Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1937. november 12
19 juttatott egyházunk képviselőjének a Budapest székesfőváros szegényei részére hagyományozott 13 4000 pengő már meg is történt szétosztásában is. Az egyetemes közgyűlés néhai Saxlehner Ödön nemeslelkű alapítványát az alapító iránt érzett hálás kegyelettel és köszönettel elfogadja s az egyetemes egyház nevében kötelezettséget vállal arra, hogy az alapítványt örök alapítványul az alapító végrendeletében kifejezett utasításának megfelelőleg fogja kezelni. Egyben megbízza az egyetemes ügyészt, hogy az alapítólevelet az örökhagyó családjával való egyetértésben állítsa ki s azt a jövő évi egyetemes közgyűlésnek jóváhagyás végett mutassa be. Az egyházunk körül életében is kiváló szolgálatokat tett nemeslelkű örökhagyó emlékezetét az egyetemes közgyűlés mai ülésének a jegyzőkönyvében kegyeletesen megörökíti s mindezekről az örökhagyó családját jegyzőkönyvi kivonattal értesíti. 14. (Sz.) Tárgyaltatik Dr. Szigethy Lajosnak a „Szigethy Dániel és felesége Halász Jozefa, Szigethy Lajos és felesége Brósz Erzsébet tanulmányi jutalomdíj alapítvány"-ra vonatkozó alapítólevél módosítása a már jóváhagyott alapítólevél némely rendelkezéseinek újabb módosítása és kiegészítése tárgyában. Az egyetemes közgyűlés a bemutatott alapítólevél módosítást jóváhagyja, azt záradékkal ellátja és az eddigi alapítólevelekhez csatolni rendeli. Egyben az alapítónak az eddigi alapítványára vonatkozó gondos rendelkezéséért köszönetet mond. 15. (Sz.) Tárgyaltatik a dunáninneni egyházkerület felterjesztése az egyházkerületeknek püspöki javadalom céljára juttatott birtokok tekintetében az 1927. évi 2270. M. E. számú rendelet 11. §-ának 1. pontja alapján tehető intézkedéseknek egyházunk autonóm jogainak érintése nélkül való gyakorlása érdekében a kormányhatóságoknál való közbelépés tárgyában. Az egyetemes közgyűlés megállapítja, hogy az egyházkerületéknek püspöki javadalom céljára juttatott földbirtokok állami felügyeletének gyakorlására vonatkozóan a m. kir. kormány által már régebben készített rendelettervezetet még az 1934. évben minden részletében letárgyalta az a közös bizottság, amelyet a ref. egyház és az unitárius egyház, valamint egyházunk ebből a célból küldött ki s hogy ez a bizottság minden részletre kiterjedő közös észrevételeket tett a rendelettervezetre vonatkozóan s azokat a m. kir. kormánnyal közölte s erről 1934. évi egyetemes közgyűlésünknek az egyetemes felügyelő már jelentést istett(lásd az 1934. évi közgyűlési jegyzőkönyv 5. pontja (8. oldal) 6. bekezdését). Mindezeknél fogva az egyetemes közgyűlés ebben az ügyben további lépéseket nem tart szükségesnek. 16. (Sz.) Tárgyaltatik a dunáninneni egyházkerület felterjesztése a vagyonváltságföldekből egyházi közületeinknek juttatott földbirtokok szénjoga tárgyában. Az egyetemes közgyűlés annak az álláspontjának adva kifejezést, hogy az 1927. évi V. t.-c. 60. §-ának a rendelkezése értelmében a vagyonváltságföldekből egyházi közületeknek juttatott földbirtokok szénjoga csak akkor tekinthető az állam javára fenntartottnak, ha a juttatás kifejezetten ezzel a fenntartással történt, elhatározza, hogy ennek az álláspontjának határozott leszögezése mellett felterjesztést intéz a m. kir. pénzügyminiszterhez a fenti álláspontot érvényesítő rendelet kibocsátása, de mindenesetre az egyházi közületeknek vagyonváltsági földekből juttatott földbirtokokra vonatkozóan a szénjog és bányászati jogok a tulajdonos rendelkezése alatt maradásának kétségtelen biztosítása iránt. 17. (Sz.) Beterjesztetik a Magyarhoni Evangélikus Gusztáv Adolf Gyámintézet jelentése: A Magyarhoni Evangélikus Gusztáv Adolf Gyámintézet 77. évi rendes közgyűlését folyó évi november hó 10-én Budapesten, a III. kerületi, óbudai egyház körében tartotta meg, amelyen megjelent a németországi Gusztáv Adolf-Egylet képviselője is : D. Bruhns Oszkár lipcsei lelkész, a németországi Gusztáv Adolf-Egylet helyettes elnöke. A közgyűlés előtti vasárnapon, november 7-én a budapesti és környékbeli egyházakban — 20 helyen — gyámintézeti istentiszteletek, Angyalföldön és a Várban vallásos estélyek tartattak. November 8-án az egyetemes és egyházmegyei gyámintézet egyházi elnökei elvitték D. Bruhns Oszkár németországi kiküldöttet a Gusztáv Adolf-Egylet által támogatott kelenföldi, budafoki, csepeli, pestszentlőrinci és kispesti gyülekezetekbe, ahol az elnökség mindenütt szeretettel fogadta vendégünket. A közgyűlés előtt, a keddi nap délutánján, nemkülönben a szerdai nap délelőttjén a központi választmány ülésezett és készítette elő a közgyűlés elé kerülő ügyeket s dolgozta ki javaslatát a segélyek felosztása tárgyában. A központi választmány a közgyűlést követő napon is összeült a közgyűlésen felajánlott adományok és ajándékok szétosztása tárgyában.