Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Puszta Födémes

{509 „Hisz ez hivány csonkítás, nékem a kihirdetésért ennyi jár, én meg az elboesátóért ennyit kapok, nekem meg a hirdetési bizonyítvány ennyit hoz be. 10, 20, 50 forint évi károm lesz, ha a régi gyakorlatot egész terjedelmében fenn nem tart­juk Igaz, úgy van: hivány csonkítást, jövedelem csökkenést jelent a kihirdetési ügy rendezése, de ezzel már meg kell békülnünk. Avagy nem hivány csonkitás-e az, hogy 1895. óta vezetett bejegyzé­sek után az anyakönyvi kivonatokért járó dijakat helyettünk az állami anyakönyvvezetök szedik? a reklamátiókat ók erósitik meg . . . Nem 10—20, hanem pár év múlva 100—200 frtban fogják számítani, főképen a nagyobb gyülekezetek lelké­szei azt a veszteséget, a mely őket az egyházpo­litikai törvények által éri. De azért csak sürgessük a „kihirdetés" egyetemes és egységes rendezését s mondjunk le önként a kihirdetésért és elboesátóért járó stólá­ról, mivel úgy sem tartható az meg. S ha mind­ennek daczára csökönyösen ragaszkodnánk hozzá, megeshetik, hogy a stólával együtt hiveinket is elveszítjük. Ugy sem áll hatalmunkban kénysze­ríteni valakit, hogy itt, vagy amoti kihirdesse ma­gát, de még arra sem, hogy esketésre jelentkez­zék. Érjük be kevesebbel s többet nyerünk. Nincsen más ok, a mely a mellett szólna, hogy a kihirdetést régi alakjában és egész terje­delmében fenntartsuk, csak a zsebünk. Ezzel pedig nem fogunk imponálni senkinek. Maradjon, a mi úgy sem tartható meg, elégedjünk meg keveseb­bel, hogy a mi a fő, az egyházi házasságkötést megtarthassuk. —GY. BELFÖLD. A dunáninneni ág. hitv. ev. püspöki hivatal az ev. egyházi iskolaszékekhez a követ­kező felhívást intézte : Örömmel tapasztaltam, hogy több egyházunkban a reformatio napja az iskolai ifjúsággal is megtartatik. A mennyiben pe­dig az iskola feladata nemcsak tanítani, de főkép nevelni, és ág hitv. evang iskoláink arra hivat­vák, hogy jó evang. keresztyéneket neveljenek, nagyon is helyes, hogy ezen nap, mint iskolai ünnep is megtartassak. A hitélet fejlesztése czél­jából ezennel felhivom iskoláink t. elöljáróságait, szíveskedjenek a most bekövetkező október hó 31-ik napját a tanuló ifjúsággal ünnepélyesen megtartatni úgy, hogy ezen a napon a tanítás szüneteljen, a tanuló ifjúsággal istentisztelet tar­tassék s annak utánna a tanteremben is a nap fontossága nekik megmagyaráztassék. Az ünnepély programmja a helyi viszonyokhoz mérten meg­állapitandó. Minden iskolaszék kötelességévé te­szem, hogy nekem az esperesi hivatal útján erről f. évi november hó 10-ig jelentést tegyen, a mely jelentések hozzám eredetiben beküldendők. Hitro­koni üdvözlettel Balassa Gyarmat, 1899. évi októ­ber hó 11 én. Dr. Baltik Frigyes püspök. Vasárnap és a hivatalos óra. Szabó Ferencz apátplébános és Szalay József ev. ref. lelkész arra kérték Torontálvármegye törvény­hatósági bizottságát, hogy szüntesse meg vasárnap a hivatalos órát, vagy ha egészen nem is, de legalább is tiz órától kezdve bocsássa szabadon a tisztviselőit, hogy a templomba mehessenek. A legutóbbi őszi közgyűlés behatóan foglalkozott ezzel a tárgygyal s kimondván, hogy csakugyan kívánatos, hogy a tisztviselők részt vegyenek az istenitiszteleten s ha nem is szünteti meg a hi­vatalos órákat, de mindenkor megengedi, sőt szí­vesen látja, hogy a tisztviselők vasárnap délelőtt elmennek az isten házába. Budapesten okt. 6-án az aradi vértanúk emlékére tartott istenitiszteleten b. Prónay De­zső egyetemes felügyelő, egyházunk négy püs­pöke, s dr Wagner Géza felügyelő vezetése alatt az egész presbyterium, az iskolák tanárai és tanulói jelen voltak. — Itt is lévén alkalom az imádságra : mit kerestek hát a miéink a r. kath. miséken, — amint azt a lapok megírták, — és miért hallgattak erről a mi istenitiszteletünkról. A beszterczebányai gymnasiuin tanári karából a mult tanév végével kivált Korányi György helyettes tanár s helyét a fentartó egy házközség közgyűlése dr. Zimányi Dániellel töltötte be szinten helyettes tanári minőségben. Bachát Dániel esperes a Luther társaság­ban viselt alelnöki tisztéről végleg lemondott, mi­vel részint gyengélkedése, részint másnemű nagy elfoglaltsága miatt e nehéz és egész embert igénylő megbízatásnak kellően megfelelni magát képtelen­nek érzi. Az eperjesi ág. hitv. ev. theol. hall­gatók testülete szép jelét adta hazafias érzel­meinek azzal, hogy az október 8-án Selmecz­bányán végbement honvéd-szobor leleplezésére három tagját küldte ki egy remek babérkoszorú­val, áldozni a hazáért elhülltt hősök emlékének. Szép ezáfolat a katholikusok azon vádjára, mely szerint nálunk a felső vidéken a hazafiság nagyon gyönge lábon áll. Puszta-Födémes. Új paplak ós iskola épült ezen kis, egykor artikuláris egyházban és adatott át rendeltetésének rn. hó 28-án. Az iskolát fel­avatta, szólva a szórványból is, szépen egybese-

Next

/
Oldalképek
Tartalom