. A legutóbbi években ezt a helyzetet hevesen támadták az öntudatra ébredt néger hivők és azok a »fehérbőrű« methodisták is, akik a faji megkülönböztetést összeegyeztethetetlennek tartják Jézus Krisztus evangéliumával. A methodista egyház legfőbb szervezete, az országos zsinat most Minneapolisban 766 szavazattal határozatot fogadott el, amely a delegátusok túlnyomó többségének szavazatával kimondja a megkülönböztetés eltörlését. Fájdalom, ez a határozat csak pár év múlva léphet érvénybe, mert az egyházalkotmány értelmében előbb mind a 132 egyházmegyének kétharmad szótöbbséggel jóvá kell hagynia az országos zsinatnak a négerek sértő megkülönböztetését elítélő és kiküszöbölő határozatát. KÖNYV ÉS SZEMÉLY A „második szentély” kora »Van, aki kártyázik, van, aki meccsre jár, van, aki olvas. Mindenkinek van valami mániája.« Így nyilatkozott egyik ismerősöm, s szavaiban kétségtelenül van legalább annyi szomorú igazság, hogy pl. az olvasás igen sok ember számára nem egyéb szelíd hóbortnál, vagy még annyi se. Ilyenkor a könyv inkább valamiféle nyomtatott pipafüst, betűbe foglalt merengés, át- kapcsolódás egy sohasem létezett és reálissá nem váló világba: amolyan házilag előállítható üdítő ital, amelynek valamely érdekes sajtótermék az eszenciája, s ezt ki-ki tetszése szerint hígíthatja önnön fantáziájával. Eszerint az olvasás nem is annyira értelmi (s ezzel párhuzamosan érzelmi és esztétikai) cselekvés lenne, hanem a szellemi vegetáció sajátos, nem egészen öntudatos megjelenési formája. Szórakozni akarok — ez ennek az igénynek alfája és ómegája. De vajon nincs-e az irodalomnak (mindenekelőtt a szépirodalomra gondolok) valami előbbrevaló feladata, mint az, hogy javítsa közérzetünket s kellemesebbé tegye az étkezés utáni nyugalom perceit Sűrűn szokták emlegetni, hogy az irodalom nevel. S valóban — mikor mire. Általában minden »nevel« bennünket ezen a világon, ami körülöttünk történik, s ez fokozottan áll a művészetre: a külső és belső világ sűrített ábrázolására, ezen belül is elsősorban a szépirodalomra, amely az összes műfor- tnák között a legexpresszívebb, azaz páratlanul alkalmas bizonyos eszmei mondanivaló, megjelenítési szándék közelítőleg egyértelmű kifejezésére, s a nevelésre is — közvetett módon. A művészetet ugyanis sohasem tekinthetjük amolyan pasztillafélének, amelyet csak be kell venni, vagy adni, s az óhajtott hatás felől biztosak lehetünk. Nemcsak az élet jelenségeit — a művészetet, az irodalmat is mindenki maga »magyarázza« magának (ez világosan következik abból, hogy minden morális ember felelős személyiség), s így az a tanulság, amit az ember egy-egy írásmű olvasásakor tudatosan, vagy ösztönösen levon, általában jellemzőbb az olvasóra, mint az olvasmányra, illetve az íróra. A döntő tehát az emberi személy alapállása a könyvvel szemben. Ha tükörbe nézünk, mindennél fontosabb, hogy a mi szemünk legyen jó, mert akkor nyomban észrevesszük, ha netalán görbetükörrel találjuk szembe magunkat, sőt a foncsorozási, vagy egyéb hibák sem igen kerülhetik el figyelmünket, viszont annál több bizalommal viseltetünk egy velencei mestermunka iránt. Ha ellenben valakinek hályogos a szeme, ezen a leg- kifogástalanabb metszett tükör sem segít — orvoshoz kell fordulni. »Ha azért a benned levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség?/« De nemcsak önmagunk nevelő- dése szempontjából »érdekes« a2 irodalom, hiszen az általában a világ egészére van tekintettel: külö*== KIS KRÓNIKA === EZER KÖNYVET adott ki 1950 óta, mióta fennáll, a budapesti Ifjúsági Könyvkiadó. 1945—1950 közt alig jelent meg magyar könyv az ifjúságnak s az is kétes értékű volt, ami napvilágot látott. Ifjúságunk kérdése szorosan összefügg az ifjúsági irodalmi nevelés kérdésével. Az utóbbi években az Ifjúsági Könyvkiadó mind tartalomban, mind külsőben kiváló műveket adott ki s igen jelentős példányszámban, ifjúságunkat igaz emberségre s őszinte nemzetszeretetre nevelve. Az ezredik kiadványa Garai János: Az obsitos c. klasszikus műve. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA »Magyar Tudomány« címen új formában jelentette meg az eddigi Akadémiai Értesítőt. Az új folyóirat évente hatszor jelenik meg s tájékoztatja az olvasót a magyar tudományosság egész munkájáról. FRANCIA Rákáczi-monográfia jelenik meg a közel jövőben Párizsban. A könyvet írója azért írta, hogy »megrajzolja a magyar szabadságeszme hősét, s egyúttal az egyetemes európai szellem gondolatának harcosát-"', aki II. Rákóczi Ferenc volt. Az író: Jean Delalande, Franciaország volt budapesti követe, aki hat évig képviselte hazáját Budapesten s nemrég helyezték át nagyköveti minőségben a Dél- Afrikai Unióba. A FRANCIA KATOLIKUSOK irodalmi nagydíját 1956-ra L. Bujeaude írónő kapta meg, aki tudvalevőleg evangélikus vallású. A párizsi lapok eyvel kapcsolatban rámutattak arra, hogy a szomszéd Spanyolországban az evangélikus bibliákat és énekeskönyveket a hatóságok elpusztították, Franciaországban elleniben a katolikus irodalmi díjat is evangélikusnak juttatták! BARTÓK EMLÉKHANGVERSENY VIETNAMBAN. A vietnami Békebizottság Bartók Béla emlékhangversenyt rendezett, amelyen magyar népdalokat énekeltek, Bartók feldolgozásában, magyarul és Vietnam nyelven. A hangversenyt a vietnami rádió is közvetítette. 200 EVES az Országos Levéltár. A budapesti Országos Levéltár, Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb tudományos intézete, most ünnepli fennállásának 200. évfordulóját. A Bécsikapu téren levő intézet, mely egész Magyarország történetének legfontosabb kútforrá- sait őrzi, ünnepi ülésszakkal emléke- zok meg két évszázadnyi munkájáról, a magyar lelvéltárügy fejlődéséről s a levéltári forrásanyag nemzetközi felhasználásáról. Ezekről a tárgykörökről a levéltár vezetői tartanak előadásokat. AZ OLCSÓ KÖNYVTÁR JUBILEUMA. Az Olcsó Könyvtár, a legelterjedtebb magyar könyvsorozat, most jelentette meg századik kötetét. A sorozat 1954-ben indult azzal a céllal, hogy százezres példányszámban népszerűsítse olvasóink körében a magyar s a világirodalom klasszikus és mai íróit. BARTÓK-ÜNNEPSÉG STOCKHOLMBAN. A stockholmi hamigver- senytáirsasáig és a Svéd—Magyar Társaság nagysikerű Bartók-ürmep- séget rendezett Stockholmban. (Sz.) nősen fontos a keresztyén ember számára, aki hitével s életével mindenki nevelője kell hogy legyen és ennek megfelelően szükséges, hogy ismerje világát. Természetesen mindig figyelembe kell vennünk, hogy egy-egy írásmű a valóságnak csak egy szeletét, vagy éppen mozaikját mutatja meg, s ez az ábrázolás sem tökéletesen pontos. Nincs maradéktalanul teljes valóságábrázolás, de azt a keveset (ami azonban a gyakorlatban mégis sokat jelenthet) fel kell használnunk, éspedig úgy, hogy beleillesztjük világképünk egészébe, hogy annak szerves alkotóelemévé váljék: rombolja, ami csak arra méltó, sár jásszá a csírázó jót — mégpedig gyönyörködtetve és hitelesen, azaz művészi módon. Az ilyen elrendezéshez és rendeződéshez attól kaphatunk igazi fényt, aki egyedül mondhatta magáról méltán: »Én vagyok a világ világossága«. Ez azonban felelősséget is jelent, éppen számunkra. Ne csupán az legyen az irodalommal szemben támasztott igényünk, hogy segítségével bizonyos ideig jól érezzük magunkat, kikapcsolódjunk. Az igazi, művészi irodalom sokkal inkább bekapcsolni akar bennünket az emberiség egésze iránti felelősségbe, serkenteni, eszméltetni, utat mutatni akar, ha másképp nem, hát úgy, hogy elénk festi a valót, minden foltjával cs fényével együtt — s a keresztyén ember számára kell-e határozottabb indítás? MintA JÉZUS KORABELI Palesztina politikai helyzetének gyökerei mélyen visszanyúlnak a korábbi évszázadokba. Ahhoz, hogy valameny- nyire is világos képet alkothassunk az Evangéliumok Palesztinájáról — a fogságból való visszatéréstől kell elmondani — legalább nagy vonalakban — a zsidó nép és Palesztina történetét. A fogságból való visszatérés idején (Kr. e. 538-ban) Palesztina a perzsa birodalom egy része. A visz- szatérő 150—200 000 zsidó nagy lendülettel és buzgósággal lát hozzá Jeruzsálem és a templom felépítéséhez. Sok szenvedéssel és áldozattal, sok nehézség és áskálódás leküzdésével jár az újjáépítés. Kr. e. 516-ban végre készen áll a legfontosabb: a templom. Az újjáépítés jórészt az Ószövetségből ismert Nehemiás és Ezsdrás nevéhez fűződik. Ettől az időtől kezdve beszélhetünk zsidóságról, a korábbi Izrael népével szemben. Ha nem is egészen más vallási és kultikus társadalmi állapot alakul ki, mint a korábbi független királyság idején (az első szentély korában!), ha az alapok ugyanazok is és ha a gyökerek oda nyúlnak is vissza: a fogság utáni zsidóság mégis más képet tükröz. Legfontosabbá válik a mózesi törvények betűszerinti megtartása és minden idegen szokással szemben a legmerevebb ellenállás. Ez az ún. második szentély kora. Sem nagyságban, sem jelentőségében nem hasonlít az első szentélybeli Juda-király Sághoz. Mindössze Jeruzsálemre és szűk környékére korlátozódik. A tengerpart mentén idegenek élnek, Transzjordánia, Sa- mária, Galilea önálló életet él. DÖNTÖ FORDULAT következett be Kr. e. 333-ban. Nagy Sándor, a görög világbirodalom megalapítója, az issusi csatában megdönti a perzsa birodalmat. Fokozatosan kiterjeszti hatalmát Palesztinára és Egyiptomra is. Ekkor kezdődik meg a görög szellem beáramlása a Szentföldre is. Görög telepesek vándorolnak a Földközi-tenger mellékére és máshová is Palesztinában. Megkezdődik a zsidók hellenizálódása, elsősorban a szórványban élők között. Nagy Sándor rövid uralkodása után a birodalom négy hadvezére között oszlik meg. Szíriában, melyhez Palesztina is tartozik, Seleukos, Egyiptomban Ptolemaeus alapít birodalmat. Kr. e. 300 körül azonban Palesztina az egyiptomi birodalomhoz kerül át. Ha a zsidók nem is voltak önállóak és függetlenek — ez az időszak igen kedvező volt számukra. A hatalom Júdeábán tulajdonképpen a főpapok és a tanács kezében volt. Hatásuk és befolyásuk egyre jobban kiterjed az egész birodalomban az állami életre, a hadseregre, de különösen a kereskedelemre. Gazdagság és jólét jellemzi ezt az időszakot. Kr. e. 198-ban azonban ismét változik a helyzetük. Szíria uralkodója — Antiochus — visszahódítja Palesztinát a maga birodalmába. Ezzel megkezdődött a véget nem érő megpróbáltatások kora. Antiochus Epiphanes megtiltotta a zsidó vallásos élet gyakorlását, legnagyobb elkeseredésükre és botránkozásukha csak ezt hallaná: »Ebben a világban vagy te Krisztus híve. Mit teszel, hogy életed úgy formálja a világot, amint Uradnak tetszik?« Így — a továbbiakban — az irodalom olvasása határozottan agymunka is lesz. Meg kell értenünk a mű mondanivalóját. Felületes, renyhe szellemek, akik ezzel nem törődnek, s rögvest becsukják a könyvet, ha olyan részhez érnek, amelynél nemcsak szemüket, de eszüket is használni kellene. Hányán vannak, akik például a súlyosabb mondani- valójú s ezért nem mindig egészen könnyen érthető verseket egyszerűen azért »nem bírják«, mert hihetetlenül lusták szellemileg, olyannyira, hogy szomorú állapotuk meglátására sem fárasztják magukat. Ráadásul gyávák is, hiszen a beismeréshez bátorság kell. A legigazibb irodalom legigazibb mondanivalója általában nem langyos fürdő, hanem hideg zuhany: »Ez vagy, légy mássá!« Szívünkhöz, értelmünkhöz, lelkűnkhöz szól az írott betű, s a mi felelősségünk, hogy meghalljuk-e. A nemrég lezajlott könyvnapokkal kapcsolatban különösen időszerű elgondolkozni mindezeken. Vegyük kezünkbe az irodalom legjavát: azt, ami valóban igaz, hiteles, őszinte, tömör, művészi — tehát »jó tükör«. A többi már a mi dolgunk. Mert elsősorban a keresztyének felelősek azért, hogy világuk, a mi világunk kinek a képére és hasonlatosságára alakul. Bodrog Miklós ra pogány templomnak rendeztette be a jeruzsálemi templomot. A zsidók kétségbeesése és haragja lázadásban tört ki. A felkelés élére Mattathiás pap és három fia áll. Az apa ugyan hamarosan meghal, fiai: Júdás, Jónáthán és Simon azonban nagy sikereket érnek el. 165-ben Júdás (Makkabeus Júdás néven ismerős!) elfoglalja Jeruzsálemet. A KŐVETKEZŐ, köze) 80 esztendő (142—63) a zsidó nép utolsó önálló és független államéletének időszaka. A Makkabeus (más néven Hasmóneus) királyok uralkodása alatt utoljára lángol fel a nagy Zsidóország utáni vágy és valósul is meg bizonyos mértékig. Az uralkodók egymásután hódítják meg és kebelezik be a régi királyságok területeit: Samáriát, Idumeát, Gali- leát, sőt Transjordánia egy részét is. A dicső korszaknak azonban elsősorban a belső villongások vetnek véget. A királyi családban ellentétek támadnak. Testvérháborúk törnek ki, mely szétzúzza, forgácsolja a nép erejét. A trónviszályokba külső hatalmak is beleszólnak. Előbb Aretás arab király, később Pompeius római hadvezér. Ezzel megkezdődik a politikai felbomlás kora. Kr. e. 63-ban végül a rómaiak elfoglalják Jeruzsálemet és a városban rettenetes mészárlást végeznek. Az aránylag rövid életű független zsidó állam végleg megszűnt és egészen napjainkig nem is támadt fel többé. Pompeius megszüntette a királyságot, az ország északi részét Szíriához csatolta, de a többi részeket is beolvasztotta a Római Birodalomba. Hyrcanust nevezte ki a tartomány fejedelmének, a népre pedig adót vetett ki. Ez a fejedelmi hatalom majdnem csak névleges volt. A kormányzást az edomita Antipáter, a rómaiak bizalmasa gyakorolta. Antipáter halála és Hyrcanus elhurcolása után Róma Antipáter fiát: Heródest ültette Judea trónjára. Heródes sok véres harc árán tudta csak királyi hatalmát megszerezni és megtartani. Közel négy évtizedes uralkodása a háborúk és lázadások egész sorával telt el. Augustus római császár és Heródes, a zsidók »királya« uralkodása idején született Jézus a judeai Betlehemben (Lk 2, 1. Mt 2, 1.). Ennek a Heródesnek a nevéhez fűződik az a szörnyű gyermekgyilkosság, melyről Máté evangélista számol be (2, 16—18). Ezenkívül még olyan sok vér és pusztulás tapadt a kezéhez, hogy — egy zsidó hagyomány szerint — halála napját örömünneppé nyilvánították a zsidók. HALÁLA UTÁN a »királyság« három fia között oszlott meg. Archelausnak jutott Judea, Idumea és Samária. Heródes Antipásnak Galilea és Perea. Ez az a Heródes. negyedes fejedelem, aki elfogatta és később megölette Keresztelő Jánost (Mk 6, 14—30). Végül Fülöp kapta a Genezáret tavától északra eső területet (Lk 3, 1). Ezek a báburalkodók mind Rómától függtek; Róma adta a hatalmat és a hatalom megtartásához szükséges katonai segítséget. Érthető tehát, ha az önérzetes zsidó nép nem tekintette őket saját uralkodójának. A felkelések és zavargások állandóan ismétlődtek. Erre az időszakra esik — többek között — az a két felkelés is, melyet Gamáliel emleget a tanácsban az apostolok elfogatása- kor (Csel 5, 34—37). Kb. 200 000-re becsülik azoknak a számát, akik Kr. e. 63-tól Kr. u. 40-ig eltelt évszázadban kivégzések, megtorlások és mészárlások következtében vesztették életüket. Végül is a rómaiak — megsokall- va a lázadásokat — a legfontosabb tarományok élére római helytartókat neveztek ki. A helytartók Casareában székeltek, de a nagyünnepek idején Jeruzsálembe mentek, hogy az esetleges zavargásokat azonnal elfojthassák. Jeruzsálemben és más fontosabb városokban pedig római helyőrség állomásozott. Az Újszövetségből is ismerünk néhány római helytartót, így Ciré- niust (Lk 2, 2) Pontius Pilátust, akinek helytartósága idején Jézust megfeszítették, Félixet (Csel 24 fej), és Porcius Festust (Csel 24, 27 és 25, 1—12), akiket Pál apostollal kapcsolatban említ az Újszövetség. (A cikk második részét jövő számunkban közöljük). Fekete István EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Élőn» etési árak: Egy hóra 5.— Pl. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. _____10 000 példányban nyomatott_____ 2562690. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)
