Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-12-18 / 51. szám

2 EVANGÉLIKUS ÉLET HARTA ÚTJA A JÖVŐ FELÉ Kint a földeken a nedves, fekete I előbbreviszi a közös termelést. Van, talajból már szépen serkennek a zöl­aki az egyéni és a közös gazdálkodás különbségét abban is látja, hogy a 1955. december 18. — Advent 4. vasárnapja Jn 1, 19—28. — Fii 4, 4—1. — Liturgikus szín: lila deiő őszi vetések. Hatalmas zöld táblák mellett még akad kisparcella is. Az átalakulás folyamatában él falvaink szorgalmas népe. Hartán már kialakult az a közmeggyőződés, hogy a közös gazdálkodás célraveze­tőbb, mint az egyéni, Sia még nem is mindenki választotta az új utat. Vannak a faluban egyénileg gazdál­kodók is, és vannak, akik kezdetle­ges formában próbálgatják a szövet­kezet előnyeit. 12 kisebb termelőszö­vetkezeti csoport működik Hartán, de vannak, akik a két nagy termelő- szövetkezetben az igazi nagyüzemi, legfejlettebb gazdálkodás kereteiben dolgoznak. A falu 80%-a már a kö- /zös gazdálkodás útját járja a tsz-ek- ben és a tszcs-kben. Evangélikus hittestvéreink na­gyobb része szintén szövetkezeti for­mában dolgozik. Az egyházközségi felügyelő, Vejtei András, régi vezető ember a gyülekezetben, 25 évi pres- biterség után került a felügyelői tisztbe, 1952 óta fiával, vejével együtt tagja a »Dózsa« termelőszö­vetkezeti csoportnak. Többéves ta­pasztalat alapján mondja ez a tekin­télyes, régi gazda: » Most sokkal •jobb, mint azelőtt volt«. A tiszta, rendes porta is hirdeti a gazda rend- szeretetét és szorgalmát. De nemcsak a felügyelő, a gyüle­kezet gondnoka, Gottschall János is termelőszövetkezeti tag. A 21 tagú presbitériumban pedig 11 szövetke­zeti dolgozó paraszt van. A kántor, Kuntz Salamon fiatal gazda, 1950- ben végezte el Budapesten az egy­házegyetem Luther Márton-intézeté- ben a 9 hónapos kántortanfolyamot s azóta működik közmegelégedésre gyülekezeti kántorként Hartán. Ta­pasztalt és művelt parasztember. Al­kalma volt a dániai mezőgazdaságot is tanulmányozni. A fejlettebb mező- gazdasági termelés iránt egészen nyitott és fogékony, még egyénileg gazdálkodik, de már világosan látja a nagyüzemi, tudományosan megala­pozott, legkorszerűbb termelés fölé­nyét a régivel szemben. Most van a zárszámadások ideje. Eiler Péter egyháztagunknak pél­dául egymagának 25 mázsa árpa, 35 mázsa búza és még sok más ta­karmánynövény van a portáján az ezévi munkaegységekből, amit a ter­melőszövetkezet osztott ki. Becsüle­tesen dolgozott, egymaga 545 mun­kaegységet szerzett. Az ilyen és ha­sonló jó példák igen sokat számíta­nák. A szövetkezetiek is ott élnek dolgozó parasztlársaiik között, min­denki előtt nyilvánvaló, ki megy többre, kinek biztatóbbak a tervei, hol fejleszthetik csaknem korlátla­nul a gazdálkodást, hol gyarapítható a jövedelem — s a tanulságos példá­kon keresztül leszűrődik a tapaszta­lat: a jól gazdálkodó nagyüzemi termelőszövetkezetekben az egyéni és a közérdek összeegyeztetésével nagy­arányú fejlődés lehetősége bontako- zik ki. Van, aki azzal érvel, hogy amit ő nem tud, a másik tudja, s így a közös tudás és közös szakértelem is közösben mindig újabb és újabb be­fektetések létesülnek, előre lehet tudni, hogy jövőre jobban fog sike­rülni ez is, az is, míg az egyéni kis gazdaság képtelen komolyabb fej­lesztésre. Schmehl Henrik traktorossal a há­za előtt találkozunk. »Zetor 25«-ös gépével most fejezte be a mezőgaz­dasági fuvarmunkákat. A hartaiak tényekkel bizonyíthatják, hogy a gé­pek az idén milyen sok munkát vet­tek le a termelőszövetkezeti tagok válláról. A solti gépállomás hartai kirendeltségén egyre-tnásra jelen­nek meg az új és nagyszerű gépek. A gépesítéssel, a fejlődő mezőgaz­dasággal szorosan összefügg az a tény, hogy ebben a faluban idén 40 új családi házat építettek. Meix- ner András hittestvérünk éppen új házának tetején dolgozik, mikor meglátogatjuk. Weiber Péter pres­biter, kőművesmesterrel együtt büsz­kén mutatják a csinos, modem sza­bású házat. Még a fürdőszoba felsze­relése hiányzik, de nemsokára az is meglesz. Két pici gyermek alussza délutáni álmát a jól fűtött szobában. Tágas ablakon ragyog be a késő őszi napsugár, itt fognak felnőni a kicsik, itt fogják megtapasztalni, hogy a paraszti ház nem a szegény­ségnek és az elmaradottságnak a helye többé, hanem olyan hajlék, amely előtt nyitva áll minden lehe­tőség a felemelkedésre és szabad bol­dog életre! Ugyanezek az emberek, akik ke­mény, becsületes munkával, a társas­gazdálkodásban rejlő nagy erők fel- használásával, maguk sikerének ko­vácsai — támogatják egyházukat is, mégpedig nem is akárhogyan. 1954- ben az elkorhadt toronycsillag he­lyére 6 ezer forintos költséggel állít­tattak fel új keresztet a torony tete­jébe. Méghozzá a kereszt anyagát két egykori nagyméretű német ágyú­hüvelyből vették s így most a hábo­rús pusztítás eszköze a békét, az evangélikus gyülekezet békevágyát hirdeti és jelképezi. Palotay Gyula lelkészt mély gyö­kerek fűzik Hartához. Ennek a fa­lunak szülötte. Édesapja itt volt hosz- szú évtizedeken át tanitó. A 70 éves ősz presbiterek is tisztelettel hall­gatják egykori mesterüket, a ma 78 éves öreg »tanító urat«. Ö pedig egykori tanítványait a mai életben való helytállásra buzdítja. Palotay Gyula lelkész szolgálatának is része van abban, hogy a hartai hívek sikeresen és megelégedetten járnak a szövetkezeti úton. Adjon a hartai evangélikus hit- testvérek példája erőt és ösztönzést althoz: érdemes elindulni a jövő felé vezető úton, érdemes lépést tartani a fejlődéssel, érdemes felvállalni a közösségi gazdálkodás erkölcsileg is magas értéket képviselő formáját! Sőt éppen a jobbnak és fejlettebbnek és magasabbrendűnek az előmozdí­tása felel meg az igazi evangélikus magatartásnak! Dr. Ottlyk Ernő Püspöki látogatás Csépa-Nagyréven A Szolnok megyei Csépa 270 lelket számláló kis evangélikus gyü­lekezet és egy jellegzetes, nagy ki­terjedésű alföldi szórvány-egyház­község központja. Legnépesebb szórványa a 25 km-re lévő Nagyré­ven van, ahol a református egy­házközség templomában tartják az evangélikus istentiszteletet. A két együlekezetet 1951-ben egyesítette és önálló egyházközséggé nyilvání­totta zsinatunk. Minden vasárnap Csépán és valamely szórványgyüle­kezetben is istentiszteletet tart Gabányi Géza lelkész. Nem egy al­kalommal, éppen mikor Nagyrévre látogat, négy helyen tart egy vasár­nap istentiszteletet. Ilyenkor 60 km-t tesz meg kerékpáron. A csépai gyülekezet két éve állí­totta helyre több éven át erős ron­gálódás miatt használhatatlanná vált templomát. A templom egybe­épült a papiakkal és tulajdonképpen egy nagyobb lakóház átalakításából készült, olyan módon, hogy a temp­lommá alakított legnagyobb szoba fölé felül kis tornyot építettek. A régi ígéretét váltotta be Dezséry László püspök, mikor meglátogatta az egyházközséget november 20-án, és igét hirdetett a gyülekezet meg­újított hajlékában. Találkozott az egyháztanáccsal is, majd közös ebéd után Nagyrévre ment át, ahol Ladányi Imre református lelkész köszöntötte. Istentisztelet után az egyháztanács tagjaival beszélgetett. Az egyháztanácsnak két női tagja is van. Kérték a püspököt, segítse hozzá a kis szórvány-egyházközséget ©gy gyülekezeti helyiség megvételé­hez és lelkészüket motorkerékpár­hoz, mert a hatalmas utak megté­tele nagy fizikai erőfeszítésébe ke­rül. A püspök csépai igehirdetésében, amelyet az előírt textus: Jel 21, 1—5. alapján tartott, többek között a következőket mondotta: A md Urunk mindig arra készítette fel tanítványait, hogy kicsiny seregként álljanak és szolgáljanak a világban. Azt ígérte azonban, hogy mint ki­csinyekkel, mindig velük van a vi­lág végezetéig. A mi kis evangéli­kus gyülekezeteink példázzák az egész keresztyén egyház sorsát és szolgálatát. Isten maroknyi népére, egyházára bízta az Ö minden em­bert megtartó igéjét. Akármilyen kevesen vagytok Csépán, ne feled­jétek, hogy a reformáció népe vagy­tok, ahhoz az egyházhoz tartoztok, amely mindig becsülettel akart szol­gálni hazánknak és az egész nép­nek. A templomot azért építjük, mert ez az a hely, ahol együtt le­hetünk Istennel, ahol megerősö­dünk igéje által, amellyel Ö min­dent újjá akar tenni. Azt akarja Isten, hogy az óember leromíbol- tassék bennünk és éljen az új, mert az újat, a jót, az Ö akaratát akar­ja előrevinni a világban. Egy két manuálos, lábpedálos 4!/2 sípsoros harmonium eladó Békéscsabán, V., Mikszáth u. 6. A VASI EGYHÁZMEGYE Leiké- I szí Munkaközössége november 23-án tartotta ülését Celldömölkön. A gyű­lésen részt vett D. dr. Vető Lajos és I). Dezséry László püspök, vala­mint Tessényi Kornél püspöki tit­kár, Turcsányi Károly kerületi lel­kész és dr. Mihály Sándor egyház­megyei felügyelő is. Szabó Lajos kissomlyói lelkész Igetanulmánya után a püspökök a lelkészi szolgá­latról tartottak előadást s a délutáni órákig megbeszélést folytattak a lelkészekkel, A CSONGRÁD-SZOLNOKI egy­házmegyei lelkészi munkaközössége november 24-én tartotta ülését Hód­mezővásárhelyen. MEZŐLAKON decembei 4-én ün­nepi istentisztelet keretében iktatta be a gyülekezet újonnan megvá­lasztott felügyelőjét, Németh Sán­dort, Halász Béla esperes. Aznap este az esperes Nagyacsád filiában végzett igehirdetési szolgálatot és tanácskozott a presbiterekkel. BUDAPEST-KELENFÖLDÖN ád­venti esti áhítatot tartott december 11-én dr. Gyimesy Károly lelkész. AZ EVANGÉLIKUS NAPTÁR 1956 minden példányára előjegyzés érkezett. Ezért a Sajtóosztály a de­cember 15 után érkező megrendelése­ket már nem fogja tudni kielégíteni. A naptárak szétküldése előrelátha­tólag december 28-án megtörténik. A HOMOKBÖDÖGEI gyülekezet­be a helyettes lelkészi szolgálatok ellátására december 1-i hatállyal dr. Ferdinand István teológiai tanárt küldte ki D. dr. Vető Lajos püspök. A BUDAHEGYVIDÉKI gyüleke­zetben december 18-án este 1 óra­kor zenésáhítat lesz a Tarcsay Vil­mos utcai kápolnában. Prätorius, Palestrina, Buxtehude: Lauda Sion kantátáját, Kodály, Liszt, Bárdos és más magyar szerzők ádventi és ka­rácsonyi műveit mutatja be az újjá­szervezett ének- és zenekar. A NEMES KOCSI gyülekezetben november 20-án Fülöp Dezső espe­res iktatta be a gyülekezet presbi­tériumát a megújított templomban. A templom renoválása 40 ezer fo­rintba került, amelyből a 350 lelkes gyülekezet 30 ezer forintot adott össze. A hálaadó istentisztelet után ünnepi közgyűlést tartottak, ame­lyen Garam Zoltán, a bobai anya­gyülekezet lelkésze olvasta fel a templom renoválásának a történetét. A délutáni gyermekistentiszíeleten Barátit Pál nemescsói lelkész, a gyülekezet szülöttje hirdetett igét A SAMSONHAZI egyházközség­ben november 28-tól december 4-ig sorozatos igehirdetést végzett Joób Olivér nyíregyházai lelkész a Fiiip- pibeliekhez írott levél alapján. A SZÉKESFEHÉRVÁRI egyház- községhez tartozó fehérvárcsurgói, gyülekezetbe december 1-i hatállyal Zsigmondy Árpád iordasi segédlel­készt köldte ki D. dr. Vető Lajos püspök. GYÜKÖN november 16-án Rácz Ernő szakonyi lelkész végzett ven­dégigehirdetői szolgálatot, ádvent el­ső vasárnapján pedig Karner Ká­roly dr. teológiai tanár szolgált ige­hirdetéssel a gyülekezet- és a pres­bitérium részére. SOPRONBÁNFALVAN ádvent 2. vasárnapján vallásos ünnepélyt tar­tottak abból az alkalomból, hogy az, utolsó oltárterítő beszerzésével be­fejezték imatermük berendezését. A vallásos esten művészi számok ke­retében Weltler Rezső esperes vég­zett szolgálatot. TÁPIÓSZENTMARTONBAN de­cember 4-én ádventi igehirdetést tartott dr. Gyimesy Károly lelkész. AZ ÜTMUTATÖ a Biblia rend­szeres olvasásához 1956 elfogyott, Az atomkorszak hajnalán Az Országos Béketanács »Mi van a nagyvilágban?« című külpolitikai füzetsorozatának legújabb száma korunk egyik középponti kérdésére világít rá. »Az atomkorszak hajna­lán« címmel arról a korszakválto­zásról beszél, amely nemcsak a tu­dományos életet, hanem az egész emberiség életét szinte forradaími- iag megváltoztatja. Az első részben Jánossy Lajos Kossuth-díjas akadé­mikus képekkel illusztrált, rendkí­vül érdekes beszámolóját olvashat­juk a genfi nemzetközi atomkonfe­rencia munkájáról. A második rész Öveges József Kossuth-díjas fizikus »Az atom az ember szolgálatúban« című írása, amelyben a genfi atom- konferencián nyilvánosságra került adatok alapján, az eddiginél széle­sebb körben, a mindennapi élettel kapcsolatban mutatja be az atom­energia békés felhasználásának le­hetőségeit. Ez a cikk is 6zámos kép­pel tarkítva mutatja be nemcsak a jelen eredményeit, hanem a jövőt is, a fejlődés további nagyszerű távla­tait. A füzet olvasása szórakoztat és tanít, s emellett megerősít a béke­harcban, amelyik minden ember fel- emelkedéséért, az élet védelméért, a békés jólétért folyik »az atomkor­szak hajnalán.« »Ez a harc — mond­ja a füzet — ma nemcsak magunk, családunk boldogulásáért, hanem az egész emberiség jövendő sorsáért fo­lyik«. Ebben a küzdelemben van he­lyünk nekünk, evangélikusoknak is, s mi erőnk megfeszítésével meg akarjuk termi a magunkét. Ezért he­lyes, ha minél többen olvassák ezt I a füzetet is. AZ EZER TÓ ÉNEKE HOSSZÚ ÉVEKEN ÁT az apostolok lován s »apostoli« felszereléssel: bottal, bátyúval s olykor mezítláb járta az ezer tó országát Lönnrot Illés. Orvos volt, de hazájának s az emberiségnek sajátos módon akart használni — szinte valami primitív megérzést sejtene az ember e tudatos munka mögött a dal s a gyógyítás ősi kapcsolatáról —, az itt is, ott is hallható, vagy inkább kihallgatható, elleshető népköltési emlékeket kutatta fanatikusan, el­szánt szorgalommal. Mikor minek nézték a gyanakvó parasztok — csavargó, félbolond, kincskereső. Nyilván utóbbi volt — mondja róla Kosztolányi Dezső. S valóban: ez a csupa- lélek garabonciás diák keresett és talált is kincset. Mégpedig olyat, amely az irodalom iránt kicsit is érdeklődő köröket világszerte lázba hozta. 1835. február 28-án mutatta be Lönnrot a Finn Irodalmi Társaságnak a gyűj­tés eredményét, a Kalevalát, s az ugyanezen év őszének végefelé (120 éve) nyomtatásban meg is jelent. KELETKEZESI IDEJÉT tekintve, a Kale­vala nem olyan régi, mint az előtte általáno­san ismert népi-nemzeti hősköltemények; a Mahabharata, a homéroszi eposzok, a Niebe- lung-, vagy Roland-ének, hiszen a keresztyén- ségre mutató elemek is találhatók benne, már­pedig a finnek között a keresztyénség csak a XII. század közepén kezdett lassan terjedni. A Kalevalának számos eleme viszont szükség­képpen a keresztyénség előtti időből szárma­zik: erősen pogány-mondai színezetű. Az a ta­laj, amelyből ez a megkapóan sokszínű virág sarjadt, olyan régi, mint az emberi kultúra. Igen jellemző s számunkra különösen érde­kes lehet, hogy a Kalevala költőisége a nála legalább kétezer évvel idősebb héber (s bibliai) költészettel meglepően sok rokonvonást mutat. Nehéz olyan sorpárt találni a Kalevalában, amely ne lenne egyszersmind stilisztikai ér­telemben vett gondolatpár is. A gondolatrit­mus döntő alkotóeleme ennek a műnek. Csalf egy-egy kurta idézet, s egycsapásra lehet némi fogalmunk erről a belső (irodalmi jellegű) rokonságról. 13. zsoltár: Meddig felejtkezel el rólam végképpen, meddig rejted el orcádat tőlem? Kalevala, 50. ének: Szólj, hová lett kis fiacskám, Kis fiacskám, aranyalmám? Sorvégi rímei — jó értelemben — eredetien primitívek, vagy könnyedén egyszerűek, sűrűn található azonban betűrím is: megint liéber- ótestámentumi párhuzam. Ez utóbbinál ugyan nem szerepel rím versalkotó tényezőként, de belső ritmusa ugyanezt a szellemet leheli. Oly­kor egy-egy »írói fogás« emlékeztet meglepő élénkséggel az óhéber költészetre. Példa­beszédek 30, 18: E három megfoghatatlan előttem és e négy dolgot nem tudom . . . Kalevala, 4. ének: Haltam volna hatodnapra, Nyolcadnapra vesztem volna ... Talán szokatlanul hangzik, de határozottan ki lehet mondani, hogy aki elolvassa a Kale­valát, az a bibliai költészetet sokkal hama­rabb megérti. (Természetesen csak stílus te­kintetében.) LÉPTEN-NYOMON rálel az ember a Kale­valában arra az ősi erőre, amely oly egyértel­műen eredetiségről és művésziségről tanúsko­dik. Ennek jellemzésére e mű szinte egyedül­álló színgazdagságát is ki kell emelni. A vi­lág keletkezésétől a kialakult patriarchális rendű életig vezet, az eleven, ragyogó termé­szettől az alvilág sötétjéig, munkától költé­szetig, bánattól örömig. Nemzeti hősköltemény a Kalevala, de korántsem nacionalista értelem­ben. Igen jellemző, hogy amikor a mesés erejű és ügyességű mester, llmarinen, szam- pót (amolyan csodamalmot) igyekszik készí­teni, nincs megelégedve munkájával, mert annak eredménye először egy gyönyörű íj, csakhogy Jó a kézij külsőképpen, De hiba van erkölcsében: Mindennap egy fejet kiván, Két fejet it néhanapján. Aztán csónakot csinál, de az sem egészen jó, mert Ok nélkül csatába menne, Szükség nélkül ütközetbe. És igy tovább: minden »erkölcse« (termé­szete) miatt tökéletlen készítményét meg­semmisíti, míg aztán végre elkészül a szampo s minden jót ad. Az élet törvényét rajzolja elénk ez az eposz, amelyben nincsenek öldöklő félisten-emberek — a varázserejű dalnok, Vejnemöjnen sem hibátlan — s bár egyik­másik