Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-11-05 / 45. szám

lygngéHto Éle* Jézus ti llta — Lalker lifLa A kimeríthetetlen evangéliumban legáldottahb tanulmány: az Úr Jézus Krisztus jellemének a személyes meg­ismerése. Ha Biblia-olvasás közben figyelem a sorok mögött hullámzó, lüktető életben az Ür Jézus Krisztust, hogy milyen hatással volt reá a vál- iozó helyzetekben a környezete, az emberek, a gyűlölet, a rajongás, a nyomor, a szenvedés, a munka fára­dalma, a ráleső életveszélyek soro- zata, valamint milyen hálással volt 0 az emberekre, akkor kibotakozik előttünk az Ö valóságos jelleme a maga fenséges, elbűvölő nagyságá­ban ... A köztudattal ellentétben az Ür Jézus Krisztus jelleméből nem mindent eltűrő, mindent elszenvedő lágyság árad, hanem éppen ellenke­zőleg: elbűvölően nagy, isteni erő, Mérhetetlen munkabírás, szilárdság, állhatatosság, bátorság, rendíthetet­len lelki nyugalom, amely a pokoli szenvedések közt is boldog nyugalom maradt. Milyen megdöbbentően ke­mény és határozott, mikor azt mond­ja az útját álló Péternek: „Távozz tőlem Sátán, mert hántásomra vagy nekem!“, vagy mikor a beteget meg­gyógyítani nem bíró tanítványait megfeddi: „Óh, hitetlen és elfajult nemzetség! Vájjon meddig leszek ve­letek, vájjon meddig szenvedlek tite­ket?“ (Mt. 17, 17.). És milyen meg- másíthatatlanság van az utolsó íté­letről szóló példázatának az előre be­jelentett szavaiban: „Távozzatok tő­lem, ti átkozottak az örök tűzre ..., mert éheztem és nem adtatok en­nem ..(Mt. 25, 41—42.) És mikor a Getsemáné kertben a fegyveres csa­pat elé lép, mondván, hogy Ö az, akit keresnek, akkor azok „hátravo- nulának és a földre esénsk“ (Ján, 18, C.) egyéniségének a hatására. __ Pár sorban nem lehet még csak Halványan sem vázolni az Űr Jézus Krisztus emberfölötti jellemét, mely­ről ö azt mondta: aki engem lát, az az Atyát látja. —• És ennek a párat­lan életű Világcsodának van egy szent titka, amelyet kevesen vesznek észre és ha észre veszik is, nem mél­tatják elég figyelemre. Véget ért egy nap, elszéledt a nagy sokaság, amely egész nap körülvette az Űr Jézus Krisztust hajnaltól alko­nyaiig hallgatván az ö egész nap áradó tanításait. Ki tudja, ihánv be­teget gyógyított meg ezen a napon, hány nyomorulton segített, hány ösz­szecsapása volt a sarkában ólálkodó farizeusokkal? Nehéz munkanap volt, testei-lelket kimerítő. Tanítvá­nyai, akik csak nézői, tanúi voltak az Ű munkájának, kimerültén dőltek le a hegy tövében a fűre pihenni, aludni... Sok volt nekik a hosszú munkanap fáradalma. — És az Ür Jézus Krisztus? . . . Otthagyta az alvó tanítványait és felment a hegytetőre, amely oltárként emel­kedett a csillagos Ég szent sát­rában . •. . És az egész éjsza­kát az Istenhez való imádkozás­ban töltötte. — Nem aludt egy per­cet sem az emberfölötti teljesítményű munkanap után, hanem ébren voit napkeltéig és közben folyton imádko­zott ... Milyen szent „csendes óra“ volt ez alkonyaitól hajnalig az Atya és a Fiú közötti... Á Fiú átszelle­mült arccal, szent mosollyal, a szere­tet mosolyával nézett az Atyára és szólt hozzá alkonyaitól hajnalig: „Atyám... azokért könvörgök, aki­ket nekem adtál!“... És imádkozott egész éjszaka ..........érted“. A saját pi­he nésénél, életénél fontosabb, drá­gább volt Neki a Te üdvösséged, mert kimondhatatlanul szeretett Té­ged, elveszett bárányát a jó Pásztor... És mikor felkelt a Nap, akkor a hegytetőn az Űr Jézus Krisztus is felkelt a térdeplő imádkozásból, le­ment a hegyről a tanítványaihoz, fel­kötötte őket, mondván: „Nekem an­nak az akaratát kel! elvégeznem, aki küldőit engem, amíg nappal van, mert eljő az éjszaka, amikor senki sem munkáikodhatik“ ... És kezdő­dött a másik munkanap, újabb em­berfölötti teljesítménnyel, de párat­lan munkabírással, határozottsággal, világmentő szereleltel. Jézus titka, Luther tikká is. Kortár­sai azl írták róla, hogy napi három­négy órát imádkozott. Ezt amellett tette, hogy tanított az egyetemen, mindennap prédikált, taníványaival órákhosszat elbeszélgetett, irányította az egész egyházszervezést, egész Euró­pára kiterjedő levelezést folytatóit és közben egy könyvtárra való köny­vet írt. • Vájjon Jézus titka és Luther titka a te titkod is? Ügy-e, testvér, te igen elfoglalt ember vagy? Ügv-e, semmire se érsz rá, még az imádságra sem. Ha többel imádkoznál, mindenre volna időd és erőd. Dr. Pass László Látogatás a cigányok között A kelő nap egyre erősbödő fénnyel szórja suga­rait az ősz fogától már-már letarolt K. erdö-i fák közé. Egy-egy utamba hullott fénykévén keresztülgázolva haladok legközelebbi célom felé: a Csi-i cigánytelepre. Mihelyt meg­érkezem, körülfognak a rajkók. Egy idősebb asszony 30 fillérért hajlandó boldog és szerencsés jö­vőt jósolni. Elutasítom, mondván, hogy teljes bizonyossággal tudom és hiszem a boldog jövőt, mert „Jézus­sal járok utamon". Most a rajkók lepnek meg és pénzt kunyerálnak. „Nincs, látjátok, én is gyalog jöttem.“ Erre elkulloglak, csak néhány idő­sebb néni maradt olt, remélve, hogy kap valamit. De mikor Jézusról kezd­tem beszélni, ezek is faképnél hagy­tak, azzal az ürüggyel, hogy piacra kell menniük. Elindultam tehát a néhány kilométerrel arrébb fekvő telepre. Itt már szabályos kis vá­lyogházakban laknak. Bemcnve az első cigánylakásba, egy hat év kö­rüli cigánylány fogad meztelen öcs- csével. De milyen fogadtalásl? „Mit akar?“ — kérdi a lány szigorú áb- rázatlal. — „Semmit“ — feleltem. — „Akkor menjen a dógúra!“ — kiált haragosan és hangosan. „Szö­szbe, lcercsz tu viku?“ (miért csi­nálsz lármát?) 1— mondom neki cigányul. Gondolom, ez majd se­gít. De nem. Sőt még hangosabban kiált: „Menjen a dógáral“ — „Mondd, kislány, hallottál le már valamit az Ür Jézusról?“ — kérdem tőle. Most már a haragtól szinte sírva kiáltja: „Menjen a dógáral“ — „De én sze­retnék neked Jézusról beszélni“ — és kezdek beszélni Jézus szereleléről. Hangos, szinte hisztérikus kiállással félbeszakít: „Menjen a dógáral Mert, mert..." — és már repül is felém egy iivegszelence fedele. Persze, félre­húzom a fejem és Így nem talál a dobás, ,. A kővetkező lakásban már kedvezőbb a fogadtatás. Még a kis báliső • (malac) is abbahagyja a rőfögést egy időre. Arra a kér­désre, hogy „Kit keres?“, azt felel­tem: „magukat“. Miért? Azért, mert tudni szeretném, hogy hallottak-e már valamit Jézusról. Erre a csa­ládfő előszedi a szentképeket és végigmutogatja. A fal is különféle szentképekkel van tarkítva. Látom, vallásos, szigorú, templomba és bú­csúra járó cigánycsaládra akad- lam. Megmondtam, hogy minden val­lásosság és szentképlisztelet kár és szemét, ha valaki Jézus Krisztust nem ismeri úgy, mint személyes Megváltó­ját. És még sokat beszélgeltünk Jé­zusról. A két olvasni tudó cigánynák ad lám egy-egy János-cvanyéliumot. Mindjárt el is olvassuk belőle a har­madik fejezet első felét. Egy leány most tudta csak meg, hogy ő is a Mennyországba kerülhet. Eddig ugyan­is azt hitle, hogy „csak a papok iid- vözülhelnek, mert azok nem károm­kodnak“ — ahogy ő mondta. Végül énekeltünk tamburakísérej melleit és kérésükre megígértem, hogy még né­hányszor kimegyek hozzájuk. Addig pedig olvassák az evangéliumot és minden szavát úgy vegyék, mint Isién drága üzenetét. íme, ebből a néhány példából láthatjuk, meny­nyire elengedhetetlenül szükség van hazánkban a cigánymisszióra. Egy kis csoport már megkezdte ezt a munkát, de imádkozzunk, hogy Isten ébresszen még sokakban fe­lelősséget a cigánymisszió iráni. Bővebb felvilágosítást, cigánynyclv- r© lefordított éneket, imádságot, valamint cigánymisszió tárgyú gyer­mekjelenetet kérésre küld a CIGÁNY- MISSZIÓ a szerkesztőség álján. . Gitta József lajtáron !cv? mélyen leszállított árban volt Uwy utódén*! [I, Fő-útca 79. T.: 100-573 a célszerű kellemes viselet szeptembertől áprilisig Hrim*pesssing CSäk VI.# SzfáÜR-Ot 8 Készülj az Ige hallgatására II. Kor. 5,1—10. Az eímult bélen kis falukban és nagy városokban nagyon sokan jár­ták az őszi temetökerteket és álltak meg egy-egy virággal eiboríiolt sír- domb mellett. Erek a sírdocibok a maguk némaságában is erről Ítészéi­nek: „a mi földi sálorházunk el­bomol.“ Mindegyik sír egy-egy „el­bomlott sátorházat“ takar. Akár sze­gényesek (bénák, sánták, nyomorul­tak), akár díszesek (viruló szépségek és erős atléták) voltak ezek a sálor- házak, sorsuk egyformán beteljese­dett: elbontattak. De az Isten épített olyan házat, amely nem omlik össze soha. Örökké­való hajlékot a mennyben. Ennek a háznak alapjai drágakövekből állnak. Kapui pedig gyöngyökből. És az Is­ten dicsősége ragyog benne. Ebben a csodálatos, istentől épített házban sok lakóhely van. És a soha be nem zár! gyöngykapuk várják a hazaérkezőket, hogy azok birtokukba vehessék, „.ami­ket szem nem látott, fii! nem hallott“, de amelyeket Isten elkészít az öt- szerctöknek. Ez az örökkévaló ház: a mi otthonunk. Nemcsak a házat készítette el Isten, hanem bennünket is állandóan készít- get, hogy meg is érkezzünk ebbe a házba. Ezért hirdetted igéjét, adja ételül és italul a Jézus Krisztusnak testét és vérét, ajándékozza Szentlei­két, árasztja reánk szeretetek Miiyen jó, hogy Ö maga készít fel és nem nekünk kell felkészülnünk! De enged- jiik-e magunkat felkészíteni? Mert Isten azt is munkálja bennünk, hogy ne csak sejtsük, hanem teljes bizonyossággal „tudjuk“: valóban van örökkévaló házunk a mennyben. Mivel Isten nagyon is ismeri bizony­talankodó és sokszor kételkedő ter­mészetünket, foglalóként már most adja nékiink az ő Szendéikét, hogy ennek birtokában nagyobb bizonyos­sággal tudjuk várni mennyei ottho­nunk többi kincseit is. — Van-e már foglalónk? Miénk-e a Lélek? A nekünk adott Szentlélek állan­dóan ébreszti és ébren tartja bennünk n honvágyat a mi mennyei otthonunk illán. El-ela'lvó honvágyunkat újra meg újra felszítja Istentől épített há­zunk után, ahol már nem kell többé hitben járnunk, mint itt a földön, mert hitünk ott valósággá válik, nem keli hordanunk „sátorunkat“ sok bű­nös kívánságával együtt, mert meg- dicsőült testet kapunk és végül nem kell soha löbbé távol lennünk az Úr­tól, mert őrökké színről-színre láthat­juk öt. Miközben sokszor késhegyre- menő küzdelmet vívunk a testünk kívánságával, miközben sokszor úgy érezzük, hogy felhő borítja el előlünk az Isten atyai arcát és miközben gyakran bukdácsolunk a hitben, van-e bennünk emészthetetlen honvágy az Otthon után? Az örökkévaló otthonra való tekin­tésünkben átértékelődik a halál is. 11a „tudjuk“, hogy van mennyei ottho­nunk, akkor a halál kedves vendég, amely „idegenből“ hazavisz. Ezért tudja Pál azt mondani: „szeretnénk kiköltözni a testből“. A mennyei otthon reánkeső fényé­ben másképpen látjuk a testünket is. Bár csak „sátor“ az, mégis Krisztus Ítélőszéke előtt a szerint jutunk be a gyöngykapus otthonba, vagy mara­dunk kívül, hogy ebben a „sátorban“ mit cselekedtünk, „vagy jót, vagy go­noszt“. Ezért e testben való életünk alkalom az üdvösségre és a kárho­zatra! Ez a mennyel otthon nlán való vá­gyakozás, nem tesz-e álmodozóvá és dologtalanná? Sőt inkább ez sarkal józanságra és munkára! A munkát Is a nekünk házat építő Isten dicső­ségére végezzük hálából. Ezért éppen | az lesz a főgondunk, hogy serényen munkálkodjunk, hogy „akár ittla­kunk, akár elköltözünk, néki ked­vesek legyünk“. Káldy Zoltán „Egyftázrak hűséget vár tőled“ Az Evangélikus Élet által megindí­tott akció újabb szép eredményeket hozott az evangélikusok támogatásá­ra. Szentpétery Péter kaskantyúi lel­kész a következőket írta: örömmel tapasztaltam, hogy híveink amennyi­re szerették az Új Harangszót, ugyan­úgy megszeretik az Evangélikus Éle­tet. Adja a jó Isten, hogy egyházunk egyetlen hetilapja mennél teljesebb mértékben betölthesse nagyon fontos hivatását. A páhi-kaskantyúi kis egy­házközségünk is hozzá kíván járulni 25.— forintos adományával és az új előfizetők gyűjtésével az Evangélikus Elet támogatásához. Szende Ernő péteri lelkész: Szere­tettel és áldáskívánással küldünk az I Evangélikus Életnek 60.— forintot, a j sajlóvasárnapi ofi'eriórium és adomány 1 ciinén. Ezenkívül új előfizetők gyűjté­sével támogatjuk egyetlen lapunkat, hogy hivatását betölthesse és hogy hozza az evangéliumot népünknek! Hálás köszönet a küldött mutatvány- számokért. Még a következők küldtek az Evan­gélikus Élet Egyházunk hűséget vár tőled akciójára: Szarvas 200.—, Pasz- taottlaka: 180.—, Csabacsüd: 10.—, Iváncsa Lajos, Tés, Veszprém megye 10.—, özv. Lepény Jánosné Békés­csaba: 5.—, Osztmild István, Ajka: 5,20, id. Babos József Püspökmolnári: 2.—, Gál János, Pécs, 2.—, özv. A/ó- rócz Jözsefné, Nagysimonyi: 5.—, özv. Gyurits Istvánná, 5.—, özv. Ádám Já­nosné, Orosháza 4.—, Tápiószentmár. ton: 50,—, B. Kovács Mária Bakony- szentkirály: 5.—, Zdaistvándi egyház­község 20.—, Polányi József, Salgótar­ján 20.—. Ez isten igéje „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyug­talankodjék a ti szívetek, se ne féljen.“ János Evang. 14:37. „óh, mi vigasztaló és édes búcsúszó ezl Hogy nem váro­sokat és várakat, aranyat és ezüstöt hagy övéinek, hanem az ég és föld legfelségesebb kincsét —- békességet. Tehát nem rettenlést és szo­morúságot, hanem igazi, vágyva- vágyott, szívbéli békességet kapnak tőle. Tőlem — mondja — nem is kaptok mást, hanem csupa békességet és örömöt.“ Luther. B IB L lA-O LVASO November 5, \ ütárup, t.zs. M.a, honi. 3:22. Jel. 14:0—7. Bizony féltékeny Isten az Űr. Féltékenyen őrzi az Ö dicsőségét. Megkívánja, hogy minden nép és minden nyelv dicsőséget adjon NéAi. A mi diesőségudásunk és Ot imádasunk azért hagyott ki Közműnk, meri nem féljük. üt. bokszor azt gondoljuk, vagy legalábbis úgy erezzük, hogy Isten csak „vaiarni álmos öregúr“, asi szeretettel es nyájasan elnézi csintalan gyermekei botlásait. Félelem nélkül szegjük meg akaratát — hiszen nyoma sincs annak, hogy valóban uumetne erie. Minden csak eljövendő — s ami még nincs itt, az nem biztosi — így gondolkodik a Te szíved is. Isten igéje peuig most jó előre azt mondja Néked: én teremtettem a mennyet, a földet hatalmas erőmmel. Ezzel az erővel egyszer csak ítéletre vonlak s akkor számol kell adnod mindenről. Arról is, hogy egész életedben semmibe vettél, nem léi:él engem, nem adtál dicsőséget nekem. Le­nézted és megvetetted az én hatalmamat. Es akkor megtudod majd, hogy isten milyen hatalmas. — De iéitékeny Isten az O szeretetére is. Eásd: nem hiúba beszél Hozzád, szólílgat Téged. Evangéliumát azért hirdetieli, hogy Te necsak iéieleiumel gondolj itá, hanem szeretni is tudjad, mint Atyádat, aki kiváltott a bűn és a félelem vakságából. Dán. 12:1—13. November 6, Hétfő. 11. Sámuel 12:15; János 2:5. Jeremiás 17:5—10. Elnézem az embereket: mennyi küszködés, fárado­zás, sokszor kitarló munka — s az életük mégis mintha kiszáradt volna. Sívár, szegény élet ez. S mindez azért, mert Isten átka van raj­tuk. Önmagukban bizakodnak: két kezükben, egészséges munka­kedvükben, jóakarókban és barátokban. Szóval: emberben. Ez az élet csalódások sorozatán keresztül erőtlen élet. — De vannak kevesek, akik az Urban bíznak. Dolgoznak, tervezgetnek és építenek ugyan­úgy, mint az előbbiek — de az áldást az Ürtól várják. Nem is csa­latkoznak. A kévésén is boldog és megelégedett életet élnek — hiszen isten áldása van rajtuk. — Mit gondolsz: Te melyik csoporthoz tar­tozol? — Sei. 1:1—8. ......... . November 7 , Kedd. -> Ezs. 60:15, Hóm. 8:24—25. .... ’ ' ." II . Kor. 6:14—18. Ahogyan a hideg és a meleg, a víz és a tűz nem fér össze egymással, úgy az igazság és a hamisság sem. S Isten gyer­mekeit mégis mennyiszer, kell figyelmeztetni erre az egyszerű dologra. Vájjon miért van ez? Mert a mi Úemberünk, a hamisság embere ott is ielbukkan, ahol igazán nem várnánk. Hány keresztyén szív, fej és kéz szövetkezik hamis, gonosz dolgokra a hitetlenség fiaival. Csak mert édes a nyelvük, Ígéretes a céljuk. Édes Istenem! — mi lenn© belőlünk, ha az ige nem figyelmeztetne szüntelenül, ha nem ragadna ki bennünket ezekből a komázásokból. Bizony: ha magunkra marad­nánk: milyen hamarosan összekevernénk a világosságot a sötétséggel, — Sei. 1:9—20. November 8, Szerda. tlóseás 4:1; I. Péter 2:9—10. Lukács 6:43—49. Nem szabad felszínesen olvasni, vagy hallgatni eze­ket a verseket. Mert a felszínes olvasásból származnak azután azok a hiábavaló erőlködések, melyek a cselekedeteket akarják javítani. Mintha bizony Krisztus azért lett volna emberré, hogy megtanítson Téged „síma“ modorral és viselkedéssel takarni romlott életedet. Nem a nyelv, Vagy a kéz irányítja a szívet, hanem a szív a nyelvet. Nem is a Te beszédedben és cselekedetedben van a hibák gyökere — hanem a szívedben. Hiába mosolyog a szemed: ha haragos a szíved! Isten a belsőket vizsgálja. — Ne foltozgazd hát bűnös eleiedet nagy elhatározásokkal és fogadkozásokkal: hanem értsd meg, hogy Krisz­tus állal újjáteremtett már Téged az Isten. Majd az ige és a Szent­lélek gondoskodnak arról, hogy jó gyümölcsöt teremjen a munkájuk. Kél. 2:1—7. November 9, Csütörtök. Zsoltár 118:6; II Tim. 2:3. Rom. 1:8—17. Ügye, milyen hihetetlen, hogy az az Isten, aki minde­neket teremtett, fenntart és igazgat— most csak egyszerű beszédben bizonyítja meg hatalmát. Nem azt várnók-e Tőle, hogy most is sze­münk láttára mutassa meg. S milyen hihetetlenül hangzik, hogy az az egyszerű emberi beszéd, amit legutóbb is igehirdetőnklől hallot­tunk: Isten hatalma! S milyen felséges hatalom ez mégis. Nincs az az emberi erő, amely akár csak megközelíthetné is. Isten ezzel a beszéddel a Te bűneidet bocsátja meg, Téged nevel üdvösségre. — Ügy higyj azért ebben a beszédben, mintha az Ür állna szemtől- szembe, látható módon Veled. -— Jel. 2:8—1. November 19, Péntek. II. Mózes 15:1; Jakab 5:13. Jer. 20:7—11. Lálod, milyen hatalmas az Űr beszéde! Te talán csodál­kozva olvasod ezeket a sorokat s sehogysem tudod megérteni Jere­miást. Pedig semmi különös nincs ebben! Jeremiás egyszerűen csak az Isten szolgája volt — s ebből a szolgaságból nem tudott megsza­badulni. Kelleti, hogy szólja az Ür igéit. Nem Jeremiás itt a fő­szereplő, hanem a beszélni akaró Űr. — S Jeremiás óta fgy volt még Keresztelő János, Pál, Péter, Augustinus, Luther és sok-sok igehir­dető. — De ne gondold, hogy Isten csak Őket akarta szolgálatába hajtani. Téged is! Téged is kényszerít a prédikálásra szóval, teltet egyaránt. — Jel. 2:12—17. November 11, Szombat, II. Mózes 15:26; János 5:14. I. Kor. 3:11—23. Tehát Te sem vethetsz más fundámenlumot. Akár­hogyan igyekszel' is. S mégis mennyi kísérlet vann bennünk. Mennyire szeretnénk jól megalapozni életünket. Lám csak: a hitetlen ember mindent maga akar megcselekedni s nem tudja az Isten kezéből elfogadni, amit Isién nvujt neki. Fundáhink és építgetünk a magunk értelme szerint s csodálkozunk, ha életünk mégis csődbe jut. — Isten pedig Krisztust adta. hogy őrá épüljünk — még hozzá mint szent templomok. Hogy akarsz Te Isten temploma lenni, ha az alapot magadban gondolod megtalálni? Talán bizony Isten a Te jószándé­kodra, nemes akaratodra, változó hitedre fogja felépíteni az Ö temp­lomát? Aligha? Isten egyedül Krisztus váltságára épít. — Meglásd: Te sem építhetsz másra! — Jel. 2:18—29. Fekete István.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom