Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Pukánszky Béla. A monotheismus izraelieknél és görögöknél
véres pártviszályban, majd a szomszédos nagyhatalmak, Assyría, Damascus és ChaJdaea rabigája alatt nyögött, s ha olykor rövid időre lerázta bilincseit, csakhamar annál súlyosabbakat kapott helyettük. Az éjszaki törzsek országát mintegy harmadfélszáz évi fennállása után Salmanaszar 722. Kr. e. végkép megsemmisítette, lakosainak szinét-javát Assyriába hurczoltatta. a hol az a környező idegen népekbe egészen beleolvad, s vele természetesen a Jahve-vallás elveszett. A megmaradt Juda, a mely ezentúl egy maga képviselte a Jakobnak adott igéret örököseit, számtalanszor lett idegen hadseregtől elárasztva, feldúlva, városai felégetve és romba döntve, lakossága megtizedelve, mig 588 Kr. e. a nagy Chald hóditó Nebukadnezzar a Dávid városára is üszköt vetett, fölégette a Jahve lakóhelyét a Sión templomát is, és a tartomány lakosságának nagyobb részét Babyloniába hurczoltatta. Y Talóban, ez az egész történet vérrel-könnyel van tele, s nagyon alkalmas arra, hogy a benne szenvedőleg szereplők lelkét a világ hiúságától elterelje, s befelé irányítsa a léleknek saját mélységei felé, a hol a vallás igazságai megfogamzanak ; hogy oda irányítsa őt minden létnek, saját létünknek is örök, változatlan alapja felé, a kit Istennek nevezünk, s a ki után földi létünk vergődései között szünetlenül vágyódik lelkünk, mert békét csak nála talál. E történet képe valóban érthetővé teszi előttünk, hogy Izrael legjobbjai népük több mint ezer éves története alatt lelkük egész erejével a vallásnak éltek, s hogy igy általuk Izrael a vallás népe lőn. E vallásnak legemelkedettebb, legtisztább alakját erkölcsi rnonotheismusnak nevezzük. Az út, a melyen a nemzetnek végig kellett mennie, mig befogadására egészében megérett, hosszú és sokszor fájdalmas volt. Történetét leirják az ótestamentom szent könyvei, a melyek mind vele állanak többé vagy kevésbé szoros vonatkozásban, körülbelül ezer évről tartalmaznak irott emlékeket. Ezen történet lefolyása, legalább egyes nevezetesebb részeiben és hőseiben a bibliai történetekből ismeretes előttünk. Azt látjuk belőle, hogy ama tisztult ós szellemi isten-hit, a melyet Mesterünk tanitása után mi is vallásunknak vallunk, nemzeti önállóságának folyamán szinte soha sem volt Izrael népe egészének, hanem csak a nemzet egyes jeleseinek, vagy a legjobb esetben a nemzet egy kisebbségének vallása. Ezen ihletett lelkek, a kiknek olykor-olykor sikerült nagyobb pártot szerezniök eszméik megvalósítására, Izrael prófétái voltak. Mig népük a zöld dombokon és berkekben Jahve oltárai mellett áldozott a kanaani Baalnak, Aseranak, Kamosnak, Moleknek, Astartenek, s az apák egyszerű vallását mindenféle idegen szokásokkal keverte, Izrael prófétái fölemelkedtek az egyedüli, szent és igazságos istenben való hithez, a ki az ő akaratát, vagyis a jót a világban megvalósítja. Ezt a hitet századaik ós irataik segélyével soha nem csüggedő lelkesedéssel igyekeztek népük szivébe vésni, s igy közvetve az emberiség közös kincsévé tenni. Ezen hitüknek egyéni kifejezései és hirdetői azon eszményi képek is, a melyeket a történetnek folyásáról maguknak alkottak, s a melyeknek megvalósítását a jövendőtől várták. Nekik maguknak nem sikerült saját tiszta vallási tanaikkal népüket minden izében áthatni. A prophetismus kihalt, mielőtt a monotheismus Izrael egész népének vallásává lett volna. Sem a lánglelkű Illés és Elizeus csatakiáltása, a mellyel Jahve hiveit a Baal ellen harczra szólította, sem Jesaias fenséges bizonyságtételei, sem a száműzetés szenvedései nem voltak képesek a hűtelen Izraelt az egy élő Istennek szolgálatában megtartani. Juda állami létének végén, vagyis a Kr. e. 6. század elején, mikor Nebukadnezzar seregei Jerusalemet megszállva tartották, a próféták Jahvismusának hivei csak egy pártot képeztek, és pedig nem is nagyot. Jeremias majdnem egészen magára hagyatva áll ellenfelei között, s hogy milyen kevés hatással voltak szózatai környezetére, azt megdöbbentően mutatják ama szavak, a melyekkel az Aegyptomba menekült judaeaiak, a kiknek feleségei idegen isteneknek áldoztak, Patrosban a prófétának feleltek: „A szót, a melyet szólottál volt nekünk Jahve nevében, nem akarjuk hallani tőled. Hanem kétség nélkül azt cselekeszszük, a mi kiszármazott a mi szánkból, hogy áldozatot tégyünk az ég királynéjának, s neki italáldozattal áldozzunk, a miképen cselekedtünk mi ós apáink, királyaink és fejedelmeink a Juda városaiban és Jerusalem utczáin, és jóllaktunk kenyérrel és gyönyörűségben voltunk, ós semmi gonoszt nem láttunk. De a mióta az ég királynéjának megszűntünk áldozni és neki italáldozatot hozni, minden nélkül szűkölködünk, a fegyver ós éhség miatt veszünk el." 1) ») Jer. 44, 16 kk.
