Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901-1907

1904

93 A somogyi egyházmegyében : Hrasztováczon lelkészszé választatott Seregély Béla balti helyettes-lelkész, ugyancsak Hrasztovácon tanitóvá választatott Zettel György segédtanító. A tolna-baranya-somogyi egyházmegy éhen : Fördős Vilmos egyházmegyei felügyelő lemondott, helyébe Szeniczey Géza választatott meg. 4-9. Ezen év is jegyzett be gyászlapokat egyházunk emlékkönyvébe. Elhunytak : 1. Bejek György nemeskéri lelkész, — 1903. évi szeptember 5-én — ki 45 éven át töltötte he tisztét apostoli buzgósággal a reá hízott gyülekezet lelki gondozásában. 2. Vincze István a felső-lövői tanintézetek tanára, — 1903. évi augusztus 3-án — kit munkás életének harminczadik évében szólított el a Mindenható a munka mezejéről. 3. Poszvélc Gusztáv nyug. tanár, — 1904. évi április hó 11-én, — ki mint a soproni főgimnázium rendes tanára, évtizedeken át munkálkodott igaz kötelességérzettel az oktatás-, nevelésügy szolgálatában. 4. Búcsút vett a múlandóságtól id. Töpler Károly, a soproni egyház­­község egykori felügyelője, presbitere, a főiskolai nagybizottság tagja, ki mindvégig szivén hordozta úgy gyülekezete, mint az egyházkerület ügyeit s hoszszas tapasztalatokon alapult iránymutató belátásával, lankadatlan részt­vevősével mindig ott volt, hol az egyház érdekét védeni, érte tenni, hatni kellett. 5. Csak a közelmúltban vettük mindannyian őszinte részvéttel a gyász­­jelentést, hogy Perlaky Elek kir. tanácsos, a győri egyházközség volt felügye­lője — 1904. évi junius hó 16-án — és Fördős Vilmos a tolna-baranya­­somogyi egyházmegyének a múlt évben lemondott felügyelője — 1904. évi junius hó 22-én — eltávoztak a földi lét színteréről a minden halandóknak utján. Mindkettő lelkes protestáns volt. A családi tradiczióhoz hiven fő köteles­ségüknek tekinték meghozni szolgálatukkal az áldozatot az egyház oltárára. Örültek, ha a szent örökségnek : az evang. hitnek emelésén fáradozhattak, amelynek védelmében elődeik századokon át törhetlen hűséggel küzdöttek. Áldott legyen az Urban elhalt testvéreink emlékezete ! Nemzetünknek is volt ez évben temetése. Meghalt Jókai Mór, kit méltán nevezett el a köztisztelet a költők fejedelmének az irodalom terén majd hatvan éven át végzett bámulatos gazdagságú, hóditó hatású munkásságáért. A magyar ifjúság félszázad óta merit müveiből lelkesedést honért, szabad­ságért, tanul lángolni magasb eszmékért, mindazért mi jó, szép és igaz. Az elnyomatás szomorú korszakában munkáival ö vigasztalt, ápolta s uj életre kelté a gyászoló honfiak haldokló reményét, azóta is ő kedves vendég, jó barát úgy a palotákban, mint a gunyhókban ; tanit, gyönyörködtet, s mint nap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom