Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-05-02 / 18. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

Önkéntes megajánlások

AZ ŐSSZEL KIBOCSÁTOTT egyházi számadási nyomtatványainikban szerepel először ez a cím. Egyházunk anyagi ügykezeléséből végre kimaradt a rossz mellékzömgéjű »egyházi adó« kifejezés és ezzel együtt mindaz, amá az adókivetés velejárója volt: a megfellebbezéstől egészen a végrehajtásig, mely utóbbi sem volt ismeretlen egyes gyülekezeteikben.

Előző gyülelkeztemben, amely a harmincas években alakult missziói egyházközségek egyike, az elevenen meginduló egyházi élet természetes velejárója volt az egyházi adó önkéntessége. Annakidején az egyház- megyei számvevőszékkel gyűlt meg a bajom, mert nem volt adókulcsunk, vagyis nem állapítottuk meg azt a százalék-számot, amelynek arányában vetjük ki az egyháztagok jövedelme, illetve állami adója után az egyháza adót. Hiába mondtam, hogy önként vállalják az anyagi teil erhordozást, és anyagi viszonyaikhoz képest többet vállalnak, mint a magas adókulccsal rendelkező gyülekezetek tagjai, évről évre megkaptuk a figyelmeztetést: nincs adókulcs.

Hét évvel ezelőtt kezdtem meg a szolgálatomat mostani gyülekezetemben. Amint megismerkedtem a helyi viszonyokkal, azt javasoltam, térjünk át az egyházi adó kivetéséről az önkéntes megajánlásra, mert előző gyülekezetemben tapasztaltam, hogy amit önként megajánlanak, azt igyekeznek is megfizetni. Nyilatkozatomra egyesek mosolyogtak, mások a fejüket csóválták, de nem {fogadták el, mert — amint mondták — még annyi pénz se folynék be, mint eddiig. Akkor visszavontam javaslatomat, de azóta mind inkább vált meggyőződésemmé, hogy az egyházi életben az önként vállalt egyházfenntartási járulék rendszere a helyesebb megoldás. .Két évvel ezelőtt végre kísérletet tettünk Kihirdettem, hogy azok, akik felelősséget éreznek az egyházközség jövőjéért, vállaljanak felajánlást. A gyülekezet egy része megható módon nyilatkoztatta ki egyházhűségét.

VÉGRE A ZSINATI TÖRVÉNY és

az annak alapján készült új számadási nyomtatvány meggyőzte az aggodalmaskodókat.

Áttértünk az önkéntes megajánlások rendszerére. Megkérdeztünk minden egyháztagot, hogy vállalja-e az egyházfenntartási járulék fizetését és milyen ösz- szeggel óhajtja támogatni a folyó évben egyházközségünket? Az eredmény kielégítő volt. Az elmúlt hónapok tapasztala' a pedig azt igazolta, hogy az önként vállalt összeget — nagyon kevés kivételtől eltekintve — be is fizetik.

— Ha lennének még egyházközségek, ahol nem térték át a kivetett egyházi adóról az önkéntes megajánlásra, azoknak szeretném megmondani, hogy amikor az egyház anyagi vonatkozásban is a hit útján jár, biztos talajon lépked. Ezt az állításomat néhány példával is igazolom.

MÉG ELŐZŐ GYÜLEKEZETEMBEN történt, amelyben — mint már említettem — az önkéntesség elve alapján folyt az anyagi tehervállalás. A kezdő gyülekezet lendületével, szinte évről évre erősödtünk, gazdagodtunk, építkeztünk és beszereztünk kisebb-magyobb dolgokat, amelyek

az egyházi élethez szükségesek voltak. Végül szerettünk volna orgonát vásárolni. Mint a többi vállalkozásnál, ennél is számításba vettük a magunk áldozatkészsége mellett más gyülekezetek testvéri támogatását és esetleges segélyeket. Számításunkba azonban valami hiba csúszott. Mint a tengeren járó Péter, nem Jézusra néztünk, hanem a körülöttünk tornyosuló hullámokra. Féltünk, hogy nem jön össze a szükséges pénz és ezért nem elégedtünk meg az önkéntes» adományokkal, hanem közgyűlési határozattal az önként vállalt összegeket még 20 százalékkal felemeltük. Ebből lett a baj.

Az egyik pontosan fizető egyháztag, aki azonban nem volt jelen a közgyűlésen, felháborodva értesült a pénzbeszedői szolgálatot is végző harangozótál, hogy nem az általa meghatározott havi részletet várjuk tőle, hanem 20 százalékkal többet. Felháborodott és semmit sem fizetett, sőt még a templomot is elkerülte. Amikor találkoztunk,* hevesen kifakadt. Csak akkor csendesedett meg, amikor bevallottam, hogy az .eljárásunk helytelen volt, nemcsak azért, mert

4 mindenki tudja, mennyit adhat az egyházának, és anyagi erőszakoskodás nem méltó az egyházhoz, hanem azért is, mert hitetlenség azt gondolni, hogy Isten nem tudja önkéntes adományokból is biztosítani az orgona árát.

Amikor búcsúztunk, így szólt: »Azért csak tessék elküldeni újra a harangozórt, majd én is fizetek.« Így is tett mindaddig, amíg csak ki nem fizettük az orgonát.

A másik eset az idén történt. Az ősszel minden egyháztagot levélben értesítettünk az egyházközségünk anyagi életében bekövetkezett változásról, hogy t. i. az adókivetés helyett áttértünk az önkéntes megajánlásra. Azaz — mégsem mindenkit értesítettünk. Mire a külterületen lakók leveleit címeztük, észrevettem, hogy elszámítottuk magunkat. Nem elég a levél. Űjabb levelek készítésére pedig már nem volt idő. Ezért kihagytunk olyan címeket, ahonnan az utóbbi években jelét sem láttuk az egyházat támogató készségnek. Az év elején találkozók a gondnokunk ©gy ilyen egyháztaggal, akinek nem jutott levél, a szomszédjáét azonban olvasta. Arra kérte a gondnokot, hogy fogadjon el tőle pénzt egyház fenntartására, mert nem szeretne kimaradni az egyház fenntartói sorából. Megmondtam a gondnokunknak, hogy ha ismét találkoznak, hívogassa ezt az embert az istentiszteletekre is, mert nemcsak az egyház- fenntartási járulékok terén volt nagy mulasztása, hanem a templomban is nagyon régen üres a helye. Az egyház nem akarja azok pénzét használni, akik nem élnek az egyházban. Nemsokára ismét pénzt hozott a gondnok tőle és elmondta, hogy amikor átadta az üzenetemet, azt a választ kapta: hamarosan eljön az istentiszteletre, mert miután hozzájárult az egyház fenntartásához, most »már be mer ülni a templomba is«.

Talán ennyi is elég annak igazolására, hogy az egyház pénzügyei Isten kezében vannak. Amit megírtam, biztatásul írtam, hogy az egyház minden ügyét, az anyagiakat is, a hit szemüvegén nézzük.

Jávor Pál

ARCOK A BIBLIÁBAN

ANNA

Kedves asszonyi arc. Élete mint a meleg nyári éjszakák hullócsillagainak sorsa, amelyek előtűnnek az ismeretlen messzeségből, fényükkel beragyogják az eget, hogy néhány pillanat múlva visszazuhanjanak a sötétbe.

Anna, az izráeli gyülekezet egyik legjelentősebb tagjának édesanyja. Mennyit könyörgött, imádkozott, mennyit bánkódott, míg megszületett a fiú. Istenben való bizodalmas hitét, feltétlen ragaszkodását részegségnek gondolja a komoly Éli. Amikor megszületik a várva várt gyermek, nem tartja meg magának. Vár addig, míg az ő anyai ápolására szorul és amikor ez az idő letelik, elviszi a kis Sámuelt az Isten házába, hogy gyermekkorától kezdve; késő vénségédg szolgálja. Ismét imádságra nyílik az ajka: hálát ad Isten ajándékáért: a gyermekért.

Többet nem is hallunk róla, eltűnik a biblia lapjairól, olyan hirtelen,

ahogyan felbukkant. Nem sütkérezik fia dicsőségének fényében, nem emlegeti büszkén, hogy Sámuel, ez a nagy ember, az ő fia, nem kívánja, hogy tiszteljék az emberek, mert ő adta a gyülekezetnek, a népnek vezetőjét. Megmarad annak, aki volt: egyszerű, csöndes asszonynak, aki hűséges bizalommal tudta kérni az Istent. Elvégezte a maga szolgálatát és amikor ezt megtette, félrevonul, hogy ne őt tiszteljék az emberek, hanem, hogy Istené legyen egyedül a dicsőség.

így tudnak cselekedni mindazok, akik Anna módjára élnek, hisznek, szolgálnak.

