Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911-1913

1912. augusztus

95 vannak hiányos jelentések, van több olyan, melyet csak a hitoktató maga irt alá, s olyan is, mely több intézetet összevon. A felsorolt 38 intézetben 24 lelkész és 1 tanító végezte a hitoktatást és pedig 20 helybeli és 4 más községbeli. Összesen 694 tanuló részesült vallásoktatásban és pedig 98 csoportban 150 heti órában. Vizsgálatot összesen 653-an tettek. A katonai iskolákban hadügyminiszteri rendelet értelmében nem tartanak vizsgálatot. A tanulók között vallásra nézve volt 625 evangélikus, 59 református, 5 unitárius és 3 görög keleti. Konfirmáltatok 63. Tanképesitó vizsgálatot tett a vallástanból 3 tanitóképző-intézeti és 13 tanitónőképző­­intézeti növendék, mind kitűnő eredménynyel. Az előbbiek közül ketten : Bognár József és Fanczler János a csurgói, egy : Arany János a Csáktornyái állami tanitóképzőben, az utóbbiak közül heten : Dvorzacsek Ilona, Fridery Ilona, Gróf Jolán, Hollós Nelli, Kis Katalin, Nagy Ida és Vidonyi Ilona a győri állami, négyen : Csonka Róza, Hoff Ilona, Szutter Mariska és Varga Irén a pápai ref., és egy Frühwirt Margit a soproni orsolyita tanitónőképző­­ben nyert képesítést. A tanitóképzőben képesítést nyert 3 növendék a kántor­­képesítést is megszerezte. A tanítás többnyire összevont osztályokban s a kellő heti óraszámban, s mindenütt engedélyezett tankönyvek alapján történt. Az eredmény a jelentések szerint általában jó. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi s a hitoktatóknak fáradozásaikért elismerését nyilvánítja. 195. Hollós János főisk. nagybiz. jegyző előterjeszti iskolaügyi összesítő jelentését a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerületben levő középfokú iskolák­ról az 1911 —12. iskolai évről. Eszerint: a) Az elemi iskolázást illetőleg a Zábrák Dénes népiskolai bizottsági elnök ur által összeállított kimutatás szerint 217.971 lélekszám után tanköteles gyermek volt 39.196, vagyis a lélekszámnak 17'9%-a. Saját elemi iskolájába járt 38.434, idegen elemibe 970, saját ismétlő-iskolába 9107, idegen ismétlőbe 679. Iskolába nem járt 568, vagyis 1‘4%- Az elemi oktatást 409 iskolában 461 tanító végezte, köztük csak 1 nem képesített. Az iskolák jövedelme 972.005 K, kiadása 985.733 K, túlkiadás 13.728 K. Szegény gyermekek segé­lyezésére 5975 K fordittatott. Uj iskola 11 épült. Az egyház elemi iskolái segélyezésére 433.585 K-t fordított, vagyis az összes jövedelem '44‘6%-át. b) A kőszegi felsőbb leányiskolának az év elején 126, a tanév végén is 126 (-j- 7) növendéke volt, köztük 76 (+1) bennlakó. Az oktatást az igaz­gatóval együtt 9 rendes és 6 óraadó, összesen 15 tanár végezte. A növendé­­dek közül 88 (+ 4) = 69'8% ág. hitv. evangélikus és 100 (— 1) = 79 3% magyar anyanyelvű volt. Kitűnő előmenetelő 14, jeles 23, jó 45, elégséges 44. Egészen tandíjmentes 62, ösztöndíjas 10, jutalomdijas 4. Az intézet bevétele 97.049 K, kiadása 98 378 K s igy 1329 K túlkiadása volt. c) A két (soproni és felsőlövői) négy tanfolyamu tanítóképző-intézet­nek az év elején 140, az év végén 136 növendéke volt, kiket összesen 15 tanár oktatott. Gyakorló-iskolája csak a soproni intézetnek van és pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom