Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908-1910

1910. augusztus

5 Főtisztelendő és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés ! Mielőtt folyó ügyeink medrébe bocsátkoznánk, egy magasztos momen­tumra kell, hogy irányuljon tekintetünk : Őfelsége, Magyarország apostoli királya a holnapi napon tölti be 80-ik életévét!—melyből 60 éven át két hatalmas birodalom kormányrudján állt ! E tény, mely az államok és uralkodók életében magában véve ritka jelenség, magasztossá válik az által, hogy egy nagy történelmi alakkal állunk szemben, ki legmagasabb hivatását e nagy idők folyamán úgy tudta betölteni, hogy amidőn 80-ik születésnapját ünnepli, az egész müveit világ. , osztatlan tisztelete és két hatalmas állam népeinek elismerő ragaszkodása nyújtja felé a babért, mely épugy illeti a nagy „uralkodót“, mint a magáért minden sok csapások közt — vészben és viharban — példásan helytálló : „embert !“ Őfelsége, a magyar király egyházunk legfőbb felügyelője és védnöke, életének mostani kimagasló határpontjánál, melynél Öt az egész világ ünnepli, egybegyült egyházkerületünk is kell, hogy hódolatának és azon óhajának adjon kifejezést : hogy az egek Ura Őfelségének még számos éveken át adjon időt népei boldogságán munkálkodhatni ! Isten áldása kisérje lépteit és népeinek boldogsága kövesse tetteit ! Tisztelt Uraim ! Az apostolok példáját követi egyházunk, midőn vándorolva tartja köz­gyűléseit, ami által, mint azok, arra törekszik, hogy a hitbuzgóság fáklyájá­nak fényével bevilágítsa felváltva mindama tájakát, melyek hitsorsosainknak otthont adnak ; és miután a hely megválasztását — ősi szokás szerint — hitrokoni szives meghívás feltételezi, azt hiszem mindnyájunk érzelmeit tolmácsolom, midőn az első hang, mely e helyen ajkainkról fakad, meleg köszönetünknek ád kifejezést vendéglátó lelkek, pécsi egyházközségünk irá­nyában. Hálás érzelmekkel adózunk ősi Pécs városa törvényhatósága és tisztelt közönségének azon kitüntető szives fogadtatásért, melylyel egyházkerületünket megtisztelni kegyes volt; legyen e köszönet a dunántúli ág. hitv. ev. egyház­­kerület nevében kifejezett, mélyen érzett elismerésnek nyilvánítása. Mindama mozzanatokat, melyek utolsó közgyűlésünk óta lefolyt évben egyházkerületünk érdekeit közelebbről érintették, püspök ur Öméltósága elő­terjesztése kimerítően fogja tárgyalni és igy nem volna értelme, hogy azokra előzetesen kiterjeszkedjem ; engedjék meg mégis, hogy egyházi életünkbe a legmárkánsabban befolyó és egyházi, hitfelekezeti és nemzeti szempontból is leglényegesebb ügyünkről — iskoláinkról — ha csak igen röviden is meg­emlékezzem. Az év folyamán volt alkalmam püspök ur Öméltósága kíséretében egyházkerületünk felügyelete alatt álló tanintézeteinket Sopron, Felsőlövö és Kőszegen, részben ismételve meglátogatni. Bonyhádi főgimnáziumunk, mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom