Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-03-26 / 13. szám

■ Evangélikus Sie* ÁPRILIS 4. Felszabadulásunk ötödik évfor- 1 dutója közeledik és ez az ötödik év­forduló a magyar népnek már nagy ünnepe lesz. Az ünnepek egy nemzet életében a közös tapasztalatok, közös örömök és gondok kohójában szület­nek. Április 4.-e abban a> pillanat­ban született, amikor a pincékből feljöttünk, elszállt körülöttünk a lő­porfüst és felröppentek a madarak az ég felé, amelyet öt éven keresztül bombavető repülőgépek és ' süvítő aknák szántottak. Éhesen és rongyo­san néztünk körül és a gyermekünk hamuszürke arcából ránk sugárzó fá­radt kis szemek figyelmeztettek arra, hogy mindent újra kell kezdeni. Az ünnep akkor született, amikor azt kezdtük érezni, hogy mindent újra lehet kezdeni. .Azelőtt csak a romlást láttuk, a biztos menetelést az össze­omlás felé, s az összeomlás mindig szaporodó romjai alatt nemzeti be­csületünk, népünk jóléte és hazug jel­szavakkal sárba tiport történelmi esz­méink hevertek. A romokon pedig megszülettek a romlás virágai: ember- gyűlölet, kiábrándultság, tervtelenség és reménytelenség. Április 4.-e azt jelentette, hogy a romokkal együtt a romlás virágait is el lehet takarítanunk. Az ötödik ápri­lis 4.-e ennek az új kezdésnek az ünnepe. A Szovjetúnió katonáinak a mi felszabadításunkért kihullott vére történelmi barátság virágait nevelte népeink között a mi földünkön, ame­lyen mindeddig azok voltak az urak, akik a népek kizsákmányolásának leghatalmasabb ellenfelét a szocialista népek köztársaságát csak rágalmazni tudták. Az ötödik április 4-én a Szov­jetúnió népét és vezetőit is ünnepel­nünk kell, hiszen az ő segítségük nél­kül lehetetlen lett volna leráznunk a német igát és a feudalizmus bilin­cseit. Azóta országunk túljutott első há­roméves tervén és lehetetlen ezen az ünnepen vissza nem gondolni arra, amit általa kaptunk, ha arra is gon­dolunk, hogyan látta meg a mi né­pünk 1945 tavaszát. Két dolog mindenek felett termé­szetes feladatként bomlik ki ebben az ünnepben népünk minden fia, tehát minden keresztyén felé is. Fokoznunk kell népünk közös bol­dogulásáért végzett napi munkánkat, ipari munkásságunk és mezőgazda- sági dolgozóink munkafelajánlásai magukkal kell ragadják egész nem­zetünket s benne minket is, akik a nemzet hitből való első szolgáivá kell legyünk. Őrködnünk kell a békén. Nemcsak üres és passzív pacifizmussal- irtózva a háborútól, és nem téve semmit a háború készítői ellen, de egységbe kell toboroznunk egész népünket azért, hogy munkájával és áldozatával erő­sítse a köztársaságunkat, hogy az bástyájává lehesen az emlreri boldo­gulás tervének. És imádkoznunk kell. Erre sose nó­gatjuk egymást eleget. Szálljanak a keresztyének imádságai Isten felé, elsősorban a hálaadás okából. Tud­nunk kell köszönni Istennek azt a kegyelmét, amivel megtartott minket és amivel megengedte új építkezésün­ket. És szálljon imádságunk Isten felé buzgó könyörgésben, hogy Isten szentelje meg népünk közt végzett munkánkat, és adja meg mindany- nyiunknak s az egész világon minden embernek a mindennapi kenyeret. A kenyeret, tehát a békét. Nagybörzsöny Szántó Róbert kelenföldi lelkész íród tolla örökítette meg nyomda- festéken Nagybörzsöny történetét. Izgalmas leírás, érdekfeszítő törté­net a nagybörzsöny i evangélikus egyház története. Érdekes különös­képpen azérl, mert Börzsöny egész környéke római katolikus prímási birtok volt és mégis Nagybörzsöny lakói a reformáció híveivé váltak és ez váltotta ki azt a feszültséget, ami izgalmassá telte a nagybörzsönyi evangélikus eklézsia történeiét. Az izgalom akkor kezdődött, ami­kor a népelnyomó hírhedt prímás, Kolonics 1702 március 3.-áinak haj­nalán 200 dzsidás katonával egy had­nagy vezetésével szállatta meg Bör­zsönyt. A dzsidások hadnagya ösz- szehivatla a községi tanácsot és fel­olvasta előttük a pozsonyi helytartó­tanács végzését, miszerint mindazok, akik a római katolikus egyházba vissza nem térnek, jószágv-eszlésre és száműzetésre ítéltetnek. A községi bíró átvette a rendele­téi és a tanács kiküldődéivel vitte el az evangélikus lelkésznek tudomás­vétel végett. Az evangélikus lelkész átvette a végzést és elolvasla és nyomban ketlétépte, amiért a had­nagy vasraverette őt és lecsukatta, az evangélikusok szép és nagy templo­mát, melyet maga az evangélikus nép épített és a paplakot is elvette s azóta az ma is a római katolikusoké. Az evangélikusok télen magánhá­zakban, nyáron az erdőben tartották istentiszteleteiket, halottaikat csak a lemető árkába temették el, a prímási uradalomban munkát nem adtak ne­kik s így gyalog jártak az Ipolyon túlra napszámba. Három év telt el így, mígnem Rá­kóczi szabadságharca 1705 október 20-án szabadította fel Börzsönyt az osztrák dzsidások és Kolonics járma alól. Rákóczi szabadságharca- idején há­rom év alatt Börzsöny nem egyszer gazdát cseréli, aszerint, hogy a ku­rucok vagy a labancok nyomultak előre, hol az evangélikusok, hol a ka­tolikusok uralták a helyzetei. 1708 végén Börzsöny és vidéke végleg a labancok uralma alá került s ekkor az evangélikusok lelkészét végleg száműzték, aki hosszú bújdosása után Selmecen lelt otthont s az evan­Turóczy Zoltán püspök és Reök Iván Csepelen gélikus nép ismét magánházaiban, vagy az erdőben tartotta istentiszte­leteit lelkész nélkül, Nagypénteken pedig Selmecre zarándokoltak csalá­dostól Úrvacsorát venni. Ez volt a nagybörz-sönyi evangéli­kus nép helyzete 1784-ig, amikor is a türelmi rendelet kiadása lehetővé tette számukra az újabb templomépí- tést és a lelkésztartást. A türelmi rendelet után első lelké­szük Kovács János volt, aki híveivel hozzáfogott a templomépítéshez, úgy­hogy az fel is épült és már 1785 feb­ruár 2-án fel is avatták. Ez a templom fatemplom volt és 1844-ben a börzsönyi nagy tűzvész következtében a papiakkal, az iskolá­val és 80 házzal együtt Szomora Jó­zsef lelkészkedése alatt pusztult el. Szomora József lelkész népével összefogva !847—1852-es évek alatt felépítette a mai szép és nagv kő­templomot. Oltárképét Pesky József festőművész festette meg 1852-ben, tárgya Jézus megjelenése Mária Magdalénának, a „Ne illess en­yém“ jelenete. Az oltár bal és jobb oldalát Mózes és Pál apostol szobrai ékesítik. A szószéken Luther fafára- gásos szobra áll. Különösen szépek a templom kelvhei. Itten lelkészkedett Szeberényi János. Itt volt lelkész a neves író. a jelenlegi protestáns tá­bori püspök Szimonidesz Lajos. Je­lenlegi lelkésze 1923 óta Péter Hen­rik. Ahvakönyve 1784 óla van. A gyülekezet lelkes és buzgó. Vendég- lelkészek gyakran keresik feli. Éven­ként rendszeresen van evangélizáció. Jelenleg a nagyböjtnek Laetare heté­ben dr. Gyimesy Károly végzi éppen az evangélizáció!. A hívek serege megható érdeklődést és elmélyülést tanúsít a személyszerinti bizonyság- tételig. Az is érdekes, hogy a római katolikus hívek is szívesen vesznek részt az evangélizáción bizonyságául annak, amit az Űr Jézus Krisz'us evangéliumában kinyilafkoz'atott: ..Más juhaim is vannak nékem, ame­lyek nem ebből az akolból valók, azokat is efő kel! hoznom, és hall­gatnak majd az én szómra; és lé­szen egy akol és egv pásztor." (János Ev. 10:16.) Mert valóban csak egy a násztor, aki a ..Jó Pásztor“ s az csak Ő maga: az Űr Jézus Krisztus és senki más. Gy. K. Az ember megszokta már ezt a nevet: Csepel, hiszen gyáripara révén nemzetközileg ismerős név és ezért Csepel akkor is Csepel marad, ha egyébként Budapest XXI. kerülete is. Aki ritkán jár oda, vagy még nem is járt, örömmel élvezheti, autóbuszon ülve; a betonút simaságát, de csodá­lattal élvezheti ezt az utat egészen a királyerdő végéig. A kék autóbuszok sokasága indul a Szent Imre-térről négy-öt irányban is. A pesti élet egyik jellegzetessége elfeledteti, hogy valójában Budapest egyik különleges ,.külvárosában“ vagyunk, egy hatal­mas sziget kis városának napsugaras, tavaszias utcáin .. . A csepeli evangélikusokat a csalá­diasság jellemzi, az egyszerű, közvet­len szeretet. A március 19-én, vasár­nap tartott gyülekezeti nap ennek jegyében folyt le. Délelőtt 9 órakor Túróczy Zoltán püspököt ezzel a sze­retettel fogadták a Királyerdőivel! lakó hívek, élükön az új élmunkás másodfelügyelőve], Krasznai Péterrel, aki mellé társult Papp Gábor ref. lelkész három presbiterrel. Az is­kolaterem egészen megtelt, a hívek nagy, ünnepi-létszámmal várták s amint Túróczy Zoltán belépett, han­gos „Erős vár « mi Istenünk“-ke] kö­szöntötték. Tizenegy órakor kezdődött a temp­lomi istentisztelet. Az igehirdetés tex­tusa: Csel. 5:40—42. „— A ctsiodát ma sokan tagadják — így kezdte Túróczy Zoltán püspök igehirdetését —, de még többen vár­ják. Majd így folytatta: — Hiába mondják, hogy a csodák korszaka lejárt. Vannak pozitív és negatív csodák. Negatív csoda az, amikor az Isten keze nem látható, nem nyilvánvaló, de azt a veszedel­met, amelyet Isten jól lát, elhárítja. Negatív csoda, amikor valami nem történik velünk. Rendszerint azt lát­juk csodának, amikor valami törté­nik velünk. Vannak külső és belső csodák. A megtérés mindig a legna­gyobb belső csoda. Csoda az, hogy Isten népe a szenvedésben örvendező. Sokszor a csodák világában élünk és nem látjuk a csodát. Könyörögjünk látó szemekért... Az igehirdetés olyan egyszerű szavú, mint maga az igehirdető. Vi­lágos mondatok, logikus gondolat­sorok, s bennük kibontakozik az ige teljes üzenete. Nem a hang hatalmas, hanem mondanivaló. Különlegesen nagy erő feszül benne. A beszéd iz­galmas tartalma elragadja a beszélőt, szinte egész teste belereszket, moz­dulatai, keze hirtelen röppenése bizo­nyítja ezt. A kezei is beszélnek s amilyen frappánsan kifejező egv mon­dat, olyan a vele járó mozdulat is. Kiegészítik egymást,.. A gyülekezet pedig valóban temp­lomi csendben hallgatja s> szinte fel­rezzen a-z alázatos „ámen“-ra, mint­ha azt akarná kifejezni: miért van már vége? * Istentisztelet után jelentkeznek a püspök „ismerősei“. Persze — ózdiak. Egy nőtestvér, aki egy iskolába járt vele... Ma már ősz a haja s a szeme megtelik könnyel, amikor a gyer­mekkorról beszél. A másik, akit c'ső elemiben hittanra tanított ... A har­madik is régi tanítvány.. . S a cso­dálatos emlékezőtehetség megnyílik és kibocsátja az adatokat, előjönnék nevek, arcok, utcáik, s akik kezét szorongatják, boldogan mennek el: emlékszik még reám a püspök úr... * Délután hat órakor folytatódik a gyülekezeti nap. A szürkületben mesz- szire sugárzódik a templomi fény. Most már együtt van a gyülekezet. De vannak itt herminatelepiek, buda­fokiak, pesterzsébetiek, kőbányaiak, kispestiek és természetesen nem evan­gélikusok is. Zsúfolásig tele a temp­lom. A Lutheránia Vegyeskara ámulatba ejtette a< hallgatókat. Bach, Gumpelz- heiiner, Schreck. Kapi-Králik, Fa­sting műveit énekelte s a művet össze­állításában és előadásában fokozta és elmélyítette a nagyszerű művészi élményt. Wetller Jenő karnagy és ének-közössége olyan teljes odaadás­sal szolgáltak, mintha csupa szak­értőkből álló közönség elé léptek volna. Nagy ajándékot adtak egy kis gyülekezetnek, megköszönhetetlent... D. Pék Erzsébet feltűnő tehetség­gel szavalt s Gáncs Aladár pompás készültséggel két művet játszott har- moniumon. Az egyházzenei áhitat középpont­jában álíott dr. Reök Iván egyetemes felügyelői előadása a földi élet négy legfontosabb pilléréről: az egyénről, a közösségről, a munkáról és az imád­ságról. — Tudományos kutatás, tapaszta­lat és gondolkodás — mondotta — bizonyítja, hogy mindnyájan egyének vagyunk, de a magános élet elvisel­hetetlen és elképzelhetetlen. A közös­ségben teljesíti ki az egyén életét, a társadalmat építő munkában, amely az önbizalom forrása. Aki érzi, hogy ő valaki, saját személyének megbe­csülését a közösségen keresztül érheti el. Mi keresztyének nemcsak tudo­másul vesszük ezt, hanem örömmel vállaljuk, hogy Isten teremtett, ő in­dított útnak, nem a vak véletlenbe, hanem cél felé; olyan munkába, ame­lyet hűséggel és szeretettel végezve, istentiszteletet végzünk. Isten mondta, hogy nem jó az embernek egyedül lenni... Ö adott élettársat, munka­társat, barátot, közösséget. Jó, hogy együtt dolgozhatunk, s alkothatunk olyan dolgokat, amelyeket egy ember sohasem tudna elvégezni, építhetünk tiázat, hidat, gyárat.. . Nem hiába élünk, hanem résztvesziink egy olyan |. társadalmi fejlődésben, amely ember­ségesebb, igazabb, boldogabb, egész­ségesebb, mint ami volt. Mindez mö­gött ott áll Isten gondviselése, a Mennyei Atyának az embereket ösz- szeölelő szeretete. Általa mindnyájan testvérek vagyunk és így lehet és kell szeretnünk egymást... A keresztyén- ség és a keresztyén ember sohasem kevesebb, hanem mindig több. Akik igazán keresztyén emberek, azok az emberi társadalomnak legértékesebb tagjai ... A közösséget teremtő erők között van az imádság, amelyben az ember átéli a Teremtő es a teremtett között lévő legmélyebb kapcsolatot. Ott van igazi közösség, ahol az Űr Jézus Krisztus van ... A gyülekezet feszült figyelemmel hallgatta dr. Reök Iván egyetemes felügyelő szávait. Vele együtt csönde­sedet! el egy nagyon alázatos imád­ságban az * evangélikus egyházért, gyülekezeteiért, papjaiért, világi ve­zetőiért .. . * Az áhitat után félórás komoly be­szélgetés folyt le a felügyelő ési a presbiterek között. A gyülekezet fej­lődése, anyagi élete, a férfiak szolgá­latának kérdései vetődtek fel. Csák úgy egyszerűen, testvériesen . .. Csepelen hetekig emlegetik majd a gyülekezeti nap áldásait..'. Simon Károly Március 26-án 18 órakor a Deák-téri templomban az „EVANGÉLIKUS ÉLET** előadói és egyházzenei estje Fellépnek a Lutherania ének- és zenekar; ZALAXFY Aladár — Előadások UJJ,MUTATÁS OK Egy esztendeje, hogy az óbudaiak mozgó perselye életre kelt és elindult a templom széksorai között. Előtte, de utána is olvashattunk, meg hall­hattunk is erről már eleget. Valami mégis kikívánkozik belőlem, amit még el kell mondani . .. Így történt: Az induláskor figyelmeztetést kap­tak a hívek. Először is azt, hogy ne értsék félre azokat, akik szolgálatuk­kal szolgálatra kívánnak vezetni. Má­sodszor, hogy ne féljenek azoktól, akik nem a végrehajtók pénzsóvár, borostás leikével, hanem a testvérek, szeretetével állnak elő, nem azért, hogy az erszényekbe, hanem, hogy a szívekbe nyúljanak. Harmad­szor, hogy ne törődjenek az embe­rekkel, akik nem látnak jól, ne tö­rődjenek azzal, hogy ezek az em­berek mit várnak, hanem arra gon­doljanak, hogy mit vár tőlük az Is­ten. Végül pedig, hogy fogadják szí­vesen azokat, akik az Isten kedvét keresik. A szolgáló presbitereknek is ju­tott a tanácsból annyi, hogy ne fe­lejtsék el: nem egyedül a liívek, ha­nem az Isten szeme is rajtuk van. Kinek-kinek kijutott a neki járó rész s azután felcsendült az ének. Felállt az öt presbiter. Mindegyik kezében egy-egy fehér kendővel le­takart tálca. Azután ... Azután megindult a persely... Az emberea már kezükben szoron­gatták a kiszemelt áldozatot s ünnepi lélegzetet vettek, amikor rájuk ke­rült a sor. Kiváncsi szemek, mo­solygó tekintetek kapaszkodtak egy­másba s a felejthetetlen és páratlan élmény hamva rásímult a legkemé­nyebb arcra is. Szépen, tervszerűen pergett min­den. De mégsem. Valami kimaradt a számításból. Az egyik presbiter arca megrándult, kemény, inas kezében mogrezdiiU a tálca, amelyre egy pénztelen, feketeruhás asszony ar­cán lepergő könnycsepp csordult... Csodálatos volt, ahogyan a mozgó perselyezés gondolata megszületett. Ahogyan ez a gondolat az építő, hor­dozó szeretet melegén felcseperedve, délceg ifjúként mindenkinek a sze­mébe nézett, mindenkinek a szívére borult s ahogyan mindenkivel meg­értőén parolázott. Csodálatos volt, ahogyan az arra a vasárnapra eső igében ez az ifjú érettségi levelet kapott... De ez az asszonyi áldozat, az adni nem tudás fájdalmában megért drágagyöngy, ez a könny, ez volt a legcsodálatosabb. .. Á perselyezéssel kapcsolatban eddig mindig csak erre gondoltunk: „Több áldozatkészségre indítani a gyülekezetét!“ Most így prédikált nekünk Isten Jézus szavával: „Sze­gények mindig lesznek veletek." Abban a könnycseppben Isten ujja mutatkozott: A gyülekezet, amelyik kér, tudjon adni is! Komjáthy Lajos Elhalasztották a bányákerület közgyűlését A bányakerület közgyűlését tudva­levőén március 28-ára hívták egybe, most a bányakerület elnöksége közti hogy a közgyűlést csak húsvét után tartják meg. Azolasz protestantizmus a vallásszabadságért Rómából jelentik: Az olasz evan­géliumi egyháztanács, amelyben vala­mennyi protestáns felekezet helyel­foglal, nyilatkozatot adott ki a sajtó­nak. Visszautasítja a Vatikánnak azt a vádját, hogy az evangéliumi egy­házak Olaszországban végzett misz- sziói tevékenységükben politikai célo­kat lepleznek. A tanács felhívja az olasz kormányt, hogy gondoskodjék a vallásszabadság védelméről és adja meg a törvényes oltalmat a protestáns felekezeteknek. Megállapítja a tanács, hogy Olaszország sorozatosan meg­szegi azokat a rendelkezéseket, ame­lyeket a vallásszabadság érdekében az Egyesült Nemzetek nyilatkozatai, to­vábbá az olasz békeszerződés feltéte­lei is előírnak. (ET.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom