Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1952. április 17.
Mihályfi Ernő beszéde Tisztel Egyetemi Közgyűlés! Legelőször is itt, az Egyetemes Közgyűlés színe előtt, az egyetemes közgyűlés közvetítésével szeretném megköszönni az egész egyháznak azt a bizalmat, amely majdnem egyhangúlag ruházta rám az egyetemes felügyelői tisztet. A magyar evangélikus egyház többszázezer tagjának ez az egyhangú bizalma súlyos felelősséget ró rám, amelyet egyformán érzek akkor, ha a rám ruházott jogokkal élek vagy ha az ebből folyó kötelezettségeknek igyekszem eleget tenni. Tisztában vagyok vele, hogy milyen kötelességeket és milyen jogokat jelent ez a munkakör, amelynek betöltésére mostantól fogva vállalkozom. Azok a százezrek, akiknek szavazata most reám esett, nemcsak az evangélikus egyház hívei, hanem egyben elválaszthatatlanul az új Magyarország építői is, új országunk építésében teljes erővel és lelkesedéssel résztvevő dolgozók. Az egyházi életben ugyanazok őt, mint nagyszerű munkájuk közben. Nincs és nem lehet bennük semmi kettősség, tehát az ő arcukból tevődhetik csak össze az egyház igazi arca is. Az én meggyőződésem, politikai állásfoglalásom nem volt titok senki előtt, amikor szavazatát egyházközségenként énreám adta, ezen az egyetemes felügyelői választáson. Ismertek és tudták rólam, hogy szenvedélyesen és egész életemmel vagyok híve népi demokráciánknak, mert szeretem hazámat és népemet és tudom, hogy ez az út a magyar nép egyetlen igaz és helyen útja. De a választók előtt ismeretes volt az a munka is, amelyet mint egyházam egyszerű tagja, végeztem annak érdekében, hogy az evangélikus egyház megtalálja harmonikus helyét a Magyar Népköztársaságban, hogy a nép egyháza beleilleszkedhessék a nép államának életébe. Az a felvilágosító küzdelem, amit az egyházon belül tévelygőkkel és a helytelen ítéletűekkel szemben ennek érdekében folytattam, már régen lezárult, egyházunkra szép és jó eredményt hozott s ezt a szavazást most nem lehet másnak tekinteni, mint hogy az egész egyház egyetért azzal, aminek elérésében segítségére igyekeztem lenni egyházunk leghívatottabb vezetőinek. Még valamit tudhattak rólam, amikor majdnem egyhangú bizalommal választottak meg az egyház legfőbb világi vezetői posztjára azt, hogy evangélikus lelkészi családból származom s mint ilyen, azt hiszem, első vagyok az egyetemes felügyelői székben. Egy kis nógrádi falu evangélikus lelkészi házában születtem és nevelkedtem, együtt a szegény parasztgyerekekkel és világnézetem alapjait, amelyek közéleti pályám állásfoglalását is megszabják, a lelkészi házban szereztem. Gyermekkoromban tanultam meg a puritán kötelességtudást, akkor ismertem meg a demokrácia első elemeit, a sovinizmustól mentes hazafiságot, ott tanultam meg azt is, hogy hogyan kell helytállni és harcolni azért, ami meggyőződésünkké vált.