alakja heroikus nagyság, de ezekben is mindig mély emberi vágy, vagy tulajdon­ság rajzolódik ki. Ez az egész hősköltemény attól az emberszeretettől izzik, amelyet ne­künk, keresztyéneknek nagyonis kell és lehet táplálnunk magunkban a finnek s a világ minden népe iránt. A finnek ősi származás alapján rokonai a magyaroknak, hozzánk, evangélikusokhoz pedig különösen közel áll­nak, hiszen csaknem mind evangélikusok, s a Kalevala az evangéliumi hitű finnek számára azért is jelenthet sokat, mert mindaz a gazdag­ság, amit népük Istentől kapott, a Krisztus világosságában nyert igazi értelmet. Vikár Bélának — aki a Kalevalát világviszonylatban is egyedülálló fordítói művésziséggel ültette át mo.gyarra — az utolsó éneket summázó versikéje ennek a visszanézésnek a benyomá­sát eleveníti meg: A keresztnek napja végre Felsüt egy új nemzedékre. De az ősi, eltűnt kornak Emlékei bennünk forrnak, S ízük annál édesebb, A nap mentül fényesebb. 0O 90 ÉVES JAN SIBELIUS, az »agg óriás«, a zenében annak a tájnak és lelkiségnek a megszólaltatója, amelyet a Kalevala varázsol elénk, hiszen ízig-vérig annak a népnek gyer­meke, amelynek a körében oly sokszor hall­hatta az ősi hangszer, a kantélé kísérete mel­lett a régi verseket. Ennek a világszerte ün­nepelt zeneszerzőnek, aki Bécsben, 1890 táján a magyar Goldmark Károly tanítványa volt, elég meghallgatni egy szimfóniáját, vagy pél­dául Finlandia című szimfonikus költeményét ahhoz, hogy ízelítőt kapjunk ebből a csodála­tos világból. S hogy megihlette Sibeliust a Kalevala! Bámulatos jellemerővel, azt lehetne mondani: zenéjének jellegzetesen északi, »finnes« kolorítjával bűvöli körénk Sibelius a Kalevala! Bámulatos jellemző erővel, azt le­hetne mondani: zenéjének jellegzetesen északi, tárgyát: az egyik a szolgaságba kényszerített, de meg nem hajló legényről, Kullervóról szól, a másik pedig a vakmerő, de léha Lemminkej- nenről. Ez utóbbinak egyik tétele a nálunk is eléggé ismert Tuonelai hattyú. Ugyanezt a hangulatot idézi »A monda« című szimfonikus költeménye, hasonló műfajú alkotása, »Éjjeli lovaglás és napfelkelté« pedig a muzsika táj­festésének érdekesen északi darabja. ZENÉJE NÉPI HANGVÉTELŰ, de nem oly szoros értelemben, ahogyan ezt például Bar­tókról vagy Kodályról el lehet mondani. Nép- dalmotívumokat aligha fedezhetünk fel mű­veiben, de éppen Bartók figyelmeztet arra (egyik törökországi előadásában), hogy az is népi jellegű zeneszerzőnek tekintendő, aki nem vesz ugyan át kifejezetten népi dallameleme­ket, viszont azok szellemében komponál. A hagyománytisztelő Sibelius ilyen. Határozot­tan egyéni zenéje »Finlandia« talajából sar­jadt, s amint egyik méltatója mondta: »Min­den finn magáénak vallotta, annak ellenére, hogy addig sohasem hallotta zenéjét.« S MÉG VALAMI figyelemreméltó. Sibelius egyházi zenét is szerez. Nem is olyan régen, amidőn a finn egyház az ottani misszió meg­indulásának nyolcszázéves jubileumát ünne­pelte, az agg mesternek egy új művét mutat­ták be, amelyet erre az alkalomra komponált. Hazai egyházi zenénknek szép és komoly fel­adata lehet fs legyen is), hogy Slbeliusnak az egyházi művei is szólaljanak meg nálunk. Jó lenne erről az oldaláról, a hitbeli közösség melegében is megismerni Finnországnak ezt a Vejnemöjnen-jét, hogy hozzánk, kicsit távoli testvéreikhez is elhallatsszék az ezer tó éneké. Bodri« Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom