Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-04-18 / 16. szám
s EVANGÉLIKUS ÉLET ............. ■■■■■■■■.........-■*..........-*■■■■—■■■ A H ÜSVÉT ELSŐ TANUL TV AGYPÉNTEK ÉS HÜSVÉT ELválaszthatatlanok. Nem kettőt, mond e két ünnep, hanem egyeit: Isten megbocsátott,^ szeret, Jézus Krisztus megszerezte nekünk az örök életet, győzött a bűn és halál felett. Ami Húsvét reggeléin hajnali bíborban, sugárözönbe borítva ragyogott fel, azt Nagypénteken már eltakarja, egészen elrejti a bűn fellege. Ám e felleg, mögött ott van a teljes győzelem! »-Elvégeztetett«, e diadalkiáltás adja tudtul a tninden- ségnek, hogy befejezést nyert a nagy mű, a Fiú elvégezte azt, amiért az Atya küldtek. 17, ÍZÉRT VAN AZ, hogy e szóra megmozdul a mindenség. Holt tárgyak hirdetik Krisztus győzelmét: élhasad a jeruzsálemi templom szentek szentjét elfedő kárpit, jeléül annak, hogy Isten elfogadta a nagy Főpap áldozatát, szabad immáron egyszersmindenkorra és végérvényesen az út szent színe elé, minden bűnös ember számára. Jézus Krisztus engedelmes életéért, áldozati haláláért van bűnbocsánatunk. Megrendül a föld, kemény sziklák repednek meg. Mintha betelnék a jövendölés: amikor az emberek elnémulnak, a kövek fognak kiáltani! (Lukács 19, 40.) Izrael hallgat, vagy csúfolkodik. Nincsen, aki bizonyságot tenne a Messiásról. Isten azonban gondoskodik róla, hogy az Ö Fia ne maradjon tanúk nélkül. Ha nem akadnak bizonyságtévők Isten népéből, ha szétrebben a tanítványi maroknyi csapat, mint csirkék, ha ölyv csap rájuk, Isten a néma kövek száját nyitja meg félelmetes beszédre. Megnyílnak a sírok és »sok elhunyt szentnek teste föltámadt« (Máté 27, 32—53.). Nem kísértetjárás rémíti Jeruzsálem lakóit, nem lelkek, megholtak lenge szellemei jelennek meg, hanem a feltámadás csodája megy végbe néhány rég el- húnyt emberen: visszanyerik testüket, bár nem a régit, hanem újat, megdicsőültet és így, testben jelennek meg sokaknak. Jel gyanánt afelől, hogy Krisztus diadala elhat a holtak birodalmába is; az Ő feltámadásának visszaható ereje van minden valaha élt emberre. Óh, csodák csodája! Csak egy meggyötört holttest függ a kéresztfán, — ennyit lát csupán a vaksi szem. Ám hogyan moccan, éled minden e holttest körül: holt tárgyak kelnek életre és feltámadnak a megholt emberek, s mintha minden reá mutatna, felőle tanúskodna, róla prófétálna, őt hirdetné! Élet árad a keresztfáról, Hús- -Z vét rejtett diadala tör fel már most, itt Nagypéntek sötétjéből is: Elvégeztetett, győzelem, győzelem a bűn, a halál hatalma felett! Hangosan kiáltanak a kövek, zeng a megindult teremtett világ s megszólal — végre — egy ember is. Nem Izraelből való, nem tanítvány. Egy pogány, egy idegen. Isten mindig gondoskodik róla, hogy az Ő dicsősége ne maradjon tanúk nélkül s ha a hivatalosak hallgatnak, váratlanul, oly helyről, ahonnan nem is vélnénk, kerülköznek bizonvságtévők Melkisédek, Baálám, Ruth — hivatalosak helyett a kiválasztottak. Isten titkos rendelése szerint;- néha akaratuk nélkül s nem is sejtve, hogy mit mondanak, megnyitják szájukat és fennen hirdetik a Magas- ságos dicséretét. Így szólal meg most a római százados is: »Bizony, Istennek Fia volt ez!« (Máté 27, 54.) Mint ahogy Napkelet pogány bölcsei egykor elsőnek siettek a Király bölcsőjéhez, hogy tisztességet tegyenek neki, úgy lesz Krisztus húsvéti dicsőségének első tanúja e római zsoldoskatona. Maga sem tudva, mit szól, tesz vallomást arról, amit Péternek is csak a Szentlélek súghatott meg Cézárea Filippinél: »Te vagy a Krisztus. az élő Istennek Fla« (Máté 16, 16). § AHOGY BEALKONYUL, tétován bár, de mindenre elszántan egy férfiú léptei közelednek a kereszthez: Arímáthiai József, a gazdag tanácstag ez, aki életét is kockára vetve kikéri Pilátustól Jézüs testét. Szótalan, de annál beszédesebb bizonyságtevő e férfiú, népének egyetlen képviselője s az első mind közül, aki odaáll meggyalázott Messiása mellé. Temetni jő Jézust, saját fejedelmi sírboltját adja néki s nem tudja, hogy az Élet magvetésének szolgálatát végzi:-abbéi a sírból ragyog fél majd, harmadnapon a diadalmas élet. Királyi temetést készít a halott Mesternek s ezzel királyi dicsőségének önkénytelenül tanúja. JGY SEREGLENEK A KERESZT KÖRÜL már Nagypénteken az első tanúk. Isten gondoskodik róluk, az Ö keze titkos munkája mind e mozgás. A halálba rejtett élet feszegeti egy meggyőzött világ rozsdás zárait. Míg majd Húsvét hajnalán felnyílik Arímáthiai József sírja és teljes dicsőségében ragyog fel Jézus kivívott diadala — Máriának. Öh, nem véletlen ez sem, hogy a megjelent Élet első tanúja, a húsvéti evangélium legelső hirdetője egy esett asz- szony lesz, valaki egészen mélyről, akit ilyen szédítő magasra emel a bűnösöket mentő kegyelem. G. Gy. GYÜLEKEZETI HÍREK 1954. április 18. Húsvétvasámap. — »A halál legyőzője.« Igék: Jel. 1, 17—18. — Jn. 20, 1—10. — Liturgikus szín: fehér. 1954. április 19. Húsvéthétfő. — »A húsvéti hit teremtője.« Igék: 1. Kor. 15, 21—23. — Jn. 11, 21—27. — Liturgikus szín: fehér. Készülj az ige hallgatására Feltámadás ünnepe (Húsvét). Jel. 1., 17—18. Krisztus feltámadott! Ez az örömhír nem azért hangzik, hogy elfe- lädtesse Krisztus keresztjét. Krisztus kereszthaláldt szükségképpen követi feltámadása, s mindkettő kemény és kérlelhetetlen valóság. Hitünk számára azonban a feltámadás az az erősebbik tény, amelyben meg tud fogódzni, s innen visszatekintve ragadhatja meg a keresztnek az érteiméi és ajándékát: a megbékéltetést és a bűnbocsánatot. Krisztus feltámadott! Ez a hit adja azt a bizonyosságot is, hogy a halál a mi számunkra sem a kárhozat, a megsemmisülés, hanem az örök élét kapuja, — ezt nyitotta meg Az, akinek a kezében vannak a halálnak és pokolnak a kulcsai. A Krisztus feltámadásában való hithez nem volt elég s ma sem elég csupán az üres sir prédikációja. János apostol ugyan azt mondja magáról, hogy amikor meglátta az üres sírt, hitt (Jn. 20, 8.). De ez után ott van a megállapítás, hogy a tanítványok még nem tudták, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halottak közül. Csak a Feltámadottnak ismételt megjelenései győzték meg teljesen híveit arról, hogy ö él. Számunkra pedig ezek a bizonyságtételek mutatják a megbizonyosodás útját. Mi nem kívánhatjuk, hogy közülünk is mindenkinek külön- külön jelenjék meg a feltámadott Krisztus. Hiszen nem is bizonyos, hogy egy ilyen megjelenés megnyugtató volna. Lám, amikor Jánosnak, a szeretett apostolnak később látomásban jelent meg, ő megrendültén, halálraváltan esett lába elé. Csak a bíztató szó: »Ne félj!« erősítette és nyugtatta meg, mint egykor a tanítványokat a háborgó tengeren. S még csodálatosabb, hogy Krisztus születését is ez a vigasztaló bíztatás kísérte: »Ne féljetek!« (Lk. 2, W.) Krisztus feltámadásának a hirdetésénél nekünk is szükségünk van erre a bíztatásra: »Ne félj!«, mert csak a bizonytalankodó félelem legyőzésével születik meg az igazi, örvendező hit. Enüek a hitnek a tartalma pedig dz, hogy Az, aki kezdetben volt (Jn. 1, 1.), nem halt meg, hanem Örökké él; az Első egyúttal az Utolsó is. És mert nem önmagáért van s nem önmagának él őrökké, hanem miértünk, ezért Általa és Benne nekünk is van örök életünk. Dr. Wiczián Dezső ANGYALFÖLD A virágvásárnapi szeretetvendég- ség alkalmával szép sikerrel adták elő a »Nincs Visszatérés« című bibliai tárgyú darabot. A jó rendezés és a szereplőik kifejező játéka tetté elevenné Mária Magdaléna megtérésének és Júdás árulásának drámai ábrázolását. Mivel sokan sajnálkozásukat fejették ki afölött, hogy családtagjaik nem látták a darabot, az előadásit április 25-én, húsvét utáni vasárnapon délután 5 órai kezdettel megismételjük. (Bp. XIII., Fóti-út 22.) Hittestvéreink figyelmét már most felhívja a gyülekezet erre az előadásra. KŐBÁNYA Gyülekezeti napot tartottak vl-’ rágvasámap, amelynek »Krisztus a világ reménysége« volt a központi témája. Ennek keretében Pálfy Miklós, Ottlyk Ernő, Hafenscher Károly, Koren Emil és Böszörményi Ede tartottak előadásokat a reménység kérdéséről a Bibliában, a világ keresttyénséigében, az egyes ember életében s az egyházban. A gyülekezeti napon a hívek a Református Énekeskönyvből tanultak meg néhány olyan lutheri éneket, amelyet eddig egyházunkban nem énekeltek. RÁKOSKERESZTÚR Virágvasámap délelőtt, istentisztelet után -megható egyszerű ünnepség közepette Kővári Jánosné és Mohácsi Pál né a gyülekezet nevében köszöntötték dr. Kósa Pál lelkészt, megemlékezve eddigi szolgálatáról. A gyülekezet ajándékát, Luther-ka- bétot adták át szeretetük jeléül. — Délután szeretetvendégséget tartottak a gyülekezeti teremben. Dr. Kosa Pál lelkész tartott írásmagyarázatot. Kovács Istvánné Bach Geistliche Lieder c. gyűjteményéből két művet adott elő. Pupek Erzsébet | szavalt, az ifjúsági énekkar több énekszámot adott elő. Várady Lajos budai esperes előadást tartott egyházunk szeretetszolgálatáról. ÉRDEKLŐDŐK FIGYELMÉBE! A Sajtóosztály ezúton hívja fel az érdeklődők figyelmét arra, hogy az Útmutató a biblia rendszeres olvasásához című kiadványa még kapható. PESTERZSÉBET A pesterzsébeti evangélikus templomban április 25-én, d. u. C órai kezdettel zenés áhitat lesz. Igét hirdet Friedrich Lajos, a Lelkésznevelő Intézet igazgatója. Közreműködik Réti József, az Állami Operaház magánénekese, a pesterzsébeti gyülekezeti vegyeskar és zenekar. Vezényel Bencze István tanár, VÁC A váci anyagyülekezetben és a rádi filiában március 29-től ápr. 4-ig igehirdetés-sorozat volt, melyet Rozsé István nyíregyházi lelkész tartott. Április 4-én este szeretetvendégség- gel zárult a hét. Ezen ugyancsak Rozsé István tartott előadást az egyháztagságról. A szeretetvendégségen szolgálták: Nagy Jánosné énekesnő, Hídvégi Ferencné zongoratanárnő, akik előadták Stradella: Uram irgal- mazz, és Händel Largo-ját Kemenes Éva, Börzsönyi Anikó és Végvári Erika verseket adtak elő, ifj. Zászka- llczky Sámuel és Varga Erzsébet rádi hívek pedig finn énekeket énekeltek. SZÜLETÉS Szerdahelyi Pál somogydöröcskei lelkészt és feleségét Isten két leány- gyermek után április 7-én fiúgyermekkel ajándékozta meg, aki a ke- resztségben a Péter Pál nevet kapta. A keresztelést Hegyháti János iha- rosberényi lelkész végzi. HALÁLOZÁS Bucsky Sándor, a bábonymegyéri evangélikus egyházközösség másodfelügyelője, ny. lg. tanító, a somögy- zalai evangélikus egyházmegye tanácsának tagja, március 26-án Budapesten elhúnyt. Temetése Bábonyme- gyeten volt március 31-én.---------£_________________ Ár va gyermekeket elhelyezünk: 9—12 éves fiúkat és i 1—-13 éves lányt. Jelentkezni lehet lelkészi ajánlólevéllel a bócsai evangélikus lelké'szi hivtalnál. Bács megye. Háztartási munkában jártas, főzni tudó 30—5Ö év körüli nő, megfelelő díjazás és meleg otthon fejében munkát kaphat. Jelentkezés: Evangélikus lelkészi hivatal, Kisterenye. Nógrád m. HÚSVÉT ELŐTT *.,. azok a férfiak, akik fogva tárták Jézust, csúfolják vala, vervén őt.« (Lk. 22, 63.) Abban az évben még Niszán hónap közepén is hidegek voltak az éjszakák. Illés szekerének hét csillaga ragyogó fényszikrákat küldött a jeruzsálemi nagytemplom aranyos tetőiére, de a sötétségbe burkolózott Szenthely ridegen elnyelte, az égi fényt. Odébb a Mória dombjának hajlatában tűz pislákolt az egyik ház udvarán. Néhány szürkeköpenyeges szolga üldögélt körülötte. Kezüket fázósan terjesztgették a parázs felé. Ajtó csapódott odabenn. Kendőbe burkolózott szerecsen -ablány jött ki az udvarra az egyik kamarából. Hasas cserépkorsót cipelt a tűzhöz. Mindenki feléje fordult. Mágneses erővel húzta magához a tekintetekét a korsó. Nyögve tette le a lány a földre. — A tietek. Nektek küldte az öreg szentséges Annas. Elégedett morgás fogadta a küldeményt. Libanon tüzes bora felmelegítette a fézós virrasztókat. — Mi van odabent? — kérdezte az egyik fiatal szolga. — Nem szól egy szótsem a Názáreti — legyintett a fekete lány. Már ötször belestem az ajtóhásadékon. Még mindig ugyanott áll. — Bántották? — kérdezte egy másik szolga kíváncsian. — Bent vän az ostoros gazda? — Mit gondolsz! — nézett rá lesújtó tekintettél a lány. — A szentséges öreg holnap az áldozati oltár elé lép. Nem fertőztethetl meg magát az erőszak cselekedetével. Csénd támadt a tűz körül. A főpap háziszolgája egy nyaláb venyigét vetett a párázsra. Mindnyájan belebámultak a felcsapó lángokba. A háziszolga tűnődve markolt a szakállába. — Hátha ártatlan — dörmögte maga elé — hiszen nem védte magát a Gecsemáné kertjében Sem. Bezzeg Barabás! Csupa vér volt az arcom, mikor a börtönbe vittük azt á veszett rablót. «—• Bolond vagy, Málkus! — mor- 3ult fel a vén istállós szolga. Hát bem ma éjszaka vágta meg karddal a füledet a Názáreti tantívá- nya?! Málkus a füléhez kapott. — Nem ő vágta meg — motyogta védekezőn. — Ö inkább meggyógyította. Végigsimltott a sebemen és egy pillanat alatt elmúlt az égő fájdalom.) Óvatosan nyúlt a füléhez. — Már csak egy kicsi seb van a fülemen, pedig azt hittem, hogy búcsút mondhatok a balfülemnek örökre. Nem közönséges ember ez a Názáreti. Csodásán gyógyító kezei vannak. — Azt mondják, hogy halottakat is feltámasztott már — fecsegett izgatottan a cselédlány — a vízhordó Semes mondta. — Mondta, mondta — dohogott a vén istállós — ki hallotta, hogy valaki a halottak közül feltámadott? Ne beszélj bolondságokat. Valaki közeledett ^ a kapu felől. A vándorok fehér köntöse volt rajta, arcát árnyékban hagyta a fejére vont széles gallér. Szótlanul telepedett le közéjük. Az ajtóőrző odakiáltott: — Adjátok helyet neki, atyámfia ő! A szerecsen lány rábámult. — Te nem áz ö tanítványa Vagy? — Nem vagyok — mondotta amáz és kezét a tűz felé terjesztette. Az öreg istállós szolga megvetően a tűzbe köpött. — Most alkalma tesz ennek a Hitelűnek bebizonyítani, hogy tud-e halottakat feltámasztani. Felvisított rémületében a lány. — Saját magán bebizonyíthatja — eknéskedett az öreg — egy héten belül a keresztén rothad a teste. Szél suhant át az udvaron. Mint a halál fagyos Szele. Málkus szemében fényleni kezdett a szánalom. Maga elé meredt. Valaki felkiáltott. — Az nem lehet! A, nemrég jött vándor volt. Arcából lehullt a gallér, remegő kézzel vonta vissza a vásznat szeme elé. Őszülő szákálla felett iszonyatban égtek szemei az öreg felé. — Nem lehet? — sértődött meg az öreg — nem tudod, hogy nálunk minden lehet! Egy ember élete nem számít egész Jeruzsálem nyugalmáért. Mit sajnálsz rajta? Bittó* te is a tanítványai közé tartozol! — Nem, nem! Nem is ismerem!! Az egyik szolga felragadott egy égő faágat. Arcába világított az idegennek. Gyanakodva jegyezte meg: — Mintha ott láttam volna vele együtt a Kertben. Az idegen felugrott. — Engem nem! Sohasem láttam a Názáretit! Elfehérült arcára kiült a félelem. — Miattam megölhetitek. Verje meg az Ur. Az Ur a tanúm, nem ismerem! Hátrálni kezdett a tűz fényköréből. E pillanatban ajtó nyílott a házból. Valaki a tűzhöz lőtt. A ház felvigyázójának mord arca tűnt fel a tüä fényében. Bosszúsan nézett a szolgahadra. Azok felkapták a fejüket. Az idegenről elfeledkeztek. — Takarodj a házba! — förmedt a főszolga indulatosan a leányra. A szerecsen nő elkotródott. — Ti is elmehettek — nézett a Szolgákra a felvigyázó — aludni tért már a' főpap szentséges apósa és helyettese, Almás. Senki se mozdult a szolgák közül, Zavartan néztek egymásra. — No, mi lesz már? — Uram, — állt fel aZ öreg istállós szolga — mi lesz a jutalommal? Ma éjszaka megjártuk az Olajfák hegyét, elhoztuk az Iská- riót vezetésével a Názáretit. A Szeíitségés megígérte, hogy fejenként egy ezüstpénzt kapunk, ha elhozzuk ide. — De hogy hoztátok ide? — frö- csögott a méreg a felvigyázóból, — mint egy herceget. Leborultatok előtte, féltetek tőié. Olyan félelemmel kísértétek, mintha csakugyan az lenné, mint akinek mondja magát. Most aztán olyan gőgös, hogy még az öreg Szentségesnek se; válaszol egy szót se! Az egyik fiatal szolga dühödten felmordult. — Hát mit csináltunk rosszul? — Mindent — sziszegett gúnyosán amaz. — Ha én lettem volna ott, tudom, véres arccal és betört bordákkal érkezett volna ide az istenkáromló. Akkor álábbadná most, jajgatna kegyélemért, ■— Jajgat ez majd később — mérgelődött az öreg. — Ostoba! Ha reggelig még nem törik, holnap Pilátus előtt szemtelenül kigúnyolja az egész Szent papi tanácsot, örök szégyen lesz a házunkon, ha a rómaiak szabadon engedik a templömrombolót. — Templomrombolót? ■— álmél- kodott Málkus. — Hát te nem tudod? Ezen bot- ránkozik napok óta egész Jeruzsálem. Azt mondta sokak előtt: »leronthatom a templomot és három nap alatt megépíthetem äzt«. Az arcokon kitüzesedett a harag. — Kitaposom a lelkét! — ordított bőszülten az öreg szolga. — Kiverem a fogait! — sivított egy fiatalabb. Málkus a fejét vakar gáttá: — Ez -z ember lerombolná a nagytemplomot egymagában? Ugyan .,, ugyan atyafiak .., Egy pillanatra megfékeződött az indulat vihara. — Ne törődjetek ezzel aZ állattal! — üvöltött a felvigyázó, — el kell, hogy pusztuljon még az ünnep előtt’ a Názáreti! Urunk azt üzeni, ha holnapig nem kerül a Koponya- hegyi vesztőhelyre, nem kapjátok meg az eZÜSt pénzt’ Ordításba tört ki a gyűlölet a szolgahadból. — Most rögtön agyonverem! —• bődült el az öreg istállós. — Leütöm, mint egy kutyát! — Gyerünk, bunkózzuk le!! Kaján vigyorgással mutatott a felvigyázó a börtönkamara felé. — Tehettek vele, amit akartok. Puhítsátok meg, törjétek meg, hogy holnap bevallja az anyja kínját is! A kamrához rohant a bőszük szolgacsorda. Az ajtó előtt — mintha csak elő lett volna készítve — egy halom csípős olajfaVessző volt odatámogatva á falhoz. Egy pillanat alatt szétkapkodták és bezúdultak az ajtón állati ordítással. Odabent egy febérruhás ember állott háttal az ajtónak. Málkus mégígézetten bámult be á kamarába az Udvar közepéről. Tisztán hallotta a szakadó vászon reccsenését. Aztán látta a mezítelen háton az első vérpátakot. Látta szobatársainak önmagukból kivetkőzött, bíborveres arcát. Végül eltakart előle mindent a szemében megsűrűsödött könny. Durva röhögés csattant fel odabent: —■ Prófétáid meg, ó Názáreti, ki volt az, aki téged most megütött? Nagyot szisszent a húsbavágó olajfavessző. A közéiben kéjesen mormogott a felvigyázó: — Megfizettem Neked, Názáreti, a templomból való kiűzetésemért... Akkor vette észre maga mellett Málkust. —• Hát te miért nem ütöd? Málkus kínlódva rázta a fejét: — Én . .. nem .., A felvigyázó először elvörösödött, aztán hányivetin vállat vont. — Bánom is én. Ütik elegen. De az ezüst pénzt nem kapod meg. Málkus mégegyszer benézett az ajtón. Az irtózatos látványtól riadtan fordította vissza a tekintetét. — Az ezüstpénz legyen a tied, uram. Megszolgáltál érte. Nem bírt ottmaradni tovább, kisietett a kapun. Odakint nagyot lélekzett a hűvös éjszakai levegőből. . Céltalanul tovább ment. Egyszer ‘ belebotlott egy emberbe, ki' a földön feküdt. A telehold fényénél megismerte az előbbi idegent. Földreborulva zokogott, fejét verte öklével. Poros arcán szennyes barázdát szántott á két könnypatak. — Mi bajod? — kérdezte Málkus megrendültén. Az idegen felemelte sírástól kivörösödött arcát. — M%tagadtam őt, az én Uramat ... Isten küldöttét..; a halál- batnefiőt. * Málkus a füléhez kapott és egyszerre felismerte a kertbén kár- dotrántó tanítványt. Egy pillanatra ökölbeszorult a keze, de Ugyanakkor újból maga előtt látta ä még- gyálázott, véres Ártatlant. Keze kisimult és testvéri szeretettel mégpihent a szégyenkező tanítvány homlokán. —■ Ne sírj, ő megszábadülhát á haláltól. Keleten meghasadt az ég. Vérpiros bíborban húsvétot ígért a haj- nal- Németh István I A
