Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - Kassa, 1895. nov. 13.

376 mi az evangélikusokat, kik épen a délutáni istentiszteletből jöttek ki, nagy aggodalomba ejtette. A férfiak nem is mentek haza, hanem a templom előtt állást foglaltak, és várták a további fejleményeket. Nigrelli azonnal elkérette a város kapuinak kulcsait, miket a katholikus városi tanácsosok ki is akartak szolgáltatni, de a protestáns tanácsosok ellene szegültek e kivánságnak, mivel Nigrellinek nem volt ezekre felhatalmazása. A katonák az egész éjszakát a főtéren töltötték el, csak másnap szállásolták el őket tizével, húszával egyes polgárokhoz, kik szállással, fával, világítással, sőt még zsolddal is kénytelenek voltak őket ellátni. Közel két évig sanyargatták ezek a katonák a szegény elcsigázott polgárokat. Nigrelli felsőbb parancs folytán nemsokára megkapta a város kapuinak kulcsait és erre az egész várost ostrom állapot alá fogta; a polgároknak meg tiltotta a fegyverviselést és az összejöveteleket, felfüggesztette a közelgő szt. György napi szokásos biróválasztást is. E rendszabályok mély rémületbe ejtették az evangélikusokat. A közelgő húsvéti ünnepekre nem is merték templomukat kinyitni, nehogy az isteni tisztelet alatt a katonaság berohanjon. Csak midőn Nigrellitől azt a biztosítást kapták, hogy a húsvéti ünnepek alatt katonái őket zavarni nem fogják, bátorkodtak az ünnepeket a templomban megünnepelni, sőt aggódó keblükre némileg jó hatást tett annak a látása, hogy Nigrelli katonái közül a protestáns vallásúak szintén jelen voltak az istentiszteleten, sőt az ünnepek harmadnapján az Úrvacsorájával is éltek. (Folyt, köv.) iSlf III. Kassa, 1895. november 13. „Der beste Mensch kann nicht im Frieden leben, Wenn es dem bösen Nachbar nicht gefällt" . . . E becses lap mult heti, azaz 45. számában, megjelent „Homola István" aláírással egy közlemény, melynek egész tónusa azt árulja el, hogy csak azért íratott, oly czélból és intentióval közöltetett, hogy vele a kassai egyház „másik evang. lelkészét", tehát alólirottat discreditálja s a magyar protestáns világ előtt pellengérre állítsa, mint olyat, a ki „az egyház jogait és kötelességeit pénzért árúba bocsátja, az egyház hiveit aranyért ezüstért eladja" ; a ki tehát egyháza iránt hűtlenséget követ el s erre a hűtlenségre az „őrtálló atyafiak" figyelmét felhívja; azután végre önmagát úgy tünteti fel, mint a ki önkárositással is az egyház jogait és kötelességeit védi. Súlyos vád egyrészről, másrészről nagy önmagasztalás. A vád oly súlyos, hogyha az való, akkor a hűtelen lelkész nem csak az őrtálló atyafiak megvetésére méltó, hanem az egyház törvényszéke elé való és megbüntetendő; de ha nem való, hanem aljas ráfogás, gonosz rágalom és a papi becsület ellen intézett orvtámadás, akkor kell, hogy az ily hamis híreket kiröpítő hazug „őrtálló atyafi" leálczáztassék és megbélyegeztessék annak, a mi. És nagy az önmagasztalás is. De ha mindkettőt, a vádat és az önmagasztalást a valóság és nem a ráfogás szemüvegén át nézzük, akor mind a kettő összeomlik a porba, a hova való. Mi is hát az a nagy bűn, a melyért az a „másik ev. lelkész" pellengérre állíttatik? A vádló azt mondja, hogy a kassai egyház „ama másik evang. lelkésze 30 frt stóla lefizetése után, egy áttérített férfit engedett" a katholikus lelkésznek, kath. szertartás szerint eltemetni. Itt mindenek előtt ki kell jelentenem, hogy én nem téritek, és nem térítettem át soha egy lelket sem, hanem ama férfiú, kiről szó van, név szerint Manyiczki Aladár, •volt kassai polgár és mészáros, magától tért át 1891 okt. 22-én az evang. egyházba. Mielőtt őt egyházunkba felvettem, azt kérdeztem tőle, hogy mi indítja őt az áttérésre? Mire ő nekem azt felelte, hogy : meggyőződése. Az áttérés után néhány héttel azonban kitűnt, hogy az áttérésnek oka nem a vallott meggyőződés volt, hanem az, hogy feleségétől elválni akar. E férfi 1894. decz. 28 án meghalt s a rá következő napon eljött a megholt két testvére a halotti bizonyítványa al s felkért engemet, hogy Manyiczki Aladárt temessem el, mely alkalommal egyszersmind megrendelték a háromszori harangozást, a négy férfi tagból álló énekkart és a többit. A kötelezett illetékeket 36 frt erejéig azonnal le is fizették, még pedig két évi egyházi adóhátralék czimén 6 frtot, harangozási dij czimén 6 frtot, a karénekeseknek 12 frtot, az egyházfinak 2 frtot s a lelkésznek 10 frtot, összesen : 36 frtot.*) Két óra múlva a nevezett két férfiú ismét eljött hozzám s most arra kértek, hogy engedjem meg miszerint a halottat a kath. lelkész temesse el, mert Manyiczki a halálos ágyon állítólag visszatért a kath. hitre és a kath. szentségeket is felvette. Erre kijelentettem nekik, hogy Manyiczki áttéréséről hivatalos tudomásom nem lévén, Manyiczkit az evang. egyház tagjának kell tekintenem és ennélfogva őt el is fogom temetni. Délután ama két férfiú ismét eljött hozzám ugyanazon kérelemmel, de most is eredménytelenül távoztak el. Másnap azonban egy hozzám közel álló intelligens róm. kath. vallású férfiú megjelenvén előttem, a halottas családban levő helyzetet lefestette s előadta, hogy az egész nagy kiterjedésű vakbuzgó kath. család formálisan lázong, elkeseredésében illetlen szavakkal illeti a protestáns szertartást s egyre azt hangoztatja, hogy más pap, mint az övé, neki vigaszt nem nyújthat ; továbbá elmondta, hogy neki minden felszólalása daczára nem sikerült a háborgó kedélyeket lecsendesíteni, ez alapon megkért, hogy a békesség kedvéért engedjem át a szertartás elvégzését a kath. lelkésznek : akkor és csakis akkor, azon kijelentésemmel, hogy a prot. egyház sohasem halászik élő lelkekért, annál kevésbbé holtakért, megadtam az engedélyt, de a halottnak anyakönyvvezesét, mint egyházam jogát, magam végeztem. Most már lássuk mért engedtem át a halottat? Mért nem jártam el úgy, mint amaz „őrtálló atyafi", ki öntettét magasztalja? H&t megmondom. Engem lelkészi teendőimben mindig magasabb evangyéliomi és prot. elvek és indokok vezetnek és nem személyes ambitiók, önfeltünési viszketegség és nemtelen rugók. Az elvek és indokok, melyek ez esetben vezettek szinte evangyéliomiak és prot. jellegűek *) Az igazolványok kezeimnél vannak. Szerk.