Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - A pancsovai egyház krónikájának aranylapja (Schwalm Gy.)

kihirdetnie, mielőtt felmentvényt nem nyertek. Ha a nem kath. fél a kath. vallásnak meg nem nyerhető, igyekezzék a kath. félt meggyőzni arról, hogy tiszteségesebb dolog a plébánián, esetleg a sekrestyében passiva assistentia mellett egybekelni, mint e végből az evang. templomba menni. Többiben ájtatos imáiba ajánlott őszinte hajlammal vagyok Rozsnyón, 1893. január hó 16-án Tségednek Krban rokona György s. k. püspök. Ehhez akár commentár sem kell. Látható ebből, hogy György püspök még most sem jutott el annak tudomására, hogy Magyarországon csak egy törvény van, mely a vallásügyeket szabályozza, s hogy az a házasfelek vallásának különbözőségét házassági akadályul nem ismeri s így az alól felmentésre legkevesebb szükség sincs; hogy a vegyes házasokat kihirdetni kötelesség, vagy ha ki nem hirdeti is egy :•: vagy másik fél, legfölebb korlátolt észjárásáról tesz tanúságot, de azzal a házasság létrejöttét egyáltalán nem gátolja; hogy a kath. egyház re versalist nem követelhet s ha esetleg vesz is, az teljesen érvénytelen, hogy a legkevesebb okos embernek van kedve visszafelé haladni s protestánsból pápistává lenni ; hogy nagyon is nagy ellenmondásba kerül a püspök úr azzal, hogy az evang. félt kényszeríteni akarja hite megtagadására, mikor manapság divattá vált nálunk a vallás dolgában a lelkiismereti szabadság hangoztatása és követelése ; s hogy csak a végletekig korlátolt észjárás mondhatja, hogy tiszteségesebb a kath. parochia esetleg bűnökkel fertőzött papi szobájában, mint egy istennek szentelt templomban egybekelni. Valóban hitelt kell adnom annak a józan gondolkodású kath. orvosnak, aki e levél elolvasására ily szavakra fakadt: „Ilyeneket csak egy aggság miatt bekövetkezett agylágyulásban szenvedő ember írhat. " De ha beteg is, szomorú az, hogy ezt a szeretet vallásának egyik püspöke írta. Valóban, ha az Ur még egyszer megjelennék e földön, bizvást megismételhetné a jerusalemi templomtisztítás jelenetét. Nagyon szomorú jelensége ez az ultramontáu bigottismus vakmerőségének. S tették ezt intelligens emberrel, aki tudott magán segíteni; de képzelhető ebből, mit tehetnek a szegény tudatlan néppel, mely azt sem tudja, hová forduljon orvoslásért ! S a legszomorúbb a dologban az, hogy az állam mindezt tudja, látja s eltűri, hogy az állam fennálló törvényei ellen nyiltan demonstráljanak, sőt hogy másokat is hasonló eljárásra bujtogassanak és nincs senki, aki a törvénytiprónak odakiáltaná: eddig s ne tovább ! Ugyan mit tennének mi velünk, ha mi a törvény egyik vagy másik intézkedését fumigálván, az engedelmességet megtagadnók ! ? Ha a mi püspökeink ily szellemű leiratokkal bujtogatnák papjaikat a fennálló rend felforgatására? — — De ezt fel se lehet tenni, mert mi nem csak szájjal és az élvezett milliók kedvéért szeretjük a hazát, hanem bár mostohán bánik is el velünk, bár nem is részesít bennünket elég erélyes védelemben : engedelmeskedünk minden törvényének, mig törvény, mert szívből, mert igazán, mert önzetlenül szeretjük a hazát ! György püspök ez ukáza valóban szégyenletes: szégyenletes a hazára nézve, hogy benne büntetlenül megtörténhetik ilyesmi, — szégyenletes az egész keresztyénségre nézve, hogy Krisztus vallásának papjai ily módon hintik a konkolyt, az átkos visszavonás és gyűlölködés magvát a helyett, hogy hivatásuk szerint szeretettel, békeséggel és türelemmel igyekezvén az ellentéteket elsimítani, a nép boldogságát előmozdítani törekednének. Nekünk pedig intő példa ez, hogy A régi ellenség Nem távozott el még ! Erőszak és gonosz csel, Mit fegyverül visel : E földön nincsen mása. Raff'ay Sándor. A pancsovai egyház krónikájának aranylapja. A pancsovai ágost. hitv. ev. egyház krónikájának van egy lapja — arany lapnak nevezném — melyen szóról szóra a következők olvashatók : „Gurer József gyógyszerész úr, a hírneves Vandrák András eperjesi tanárnak méltó nagybátyja, a városi tanácsnak decretuma értelmében ev. gyülekezetének inspectoráúl kineveztetve, valódi ev. buzgalommal működik hitrokonainak érdekében. Listával a kezében, házról házra jár adományokat gyűjtendő egy ev. imaház felépítésére, s a szeretet megkoronázza a müvét. „Szeretem felebarátomat mint önnön magamat", írja egy szerb a gyűjtőívra s 100 pengő forintot ád. Ugy szintén Jankovics úr 100 frtot. Ioannovics 100 frtot. Mirosavlevics 50 frtot. Jagodics Koszta 50 frtot. Kosztics P. 20 frtot. Kudriczy 20 frtot és sok más szerb és róm. katholikus adakozik e czélra 2 frttól egész 25 frtig, mind pengő pénzben." Valóban fényes lapja ez a pancsovai egyház krónikájának, fényes tanúbizonysága a valódi felebaráti szeretetnek jó városunk múltjából, melyen a legkésőbb unokák is épülhetnek. Azóta 40 hosszú év múlt el. Az idők viharaiban s küzdelmeiben azóta sok ment tönkre; négy évtized alatt sok lett gyarlóvá, sok megavult s megmásúlt. Imaházunk, eredetileg csak 312 ev. lélek számára e városban felépítve, az 1691 lélekre falszaporodott gyülekezetünknek már nagyon is szűk s az idő vas foga alatt sokat szenvedett. Egyháztanácsunk ismét azon kényszerhelyzetbe jutott, hogy listával a kezében a helybeli polgárságnak felebaráti szeretetéhez és ismert áldozatkészségéhez appelláljon. Elődeinek nyomdokaiba lépve meg is tette, bizva Urunk s Mesterünk ama Ígéretében : „Kérjetek, és megadatik néktek ; zörgessetek, és meg-