Olyanok ők, mint a hullócsillagok, pillanatokig beragyogták az éget, ragyogásukban elégnek, majd eltűnnek szemünk elől, hogy mi soha el ne felejtkezzünk az egyetlen világosságról: az Istenről,

Vámos József

Készülj az ige hallgatására!

Az Úr kegyelmével teljes a föld

33. Zsolt. 5.

HUSVÉT UTÁN 2. VASÁRNAP

1. Kor 2, 1—2.

Európai földön az elsők közt alakult meg Görögországban a korintusi gyülekezet, Pál apostol missziói munkája nyomán, ősrégi, de háborúk folyamán elpusztult s azután újonnan megalapított és újjáépített város volt Korintus. Nagyforgalmú világváros volt, amikor Pál apostol második missziói útján Athénból — a csodálatos szépségű, de akkor szinte kihalt és pusztulófélben levő Athénból — odaérkezett. Hogy csábíthatta az apostolt ez a lüktető életű, szellemileg is eleven és minden újságon kapva-kapó város arra, hogy ragyogtassa tudását és képességeit.

De az apostol leszámolt: önmagával is, a csodavárókkal is, meg az esztétikai élvezetet kereső szellemi Ínyencekkel is. Leszámolt mindezekkel, mert tudta, hogy tudásának és akár csodát is tevő képességeinek a ragyogtatása elkápráztathatja ugyan az embert, de a pillanaton túl hatást nem ér el. Ezért határozta el hogy nem akar missziói szolgálatában másról tudni és mást ismerni, csak a megfeszített Krisztust. Tudta, hogy a megfeszített Krisztus botrán- kozás a csodát váróknak és gyermekes balgatagság a pzellemi élet korszerű magaslatain járó felvilágosultaknak. De tudta azt is, hogy mégis ez a megfeszített Krisztus Istennek élő, hatalmas ereje: egyedül benne- szerzett Isten üdvösséget, egyedül benne lehet a reménysége a gazdag Korintusnak, mert Isten ezt a megfeszített Krisztust nem hagyta a halál karmai közt, hanem feltámasztotta és jobbján megdicsőitette,

Ezt a Krisztust hirdette az apostol. öt rajzolta a korintusiak szeme elé, olyan elevenen és szemmel láthatóan, »mintha közöttük feszítették volna meg« (Gál. 3, 1). Mindenre eltökélt, szent egyoldalúsággal hirdette egyedül ezt a Krisztust, így lett a zsidóiknak zsidóvá, a görögöknek göröggé, az erőtcleneknek erőtelennc. »Mindenki számára mindenné lettem, — mondja, — hogy minden módon megtartsak némelyeket«. Mert nem a maga tudásából és lcépességeivel szólt, hanem a Lélek kényszerítésére hirdette a megfeszített Krisztust.

Azóta is ezt a megfeszített Krisztust hirdeti az egyház, mert őt rendelte Isten üdvösségül a népek számára, a mi számunkra is. Hirdeti istentiszteleten és bibliaórán, de hirdeti az egyházi sajtón keresztül is. Az egyház sajtója is akkor' teljesíti feladatát, ha az apostol szent lelkesedésével, a Lélek kényszerítő erejének engedve tisztán és hamisítatlanul Jézus. Krisztust hirdeti, még pedig a megfeszítettet.

Kamer Károly

A Hungarian Churh Press

— a magyarországi protestáns egyházak külföldet tájékoztató kőnyomatosa — most megjelent-számában első helyen közli Bereczky Albert református püspöknek és Ján Chabada szlovák evangélikus egyetemes püspöknek a németországi evangélikus egyház berlini zsinatán elhangzott beszédét. Ezután beszámolót közöl

M. Pradervand-n&k, a Református Világszövetség ügyvezető titkárának magyarországi látogatásáról, közölve M. Pradervand búcsúnyilatkozatát. A továbbiakban ismerteti a kőnyomatos a magyarországi református egyház debreceni tanulmányi konferenciáját, ahol a princetoni világgyűlésre készültek fel. Teljes szövegében hozza a kőnyomatos M. Pradervand Kálvin-téri prédikációját.

Részletesen beszámol a kőnyomatos egyházunk egyetemes tanácsának március 11—12-i üléséről, bőségesen ismertetve Vető Lajos püspöknek egyházunk kétcsztendős szolgálatának eredményeiről mondott beszédét. Gyöngyösi Vilmos esperes beiktatásáról is olvashatunk részletes beszámolót, benne az új esperes székfoglaló beszédének részleteit és Bezséry László püspök üdvözlő szavait. Beszámol a lap egyházunk országos levéltára és könyvtára kutató-olvasótermének megnyitásáról, idősebb D. dr. Prőhle Károly 80. születésnapjáról és Dömötör Tibor és Szimon János lelkésszé szenteléséről. Kiemeli a Hungarian Church Press püspökeink böjti körleveléből a konfirmációi előkészítés megindulásáról szóló részt, beszámol a Gyülekezeti Segély akciónak a megindulásáról és Dezséry László püspöknek Rákospalotán Két templomért címen elmondott prédikációjáról. Befejezésül j röviden hírt ad a János Passió Deák- | téri előadásáról és Peskó Zoltán | orgonahangversenyéről.

A főidet, az emberiséget zavar, bizonytalanság tölti el a háborús készülődések, a hidrogénbomba, a háborús uszítok sóit felelőtlen nyilatkozata miatt. Emberek milliói nem érzik, hogy az Vr kegyelme valóság, mely egyszer s mindenkorra szétáradt a húsvéti feltámadás csodájában, hogy t. i. legyőzetett a félelem, a halál, a polcol. Márpedig nekünk keresztyéneknek világosan kell látnunk, hogy ez megtörtént. Miért van mégis az, hogy nem tudjuk észrevenni, tapasztalni az Ur kegyelmét? Azért, mert hitetlenségükben Isten munkáját, cselekvését — mely Krisztusban adva van, s rajta keresztül a többit — nem kegyelmi ajándéknak fogjuk fel. A mi látásunk, tapasztalásunk átitatódott a hitetlenség gonoszságával, a bűnnel. Ez a homály sűrűsödik össze abban is, hogy a Krisztusban nyújtott kegyelem' megüresedett számunkra és nincsen átütő ereje. Ezután már hogyan várhatnánk, hogy reménységünk, bizodalmunk lenne egy másik, egy kegyelemmel teli élet után’ És hogyan várhatnánk, hogy mindenki szemei megnyíljanak a nagy valóság felé: »Az Ur kegyelmével telve a föld.«

Istennek ez az ajándéka, amely a húsvéti csodában adatott a világnak — nagy lehetőség a keresztyén ember számára. A keresztyén ember

pontosan ebben láthatja Istennek a világén; végzett munkáját és azt, hogy Krisztusban az egész földet ölelte megához. Nem kivételes, leszűkített kicsiny csoportnak szól az üzenet, hanem o széles földnek. És ott van igazán súlya, ahol a legnagyobb a zűrzavar és bizonytalanság; a félelem és rettegés. Az egyháznak, a keresztyéneknek, minden hívőnek ott van küldetésbeli helye ezzel az üzenettel, ahol reménytelenséggel találkozik. Igen, telve a föld az ö kegyelmével. Igen, új lehetőségek kínálkoznak ezáltal. Isten kegyelme cselekvő kegyelem. Érezzük és éreztessük! Vagyis bennünket is késztessen ez cselekvésre. Az Isten kegyelme a határtalan szeretet kegyelme. Ha ezt mi, hívők tudjuk, akkor nem nehéz megtalálni a tennivalót. Az Ur kegyelmével telve a föld, de a mi szívünk talán nem. A föld pedig és a népek csak úgy fogják megismerni és megtalálni ennek az igazságát, ha elsősorban a mi szívünk lesz telve Vele. Isten békéjének megrendithetetlen bizonyság- tételével szolgálhatjuk legjobban embertársainkat. Legyen a keresz- tyémség Keleten és Nyugaton egyaránt Isten kegyelmének hirdetője, a béke és a biztonság követelője.

Rédey Pál

Szombat esti közös imádságunk

A PÁSZTOR ÉS BOJTÁROK

Ján. 10, 12. 27. 28.

Jézus az egyetlen igazi Pásztor, aki életét adta a juhokért. Igazi Pásztor volta ismételten megmutatkozott abban is, hogy minden szavával, cselekedetével és egész életével nyilvánvalóvá tette: ö nem önmagáért van, nem is a juhok vannak öérette, hanem ö van a juhokért. Mindent a juhok érdekében és a juhok hasznára cselekedett. A halált is azért vállalta, hogy a juhoknak örök élete legyen. Most is azért hirdetteti igéjét és szolgáltatja ki szentségeit, hogy a juhok bűnbocsánatot, békességet, reménységet nyerjenek és egy se vesszen el közülük.

A »látszat-szerinti« pásztorokat, az egyetlen igazi Pásztortól éppen az különbözteti meg, hogy míg a Pásztor a juhokért él, addig a béresek önmaguknak élnek. Saját érdekük, előnyük és hasznuk mozgatja őket. Nem védik a juhokat, még kevésbbé vetik magukat áldozatul a juhokért. S#t inkább a maguk életét védik és mentik.

Az egyetlen Pásztor mellett, a legjobb és leghűségesebb földi pásztorok is csak bojtárok. Az anyaszentegyház tagjai egyszerre juhok és bojtárok. Mint juhok arra hivattak, hogy meghallják az igazi Pásztor szavát és kövessék Öt. Mint bojtárok arra hivattak, hogy szófiák a nagy Pásztor szavát, keressék az elveszettet, kötözgessék a megsebesítettet és visszahozzák az eltévedtek Minél inkább engedi valaki pásztoroltatni magát, annál jobb bojtár válik belőle*

VALLJUK MEG, hogy nagyon sokszor önző, csak a magunk hasz- hasznára tekintő béres-életet élünk, ezért van gyülekezeteinkben olyan sok kallódó bárány. Sokszor viszont bojtárkodunk, anélkül, hogy előbb juhok tudtunk volna lenni.

ADJUNK HÁLÁT, hogy az igazi Pásztor igéjével és szentségeivel táplálja és vezeti Magyarországi Evangélikus Egyházunk népét. Sokakat megtérít a maguk útjáról az Ö útjára. Köszönjük meg az egyházi sajtónkon keresztül kapott pásztorolást is.

KÖNYÖRÖGJÜNK olyan bojtárokért, akik tisztán és igazán nir- detik a jó Pásztor szavát szószékeken, sajtóban, hittanórákon, családokban. Könyörögjünk a sajtóvasámapi áldozatos adakozásokért; a Gyülekezeti Segély hathatós munkájáért, a zuglói és. pesthidegkúti templomok megépítéséért, jó tavaszi időjárásért és hazánk békés építéséért.

K. Z.

BIBLIA-OLVASÓ

HETI IGE:

Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezembőL Jn. 10. 27

_28;

Május 2. Vasárnap. Jób. 1., 1—12. (I. Kor. 10,13.)

Életünk minden napján számot kell adnunk arról, hogy erős-e a hitünk és valóban tudunk-e Istennek szolgálni? Bűneink naponta megtámadnak, hátha legyőzhetnének. A keresztyén ember Isten erejével veszi fel a harcot velük szemben.

Május 3. Hétfő. Jób 1,13—22. (Jel. 13,10.)

Csak az az igazi hit, mely küzdelemben jön létre napról napra. Bnél- kül megposványosodik és elveszti kristályos tisztaságát*

Május 4. Kedd. 2,1—10. (Jak. 5,11.)

Isten szeretetét nem mindig egyformán tapasztaljuk, ö mégis szemmel tart és örök életre, változatlanul szeret bennünket.

Május 5. Szerda. 1. Kor. 2. II—3,4. 20—23.

A pásztoroló Krisztus szeretetét csak a hit által tapasztalhatjuk meg. A hit azonban a Szentlélek működése bennünk, s ezért általa megértjük az Isten dolgait, azt hogy Krisztusban minden a miénk, mi pedig Krisztust-.

Május 6. Csütörtök. Jób 4,1—21. (1. Kor. 10,12.)

Noha nagyon jól tudunk beszélni bűnösségünkről, sokszor mégis ártatlanoknak akarunk látszani. A keresztyén ember tudja, hogy Isten előtt nincs semmi érdeme, vagy követelni valója, de tudja azt is, hogy az Ö akarata a mi állhatatos hitünk és örök életünk.

Május 7. Péntek. Jób 5, 8—19. (Jak. 1,12.)

Aki Istenhez folyamodik, nem csalatkozik. Ezzel szemben az önző gögös, hamis és mások kárára törő ember nem várhat tőle áldást.

Május 8. Szombat. Ézs. 40, 26—31.

Az élet mindennapos harcában Isten szeretete felüdít és új erőre késztet. Akit a Jópásztor vezet, az becsületes éle tóton át biztosan megérkezhet Istenhez, az örökéletre.

SAJT© YÄ S Á U, M A P: Adakozzunk a templomi offertóriumha egyházi sajtónk javára!